...és túl vagyok a másodikon is. Nem kaptak be, nem nyeltek le. Iszonyatos fos természetem van, hogy ennyire tojós vagyok.
Mérleget kell vonnom. Mindkettő egy magán ápolási otthon, mindkét helyről pozitív a visszajelzés, az elsőnél egy középkorú nő a vezető, és elég szigorú kinézete volt, bár végül is kedves volt ő is, de nem volt annyira szimpatikus.
A utóbbi viszont sokkal közelebb van, amúgy is ezt néztem ki magamnak- és egy eszméletlenül kedves idős hölgy a vezetője.
Ma reggel voltam beszélgetni vele, már akkor szimpatikus volt, mikor látta, hogy izgulok egy nemharapanéni - vel köszöntött. Sokat mosolygott, nagyon szépen beszélt, mindent értettem amit mondott, vagy kérdezett. Mindent elmondott a feladatokról, hosszasan ecsetelte milyen nehéz ez a munka (az angoloknak fogalmuk sincsen milyen a nehéz munka - az otthoni 100 ágyas elfekvőkhöz képest amikben megfordultam, a körülményekről nem is beszélve), nyilván persze ez a munka nem könnyű általában véve, főleg annak aki nem tudja mi várja egy ilyen helyen. Összetalálkozhatunk az út végéhez közeledő idősekkel, sokszor  tragikus emberi sorsokkal, viszont meríteni is sokat lehet belőle, legalább annyi pozivívat is tud adni, mint amennyire megterhelő. Kinek-kinek ezt kell mérlegre tennie.
A fizetés egyenlőre nyilván kezdő - tréningek és vizsgák után majd emelkedik, de nem sietős, egyenlőre dolgozni akarok, még jobban tudni a nyelvet, aztán majd minden alakul.
Öt hét fizetett szabadság jár, még azt is elmondta, hogy karácsonykor úgy szokták megoldani, hogy mindenki egy kicsit vállal belőle - kedvesen érdeklődött Magyarországon is ünneplik e a karácsonyt. Itt egy kicsit meglepődtem, de jól lepleztem szerintem  :-) .
Az interjú után mindent megmutatott nekem, a szobáktól az adminisztrációig, étkezőt konyhát, és egy aranyos elbűvölő télikertet, ahová teázni lehet kiülni.
Az otthonban főleg ortopédiai műtétek után lábadoznak a betegek, van néhány onkológiai kezelés után levő beteg, illetve néhány egyéb műtétes. A betegek nagyrésze egyágyas szobákban főleg, de öt kétágyas is van, összesen 25 férőhellyel, általában teljes kihasználtsággal. A feladat főleg a betegek segítése, gyógyszerelés, kötözés, kötéscsere, asszisztálás orvosnak, rendszeres mozgatás valamint ápolási adminisztráció (na az utóbbival még meg kell küzdenem).
Csürtörtökön reggel megyek egész napra megfigyelni a napi rutint,  és utána kell eldöntenem vállalom e.

Tűzkeresztség

...hát túl vagyok az elsőn. Tényleg nem volt annyira vészes mint gondoltam. Elboldogultam, megértettük egymást, egy nagyon kedves idős nő volt a kisfőnök, igyekezett szépen beszélni, és többféle módon elmondani amit akart, vagy amit kérdezett. Azért nagyon izgultam, és izgalmamban sok dolgot el is felejtettem mondani, amit szerettem volna, meg néha meg is akadtam a mondandómban, de kisegített.
Most még a végső telefonra várok onnan, de igazából egy újabb interjú időpontra - máshonnan, mert közben kaptam mégegy visszaigazolást e-mail-ben. Erre az állásra tegnapelőtt jelentkeztem, egy e-mail címre kellett CV-t küldeni, ezért is lepődtem meg, hogy ilyen hamar választ kaptam.
Ez a másik újabb hely nagyon - nagyon jobb lenne nekem, mert mindössze két utcányira van tőlünk. Amúgy is ha költöznénk, maradnánk a környéken. Ez az egyik szempont. A másik, hogy ez egy kissé családiasabb, barátságosabb hely lenne számomra (a sokemberkerülős álláspontomat figyelembe véve), 25 (állandó és ideiglenes) gondozottal, kis számú személyzettel. Így hát nagyon szorítok magamban, hogy ez legyen a befutó, de ez végül is ez csak egy kis kívánságom nekem :)  .  
A zabszem már kisebb, de azért még ott van :).

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

/Ben Hur Lampman/


Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvénybe szórom.

Holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.



/Reményik Sándor: Végrendelet/

Fáni 2002-2012

Magam nem tudom szavakba önteni, mennyire fáj.

Zabszemes várakozás....

Beadtam az önéletrajzaimat néhány care home-ba, rental home-ba és a helyi kórházba is. A bizonyítványaim az europass kiegészítővel, és egyéb végzettségek (ECDL, és szakmai felső szakképesítés) elegek voltak egy ideiglenes regisztrációs számhoz (eü. itteni NMC), egy év munka után megkapom az állandót. Addig jobban örülnék ha első körben egy nyugisabb idősotthonban dolgoznék, de meglátjuk, melyik lesz ahova felvesznek. Ha megvan az állandó szám egy év után, mindenképp mennék kórházba dolgozni. Értelemszerűen jobban is szeretem a szakmaibb melót, és a fizetés is jobb, de szerettem az idősotthont is, mikor még anno a kezdetekben otthon is dolgoztam ilyen helyen.

Parázok azért az állásinterjútól, esténként mondogatom magamnak, hogy tudok angolul, de azért még bizonytalan vagyok magamban, bár angolék már többször megdícsértek, hogy milyen szépen megtanultam már a nyelvet. Remélem lesz még pozitív megerősítés, mert az nagyon kell az önbizalmamnak. Ha megvan a munka, továbblépünk lakásügyben.

Mellékesben varrogatok tovább gyerekcuccot ebayre, némi kiadványszerkesztéses, vagy webes munka is beugrik a Bali egyre tágabb ügyfélköre révén, de azért a könyvkezdeményemmel is foglalkozom.
Korábban kelek, mert a reggeli csöndben tudok leginkább gondolkozni, mondatokat fűzni. Olyankor eszméletlen nyugalmat és boldogságot érzek, hogy van jövőnk, hogy boldogulunk, élünk végre. A fotózásra mostanság kevés időm jut, de hát ez van, ha az ember lányát ennyi minden érdekli. Kissé ki is "nőttem" a gépemet, igazán már nem tudom kihozni belőle amit szeretnék, de talán jövőre lecserélhetem valami komoly masinára, mert néha csalódott vagyok, amiért a jelenlegi nem csinálja azt amit szeretnék.

Terveim között szerepel még egyéb nyelv(ek) megtanulása, titokban felvetettem magamnak hobbiként, nagyon fájin lenne megtanulni egy latinosabb (spanyol, olasz) és egy keleti (mondjuk kínai, vagy japán) nyelvet - időm lesz rá, remélem sokáig élek még. :D
Nem is lenne ez rossz egy falusi - rántotthússzagú - nagy Anyától, ahogy nemrégen tituláltak engem egy fórumon. Bár ők sértésnek szánták, én nem annak vettem, életem főművei úgyis a gyerekeim. Ennyi.

Szössz

RockBulivan - avagy Jézus szellentett a medencébe

"Anyaaa itt mindenki úgy néz ki mint egy Jézus"

"-...én nem szállok be csak ha a mama tesz bele új vizet
- de hát nem piszkos...
- de tegnap az a bácsi belefingott!!"


folyt.köv.

Édes otthon...

...avagy: Nyaralás az autóban

Hazaindultunk. Az út eszméletleniszonyatosan hosszú volt, bár az első felét még az újdonság varázsa miatt élveztük. Amikor viszont a hátsónk már töklapos volt, a lábaim zsibbadtak, és a férjem 50 fokos agyvizét vezetés közben ásványvízzel hűtöttem, akkor már nem annyira. (Angliában viszonylag kevés szükségünk volt légkondira, így eszünkbe nem jutott, hogy a gáz kifogyhat belőle...)
A gyerekek hősiesen viselték az autózást, de a vége felé (éppen addigra mikorra már a mi bugyrunk is tele volt) már nyűgösek voltak, nyafogósak, fáradtak. Két fojtogatás között próbáltam megértetni velük, hogy nem egymást akarják legyilkolni, csak a fáradságtól nehezebben kezelik a stresszt, és az itélőképességük sem mozog a normális tartományban.
A férj pedálnyomós (nem vagyok jó térben) lába már beállt derékszögben a gázra, ő is elég hisztis volt már a vége felé, úgyhogy amikor azt hitték alszom, keleti mantrákat mondogattam, hogy még bírjam a konfliktuskezelést, mert én meg abban fáradtam el, de totálisan. Mindezek közben rémképeim voltak a visszaúttól, merthogy a cucc is több lesz, a hely meg kevesebb, és még egy kutyát is bátorítanom kell, hogy mindjárt odaérünk.

Anyu és Zsófi ugye nem számítottak ránk, csak a fiúk voltak beavatva (öcsém és Zsófilányunk barátja), hogy egy nappal előbb érkezünk. Anyám jól le...szott, hogy MIT FOGUNK ENNI, NINCSENISKITAKARÍTVA RENDESEN, ÉS JÉÉÉZA MÉG ÁGYNEMŰT KELL HÚZNI, hát az anyák már csak ilyenek. Amíg ő takarított, meg felrakta a bográcsban a töltött káposztát, fémhordóban a pörköltet, addig a hűvös-árnyékos 38 fokos teraszon teáztunk, kávéztunk, és szokás szerint semmit sem fényezve elmeséltük, hogy az út borzalmas volt, hosszú és meleg, mi is borzalmasak voltunk, a férj hosszú, de egyikünk sem meleg.

Otthonlétünk röpke 12 napja alatt mindenhol voltunk, csak elég keveset a fenekünkön, azt is többnyire az autóban. A barátnőm azt mondta, örülj neki, hogy ennyien látni akarnak titeket - hát legközelebb ezt is másként fogjuk szervezni, fejben végeztem egy kis számolást - és következő otthonlétkor jön aki akar hozzánk, napra beosztva - akkor nekik fejenként csak egyszer kell jönni, mi viszont nem autókázzuk még otthon is szét az agyunkat. MINDENHOL, de tényleg mindenhol ENNI kellett, álmaimban azóta is óriás töltött káposztás gombócok gurulnak utánam, és hústekercsek üldöznek, kivont csirkecomb karddal és fánkpajzzsal. A férjem meg is jegyezte egyik este az ágyban "én nem értem ezt, ez az egész Magyarország egy nagy konyha...mindenki csak főőőőz egyfolytában". Az utolsó napokban én már csak dinnyét voltam képes lenyelni, így is híztunk fejenként legalább három kilót.

Szerettem volna Pécsen is kirándulgatni, fotózni, de nagyon kevés idő jutott erre, bár a belvárost és a Zsolnay negyedet (ami nagyon szép, csak kong az ürességtől) sikerült megnézni.

Érzéseim tekintetében meglepődtem picit.
Tinikorom tanyái voltak a Szecska (Széchenyi tér), a ló farka alatti randik, meg a sétatér, ahol érettségi után megfürödtem a szökőkútban. A szinházban rengeteg előadást láttam, a Mohácsi úton, -  ahol a Zsolnay gyár van -  közlekedett nap-mint nap a buszon haza szülőfalumba. Az ismerős helyek mégis olyan idegenek voltak, mintha én már nem is ide tartoznék, egyben mégis olyan ismerősek, mint ha el sem mentem volna. Nem érintettek meg, nem okoztak nosztalgiát, nem párásodott be a tekintetem - és a férjemé sem.
A torkomban csak apám sírjánál volt gombóc, de az a gombóc mindig előjött az elmúlt 17 évben bármikor jártam ott, de elég csak gondolni is apura a szorítás máris jön.

A kevés megmaradt barát még tartja magát a nehézségek ellenére, bár alaposan érzik a bőrükön a gazdasági helyzetet, tekintve hogy közülük két családnak is volt frankhitele. Egyikük sikeresen előtörlesztette másik kölcsönnel, a másik kérte az árfolyamrögzítést. Reméljük, hogy minden rendben fog tovább menni náluk is, mindenesetre én nagyon szorítok értük.

Egyetlen ott töltött hétvégénk szombatjára öcsémnek sikerült dupla szülinapi bulit összehoznia (öcsi,én) és ELJÖTTEK a régi - többségében gyerekkori - ismerősök, cimborák, jó kis rockbuli kerekedett, a végén gitározással és énekléssel ahogy azt kell. Rokmaratonból is kaptam kicsit, legalábbis egy Ossian-t, na az Acélszívtől viszont megjött a sírós nosztalgia érzés, de inkább csak a tinikorom után.



Az árakon elképedtünk rendesen, főként ami Olivia útlevelét illeti - merthogy rövid tartózkodás miatt sürgősségire kellett kérni, így meg a 2500 keményforintot még meg kellett fejelni húszezerrel (!). Pfff.
Én csak egy anyóslátogatást hagytam ki, a család ott is tiszteletét tette, én inkább nem, mert  "Hol engem valami közelről , mélyen sebez, ott hallgatok."

Zsófi lányunk és barátja októberben követ minket, remélem anyu is jön esetleg karácsonyra, de a búcsú így is megríkatott, borzasztóan fájt otthagyni őket megint. Életem legrosszabb pillanata volt, akkor 2010-ben, mikor ott kellett hagynom elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, annál azért egy fokkal kevésbé fájt ez, hogy tudom, nemsokára találkozunk, és utána együtt lesz újra a család egésze.

A visszaút közel sem volt olyan rémisztő, mint amire készültem, talán mert kipihentebben vágtunk neki, a meleg enyhülése (és a légkondi újratöltése) is segített valószínűleg. A kutya is egészen jól viselte az utat, útközben tanítottuk angolul, kicsit át is kerszteltük Pájnivá (mondjuk a Pie szóból)
- mert a Fánit nem szívesen kiabálnám a futtatón, mithogy angolék felhomályosításából kiderült, ez a klitorisz szlengneve. Van abban valami megmosolyogtató, hogy 10 évig Csiklónak hívtuk a kutyánkat...a férj azt javasolta, hívjuk eztán így, itt úgyse értik, én javasoltam, hogy ő is nézesse meg magát holnap az állatorvossal.

Ottlétünket beárnyékolta a gyilkosság, amiről az egész országban mentális maszturbáció folyik, médiahányással és online szarkenéssel egyetemben - nem tudtam nem megemlíteni, de mélyen nem megyek bele - megdöbbentett a lincshangulat ami a városban van.

Vissza is hazajöttünk azt hiszem, nem ami a lakást, inkább a mi angliai életünket véve. A lányoknak még volt négy nap suli (már csak egy), a férj visszaállt dolgozni, én pedig nekiültem az önéletrajzomnak, és a munkakeresésnek (ettől még mindig összeszarom magam). Október körül kicsit nagyobb lakásba - házba - mennénk, tekintve, hogy ismét régi létszámúra bővül a család.
Elhatározásom szerint (és többek bíztatására) pedig nekilátok egy hosszabb lélegzetvételű irománynak, illetve az eddigi fiókirományokat is belerendezgetve valamiféle rendszert vinnék a lefirkált gondolatokba. Fogalmam nincsen mihez mérten lennék elég jó, vagy túl színvonaltalan, de ha nem látok neki, sosem fog kiderülni.

Nemvéletlen véletlenek

Néhány ember a Határátkelő blogról talált ide hozzám, ezúton is köszönöm mégegyszer az érdeklődést.




Ez itt a mi történetünk, melyet én kapirgáltam le, és küldtem el a Határátkelő blog-ra:

http://hataratkelo.postr.hu/osszecsomagoltuk-az-eletunket

Nagyon meglepett az emberek reakciója - a sok pozitív visszajelzés, a hajrák és gratulációk.

Akik ismernek minket - ők tudják, még mennyi sok bukta kimaradt belőle, pl. a szén-monoxid mérgezés, a bíróságra járások régianyu feljelentgetései, és az ingatlanunk miatt és egyéb hétköznapi sártengerek, de tartok tőle, ha még abba is belemegyek, még most is írnám azt a posztot.

Ami miatt most idelinkeltem az, hogy minap régi barátainknál jártunk itt Magyarországon (utazási és nyaralási beszámoló később), és ők mesélték, hogy egy ismerős munkatársuk épp felmondott és a külföldre távozásról beszélgetve felhívta a figyelmüket, hogy a Határátkelőn megjelent egy cikk, és elmesélte a MI történetünket nekik.
Persze a barátaink rögtön ránk ismertek, így ez a  munkatárs üzenetet is küldött szóban - ismét, hogy hajrá és ilyenek.


Szóval ezek vannak....így lesz szép egy nap... néhány jó szó simán elég.


Utológ:
PPPFFFF fogalmam nincsen mit állítottam el, hogy fehérrel ki vagyon emelve a szöveg, de nem tudom kicsinálni belőle.... remélem elmúlik..




Elmúlott.