2017. május 2., kedd

A kommunista kurvaanyámat

Ezvan... képzavar.
Ilyen szocialista családból való vagyok.
Mert apám hitt abban, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár, meg hogy a cigány bányász is lehet rendes ember. Nyaraltunk is együtt velük, szóval nem borba prédikált.

A rendszerváltáskor apám feltűzte az összes talmi és nevetséges fegyvereserőkös meg munkaérdemrendes csillagos jelvényt a maga által fabrikált farmerkalapjára és elment a kocsmába, hogy leigya magát örömében. Emlékszem anyám attól félt, hogy elviszi a rendőrség.
Apám azt mondta, hogy ha az elmúlt negyven évet kihúzta úgy, hogy nem volt párttag és nem vitték el, akkor erre már csak büszke lenne, ha most vinnék.

Apa hitt a jövőben. Apa szerintem nem gondolta, hogy négy gyerekkel fogok fedél nélkül maradni, és itt kötök ki a szigeten. Apa örült az egészségügyi fősulinak, meg annak, hogy nővér leszek.
Apám azt mondta, hogy ilyen véresszájú náci nem sok van mint ez a csurka, és ezt akkor még nem is értettem igazán, viccesnek találtam, hogy a fehér kakasunkat csurkapistának nevezte el, a kövér tacskót meg torgyánnak. 
Apa amúgy nem politizált, jobban szeretett az állataival törődni, mert azt mondta, az állatok természete sokkal emberibb. Sokkal jobban elvolt az uborkáival a kertben, a hegesztéssel a garázsban közben folyton szólt valami rockféle zene az udvaron valahonnan... 
Annyira lelkesen ment neki annak idején ennek a rendszerváltásos szabadságnak, mi meg csak ültünk a kanapén az öcsémmel, nem is értettük az egészet és ő meg hosszasan magyarázta, hogy ez milyen fontos és hatalmas lépés majd pedig kiegyenesedve és örömmel ment szavazni. 
Csak egy átlagos, vidéki, szoci család voltunk. Egy házikó, egy trabant, nyaralónk nem volt, de volt tíz napos beutaló apám céges üdülőjébe Balatonfenyvesre - annak is örültünk. 
Eszmék, tanok. Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy a szocializmus nem egyenlő a kommunizmussal, pláne meg nem a bolsevizmussal? Hogy mi a nacionalizmus meg a sovinizmus, hogy ahhoz, hogy ne szaladjunk be tátott szájjal a faszerdőbe ezekkel tisztában kéne lenni. Ma reggel ezen véleményem miatt le lettem kommunistázva.
Csak megvédtem egy állaspontot a régi rendszer alatt élőkkel kapcsolatban.


Baromira nem vagyok se agyonművelt, sem nem vagyok jártas a politikában - semmennyire, még annyira sem mint apám. Bátor sem vagyok. Még annyira se mint apa volt, pedig ő sem ugrált túl sokat annak idején. Az ő lázadása a hétköznapokban zajlott. Vicces karikatúrákat rajzolt a brigádnaplóba, beleragasztotta az Edda koncert belépőjegyét, meg a vidámparkos ingyen körhintacetliket. Nem volt börtönben, nem verte meg rendőr, nem lett rendszerellenséggé nyilvánítva, és annak ellenére, hogy nempárttag volt, mégis kaptunk beutalót a nyaralásra, ami amúgy  sosem volt biztos mert minden évben ezzel próbálták zsarolni.

Mi ilyenféle emberek vagyunk. Nem állunk fel a dobogóra, de oda tudunk állni melléjük.
Ma nagyon sokan vagyunk, akik nem állunk már sehova. Mi akiket elveszített Magyarország.
Vannak a baráti és ismerettségi sőt, rokoni körben olyan családok akiknek teljesen más a véleményük mindezekről, meg arról, ami ma Magyarországon van. Hétköznapok, politika, megélhetés, mentalitás, oktatás, egészségügy bármiről legyen szó.
Én nem akarok meggyőzni senkit semmiről.
Szomorúan vettem tudomásul, kicsit könnyezve, kicsit néha lázadozva, felháborodva, majd beletörődve ahogy apa is így tett a múlt rendszerben.


Miért olyan nehéz ez? 
Apám hitt benne, hogy amikor anno szavazott, hogy ez a párt nem az a párt, amaz meg nem ugyanaz, és elhitte nekik, hogy építik majd a szép jövőt. 
Úgy hitte el, hogy addig -  negyven évig - halgatta ezt és sose hitt nekik. 
Akkor hinni akart a jövőben.

Most? Mit mondanánk neki?

Nem akarok hazamenni.
Most mondtam ki ezt így először.



2 megjegyzés:

Ergal Abigail írta...

Sokszor kérdezik tőlem, hogy aztán jó a gyerekeimnek ott kint, és úgy hogy annyit dolgoznak a megélhetésért? Akkor szoktam azt felelni, hogy nem csak a pénz miatt választották azt, hogy ott éljenek.
Erről szól a posztod. Fájó, nagyon fájó, hogy ez megtörténhetett.

Gabi

mrs gyrmur írta...

Nekem nem nagyon megy, hogy ennyire jól összefoglaljam a dolgok állását, de ahogy titeket, úgy minket is elvesztett az ország, mi sem megyünk vissza, a gyerekek sem és még azt is erősen meg fogjuk gondolni, hogy látogatóba menjünk-e egyáltalán valaha. Bár ha mégis, az valószínűleg valami kikerülhetetlen szükségszerűség lesz, nem csak úgy visszalátogatás, mert úgy tartja kedvünk.

Mese

... két hét szabiról, házassági évfordulórós szőnyegtisztításról, messziről jött látogatókról és a majdnem kitörött bokáról. A lányok ut...