2016. július 31., vasárnap

Mai elmélkedés

Valami tudatalatti elemzést kell magamon végeznem, hogy megtudjam végre miért rühellem annyira a Disney mesefilmeket...
Két dolgot írtam fel a karomra reggel, amiről írni szerettem volna. Az egyik még otthoni egészségügyi tapasztalataimat foglalta volna össze, a másikat már nem tudom...

... mert miután ma Ben bement a konyhába elővette a bránert és körbehugyozta a gáztűzhelyet, aztán meg ettől senki nem lett boldog, különösen nem a séf, hogy az ötcsillagos minősítésű konyhájában korán reggel fertőtlenítéssel kell kezdeni, de nekünk sem esett annyira jól a sült bárány később... elkalandoztam, de a lényeg az, hogy már a reggel sem indult jól és - csak miután az első hugyos után még kétezerszer kezet mostam ma könyékig - tudatosult bennem, hogy lemostam az ihletet. Mindig gondolom, hogy a teloba írom fel legközelebb, de ahhoz be kell zárkóznom a klotyóba, mert a főnök allergiás a mobilokra és csak ott tudok nyugodtan... aztán rohanni kell tovább valamiért és elfelejtődik bemenni a vécére az ihletet levésni -  és akkor meg megint elfelejtem pár órával később úgyis.
Egy történettel biztosan szegényebb lettem, köszönhető Bennek és a műszakomnak.

A főnököm is basszus - egyre rohamosabb tempóban öregszik.
Ma például elhagyta a hallókészülékét, ezért szolgálaton kívül volt agyilag, mert mindent félreértett, és mikor megkérdeztem tőle mi az a rövidítés P.U.D. (angolék mindent rövidítenek - az agyam berobban ettől néha) elkezdte nekem magyarázni, hogy az az a hely ahol az emberek sört meg cidert isznak... Csak bólogattam inkább, ahelyett, hogy "köszi, hogy csak ennyire nézel hülyének, hogy nem tudom mi az a PUB... bazzeg. "Én vagyok a hülye, nem ő a süket.
Amúgy olyan nagyon büszke hangon tud magyarázni, mikor az angol nyelvről van szó, mintha nem ő írta volna a dobozokra, hogy DO NOT DISTROY, vagy az új központi telefonra, hogy TRANCEFER: DIAL 1 PLUS ROOM NUMBER... biztos TRANCE-ban volt, mikor írta...
Namindegy...
Szóval,

Az egészségügyes téma se jutott azonnal eszembe, azon is gondolkoznom kellett még egy ideig, és mikor főzés-skypeolás közben hirtelen megvilágosodtam, gyorsan leültem elkezdeni a posztot és öt perc után jöttem rá, hogy anyámat a hűtőajtón felejtettem, de csak miután hallottam a hangját a konyhából, hogy hol a picsába vagyok már...
Aztán most meg majdnem odaégettem a pörköltet is, mert közben hazajött az uram a lengyelboltból és hozott 7days-t meg lengyel túrókockát és utána meg már senki se akart vacsorázni, szóval holnap nem kell főzni.
Mostanra megint kéne mosogatni meg elpakolni a konyhában, de eléggé beállt a bal térgyem szóval most muszáj feltenni a lábakat és henyélni kicsit, mert legalább három napja nem álltam meg kettő percre sem. A férj elment maszekolni, jobb is, mert most elővehetem a felnőttszinezőmet (az apple pencillel az ájjpadon) amiért amúgy tök hülyének vagyok nézve (bezzeg ő vonatszimulátorozhat). 

Két napig viszont együtt vagyunk szabadnaposok és valami hajókázást tervezünk megint.
El se tudom mondani, milyen jó a tengerparton élni nem is hiányzik a nyaralás egyáltalán...
Najó - de... de már nincs messze a nyugdíj...

Na... most ez meg lett egy poszt ami nem szól semmiről, a másik helyett...

Pá.



(PUD amúgy Peptic Ulcer Diseases)


2016. július 27., szerda

Mai elmélkedés

A nagy melleknek számos előnye mellett kétségtelenül van néhány hátránya is.

D kosár felett egyszerűen át lehet állítani például tök észrevétlenül a mellmagasságban (vagy az idő múlásával mell alacsonyságban) levő érintővezérlős háztartási gépeket, aztán pedig csodálkozni azon, hogy még nem sült meg a csirke, vagy ázik a ruha az öblítőben, pedig én csak egy bögrét akartam levenni a polcról, vagy odahajolni az ablakhoz orchideát locsolni.
Ha néha felfigyelek a pittyegésre a panel érintésekor, akkor is csak ott állok tanácstalanul és próbálom belőni mi változott az eredeti beállításhoz képest.

A probléma abszolválására próbáltam panelzáró metódust keresni, de nem jártam sikerrel. Annyira még nem rossz a helyzet, hogy a melleimet a házimunka idejére hátradobjam a vállam felett. 
A testmagasságomon (illetve alacsonyságomon) nem kívánok változtatni és tűsarkúban sem fogok se főzni se mosni, szóval javasolni fogom a konyhaépítőknek (illetve gépgyártóknak) hogy a kiálló női alkatrészeket a tervezéskor vegyék figyelembe - és akkor még a pasikról szó sem esett.


Kieg:
Annak idején az autósiskolában mindenki tudta, mikor kezdek a rutinpályán. A dudámmal dudáltam...beszálláskor, meg kiszálláskor...

2016. július 25., hétfő

Ezt találtam...

...magyarázatot találtam arra, miért nem tudok egy dolognál megragadni, miért tanulok ma is mindig újat és újat, és miért nem tudom (tudtam sohasem) eldönteni mi érdekel igazán. Miért volt, hogy gyermekkoromban balettot, teniszt, zongorát tanultam, matekszakkörre jártam. Mondjuk, nem vagyok sokkal előrébb, de legalább tudom miért van annyi szenvedélyem, miért tudom a számítógépet, a photoshoppot, a videoszerkesztést, vagy fotózni, horgolni, makramézni, varrni, furulyázni, főzni, írni, vagy akár vakon gépelni, hajszárítót szerelni,  fügvényt jellemezni. Miért élveztem mélységesen annak idején a kémiafeladatokat megoldani, hogy kivégeztem az ötszáz oldalas könyvet egy hónap alatt.  Miért érdekelnek a csillagok, a biológia a kémia, vagy más tudományok, a gyógyítás, a pszichológia, a genetika, az evolúciós pszichológia, a lakberendezés vagy a divat, miért vagyok oda a rejtvényfejtésért a könyvekért. Miért szeretek rajzolni, vagy énekelni. Miért akarok most éppen tatting-ot tanulni.


(Elvileg magyar felirat van rajta, úgy másoltam ide, hogy aki nem beszél angolul az is értse, mert nagyon érdekes.)
Kattintsatok:

https://www.ted.com/talks/emilie_wapnick_why_some_of_us_don_t_have_one_true_calling?language=hu






Nyári ropogós

Pár hete megérkezett az "igazi" nyár, melegszaggal, párával, tengeri szellővel.

Tervezgetem, merre tovább az életemmel a munkámmal, nem csak mert lépnem kell mert megőrülök, hanem mert a munkahelyem sem tart már soká (szerintem).
Volt egy klassz lehetőség, véletlenül találtam és az utolsó pillanatban jelentkeztem, de unsuccessful választ kaptam. Kicsit szomorított csak el, valószínűleg összeszarom magam ha sikerült volna - jajmileszmost értelemben. Keresgélek azért tovább, de mivel rohadtul finnyásnak kell mostmár lennem nem biztos, hogy minden héten szembejön egy olyan, amire azt mondanám, nah ez való nekem.

Gyerekből még kettő van velünk. Nóri elköltözött júniusban, Olívia és Tamara még itthon. A Taminak épp az első önéletrajzát rakjuk ma össze, hogy tudjon valami félállásra jelentkezni a suli mellett. A tervei a jövőre nézve kicsit képlékenyek. Az esze megvan, eddig magasan hozta a szinvonalat, de nem nagyon kellett energiát ráforditania. Ez később gond lehet. Kevésbé művészlélek, bár énekel ő is, inkább gyakorlatias fajta, matekos és logikai aggyal tőlem, pörgős, "kissé" hiperaktív személyiséggel a férjemtől.
Egyelőre biznisz és a másodévtől pénzügy. Azt mondta level3 diploma-ig meg akarja csinálni. Utána ha érzi magában az erőt megy egyetemre, ha nem akkor egy bank-ügyintézői ösztöndíjas helyet keres. Tervei vannak, csak legyen kitartása... mellesleg remélem, hogy ez a komoly szak kicsit levakar a szemöldökéből meg a szemkontúrjából, ami amúgy fogalmam nincsen hogyan van genetikailag kódolva, de ugyanilyen fekete meg sötétbarna rúzzsal szaladgáltam ennyi idősen pedig még képet se látott rólam...amúgy gyönyörű a pofija, a haja viszont tegnaptól lila és mostanság inkább Marilyn Mansonra hasonlít nem rám.

Az otthoni kiscsalád nagy változások elé néz, csak szorítok és aggódok. Próbálnak erre-arra, kifelé-befelé meglátjuk melyik jön be. Van egy-két bíztató előjel, talán valami elkerekedik belőle. Talán. 
Csak ez ugye megint költözéssel jár. Komolyan mást se csinál a lányom, csak állandóan költözik. Bakker el is hiszem, hogy már elég.

A férj valamelyik nap az elmentett fájljaimat kereste, mert elfelejtette, hova tette és talált régi fotókat meg videókat (amit tavaly nem találtunk). Nézegette, nézegette és rezignált hangon közölte, hogy ő úgy érzi elveszítette azokat a kicsi, édes gyerekeket, hogy hol vannak, meg, hogy olyan mintha eltűntek volna...
Kicsit megsajnáltam, de nem tudtam megvigasztalni. Ezek ugyanazok a gyerekek, csak felnőttek.

A hülye fejemmel egy hónappal elnéztem a szabimat és július helyett augusztusra írtam ki (szerencsére, mert a férjnek csak augusztusra adták meg). Előbb én kezdek, aztán a férj becsatlakozik, egy hét együtt, majd én vissza a férj még marad. Idén nem ment másképp. Talán ősszel még ki tudunk venni egy hetet együtt. A jóidőt megrendeltem, idén nyáron még csak párszor voltunk a parton, már többen szóltak is, hogy hol vannak Rózáék.

A házat belaktuk, az új dolgokon is már akad kutyaszőr, a gyerekek szobáiban olyan a rendetlenség mint ha tíz éve laknánk itt. A kutya meg se volt illetődve - minden héten telebombázza a háromszorötös udvart és még mindig le akarja ugatni a madarat a fáról, a sirályokat a háztetőről és a szomszédot a kerítésről. 
Amit viszont a postával művel az elképesztő. Levélbedobó van az ajtón, a kutya már időre az ajtó közelében vár és mikor a borítékok csücske már bent van elkapja és berántja az egészet, majd megrázza a fejét úgy, hogy a levelek össze-vissza röpülnek az előszobában. Komolyan bazzeg legalább hozná ide. Mindeközben ribbilliót csap, hogy zeng a háztömb - tehát alvás maximum a postás érkezéséig lehetséges.
Mondtam a férjnek, reggelente inkább húzzon gatyát (magára, nem a kutyára) mert egyszer megérjük bakker, hogy a postás is jön befele majd a lukon a levelekkel együtt. 
Hülye pitbull de komolyan.
Csupaérzés, csupaméreg, csupaszív és sose tudok haragudni rá, mert minden nap három órakor az emeleti szoba ablakában áll és vár engem. Mire az ajtót nyitom már ugrik is két méterre és végigszántja a nyakamat a kömerivel. Édespofa.

Na szóval most ennyivan. Nyári szünetet tartottam én is. Kissé lent voltam egy ideig, panaszkodni meg nem járok ide (nem is akarok, úgy élünk, ahogy szeretnénk, csak most a kölkök kezdik hatodszor újra, és tudom milyen érzés, kicsi égi segítség jól jönne, szóval ha van közvetlen vonala valakinek lécci....)

Elküldtem a szokásos sms-t a reggelibe hátha nyerek, feladtuk a lottót, vettem magamnak egy Converse dorkót (már kb 15 éve szeretnék szóval tök türelmes voltam), egy nyári ruhát. Bideltem egy olyan kicsi táskára, hogy épphogy a telefonom bele fog férni, de elsőre szerelem volt és három fontért igazán megérte. 
Várom a szabimat, mert charity shopping túrát szeretnék, piacozást meg mert a kreatív energiámat muszáj hasznosítanom és vannak projektek a fejemben fotózásilag, horgolásilag, lakberendezésileg. 





2016. július 11., hétfő

Mai elmélkedés

Nem kedvelem, mikor beszélem, tanácsolom mert kérdeznek és kifogásokra találok. Azután ha figyelembe ajánlom, hogy kifogásokból tengernyi van (nekem is) szóval köszönöm, nem kérek többet akkor meg azt kapom, hogy "de persze, nektek könnyű mert szerencsétek volt"...
Hát ahogy vesszük.  Ha a szerencsét egy ilyen ölbepottyanós, szájbagalambos eseménykét értékeled (ahogy az emberek többsége definiálja) akkor nagyon jól be tudok azért pöccenni erre.

Elég szerencsétlennek éreztem magam, hogy fél évre egyedül lettem hagyva a gyerekekkel, holott sose voltunk külön egymástól. Azt is, hogy a férjemnek egyedül kellett boldogulnia egy teljesen idegen környezetben. (Szerencse, hogy repülőjegyre még futotta.) Aztán mire együtt lettünk újra, egy fizetésből ültünk a kétszobás, üres lakásban a gumiágyon és a régi zörgős, hordozható dvd-n néztük ötszázadszor ugyanazokat a filmeket sorban, nem hiszem, hogy ugyanezek az emberek azt mondták volna: ó milyen szerencsések. Nem éltem meg szerencseként, amikor kifogyott az órából az áram és másnap estig nem volt miből feltölteni. (Szerencsére olyankor jókat tudtunk aludni, meg nappal kártyázni.) A következő hónapban ugyanez történt a gázórával (szerencse, hogy errefelé enyhék a telek - hát, azért kicsit fáztunk néha.)

Nem hiszem, hogy a gyerekeim szerencseként élték meg, amikor napokig hagymás kenyeret ettek, (szerencse, hogy a hagyma egészséges), vagy azt sem, hogy nem egyszer feküdtek le éhesen és azért nem az Üvegtigrist nézték, mert kolbászt esznek benne (szerencsére volt olyan filmünk is amiben nem ettek vagy ittak - főleg akciófilmek)... vagy, hogy hónapokig nem vettünk nekik ruhát, cipőt, hogy otthon kellett hagyniuk a barátaikat, de sorolhatnám...
Szerintem ők sem látták még annak értelmét akkor, hogy minek jöttünk ide? 

Nem szeretem ezt a szót, hogy szerencse. Degradáló a befektetett áldozatokat és munkát nézve. Azt a lehetőséget meg kell teremteni, hogy szerencsés lehess és az a nehéz munka. Mondhatnám úgy is, hogy a szerencse nem adja ingyen magát. Van egy egyenlete, aminek egyik oldalán a szerencse áll, a másikon meg azok a dolgok, amiket te tudsz beletenni.
Aki nyer a lottón az szerencsés. Annyit tett bele az egyenletbe, hogy kitöltött egy szelvényt és feladta (de enélkül az se megy).
Magunkat viszont csak óvatosan nevezném szerencsésnek - főleg ha az egész életünket vesszük alapul. 
Szóval ja. Az út előtted van. Ilyen szerencséje bárkinek lehet.


Jah és még valami a végére. Eléggé szerencsétlennek éreztem magunkat az életünkben, de utólag ez is átértékelődni látszik. Épp azért sültek jól el a dolgok talán, mert nem hittük el, hogy szerencsétlenek vagyunk. Mondhatni - nem stimmelt az egyenlet.  A befektetett munka tükrében semmiképp. Utólag ez látszik igazolódni. 
Konzekvencia: A befektetett munka, az akarat, az áldozatok, mi, ezek mind az állandók a mi szerencsénk egyenletében.
Csak egyetlen dolog változott. A földrajzi elhelyezkedés.
Az eredményt meg mindenki számolja ki maga.


2016. július 5., kedd

Szössz


A férfi ha csipkelődik:

Egy, csak egy leány van éppen szingli módban: Olívia.
Amikor lejön az emeletről és menni készül, az apja épp hazaér...

- Huu milyen szépen kirittyentél Olívia... Mész megint horgászni???
- ??? De appaaaa...

2016. július 4., hétfő

Sokszor van, hogy úgy a mezőn ordibálás nem elég.
Felvenni egy kesztyűt és ütni kéne, vagy tányért törni és bömbölni egy jót.
Ehelyett csak felhúzom magam, számolgatok ezerkétszázhuszonháromig és próbálom rendbetenni a dolgokat a fejemben és más fejében. 
Változtatni.
Mert apám azt mondta, aki nyavajog annak még nem fáj eléggé. 
Próbálok nem dünnyögni és elégedetlenkedni. 
Szóval vettem egy mély levegőt... nagyon mélyet.
A magam dolgában döntöttem. Már csak várnom kell.



Folyt.köv



Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...