2014. június 28., szombat

Táskás történet 2...


...avagy Gabbana és a többiek

Kezdeném azzal, hogy sosem voltam táskaőrült. Most, hogy lehetőségem adódott kicsit jobban öltözködni és végre tűzre vághattam a kinyúlott póló-mackónadrág kombót, jobban megnézem mit veszek fel és ebben benne foglaltatik az is, mivel.
Születésnapomra sem verset írok, hanem kissé indirekt célzásokat tettem egy karórára, megadva a lehetőséget a férjemnek, hogy magától tudjon egy tök szép ajándékot venni, (egy hónapig bele is éltem magam, de már meggondoltam és egy szép kerti bútor hasznosabb, szóval direkt célzásokkal nyomatékosítottam a dolgot).

Az ízlésemmel mindig voltak gondok, legalábbis anyám szerint. 
Nem vagyok márkamániás sem, de megállapítottam magamról, hogy tényleg gondjaim vannak. A tetszésindexem ugyanis egyenesen arányos az árakkal. Bazifura. Ha elém raknak három táskát, vagy órát anélkül, hogy feltűntetnék az árát, tutira kiválasztom becsukott szemmel is a legdrágábbat. 
Ezért mondom én, hogy azért a dizájn, az dizájn. Nem halok bele a hiányba, de gyönyörködni szeretek.
Esetleg ha valami adakozókedvű milliomos felajánlaná az arany bankkártyáját, lenne egy-két Prada amiben tudnám hurcolászni a zoknimat meg a cerkámat a melóba.

Anyám semmit nem dob ki. Legalább öt gardróbja van tele ruhával.
Rendületlenül járja a turkálókat otthon, ahogyan én is tettem annak idején. A márka anyámnak se jelent igazából sokat, néha felsejlik neki valami név, olyankor meg szokta említeni " jó ez kislányom, nézd meg, rajta van, hogy niké".
A gyerekeim a tudtukon és a tudtomon kívül neves középkategóriás angol márkákban nőttek fel. Jó, ismertem a Marks and Spencert meg a Next-et, de pl. fogalmam nem volt a New Lookról, Sally Hansenről és a többiekről. Felsőkategóriás dizájnerek is előfordultak időnként, Tami gyerek évekig aludt egy Versace pólóban. 

Amikor legutóbb otthon jártunk a gyerekek szóba hozták, hogy táskát kéne venni. Anyám felpattant, felment a padlásra, és lecimbált két dobozt. Engem nem nagyon kötött le, de a gyerekek nagy izgalommal nekiláttak válogatni.
Aztán hazajöttünk, el is felejtődött a dolog legalábbis számomra.

Néhány hónapja idehoz nekem a Tami egy szakadt Guccit. Kérdezi meg tudom e varrni? Néztem kerek szemekkel mint aki ufot lát, de aztán nyugtáztam, anyám valószínűleg nincsen képben, mik lapulnak a padlásán. Megvarrtam a Guccit, aztán ez is elfelejtődött.

Egy hónappal ezelőtt jön Olívia, hogy szanálja a cuccait, kell e nekem ez a fekete Dolce Vita kézitáska, mert tök jó, de neki nem kell nem akarná kidobni. 
Azóta van egy Dolce Gabbanám, benne két toll, egy szájfény, zokni, névtábla a szokásos ugye...

Mindezek után senki ne lepődjön meg, hogy az anyám által küldött és általa  krumplitartó vászontatyónak definiált zsákocskán Louis Vuitton felirat olvasható....

...belevaló táskával meg lehet, hogy anyám boltba jár...

...én meg kezdem úgy érezni, lassan minden a helyére kerül a világban.





2014. június 26., csütörtök

Híreket mondunk

Olívia mától augusztus végéig egy kicsike szállóban (20 szobás) dolgozik. Reggeliztet és vacsoráztat.
Tök magától küldözgette az önéletrajzokat, ment interjúra, a tegnapelőtti próbanapra.
Ma van az eslő napja. Komolyan meglepődtünk rajta, milyen talpraesett, nem azért mert megbízhatatlan vagy valami, csak ő mindig olyan mimóza fióka volt, aki a fészekmelegben érzi jól magát.
Holnap bankszámlanyitás - legalább olyan büszke magára, mint a Nóri volt még az első napján.
A Nóri félallásban suli mellett tolja tovább a szekeret, újabban (kb. négy hónapja) a KFC -ben, de most nyárra amíg nincsen suli még egy fish and chipsesnél is dolgozik part time-ban. 
Tamara meg itthon mérgelődik, hogy sose lesz 16.
Ezt aztán nem is gondoltam volna.






Egy hírrel még adós maradok, a nagylányról is fogok tudósítani remélhetőleg mihamarabb, de most mély hallgatás egyelőre. Előljáróban annyit, hogy boldog.

2014. június 18., szerda

Olívia 2014
Olívia pár napja befejezte a GCSE vizsgáit, tegnap volt az utolsó napja, legalábbis ebben a formában, mert megy tovább a 6th form-ba (ez az emelt szint), de az már kicsit másik világ.
Már írtam néhányszor, hogy az iskolai szokások és tradíciók egész mások. 
Vannak amik nagyon tetszenek nekünk, és vannak amik kevésbé. Összességében viszont az én támogatásomat azzal nyerték el, hogy a felesleges majomparádék teljesen hiányoznak, valamint, hogy elsősorban a gyereket mint embert kezelik, és nem mint eminenst vagy idiótát. 
Furcsa volt megszokni, hogy ez az ország egyfelől borzasztó konzervatív, másfelől meg nagyon nyitott is egyben. 
Például:
Az iskolákban kötelező az egyenruha, egyforma szigorúan meghatározott stb., az órarendek időbeosztása mindenhol egyforma, nagyon beszigorítanak a vizsgák, tesztek írásakor. 
Ugyanakkor a film világnapján az összes tanár beöltözött Vadernek, Harry Potternek, Mary Poppinsnak, voltak horrorfigurák a jó öreg Freddie pl. Aznap filmes vetélkedők voltak, sok filmvetítés (művészfilmek is). Az irodalom világnapján ugyanez (dráma- vígjátékszereplőkkel, költőkkel, írókkal.
Könyvbemutatók voltak, felolvasások.
Hogy zajlik egy ünnep? A gyerekeket dolgoztatják a témában. Rajzokkal, szobrokkal, akármivel. Csinálnak belőle az aulában egy kiállítást már néhány nappal előtte. A ünnep reggelén assembly (gyűlés), ekkor korábban kell menni 15 perccel. Ott felhívják a gyerekek figyelmét, hogy aznap milyen nap van, mire emlékeznek, vagy mit ünnepelnek. Ennyi. Éppen elég. Egyetlen gyereknek sem kellett sosem mondani, hogy a poppy (pipacsvirág) mit jelképez itt, és kényszeríteni sem kell őket, hogy tegyék fel, mindenki büszkén viseli hetekig a megemlékezés idején.

A végzősök utolsó napján vicces és komoly díjakat osztanak ki, pl. Miss Dizzy, Miss Happy, Miss Smileyface, Miss Grumpy, Miss Late, Miss Mouth, fiúknak Mr Sport, Mr Geek, Mr Rockstar, ezek a viccesek. Komoly pl. Miss Math, Miss History, Miss English, stb, ezek vannak fiúban is ugyanúgy, rengeteg díjazott van. 
Olívia lett Miss Art, erre nagyon büszkék vagyunk. Két másikra is jelölték a Miss Dizzy-re és a Miss Late-re. Mesélte a gyerek, hogy mikor a Miss Late kategóriát bemondták, a Mr. Pemrise (a matektanára, jó szigorú, nemmellesleg az iskola biztonsági szolgálatának feje) elkezdett kiabálni, hogy "Olivia...Olivia" , mert az ő órájáról folyton elkésett. Jah, a dijjakkal 5 fontos vásárlási utalvány jár, amit könyvre lehet elkölteni. (Tami pár év múltán sok díjra esélyes lesz, de a Miss Make Up és a Miss Mouth benne lesz tutira.)
Emellett persze fényképezkednek, selfieznek a tanárokkal, egymással. 
Aláíratják az évkönyvet, beszélgetnek, sírnak. Nem kerítenek neki nagy feneket, csak megpróbálják emlékezetessé tenni valójában is, nem csak külsőségekkel.
Ma este pedig prom vacsora és bál, tradició szerint az egyik egyszerű, de tengerparti szállodában, ahol a Nórié is volt. Ennek költségvetése ruhával együtt alatta van egy magyarországi közepes étteremben 10 főre fizetendő ballagási vacsorának. És ez a gyereknek szól, nem a rokonságnak.

Szerintem ez sokkal emberközelibb, könnyebb, és nem utolsósorban olcsóbb, mint melegben ácsorogva, hatvanadszor hallgatva ugyanazt a beszédet, elénekelve minden évben ugyanazt a két nótát unjuk halálra mi is, meg a gyerek is. Ugyanazok az unalomig sztárolt kölykök kapják ugyanazokat a könyveket jutalomként, amit aztán a következő papírgyűjtésen betesznek az öcsi szatyrába.
Egy valag pénz megy el virágra, ajándékra, étteremre, vagy házi vendéglátásra ami nem lenne baj, csak a gyerek nem annyira élvezi az esetek nagytöbbségében. Az ajándékokkal amiket kap, kb. nullszaldósra jön ki, mondjuk mint egy eskűvő, de ha teher az egész, akkor meg minek?

A magyarországi rendszerben nem boldogultunk. Sem én sem a lányok. Totál el voltunk nyomva, főleg Olívia a nem átlagos hozzáálásával, a különleges gondolkodásmódjával. Tami túl harsány volt, túl kíváncsi, Nóra szintén. A nagylány meg túl érzékeny, de ő idővel legyűrte magában, és keresztbe megette őket.

Az itteni oktatási rendszer sem tökéletes. Messze nem.
Ha viszont szülői szemmel nézem a legfontosabb, hogy sokkal inkább megadatik, hogy nyíltan lehessek büszke a gyerekeimre. Nekik meg megadatik, hogy büszkék lehessenek magukra.
Ez fontosabb, mint minden tudás.



Nóra 2012




2014. június 15., vasárnap

Szösszféle

A két lány ül a szobában. Az egyik zenét hallgat fülhallgatóval (Olívia), a másik olvasni próbál (Tamara).
A következő mondat hallatszik ki jó hangosan a Tamitól:
"Olívia bakker menj és fújd ki az orrodból azt a fikát, hogy ne lengedezzen  ott a szélben mert rohadtul idegesít a fütyülése!"


2014. június 14., szombat

Mai elmélkedés

Mi a francot kompenzál az a szülő, aki képes rózsaszín superwoman-nek öltöztetni a két hónapos gyerekét, merazolyancuki?!
Vagy szimplán idióta? Nem akarok megbántani senkit tényleg, de mi abban a jó, hogy karácsony alkalmából, húsvétra, vagy csak úgy maguktól hülyét csinálnak a gyerekből? 

(Ezt mondjuk értem főleg BÉBI korban levő gyerekekre, szóval nem a három éves lányról beszélek aki hercegnőruhában akar boltba menni, és nem arról a fiúról aki egy hétig batmanként megy oviba. Szándékosan nem keverem ide a gyerekszépségversenyeket, azok megérnek egy másik misét és amiket én személy szerint betiltanék.)

OK. Néhány poénos poló, vagy body bár szerintem az is erőltetett, de még elmegy.
Ha hajlama van rá, mindenki csináljon idiótát magából, az amúgy tényleg poén, de a gyerekeket (és zárójelben jegyzem meg: háziállatokat) hagyjuk már békén.
Önkifejezésre (mert mi lehetne más?) használja mindenki önmagát. Induljon ki magából fessen, énekeljen, szakítsa le a gatyája fél szárát és menjen el kézállásba Máriagyűdre.

Nekem rohadt nagy szegénység, ha valaki a gyerekén keresztül önkifejez, pláne meg, hogy ezt akként teszi, hogy rózsaszínű képregényszereplőt csinál belőle. Olyat, amiből (ebben a konkrét esetben) soha egyetlen lapot nem olvasott, egyetlen rajzfilmet nem nézett meg belőle, fingja nincsen a szuperhősökről. A férjének van valami. Akkor a babán keresztül a férjéhez szól? Vagy mi? Inkább vegye fel anyuka egyik este a cuccot, a gyerekágy már letelt... 
Basszus nem értem.
Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a problémámmal, de én ma reggel hülyét kaptam ettől.

2014. június 10., kedd

Szössz

Férj - Kérsz reggelit?
Én - Mit sütsz?
Férj - Omlettet,  mindenféléset...
Én - Olyat nem kérek, egy omlett nekem vagy sonkás, vagy gombás, sima, vagy sajtos.
Tudod, hogy a puritán ízeket kedvelem...
Férj - ...jó, majd teszek azt is bele...

2014. június 9., hétfő

Jack Russel újratöltve

Elhatároztam, hogy ma délután megpróbálom a kutyát addig futtatni a parkban a labda után, míg ki nem dől a lábáról.
Másfél óra után meguntam és inkább hazajöttünk.
Figyelemelterelésül adtam neki enni.
Most ideültem a gép elé, a kutya velem szemben ül, esdeklően néz rám...

...  szájában a labdájával.



2014. június 8., vasárnap

Reggeli visszaemlékezés

Tömeggyilkos, föld alatti, önműködő, rejtett cellák, különleges lények, pókok, gondolatolvasók, labirintus (ez is a föld alatt), gyerekszülés, ikrek, nővérkék, főnököm, mérgek, laboratórium, pornó, gyerekmentés, hazugságok, átverések, hajó, köd, repülés, rendőrség, Robert De Niro(!), cilinder (rohadt jól állt rajta), szétnyithatós sétapálca, parti, vendégek, veszély - nem tudom miért, futás megint, rengeteg lépcső (visszatérő elem), és sok sakktáblaminta - padlólapon, falon, repülőgépszárnyon.
(Nem tudtam megfejteni, hogy ez az Űrodüsszeiából jön, vagy a Twin Peaksból, de pl. A Terminator 2.- ből is megmaradt bennem, a Harry Potterről nem is beszélve. Nem tudom mire véljem, sose sakkoztam.)

A történetből is csak foszlányok maradtak fenn, meg sem kísérlem leírni, annyira szövevényes volt és annyira fantasy, a látványelemek minden hihetetlenségét magában hordozta. Csodálkoztam visszamenőleg, hogy az Enterprise, vagy a Voyager, esetleg legalább egy Puddle Jumper nem tűnt fel, de valószínűleg nem fért volna bele a koncepcióba.
Elképesztő utazás volt.
Simán elmehetnék tanácsadónak, ötletelőnek a Tim Burton mellé...legalább most már azt is tudom, hogy születnek a filmjei.

Apának meg szóltam, hogy legközelebb ne tegyen annyi chilit már este a kínaiba.





Hogy ne felejtsem megemlíteni, péntektől ma reggelig, tehát két éjszaka, összesen majdnem egy napnyit aludtam. Egészen pontosan 22 órát. Asszem egy időre feltöltöttem az elemeket.

2014. június 7., szombat

Szössz

... avagy lényegretörő megállapítások...

Apa - Tiszta szőr ez a kutya!
Gyerek - Te is tiszta szőr vagy apa, mégse kell a földön ülnöd...

D-nap

Néhányszor említette a Paul, hogy a Royal Navy-nél (Királyi Tengerészet) volt harminegynéhány évig. Szégyen nem szégyen, értékelni nem tudtam sokkal jobban, mint ha valaki Magyarországon említi annak idején, hogy hivatásos volt. Ööö, jó azt érzékelem, hogy azért ez itt egészen más, nem vagyok annyira hülye, na mindegy nem ez a lényeg, nem is tudom hogyan magyarázzam. Volt már nekem egy Henrym régebben, akitől egyszer rákérdeztem mik azok a forradások az oldalán meg a lábán, de arra a válaszra, hogy lövéshegek nem számítottam.

 Ennek értékelése sokösszetevős, minden szempontból. A háború, a katonaság nagyrészt "férfias játékok", más onnan, más innen nézni, filozófiai megközelítéseket is igényel stb. Részemről ilyen struccpolitikával állok hozzá, mert ha sokat gondolkoznék rajta, csak odáig jutnék, hogy az emberek nagytöbbsége elfelejti azt az egyszerű lecsupaszított tényt, hogy a katonák feladata mégiscsak emberi életek kioltása. Ez a dolguk. Ez a feladatuk. Addig, ameddig nem találunk valami más megoldást, nem lehet a ma emberét civilizáltnak nevezni. Ez az én véleményem, kicsit sarkos, kicsit savanyú és több sebből vérzik tudom, de ez van.

Tehát, Paul 100 felé jár lassan, de jól nyomja még. Bár a lábai feladták már, elüldögél a székében, a folyosó legutolsó, napfényes, kertre néző szobájában tévézget, újságot olvas. Kissé remegő kézzel még önállóan eszik, iszik.
Aranyos ember, nagyon keveset beszél, néha rajtakapom, hogy somolyog titokban. Szerintem jól mulat az akcentusomon.

Tegnap, mialatt mindenki a 70. évfordulós ünnepséget nézte a kávéjával igyekeztem hozzá.
Néhány méterről már hallottam a zászlóceremónia trombitáját a tévéből.
Az ajtóban megtorpantam. Amit láttam, megállított, meghatott, áhítattal átszőtt percek voltak.

Paul a tévé előtt a fotelben, kissé görnyedten ülve, reumától hajlott kézzel tisztelgett.

2014. június 1., vasárnap

Szössz


Specsavers (optikuscég) reklámnak is jó lenne. (Rohadtjó reklámjaik vannak: youtube-specsavers adverts)
Csengő szól, megyek, Lizzy halálra rémülve vár:
- What is the problem Lizzy?
- Here is the bat in my room. Can you see it?
- I can not. Where?
- Just came in. I do not see now, but I saw before...and I hear... it is still here.
Then I found a moth on the wall...
- This is the moth Lizzy. Ok it is quite big but this is not a bat.
- Yes. I see...but it's look like a bat...


(- Mi a probléma Lizzy?
- Van egy denevér a szobámban. Látod?
- Nem látom. Hol?
- Most jött be. Most nem látom, az előbb láttam, de hallom, még itt van.
Ekkor találok egy molylepkét a falon...
- Ez egy molylepke Lizzy. OK elég nagy, de nem denevér.
- Igen, látom...de úgy néz ki mint egy denevér!




Jah, akkor semmi

Carol nagy színésznő. A személyzet felét utálja. Engem is. 
Csenget, megyek be hozzá. Nagy szenvedések között találom. Keze a homlokán, elit tartásban, szemei csukva, teátrálisan nyöszörög:
- Ooohhh, ahhh, oauahhh...
...majd kinyitja a szemét és rámnéz, azonnal arcot vált. Hirtelen eltűnik a szenvedés, a kezével flegmán legyint és így szól:
- Oh it is you? Leave me alone... does not matter... ( Ó te vagy az? Hagyj, nem számít...)




Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...