2017. augusztus 8., kedd

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hogy az angolok nem véletlenül nem fültisztítónak hívják, hanem egyszerűen csak vattás pálcikának, és hogy abszolút nem egészséges a használata.

... és akkor az volt, hogy érkezése után lepakolt, leült enni és egy jó fél óra után nem találta a dobozt.

Kereste hova tette le, mondtam én nem láttam. Megnézte a kocsiban is, de közben hajtogatta - nem, nem! Emlékszem, hogy behoztam nem vagyok hülye!
Akkor én tizenöt percig röhögtem rajta, mert rendesen négyszer eljátszotta ahogy bejön, még a billentyűzetet és a slusszkulcsot is felvette a kezébe, hogy minden stimmeljen. Forgatókönyv szerint levezényelte, hogy: "és akkor így jöttem és akkor szóltam, hogy hello" (én itt befostam) "és akkor idementem, ezt oda letettem, kimentem a konyhába és akkor még mindig nincsen meg".
Miután többször körbetáncolta a lakást feladta.

Egy órával később fel akart menni átöltözni, és akkor meg majdnem leesett a lépcsőről, mert a lépcsőkorlát alsó oszlopának a tetején a fültisztitó dobozába kapaszkodott.

Megpróbálok az elkövetkezőkben magamból  hülyét csinálni, mert mostanában nagyon egyfelé dől a mérleg. 

Ma pl. reggel itthon bekaptam egy fehér műanyagdarabot mert azthittem, hogy tic-tac. (Jó mondjuk Olivia is megkóstolta a hörcsögszart mert azthitte lepotyogott tortadara, de ő akkor még csak négy éves volt.) Aztán indításként elterültem a melóban mint a béka. Rendesen mint a rajzfilmekben hutyhutyhuttyyy lábak fel és placcs. Csúszott a cipőm mert kint esett. A fele lábam a mosószobában a másik fele a liftnél néhányan meg ottermettek és kétségbeesve gondolkoztak, hogy vajon meghaltam e.
Csak eszetlenül röhögni voltam képes, mert kívülről láttam magamat, ahogyan a levegőben kapálózok, aztán meg hogy ott fekszem félspárgázva, a bugyikék hülye nővérruhában, az összes bridgetjones bugyimat vakuzva mindenki szemébe.

És akkor volt torta még ebéd után és olyan átlátszó volt a fólia (külön szeletelve volt), hogy nem is látszott és asszittem nincs is rajta és az első harapás után lógott ki a szájamból mint egy nagy csokis nyelv és még a főnököm is majd leesett a székéről úgy röhögtünk. Felolvasta a levelet ami a tortával jött akkor meg sírtunk olyan szép volt (köszönő levél volt az egyik nemrég elhunyt mamókánk fiától.)

Amikor meg hazafelé jártamban-keltemben telibeszart egy sirály feladtam egy sms-t az ITV-be. 
Enyim lesz a hetvenezer meg a BMW kabrió, és amúgy meg tudom, hogy most megint lesz néhány nap nyugalmunk.... ennyi hülyeség után. 

(Jah... és akkor azt még nem is emlegettem ide, hogy az éjjel zombis apokalipszisest álmodtam, szerintem mert az idegsejtjeim összevissza sültek ki a tocsogó cukorban amit a csomag Tunnock's megpucolása és torkon letolása okozott...)






2017. augusztus 6., vasárnap

Mai elmélkedés

Nem értem, hogy a felnőttek nagy része miért felejti el, milyen volt tizenévesnek lenni.
Miért csinálnak úgy szülőként, mintha ők soha semmi rosszat nem tettek volna.
Soha nem hazudtak, sosem loptak, csaltak, gázoltak át senkin, sose késtek, sose törtek el tányért mittudomén.
Tényleg elhiszi bárki, hogy van olyan ember aki tökéletes gyermekkor és teljesen egyenes és törvényszerű tinikor után egészen elképesztően tökéletes felnőtt lett. Én még nem láttam ilyet, de attól még létezhet. 
Nagyon kétlem.

Annyi álszent barommal találkoztam viszont - néhányukról konkrét történeteket tudnék mesélni a gyerekeiknek, de nem az éndógomugye, mert mindenki úgy cseszi el a gyereke életét ahogy csak tudja. 
Csak megfejteném. Miért kényelmesebb nekünk embereknek ez így? 
Miért vagyok én attól rosszabb ember, hogy a gyerekeim tudják rólam, hogy ébredtem én fel a délipályaudvaron tizennyolcévesen és azt se tudtam hogy kerültem oda, mert úgy berugtunk mint a szamár. 
Tudják, hogy mikor három napra eltűntem és anyámék azt hitték a barátnőmnél vagyok, valójában a diákszigeten voltam Budapesten (akkor még úgy hívták a szigetfesztivált). (Mondjuk jól lebuktam, mert a hülye újságban felismert a szomszéd). 
Amikor a nyári ifitábornak hazudtam az Edda-tábort, vagy mikor a táskámban volt a csere ruhám ha elmentem otthonról. És szerintem én annyira még nem is voltam vészes, mert nálunk azért legalább apámmal lehetett beszélni sokmindenről. (Amúgy utólag kiderült pl. hogy az Edda-táborról tudott, kitudja még miről - sose fogom megtudni ezt már...)
Nálam sokkal meredekebb dolgokat megcsináltak a baráti körömben.
A minden tini hazudik mellett is elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent. 
Azt, hogy lehetőleg a gyerekeimnek sose kelljen kényszerből hazudniuk nekem. Persze ennek ellenére se tudok mindent, de ez így normális - mondogatom magamnak.

(A férj az más tészta, vele kicsit nehezebb az ügy, ő az a kiakadós fajta, de miután kidühöngte magát utána segítőkészen viselkedik.) 

Amikor valakik epés megjegyzésekkel illetik a családomat, azon nagyon meg tudok bántódni. Jobban, mint ha éppen rám tennék azt. 
Ezennel jelentem köszönjük szépen megvagyunk. A (kivétel nélkül magyar) kritikusainknak üzenem:
A Tamaránál is el fog múlni a fekete rúzsos, éjkirálynő korszak, ahogy a Nórinál is elmúlt, meg nálam is. Mindegyik felnőtt gyerekem el tudja dönteni, hogy kell e neki tetoválás, én is eldöntöttem annak idején meg a férjem is.
Ugyanez vonatkozik az orrpirszingre meg a köldökpirszingre.
Örülök, hogy a gyerekeim nagy része partira meg ruhára költötték az elmúlt három évben az összes pénzüket, és örülök, hogy mostanra kezdik kapizsgálni az önálló életet, az önfenntartást és a pénz értékét, remélhetőleg ezt majd a kicsi is megtanulja. 
Jelentem kacsaszáj is egyre kisebb a szelfiken, szóval ne aggódjanak ember lesz a kölykeimből.

Kissé tele van a tököm a tökéletes életű idiótákkal, akik azt hiszik, mindenre tudják a választ és azt gondolják mekkora kurvanagy szerep jutott nekik abban, hogy gyerekeket adott az nekik ég és majd rajtuk keresztül bizonyíthatják mekkora tökéletes önfeláldozó faszok amúgy. És tolják az ember arcába az áléletüket, közbe meg a feleség hozzánk járt bagózni a teraszra, mert az "uram előtt nem" eleve gyűlölöm ezt a szót - ura a tökömnek nem nekem. A más gyerekét is kísértem már tiniambulanciára esemény utániért, és még én éreztem magam szarul, mert mondtam a gyereknek beszéljen a szüleivel és utána nem jöhetett többet hozzánk és még én voltam a szar alak.
Na most kidühöngtem magam. 

Erre a jó hangulatomra még rátett két lapáttal az anyósom megint, de asszem mostmár ez a történet lezárult, mert a férjem letette rá a skype-ot mert megint kikezdett engem a gyerekeket és változatosság kedvéért most anyámat is, és ettől  is nagyon rosszul érzem magam mert mégiscsak az ő édesanyja, de én már ebből nem tudok többet kihozni. Megbántottan sírtam jódarabig, merhogyennyirerosszember vagyokén?  de elfogadtam, hogy az ő szemében igen, és hogy innen már nincsen tovább ennek annyi.
Nem teregetem ki itt a családi szennyest, de ez is hozzátartozik az igazsághoz:
Az egyetlen ember akivel életem során nem tudtam zöldágra vergődni az anyósom. 
Gyűlöl engem, és ezen semmivel nem tudtam változtatni és ez mostmár csak bánatot okoz, úgyhogy részemről ennyi volt a próbálkozás. Csak a férj miatt aggódom, de felnőtt ember majd megoldja a kapcsolatát vele.
 
És akkor most, hogy ide mindent lepakoltam vígan beleteszem még ezt a két hetet a melóba és azután két hétig járjuk a férjjel délangliát és sok sok képre lehet számítani tőlem majd meg beszámolóra megígérem.
Maradok az a tökéletlen (ebbe azért sokminden belefér csak megsúgom), de nyugodt, türelmes, jószívű, nyitott, kedves és mosolygós ember akinek tartom magam és szarok a világra.






2017. augusztus 5., szombat

Szössz

... avagy röhögőgörccsel ébredni. (figyelem vulgáris (vagyhogyhivjákazt) tizenhatos karika)

"Bazz miaszar volt veled az éjjeeeeel? Forogtál mint a körhinta, meg kellet kapaszkodnom a f...omba hogy el ne szédüljek."

Ezhülye...
de sose megyek hozzá ha nem ilyen.

Amúgy meg szabad hétvégém van, metálra takarítok, utána metálra főzök, majd metálra horgolok.
Jónapot.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...