2017. november 1., szerda

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves önmagamnak adnék csak javaslatokat.

Tán eljut egyszer a gyerekeimhez is.

Szóval:

- SOHA ne tégy egy lépést, ne adj fel semmit, és ne köss kompromisszumot mert egy férfi elvárja. Be fog lépni az életedbe az, akivel szabadabbnak érzed magad mint valaha, és aki akarva sem kéri - kimondatlanul sem várja, hogy lemondj, vagy hogy feladj bármit. 

- Ha egy férfi meg akar változtatni, nem hozzád való, lépj tovább.

- Ha a szex csak neki jó, szintén...

- Ha egy férfi menni akar, engedd el. Sírni szabad. Meg vodkázni is. Könyörögni, megalázkodni nem.

- A féltékenység és a bűntudat a legfeleslegesebb érzések a világon. Igyekezz nem elveszni ezekben. Csak bánat van utánuk.

- Nem kell túl sokat rugózni a dolgokon. Vágj bele. Mi a legrosszabb ami történhet? Nem sikerül. És? 

- A kudarc olyan mint a mátrixkanál. Nincs. Vedd leckének ne kudarcnak.

- Inkább mindig értékeld egy fokkal fölé magadat mint alá, bármiről legyen szó.

- Ha valamin sokáig gondolkoznod kell jó ötlet-e, biztos lehetsz benne, hogy nem az.

- Ne hidd el, hogy nem vagy elég szép, elég okos, elég sovány, elég kedves.

- Tanulj meg horgolni mire harminc leszel.

- Mindig legyél jó és mosolyogj sokat, a bunkókat ezzel lehet a legjobban felidegesíteni.

- Soha ne menj bele rangon aluli vitába. Az emelt fővel kihátrálás nem jelenti, hogy vesztes vagy.

- Ne aggódj folyton azon, hogy nagy a fejed. Húsz év múlva is nagy lesz, kár erre pazarolni az időt.

Régitörténet-mesélős

Diliház van mint általában, de ha lehet a hét vége felé méginkább. Mindenkinek eszébe jut, hogy jaj ne maradjak már itt hétvégére a fülfájásommal meg a manduláimmal és hanyatt homlok rohan A rendelőbe, ahova ugye napi 24 órában lehet jönni beutaló nélkül (mekkora találmány), igaz, hogy délután hat után csak sürgősségi eseteket fogadunk arra, hogy mi fér ebbe a kategóriába van valami lista papíron, de az inkább afféle útmutató semmint betartandó szabály, szóval ja, belátásunk szerint se küldtünk el senkit a nagyapót se aki bebotorkált a beszáradt fülzsírja miatt, meg nyilván a srácot se aki kisflexszel (eztigykellírni??) lefürészelte majdnem az egész orrát (mondjuk őt én se felejtem el sose, a két szemöldöke közötti bürke tartotta az orrát. Úgy összerakták a dokijaink nem is látszott a heg sem, orr teljes funkcióban működött tovább, büszke is voltam rájuk nagyon).

Onkológiás rendelő is épp ma üzemel,  a váróterem harminc ülőhelyére összegyűlt száz ember eléggé ideges és nyomott hangulatban ül vagy ácsorog.

Meleg van, az egyszem ablak ugyan nyitva, de alig használ valamit. Kitesszük a rendelő ventillátorát az ajtó elé, de már eléggé elterjedt az emberi izzadság és a rákos hús szaga. Néhányan mindig feladják és elmennek, hazaviszik az orrmandulájukat és az arcüregüket majd kezdenek vele valamit sós inhalálással - gondolják. 

Az érkezési sorrend mindig konfliktusokat szül a beteg-beteg, asszisztens-beteg, orvos-beteg, orvos-asszisztens (tetszőlegesen variálható) között, pláne hogy a sürgős eseteket mindenképp előre kell amúgy is venni, és sokan nem értik, hogy miért mehet be a srác előbb (akinek olló áll ki a füléből) dehátcsakmostérkezett!

Egész nap hangzavar van a kicsi, kétvizsgálóágyas rendelőben. Ide-oda szaladgálunk az onkológiás rendelő és a szakrendelő között, éppen ahol nagyobb szükség van ránk. Eközben eszközfeltöltés és fertőtlenítés, katronkezelés, asszisztálás, receptnyomtatás, gyógyszerfeltöltés, mentőrendelés, időpont előjegyeztetés, megkeresni, letelefonálni, kiadni, behívni agyréém. A húsz orvos is folyamatosan pörög az osztály és az ambulancia között, van aki már 36 órája talpon van. Egy idő után mindenki türelmetlen és fáradt.

 A kávé folyamatosan fő a rendelő mögötti kis kucliban - amit pihenőnek neveznek mert van két faszék, egy négyzet alakú, rozoga, ezeréves konyhaasztal, egy új mikró egy huszonöt éves hűtő tetején. A kávéfőzőt mindig valaki hoz, akinek van egy felesleges ha az előző felmondja a szolgálatot. Nem nagyon kávézom, (pedig nagyon szeretem) de bárhol megérzem a kávé illatát, nekem az a kórházhoz kötődik. Az álmos, iszonyatkorán kórházi reggelekhez, amikor még üres volt a feketefehér kockás, frissen felmosott padló és a fertőtlenítő szaga keveredett a frissen lefőtt kávé gőzével.

Halad az idő előre, észre se vennénk, ha nem lenne egyre melegebb. A déli tájolású, belvárosi, nagy ablakos polgári házból nem lehetett jól funkcionáló kórházat csinálni. Képtelen kacskaringós folyosók, nagy belmagasság, magas nehéz ajtók. A meleg csak dől befelé, gyakorlatilag tök mindegy, hogy nyitva vannak a nyílászárók vagy csukva. Néha kikapcsol a fülem, csak csinálom automatikusan a dolgomat, védekezés ez talán az agyam részéről. Működési szünet. 

Van amikor egy doki dühöngi ki magát rajtunk, van amikor egy beteg. Vannak napok mikor úgy érzem minden ember bunkó. Mindenki méltatlankodik, kiabál  vagy egyszerűen csak morcos...

... és a nap nap végére elfogy a kedvesség és kiürül a mosolyzsák és már nem is akarok kedves lenni én sem. Van, amikor úgy megyek haza, hogy soha többet nem akarok visszajönni ide. Haragszom a világra, az országra az emberekre. Mérges vagyok magamra, hogy miért nem tudom ezt az egészet letojni és dolgozni és nem mellre szívni. Nem bírom a bunkó embereket. Nem bírom, ha valaki nem tud alapjáraton kedves lenni. Nem értettem sose, miért nem mosolyog és vidám minden ember mikor sokkal jobb ilyennek lenni. És ezek az emberek elveszik tőlem a saját mosolygásomat is. És akkor elgondolkozom, hogy biztos azért nem kedvesek, mert az ő mosolygásukat is elvette valaki és akkor megint megértőbb vagyok, de valami eldorádót képzelek el, ahol mindenki keves és nyugodt és nem azért mert nincsenek gondjaik, hanem mert emberek vagyunk és én azt akarom, hogy mindenki értse, hogy én nem azért vagyok kedves meg vidám mert könnyűnekem, hanem mert így könnyebb elviselni a nehézségeket. De ma megint megutáltam az embereket.

Bandukolok hazafelé a nehéz szatyraimmal, miután még a boltpénztáros és a buszsofőr is leugatott, előbbi mert apróval fizettem, utóbbi mert nem volt apróm. Már érzem, hogy kezd kiszellőzni a fejem és az arcizmaim visszaállnak rendesbe. A szemem alatti karikákat nem tudom úgyse eltüntetni, de péntek van hurrá és a hétvégén nem ügyelek. A lábaimat ugyan már nem érzem, de már csak húsz méter és otthon vagyok.

A velünk szembeni kocsma teraszáról a tulaj fia, Lajos int nekem, a mobil a fülén szokás szerint, szájában bagó. Visszaintek és rámosolygok.

Végre beesem a házunk ajtaján, lepakolok, átöltözöm gyorsan. Már sül a palacsinta, mikor kopognak a konyhaablakon. 

Lali az, a cigi még mindig ott lóg a szájában - csak néz rám felemelt szemöldökkel.

Meglepetten kinyitom az ablakot és ő meg lerak egy hatalmas bögre gőzölgő, tejszínhabos csokiporos kapuccsinót a párkányra “úgy láttam, ez most jól jönne”. Majd int és visszabattyog az út másik oldalára. 



2017. október 29., vasárnap

Szössz

...avagy (túl)modern idők...

Papa asztalt foglalna a telefonján. Vasárnapi csavargást tervezünk ebéddel.

- ...auhh, de kár, hogy a Tobyba nincsen asztal mára, úgy ettem volna egy jó carveryt... - sóhajtozom.

- Nem baj, nézünk mást. Beefeater, ja nem inkább Harvester.

- Jó a Beefeater is, régen voltunk ott.

- Nem, nem ... Harvester. A Beefeaterbe nem tudunk menni,  nincsen applikációja.

2017. október 26., csütörtök

Az esküvő

Egy magyar lagzihoz képest ez totálisan más. A jókedv és a dajdaj ugyanaz, teljesen eltér mégis az egész. Egyik így jó, másik úgy. A jó kis magyar falusi lakodalom már kiveszőben van sajnos, pedig az volt az igazi buli. 

Vettem pár hete egy szép virágos szaténszoknyát és ugye a cipőt ami a lelkiismeretembe fúródott, de vívódtam kicsit a szoknya miatt. Azt gondoltam, hogy ha úgy fogok benne kinézni mint egy virágos léggömb akkor inkább felveszek egy kisfeketét valami szines boleróval oszt annyi. Végül a férj rábeszélt a szoknyára. Neki könnyű volt, irtóra sármosan nézett ki a rózsaszín ingben és a mellényben hozzávaló nyakkendővel amiért a Marks and Spencerben egy kisebb vagyont hagytunk ott, de megérdemli és amúgy is kellett már valami alkalmi öltözék neki. Meg is borbélykodott aznap reggel, szóval na... ő volt a legjóképűbb legény a halpiacon. 

Ahogy telnek az éveim, nekem is egyre több időbe (és sminkbe) kerül, hogy formába hozzam magam, ezért aztán eleve késve indultunk (megint). Még fel kellett venni két munkatársamat, úgyhogy aggódtunk is kicsit. Végül negyedórával előbb értünk oda. A férj szokásos parkolási problémáját egy olyan tíz perc alatt sikerült áthidalni, (nem mert béna, hanem mert tanácstalan) aztán már csak a pénztárcáját felejtette a kocsiban, de az első két kört úgyis a főnővér fizette cserébe a fuvarért. A ceremónia fél órával később kezdődött el, tehát mindenhogyan odaértünk volna.

                                                                  


Kétféle meghívóval jönnek a vendégek. Vannak akik az egész délutánra és az ezzel együtt járó vacsorára hivatalosak és vannak akik csak az esti mulatozásra. Az első “körre” kb. 150 ember volt hivatalos. A menüt előre ki kell választani a menükártyáról, ezt mi is megtettük már jó pár hónappal előtte. Az érkezéskor természetesen van ingyen italozás, és a vacsorához is jár bor, habzóbor (prosecco) vagy rövidital, de minden további italért fizetni kell. A vacsora és a későesti büfé (svédasztal) ingyenes. A gyülekezés és beszélgetés ideje után helyet foglaltunk a ceremóniateremben. Az esküvő nem templomban kötetett, viszont így is bensőséges hangulata volt. Egy nagyon szép, régi hotel a nemzeti park csücskében, körben dombokra és erdőkre nézett, kicsi patak csordogált a kertben. A bárban hatalmas kőkandalló és öblös nagy kanapék és fotelek, szinte kedvem támadt a konyakra és a szivarra ott. Angliában ez az érzés, hogy úgy árad a történelem mindenhonnét nagyon erős, elképesztő, hogy mennyire vigyáznak őriznek mindent és ez hangulatot ad még egy hétköznapi reggelihez is. Szinte látod az “ősök szellemét” mindenütt és nem, nem őrültem meg. 

A ceremónia egyszerű volt, énvagyok-énvagyok-kisduma-akarod-akarom-nagyduma-ezennel-csók. A más ebben, hogy egymásnak is saját szöveget mond el a pár, valamint mindkét részről van egy választott ember aki beszédet mond. Wendy részéről a legjobb barátja volt, Kim (munkatársam) részéről pedig mindenkianyukája Jo, a séfünk. Nem nagyon tudta könnyek nélkül elmondani a beszédét, de ez még inkább csak hozzáadott a meghitt hangulathoz és az érzelmekhez.





A vacsora után még Wendy is mondott egy szép köszöntőt, valamint ajándékosztás is volt a házaspár részéről. Külön meg lettem említve (mert Wendy ingujját megrövidíttettem, megreparáltam a menyasszonyiruhát, valamint két másik nadrágot és koszorúslányruhát), erre abszolút nem számítottam és még egy hatalmas üveg proseccot is kaptam és köszönőkártyát és meg is lettem tapsolva nyilvánosan. Na ilyen se volt még.


Nagyon boldog, nevetős lagzi volt. Ami ez után következett arra nem tudom fel lehet e készülni, de hát evvan. Angolék sose nőnek fel. Itt szokásban van többféle “program” kitalálása a kedves vendégek részére. Bérelnek például billiárdasztalt vagy csocsóasztalt, ugrálóvárat a gyerekeknek, azt a forgós sebességes bikát vagy stílszerűen a (tengerparton vagyunk) mozgós szörfdeszkát - ottan akkor megy tovább a fotózás. Van külön fotósarok ahol mindeféle hülye kalapok és hozzávalók segítségével csinálhat magából mindenki hülyét. Ezt mi is megtettük a férjjel és a munkatársaimmal is. Eddigre már a nagy műgonddal feltüzigélt hajamat is szétkaptam, mert bakker jó az loboncnak a hülye hullámcsatok miatt már szétment a fejbőröm.

 Tessék. Ezek vagyunk mi beilleszkedés közben.

                             



Erre az időre már sorban érkeznek a mulatozásra hívott vendégek. A két fotós egész végig ott van mindenütt, rólam is készült egy csomó vállalhatatlan kép a kevés vállalhatóval egyetemben. 

Vannak olyan esküvők ahol élő zene van, van ahol DJ, de ez semmit nem von le az utóbbi értékéből. Ugyanúgy megvannak a szokásos dalok és örökzöldek itt is ott is. A hangulat óriási volt, itt mindenki benne van a hülyeségben, így igazából mi is.

Pupu és Mumu

 Kim és Wendy

Odáig fajultak a dolgok, hogy egy két pohár bor, néhány prosecco és valahány vodka-limonádé után egy teljes másfél perces sztorit adtam elő Donnának magyarul és nem is vettem észre. Ő nagyon okos fejjel nézett majd azt mondta “I fucking Love you” és akkor megkérdeztem minek mondta ezt? A válaszában finoman jelezte “because you talking fuckin’ hungarian you twat...” hogy egy szót se értett az egészből.

Itt ledobtam a láncot. Komolyan nem vettem észre. Összekeverte az agyam a dolgokat és akkor már meg is beszéltük, hogy kéne menni haza.

Eszméletlen nagyon sokat nevettünk, mulattunk. 

Fél háromkor jöttünk el.


...és a lényeg itt ezen a képen.




Boldogságos - teliholdképű - mosolygósvidám hétvégét kívánok mindenkinek. Pusz. 

Róza



(Törvénytelenül nagy fejem van.)








2017. október 12., csütörtök

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a legolcsóbbat, hasonló (szuggerálom magamba) mint az amelyik a szeretemlista élén áll,  de jóval kevesebbe kerül. Így legalább nem lesz lelkiismeretfurdalásom, viszont kevésbé fogok örülni és hercegnőnek érezni magam. 

Elégedetlenül felsóhajtok és hangosmérgesen mondom magamnak “Bazzeg, nem lehetek ennyire sóher...”

Kitörlöm a gagyit és beteszem a Zarát. 

Most majd rohadtul hercegnő leszek és jövő szombaton jól be kell vodkáznom, hogy a lelkiismeretemet elhallgattassam.



2017. szeptember 19., kedd

Na

Elhatároztam tegnap este, hogy ma reggel a bloggal kezdek.
Nem mentegetőzöm, de megerősödött bennem az egyik tulajdonságom irritáló mivolta, mert eddig is tudtam, hogy ha valamit "kell"-ből, muszájból kéne csinálni attól én borsódzást, zöld pöttyöket és hullámokban érkező hányingert kapok. 
Ezért van az, hogy egy órát se tudnék olyan munkahelyen dolgozni amit nem szeretek, és ezért van, hogy képtelen vagyok pl. megrendelésre horgolni. Ez az oka, hogy ha fel kell varrni egy gombot, vagy egy nadrágszárat az eltart annyi ideig nekem, hogy az alatt kb. egy komplett koszorúslány ruhát is meg lehetne varrni.
Ez a tulajdonság eképesztő módon hátráltat pl. az igéreteim betartásában, de etéren azért fejlődtem az utóbbi tizenöt év alatt - pl. nem igérek semmit, mert már onnantól frusztrál ahogy kiesik a számon.
FRUSZTRÁL. RETTENETESEN. Ki kell törölnöm ezt a szót a fejemből, kimondottan ártalmas.

Na szóval itt vagyok, nem úgy és nem akkor ahogy igértem, de szerintem ez tök szándékos. Skizofrén személyiségem másik fele szerintem direkt azért se...

Szóval. A szabadságunk elröppent mint a légy a dinnye hegyéről, (észre se veszed, hogy ott volt csak mikor harapnád...)
Nagyjából az időjárás is jó volt, nyaraltunk egy jót a tengerparton, kocsikáztunk sokat. Papa elvitt a sokfonalas Hobbycraft áruházba sokfonalat venni. Voltunk nagy carboots-on a szomszéd város lóversenypályájának parkolójában, egy egész napot eltöltöttünk ott óriási volt.
Vettem szőrös párnát a nappaliba, egy hatalmas doboz megablocks építőkockát a kispömpiék unokáimnak (mer JÖNNEK novemberben!!!) aztán még mit is, jah könyveket ilyen ötven pennys áron, meg egy két tökjó cuccot a Taminak (merugye már csak ő van itthon gyerek státuszban).
A férj beszerzett valami csavarhúzókat természetesen és vagy hat márkás laptoptáskát fontért darabját. Vettem még két piros porcelánszivet a haszontalanság jegyében és még vékony horgolócérnát is találtam. Egy hamburgerért cserébe lemondtam az összes porcelán teáscsészéről, viszont vettem egy ötezer darabos London puzzle kirakót egy fontért, mert még mindig azt vízionálom, hogy majd karácsonykor leülünk a nagy ebédlőasztalhoz és a "gyerekekkel" kirakjuk pár nap alatt. 

Valószínű, hogy nem fog megtörténni, de jó érzés készülni rá és tudni mekkora móka lesz. Mert még mindig őrizgetem a TABU-t meg az Acitvityt és megvan még a Scrabble és az Aquamittoménmi. A konyha melletti tároló mélyén a sok kirakó mellett a Catan telepesei, Carcassone, Cluedo Harry Potter, a Tikal, a Monopoly,  és a Trivial Pursuit egyszer majd nekiülünk...
... és minden úgy lesz mint rég.
És pedig mindig volt számítógépünk is és mégse lettek a gyerekeim agytalan zombik tőle, és végignéztük az összes Harry Pottert meg Csillagkaput százszor és nem agresszívosodtak meg.
Szóval mindenki nyugodtan vegyen a gyerekének tabletet, csak néha vigye ki a játszótérre. A gyerek meg nem hülye, fog szeretni hintázni is.

Aztán tegnap felmentem a family cloudba, ahova az elmúlt húsz évet rejtettük mert öcsémnek kellett pár kép, meg a Zsófi is kért egy bizonyos fotót a régi-régi nagyapámról és akkor ott sírtam és nevettem és az egész délutánt a képek nézegetésével töltöttem teljesen rám is esteledett, de észre se vettem csak mikor jött a férj haza a melóból és rám szólt, hogy "te meg mit gubbasztasz itt a sötétben?" 
Akkor meg ő is itt ragadt az én tabletemnél és akkor már együtt sírtunk és együtt nevettünk mert eljutottunk valahogyan odáig, hogy milyen kár, hogy meg kell halni.

(Na tessék. Ennyire szentimentális és nosztalgikus baromnak teccccek lenni, hogy a zsibvásártól egy bekezdés alatt simán eljutok oda, hogy koporsót kell rendelni.)

Akkor meg betoppantak a Nóriék - Nóri meg a Ryan, mert voltak piacon és talált nekem egy csini kabátot és megvette, a Ryan meg három zsák játékot hozott, hogy viszi a charity-be (adománybolt) és válogassam át hátha a két buboréknak jó lesz valami belőle mert JÖNNEK ugye novemberben.
Kiszedtem a menő traktort meg a kotróskocsit mert anélkül nem élet az élet amúgy kétévesen,  a Helgának meg találtam egy ilyen beszélő diznigömböt vagymit. (Nem tom lányoknak mindig ilyen debil játékokat szoktak csinálni, na de majd ezt korrigáljuk...) 
Megköszöntem szépen a kabátot meg a játékokat. Mosmá valami látszik, hogy lesz belőlük ember, bár én tuti nem költöttem volna egy valag pénzt hajhosszabbításra, de én anya öskövület vagyok és külömben is "kifizetem neked is ne irigykedj". Mondtam neki, hogy ha ebben az életben bármelyik karácsonyra vagy szülinapra Hobbycraftos vagy Woolwarehouse- os ajándékutalványon kívül mást is mernek venni akkor kitagadom magam a családból és elmegyek az álmaim után egy fonalszigetre és sose találnak meg.

Horgoltam is ebben a hónapban sok szépet és kedvest, pl. egy orchideát az egyik betegemnek mju-mjunak mert imádom, és mindenki azt mondta hogy nyissak webshoppot meg áruljak merannyirakurvajóvagyok és mert vennék mint a cukrot. 
Komolyan ezeknek fogalmuk nincsen semmiről nemhogy a horgolásról... már a nevet is kitalálták  - legyen maria.com vagy valami... mondtam nekik, hogy inkább hangzik pornóoldalnak mint horgolósboltnak, de lehet hogy ez lenne a jó üzleti félrevezetés... vagy férjevezetés... namindegy.
Édes naív angolok.

Olívia megint költözik, de csak mert eléggé besokalltak a lakással ahol voltak minden baj volt vele és most még be is áztak két hete mikor volt az a nagy eső. A tulaj nem akarta őket elengeni (jól fizető, probléma nélküli bérlők) szóval felajánlott nekik egy másik lakást ami egy tök új társasházban van, tágas két szobás, padlófűtéses izééé nagyon szép, ugyanannyiért amennyit itt fizettek. A bibi annyi volt, hogy át kellett menniük két hétre az egyik egyszobás lakásába, mert a kétszobás festését most fejezik be annyira új. Szóval  szegények kétszer költöznek - most épp az egyszobásban dobozok között szendvicset rágnak, holnap mennek át az új lakásba.
Egy havi bérleti díjat elengedett nekik a fószer, mert mindkettőjük ágya pl. felázott újat kell venniük.
Tőlünk megkapták a nagy négyszemélyes kanapét, a másik kicsi énkanapémtól is érzékeny búcsút vettem és ment szépen a Ryan countryside corporation krematóriumba, mert azért van valami gyanus abban a kölyökben, állandóan tüzetrak és rádobál ilyen nagy dolgokat. Ami nem kell és nem káros a környezetre azt elégetik ott a farmon.

Már augusztus elején megvettük az új kanapékat. Persze nem azt amit itthon kiválasztottam a neten, de ez megint egy másik történet. 
A lényeg, hogy a férj szerelembe esett az egyik íves kanapéval, én meg mindenképpen ilyen kiugrós elejűt akartam (chaise end). Ott üldögéltünk rajta az áruházban és próbáltuk kitalálni mi legyen, mert tulajdonképpen megtaláltuk azt amelyik mindkettőnknek tetszett.
Aztán ránkszólt a csaj ottan, hogy ha esetleg megfontoljuk, hogy megvesszük a kiállítási darabot amin éppen a kisseggünket pihentettük, akkor négyszáz fontot engednek az összárból. 
Hát ezt így nem nagyon lehetett visszautasítani, mert a DFS-nél amúgy is nyári leárazás volt és ez a a cucc amúgy is majdnem féláron volt (csak az akciósakat néztük, kell a tökömnek kanapé autóáron), plusz még ezt is leengedték. Megkötöttük hát az üzletet, havi hét fontért sofacare biztosítást is hozzá - évi egy pucolás ingyér és bármi folt van kijönnek kipucolják, plusz évente impregnálják ilyen beivódásgátló cuccal vagy mi. A keretre és a felépítményre amúgy is 15 év garancia van szóval mostan tuttti ezt két kanapét nézzük addig (mondjuk ebben a férjem biztosabb mint én, de ő ezt még ráér megtudni akkor ha hat év múltán le akarnám cserélni).
Még a csillárt és a szőnyeget be kell szerezni az új dizájnhoz, de máris rettenetesen boldog vagyok, hogy a mindenszínű kaláka helyett rendes nappali van, még egy piros tube chair-t (nemtom:csőszék?) be kell szereznem, de azzal még várnék, mert mikor megemlítettem akkor a férjem ilyen "téged kéne lecserélni lassan nem a kanapét" nézéssel nézett és  azt nem szeretem.
Már a kanapéért is morgott kicsit, de replikáztam hogy nekem se kellett szürkeszép mercédeszkocsi és a kanapé pont a negyedébe se kerül szóval csend legyen most én jövök... de már a tube chair-t nem sikerült lenyomnom a torkán... még...
Azért is halasztottam el, mert azt vízionáltam, hogy majd ül itt az új kanapén és egyszer csak ilyen őrült fátyol húzódik a szemére és szétmarcangolja az új piros tube chair-emet és azt fogja kántálni "mikerült ebbeaszékbekétszáznyolcvanfontbaaaa"...
Keresek majd egy használtat a gumtreen.

A melóról annyit hogy tegnap a csárli azt mondta, ő most nem fürdik mert itt a kezében a gomb (hívócsengő) és amikor ő azt megnyomja mindjárt, megy a dobozba és fel az emeletre benne és a jóistennel van találkozója és a jóistent úgyse érdekli, hogy valaki koszos vagy nem.
A mju-mju meg azt mondta, hogy addig ő fel nem kel, amig az a doki nem jön ide, mert a vérének lejárt a szavatossága és újat kér.
A mardzs meg azt mondta mikor beléptem hozzá, hogy az összes csontja el van törve, és amúgy is halálos sebesült és még Parkinsonja is van ami egy nagyon komoly betegség tudtam e...
Szóval nemtom lehet telihold volt tegnap, de háromkor azzal jöttem haza, hogy mindkét cipőmben cuppogott a pisi, és mégis mosolyogtam, pedig Bruno elment tegnap az emeletre a jóistenhez, és az utolsó beszélgetésünk jutott eszembe amikor azt mondta tanácsként - "szarjatok le mindent, de írjatok végrendeletet".

Hát legyen ez a végszó mára, zárul mikimókatára...

Nem igérem, de majd írok.











2017. szeptember 6., szerda

Rögzült pillanat

A gránátalmás lime-os Dettol felületfertőtlenítő illata gyerekkori emlékeket idéz.
Olyan, mint a hörcsögszaros faforgács.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...