2018. október 9., kedd

jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet.

Meglengetem majd a szuperhős jediköpenyem és lerázom az egészet és nem ússzátok meg jövök majd még panaszkodni ide, mert közben eszembe jutott, hogy miért is kezdtem el annak idején ezt az írás dolgot, hát azért, hogy lepakoljam ide a bánatomat és akkor jobb is lett. 

Van nekem továbbá egy angol vőjelöltem aki pontosan tudja mikor kell hirtelenjében beugrania egy ananászos pizzával hozzám (valami tele patája van vagymi) és most azt tolom be az arcomba lelkiismeretfurdalással és fokhagymás majonézzel mártogatva bár a lelkifuritól kissé más az íze, de állom a sarat.

(Terápiás céllal - naná - ) vettem egy kurvaszép és puha mustárszínű kardigánt, hogy up to date legyek az idei őszi divattal és rendeltem egy csillogósos unikornisos  kendőstólát (mert csak), még nem érzem ezek hatását, de nem adom fel.

E hét pénteken szemszuri lesz délután kettőnegyvenötkor.  A legutóbbi scan után (múlt péntek) mindkét szemembe megnyertem már, mert  a jobb szemem előtt is görbül az Amsler rács.

Csak a férj tudja meg a Kriszti. Családnak egy szót se.




2018. szeptember 19., szerda

Jedi vagyok, vagymi...

... az éjjeli invázió a főutcán ért minket. A férjjel a Bank Bar neonfényeit használtuk fénykardként a harcban. Nem tom hogy jött ide a KobayasiMaru de azt is teljesítettem aztán felébredtem, megittam a céklás zöldséges turmixomat és elmentem dolgozni. Pá.


Hős vagyok. A céklalé miatt legalábbis...


2018. szeptember 17., hétfő

Megyünk, megyünk...

Londonfalva Bödőcs.

Ki jön még?

Tökre várom, de nem jobban mint Párizsot.


Az elmúlt három nap melóval telt. Szombaton szarul voltam, megint fájt mindenhol és ráadásként a szarszemem is sajgott, azon az oldalon fejem is fájt és nem bírtam világosba nézni, legszivesebben napszemüvegben lettem volna és ehhez még egész nap hőemelkedésem is volt - még a gyogyó ellenére is. Így dolgoztam végig a napot, hujjdejóvót.  

A sürgősségi szemészes telefonszámon azt mondták (mer nekem olyanom is van), valszeg enyhe steril gyulladás és ha nem lesz jobb egy-két napon belül akkor menjek be. Vasárnapra a szervezetem szerintem kidolgozta magából, mert sokkal jobban voltam, ma meg már nyoma se volt az egésznek. A PiXiE-s facebook oldalon mindenféle vajákokat is mondanak, de olvastam ott egy linkben, hogy sok múlik a kaján. MEGIN. Szóval ja. 

Ezentúl még kevesebb szénhidrát és hús és még több zöld és gyümölcs - mondjuk a seggemnek se árt. Minden reggel a turmixomba nyers céklát is teszek, kicsit földízű, de kibírható és rohadtul megdobja a reggelemet energiával.


Halálosan boldog vagyok a 14 fontos asdás ruhámmal és a húszfontos nembőrdzsekimmel.  Ultravagányan fogok kinézni egy hosszú csizmával és fullsminkben. Ezt a marks and spenceres ruha elengedésével mondom úgy, hogy abszolút nehezemre esett megválni attól, de NEM akarok ötven fontért ruhát venni és másik hatvanért MÉGEGY kabátot és meg vagyok győződve róla, hogy bár a ruha teszi az embert, a ruha származhat bárhonnan. Aztán még közbe annyira belendültem, hogy a maradékon amit megspóroltam még egy nagyonszép és nagyonkék pulcsira is tellett, mert azt meg öt fontért bideltem az ebayen. Szóval erre a hónapra teljesen kielégítettem magam öltözködésileg. JAH nem. 

Még el kell mennem egy téli gatyát venni, mer nincsen nadrágom és itt az ősz, de az annyira nem sürgős mert a tél még nincs itt, pláne meg a kari parti - de mondjuk azt már szervezzük. 


Munka röviden:

A főnök még mindig hülye, a meglágyult anyókákat ma lebasztam mer má úgy tele volt a tököm, hogy a Mardzsit levetkőztetni nem tudtam a Mu-t meg felöltöztetni, valamint egyre inkább tele a tököm azzal, hogy semmit se azért csinálunk mert jó a betegeinknek, hanem egyre inkább azért, hogy jó legyen a főnöknek és befogjuk a száját. Szerintem egyszerűbb lenne venni neki egy masszírozós fotelt és betömött szájjal beleszíjjazni, de ezzel a véleményemmel nem mertem még előjönni.

Ja és készült a (nem meztelen) seggemről egy fotó, de így se szalonképes (a seggem). Benne van a levegőben, hogy majd a következő életemben megint az lesz. 



Kicsit fáj is az élet, a genetikám mellett is, mert a nagy és okos gyerek, meg anyám nem jönnek ki egymással (ottan messzi Budapestön) és anyám meg a Tomi se és egymás agyára mennek, de muszáj lenne nekik kooperálni, de nem tudnak és sose értettem én ezt és nem tudok semmit se tenni azért, hogy ez ne így legyen. Ennyit erről fájdalmas része ez most az életemnek. Anyám nem egy egyszerű móka, mellette nőttem fel, de a lányom nem és így abszolút nem tudják egymást kezelni. Vagyis hát nem is kezelni kéne, hanem csak nem is tudom... 


A közeljövőről röviden:

Csütörtök éjjel jön magyarhonból a sógornőm és még egy nőci akit nem ismerünk és szombaton elmegyünk hajóval és elszórjuk Lajost a tengerbe, hogy örüljön. Hozzák a hamvakat - sógornőmnek Lajos a barátja volt és Jennynek meg a testvére. Tudom szürreálisan hangzik, de hát az egész életünk egy szürreális utazás -  már megszoktam.

 (Mert igazából nem hiszem, hogy van még valaki akinek van egy sógornője és egy nem ismert Jenny-je akik hoznak egy Lajos hajóskapitányt azért, hogy itt e kis öbölben leljen végső nyugalomra. )

Fura dolgokat produkál az élet, de hát a jó úttörő segít ahol tud... vagy az a kisdobos?? 


2018. szeptember 12., szerda

Nehéz szülés

Kanapés nap van.

Báááár, még ilyenkor is van dolog, de jobb azért kanapéról intézni a heti bevásárlást, vagy áhítozni a Marks&Spencer-ben mert megin beleestem egy ruhába meg egy piros kabátba, a ruhának holnap fizunapkor megpróbálok ellenállni, a kabátot nem vehetem meg mert van öt kabátom, és ebből kettő piros és a férjem lehet beadja a válópert.

Ennél sokkal több dolgom nincsen ma. Tegnapelőtt - mivel megint esedékes volt a szőnyegek tisztítása - reggel jött a Bali a rug doctorral én meg nekiestem a Tamarával. Balinak egyre több a melója a kis vállalkozásban, ő eléggé be volt mára táblázva, de nem is akartam, hogy ő csinálja, mert nem leszólásképpen de a múltkor már látszott hogy a nappaliba leérve tele volt a töke az egésszel mert jó csíkos lett. Látszott, hogy már nem tartott ki a kezdeti lendület és lelkesedés, csak túl akart lenni rajta, én meg azóta (kb négy hónapja) seldoni kínnal nézegettem a csíkokat a szőnyegen végül egy sóhajtással vettem egy szürkét a tetejére, de így is TUDTAM hogy ott vannak a csíkok és ez idegesítő. Plusz energiába kerül, hogy elhesegessem az ilyen gondolatokat, mert egyáltalán nem akarom az időmet pazarolni azzal, hogy szőnyegcsíkokon gondolkozok. A szőnyegpucolással nem az a baj, hogy szőnyegpucolás. 

A körítéssel van gáz. Kipakolni ágyat, asztalt, kutyát, pókokat, ágy-asztal-kanapé alatt mindig találsz egy kis aprót, hajgumit, ollót, stb amit ugye nem lehet felporszívózni csak úgy egyszerűen le kell érte hajolni kétszázkilencvenszer - már azon gondolkozom legközelebb kölcsön kérem valamelyik mamámtól azt a fogós végű pálcát ami van nekik és azzal fogom felkapkodni ezt a sok szart. A fejemben közben megjelent amikor régen a parkőrök peckes járással ilyen szúrósbottal gyűjtötték az eldobált buszjegyet meg almacsutkát... 


Kicsit túltoltam magam ezzel a szőnyegdologgal meg pakolással, aztán még főztem is és kimosattam a mosógéppel-szárítóval, de azt is el kell pakolni, ágyneműt is húztunk, meg új szőnyeget is vettem a Taminak, és még mi is? Jah... a Tami matracát is lecseréltük. Tudjátok milyen nehéz egy ágymatrac? Fel kellett az újat cümbölni, az után azt mondtam na én ezt nem csinálom visszafelé a régivel mégegyszer, külömben is krónikásgenetikám van, nem is emelhetek fel egy kacsatollnál nehezebb dolgot amúgy (najó nem, úgy húsz kiló a határ egyébként). Aki kialálta nekem ezt a szembetegséget elgondolkozhatott volna, hogy hogyapicsába lehet úgy életet élni, dolgozni, hogy nem emelsz... sehogy bakker. A rohadt vödröt se mértem le bőrőndmérővel, amiből a vizet töltöttem a szőnyegtisztítóba.

A régi matracot tehát bevittük (najó behúztuk - nem emeltem mer a Tami kiabált velem) az én szobámba ( az van az udvar felől) és kierőltettük az ablakon. Hogy miért élveztük ezt annyira mint két gyerek azt nem tudom, de nagyon jó ötletnek tűnt ledobni az emeletről.... és akkor az ablak kallantyújába beakadt - mert amúgy is voltak kicsike lyukak már rajta - és végighasadt az a selyemszerű fedőanyaga. Leesett és a teljes külső fal magasságában ott lógott tovább és himbálózott az ablak alatt. A kutya lentről, óriási mérgesen ugatta a lényt, mi kb fuldokoltunk a röhögéstől, nem tudtuk kiakasztani azt a kicsi anyagdarabkát mert a matrac a teljes súlyával húzta lefelé és annyira feszült. Akkor a Tami hozott ollót az meg nem ment be alá, végül megtaláltuk apa szikéjét és miközben Tami lement, hogy megakadályozza, hogy a matrac kilapítsa a kutyát én elvágtam végre a köldökzsinórt. Nehéz szülés volt, de ezután meg azon röhögtünk,  hogy milyen lehetett (volna mer a szomszéd nem volt itthon- legalábbis nem érzek fűszagot az udvarból azért gondolom) kivülről látni ezt az ablak szülte matracdolgot.

Arra emlékeztetett ez az egész, mikor a régi házat még magyarhonban szétvertük és a régi óriási hajdubojlert a lapostetőn a havon megszánkáztatták a fiúk és úgy repült le a ház végén. Valamiért nekünk embereknek néha örömet okoz teljesen inadekvát dolgokat repülni rátni. Esély nem lett volna lecűgölni amúgy se a lépcsőn, kb egy teljes Appalache hegység volt  a gyomrában.

Tegnapra melóban ha azt mondom nem voltam toppon, akkor rettentően szépen fogalmazom meg magam és ezzel azt is  ahogyan éreztem magam. Három nyanya is megjegyezte, hogy szarul nézek ki, és ha ezt kilencven feletti féleszű mamáktól hallod, akkor egész nyugodtan elhiheted. A Kriszti azt mondta, csak azért látom magam szardarabnak mer nem tettem fel reggel szempillaspirált. Ennek folyományaképpen ma renoválást tartok (értsd: hajat mosok) és teszek fel szempillaspirált. 

Ezzel a fáradt lelkesedéssel be is bukkoltam egy hét szabit karácsony előttre (a Kriszti is és akkor jókis exeteri karácsonyivásár meg ilyen programokat gondoltunk és  a fiúkat meg hagyjuk a bányában dolgozni - ez a terv), mert ez a hét elég volt ahhoz, hogy megváltoztassam azt az állláspontomat, miszerint a maradék szabimat majd ünnepek után veszem ki...


Az angolom fejlődik. A munkatársaim lelkesen tanítanak  - még mindig - és  elértünk egy olyan területre, ami kezd érdekes lenni és amelyek biztosan nincsenek benne sem a Project English-ben sem a Headwayben sem pedig az angol Tesz-vesz városban.

Az elmúlt hét termése: fanny flap (nagyajak - nem az orchideáé), flick your bean (ujjal klitorisz pöckölgetése szóval gyakorlatilag maszturbálás), hump (konkrétan dugás).

 A gyerekeim le vannak nyűgözve, mikor egy-egy ilyet bedobok a társalgásba.

2018. szeptember 8., szombat

Szössz - A szülők nyomdokain

Amikor a (felnőtt) gyereked a műtétje utáni "hogy vagy?" kérdésre úgy válaszol "szoszó hálaimhotepnek"

akkor tudod, hogy mindent elrontottál, és ez így nagyon jól van :)


(jah.. meg azt is tudod, hogy a gyerek is jól van)

2018. szeptember 6., csütörtök

Elfelejtett szülinap

Kiment a fejemből pedig akartam ide tortát tenni. Másodikán volt ez az én digitális összehordásom, összevissza blogolásom, kedves naplóm 10 éves.

TÍZ.

Bakker.


Csók mindenkinek


Sírós napom volt ma és mérges. A főnököm mindenkit felcseszett már korán reggel. A szolgálatvezető nővér aszonta biztos valami van a háttérben és azért ilyen morcos. Megint a nagy számmal megmondtam, hogy csessze meg, nekem is lenne okom morcosnak lenni ezermillió szargalacsin van a zsákomban, mégse küldöm el a kollégáimat, férjemet, gyerekeimet a francba napról napra és hogy ez mennyire unprofessional (milyen magyar szó van erre?)  azt el se tudom mondani. Aaannyira teli volt a puttonyom, de 11 felé úgy döntöttem leszarom. Úgyis kifelé áll a rúd nekem már innen, hát legalább ezt a kis időt ami visszavan még (már amennyiben végre valami állásra behívnának) azt már megpróbálnám ilyen leszarompozicíóból tölteni. 
Csak a vérem háborog még mindig, mert úgy meg tudnék még sokmindent a képébe mondani, de nem éri meg. Rohadtul nem. Úgysem változna semmi.
Elégtétel van, időnként van... azért mert mindig saját maga alatt vágja a fát. A baj csak az, hogy közvetve mi szívjuk meg, mint az látszik is.


Na akkor most abbahagyom a panaszkodást és lépek egyet tovább. 
Tegnap voltunk Londonfalván útlevelet csináltatni. Néztem nagyokat miféle emberek járnak arra, de tényleg. Nekem ez meglepetés volt, mert azt gondoltam, hogy elég bátornak és elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember külföldre menjen élni és dolgozni és én naívan azt hittem, hogy ezt mindenki úgy csinálja, hogy A, B és C tervvel érkezik és ötszörösen átrágva mindent még egy D tervet is készít csak mert ja. És a D terv mindig az lenne, hogy legyen annyi pénz, hogy legalább haza tudjak jutni valahogy. 

Hát nem. 
Volt olyan ember, aki a kisablaknál győzködte konzulátusembert, hogy de neki makellútlevél vagy személyi, mert elhagyta mindkettőt és anélkül nem tud munkát vállalni, és anélkül se itt maradni (bérleti díjat fizetni) se hazamenni nem tud. Se anyakönyvi kivonata se semmiféle okmánya nincs és holnap lenne állása, de nem tudja igazolni magát.... és nem, telefonja sincsen és internete se. Ismerőse sincsen és hazatelefonálni se tud senkinek, hogy küldjön pénzt és külömben is bankszámlát is csak holnap akart nyitni, de útlevél nélkül azt se tud, és nem, nem tud elmenni a councilhoz sem, mert nem beszél angolul, jaaahh hogy adnak tolmácsot... oh azt nem tudtam, jah hogy kellene az útlevélért is fizetni, jaah azt se tudtam. Ott állt egy szál koszos nadrágban, és várta, hogy a konzulember hazaviszi és megvacsoráztatja.
Más kérdés, hogy a konzulátusnak meg mi más lenne a feladata, mint, hogy a pórul járt embereken segítsenek, de nem igazán tudom, hogy meddig terjed a segítségnyújtás ilyen esetben. Nyilván nem lehet minden jöttmentnek kiutalni ötszáz font gyorssegély, de nem tudom, hogy akkor miért is vannak egyáltalán... De konzulátusembert is megértem, mert három hasonló is bejött az alatt az egy óra alatt amíg ott voltunk. 

Egyik ámulatból a másikba estem, hogy miféle embereket láttam és hallottam ott. Próbálok nem ítélkezni ilyen tizenöt perces snittekből, mert nem tudhatom a hátteret és a körülményeket sem, de elég nehezen megy. Valahol rohadtul sajnáltam is azt az első fószert aki előadta a fentebbi sztorit, és megfordult a fejemben (mint utóbb megtudtam az uraméban is) hogy odanyomunk kétszáz fontot, hogy legalább egy repjegyet és egy hazaútra szóló sürgősségi útlevelet kaphasson. 


Más.
Nyári Karácsonyi  Partin voltam az elmúlt vasárnap és nagyon jót dumáltunk kollégacsaláddal. Ettünk ittunk, és volt tombola és nyertem egy kertigrillezős kanál-villa-fogó készletet mittomén mi a hivatalos neve. Volt finom angol curry meg grill is és ittam finom pinkgin-t megint. Full napos idő volt és rendesen volt feldíszített karácsonyfa meg lampionok. Kérdeztem én furin - mint ahogy most gondolom mindenki aki ezt olvassa, hogy miatúrónak tart valaki nyári karácsonypartit. Hát a választ megkaptam, egyrészt miért ne, másrészt meg mert ugyi az egészségügyes banda meg az egész kiegészítő személyzet karácsonykor folyton dolgozik, szóval esély nincsen összejönni így, meg az idő se engedi a grillt meg a szabadtéri curryt, valamint a kariparti ami minden évben van, az szépruhás jelenés egy puccos helyen és nem pedig tűz körül üldögélős beszélgetős. Szerencsére a főnök nem volt meghívva, szóval csináltunk soknevetős fotókat is, (mer akárhol van ott, nem érzi senki jogosnak jókedvűnek lenni) és itten vagyok én egy csókos szelfin.
Hát ezért tessék. 





jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet. Meglengetem majd a szup...