2018. augusztus 11., szombat

...kávéházi szegleten...

Ülök a Coffee#1 kávézóban és gondolkozom, hogyan próbálok visszarázódni a melóba a szabi meg az életem félig felfordulása után. Néha jobban megy, héha meg nem. Amgúgy sem nagyon kedvelem a járkáló és beszélő (walking-talking) pácienseket, de most extrán nem tudok bájologni, szóval inkább csak a meglágyult mamókák és papókák közelében vagyok mert őket amúgy is imádom és nem kell megerőltetnem magam a jópofáskodással.

Kicsit jobban fáradok agyilag és átlagon felül idegesít a hülyeség meg az egymás zrikálása, de sajnos ezek a játékok minden munkahelyre jellemzőek és nehezen is lehet kikerülni. Eddig se szerettem részt venni ezekben, de most extrán kerülném a konfliktust és a véleménnyilvánítást mert elég bajom van magammal meg a gondolataimmal és nem érdekelnek momentán a piti puffogások és tartok tőle, hogy morcosan kicsit jobban odamondok valakinek, az meg megsértődik.

Kicsit most jobb csak úgy magammal beszélgetni nagyjából, héhány jótékony kivételtől eltekintve.

Szivesen vagyok a Krisztivel vagy a Donnával bármikor, de vannak, akiket próbálok kerülni, mert rohadtul idegesítenek. Ez nem én vagyok, és remélem csak átmeneti és nem maradok ilyen makrancos és morgós, mert nem szeretem magamat ilyennek. Kicsit fellelkesültem a tegnapi szemészettől, négy teljes sort (a betűs táblán) javult a látásom (a második sorról az ötödikre. első és egyetlent nagybetűt eddig is láttam haha), megkaptam a második szurit (kicsit szarabb volt mint az első, nem tudom miért, még most is fáj a szemem kicsit, és éjjel még kellett fájdalomcsillapító, de ma már kibírtam nélküle) minden rendben ment amúgy, hat hét múlva kontroll megint és akkor meglátjuk kell e még további injekció vagy nem. A messzilátás jobb amúgy, közel még mindig hullámos és elmosott.

A doktornő tök lelkes volt és le volt nyűgözve milyen jó hatásfokkal működött, ez rám is átragadt. Voltam kardiológiás elővizsgálaton is, vérvétel stb, de még a kórházi időpontra várok, az exeteri kórházból is megkaptam a behívómat a genetikára, szóval fénysebességgel történnek itt a dolgok. 

Amúgy kalandozásaim az NHS-szel teljesen lenyűgöznek, szóval ja, biztos van akinek van panaszkodnivalója az angol egészségügyről, nekem semmi okom rá, és majd írok erről egy posztot is csak még anyagot gyűjtök hozzá.

Ennyit erről.


Nem akarok magamba túl sok betegségtudatot se palántázni, mert még elburjánzik és majd én is olyan leszek, mint azok az öreglányok, akik semmi másról nem tudnak társalogni csak epekövekről, köszvényről meg lábfájásról, hogy a bélgázokat és az egyéb végtermékeket ne is említsem. Komolyan elképesztőek, még ebéd közben is képesek a reggeli kakálásról beszélgetni a kávéivásra meg eljutni az irrigálásig meg a hashajtásig. Elképesztő.


Amióta nem írtam, lett nekem elektronyos reszelőm megint, papa vett egyet, és még három képet is küldött aznap sms-ben, hogy mi legyen a következő Tefal grill, olajsütő vagy Alexa...

Mondtam neki, hogy most egyelőre semmise, mert a szobabiciklimről is azért tettem le mert egyszerűen semmi ötletem nincsen hova tudom tenni a házba, és se olajsütő se grill nem fér el a konyhában. A lépcső alatti pakolós is teli van, meg az emeleti is, szóval esélytelen, hogy ide ebbe a házba még a huzaton kívül valami befelé jöjjön. 

Pedig jó lett volna egy szobabicikli, mert az esti sétához télen már nem fog fűlni a fogam, pedig mozogni kell és a véremet áramlásban tartani mert abszolút nem vonz az ötlet, hogy megálljon az agyam vagy a szivem.  Mindkettő kell a blogíráshoz a horgoláshoz meg amúgy az éléshez általában.


Elkészültem a kendővel, az új ágyterítőm is egy fél már, nyolcvanhat másik dolog is a fejemben ami arra vár, hogy kihorgoljam, most elkezdtem egy téli sálat magamnak (kicsit önzősködöm most) mert annyira elképzeltem megint valamit ami nincsen is, hogy muszáj megcsinálnom, ha már senki se találta ki eddig. Kicsit legalább lefoglalja a fejemet a mindenmástól. 


Múlt héten kiültünk a Pier Bistroba a tengerpartra a férjjel meg a "gyerekekkel" és miközben ittam a pink gin-t és életem egyik legfinomabb gombás ételét ettem ami egy vadgombás linguini volt és még szarvasgomba olajjal is meg volt locsolva plusz grill csirkemellek a tetején - eközben az járt a fejembe ilyen rohadtul nyúlós-cukros közhelykörítéssel, hogy mennyire jó élni és milyen jó, hogy süt a nap és itt vagyunk és mi a tököm kell még nekem egyáltalán az élettől. Aztán elmúlt a pillanat és én azóta is azt a pillanatot kerestem, és rájöttem, hogy a pillanatokat tényleg csak el kell határozni és aztán hagyni, hogy órák legyenek aztán talán még egy egész délelőtt is. A mai szép és csendes nap a melóban, normális emberekkel, finom ebéddel és a mai csendes délután - miután megfőzöm a thai curryt - majd kicsit ipadozok és horgolok és este újranézzük a papával az Indyt lehet hogy két részt is, és holnap meg majd a másik kettőt. Ha elég kitartó vagyok a határozással, akkor kitart egy hétig is aztán egy hónapig és aztán meg már sokáig. Mostantól. Ezt fogadtam meg. Nem adom meg magamat a kesergésnek  és az önsajnálatnak. Nem fogok letérdelni és feladni se mert akarok még pinkgin-t inni és gombás lingvinit enni és Párizsba menni és ott felvenni a pöttyös ruhámat és igazi párizsi kalapot venni és könyvesboltba menni ott és utána meg ülni egy kávéház teraszán és csak nézni az embereket...




                                            





És megígérte a férj, hogy elvisz Párizsba áprilisban, és mostmár biztos, hogy megyünk, még ha csak egy hosszú hétvégére is... itt az ideje... 

Tudja a tököm külömben miért akarok én annyira odamenni. Csak annyit olvastam róla és annyiféle filmen láttam. Csudaszép lehet.





2018. július 25., szerda

Szülinap, tökfőzelék és sírás a klotyóban

A szemem javul. A második szuri nemsokára esedékes. Kitettem az Amsler rácsot a hűtőre és ott csekkolom minden reggel, de nem is azzal, hanem a sminkelésnél vettem észre három nappal ezelőtt, hogy a jobbat becsukva és sminkelve látom húzni a szemceruzacsíkot a bal szememmel, amit eddig egyáltalán nem láttam (kvázi vakon sminkeltem a jobbat, de nem panaszkodott senki, hogy átmentem volna MarilynMansonba). Mondjuk tök meglepett hirtelen, hogy újra tudok normálisan sminkelni. Mondtam is a férjemnek, olyan vagyok mint hansolo fagyasztás után, sötét foltok helyett egyre világosabb foltokat látok :)

 Nem tökéletes még azért, szóval a dokinő jól mondta, hogy kb három szuri lesz elég - ha egyáltalán használ - hát jelentem, használ. Ettől én most halál boldog vagyok, de nagyon szeretném ha a maradékot is behozná ez a szem, mert még van restancia bőven. Az élesség javult jobban, a görbülés is de az kevésbé. (Gondolom, a bevérzés felszívódóban, de az ödéma még nem csökkent számottevően).

A férj is megijedt, de nála másképp jön ki.

Az egy zsák fonal amit vett nekem - szülinapomra - azok után, hogy már a fodrászomat is kifizette a nyaralás előtt már ráadásként lett értékelve részemről, plusz, kibundázott nekem egy iPad billenytűzetet mert a régi tönkrement, és elvitt vacsorázni is - mindettől én már jól meg voltam ajándékozva de komolyan...

...erre tegnap hazaállított egy második generációs iPadPro -val. A magyarázat - nemlehetettkihagyniakciós volt és úgyis az ő kicsijét az Oliviának akarta adni és neki meg az enyémre (két éves) fájt a foga... Tudjuk, hogy magának is megvehette volna az újat és egy szavam se lenne akkor se. Tudom, hogy ő is halálra rémült, csak ő másképpen pánikol... A Kriszti, magyarék itten  - jóbavagyunk, és nálunk dolgozik mostmár - meg is kérdezte tőlem, hogy hány hétig tart a szülinapom - nálunk így szokott-e - mer akkor ő is bevezetné...

Szóval, mosmár megpróbálok visszatérni az önmagamhoz, mert még két szomorú arcot meglát az ember és holnap vesz egy guccsiórát vagy valamit és nekem meg már így is lelkifurkám van mert kiváltságos lettem ezzel a hülye genetikai defekttel. Nem tudom, valahogy a férfiak mindenre anyagi megoldást próbálnak találni, najó azért kaptam sok puszit meg ölelést is... az ingyér van meg jobban is esik.


A hangulatom is javul. Abból indulok ki, hogy bárki meghalhat holnap meg egy év múlva is  és hát az, hogy ez van hát ez van... Nem tudok rajta változtatni, folyton ott van a fejemben, az biztos, hogy nem szabadulok tőle egyhamar. Mondhatnék ilyen nagy izéket, hogy lassabban élem az életem, meg hogy megragadom a pillanat szépségét, és megállok gyönyörködni a méhecskékben,  meg hasonló puncsosvaniliás életfilozófiákat, de se Oravecnórának se Szabópéternek nem lennék jó...

 Asszem már eddig is eléggé el tudtam bambulni órákat a Stover parkban a tónál szitakötőket nézegetve, akik ugyan semmit sem csináltak, csak röpködtek összevissza, de nekem pánpéter van a fejembe olyankor meg az Epic tündérei és öcsém tökhülyevagyok...nem kell nekem ehhez tréning.

A Nóritól meg a Ryantől is kaptam Woolwarehouse-os ajándékkupont és azt meg beváltottam egy már régóta áhított fonalra, ami isteniszép és épp annyira elég drága, hogy sose szánjam rá a lóvét. Scheepjes márka Whirl és Woolly Whirl - gugliba megnézitek isteniek a színek, már a választás is nehéz volt. Mivel a legutolsó horgolt vállkendőmet magyarhonban elajándékoztam - megint - (mindig így járok, valakinek megtetszik és odaadom), ezért nekiláttam egy csudálatosanszépet készíteni... megint...

A melóban minden a régi, nem tudom most mi lesz velem, remélem a munkatársaim között nem nagyon okoz bökkenőt, hogy én most nem emelhetek nehezet. Eddig nem volt semmi pofavágás meg ilyesmi. A szülinapomon melóztam, igyekeztem is eltitkolni, de rohadtul nem sikerült, mert mikor a profilomat kiegészítettem a facebookon, a dátumnál benne hagytam láthatóságot. Ekkora marharépát már komolyan... én a fészbukkprofi bakker. Namindegy.

A főnök a kedvenc Prosecco-mat hozta, tálcán poharakkal és répatortát gyertyával és még elnézést kért, mert nem volt Red Velvet torta  (a kedvencem: céklás, természetesen dupla  tejszínnel) a marksban, és egy szépen szervírozott talpasdesszertesben még ananász is volt, mert tudják a diétámat, valamint egy óriási virágcsokor benne Napraforgóval, amit megint csak nagyon szeretek persze az elmaradhatatlan angolos szülinapi kártya, és amúgy tök megható volt az egész és elmentem a vécébe bőgni... megint... 

A vécé és én mostanában nagyon jó barátok lettünk. Elmondtam neki az összes bánatomat és bajomat (nem belekiabálva a kagylóba, nem vagyok ennyire teátrális, csak úgy magamba) és segített. Mert amúgy nem vagyok az a pityergős típus és nem is szeretek bánatoskodni másoknak, de a klotyó az jó hely erre...


Miért van az, hogy ez a mennék-maradnék érzés az egész életemet elkíséri???


Szóval horgolom a vállkendőt és egy szééép nagy ágyterítőt-takarót megint a Cosmic mintával (az elsőt ajándékba adtam egy régiörök barátnak) mert a férjjel megegyeztünk, hogy mostantól spór van és egy nagyon faszányos ágyat veszünk karácsonyra (értsd: nagy takaró kell) magunknak mert ezzel fejeződne be a berendezkedési projekt. Azt gondolom, hogy ez amolyan mérföldkő is, valahogy ilyen kicsit szentimentális és jelentőségteljes, ez az ágy a legeslegelső berendezési tárgyunk volt, amikor beköltöztünk abba a pici st.jamesroad-i lakásba 2010-ben. A Bali egy akkori munkatársától kaptuk ingyen, és azóta is ezen alszunk. Most, hogy mindenünk megvan csak az ágyakat - a Tamaráét is - kell lecserélnünk, mert mindkettő használtam jött és hát eléggé elnyűttük mi is az évek során meg a három költözéssel. 


A szabi után kicsit hosszúra sikeredett ez a hét a melóban, de most a szabadnapot még inkább értékelem, még mindig jó idő van süt a nap és mindenki elment itthonról és én meg ülök itt egyedül a szeretem reggelemmel és iszom a teámat. Csak az az egy dolog zavar mai jövőmben, hogy tönkrement az elektronnyos reszelőm és le kell reszelnem két egész tököt KÉZZEL (felháborító) mert ha fene-fenét is eszik mi meg tökfőzeléket fogunk ma pörivel mer néha iszonyat jó tud lenni a szar szocis menzakaja feljavított változata. 


Papa aszonta, várjam meg ötkor jön és lereszeli... hát nem imádnivaló?


TúlélőPiXiERóza aki most elmegy Terminátort nézni és hogolni amíg nem kell nekilátni tököt reszelni.



2018. július 18., szerda

Mai elmélkedés

...az már az öregedés jele, hogy a szemöldökömet is el tudom aludni?
Öt percembe is beletelt reggel mire visszasimogattam a helyére.

Hangulatom STROMAE.
Fájdalmasan gyönyörû.
Magával ragadó.
Életkedvet ad...
...olyan, mint egy modern sanzon.


..jah..hangosan kell...








2018. július 16., hétfő

Speciális vagyok


... avagy még mindig vakon, kevésbé boldogan.


A hazaút előtti látogatás a csontológián fájdalmasra sikeredett már ami a röntgent illeti. Képtelenebbnél képtelenebb pozíciókba erőltették bele az amúgy is sokat szenvedett vállizületemet, aztán már mindegy is volt mit csinálnak, mert az aznapot végigbőgtem kisebb nagyobb megszakításokkal. Mindezektől eltekintve az NHS nálam jól vizsgázott, tele váróteremmel se voltunk ott több mint három órát és ebben az anamnézis, doktorosdi, vérvétel, röntgen, megint doktorosdi foglaltatott benne. Hát én nem tom miért panaszkodnak akik panaszkodnak, de szerintem ezzel megdöntötték a mindenkori magyar rekordot bármelyik osztállyal vagy ambuláns rendelővel szemben - és akkor még a szemészetről nem is beszéltem, na de majd most...

Szóval a vállam meggyógyulgatott nagyjából kedd-szerda körülre.
Szerda reggelre voltam ugye sürgősségi időpontra beírva a szemklinikára. Ami ott két nap lefolyása alatt kiderült, arra semmilyen módon nem lehet felkészülni, kb hat bucket challenge se lehet annyira fagyos mint amilyen hidegzuhanyt kaptam, azóta is fázom tőle.

Ott kezdődik a történet, hogy gyerekkorunkban vizsgálgatták a szemünket és a bürkénket öcsémmel. Tanácstalan fejvakargatásnál tovább nem nagyon jutottunk, de annyit tudtam, hogy van valami a szemem fenekén, aminek nem kellene ott lenni és az öcsémnek is. Mivel évekig nézegették és nem változott semmit se, aszonták béküljünk ki vele, hogy ez ott van. Valamiféle érdes felületről szóltak a dolgok, meg foltokról. Namindegy szóval ezzel éltem - éltünk. A bőrtünet nálam elég enyhe, alig látszik igazából a nyakamon és a karomon, öcsémnek a nyakán kicsit látványosabb.

Éveken át minden optikus látta ezt az izét a szememben, de senki se foglalkozott vele, mondván, ha mindig ott volt biztos jó helyen van ott. A legutolsó látogatásomkor viszont ezekkel az érdekes tünetekkel mentem, hogy a bal szemem előtt hullámzik minden és centrálisan alig látok valamit.

Ezt kéne látni.

én ezt látom kb:

és még a pont is elkenődik egy kicsit.

Kb. így látok olvasni:

, de még az egész kicsit jobbra is tolódik, szóval amikor pl. van egy szám 1999 akkor azt egyszer 199-nek látom egyszer meg 19999 nek, attól függően, hogy kissé jobbra vagy balra nézek. Muris amúgy.

Mivel vérzés látszott a fényképen (a szemfenéken) az optikus sürgősségi időponttal a kórházba utalt.


Ennyit az előzményekről.
A klinikán rutin vizsgálathoz előkészítettek, becsöppentették a pupillatágítót, kivakuzták az agyamat párszor, majd szkenneltek. A szakrendelőben a doktornő megvizsgált, majd visszaküldött a fotóshoz, hogy még egy valami nagyobb optikásabb izét csináljanak, addigra már mindent homályosan láttam a pupillatágítótól és lilában-kékben a vakutól.
Hummogott hámmogott, majd leültetett a váróban azzal, hogy specialistával kell beszélnie.
Mikor visszajött megkérdezte, hogy lenne e időm ma még maradni egy órácskát, mert most azonnal megcsinálnának egy kontrasztanyagos vizsgálatot és reggel kilencre várna vissza a specialista és készüljek arra is, hogy több mint valószínű, hogy a kezelést is elkezdik holnap, ami három-négy alkalmas négyhetenkénti szuri a szemembe. Akkor már kezdtem beszarni, hogy mi van már...
Szóval pillanás alatt bevénáztak, kontrasztanyaggal megtoltak és már benne találtam magam a sűrűjében.

Másnap reggel kilenckor a specialista várt. Magas, fekete doktornő, iszonyat tekintélyt parancsoló, eszméletlen kedves és rágugliztam kurvaokos és nagytudású. Gondoltam akkor is már hogy nagy valaki, mert mindenki lábujjhegyen közlekedett körülötte, itt is így működik a tisztelet dolog.
Elmondta nekem, hogy egy ritka (nagyon ritka) genetikai kondicióm (öröklött génhibám) van énnekem. Ő baromi izgatott is volt, megkérdezte, hogy bemutathat e engem a többi dokesznak, meg az egyetemistáknak. Cikket is akar írni belőlem és azt tanácsolta ne guglizzak rá mi vagyok, mert sok szörnyűséget írnak a neten (rágugliztam, tényleg)...
Genetikai vizsgálatra küld, és kardiológiai konziliumot is kért. Mielőtt halálra rémültem volna, nagyon speciálisnak éreztem magam, vagyis legalábbis igazat adtam magamnak, mikor nagyképűség nélkül de különlegesnek értékeltem magam egész életemben, csak valahogy nem úgy lettem  egyedi ahogyan  szerettem volna... hát mosmá mindegy, vigyázz mi kívánsz...

Na... hát szóval, még aznap megkaptam a szurit a szemembe, ami rohadt ijesztően hangzik, és elég kellemetlen még a háromfázisos érzéstelenítés után is, de túléltem.

Amire viszont választ kaptam, hogy harmincéves korom óta miért fájok indokolatlanul, miért vannak ilyen szaros térdi-válli bajaim, merthogy azt én így korainak ítéltem, de beletörődtem. Csodálkoztam mikor a vállröntgen után azt mondták trauma és hogy rohadt meszesek a szalagok, mikor semmit sem csináltam a vállammal, de nem hitték el...
Mivel soha nem szedek gyógyszert,  megtanultam ezzel a kisebb nagyobb húzódos fájdalommal együtt élni, (holott nem kellett volna), de gondoltam hát ez van, ez a korral jár öreganyám is megmondta... Gondolkoztam én ezen sokat, hogy normális e ez a fáradtság dolog, meg hogy biztos azér van mert amúgy állandóan szaladgálok mint a mérgezett egér, és itthon is sok a tennivaló, de hát azér mégis...nem voltam elégedett az állóképességemmel és a kondiciómmal. Plusz ez a fájás, de ha nem jön elő ez a szemtünet, hát én sose megyek orvoshoz. Nyolc éve itt élünk és egyedül én nem voltam családorvosnál regisztrálva mostanáig, mert semmi bajom se volt.

Maga ez a rendellenesség minden ezzel született embernél más tünetegyüttessel nyilvánul meg, a szem és a bőrtünetek majnem száz százalékban megjelennek, továbbá szív és érrendszert érint, hirtelen szívhalált is okozhat, meg agyi aneurizmát, véralvadási zavarokat okozhat, ezzel együtt és ettől függetlenül is vérszegénységet,  izületi vérzéseket, gyomorvérzést, gasztro érintettséget - fekély, bélgyulladás és egyéb nyalánkságok.
A szem és az érrendszer a legveszélyesebb, szóval ja... Nem részletezem, aki kiváncsi olvasson utána, főleg angolul van irodalma, a nevem ezután Pseudoxanthoma Elasticum, vagy PXE, de szólítsatok csak Pixie-nek.

Gondolkoztam sokat, írjak e ide erről vagy mit csináljak ezzel az infoval. Mivel azonban nem vagyok se milliomos, se fontos ember, se semmiféle hátrányom nem származik ebből, jobbnak találtam őszintén folytatni ezt az írás dolgot.
Nem tudom még mit kezdjek én se ezzel, összevissza ingázik a hangulatom és a hozzáállásom - a teljes megsemmisüléstől a felemelő optimizmusig nagyon széles skálát jár be még akár egy nap alatt is.

A két hét szabadságom Magyarországon azzal telt, hogy próbáltam magam jól érezni, és bizakodni, a szemem is javult kicsit már egy szuri után is, de ez a kis elveteményezett aggodalomcsíra már benövi a fejemet lassan, és néha azon kapom magam, hogy elmélázok, mit csinál egy vak a hétköznapokban.
Mennek a vakok moziba? Úristen, hogy fogok pokrócot horgolni? Olvasni? Ilyenkor pánikolok.
Esténként beleástam magam a cikkekbe, tudományos kutatásokba, csak ez még egy "fiatal" betegség és túl sokat nem tudnak róla. Kétezer környékén találták meg a gént ami okozza.

Azon túl, hogy ritka a bőrtünet nélküli PXE, valószínű, hogy apám beteg volt és ezért halt meg 47 évesen szívhalálban (jó, biztos rásegített a Sypmhonia meg a jó egészséges étkezés). Anyám csak hordozó, de az ő öccse pl. 27 évesen halt meg egy reggel, zoknihúzás közben és az öccsének a fia szintén huszonévesen ugyanígy.
Asszem a nagynénémnek (apám legidősebb testvérének), van bőrtünete mintha úgy emlékeznék - de ő meg már közel van a kilencvenhez, szóval valószínűleg neki más érintettsége nincs és nem is tud róla, hogy mibaja.

MINDEN értelmet kapott, amiről azt gondoltam véletlen - mondjuk még ezzel együtt se ezerszázalék az hogy a többieknél ez volt a baj.
Enélkül az új információ nélkül az egész katyvasz, értelmetlen lutri az élettel. Most meg, hogy tudom az okot, még sokkal ijesztőbb belegondolni. Szerencsére iszonyat ritka ez az egész, a gyerekeim még a legrosszabb esetben is "csak" hordozók szerencsére, mivel a férjem egészséges.
Öcsémet elküldtem dokihoz a diganózissal, néztek rá is nagyot, de ő is belekezd a kivizsgáltatásba miután a rockmaratonon letudta ügyes-bajos dolgait.

Szóval most várom a következő szemszuri időpontot és nekiláttam könnyebb és nyugisabb állást keresni (mostmár legalább nyomós okom is van erre). Próbálok még többet tenni az egészségemért és a kondíciómért mert amúgy nekem nem sürgős megvakulni és meghalni se. Beregisztráltam a PXE international oldalára, meg a facebookcsoportba is felvettek sok hasznosat (és ijesztőt) lehet olvasni ott is...

Gondolkoztam írjak e memoárt, vagy még túl korai, meg hogy így mosmár álomvalóraváltós tervekre van e még időm.
Nagyon dühös is vagyok, mert akik követik az életemet azok tudják, hogy annyi szart kaptam - tunk- már a pofánkba és felneveltük ezt a négy gyereket az se volt piskóta, és az életújrakezdésben is profik vagyunk már, akartunk egy kicsit mostan lazulni, élni és szeretni - és most meg ez... hogy úgy mosmá kicsit lehet, hogy jobb lenne ha békén hagyna minket a sors, a napisten, buddha meg a szithárta vagymittomén a gondviselés... Inkább úgy legyen, hogy csak úgy vagyunk és ne történjen semmise. Sajnos ilyet nem lehet kérni. A miért-re meg nincs válasz. Arra sosincs...

Csináltam az öcsém teraszán verőfényben magamról egy tök jó szelfit, mer régi a profilképem (már legalább fél éves haha)  és olyan jól sikerült, és nézegettem rajta a szemeimet, amiket amúgy mindig dicsértek, hogy milyen szépek és különleges színűek és azon agyaltam, hogy ha majd nem látok akkor is ilyen szépek lesznek e...




Várom, hogy a szuri mennyit használ.




.... de amúgy az van, hogy megígértük a férjem félkézzel és cukorbetegen, én meg (egyelőrecsak) félvakon és pixie-sen leszünk akkor is kurva boldogok ha a fene fenét eszik is.
De azért egy kicsit most megengedem magamnak a luxust, hogy a sarokban sebeket nyalogassak, ugye nem baj...



PiXiE - Róza



jah.. még eszembe jutott ide a végére: Azt szokták mondogatni depresszív és pesszimista kis népemnek tagjai, hogy a jóisten mindenkire annyi terhet rak, amennyit el tud viselni. Hát Jóistenkének tisztelettel jelentem, elértem a saját határaimat. Köszi, innentől csak széles utat kérnék...


2018. június 25., hétfő

... vakon, bénán, boldogan.

... naszóval... az van, hogy rám jár a rúd.


Tökre vàrtam a szabimat - amit pénteken kezdek - izgatottan, örömmel, újruhával, szülinappal, ajándékokkal az unokáknak, Magyarországra utazás izgalmával (mer fosok a hosszú úttól, de mindegy), fodrásszal, manikûrrel, új fürdôruhával és meglepetéssel (öcsi nem tud semmirôl, negyvenedik szülinapja lesz épp, plusz magamtól magamnak is szülinapis-lepôdésre kaptam egy tökjó bukszát...igaz féláron jutottam hozzá mert kirakatban volt, de dönölûûû és puccos és új szaga van)

...erre a vállam teljesen beállt, másfél hete kiestem a munkából, iszonyúan bír fájni, még a seggtörlés is kihívás. Konkétan leképezve; három körfûrészlapos asztalon èrzem folyamatosan. Az elmúlt héten magamévá tettem négy doboz Ibuprofent és egy doboz Naproxent csekély hatásfokkal.  Miután a nonsteroidok nem mûködtek, ma szurira megyek amiért tekintve hogy egyenest a vállizületbe adják - egyáltalán nem rajongok. 

A bal szememmel is gondok vannak, szerdán megyek a kórházba vizsgálatra, hogy kiderüljön mi lesz ezzel a bevérzéssel a vakfolt mellett, mert olyan látástorzulásom van, hogy bakker az elvarázsolt kastély tükörterme az kutyafasza... Egy hónap alatt szoktam hozzá ehhez a fura Hundertwasser látásmódhoz, de nagyon nem szeretném ha állandósulna.

Jó lenne , ha a héten ttörténne kisebb csodával határos esemény, mert ha törik ha szakad mi beülünk a kocsiba szombat reggel és megyünk unokalátogatóba.

Részleteket majd késôbb írok, mert egy ujjal posztolni, úgy, hogy minden betû szétcsúszik a szemem elôtt nem élmény. Ha legalább a vállamat megszerelik, írok, mert kétkézzel tudok vakon is gépelni.

 Itten a végére egy skypesszössz mer csakazértis vidáman:

" -…Tamááás segíts! 

- Mi a baj? 

- A fiad ideszart a padlóra, a lányod meg megpróbálta felsöpörni..."





update: behatárolhatatlanul szar napom volt, melynek a nagyját a sürgôsségin töltöttem a kórházban.  Fájok, és ettôl öregnek és szétesettnek érzem magam. Mondhatni fészbukknyelven: nemhogy nem vagyok szelfiképes állapotban, de még egy csúsztatós nokiás lesbôl és ötven méterrôl lôtt homàlyosra se vagyok jó.


2018. június 12., kedd

2018. június 11., hétfő

Még mindig meg tud lepni

... az, ahogy este a férj, jacksonos moonwalkerrel szabadul meg a zoknijaitól...


AMAZING 


...kávéházi szegleten...

Ülök a Coffee#1 kávézóban és gondolkozom, hogyan próbálok visszarázódni a melóba a szabi meg az életem félig felfordulása után. Néha jobban ...