2018. június 11., hétfő

Még mindig meg tud lepni

... az, ahogy este a férj, jacksonos moonwalkerrel szabadul meg a zoknijaitól...


AMAZING 


2018. június 8., péntek

Anya szössz a skyperól

"Helgaaa... ne hozd be azt a söprût a teraszról, így is tele van a nappali indokolatlan dolgokkal..."


"...anya, soha nem gondoltam, hogy ilyen mondatot fogok kimondani, de képzeld ma belekakált a gyerek a hosszabbítóba"





2018. június 6., szerda

Egy néggyerekes űrdemagóg jövőképe

Volt jó sok mondanivalóm, de először azt gondoltam, nem reagálok semmit sem a nemzet pinája kontra szolgálólány meséje hisztériára.
Aztán ez is gyúródott, változott bennem ebben a pár napban és mostanra ezzel az átgyurmázott és megformázott maszlaggal se nagyon tudok mit kezdeni, csak hisztérikusan nevetni kéne ezen az egészen.
Olyan volt ez az én formálódó véleményem, mint a terminátorkettőben mikor a végén megsemmisül a folyékonyfém manus és az összes addigi felvett személyisége ott csapkod a forró olvadt vasban.
Stádiumaim voltak rendesen - szingliként a "kiaméhemből, kikérem magamnak", migránsként az "amúgy mitugrálok engem ez nem érint nem ott élek", anyaként a "külömben is van négy gyerekem de ha csak a saját termelést nézem akkor is megvan a kettő" állampolgárként "bazdmegtököm nem kell sok hozzá, hogy szaporodjon a magyar, az összes ismerősöm több gyereket akart aztán megakadtak az első csomag pelenka áránál..."

A végére oda jutottam, hogy innen az agyam belsejéből a szememen át nézve mennyire sírnivaló az összesféle mondandó.
Nem beszéltem senkinek (csak a férjnek, mert ő ért engem), erről az én maszlagomról meg amire jutottam, de aztán azt gondoltam tegnap, hogy kicsit már úgy nyom belülről és meg kéne szabadulni tőle, hát tessék.


Jó hülyeség ríni azon, hogy fogy a magyar, miközben a bolygónk már lassan eléri az éppen eltartható emberek mennyiségének határát. Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a magyar identitásom és nemzettudatom meg örökségem SEM lehet olyan fontos mint az, hogy elsősorban EMBER vagyok és nem magyar... már bocs. Fő csapásvonalként az emberiségért -- a bolygónkért és egymásért - vagyunk felelősek és nem az országunkért (már, hogy mert így megokosodtunk és lejöttünk a fáról meg ilyenek).

Hamár dugni KELL akkor elsősorban fajfenntartásból megy az (evolúcióilag aszongyák a szerelemhormon is emiatt vóna) de az biztos, hogy  nem nemzetfennmaradásból.

Az évezredek során egész civilizációk és törzsek - vagy ha úgy tetszik nemzetek tűntek el (és kerültek elő - a szerk...) ez egy olyan folyamat ami a történelem során kismilliószor előfordult. A népek alakultak, az országhatárok mozogtak és mindezekkel együtt kétlem, hogy vannak ma már tiszta nemzetek akkora volt itt a jövés menés.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem nem fontos az, hogy magyar vagyok.
Szerintem viszont kurvára rossz a sorrend ebben az egészben. Az örökségünk, vagy a gyökereink (bár ez utóbbi tök jól kétértelmű...) megtartásával is lehet a tágabb látókörrel nézni és látni.

Ettől a fura véleményemtől én még magyar vagyok. (JA... és nem azért mert magyarnak születtem, mert ez megin egy másik hülyesége az én kicsi népemnek. )
Nekem a Föld bolygó a hazám és az a fura helyzet állt elő, hogy én akkor érzékenyülök el, ha a nemzetközi űrállomás instagramját nézegetem. (Meg mondjuk ha a Balatont, de az (remélhetőleg) ott lesz akkor is ha nulla magyar ül a stégen.)

Ha elpusztítjuk a bolygónkat és vele együtt egymást, vagy legalábbis a civilizációnk nagy részét, kurvára mindegy lesz, hogy árpádnépének mennyi volt a szaporodási rátája...
...ezzel már a hagyatékunk is vele pusztul és kétezer év múlva se lesz ámuldozó ember itt aki majd nézegeti a szentkoronát egy múzeumban az üveg mögött és olvasgatja a feliraton, hogy élt itt egyszer egy pökhendi kis nép akik magyaroknak nevezték magukat...

Jah, hogy hülye vagyok és demagóg és menjek vissza a konyhába gyereket szülni...
Jah, hogy nem ezen a bolygón élek?
Ja de.









EPI: Utópisztikus gondolatok? Jah...
A baj csak az, hogy nekünk kell eldönteni, hogy majd a végén  ilyen 1984-szerű szolgálólány mese lesz-e, vagy inkább startrekkeses egyesült nemzeteses...
Sajnálom, én ilyen űrgeneráció vagyok, szerintem vagyunk néhányan.
Tudjátok énmagyar miért küzdök nap mint nap (egész életemben really) ?
Azért, hogy optimista maradhassak...





Na elmegyek horgolni és firefly-t nézni. Az való nekem nem a politika meg a világmegváltás, akkora olvasótáborom úgyse nincsen.

Üdv
Róza

2018. május 20., vasárnap

Bűnözős szössz

- Mama! Apa most tudod micsinál? Elmegy Bovey Tracey-be... és tudod az mit jelent?

- ?? Mit???

- Azt, hogy el kell mennem a Marks and Spencer benzinkút mellett...

- Úúúúú, hmmmm. Az finom profiterolt jelent. Karamell öntettel kérném...

2018. május 16., szerda

A nap hülyéje

ŐŐ az úgy volt, hogy iszonyatfohatdfárasztó és bolondokházás napunk volt tegnap, egy ember elkéretőzött félórával előbb, egy másik amúgy is kettőkor végzett, egy harmadikat meg szívjóságból kültdtek ebéd után haza, mert a négyéves gyerekének volt a szülinapja. Szóval kettő után így magunkra maradtunk a Sallyvel és próbáltuk elosztani a melót, de még így is mint a fejvesztett csirkék rohangáltunk egyik csengőtől a másikig és még egy új beteg is jött, és a gyógyszerszállító is beesett és a főnővér meg a dokival volt, és a főnök meg brummogott, hogy valami e-mail visszajött és nézzem már meg, naszóval ja. Ennek ellenére elég jó kedvem volt egész nap, mert azért a két hét szabim alatt kipihentem magam, plusz tudtam, hogy ma szabadnapos vagyok, szóval lehúzom ezt a hosszú műszakot és kész.

... és akkor fél órám volt még vissza, de a Julienne-t még nem csekkoltam le. Benn ült a szobájában tök szottyadt arcberendezéssel, és nekem meg lelkifurkám volt, mert reggel még úgy indultam, hogy három után kiviszem a kertbe a napsütésbe ha már úgyis itt kell rohadnom, de nem volt időm rá egyáltalán. ( Mert amúgy tegnap nagyon nyár volt itten, ma koratavasz van, holnap kituggyami...)

Nagyon meleg is volt a szobájában, ment a ventillátor, ő meg csak ült ott bánatos képpel. Mostanában nem is sokat kommunikál, egyre kevesebbet.

Néha bekattan nálam valami mittoménmi, és odaperdültem a ventillátor elé és fújta a hajamat a szél és telitorokból - egyből a végső oktávugrással - nekiláttam hogy ".....end áááájiááááiijáááááj villóólvééjz lavjúúúúúúáááuááá..."

és mikor megfordultam a Julienne majd szétesett a röhögéstől .... meg az ajtóban álló doki is...


... tiszta szerencse, hogy ezúttal nem emeltem fel az egyenruhámat, hogy beszellőztessek alá...



2018. május 10., csütörtök

Egy rövid helyzetjelentés az elmúlt két hétről mikor is jól megérdemelt szabadságunkat töltöttük 

  1. Szőnyeget tisztítottunk megint a rugdoctorral
  2. Kicseréltem a függönyt és vettem órát meg szőnyeget
  3. Amúgy pincétől padlásig (tulajdonképp erre ki kell találni valamit, mert egyik sincsen) kitakarítottam (a húsvéti nagytakarítás tolódott ide mert akkor látástól mikulásig melóztam)
  4. Itt voltak a power wash guy-ok is házat, járdát és autóbeállót takarítani
  5. Anyám és az öcsém élvezhették vendégszeretetünket pár napig
  6. Vasárnap a Jo mamaséf szülinapi koccintósán voltam és ünnepeltük a nyarat
  7. Nekiláttam egy rohadt nagy és szép crochet CAL-nak (horgolt takaró-terítő amit egyszerre többezer ember horgol egy minta után amit minden kedden folytatásosan adnak meg. 
  8. Ma van a házassági évfordulónk
  9. Szombaton vissza kell mennem dolgozni


Részletek:


1. 

Mint azt a régi motoros blogolvasóim tudják már biztosan rólam,  szivemből gyűlölöm a padlószőnyeget, de még jobban gyűlölöm azt az embert aki kitalálta és kivitelezte, hogy egy kiadásra szánt házba mindenhova krémszínűt kell fektetni, mert az majd milyen tök jó lesz, hogy háromhavonta tisztítani kell, még akkor is ha nem vagyunk egy füstöslábú szénégető család. Komolyan. Bár épp tegnap jeleztem a férjnek, hogy a kávésdobozokat felirattal előre tegye vissza a pultra, mert minden nap fordítgatnom kell őket azért az gondolom, hogy talán OCD-s nem vagyok (még), de gyűlölöm a koszt meg a rendetlenséget és egy krémszínű szőnyeg esetében ez kb. mindennapos szenvedés nekem. A férj is rendetlen, de a hiányosságait én kipótolom (vagy baszogatom) és őt amúgy (egyéb nyilvánvaló okok miatt) sem cserélném le. 

2.

Bárhogy is, a szőnyeg tiszta, és alapos indokokkal győztem meg magam egy antracitszürke fedőszőnyeg vásárlására, hogy legalább a nappaliban ne kelljen már minden két hónapban samponozni. A függönyt pirosra cseréltem, ezzel a nappali szerintem rendben, bár még mindig nincsen piros csőszékem (tube chair) de a kívánságlistámon már rajta van az ARGOS áruházban 99 fontért, de várom az e-mailt mikor árazzák le. Addig is nézegetem a gumtreet meg a facebook piacot hátha lesz egy használt, mert nem tudom érzitek e, hogy piros szék nélkül nem tudnék már élni (piros csíkos is lehet amúgy, de virágosat nem szeretnék). Bár egyszer azt mondtam, hogy utálom a faliórákat, mégis lett egy mert ez az ami első látásra kellett. Kilencven centi átmérőjű, fémvázas un. skeleton clock, olyan mint ha egy toronyóra leszerelt cucca lenne a falon. Nagyon cool. A százhúsz centisről le kellett mondanom, mert sajnáltam rá annyi túlórapénzt és így a szőnyegre is jutott.... hiába lemondásokkal teli az élet na...

       


 

Na ugye, hogy hiányzik az a piros szék innen a jobb oldalról :)

3.

Ezt annyira nem tudom részletezni, ez olyan mint mindig. Tettem be jó zenét (olyat ami csak nekem jó - állítja a férjem) , mindig főztem friss teát az asztalra és közben még az annyira utált hűtőtakarítás is jobban ment. Nem szeretem a takarítós napokat, de mindennél jobb érzés a tiszta házban leülni utána egy meleg teára. Pipa.

4.

Na ezt már megint muszáj volt megejteni mert ház fala már tiszta sirályszar volt és a moha is belepett mindent merthogy a tengernél élésnek ez a két legnagyobb hátránya: a pofátlan sirályok és a kilencven százalék feletti páratartalom. 

Elég nehéz nap volt, mert a nagynyomású vízgép is hangos, meg a bolond kutyámat is nehéz volt elviselni egész nap. Meg volt róla győződve, hogy idegen lények jöttek ezzel a fegyverrel kioltani az életünket és elrabolni a zöld, tüskés műanyaglabdáját. Szóval harckészültségben volt egész álló nap, és a két őrhelye (hátsó teraszajtó, és kanapé teteje az első ablak előtt) között felálló és remegő farokkal (najó ez kissé frivol) rohangált egész nap és ugatott. Ezt a cselekvését én a rohatkurvaéletbe Málna - fogd már be Málna - rosszkutya - öcsém elajándékozlak - frázisokkal próbáltam feloldani, amit teljesen hatás nélkülinek éltem meg és rájöttem, hogy JackRussell-t soha többet.

Saját magadtól is megvéd bazdmeg.

Miután a hat órán át tartó keménykedéssel jól elijesztette őket, fáradtan dőlt bele a fánkpárnájába és a zöld tüskés labdájával húzta a lóbőrt estig - de legalább csend volt.

5.

Kicsit szomorkásan indult, mert már az elején kiderült, hogy csak négy napot tudnak maradni a tervezett egy hét helyett. Nade megtanultuk ugye magyarhonban, hogy örüljünk, hogy élünk, szóval ezen túllendültünk hamar. Nagyokat sétáltunk, nagyokat ettünk, dumáltunk. Egy tókörüli séta ugyan el lett halasztva, ( mert anyám itthon felejtette a cigijét és vissza kellett jönni,) azért voltunk egy két szép helyen. Anyám -  amíg a fiúk aléltan kajakómáztak - a  város összes jótékonysági boltját bejáratta velem, a Primarkban és a George-ban olyan természetességgel mondta a pénztárnál magyarul, hogy köszi, meg, hogy ja, nem beszélek angolul, hogy még mindig meglep. Pedig tudja, hogy thank you, de valahogy anyámat sose érdekelték az ilyen részletek. A házzal kapcsolatos összes kérdésére válaszolni is elég kimerítő "miért cserélted le a függönyt, miért vitted fel az összes könyvet a hálóba, miért nem  a teraszon etetitek a kutyát (még mindig nem megy be a fejébe, hogy a kuka is azért kattanózáras mert a sirályok kirámolnák éjjel, szegény kutyának esélye nem lenne megenni a csirkés-marhás hentes válogatását), hol van az a kisasztal ami itt volt tavaly, nem kell ezt a szárítót még kidobni, ha így kipöckölöd a törött lábát nem dől el, persze mert mindent kidobsz (te meg semmit anya)."

Beszéd és párbeszéd

anyám itthon - persze, kell még egy akasztós, annyi ruhád van minek ennyi ruha?

-----------

anyám az asdában - vedd meg a másikat is az is jól áll

-----------

anyám - elhoztam azt a hálóinget neked amiről beszéltem

én - milyen hálóinget?

anyám - hát azt a régit amit úgy szerettél azt a magassarkúcipőmintásat (!!!) (????)

én - ??

anyám - tudooood, amiben szülni mentél a Zsófit... (a Zsófi huszonhét volt idén, én meg már NEM terhesen se férek bele abba a hálóingbe - a szerk.)


Az öcsém telefonon csajozott az exeivel és az újabbakkal, közben az ügyeit is intézte mert ő is ilyen fontosember időnként. Persze azért velünk is volt annyit amennyit kellett, meg legalább kijött a mókuskerékből kicsit. Kissé merevedik a személyisége, idén negyven lesz már, szerintem nem lesz egyszerű innentől valakivel újra együtt élnie ha úgy adódik, de ez az ő harca.

----------

6. 


Mamaséf szülinapi italozása és beszélgetése valamint az isteni meleg napsugaras tengerparti teraszoskiülős időtöltés iszonyat jóvót - rakjatok veszőket mindenhova ha akartok, de én ezt most így egybengyorsan goldoltam elolvasva. El se akartam menni - épp pihentem a vendégeket - de jöttek értem taxival és nem lett semmi kifogás sem elfogadva. 

Kicsit megharapta a nap a vállamat, de annyi baj legyen. Dumáltunk, ittam két epres-zöldcitromos cidert. Hatig ott ücsörögtünk, aztán hazajöttem megfőztem a thai curry-t és imádtam, hogy itthon vagyok és mindenre jut időm. Ha akarom elmegyek, ha akarom maradok, akkor horgolok, olvasok és főzök amikor csak szeretnék és most már csak tényleg a teraszt kell felvirágoztatni már kinéztem egy égőfüzért meg asztalt és székeket (nem azt amit szeretnék mert az iszonyat drága, szóval veszünk egy undorító kempingszerű szettet az asdában, de azzal bíztatom magam, hogy ez csak ideiglenes). Az a baj, hogy belül hisztizve már elhatároztam, hogy csakazért se fogok kényelmesen üldögélni benne, nemhogy még horgolgatni a napsütésben mert kényelmetlen és ronda.

 A bennem lakó mosolygós, türelmes jótétlélek meg próbálja ezt a hisztit visszatartani, mert ha nem sikerül, akkor megint előjön az a hülye boszorka, aki azt mondja, hogy ha nem olyan amit én akarok akkor semmi se kell - mert én bazdmeg így élem az életem  - ahogy már gyerekkoromban se engedtem a huszonegyből sose. 

Ja. Szóval nem egyszerű magammal se, nem csak anyámmal. 

7. 

Ezt nem is részletezem, imádom ennek a kalendáriumnak minden percét, de most jövő keddig várnom kell a következő részre, szóval nekilátok ma a rendelésre készülő orchideának. Kicsit nemszeretem dolog ez, de mindegy, néha iszom a levét, hogy időnként még mindig nem tudok nemet mondani. A színválasztással nem vagyok túl elégedett - próbáltam a tengert és a homok színeit visszaadni - mert a meglévő fonalaimból kellett valamit összehoznom, de felfogom úgy, hogy a következőt már majd én válogatom ki nagy műgonddal. Sok sok külömböző öltés és minta van ebben, nagyon klassz és egyáltalán nem unalmas csinálni és sokat lehet belőle tanulni is. 

                      



8.

Ez csak egy dátum igazából, a házasságért minden nap dolgozni kell, tudom ez közhelyes, de így igaz. A házassági évforduló maga engem mindig megmosolyogtat, mert a mi házasnapunkon annak idején ami el tudott romlani az el is romlott, és így utólag eléggé szoktunk nevetni ha néha eszünkbe jut. Az egész egy romantikus, nosztalgikus, szerencsétlen és csóró, mégis vidám és boldog, de egyben szívszorongatóan szomorú -  vagy inkább keserű -  sírósan is mosolygós emlék lett.

Olyan, amilyen az egész életünk is volt akkoriban.

Aztán elkalandoztam most, hogy van egy gyerekkori barátom (szinte együtt nőttünk fel) akit gyerekként nagyon szerettem, aztán egy ideig másképp is szerettem, azután kicsit gyűlöltük egymást és aztán megint barátsággá szelídültünk. A szívem facsarodik bele, hogy ilyen fiatalon a felesége itt fogja hagyni, hogy a nyolc éves gyerekének nem lesz anyja, hogy az anya sose látja felnőni a fiát, hogy nem mennek karonfogva az esküvőjére, a két fél nem lesznek "egy" soha, mert ahhoz nem elég tíz év, nem lesznek öreg néni és bácsi, akiknek megadatik, hogy egymás mellett üljenek az orvosi rendelőben, vagy hogy a vasárnapi ebédkor betegyék a műfogsort és utána meg a mama kemény pogácsáját rágják az unokákkal, és mert ez annyira gonosz és értelmetlen hogy sose tudok vele mit kezdeni...

Ilyenkor csak így gondolkozom, hogy mitől függ az, hogy valakinek sikerül van, akinek meg nem. Mi, vagy ki itél minket boldogságra vagy boldogtalanságra, mennyi múlik rajtunk, mennyi a szerencsén, a sorson, mi van megírva és mi nem, és érdemeink szerint kapjuk vagy csak úgy sodródunk az életben, vagy minden alkalommal mikor ide jövünk újat kell tanulni vagy hogy mi az igaz és mi nem az...

Csak annyira elég ez mindig, hogy méginkább tudjam milyen szerencsés vagyok, hogy mellettem van és én mellette. Itt vagyunk egymásnak, és most hogy a gyerekek kirepülnek még szorosabban mint valaha is. És megfejtettem én már nagyjából ezt, hogy miért is nem nagyon engedünk új barátokat be az életünkbe, csak nagyon keveset és nagyon alkalmi jelleggel - azért mert elegek vagyunk egymásnak. Szeretünk együtt lenni, együtt menni járni a vidéket, vagy csak itthon lustálkodni, vagy bort inni, vacsorázni. Persze kell szocializálódni, szoktunk is, mert nem akarunk begyöpösödni. Nem  is tudjuk, hogy ez normális dolog e, így hogy nincsen túl sok igényünk más emberek társaságára.... ezt sem  tudom, de ez van.

9.

Sírhatnékom van, hogy megint meló lesz, és nem azért mert nem imádom a nyanyákat, de utálom az egészet már. Bíztat és elrémiszt, hogy jövőre mindenképpen váltanom kell, de neki kell durálnom magam és lépni, mert csapdában érzem magam és elég volt.  A legtöbbet ehhez a főnök tesz hozzá, megőrülök tőle és most is nem tudom mi lesz mert a kórlaprendszert számítógépre kell tenni és számít rám, és ez rohadt nagy meló ám, de nem is érti mekkora és hogy én ezt nem tudom megcsinálni abban a kis lukban amit ő irodának hív. A monitor túl magasan van, a törött szék túl alacsonyan, fél óra levelezés lebonyolítása után fáj a nyakam. Sötét van ott és meleg, nincsen ablak és szellőzés, por van és kicsi a hely. Még takarítószerek tartására se lenne jó nem hogy irodának. Nem tudom komolyan mit vár tőlem. A bőröm amúgy is tropa mert hatvan fok van az otthonban, főzzük a mamákat folyton, még nyáron is megy  a fűtés sokszor. Érzékeny szar bőröm van, tudom, de az összes pirosodás, viszketés és ekcéma elmúlt a kezemről ebben a két hét szabiban. Az arcomon a bőr hamvas mint harminc éve komolyan. Olyan szinten helyrejött, hogy elképesztő. Na mindegy . Totál érzem a nyomást, pedig még két szép napom van hátra a szabimból és nem szabadna, hogy bármi beárnyékolja, mert amúgy süt a nap, és imádok angliában élni, és van munkám, spórolt pénzünk ami segít, hogy jövőre valami ingatlant vegyünk, és van házaspárom és szép egészséges gyerekeim és unokáim és mondogatja nekem az a jókedvű, türelmes, ártatlan jóság hogy hajrá élet, de a hisztis boszorka nem hagy békén és üvölteni akar és törni zúzni mert miaszarér kell nekem visszamenni dolgozni amikor tök jól ellennék még munka nélkül is. 

Olvasnék, horgolnék, főznék, varrnék, kirándulnék, fotóznék. Becsszó nem unatkoznék és kanapéhuszár se lennék.

Holnap az utolsó szabinapot együtt töltjük a férjjel, aztán veszek egy mély levegőt, felteszem a barbimosolyt és egy dolog bíztat - a Jo szabira megy két hétig (a lánya férjhez megy) és a főnök be lesz zárva a konyhába mert ő lesz a séf(mondjuk csak utánzat, mer elég szarul főz, a nyanyák nem várják ezt a két hetet). 

Írtam ide még egy vidám bekezdésvégét, hogy ne legyen ilyen letargikus a the end, de elment a levesbe - nem tom bütyök van a kábelen vagymi... 

Egy megoldás van, olvassátok el visszafelé mégegyszer.

Megyek Csillagkaput nézni és horgolni most, délután felvarrós kuncsaftom van csak nem haskarmell mint a plasztikaisebésznek, hanem bankett-báli ruha rövidítés a munkatársam lányának. Asszem vállalkozást építek erre lassan akkora az igény...

Pusz




Üzenetszössz...

...mert elfelejtettem Balinak egyenruhát mosni...