2018. december 14., péntek


Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt. 

Egyik beszélgetés alkalmával (hogy jutott el oda nem tudom), de a GOLDEN VESSEL szókapcsolattal tarolt.

Fuldokoltunk a röhögéstől. 







(A mother ticket - anyajegy egyenes fordítása (jó tudjuk, a sign vagy a mark jobban illene ide, de a ticket jött előbb), az angolok nem ezt és nem így használják az anyajegy angolul birthmark - ami születési jelet jelent. Az aranyér egyenes fordítása golden vessel pedig az angolban szintén nem létezik, az arnyér neve pile/s, vagy hemorrhoid/s  de hétköznapi beszédben a piles-t használják. A lányom barátja Ryan arckifejezése okozta a legnagyobb pukkadozó röhögést, amikor felismerte, hogy a magyarok a segglyukon levő elváltozást ARANYÉRnek hívnak. Pont.)

Az ajtó







... az is még jó itt, hogy feldíszítheted a lakást meg a karácsonyfát már december elején. Így aztán hangulatod van egész hónapban, meleg és otthonos az egész ház mert ráül a karácsony mindenre. (Ettől még a Jézuska születhet szenteste, szóval nem látom a problémát.)

Nem érdekel a sok-sok ember aki mit nem mond a karácsonyról.
Szerintem a nagyobbik része egyszerűen nem igaz, csak mi emberek szeretünk károgni, mert úgy érezzük jól magunkat.
Igenis jó a karácsonyban az is, hogy adhatunk és kaphatunk ajándékot, szerintem mindenki a pénztárcájához mértem olyat választ a szeretteinek amiről azt gondolja annak nagyon örülnének. Mégegyszer mondom a nagytöbbség, biztosan nem mindenki. Biztosan van aki leszarja mit rak a dobozba, vagy esetleg megveteti mással, de annak úgyis annyit is ér az egész élete és nem csak alkalmilag köcsög, a feleségeiknek pedig karácsonyfa csak egy berendezési tárgy ami idén mustár-arany színekben fog pompázni. Vannak biztosan ilyenek is.

Erről gondolkoztam és akkor elkezdtem elemezni a karácsonyfáimat. Hány sok volt az elmúlt húsz évben. Még régesrég eleinte igazi fánk volt, aztán műfenyőre váltottunk. Kissé lepukkant állapotban vettük meg az elsőt egy német mutyiban.
Aztán mikor idejöttünk, az Argos áruházból rendeltük meg a legolcsóbb műfenyőt amiben beépített világítás is volt (ehhez én ragaszkodtam, mer a puttonyom tele volt az égőfüzért leoperálni a fáról az ünnepek után). Minden gyerek elvitt egy fát költözéskor, szóval ez most a harmadik.

Mégsem változott semmi. Karácsonyfák jöttek mentek, ami mindig ugyanaz: az emlékeim. Az összes apró dísznek  története van, mindhez kötődik valami múlt.
Épp ha csak annyi, hogy megláttam és megszerettem mint a pöttyös csészét, ami az első karácsonyi dísz volt, amit itt vettem. Az idő múlásával egyre nagyobb hangsúlyt kap, ráragadnak az évek és egyre öregszik hozzájuk, hozzánk... az idei szerelem még nincs a fán, de vissza kell mennem érte mert hivogat. Egy gyönyörű porcelán gömb, rajta festett robinmadár akar velem hazajönni és a többiekkel megismerkedni. Lehet, hogy párban hozom haza, hogy addig se érezze magát egyedül míg beilleszkedik.
Ahogyan ülök egyedül a félhomályos nappaliban, szürreális képpel lefestve mint egy TimBurton filmben suttognak hozzám a karácsonyfáról az édes kacatok.
Mesél a férjemtől kapott kristályszív, a gyerekek óvodában és iskolában készített kicsit csálé, kicsit ügyetlen filcből készült darabjai, amelyeket öltésről-öltésre lelkesen és igyekezettel készítettek  és amit szeretet vatelinnel béleltek, hogy hazahozzák anyának és apának karácsonyra. Beszél a nagylányzsófi első kindertojásban talált karácsonyi műanyagmackója (az első iskolatáskájáról való maci a kulcstartómon van.)
Mesélnek mind a heten faangyalék egy régi barátnőről, pék és pékné az apámról, a jégcsapok a gyerekkorom karácsonyairól az öcsémmel és anyu-apuval,  a régi, két kis megkopott facsengő a nagyszüleimről...  mesél a bagoly, és a kék izléstelen reklámgömb az újban talált barátokról.

Hmm és az ajtó. Az egyik kedvencem.
Az ajtót ünnepi kézműves piacon találták a gyerekek, (ezalatt mi a férjjel szarvasburgert tömtünk az arcunkba) és együtt megvették. Ráíratták a dátumot és a család nevét is és mi megkaptuk ajándékba.
Az utolsó, összesgyerekkel együtt töltött karácsonyunkról mesél. Amikor Olívia ünnepi kvízzel készült a közös estére (power pointos bemutatóval a tévén), amit éjfélig játszottunk és jó móka volt. A nagylány meg akkor már nagy pocakkal üldögélt a kanapén a vőlegénnyel, hisz útban volt az első unokánk.
A műkandallóban műtűz égett, én meg pirosmeleg szobában videóztam a kérdezős-válaszolós-kiabálós-káromkodós ünnepet. Mert először mindenki nyerni akart a kvízben, apa szokás szerint mindent elviccelt, JAAAJ APPPAAA - amin aztán mindenki röhögött, és ettől senki nem hallott semmitse a következő kérdésből. Senki nem tartotta be a játékszabályokat és a nyereménycsokit is együtt faltuk be, mert a végére már senkit se érdekelt ki nyer annyira röhögtünk.
Emlékszem a kamerázás közben azon gondolkoztam hova lett ez a sok év? Mikor nőttek meg ennyire? Mikor lett a férj szakálla fehér...  melyik évben?
Az ajtó pedig már ott lógott a fán és szívta magába az emlékeket, hogy egyszer majd egy minél távolabbi jövőben az egyik unokámnak tovább meséljen.















2018. december 1., szombat

...lassan itt a Karácsony.
Legyünk túl a fontos híreken: a jobb szemem javul, a bal nem. A szájíz felemás, de legalább egy marad, jobb mint a semmi.

Ma nagytakarítás és házfelkarácsonyozás van, a melóból még egy hét aztán egy hét szabadság és pihenés a nagy hajtás előtt. Ki nem állhatom a munkahelyemen a karácsonyt - mindig tiszta káosz van ott és feszkó és a nyanyák is sokkal idegesebbek pedig ez nekik csak egy majdnem ugyanolyan nap mint a többi. Nagyon elfáradnak délutánra, elalszanak ebéd után és ettől meg éjjel nem tudnak, aztán délelőtt meg ezért lesznek fáradtak. 

Szóval ja, néha azt érzem, nem is tudom miért kell ez a felhajtás, mert hogy ez sem az ő kedvükre van azt biztos.
Most a szabad hétvégémen inkább megcsinálok minden nagyot, hogy már később legyen minden a helyén, amúgy is át kell rámolnom mindent, mert a Nóri lányomék új helyre költöznek és van néhány függönyöm, ikeás éjjeliszekrény, miegymás amit elvinnének. A konyhából nyíló kis tárolót is teljesen ki kell pakolnom és rendbetenni mert már egy fél egércsalád se tudna befészkelni oda annyi szart dobáltunk be az elmúlt fél évben.
A hangulatom sokkal jobb, asszem az elmúlt két hétben kihisztiztem magam teljesen, a szemem miatt is, a mamókkal is eléggé megviselt volt az utolsó hónap, meg volt egy táskás történet is amit egyszer majd talán leírok, de most inkább elfelejteném bár még nincsen is vége - de már azt gondolom mégegyszer nem akadok ki rajta - ő azért erre nem esküdnék meg, de igyekszem.

Tegnapelőtt a frissen beállított x-boxra megvett Crash Bandicootnak örültünk nagyon, és éjjel kettőig nyomtuk a férjjel, azóta elég zombi vagyok, mert reggel meg melózni kellett menni és még nem sikerült az órákat visszaszerezni. (Már rég szerettünk volna valamiféle konzolt megint, és nagyrészben pont a Crash miatt, de most kiadták a mozgássérült irányítópanelt hozzá jó azért, hogy felébredtek végre a microsoftnál, így a férj is teljesen jól tud játszani már vele. Szóval ez ilyen előkari ajándék volt magunknak, Black Friday akcióban féláron.) Tegnap se sikerült délután pihenni, mert Olíviának el kellett hoznunk egy karácsonyfát  a szomszéd városból amit facebookon vett, valamint karácsonyi világítóizékért és díszekért is mentünk a Range-be, mert tavaly eléggé szétosztogattam a gyerekek között és amúgy is elhagytunk két füzért a két évvel ezelőtti költözéskor.
Feltűnt a pénztárnál, hogy akárhova megyünk akármit vásárolni, kutyakaja mindig van a kosárban. Más is van így ezzel?
Karácsonyi fényfüzér, gömbök, csengők, fenyőgarland és cézárkaja.
Múlt héten az ASDA-ban - szép ing, karácsonyos stormtrooperes póló, virágos blúz, melós nadrág, kutyakaja.

Szóval ma nagyonnagytakarítok és a Tami jön egy felé haza segít díszíteni. A takarításhoz nem kérek segítséget sose, mert csak hátráltatnak.

 A férjre már szerdán ráparancsoltam, hogy szanáljon és takarítson a szervizsarokban, mert ha nem teszi akkor én fogom megcsinálni és annak biztosan nem fog örülni.
Megcsinálta pénteken a szabadnapján, szóval megdícsértem.
Csomó dolgot feltett az ebayre, amit nem, azt meg ingyenesen osztogatta a magyarok errefelé oldalon a facebookon. 

A legtöbbnek azonnal lett gazdája. Szerencsére a tároló kilincsén felejtett melltartómért nem jelentkezett senki.



Megittam a kávémat már reggel félnyolckor, azóta itt ülök a kutyával a hónom alatt és már kilenc is elmúlt szóval neki kell látnom.
Nincs több kifogás.
Majd jövök az eredménnyel és képekkel.
Pusz

2018. november 12., hétfő

Felemelkedés

Írnék is meg nem is.

Van jó sok mondanivalóm, de mostanában nem éreztem szükségét, hogy beszéljek itt, amúgy az életemben sem. Kissé elcsendesedtem egy pár hétre.

Talán mert kicsit beleuntam, hogy úgyse figyel senki, persze hallgatnak, de igazán nem figyelnek ezt éreztem. Aztán lehet az is, hogy olyan sok megbeszélni volt magammal, hogy nem volt igényem arra, hogy másnak beszéljek. Szomorú is voltam belül, nem elkeseredett, csak szomorú. 

Kidolgoztam magamból sok kérdést sok kételyt és szorongást. Próbáltam megint talpra állni és megint visszagondolni sokat, hogy minden sarokba kesergés után hogyan mentem tovább.


Néhány sérelmet kikommunikáltam magamból - ez így de szépen hangzik, konkrétan kettő embert rettentően kulturáltan küldtem el a picsába - az elmúlt hónapban. Egyik este - amikor elsírtam magam a túlsütött hal miatt - elmagyaráztam a családomnak is, hogy kicsit hímestojásként bánjanak velem, legalább csak pár hétig mert nem tudom mi van, de attól elbőgöm magam, hogy az együttvacsorázós estén senki se akart lefotózni az új sárga ruhámban és az új bőrdzsekimben, mert mindenki mással volt elfoglalva és aztán már késő volt, mert a kabátot is le kellett venni az étteremben és már kedvem se volt hozzá elmúlt a varázs... és három hétig őrizgettem ezt a sérelmemet, ami amúgy igazságtalan, mert ők tökre törődnek velem csak nem mindig úgy és akkor ahogyan én elvárnám, de ez nem az ő hibájuk. Nem ők tehetnek róla, hogy az ősz ilyen bebábozódott hangulatban ért engem.

Mindent úgy érzékeltem magam körül, hogy túl sok, túl hangos, túl fényes. Nem akartam a világot az embereket a beszédet egyáltalán semmitse.


A munkahelyemről most nem ejtek szót, annyi elég, hogy káosz van és NAGYON nehéz a beteganyag, tele vagyunk és az új mamókák egy része iszonyatos állapotban van.

Mondjuk ez sem használt a feldolgozási folyamatomnak, de legalább elvonta a figyelmemet - aztán lehet, hogy pont ezért nem volt időm magammal beszélgetni. Komolyan volt két-három hét, amikor minden pillanatban el tudtam volna sírni magam annyira fájt az élet.

Na.

Hát ez van, ez is én vagyok. 


A múlt héten moziban voltunk. Soha nem voltam óriási QUEEN rajongó, de nekem is voltak személyes kedvenc dalaim tőlük. A Bohemian Rhapsody például azért állt közel hozzám mert rettentően visszatalál a fiatalságomba, a Wayne’s World c. film meghatározó dala és egyébként is.... a Show must go on és a Who wants to live forever fájdalmasan szép és az utóbbi amúgy is hegylakó... 

Freddie annyira karakteres, különc, és a végén már szabad művészegyéniség volt, hogy senki nem hagyhatta figyelmen kívül. 

Nagy film. 

Nekem. 

Pont az tetszett benne a legjobban, amit néhányan kritizálnak, hogy semmi nem volt benne kifejtve igazán. Sem a melegsége-biszexualitása, sem a szüleivel való kapcsolata, sem a magánélete sem a konfliktusai. Nem volt benne teátrális haldoklás, sem nagy drámák. És mégis...

Ezzel együtt éppen eléggé lejött a filmből aminek le kellett jönnie. 

Amit maga után hagyott mint ember, az pontosan az az érzés, amikor kijössz a moziból és ürességet érzel. Mélységes bánatot. Nem csak mert elment egy nagy karakter... mert nem kellett volna így lennie. Ha csak egyetlen ponton másként alakul az élet, ha csak egyetlen mondat nem hangzik el, akkor lehetett volna másként. Ha egy ölelés jobban a helyén van, ha egy válasz elhangzik, ha valaki felvesz egy telefont... ha ... ha...ha... ha tíz évvel később történik... még ma is élne.

 Ezt hagyja maga után a film és ezt hagyta maga után ő.

Elgondolkozni, hogy tényleg van e értelme itt kapálózni és egyáltalán helyre lehet e hozni dolgokat, hogy ne legyen késő bármit megbánni. Nem csak Freddie gondolkozott ezen, hanem körülötte mindenki. A film pedig ezt hozza elő. Jó feladat volt ezt megfogalmazni és akik arra várnak, hogy majd jókis bulvár kutakodás lesz Freddie Mercury életében azok el se menjenek.


Voltunk továbbá a papával Exeterben shopping túrán. A nagylánnyal megbeszéltek alapján - tudniillik, hogy ők a játékfélét biztosítják karira, mi "csak" ruházzuk fel őket az óvodára és bölcsődére mert ha minden úgy megy ahogyan fohászkodunk érte, akkor február március körül szükség lesz ezekre.  

Konkrétan lehet, hogy túltoltam -  de legalább lesz ruhájuk - sem a csillogós nussziii-t sem a csillámos ponnii-t (unikornis, mert az is póni) nem hagyhattam ott, a szivecskés cicagatyáról és a pompomos pulcsiról nem is beszélve, a Helga amúgy is igazi nagybetűs csaj.

A Martinnak meg a  traktoros és a minecraftos pulcsikról nem tudtam már a végén se lemondani igaz a starwarsos fürdőköntöshöz meg a bundázott, kőmosott, retrofarmerdzsekihez a férj ragaszkodott. Mindkettőnek vettünk egyen herripokopperes pizsamát, természetesen Griffindor színeiben.

 Tavaszig tuti nem kell semmit venni. :)

Hazafelé a férj megállt a newton abbot-i retail centernél és én próbáltam csodálkozni, de éreztem, hogy a Hobbycraftba megyünk. Meghívott  fonalra, vettem csodákat a télre és betáraztam pamutból mert polipot és unikornist kell horgolnom az unokáimnak.

Ezek után behúzott a Costába és karácsonyízű narancsos forrócsokit ittunk és holland mazsolás csigát ettünk hozzá. 

Ahogyan a forró csoki kortyonként melegített fel, úgy kezdett visszatérni belém az élet és itthon már csak egyetlen nagy sírásra voltam képes, de asszem ez már csak az elmúlt pár hónap elbúcsúztatása miatt, és azóta jól vagyok megint. 


Visszatért a jó kis türelmesen idegbeteg, kedvesen szarkasztikus Róza, aki már azon sem bőgött tegnapelőtt, hogy járni is alig tudott mikor négykor eljött a munkahelyéről és a nyakába szakadt a viharos széllel érkező eső és kettő perc alatt - az előző nap fissen mosott és egy óra alatt frizurára rendezett hajával - szarrá ázott mert az esernyőt értelme se volt felhúzni se... és jött a heti kajaszállítmány a Sainsburytől még főzni is kellett és szaladt a ház ... hát anyád.

... csomagolom a csillogós nussziit és a herrikopperes pizsiket és mosolygok pedig úgy hiányoznak.

A reményhal miatt megin betettük a lottót directdebitbe. Hát ez van.


Most, hogy megin’ - ha fülig nem is ér -  de normális állapotban van a szám, kicsit várom a karácsonyi partit is, nem annyira mint az előző években és asszem új ruhát sem fogok venni hozzá - mert annyi kompenzációs vásárlást vittem véghez az ősszel (bár egy nőnek sose lehet elég ruhája pláne cipője) - hogy inkább előveszek egy pár évvel ezelőttit, de ezt a kijelentésemet nem írnám alá a véremmel azért.


A jövő héten szemklinika - kontroll scan - és szuri.

Kiváncsi vagyok a scan eredményére nagyon, talán most kapok jó hírt is mert ha tartjuk a szokást akkor a múltkori rossz hírek után most jóknak kell jönni. A szuritól most jobban tojok mint akár az első alkalommal pedig ez már a negyedik. Szerintem karácsony előtt már többet nem fogok kapni, ha kell még akkor az úgyis január lesz már. Reméljük a legjobbakat, tudniillik, hogy nem kell a karipartira walking dead szereplőként mennem mint ahogy pl. Londonban jártam... 



Na megyek, mert a konyha romokban. Töltött paprika lesz ma, kb. két éve nem volt, pedig kedvencem.

Puszpá

WonderRózaJedi



2018. november 2., péntek

Szarzsák

Jackrussell kutyánk a Málna előtt sose volt. Mindig tacskó volt a családban, egy akivel nevelkedtem egy akinek a szerelmi bánatomat panaszoltam. Aztán evidens lett, hogy mikor nekem gyerekeim lettek meg végre egy ház ahol kert is volt, szintén tacskó(jellegűfalusikeverék) kutyát vettünk oda.

A tacskó meleg, nyugodt,  barátságos és szomorúszemű kutya, teli ragaszkodással, hűséggel és bölcsességgel. A legjobb gyerekek mellé. Soha nem fog csalódást okozni, soha nem fogja bántani őket, fáradhatatlan járszótárs, sose unja meg a nyúzást. A háttérből okosan és csendesen figyel ha nincsen szükség rá, és türelmesen üldögél vagy alszik.

Olyan mint egy sokat tapasztalt nagypapa, aki csak akkor szól, ha van mondanivalója. Igazi cimbi.

Fánink távozása után egy évvel megörököltük ugye ezt a szarzsákot.

A jackrussell hát hogyismondjam... ha nem is homlokegyenest, de nagy százalékban ellentéte a tacskólétnek. Ő mindig előtérben kell legyen és mindig a központban. Minden őérte, az ő szórakoztatására, az ő jólétére vagyon teremtve.

Okosabb mint bármelyik kutya akivel életem során találkoztam, nagyon határozott személyiség és végtelenül magabiztos. Óriási karakter. Egy csupa szerethető rosszaság.

Ő meg van győződve róla, hogy ő a családfő és minden ami körülötte történik az őérte van. Kimeríthetetlen szeretetzsák, folyamatosan adja vissza cserébe a szőrével együtt, szóval igazából ez nem igazi önzés, csak olyan magától értetődő elvárás a részéről. 

Én meg vagyok győződve róla, hogy a levélbedobó nyíláson egyszer a levelekkel együtt a postást is berántja mérgében.


Tanítani is ezért nehezebb - szerintem - mert önfejű és makacs. Totál magától megtanul dolgokat és szavakat (amik neki fontosak, vagy csak mert praktikus) de amit tanítani akarsz neki, azt annyira nem szeretné. Minden sejtjével ellenáll, nehogy má cirkuszi majmot csináljunk belőle, neki az a jutalomfalat JÁR és majd körbefordul ha úgy tartja kedve. Bele kell tenni a munkát, megtérül. Az a tipus aki nem hozza oda a papucsodat mert te szeretnéd neki megtanítani, de ha sétálóidő van akkor a hámot kérés nélkül lerángatja a kampóról.


Ha azt szeretnéd, hogy háromezer duracellnyúl egyszerre ugorjon a nyakadba és egy oroszlánfóka lesmároljon csak mondd ki a szót: LABDA...padlószőnyeget is felszedi, Tutankhamont is kiássa neked.


Mindent megjegyez és borzasztó jó az időérzéke. Látja és érti az összefüggéseket a dolgok között. Pl. nem csak olyat, hogy zárom az ajtót lekapcsolom a villanyt = alvás - ami nyilván rutin, hanem pl. ha nem esik az eső akkor nem áll meg lábat törölni az ajtóban.

Este 11 felé odaáll a lépcsőhöz és néz rám "...namivvamivva nem megyünk?" Ért nem csak parancsszavakat, hanem rendes mondatokat is. Név szerint ismeri a családtagokat. Pl. ha azt mondom menj Tamarához akkor a Tami ölébe ül be, nem máséba akkor is ha mindenki itt van. Rettentően sok esze van, de ezt többnyire arra használja, hogy megmutassa mit szeretne, de rádbízza a végrehajtást :)

Ma reggel is. Lebotorkáltam félnyolckor a szabadnapomon. TUDJA, ha nem mentem reggel el, akkor valószínűleg itthon leszek ma és még neki is lesz alkalma velem a kanapén henyélni és még lustálkodni tovább. Reggeli rutin: kikéretőzik pisilni, bejön, én már megkaptam a kávémat apától és a kanapéban iPaddal henyélek. Felugrik és bebújik a plédem vagy köntösöm alá (attól függ épp melyikkel takarózom), ha pedig ezek egyike sincs rajtam - tanácstalanul félrefordított fejjel néz... szinte látom, hogy a kis fejében emberi mondatok cikáznak... "most mivan, nem követed a protokollt... hol a takaróm?" és néz az apró háromszög fejével meg a háromszög füleivel és az okos szemeivel szuggerál. 

Én rákérdezek: "Mit akarsz?" Erre kétlábra áll és az orrával a kanapé háttámlájára dobott köntösömet megpöcköli és egy ilyen érdekes félásítós félig felnyögös hangot ad ki:"nyigga". 

Mondom: "Szeretnél még betakarózni?" Erre megrázza a fejét és prüszköl egyet olyan lovasan (ez rendszerint igen-t jelent). 

 Lehúzom a köntöst a karfáról és betakarózom, ő bebújik alá, de még háromszor körbefordul hogy megtalálja a kényelmeset, minek eredményeképp az iPadom leborul a tartójával együtt és leöntöm magam kávéval...

Szeretem.




Update: Mire megírtam a posztot és megittam a kávém már megéhezett. Próbálja felhívni a figyelmemet azzal, hogy ugrabugrál és ha odanézek elszalad a konyha irányába. Nem figyelek rá. Most a férjem hónalját böködi az orrával és sértődötten néz.

 Megyek, adok neki enni.

2018. október 17., szerda

Kis panasz és csakazértis...

...komolyan nem elég bajom volt, hogy minkettő szememet szúrni kellett, ráadásnak még kaptam egy - hát nem akarom lebarbározni, de muszáj... - doktornőt aki hát finoman fejezve ki magam nem volt túl gyengéd. Akiknél eddig voltam szurin tök jól beadták, kicsi fájdalommal járt és szövődmény nélkül - mellékesen jegyzem meg két faszi volt és ettől még ez lehet véletlen...

Hát ezt most nem úsztam meg. Mindkét szememet lezúzta. A balban csak egy kis bevérzés keletkezett a szuri helyén (eddig ilyen se volt), de a jobb szememnél már aznap éreztem, mire az érzéstelenítő hatása elmúlt, hogy valami nagyon nem oké, fájt, könnyezett és túl azon, hogy ott is volt bevérzés a szemhéjam is bedagadt és egyre vörösebb lett az egész. Ahogy vörösödött és fájt, én úgy lettem egyre mérgesebb és egyre elkeseredettebb. Szombat éjjelre már tök bedurrant, alig láttam. A bevérzésen túl még szerintem azzal a szemkitámasztós kampóval a szemhéjamat is lezúzta a nőci, mert belülről látszott, hogy tök vörös és valamiféle hosszanti kékes-fehéres zúzódás is látszott a belső felén, vasárnapra már kívülről is kék volt, plusz miután basztattam, még bevittem valami fasza bacit is, szóval a kötőhártyagyulladás összes fasza kis tünetét IS elkezdtem produkálni. 

Amilyen hülye vagyok, nem is a látásomért aggódtam eközben, hanem, hogy kedden London és én gyönyörű akartam lenni és boldog és már olyan rég vártam ezt a kirándulást és egyre jobban elkeseredtem, mert nem csak hogy kontaklencsét nem tudok betenni így még sminkelni se nagyon. És amikor én ilyen hülye vagyok, hogy valami nem úgy van, ahogyan azt én kitaláltam akkor a frusztráció olyan erős tud lenni, hogy a hisztis boszorka átveszi az irányítást az agyam felett és csak mérges tudok lenni, elkeseredett/de még tartom magam, vagy elkeseredek/és már nem érdekel hol és mikor fakadok sírva. 

Ezzel a hisztivel nem tudok mit kezdeni és elszántan próbáltam helyrehozni a szememet. Vasárnap reggel csipás macskaként ébredtem, délutánra kellett meghoznom a döntést, hogy hétfőn a meló után felhívom a sürgősségi szemklinikás számomat és egyúttal bemegyek a sürgősségire, vagy megpróbálom kiheverni magamtól. Hát osztottam szoroztam és úgy döntöttem miután hétfőn (és az utolsó három másik napban) dolgoztam és csak egy fél délutánom maradt a holnapi kirándulás előtt én inkább a hajmosást és nagygenerált preferálnám, mint az egész délutános orvososdit. Már szombaton elkezdtem magam gyógyítani steril habmosóval és általános szemcseppel valamint napi négyóránkénti Aspirinnel amit nem szedhetnék de jelen pillanatban az izületi vérzés kockázata izgatott kevésbé és muszájkellett gyulladáscsökkentőnek a szememre.

Hétfő délutánra a házipatikám és az immunrendszerem, valamit a sírás jótékony és tisztító hatásának eredményeképpen kidolgoztam magamból ezt a dolgot, a zúzódás még fájt, de a felülfertőzés lohadóban volt. 

.... viszont nem vettem fel az új sárgacsíkos ruhámat és az új bőrdzsekimet amit már hetekkel ezelőtt kitaláltam, mert ahhoz nekem nagyon boldognak és magabiztosnak kellene lennem és most csak egy töpörödött, összetörött nyanyának éreztem magam.  Ezen az se segített, hogy London messze van és én nem vagyok rendben egészen, és hosszú volt az út és így már a kedvem se volt az aminek lennie kellett volna, amúgy meg tényleg töpörödött vagyok a százötvennégy centimmel szóval ezen is csak a magassarkú csizmám tudott volna emelni egy kicsit, de a szemfájás mellett nem vagyok akkora hős de tényleg. Meg nem is akartam hőst játszani, mert nem is éreztem magam se jedinek se superwomannek az elmúlt öt napban - mer amúgy de, de most nem...

Szóval bakancsban, kardigánban és szemüvegben kicsit kelletlenül indulásra készen, de nem túl lelkesen és kicsit sajnálva magamat veselkedtünk neki az útnak kedden reggel.


ImádomLondon óriási és csudaszép, heteket el lehetne tölteni ott (lakni nem akarnék). 

A múzeum is csodás és hatalmas, nem is tudtuk az egészet még bejárni, de kiválasztottuk azokat a részeket amik nagyon érdekeltek és úgy mászkáltunk.

Az ŰR részlegen voltunk a legtöbbet, de hát nem is lehet ezt elmesélni igazából. Van ott a fejed felett rakéta, és leszállómodul, meg van igazi holdkomp és uhhh.. Minden interaktív és érintőképernyős és minden beszél és van hologram meg jövő áááhh..

Aztán Watson és Crick féleredeti első DNA modelje, és és és.... csak magamat ismétlem áááhh .., 

Fel van építve (BENT!!!)  egy (kettő, de egyik kisebb) komplett olajfúrótorony 1791-ből bakker.  Egyik ámulatból a másikba estünk és jópár kilométert beletettünk a lábainkba.

...és láttam a Hold egy darabját. Öcsém.





Estére pedig már elég fáradtan érkeztünk meg Bödőcsre akin ismét borzasztóan jól szórakoztunk és cidert ittam  papa meg sörlicint és nevettünk sokat. 

A hazafelé úton én nagyon mélyen bealudtam, csak mert a fájó - sajgó szemem pihentetése közben lementem alfába, úgyhogy nem tudtam teljesíteni a szolgálatot a férjem mellett, tudniillik, hogy beszélgetőpartnere és társasága legyek a hazaúton mert nekem abból a Tower bridge és a city modern épületeinek látványa után egyetlen képkocka nincsen meg, kivéve a pisilést a readingi pihenőben. 

Hazaestünk és (szemmosás után) ideheveredtünk a kanapéra és itt is ért a reggel, apa ébresztett az imént kávéval.

Az irónia ott van, hogy mára se híre se hamva a pirosságnak a duzzanatnak és a nyáladzásnak. Icipicit ég a szemem, de mintha az egész nem is lett volna. 

Lehet, hogy a nevetés is használt.

Még van két szabadnapom, összeragasztom magam. Na.


.



Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt.  Egyik beszélgetés alkalmával...