2017. június 22., csütörtök

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt ing, szürke nadrágján átsejlik a lábához szíjjazott katéterzsák. A fotelban ül, lába felpolcolva. 
Kedélyesen mosolyog és bemutatkozik. Beszélgetünk kicsit, majd betolom az emelőt, hogy beemeljem  az ágyába. Bár a nap még fent, már öreg este van. Még mindig fura, hogy csak egy kicsit vagyunk északabbra mégis hétágra süt a nap ilyen későn.
Találunk közös témát, neki is van egy Jack Russell kutyája. 
Vágyik haza, kitartóan csinálja a fizikoterapeuta által előirt esti gyakorlatot és hősiesen bár kicsit viccesen lebegteti a lábait az ágyban, amíg összekészítem az éjszakai vizeletgyűjtő zsákot. Bár fáradt, nehéz napon van túl, bizakodó, mert a stroke-ja után visszajött a bal lába.

Neki minden új, nekem minden a régi, mégis.... más.
A szobát barátságtalannak érzem. Hiába ugyanaz a virágos függyöny, ugyanaz a fotel, az ágy... valaki hiányzik innen. 
A sötéten tátongó kandallólyuk a lelkemet utánozza.
A tűztér polcáról eltűnt az összes ikerpár, a kisbabák, a fiúk, az esküvők, a pincérverseny ... minden. 
Az üres párkány is a lelkemet utánozza.
A sarok idegen, egy pillanatra el is felejtem mi is volt ott.. jah tényleg az a ronda váza. 
Mindig volt benne virág és komódon is mindig volt csokor... meg az a béna, törött tetejű kekszes köcsög... 
A hatalmas, piros falióra helyén egy fakó folt éktelenkedik. 
A lelkemet utánozza.
Túl világos van, túlságosan nagy a rend, steril minden.
Elment Teddy a fotelból, elmentek az ujjatlan kesztyűk és meleg zoknik a fiókból, elment a bolyhos takaró az ágy végéből, elment a nyolc hatalmas ágat hajtó lila orchidea az ablak elől.

Itt az új beteg. Csak rehabilitációra jött. Nem marad öt évig.
Neki minden új, nekem minden a régi.

Hiányzik a szobából az a sárgás színű, langyos, hintőporszagú érzés amit szeretetnek hívnak.
A hely most szürke, hideg, üres és szagtalan.
A lelkemet utánozza.

Jóéjt kívánok és leoltom a villanyt.
Sűrű, párás, nehéz levegő ereszkedik a tenger felől.
A lelkemet utánozza.

2017. június 20., kedd

A férj meg látta, hogy a héten szontyolos voltam. 
Egy hisztis pillanatomban, mikor a hülye egyfontos horgolótű megin bekapta és szálra szedte a jó drága fonalat (amiért ráadásul más fizetett, mert rendeléses volt) akkor behajítottam a sarokba. Kettőt amúgy is eltörtem múlt héten, egy meg meghajlott mert a Nóri ráült és akkor megin elsírtam magam, de nem is a horgolótű, hanem inkább csak úgy és akkor a férj elővett két kis csomagot. 
Hát ez az én előszülinapi ajándékom egyenest a felkelő nap országából, de cserébe örülnöm kellett a nyárnak meg ezeknek és a szülinapomon tilos lesz majd panaszkodni mert az egész család dobta össze ezt és örüljek majd ha ráadásként kapok egy nyeszlett orchideát szóval ja...
Örülök.


Angliáról mesélek

A temetés

Amikor apu meghalt, a veszteség okozta fájdalom ellenére, vagy éppen azért éreztük igazságtalannak és bántónak, hogy a pap nem engedte hogy akár a ravatalnál akár csak kint a templomelőtt vagy igazából bárhol szólhasson a November Rain. Apa azt választotta volna magának, és mi is neki.
Ehelyett a hülye sólyomszárnyán száll, meg a csak a jók mennek el... namindegy. Igen, nekünk ez fontos lett volna, de aki ezt nem érti, annak hiába magyaráznám.
Nem volt semmi személyes a temetésben, csak a szokásos vallásos blabla, felállunk, énekelünk, leülünk, felállunk, énekelünk, letérdelünk, imádkozunk. Az összegyűlt sereglet kilencven százaléka folyton a maradék tíz százalékot (javarészt a mamák - jézusbközepe) figyeli, hogy mikor kell felállni, leülni, térdepelni. Elhivatottságot színlelve tátognak a nótáknál, az imák szövegét senki se tudja és közben mindenki alig várja - köztük én is - hogy túl legyünk már mindenen.
Ennek az egész dolognak semmi köze a hithez, pláne meg nem apámhoz, hogy mi máshoz van köze azt itt most nem részletezem, mert senkit sem akarok megbántani vele. Az egész Istenhit dolgot másképpen képzelem és tudom, hogy apa is így volt ezzel. 
Biztosan vannak az országban nyitottabb és kivételesebb plébániák, én is találkoztam anno olyan pappal, aki teljesen máshogyan állt a dolgokhoz, de a baj az, hogy a változás lassú és nem is főleg a papokon múlik. A nyáj is húzza visszafelé az egészet. Több összetevős az biztos, de az egészből érzem én azt amit a nagyanyám mondott mindig "Kislyányom a jó gyógyszer olyan, mint a jó imádság. Ha nem elég keserű, nem is használ." Kb ez úgy mindenre igaz a (keresztény katolikus) vallással kapcsolatban Magyarországon. Nem tudom, milyen egy polgári temetés ott, mert olyanon nem voltam soha.
Miért is írtam le ezt? Nem azért mert itt fingták a passzát szelet ezt megint kihangsúlyoznám, de annak, hogy lehet ezt (is) másképpen csinálni, iskolapéldáját láttam tegnap.

Az először is nincsen pátosz, teátrális, álságos izé. Őszinte az egész.

Az első amivel szembesültem a meghívón a dresscode volt - "brightest as possible" (lehető legüdébb) azonnal tudta mindenki, hogy ezt a Joanie kérte így. Természetesen mindenki csinos volt, de senki sem fekete gyászruhában. Virágos és pöttyös kosztümök (én is az egyik kedvenc, fehér alapon szines virágos blúzomban voltam) zöldes és kékes zakók a férfiakon stb. 
Általa választott dalok szóltak a ravatalnál. Pl:



Főleg arra van az egész megemlékezés kihegyezve, hogy elmondják az elhunyt élettörténetét. Megemlékeznek a nehéz időkről ahol helytállt, az örömekről a bánatokról, veszteségekről. Elmondják, milyen ember volt (kissé szarkasztikusan egy két rossztulajdonságot is megemlítve), beleszövik az egész családot, unokákat, dédunokákat, ükunokákat. Persze van benne egy két rövid dal, amit itt is felállva kell énekelni. Volt benne két rövid szónoklat is, abszolút olyan ami Joanie-re jellemző volt. Kis vidám párbeszédek és történetek is elhangoznak, főleg olyanok amiken nevetni lehet.
Másodszor, minden úgy történik ahogyan azt az ember (lehetőség híjján a család) szeretné.
Minden. Nincsen kötözködés, diktatúra. Főleg azért nincsen, mert ha lenne is olyan elvetemült aki szájára venné, hogy "jééézamilyen temetésvoltezmááá" arra is tojnának, de azért az esetek nagy részében megmarad egy jól behatárolható, de elég széles "normalitás" sávjában. 

A baromi nagy felvilágosultságommal és nyitottságommal vagyok nagyra mindig, de egy percre nem értettem az egész ceremónia végét, főleg mert belém is ivódott jó sok abból a gyöpösségből amiről már megemlékeztem itt párszor. A befejező mozzanat ugyanis, hogy az utolsó mondat után váratlanul és hirtelen felhangzott ez:



"Érkezem, jobb ha elkezditek a partit"  

Azt tudtam, hogy a Joanie nagy kedvence volt a Boyzone, de pillanatig azt hittem itt a végén, hogy vagy ő volt már kicsit beszámíthatatlan a vége felé, vagy a fiai értettek félre valamit, vagy összekeverték a zenét vagy nemtom. Mellettem ült az egyik munkatársam családostul és látták rajtam a zavartságot, hogy mosmivan? 
Akkor azt mondta, nyugi minden ok. 
"A temetés nem a veszteség siratása, hanem az elhunyt életének ünneplése." Amikor hazajöttem, hosszasan gondolkoztam ezen. Eljutottam oda, hogy sokkal könnyebb ilyen felfogással elengedni valakit. Volt olyan pillanatom, mikor azt mondtam el sem megyek a temetésre, de nagyon örülök, hogy elmentem. Sikerült jól megsiratnom és  kiröhögnöm az öreg szatyrot.
Kétségtelen hogy volt stílusa. 
Joanie itt kettőnk történetének a végén, utoljára tanított nekem még valamit.





2017. június 18., vasárnap

Szabadnapos nyárimeleges




 

















- ... kéne almáspitét is enni fagyival. Olyan finom az almáspitéjük.
- De már ettünk előételt is. Viszont most, hogy megemlítetted az almáspitét huumm... úgy kellett volna, hogy nem rendelünk mást, csak startert meg desszertet.
- Hülye vagy? Magad nevébe beszéljél engem kérem törölni a jegyzőkönyvből...
- Sok lesz így már. Ki akartál sétálni a világítótoronyhoz nem? Felállni   se fogok tudni, nemhogy sétálni.
- Miii? Azé jöttünk ide az egész napos kirándulás után, hogy rendesen vacsorázzunk. Nem azért a pár fittyedt kagylóért jó??
- Jó.


Szóval ja, bevacsoráltunk és már nem mentünk ki a világítótoronyhoz.
A meleg párás levegő teljesen leszívta az energiánkat, a nap jól lepirított, a szél összekuszálta a szemöldökünket.
Hazafelé azért még vettünk egy üveg bort és teraszbeszélgetőztünk kicsit, nem akaródzott aludni menni ilyen klassz nap után.








2017. június 7., szerda

Öreg barátom Joanie az elmúlt pénteken örökre elaludt.
A szerdai elbúcsúzkodó beszélgetésünk foszlányait írom le, ez talán jellemzi (a sok régi mellett) a kapcsolatunkat, ami szoros volt, szeretettel és humorral teli. Csak azt az egyet sajnálom, hogy régebb óta nem ismerhettem, de azért örülök, hogy nekünk ez az öt év megadatott. Néhány napig túlságosan szerettem magammal és a gondolataimmal lenni, ezért csak most jöttem.
Felszabadultam az ígéretem alól is, amit neki tettem, hogy amíg ő nem megy addig én sem, de most még nem tudok mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal.

"- ... you know Mariann, I was happy here. Maybe I have no eyesight, and I am quite deaf but it was a good fun most of the times. Wasn't it?
- Yes it was Joanie.
- ... and I made a friend.


"- Don't you scared Joanie?
- No. I had a very happy life, I have a lovely caring family and four wonderful sons. 
A man of my life - great husband he was -  He is waiting for me. No regrets. I am ready. I want to go."

" ... if I'll go up - as I hope - I'll try to sort the lottery out for you..."



(-...tudod Mariann, boldog voltam itt. Talán alig látok, meg elég süket vagyok, de azért jó buli volt az esetek nagyob részében. Nem?
- Igen az volt Joanie.
- ... és a barátra is rátaláltam.



- Nem félsz Joanie?
- Nem. Boldog életem volt, törődő családom van, négy csodás fiam. Életem férfija - nagyszerű férj volt - ő vár már engem. Nincsen megbánás bennem. Készen állok. Menni akarok.


... ha felfelé megyek - ahogy remélem - megpróbálom elintézni a lottót neked ... )

Koccintsatok az öreglányra egyet a kedvemért.

Még a temetéstől félek, de nagyon ott kell lennem.
A kő amit most felvettem nyomni fog egy jó darabig, amíg meg nem találja a helyét a többi között.




2017. május 25., csütörtök

Huszonegyedik század problémái

A szelfi


Megint nem egyezik a véleményem.

Mert szerintük a szelfi (selfie - saját magad által magadról készített fotó, portré) gáz.
Mindig gáz, minden helyzetben gáz, de főleg az idióta tinicsirkék és a napszemcsis menőfiúkák által gáz. Előbbi kacsaszájjal, kidobott cicikkel napsütésben a legcikibb, utóbbi izompólóban valami menő autó előtt pózolva, de amúgy egyáltalán minden szelfi szügségtelen, teljesen felesleges időtöltés, a szelfibot meg egyenesen übernevetséges.

Megvédeném a szelfizést.
1. Első és legjobb érvem, hogy igenis mindenki maga tudja a legjobban, hogy mikor néz ki jól egy fotón.
2. Ha egyedül vagy bárhol, miért ne örökíthetnéd meg?
3. Ha ketten vagytok bárhol, miért kéne külön külön fotózkodni, vagy mást megkérni ( aki majd jó homályos fotót csinál, ahol a férjnek be van csukva a szeme)?
4. Inkább készítsünk fényképet magunkról, mint hogy egyáltalán ne akarjunk fotón, videón szerepelni. Az önértékelés egészséges voltához hozzátartozik, hogy tudunk magunkról fényképeket, filmeket nézegetni és nem kínos.
5. A tömegével kantintott szelfik között nagyobb eséllyel találsz később olyat, ami maradandó emlék lesz, igazi megélt pillanat, valós történettel az arcok mögött. 
A kacsaszájas, cicikidobós képek az idővel jelentőségüket vesztik és megmaradnak azok, amelyekhez valódi élmény kötődik. Ha az én tinikorom idején lett volna szelfis kamera, mitöbb mobiltelefon, akkor valószínűleg sokkal több életből kiragadott pillanat, megfagyasztott emlék állna  a rendelkezésemre.Emellett lenne rólam is ötezerhatszáz csücsöriszájas kép amin most milyen jókat röhöghetnék, és amiken egy legyintéssel túllennék. 

Megjegyzem, mi csináltunk a barátnőmmel szelfifélét, (csak nem tudtuk, hogy így hívják) megsúgom egy tiszai faházban, csipkemelltartóban és farmerban, kissé kapatosan. Kicsit homályos is lett, de az egyik legszebb emlékem. Ha akkor létezett volna facebook, biztosan feltolom oda, amilyen lázadó voltam - anyám nagy örömére - és most meg sopánkodhatnék, hogy jajdehülyevoltam. Mondjuk néha enélkül is sopánkodok. 
Biztosan túl liberális vagyok (gyereknevelés tekintetében is) (anyám szerint is), de én így szerettem és szeretem élni az életemet. 
Némelyik gyerekemnek van kacsaszájas, csöcskidobós szelfije. Lesz mire emlékezni és majd lesz mit megbánni  is biztosan. Kicsit szólok is nekik, hogy bakker mámegin... meg hogy minek két profilképcsere egy hétre, egy is sok, de csak olyan anyamódon zsörtölődve. 
Aztán este én is elkészítem a szelfimet, ha azt konstatálom a tükörben, hogy jó lett a végeredmény.
Vagy reggel ha úgy ébredek, hogy szépnek találom magam.
A kedvenc szelfik azonban nem ezek lesznek, hanem például az, amit házassági évfordulón csináltunk a Balival a kikötőben, az, amit Londonban lőttünk a kerék előtt, vagy amit a karácsonyi partin csináltunk.
Így működünk.

Ami a szelfikre igaz, mindenre igaz. 
Sok dolgot teszünk életünkben, de nem minden kap jelentőséget. Van amit elfelejtünk (fekete rúzs) van amit megbánunk (kacsaszáj), de csak akkor emelkedhetnek ki a fontos dolgok, ha van miből válogatni.

Róza voltam. Köszönöm a figyelmet.





2017. május 18., csütörtök

Mese

... két hét szabiról, házassági évfordulórós szőnyegtisztításról, messziről jött látogatókról és a majdnem kitörött bokáról.

A lányok után maradt két üres szoba, plusz maradék tiniaházban szobája és a nappali szőnyegének tisztítására szövetkeztünk a férjjel. Amúgy is időszerű volt így egy év után egy rendes samponozás ahogy az angol mondja. Kibéreltük hát a szőnyegdoktort és a házasforduló alkalmával nekiláttunk. Bevállaltam a pakolást és a bútortologatást, a férj meg hősiesen huzogálta és toligálta a  berendezést. 
Az emeleten kezdtük, Tami szobája volt a leginkább igénybevéve szőnyegileg...
A férj amúgy optimista jellem, de csak miután kellően kipánikolta magát, addig el kell viselni.
"...jézusom disznóól, nem fog kijönni, jézusom bazdmeg, úristen mijez??? Bor?? Vagy vér??? Jézusom nem jön ki, úristen ez hogy került oda, kik laknak itt?? Nemhiszemelkólafaszom... Nem lesztisztasose, integethetünk a depozitunknak, kikellcserélniaszőnyeget, gatyámrámegybazzeg..."

Minden kijött.
Két kis foltocska maradt az is csak a Taminál valszeg valami körömlakk lehet, majd rámegyek még lemosóval.
Elég sok öruralomra volt szükségem a férjjel, de nem nyugodott meg csak miután ugye látta, hogy kijön.
Utána meg tök büszke volt magára, hogy milyen fasza munkát végzett, mert ugye azt mondanom sem kell, hogy nem a gép volt rohadtjó, hanem ő huzogatta veryprofessional mozdulatokkal.
A másnap reggelén már egész korán elkezdte mondogatni mennyire fáj a válla, nehogy már elfelejtsem mekkora hős amúgy...
Azt hogy közben a franciaágyat átrámoltam a kiszobából a kicsit nagyobb szobába, a Tami komplett szobáját áttologattam, egy szekrényt átvonyigáltam a kicsit nagyobb szobából a legnagyobba, kirámoltam a lenti tárolót és a nagyrészét felhordtam a fenti tárolóba (karácsonyfa, díszek, lakásdekoráció, izék-bizék, jóleszmégvalamireszarok), átrámoltam és kiszelektáltam a cipősszekrényt, kitakarítottam, kimostam, ágyneműt húztam, függöny le-fel stb... nemtom má még mit - ezek ugye mellékes dolgok és ez amúgy is ilyen házassági évfordulós program.
Este jól elmentünk a mekibe gyertyafénynélküli vacsorára és lyukas amerikai szenyót ettünk, deolyanfinomvolt...

Kettő nappal később megérkeztek kedves látogatóink magyarhonból (házaspár ikrekkel, idegetpihenni jönnek évenként, ikrek mama idegeire hagyományozva).
Nagyon szép és nagyon esős öt napot töltöttünk együtt, volt meglepetésvendégség is mert vasárnapra ideszerveztük a fél falut Bath-ból, szóval ilyen falutalálkozó Anglia csücskében lett a vége.

Egyet jól beinni is sikerült nagyonévek óta először, nem is vagyok túl büszke így negyven felett, négy gyerekes anyukaként így berúgni mint a csacsi, de a piszok jónál is jobb este volt. Hajnalra, miután a melegbár ajtajából el lettünk utasítva és már csak egy éjjeli sültkrumplis szolgált ki minket, hazajöttünk.


"
- Nem kérek többet.. már így is forogni fog a kanapé...
- Tedd le az egyik lábad...

(és az orákulum megmonnya:)

- Nem kèrek többet, nem lesz jó a reggel...
- Nincs reggel...  "

A fiúkat a másnap is eléggé megterhelte az élmény, hiába mondtam egész este, hogy inkább ne igyanak whiskey-t... Jobb lett volna nekik télleg, ha eltörlik a reggelt.


Olyan nagyon jól telt el az öt nap, amit lehetett kihoztuk belőle, de a legbüszkébbek az antigravity batmobilra voltunk mindannyian amit (- betojsz - rendesen megy a falon) a Trago-ban sikerült beszerezni 41 helyett 9 fontért az ikreknek ajándékba. Javasoltam, hogy mindenképpen tegyék a feladós bőröndbe, nehogy úgy járjanak mint anyám, mikor a reptéren elvették tőle a tapadókoronglövedékes pisztolyokat amit az egyfontosban szerzett be a szomszédgyerekeknek ajcsiba...

Na.. 
Vendégnek kétszer örülünk, mikor jön meg mikor elmegy.
Örültünk, hogy még teljes négy napunk van a Balival kettesben itthon... azaz mostmár csak három. 
Tegnap első hivatalos látogatásunkat akartuk letudni Olíviánál a bérleményben, de kezdetnek a lakása előtt sikeresen belegyalogoltam az út közepén elhelyezkedő kátyúba. Még a reccsenést is hallottam, aszittem eltört, baromira fájt hazáig bömböltem.
Mozog, bedagadt, bekékült, ha sántikálva is, de nem megyek inkább sehova. 
Itt horgolgatok és sajnálom magam, mert megjött a jó idő meg nem sokára a kaja házhozszállítás is és a Bali megaszonta, ha én itt kanapéhuszárkodom akkor ő meg maszekol inkább mert fel kell tornázni az ellaposodott büdzsét. JA.

Akkor már én meg vettem könyveket a kövi pár hétre (bár a melóba asszem jövő héten elmegyek, de meglátom mennyit javul a hülye bokám ebben a három napban.)
Neil Clarke - Galactic Empires
Alexander Masters - A Life Discarded
Rivers of London sorozat - Ben Aaronovich


Hát evvan...


Figyeszfigyejjéfigyeszugyefigyesz 


Mégrégebbijóbarátok











(Szolg. közl. - A RugDoctor nevű szőnyegtisztító szerkezetet amúgy ajánlom meleg szívvel minden angolban élő hazánkfiának (ecetes olló helyett).  A BandQ és Range áruházakban lehet kölcsönözni, a hozzá való sampont is itt lehet venni és vannak külön szórófejes cuccok mindenféle foltokra. Egyszerű a használata és profi melót végez... hiába... szőnyegnemzet.)





















A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt i...