2017. június 22., csütörtök

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt ing, szürke nadrágján átsejlik a lábához szíjjazott katéterzsák. A fotelban ül, lába felpolcolva. 
Kedélyesen mosolyog és bemutatkozik. Beszélgetünk kicsit, majd betolom az emelőt, hogy beemeljem  az ágyába. Bár a nap még fent, már öreg este van. Még mindig fura, hogy csak egy kicsit vagyunk északabbra mégis hétágra süt a nap ilyen későn.
Találunk közös témát, neki is van egy Jack Russell kutyája. 
Vágyik haza, kitartóan csinálja a fizikoterapeuta által előirt esti gyakorlatot és hősiesen bár kicsit viccesen lebegteti a lábait az ágyban, amíg összekészítem az éjszakai vizeletgyűjtő zsákot. Bár fáradt, nehéz napon van túl, bizakodó, mert a stroke-ja után visszajött a bal lába.

Neki minden új, nekem minden a régi, mégis.... más.
A szobát barátságtalannak érzem. Hiába ugyanaz a virágos függyöny, ugyanaz a fotel, az ágy... valaki hiányzik innen. 
A sötéten tátongó kandallólyuk a lelkemet utánozza.
A tűztér polcáról eltűnt az összes ikerpár, a kisbabák, a fiúk, az esküvők, a pincérverseny ... minden. 
Az üres párkány is a lelkemet utánozza.
A sarok idegen, egy pillanatra el is felejtem mi is volt ott.. jah tényleg az a ronda váza. 
Mindig volt benne virág és komódon is mindig volt csokor... meg az a béna, törött tetejű kekszes köcsög... 
A hatalmas, piros falióra helyén egy fakó folt éktelenkedik. 
A lelkemet utánozza.
Túl világos van, túlságosan nagy a rend, steril minden.
Elment Teddy a fotelból, elmentek az ujjatlan kesztyűk és meleg zoknik a fiókból, elment a bolyhos takaró az ágy végéből, elment a nyolc hatalmas ágat hajtó lila orchidea az ablak elől.

Itt az új beteg. Csak rehabilitációra jött. Nem marad öt évig.
Neki minden új, nekem minden a régi.

Hiányzik a szobából az a sárgás színű, langyos, hintőporszagú érzés amit szeretetnek hívnak.
A hely most szürke, hideg, üres és szagtalan.
A lelkemet utánozza.

Jóéjt kívánok és leoltom a villanyt.
Sűrű, párás, nehéz levegő ereszkedik a tenger felől.
A lelkemet utánozza.

2017. június 20., kedd

A férj meg látta, hogy a héten szontyolos voltam. 
Egy hisztis pillanatomban, mikor a hülye egyfontos horgolótű megin bekapta és szálra szedte a jó drága fonalat (amiért ráadásul más fizetett, mert rendeléses volt) akkor behajítottam a sarokba. Kettőt amúgy is eltörtem múlt héten, egy meg meghajlott mert a Nóri ráült és akkor megin elsírtam magam, de nem is a horgolótű, hanem inkább csak úgy és akkor a férj elővett két kis csomagot. 
Hát ez az én előszülinapi ajándékom egyenest a felkelő nap országából, de cserébe örülnöm kellett a nyárnak meg ezeknek és a szülinapomon tilos lesz majd panaszkodni mert az egész család dobta össze ezt és örüljek majd ha ráadásként kapok egy nyeszlett orchideát szóval ja...
Örülök.


Angliáról mesélek

A temetés

Amikor apu meghalt, a veszteség okozta fájdalom ellenére, vagy éppen azért éreztük igazságtalannak és bántónak, hogy a pap nem engedte hogy akár a ravatalnál akár csak kint a templomelőtt vagy igazából bárhol szólhasson a November Rain. Apa azt választotta volna magának, és mi is neki.
Ehelyett a hülye sólyomszárnyán száll, meg a csak a jók mennek el... namindegy. Igen, nekünk ez fontos lett volna, de aki ezt nem érti, annak hiába magyaráznám.
Nem volt semmi személyes a temetésben, csak a szokásos vallásos blabla, felállunk, énekelünk, leülünk, felállunk, énekelünk, letérdelünk, imádkozunk. Az összegyűlt sereglet kilencven százaléka folyton a maradék tíz százalékot (javarészt a mamák - jézusbközepe) figyeli, hogy mikor kell felállni, leülni, térdepelni. Elhivatottságot színlelve tátognak a nótáknál, az imák szövegét senki se tudja és közben mindenki alig várja - köztük én is - hogy túl legyünk már mindenen.
Ennek az egész dolognak semmi köze a hithez, pláne meg nem apámhoz, hogy mi máshoz van köze azt itt most nem részletezem, mert senkit sem akarok megbántani vele. Az egész Istenhit dolgot másképpen képzelem és tudom, hogy apa is így volt ezzel. 
Biztosan vannak az országban nyitottabb és kivételesebb plébániák, én is találkoztam anno olyan pappal, aki teljesen máshogyan állt a dolgokhoz, de a baj az, hogy a változás lassú és nem is főleg a papokon múlik. A nyáj is húzza visszafelé az egészet. Több összetevős az biztos, de az egészből érzem én azt amit a nagyanyám mondott mindig "Kislyányom a jó gyógyszer olyan, mint a jó imádság. Ha nem elég keserű, nem is használ." Kb ez úgy mindenre igaz a (keresztény katolikus) vallással kapcsolatban Magyarországon. Nem tudom, milyen egy polgári temetés ott, mert olyanon nem voltam soha.
Miért is írtam le ezt? Nem azért mert itt fingták a passzát szelet ezt megint kihangsúlyoznám, de annak, hogy lehet ezt (is) másképpen csinálni, iskolapéldáját láttam tegnap.

Az először is nincsen pátosz, teátrális, álságos izé. Őszinte az egész.

Az első amivel szembesültem a meghívón a dresscode volt - "brightest as possible" (lehető legüdébb) azonnal tudta mindenki, hogy ezt a Joanie kérte így. Természetesen mindenki csinos volt, de senki sem fekete gyászruhában. Virágos és pöttyös kosztümök (én is az egyik kedvenc, fehér alapon szines virágos blúzomban voltam) zöldes és kékes zakók a férfiakon stb. 
Általa választott dalok szóltak a ravatalnál. Pl:



Főleg arra van az egész megemlékezés kihegyezve, hogy elmondják az elhunyt élettörténetét. Megemlékeznek a nehéz időkről ahol helytállt, az örömekről a bánatokról, veszteségekről. Elmondják, milyen ember volt (kissé szarkasztikusan egy két rossztulajdonságot is megemlítve), beleszövik az egész családot, unokákat, dédunokákat, ükunokákat. Persze van benne egy két rövid dal, amit itt is felállva kell énekelni. Volt benne két rövid szónoklat is, abszolút olyan ami Joanie-re jellemző volt. Kis vidám párbeszédek és történetek is elhangoznak, főleg olyanok amiken nevetni lehet.
Másodszor, minden úgy történik ahogyan azt az ember (lehetőség híjján a család) szeretné.
Minden. Nincsen kötözködés, diktatúra. Főleg azért nincsen, mert ha lenne is olyan elvetemült aki szájára venné, hogy "jééézamilyen temetésvoltezmááá" arra is tojnának, de azért az esetek nagy részében megmarad egy jól behatárolható, de elég széles "normalitás" sávjában. 

A baromi nagy felvilágosultságommal és nyitottságommal vagyok nagyra mindig, de egy percre nem értettem az egész ceremónia végét, főleg mert belém is ivódott jó sok abból a gyöpösségből amiről már megemlékeztem itt párszor. A befejező mozzanat ugyanis, hogy az utolsó mondat után váratlanul és hirtelen felhangzott ez:



"Érkezem, jobb ha elkezditek a partit"  

Azt tudtam, hogy a Joanie nagy kedvence volt a Boyzone, de pillanatig azt hittem itt a végén, hogy vagy ő volt már kicsit beszámíthatatlan a vége felé, vagy a fiai értettek félre valamit, vagy összekeverték a zenét vagy nemtom. Mellettem ült az egyik munkatársam családostul és látták rajtam a zavartságot, hogy mosmivan? 
Akkor azt mondta, nyugi minden ok. 
"A temetés nem a veszteség siratása, hanem az elhunyt életének ünneplése." Amikor hazajöttem, hosszasan gondolkoztam ezen. Eljutottam oda, hogy sokkal könnyebb ilyen felfogással elengedni valakit. Volt olyan pillanatom, mikor azt mondtam el sem megyek a temetésre, de nagyon örülök, hogy elmentem. Sikerült jól megsiratnom és  kiröhögnöm az öreg szatyrot.
Kétségtelen hogy volt stílusa. 
Joanie itt kettőnk történetének a végén, utoljára tanított nekem még valamit.





2017. június 18., vasárnap

Szabadnapos nyárimeleges




 

















- ... kéne almáspitét is enni fagyival. Olyan finom az almáspitéjük.
- De már ettünk előételt is. Viszont most, hogy megemlítetted az almáspitét huumm... úgy kellett volna, hogy nem rendelünk mást, csak startert meg desszertet.
- Hülye vagy? Magad nevébe beszéljél engem kérem törölni a jegyzőkönyvből...
- Sok lesz így már. Ki akartál sétálni a világítótoronyhoz nem? Felállni   se fogok tudni, nemhogy sétálni.
- Miii? Azé jöttünk ide az egész napos kirándulás után, hogy rendesen vacsorázzunk. Nem azért a pár fittyedt kagylóért jó??
- Jó.


Szóval ja, bevacsoráltunk és már nem mentünk ki a világítótoronyhoz.
A meleg párás levegő teljesen leszívta az energiánkat, a nap jól lepirított, a szél összekuszálta a szemöldökünket.
Hazafelé azért még vettünk egy üveg bort és teraszbeszélgetőztünk kicsit, nem akaródzott aludni menni ilyen klassz nap után.








2017. június 7., szerda

Öreg barátom Joanie az elmúlt pénteken örökre elaludt.
A szerdai elbúcsúzkodó beszélgetésünk foszlányait írom le, ez talán jellemzi (a sok régi mellett) a kapcsolatunkat, ami szoros volt, szeretettel és humorral teli. Csak azt az egyet sajnálom, hogy régebb óta nem ismerhettem, de azért örülök, hogy nekünk ez az öt év megadatott. Néhány napig túlságosan szerettem magammal és a gondolataimmal lenni, ezért csak most jöttem.
Felszabadultam az ígéretem alól is, amit neki tettem, hogy amíg ő nem megy addig én sem, de most még nem tudok mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal.

"- ... you know Mariann, I was happy here. Maybe I have no eyesight, and I am quite deaf but it was a good fun most of the times. Wasn't it?
- Yes it was Joanie.
- ... and I made a friend.


"- Don't you scared Joanie?
- No. I had a very happy life, I have a lovely caring family and four wonderful sons. 
A man of my life - great husband he was -  He is waiting for me. No regrets. I am ready. I want to go."

" ... if I'll go up - as I hope - I'll try to sort the lottery out for you..."



(-...tudod Mariann, boldog voltam itt. Talán alig látok, meg elég süket vagyok, de azért jó buli volt az esetek nagyob részében. Nem?
- Igen az volt Joanie.
- ... és a barátra is rátaláltam.



- Nem félsz Joanie?
- Nem. Boldog életem volt, törődő családom van, négy csodás fiam. Életem férfija - nagyszerű férj volt - ő vár már engem. Nincsen megbánás bennem. Készen állok. Menni akarok.


... ha felfelé megyek - ahogy remélem - megpróbálom elintézni a lottót neked ... )

Koccintsatok az öreglányra egyet a kedvemért.

Még a temetéstől félek, de nagyon ott kell lennem.
A kő amit most felvettem nyomni fog egy jó darabig, amíg meg nem találja a helyét a többi között.




Jutalomparti

Az van, hogy megyünk céges partiba. Balit behívták pár hete a szabadnapján a céghez, hogy a régiómenedzser akarja látni. Zabszem a popóba, m...