2014. február 27., csütörtök

Mára csak ennyi

Nem tudom, hogy miért van ez, de ezen egyik kedvenc nótámról mindig apu jut eszembe.
Ma megint ilyen apuragondolós napom volt, de egyébként is, ha gondolkozós hangulatban vagyok valahogy folyton előkerül ez a zene. Megindulnak a képek ilyenkor a fejemben, egyszer majd lehet, hogy csinálok erre a dalra valamit. 
Addig is hallgatom, ma már sokadszor.


2014. február 21., péntek

Szössz...

..avagy tapasztalati tanácsok régi házasoknak...

Hogyan tudod megúszni a szexet úgy, hogy a férjed helyette röhögőgörcsöt kapjon...

Amikor a férj csavargatni kezdi a mellbimbóidat, orrhangon ismételd el a következő mondatot:
- Petőfi Rádió Budapest...híreket mondunk...
 


2014. február 16., vasárnap

Tudom, jól eltűntem.
Sok mindenféle dolgok történtek mostanság.
Kezdve azzal, hogy legidősebb lányunktól ismét meg kellett válnunk egy időre.
Visszament Magyarországra, hogy folytassa amit elkezdett, és megcsinálja a mester szakot és a pHd-t. Itt ugyanis nem sikerült ösztöndíjat szereznie, és az egyetemet csak néhány év múltán tudta volna folytatni, de nem akart várni. Időközben a vőlegényével sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan tervezték, tehát külön utakon folytatják tovább. Én ezt úgy éltem meg, hogy mindjárt két szeretett személytől is el kellett válnom, hazudnék ha azt mondanám nem viselt meg. A nyolc év együtt toltött idő, az nekem, nekünk is nyolc év volt szóval nem könnyű egy ilyen nagy változást megélni. A többi gyerek is úgy tekintett a Dávidra mint ha már-már a bátyjuk lett volna, mindenkinek nehéz volt ez.
A lányunk két hete ment el, a Dávid a múlt szombaton. Pakolgatva, ismét dobozolva az itthagyott cuccaikat, előkerült régi ezüstmedál rajta Zsófi és Dávid felirattal, fényképalbum, ballagós tarisznya. Néha azt éreztem nem fogom abbahagyni a bőgést soha. Anyám azt mondta: mit izélsz már? Nem a te szerelemed ért véget! 
Hát, anyám már csak ilyen.
Nagyon is megsínylettem, de el kell fogadnom, hogy felnőtt emberek, saját döntésekkel a maguk útját járják.
Ez idő alatt egy másik szakítást is végig kellett néznünk, hasonlóan hosszú idő után két kedves régi-régi barátunk is elvált egymástól, szintén nehezítette a dolgot, hogy mindketőjüket szeretjük.
Az itteni legjobb barátnőm házassága is véget ért ezekben a hetekben.
Kijutott mindenféle pokoljárás már itt, az év kezdetén.

Azért megbirkózunk vele. Megörököltük a kutyát is, legalábbis egyelőre, de bízunk benne, hogy marad, mert a legjobb helye nálunk van jelenleg. Itt sok ember veszi körül, így kevésbé érzi, érezte meg, hogy valami nincsen rendjén.

Az élet megy tovább.

Nagyon sok jó dolog is történik azért, mi meg amúgy is a füzet jobbik oldalát szeretjük töltögetni.
Balinak egyre több magánügyfele van, kinéz egy kicsit jobb fizetéses állás is, de erről még semmit, majd később.
A megürült szobával a három lány külön tudott költözni, így most mindenkinek saját zuga van, ez is  egy kis öröm az ürömben.
Nóri második szakot végzi a college-ban, nemsokára a Olívia is lelkesen követi.
Mindjárt két szakot akar csinálni, művészeti A levelt, és egy rendezvényszervező szakot együtt valamint vállalkozási managementet. Mostanra ez kristályosodott ki nála, hogy ezt akarja csinálni.
Hogy a tökiből (Tamara) mi lesz, még nem tudni.

Velem annyi a helyzet, hogy idő hiányában kicsit lassan haladok a kiadványszerkesztéssel, plusz a jogosítványomat is meg kell szereznem idén. Nézegettem sulikat magamnak, de vagy túl drágák, vagy nagyon messze vannak, vagy mindkettő. Ha épp jó lenne, akkor vagy nappali oktatás, vagy elég intenzív ahhoz, hogy lehetetlen belezsúfolnom az életembe.
Kifogásként ott van még, hogy egyelőre képtelennek érzem magam arra, hogy elváljak a munkatársaimtól meg a nyanyáktól. Nem tudom. Lehet, hogy mégiscsak idetapadtam.
Ambivalens egy érzés. Az egyik felem azt mondja, basszus nem akarok itt leragadni, többre vagyok képes, többre hivatott. A másik felem meg azt mondja, mi a szart akarok, szerető emberek vesznek körül, a mamók el sem tudják képzelni nélkülem a napjaikat, szeretetet adok és kapok rengeteget. Ennél jobb érzés meg nincsen a világon mint együtt nevetni és sírni velük, kit érdekel, hogy a munka nehéz, a fizetés meg ehhez képest nem kompenzál,( bár nekünk elég, de nyilván lehetne jobb is ).
Egyik nap elégedett vagyok azzal amit elértem, beilleszkedtem egy idegen országban, megtanultam a nyelvet, lettek barátaim, szeretnek a körülöttem levő emberek, felneveltem négy csodás kölyköt. Közel a negyvenhez rá tudok csodálkozni reggel a teliholdra, elgondolkozni, milyen boldog is vagyok, milyen szerencsés, milyen csuda dolog élni, vacsorázni vagy sétálni menni.
Aztán máskor meg előbújik a fülem mögül az a bizonyos villás kisördög, és azt kérdezi: tényleg ezt akarod? Erre vágytál? Gyökerektől távol élni? Hogy emberek fenekét törölgesd egész hátralevő életedben? Tényleg át akarod élni százszor, vagy ezerszer, hogy meghal mellőled mindenki, akiket úgy megszerettél?

Néha tényleg nem tudom, melyik kabátba bújjak bele. Utoljára 17 évesen éreztem ilyen ingatag talajon magamat.

Na, de jól van, nem kell ezt ennyire komolynak venni, mint ahogyan hangzik, majd az idő megoldja, ahogy mindig.
Azért mi vagyunk akik voltunk, tele küzdőszellemmel és kalandvággyal. Túlcsordulva, néha boldogsággal, néha szomorúsággal, az élet már csak ilyen.

2014. február 5., szerda

Szössz...

... avagy 90 felett az élet...


Reggel szokás szerint körbemegyek a saját szekciómban, felébresztem az enyéimet. Az egyesben szépen elmagyarázom Freddie-nek, (Frederica 100 éves lesz idén, és kicsit ijedős, mert tavaly elvesztette a látását, a rövidtávú memóriája sem az igazi) hogy ma én leszek vele egész délelőtt. Mondom a nevemet, meg hogy félóránként lecsekkolom majd, szóval ne aggódjon.
A keze ügyébe teszem a hívócsengőjét, valamint a beszélő órát és a távirányítót mert szereti a tévét hallgatni.
Mondom neki, hogy öt perc múlva hozok majd teát is.

Ahogy ígértem pár perccel később viszem a teát. Ahogy meghallja valaki belépett a szobájába, ijedt hangon megkérdezi:
- Who are you?
- It's me Fredddie.
Mire felderül, és kedvesen köszönt:
- Ohh. Hello Me.

Háromkor bemegyek Amy-hez, (97) meg akarom mérni a vérnyomását, szokás szerint az ebéd utáni szunyókálása közepén találom a fotelban.
- Amy...Amy...-szólongatom...mire felrezzen és így szól:
- ...no more...I don't want any more. ( ...elég volt...nem kérek többet.)

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...