2016. augusztus 31., szerda

A tegnap, amikor angolok angolnak néztek

Visitor - Are you a Geordie?
Me - Sorry? What does it mean?
Visitor - Are you from Newcastle?
Me - No. I am from Hungary... 

:-)



( Látogató kérdezte Dzsordi vagyok e? Megkérdeztem az mit jelent. Hát azt, hogy Newcastle-ból jöttem e... 
Hát nem, magyar vagyok. Először esett úgy, hogy itteninek néztek - dagad a mellem, mit tagadjam jól esett.)

2016. augusztus 24., szerda

Volt ez a dolog ma reggel...
Pár évvel ezelőtt simán megírtam volna.
Most viszont már olyan sokan ismernek, hogy legyen elég ennyi: ma reggel hatkor az ágyban vagy húsz percig fuldokoltunk a röhögéstől.
Hát ez van. Erről már lemarad a külvilág. Ez már olyan titkos mint a Voynich kézirat.




Megérkeztek a tatting tűk. Azonnal letettem az első leckét az asztalra:
Annyi, de annyi ötletem van, csak előbb fejlődnöm kell. Ez még csak a kezdet.

Rendelésre a múlt héten egy kis tatyót horgoltam - varrtam egy hároméves kislány keresztelőjére:






Közben horgolom a nappali színeit:



Szóval elfoglalt Manka vagyok, és nagyon várom a török fonalaimat. 

(Miért Manka? Mer a férjem Rumcájsz... nem borotválkozott az egész szabadság alatt...)




2016. augusztus 22., hétfő

Az egyedüllét óráiban infantilis elfoglaltságaim vannak.
Találtam egy új Star Trek játékalkalmazást (startégia főleg) és tök megettem...
Fazekas Henrik 1-7 szériáját olvasom újra angolul lelkesen, "enchanted edition" amiben mozognak az illusztrációk, de amúgy is mozog a fejemben minden ha a varázslóvilágban vagyok.

Rendeltem sok fonalat törökországból, de ki kell töltenem az időt míg megérkezik... messzi a legjobb ár-érték arányt tudta felmutatni a fonalparadicsom nevű török bolt az ebayen, kiváncsi leszek a minőségre, bár az előzetes tájékozódásom jó eredménnyel zárult. Vettem továbbá "tatting needle" készletet (tűt az újfajta tudományomhoz). Tatting lefordítva három helyről keresve - kézimunka, de ezzel én egész másra asszociálok (és nem csak én...).
Szóval a tatting egyfajta varrott-hurkolt csipkeféleség. Vannak ugyanis a megszokottól eltérő ötleteim a hasznosítására, és hagyományos tűvel az alapokat már megtanultam.

Hálószoba (ezúttal a saját háló) újraprojekt folyamatban, nem is igazán "újra" hiszen az ágyon kívül nincsen benne semmi, szóval teljesen előlről rendezem. Megvan az irányvonal az utolsó faliképig. Ezzel elfoglalom magam egy időre megint.
Még van másfél hét a szabimból és (régi)új laptopot is kaptam szóval elleszek...

A férj átkutatta az összes tárhelyet és merevlemezt, mire nagy nehezen összeszedte a régi dolgaimat, zenéimet, sorozataimat amit még az előző gépemről mentett le, mikor az végleg beadta a kulcsot. E művelet közben én folyamatosan a férjet baszogattam, mert az rendben van, hogy a saját dolgait nem rendszerezi és olyan káosz van még a fejében is, hogy egy mentalista is eret vágna magán, de hogy az én cuccaimat is úgy összekeverje, hogy egy hétbe fog telni kiválogatni az már mindennek a teteje.

Mondjuk jobb így is, mint az első verzió - tudniillik, hogy nem is tudja megvan e pl. a majdnem ezer könyvből álló mappám, amelynek minden tagját egyenként szedegettem össze még anno mikor egy titkos mobilkönyvtársaság és kalóz könytár (ugyemilyenjólhangzik?) (Candlekeep) tagja voltam (nah az is megérne egy posztot, hogy milyen úton lehetett oda bekerülni) , és egy délutánon át sírtam a sci-fi és fantasy regénygyűjteményem után... na tegnap kiderült, hogy megvan, igaz - egy régebbi mentésben, de ez volt a hónap csúcsélménye számomra.

Miután rendberaktam az irdatlan mennyiségű adatot, lehetőségem lesz újranézni a Voyagert, vagy a Stargate-et is miközben horgolok.

Belefért a héten egy-két film is, még várjuk az Independence Day2-t a skymovie-ra amit előrendeltünk, várom az új Star Trek filmet is nagyon. Mégiscsak jó ez az itthoni nagytévés háromdés izééé.

Most csupán csak boldogsággal tölt el, hogy nyár van - amellett, hogy néha jövünk megyünk a kedvenc időtöltéseimnek hódolhatok egy jó ebéd és zuhany után a hűvös szobában.









2016. augusztus 21., vasárnap

2016. augusztus 15., hétfő

Vannak olyan szavak, amelyek egyszerűen benne vannak egy ilyen misztikus tárgyban, pedig ez csak a bonyhádi zománcárugyár tömegterméke volt egykoron. Beleégtek az emlékek a rétegek alá, emiatt cűgöltem el annak idején Angliáig...
Mikor mosogatás közben látom a feliratot, mindig eszembe jutnak: szülőfalu, apa, mama, anya, málnaszedés, nyár, fű, mezitláb, hűség, emlékezés, elmúlás, idő ... és még mennyi más is... 
És ez a mágikus tárgy még mindig gyűjti a memoárokat. A tejfölös uborkasalátát, a triffle rétegeket és az almatölteléket.
Szabadságon vagyok mától... nosztalgikus hangulattal indítottam...


.               


2016. augusztus 9., kedd

A vőjelöltnek levődött melója a fővárosban ez jó hír... megint költözniük kell, ez annyira nem jó, viszont szükséges.
Nyilván egy-két hónap után albérletet vesznek ki ismét, de az első egy - másfél hónapban még nincsen hol laknia...
Szóval nem tudjuk még. Most épp a lehetőségeket kutatjuk, ismerősöket, barátokat kérdezünk körbe. Nem kellene sok, csak egy pici szoba pici ággyal ahol ellakhatna egy max két hónapig és még csak nem is ingyen - nyilván.
Szóval mostanság keresgélünk. Még nem tudjuk mikor kezdene, valószínűleg szeptember elsején, de lehet, hogy később, még várja a hívást.

A lányom a gyerekkel addig anyuhoz cuccol (aki múgy pénteken költözik a lakásba amit vett) és anyám úgyis megy megint Németbe két hónapra melózni, szóval ellesznek ott addig. 
Még képlékenyek a dolgok, de kevesebb az aggódás így, hogy akadt meló.
Jobb lett volna ha itt akad, de majd alakul az is. Még mindig remélem, hogy visszajönnek egyszer...


A tévészerelő

Az előbbi történetről mely ma hajnalban esett meg, eszembe jutott egy régebbi, még ifjúbbkorból, olyan tizenpáréve lehetett.

Az volt, hogy új használt tévét vettünk, mert a régi használt tönkrement. 
Ez a tévé kicsit jobban nézett ki, mint az akkori tévék általában, újgazdagéktól vette a férj jutányos áron, mert bejöttek a plazmák és ők arra cseréltek.
Na szóval ez a tévé nagy volt és volt az elején egy ilyen síküveglap ami borzasztó menő kinézetet adott neki. A férj nagy tévéfan, szóval neki ez nagy öröm volt.
Pár nappal később zajlott le hajnalban az a párbeszéd, amire mindketten másképp emlékszünk.
A férj verziója a következő:

Én motyogok álmomban:
- Ja... itt volt a tévészerelő...
Férj: - Milyen tévészerelő??
- ... hát aki tévéket szerel... mér van másfajta is?
- ... de mér? Valami baja van a tévének? Hallod bakker válaszolj! Mi baja a tévének?? Hey... ne aludjál most!!

Az én verzióm kb itt indul:
A férj hangjára ébredek hajnalban miközben rázza a vállamat:
- ... hejjj... ne aludj már, kelj már fel, és azonnal mondd meg mi baja a tévének...
Félkómásan próbálok bootolni:
- Milyen tévének?
- Hát amit tegnapelőtt hoztam a Kokóéktól...
- Miért lenne baja?
- Hát itt volt a tévészerelő...
- Mikor?
- ???

Szóval főztünk egy kávét, bekapcsoltuk a tévét és nem jutottunk dűlőre sőt, a mai napig se tudtuk eldönteni, melyikünk álmodta, hogy rossz... (azt azért megjegyeztem neki, hogy akkor se lett volna így kiakadva, ha az a tévészerelő történetesen egész más miatt jön...) 


Félálomban

Gondolom mindenkinek megvolt párszor a "mivanbazzeg" élmény.

Ma hajnalban a férj dudorászik énekel majd motyogni kezd magában:
- ...a Missisipit éneklik...
Mire én kómásan:
- Kik?
- A galambok...
- Milyen galambok bazzeg?
- Itt az ablak előtt a fán...mit kötekszel aluggyááá!!!

2016. augusztus 3., szerda

Az egészségügyről.

Belecsapok a lecsóba.

Van ez az egészségügy dolog...
Előrebocsátom, hogy persze tudom, hogy mindenütt van probléma, szinte minden országban. Hol ezzel, hol azzal. Azt is tudom, hogy nagyon sok országhoz képest fényévekkel vagyunk előre, meg sokhoz képest hátra. Nem is erről akarok beszélgetni.
Arról ami engem háborít fel az egészben. Nem a bérek, nem az, hogy nincsen pénz (mert egyébként az is akad -na erről is lesz szó.) 

Ami nekem folyton gondot okozott egészen 17 éves korom óta az a hozzáállás. Az a bebetonozott hiearchikus, buta, korlátolt, beteg, szánalmas hozzáállás. Amin képtelenek voltunk és vagyunk mi kevesek változtatni. Mert kevesek vagyunk, gyávák vagyunk, ezköztelenek vagyunk.

Amikor én bekerültem az egészségügybe még fiatal és naív voltam. Azt hittem, hogy a beteg a fontos, vagy legalábbis fontosabb, mint az, hogy ki merem e nyitni a számat (akkor még) segédnővérként a professzori viziten. Hát nagyon furcsa, meglepett tekintetek kereszttüzében találtam magam és a főnővér és a főorvos is egymásra nézett. Pedig igazam volt, a kisdoki akit kérdeztek pedig tévedett és abban a helyzetben rohadtul nem lett volna mindegy a beteg szempontjából. És félreértések elkerülése végett mondom, nem voltam udvariatlan sem bunkó, és még csak megalázni sem akartam senkit sem, mondom naív voltam és tudatlan. 
Nagyon jól végeztem a munkámat, mindig maximalista voltam azzal amit csináltam, sőt néha - ha észrevettem, hogy túlságosan katonarendbe rendeztem az infúziós üvegeket a szekrényben néha még el is mozgattam őket, mert nem bírtam ha a pedáns szót használták rám. 
Később megtanultam, hol a helyem, mikor szólhatok és mikor nem, hogyan kell befogni a számat, hogyan kell nem érvényesíteni a beteg érdekeit, és hogy a betegek nem csak azért vannak, hogy az orvosoknak főnővéreknek, vagy a műtő elit kaszt tagjainak lehetőleg legyen munkájuk, hanem hovatovább azért, hogy legyen aki istennek tartja őket. A betegek nagyrésze is megszokja, hogy ne kételkedjen, ne kérdezzen, csak nyugodjon mindenbe szépen bele mert ő úgyse ért hozzá.

A magyar egészségügy egy rohadt, hierarchikus rendszer, aminek a beteg van a legeslegalján.

Tudom. Tapasztaltam. Előbb segédnővérként, majd tanulóként, nővérként, aztán betegként. 

Most pedig rövid példák következnek, hogy értsétek miről is beszélek. A hely mindig más. Csak én voltam ugyanaz. Ezek nem összeesküvés elméletek - így működik a rendszer. Nincsen dokumentációm, nincsenek fényképeim, se hangfelvételeim. Csak a sztorijaim, de abból rengeteg...
Lehet, hogy csak kitaláltam... Ja, nem... 

1

Amikor például a többszázezer forintos életmentő szuriból csak kettő volt raktáron és négy pici érkezett aznap a koraintenzívre.
Egy ikerpár és két másik baba. Szelektálni kellett. 
Persze, másnapra vagy harmadnapra jött a következő gyógyszerrendelés, de akkor az volt ami volt. Súly szerint szelektáltak. A két legkisebb nem kapta meg a gyógyszert aznap mert a nagyobbaknak több százalék volt az esélyük. Megkérdeztem az egyik nővért (orvost akkor már nem mertem), hogy miért nem a kicsik kapják, ha a nagyobbaknak amúgy is több az esélyük az életben maradásra, akkor a kicsikét is növelni lehetne és így mindegyik babának ugyanazok az esélyei lennének... azt felelte minél kevesebb esély van annál inkább kidobott pénz. Ez az elv. 
A picik szüleinek meg addig jó míg nem tudják.

2

Pályázni kellett, sokat. Mi is pályáztunk. Mert az EU amúgy szar, csak dől a lé...
Sustorogták, hogy új ambuláns rendelő lesz, meg új onkológiás rendelő. Új diagnosztikai gépekkel, új otoszkóppal, új számítógépekkel.
Légkondival... meg, hogy a negyven férőhelyes váróban (ahol néha száz ember zsúfolódott össze és egyetlen kicsike ablak volt) ott is lesz légkondi meg egy légcserélő. Merhogy erre pályáztunk.
Aztán lett is.
Az ambuláns rendelő mögött lett új professzori szoba és új rendelő prof betegeinek. 
Oda, ahol kb. napi húsz beteg lett vizsgálva, a professzor igazgató atyaúristenúr és holdudvara (adjunktusok és tanársegédek) betegei. Szóval ha jól feküdtél nála doktorkám, akkor kegyeskedett megengedni, hogy használd. Csúcstechnikás gépekkel, új, liftes vizsgálóasztallal, lámpákkal légkondival. Ezzel biztosított az is, hogy nem mondasz ellent. Nem találsz ki újat, vagy ha igen az csak az ő neve alatt mehet tovább, de legalábbis benne kell legyen. Nem csinálod másként, nem jártatod a szád mert akkor nem részesülsz a kiváltságokból, a kiküldetésekből, az ingyen konferenciás svédasztalokból, vagy a gyógyszerügynökök nyaralási ajánlataiból.

Nekünk meg a napi száz (néha több) ellátott betegnek (sokan nagyon súlyos betegek) az ambulancián maradt a nyitott ablak, a függönyök, a ventillátor kék szigetelőszalaggal, a százéves rozsdaette asztalok és kartotékszekrények, húsz éves gépekkel. 
Jah, hogy a betegeknek addig jó, míg nem tudják mi van a folyosó másik felén az irodaajtó mögött, ahová ki van írva "csak személyzet"...?



3

Egy nap az igazgató (teljesen jogosan) megtiltotta a dolgozók saját autóinak fusimosását a mentőállomáson. 
Csak mentőautót lehetett mosni és takarítani ott helyben... 
...és az igazgató kocsiját. Természetesen.


4

A folyósó végén volt két egyágyas szoba. Reluxával, telefonnal, tévével. Az volt a professzor betegeinek fenntartva. Két hete állt üresen akkor.
Mindeközben három beteg feküdt a társalgóban raktárból felhozott ezeréves vas kórházi ágyon, mert úgy tele volt az osztály, hogy nem fértek máshol.
Nem panaszkodtak. Örültek, hogy volt ágyuk, meg protézis a térdükbe.

5

Azt mondták, nem jó a gép, mert ki kellett cserélni valami csövet benne. Ezért csak másik megyeszékhelyen tudnának kezelni. 
Kaptam egy fülest (mert nővér vagyok), hogy kinek kell fizetni. Hetvenezerbe került akkor.
A gépben rég ki volt cserélve a cső és működött.
Még az időpontot is hozzám igazították. Miért volt ez jó? Hát számoljunk. Negyed órás kezelés napi 12 órában, és a betegek mindegyike fizetett, hogy mehessen. Itt jött a lóvé. Lelkiismeretfurdalás van, de a túlélés a tét...
A többi csórikám meg be kellett feküdjön a kórházba a negyven napos kezelési időre ténylegesen vagy fiktíven, hogy minden reggel elvigye őket egy busz a szomszéd megyeszékhelyre. Ténylegesen tehát nem foglaltak ágyat, viszont jött utánuk a lóvé a tb-től. 
Addig jó amíg csórikámék nem tudják.

6

Crown betegség, bélrák, abszorpciós betegségek, allergiák...
Robotkapszula. 
Lenyeled, benéz, diagnosztizál, sejtanyagot gyűjt. 
Tizenéve létezik. Magyarországon is.
Dokirokonoknak. Meg Nutridrink vitamin és nyomelem turmix ingyen.
A többi megdögölhet.

Úgyse tudják.

7

Sok alkalommal történt a pályafutásom során, de a hályog a szememről csak a saját esetem kapcsán esett le. Mert nem gondoltam, hogy idáig is elmennek. De elmennek. 
A súlyosabb és nagyobb beavatkozás mellett teszik le a voksot. Akkor is ha több gyengédebb alternatíva is van. 
Több okból. 
-Többet fizet a tb a nagyobb műtétre - magasabb eszközigény, több ápolási nap, hosszabb rehabilitáció, több kontrollvizsgálat, magasabb személyzetigény.
-Többet tudnak tanulni a medikusok vagy gyakorló fiatal orvosok.
-Patológiai preparátumok készülhetnek és ezt - főnként a ritkább eseteknél - imádják. Fura lehet, de ezt is ok.. méghozzá nyomós - jól jön a tanulmányoknál, disszertációknál, egyetemi előadásoknál, konferenciákon stb... presztis is - nekünk ilyen van... szánalmas, de igaz.

A2 rákstádiumban voltam. Nem kellett volna az a súlyos műtét. Valószínűleg a sugárból is elég lett volna fele dózis. Későn ébredtem rá erre, miután a papírjaimon és szövettanomon átrágtam magam, az előzetes biopszia is A2 besorolás volt, tehát még a nagy műtét előtt rá kellett volna jönnöm.
A kolonoszkópiát és a brachyterápiát már nem írtam alá.
Ingoványos talaj, tudom, de nincsen a betegnek választása, beleszólása, mert tudatlanságban tartják, meg van ijedve, kapaszkodik az életbe és rábízza magát a rendszerre.

Jobb ha nem tudunk róla...

Nem tudom. Jobb? Akar bárki is tudni róla? Akartok többet tudni?



Nem fogom itten szajkózni, hogy - persze vannak kivételek. Akik szembemennek harcolnak. Látszik némi változás? Én nem láttam. De biztos van. Bizakodom.


















Inspired by

Bemutatom Maine-t es Maisie-t.         Szeretem a szép cuccokat. Mindig is szerettem, csak elnyomtam hátra az a...