2018. december 28., péntek

A főnök sose volt egy mensatag-jelölt, de tök új falakat dönget a másik irányba.

Megszoktuk már, hogy hatszáz szemüvege van -  mindenhol egy - meg hogy elkever listákat, papírokat, mappákat, minden héten három tollat csór el tőlünk, úgy átállítja a számítógépet, hogy én ha akarnám se tudnám úgy megcsinálni.

A rootert is átprogramozta, emiatt a fenti irodában nem volt internet egy hétig, a lentiben meg plafonig álltak a pezsgőspoharak, oda be se tudtam menni. Kurvasok papirmunkámmal vagyok emiatt elmaradva, most tenyeremet dörzsölve azt várom, hogy megkérdezze miért nincsen kész?

A múlt héten elkeverte az egyik betegünk szülinapi ajándékát amit kötszeresszekrényben találtak meg négy nappal a szülinap után (érted: ÁPOLÁSI OTTHON - KÖTSZERES SZEKRÉNY - NÉGY NAP). 

A takarítószemélyzettel a hatalmas ipari kukát pakoltatta át - mer érted ŐK dobták ki biztos a szépen, nagy dobozba becsomagolt ajándékot a boldog szülinapot Ruby felirattal, mert a lengyel takarítónő nem tud angolul érteeed... bisssztoss úgyvót... A karbantartó Dave meg a garázsban rámolt át mindent emiatt, mondjuk az nem ártott mer szerintem Florence Nightingale is ott bújkál valahol a sarokban...

Ha ez még nem lenne elég elképesztő akkor itt jegyzem meg, hogy a főnök az egyik saját ajándékát (!) is elhagyta amit az egyik konyhásfiútól kapott. Egy ötvenszer negyven centis ezüstszínű dobozt. 

Azt két nap után találta meg a konyhapultjában a mosogató alatti szekrényben... ne kérdezzétek...

Komolyan elképesztő.


Amúgy kurva vicces volna  ez az egész, ha nem mindket stesszelne a hülyeségeivel.



2018. december 22., szombat

...hadd magyarázzam el miért nyírtam le a szempilláimat.

Az úgy kezdődött, hogy reggel el kellett menni még egy kört vásárolni. A Sainsburybe már be se jutottunk mert ott már parkolóhely sem volt. Csak két icipici ajándékot szerettem volna venni és egy pár fülbevalót meg egy hajtőemelő port magamnak (igen, ilyen is van pont az ilyen kócos vékonyszálú szalmahajakra amilyen nekem van). Hátna, a Jo-jo séfmamának  azonnal találtam némi luxust, mert amúgy baromi egyszerű ez egy ilyen helyen mint a Boots, ahol minden a rózsaszínű glitteres plüsshercegnőknek van kitalálva.
Éppen ezért az én metálosrokker, tetovált, popperfrizurás barinőmnek rohadtul nem találtam semmit. Még csak egy darkos fekete illatosított gyertya sem volt semerre, nemhogy timburton-ös kesztyű meg feszteredemszes sál. Szóval akkor onnét még két másik helyre is beestünk, aztán még gyógyszertár (a fülbevalót el is felejtettem de mindegy).

Hazaérve és ledobálva mindent elrohantam átöltözni, mert féltizenegykor már a melóhelyen kellett lennem (a sütött zserbót már reggel beadtam még a vásárlás előtt) együttforraltborozós - titkostélapós összeülésre. Aztán onnét egy óra felé megjöttem. Akkor elrámoltam, elmosogattam, összekapartam a konyha romjait, betettem a mosást (mer ugye attól, hogy karácsony - tiszta bugyogó még kellhet), aztán becsomagoltam az ajándékokat. Hirtelen négy óra lett és neki kellett állnom készülni mert hatra ismét a melóhelyen kellett lenni össznépi italozásra és találkozásra még a karácsonyi parti előtt mert az meg hétkor kezdődött a Riviera Centerben.

Szóval próbáltam magam utolérni, de tekintve, hogy még annyi időm se volt előtte három napig, hogy a lábaimat lebundázzam eléggé el voltam hanyagolva már...
...és akkor már készen is voltam meg minden és észrevettem, hogy az idióta szemöldökeim - amik amúgy egészen elképesztő szálakat is tudnak növeszteni az amúgy teljesen normálisak közé - elkezdett sarjadni megint pedig kedden szedtem formára. Már a gyantát nem volt kedvem elővenni, szemöldökcsipesszel órákig tart, sebaj - mondtam - van nekem ez a jó kis Braun epilátorom, amihez van ellektronnyos borotvafej. Azt a pár szálat most lecsupáljuk így, aztán majd jövő héten ha lesz idő rámegyünk gyantával - így logikáztam.

Addig minden jól ment amig a vízszintes poziciót tartottam. Az okos (valszeg férfinemű) tervezők viszont kihagyták a számításból, hogy esetleg a középen levő borotvafejet és a szélen levő trimmelőt külön is lehessen működtetni. Mert az apám egyszerre működik és mikor fordultam a kanyarnál,  a hülye bizzegő trimmelővel egy szép kis gödröt kanyarintottam a szempilláim közepibe. Még néztem is amikor pár fekete szőrszál potyogott az arcomra, és morfondíroztam magamban - ez meg honnét, nincsen is ilyen fekete szemöldököm, de akkor még nem sejtettem semmit...
Később mikor (szerencsémre az előre megvásárolt) műszempillát előszedtem és elkezdtem feltenni, hát látom ám hogy az igaziból meg a fele hosszúság hiányzik (legalább nem tőből vágtam).
Háthogylehetekekkorabarom...
Úgy káromkodtam, hogy szinte láttam magam előtt, ahogy öreganyám büszkén mosolygog az égben...
Remélem hamar kinő.


A kariparti amúgy nem volt nagy ereszdelahajam, de jóvót. A kaja fini volt, mi szépek voltunk és  még táncoltunk is a Kriszti is átesett a tűzkeresztségen már ami a karipartit illeti - bár amúgy ő ha egyedül lett volna akkor is jól érzi magát. Tök nagy entertainer.
Az előajándék (köszi Olívia) piros rúzsommal és az icipici, de annál szépségesebb új kistatyómmal, a tavalyi ruhámban én is nagyon jókedvű voltam egész este. Berúgni nem sikerült, töménytelen mennyiséget le tudok gurítani a torkomon, ezvan. Talán a sváb vérem teszi.

Boldog Karácsonyóót mindegykinek.
Puszpá


2018. december 14., péntek


Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt. 

Egyik beszélgetés alkalmával (hogy jutott el oda nem tudom), de a GOLDEN VESSEL szókapcsolattal tarolt.

Fuldokoltunk a röhögéstől. 







(A mother ticket - anyajegy egyenes fordítása (jó tudjuk, a sign vagy a mark jobban illene ide, de a ticket jött előbb), az angolok nem ezt és nem így használják az anyajegy angolul birthmark - ami születési jelet jelent. Az aranyér egyenes fordítása golden vessel pedig az angolban szintén nem létezik, az arnyér neve pile/s, vagy hemorrhoid/s  de hétköznapi beszédben a piles-t használják. A lányom barátja Ryan arckifejezése okozta a legnagyobb pukkadozó röhögést, amikor felismerte, hogy a magyarok a segglyukon levő elváltozást ARANYÉRnek hívják. Pont.)

Az ajtó







... az is még jó itt, hogy feldíszítheted a lakást meg a karácsonyfát már december elején. Így aztán hangulatod van egész hónapban, meleg és otthonos az egész ház mert ráül a karácsony mindenre. (Ettől még a Jézuska születhet szenteste, szóval nem látom a problémát.)

Nem érdekel a sok-sok ember aki mit nem mond a karácsonyról.
Szerintem a nagyobbik része egyszerűen nem igaz, csak mi emberek szeretünk károgni, mert úgy érezzük jól magunkat.
Igenis jó a karácsonyban az is, hogy adhatunk és kaphatunk ajándékot, szerintem mindenki a pénztárcájához mértem olyat választ a szeretteinek amiről azt gondolja annak nagyon örülnének. Mégegyszer mondom a nagytöbbség, biztosan nem mindenki. Biztosan van aki leszarja mit rak a dobozba, vagy esetleg megveteti mással, de annak úgyis annyit is ér az egész élete és nem csak alkalmilag köcsög, a feleségeiknek pedig karácsonyfa csak egy berendezési tárgy ami idén mustár-arany színekben fog pompázni. Vannak biztosan ilyenek is.

Erről gondolkoztam és akkor elkezdtem elemezni a karácsonyfáimat. Hány sok volt az elmúlt húsz évben. Még régesrég eleinte igazi fánk volt, aztán műfenyőre váltottunk. Kissé lepukkant állapotban vettük meg az elsőt egy német mutyiban.
Aztán mikor idejöttünk, az Argos áruházból rendeltük meg a legolcsóbb műfenyőt amiben beépített világítás is volt (ehhez én ragaszkodtam, mer a puttonyom tele volt az égőfüzért leoperálni a fáról az ünnepek után). Minden gyerek elvitt egy fát költözéskor, szóval ez most a harmadik.

Mégsem változott semmi. Karácsonyfák jöttek mentek, ami mindig ugyanaz: az emlékeim. Az összes apró dísznek  története van, mindhez kötődik valami múlt.
Épp ha csak annyi, hogy megláttam és megszerettem mint a pöttyös csészét, ami az első karácsonyi dísz volt, amit itt vettem. Az idő múlásával egyre nagyobb hangsúlyt kap, ráragadnak az évek és egyre öregszik hozzájuk, hozzánk... az idei szerelem még nincs a fán, de vissza kell mennem érte mert hivogat. Egy gyönyörű porcelán gömb, rajta festett robinmadár akar velem hazajönni és a többiekkel megismerkedni. Lehet, hogy párban hozom haza, hogy addig se érezze magát egyedül míg beilleszkedik.
Ahogyan ülök egyedül a félhomályos nappaliban, szürreális képpel lefestve mint egy TimBurton filmben suttognak hozzám a karácsonyfáról az édes kacatok.
Mesél a férjemtől kapott kristályszív, a gyerekek óvodában és iskolában készített kicsit csálé, kicsit ügyetlen filcből készült darabjai, amelyeket öltésről-öltésre lelkesen és igyekezettel készítettek  és amit szeretet vatelinnel béleltek, hogy hazahozzák anyának és apának karácsonyra. Beszél a nagylányzsófi első kindertojásban talált karácsonyi műanyagmackója (az első iskolatáskájáról való maci a kulcstartómon van.)
Mesélnek mind a heten faangyalék egy régi barátnőről, pék és pékné az apámról, a jégcsapok a gyerekkorom karácsonyairól az öcsémmel és anyu-apuval,  a régi, két kis megkopott facsengő a nagyszüleimről...  mesél a bagoly, és a kék izléstelen reklámgömb az újban talált barátokról.

Hmm és az ajtó. Az egyik kedvencem.
Az ajtót ünnepi kézműves piacon találták a gyerekek, (ezalatt mi a férjjel szarvasburgert tömtünk az arcunkba) és együtt megvették. Ráíratták a dátumot és a család nevét is és mi megkaptuk ajándékba.
Az utolsó, összesgyerekkel együtt töltött karácsonyunkról mesél. Amikor Olívia ünnepi kvízzel készült a közös estére (power pointos bemutatóval a tévén), amit éjfélig játszottunk és jó móka volt. A nagylány meg akkor már nagy pocakkal üldögélt a kanapén a vőlegénnyel, hisz útban volt az első unokánk.
A műkandallóban műtűz égett, én meg pirosmeleg szobában videóztam a kérdezős-válaszolós-kiabálós-káromkodós ünnepet. Mert először mindenki nyerni akart a kvízben, apa szokás szerint mindent elviccelt, JAAAJ APPPAAA - amin aztán mindenki röhögött, és ettől senki nem hallott semmitse a következő kérdésből. Senki nem tartotta be a játékszabályokat és a nyereménycsokit is együtt faltuk be, mert a végére már senkit se érdekelt ki nyer annyira röhögtünk.
Emlékszem a kamerázás közben azon gondolkoztam hova lett ez a sok év? Mikor nőttek meg ennyire? Mikor lett a férj szakálla fehér...  melyik évben?
Az ajtó pedig már ott lógott a fán és szívta magába az emlékeket, hogy egyszer majd egy minél távolabbi jövőben az egyik unokámnak tovább meséljen.















2018. december 1., szombat

...lassan itt a Karácsony.
Legyünk túl a fontos híreken: a jobb szemem javul, a bal nem. A szájíz felemás, de legalább egy marad, jobb mint a semmi.

Ma nagytakarítás és házfelkarácsonyozás van, a melóból még egy hét aztán egy hét szabadság és pihenés a nagy hajtás előtt. Ki nem állhatom a munkahelyemen a karácsonyt - mindig tiszta káosz van ott és feszkó és a nyanyák is sokkal idegesebbek pedig ez nekik csak egy majdnem ugyanolyan nap mint a többi. Nagyon elfáradnak délutánra, elalszanak ebéd után és ettől meg éjjel nem tudnak, aztán délelőtt meg ezért lesznek fáradtak. 

Szóval ja, néha azt érzem, nem is tudom miért kell ez a felhajtás, mert hogy ez sem az ő kedvükre van azt biztos.
Most a szabad hétvégémen inkább megcsinálok minden nagyot, hogy már később legyen minden a helyén, amúgy is át kell rámolnom mindent, mert a Nóri lányomék új helyre költöznek és van néhány függönyöm, ikeás éjjeliszekrény, miegymás amit elvinnének. A konyhából nyíló kis tárolót is teljesen ki kell pakolnom és rendbetenni mert már egy fél egércsalád se tudna befészkelni oda annyi szart dobáltunk be az elmúlt fél évben.
A hangulatom sokkal jobb, asszem az elmúlt két hétben kihisztiztem magam teljesen, a szemem miatt is, a mamókkal is eléggé megviselt volt az utolsó hónap, meg volt egy táskás történet is amit egyszer majd talán leírok, de most inkább elfelejteném bár még nincsen is vége - de már azt gondolom mégegyszer nem akadok ki rajta - ő azért erre nem esküdnék meg, de igyekszem.

Tegnapelőtt a frissen beállított x-boxra megvett Crash Bandicootnak örültünk nagyon, és éjjel kettőig nyomtuk a férjjel, azóta elég zombi vagyok, mert reggel meg melózni kellett menni és még nem sikerült az órákat visszaszerezni. (Már rég szerettünk volna valamiféle konzolt megint, és nagyrészben pont a Crash miatt, de most kiadták a mozgássérült irányítópanelt hozzá jó azért, hogy felébredtek végre a microsoftnál, így a férj is teljesen jól tud játszani már vele. Szóval ez ilyen előkari ajándék volt magunknak, Black Friday akcióban féláron.) Tegnap se sikerült délután pihenni, mert Olíviának el kellett hoznunk egy karácsonyfát  a szomszéd városból amit facebookon vett, valamint karácsonyi világítóizékért és díszekért is mentünk a Range-be, mert tavaly eléggé szétosztogattam a gyerekek között és amúgy is elhagytunk két füzért a két évvel ezelőtti költözéskor.
Feltűnt a pénztárnál, hogy akárhova megyünk akármit vásárolni, kutyakaja mindig van a kosárban. Más is van így ezzel?
Karácsonyi fényfüzér, gömbök, csengők, fenyőgarland és cézárkaja.
Múlt héten az ASDA-ban - szép ing, karácsonyos stormtrooperes póló, virágos blúz, melós nadrág, kutyakaja.

Szóval ma nagyonnagytakarítok és a Tami jön egy felé haza segít díszíteni. A takarításhoz nem kérek segítséget sose, mert csak hátráltatnak.

 A férjre már szerdán ráparancsoltam, hogy szanáljon és takarítson a szervizsarokban, mert ha nem teszi akkor én fogom megcsinálni és annak biztosan nem fog örülni.
Megcsinálta pénteken a szabadnapján, szóval megdícsértem.
Csomó dolgot feltett az ebayre, amit nem, azt meg ingyenesen osztogatta a magyarok errefelé oldalon a facebookon. 

A legtöbbnek azonnal lett gazdája. Szerencsére a tároló kilincsén felejtett melltartómért nem jelentkezett senki.



Megittam a kávémat már reggel félnyolckor, azóta itt ülök a kutyával a hónom alatt és már kilenc is elmúlt szóval neki kell látnom.
Nincs több kifogás.
Majd jövök az eredménnyel és képekkel.
Pusz

2018. november 12., hétfő

Felemelkedés

Írnék is meg nem is.

Van jó sok mondanivalóm, de mostanában nem éreztem szükségét, hogy beszéljek itt, amúgy az életemben sem. Kissé elcsendesedtem egy pár hétre.

Talán mert kicsit beleuntam, hogy úgyse figyel senki, persze hallgatnak, de igazán nem figyelnek ezt éreztem. Aztán lehet az is, hogy olyan sok megbeszélni volt magammal, hogy nem volt igényem arra, hogy másnak beszéljek. Szomorú is voltam belül, nem elkeseredett, csak szomorú. 

Kidolgoztam magamból sok kérdést sok kételyt és szorongást. Próbáltam megint talpra állni és megint visszagondolni sokat, hogy minden sarokba kesergés után hogyan mentem tovább.


Néhány sérelmet kikommunikáltam magamból - ez így de szépen hangzik, konkrétan kettő embert rettentően kulturáltan küldtem el a picsába - az elmúlt hónapban. Egyik este - amikor elsírtam magam a túlsütött hal miatt - elmagyaráztam a családomnak is, hogy kicsit hímestojásként bánjanak velem, legalább csak pár hétig mert nem tudom mi van, de attól elbőgöm magam, hogy az együttvacsorázós estén senki se akart lefotózni az új sárga ruhámban és az új bőrdzsekimben, mert mindenki mással volt elfoglalva és aztán már késő volt, mert a kabátot is le kellett venni az étteremben és már kedvem se volt hozzá elmúlt a varázs... és három hétig őrizgettem ezt a sérelmemet, ami amúgy igazságtalan, mert ők tökre törődnek velem csak nem mindig úgy és akkor ahogyan én elvárnám, de ez nem az ő hibájuk. Nem ők tehetnek róla, hogy az ősz ilyen bebábozódott hangulatban ért engem.

Mindent úgy érzékeltem magam körül, hogy túl sok, túl hangos, túl fényes. Nem akartam a világot az embereket a beszédet egyáltalán semmitse.


A munkahelyemről most nem ejtek szót, annyi elég, hogy káosz van és NAGYON nehéz a beteganyag, tele vagyunk és az új mamókák egy része iszonyatos állapotban van.

Mondjuk ez sem használt a feldolgozási folyamatomnak, de legalább elvonta a figyelmemet - aztán lehet, hogy pont ezért nem volt időm magammal beszélgetni. Komolyan volt két-három hét, amikor minden pillanatban el tudtam volna sírni magam annyira fájt az élet.

Na.

Hát ez van, ez is én vagyok. 


A múlt héten moziban voltunk. Soha nem voltam óriási QUEEN rajongó, de nekem is voltak személyes kedvenc dalaim tőlük. A Bohemian Rhapsody például azért állt közel hozzám mert rettentően visszatalál a fiatalságomba, a Wayne’s World c. film meghatározó dala és egyébként is.... a Show must go on és a Who wants to live forever fájdalmasan szép és az utóbbi amúgy is hegylakó... 

Freddie annyira karakteres, különc, és a végén már szabad művészegyéniség volt, hogy senki nem hagyhatta figyelmen kívül. 

Nagy film. 

Nekem. 

Pont az tetszett benne a legjobban, amit néhányan kritizálnak, hogy semmi nem volt benne kifejtve igazán. Sem a melegsége-biszexualitása, sem a szüleivel való kapcsolata, sem a magánélete sem a konfliktusai. Nem volt benne teátrális haldoklás, sem nagy drámák. És mégis...

Ezzel együtt éppen eléggé lejött a filmből aminek le kellett jönnie. 

Amit maga után hagyott mint ember, az pontosan az az érzés, amikor kijössz a moziból és ürességet érzel. Mélységes bánatot. Nem csak mert elment egy nagy karakter... mert nem kellett volna így lennie. Ha csak egyetlen ponton másként alakul az élet, ha csak egyetlen mondat nem hangzik el, akkor lehetett volna másként. Ha egy ölelés jobban a helyén van, ha egy válasz elhangzik, ha valaki felvesz egy telefont... ha ... ha...ha... ha tíz évvel később történik... még ma is élne.

 Ezt hagyja maga után a film és ezt hagyta maga után ő.

Elgondolkozni, hogy tényleg van e értelme itt kapálózni és egyáltalán helyre lehet e hozni dolgokat, hogy ne legyen késő bármit megbánni. Nem csak Freddie gondolkozott ezen, hanem körülötte mindenki. A film pedig ezt hozza elő. Jó feladat volt ezt megfogalmazni és akik arra várnak, hogy majd jókis bulvár kutakodás lesz Freddie Mercury életében azok el se menjenek.


Voltunk továbbá a papával Exeterben shopping túrán. A nagylánnyal megbeszéltek alapján - tudniillik, hogy ők a játékfélét biztosítják karira, mi "csak" ruházzuk fel őket az óvodára és bölcsődére mert ha minden úgy megy ahogyan fohászkodunk érte, akkor február március körül szükség lesz ezekre.  

Konkrétan lehet, hogy túltoltam -  de legalább lesz ruhájuk - sem a csillogós nussziii-t sem a csillámos ponnii-t (unikornis, mert az is póni) nem hagyhattam ott, a szivecskés cicagatyáról és a pompomos pulcsiról nem is beszélve, a Helga amúgy is igazi nagybetűs csaj.

A Martinnak meg a  traktoros és a minecraftos pulcsikról nem tudtam már a végén se lemondani igaz a starwarsos fürdőköntöshöz meg a bundázott, kőmosott, retrofarmerdzsekihez a férj ragaszkodott. Mindkettőnek vettünk egyen herripokopperes pizsamát, természetesen Griffindor színeiben.

 Tavaszig tuti nem kell semmit venni. :)

Hazafelé a férj megállt a newton abbot-i retail centernél és én próbáltam csodálkozni, de éreztem, hogy a Hobbycraftba megyünk. Meghívott  fonalra, vettem csodákat a télre és betáraztam pamutból mert polipot és unikornist kell horgolnom az unokáimnak.

Ezek után behúzott a Costába és karácsonyízű narancsos forrócsokit ittunk és holland mazsolás csigát ettünk hozzá. 

Ahogyan a forró csoki kortyonként melegített fel, úgy kezdett visszatérni belém az élet és itthon már csak egyetlen nagy sírásra voltam képes, de asszem ez már csak az elmúlt pár hónap elbúcsúztatása miatt, és azóta jól vagyok megint. 


Visszatért a jó kis türelmesen idegbeteg, kedvesen szarkasztikus Róza, aki már azon sem bőgött tegnapelőtt, hogy járni is alig tudott mikor négykor eljött a munkahelyéről és a nyakába szakadt a viharos széllel érkező eső és kettő perc alatt - az előző nap fissen mosott és egy óra alatt frizurára rendezett hajával - szarrá ázott mert az esernyőt értelme se volt felhúzni se... és jött a heti kajaszállítmány a Sainsburytől még főzni is kellett és szaladt a ház ... hát anyád.

... csomagolom a csillogós nussziit és a herrikopperes pizsiket és mosolygok pedig úgy hiányoznak.

A reményhal miatt megin betettük a lottót directdebitbe. Hát ez van.


Most, hogy megin’ - ha fülig nem is ér -  de normális állapotban van a szám, kicsit várom a karácsonyi partit is, nem annyira mint az előző években és asszem új ruhát sem fogok venni hozzá - mert annyi kompenzációs vásárlást vittem véghez az ősszel (bár egy nőnek sose lehet elég ruhája pláne cipője) - hogy inkább előveszek egy pár évvel ezelőttit, de ezt a kijelentésemet nem írnám alá a véremmel azért.


A jövő héten szemklinika - kontroll scan - és szuri.

Kiváncsi vagyok a scan eredményére nagyon, talán most kapok jó hírt is mert ha tartjuk a szokást akkor a múltkori rossz hírek után most jóknak kell jönni. A szuritól most jobban tojok mint akár az első alkalommal pedig ez már a negyedik. Szerintem karácsony előtt már többet nem fogok kapni, ha kell még akkor az úgyis január lesz már. Reméljük a legjobbakat, tudniillik, hogy nem kell a karipartira walking dead szereplőként mennem mint ahogy pl. Londonban jártam... 



Na megyek, mert a konyha romokban. Töltött paprika lesz ma, kb. két éve nem volt, pedig kedvencem.

Puszpá

WonderRózaJedi



2018. november 2., péntek

Szarzsák

Jackrussell kutyánk a Málna előtt sose volt. Mindig tacskó volt a családban, egy akivel nevelkedtem egy akinek a szerelmi bánatomat panaszoltam. Aztán evidens lett, hogy mikor nekem gyerekeim lettek meg végre egy ház ahol kert is volt, szintén tacskó(jellegűfalusikeverék) kutyát vettünk oda.

A tacskó meleg, nyugodt,  barátságos és szomorúszemű kutya, teli ragaszkodással, hűséggel és bölcsességgel. A legjobb gyerekek mellé. Soha nem fog csalódást okozni, soha nem fogja bántani őket, fáradhatatlan járszótárs, sose unja meg a nyúzást. A háttérből okosan és csendesen figyel ha nincsen szükség rá, és türelmesen üldögél vagy alszik.

Olyan mint egy sokat tapasztalt nagypapa, aki csak akkor szól, ha van mondanivalója. Igazi cimbi.

Fánink távozása után egy évvel megörököltük ugye ezt a szarzsákot.

A jackrussell hát hogyismondjam... ha nem is homlokegyenest, de nagy százalékban ellentéte a tacskólétnek. Ő mindig előtérben kell legyen és mindig a központban. Minden őérte, az ő szórakoztatására, az ő jólétére vagyon teremtve.

Okosabb mint bármelyik kutya akivel életem során találkoztam, nagyon határozott személyiség és végtelenül magabiztos. Óriási karakter. Egy csupa szerethető rosszaság.

Ő meg van győződve róla, hogy ő a családfő és minden ami körülötte történik az őérte van. Kimeríthetetlen szeretetzsák, folyamatosan adja vissza cserébe a szőrével együtt, szóval igazából ez nem igazi önzés, csak olyan magától értetődő elvárás a részéről. 

Én meg vagyok győződve róla, hogy a levélbedobó nyíláson egyszer a levelekkel együtt a postást is berántja mérgében.


Tanítani is ezért nehezebb - szerintem - mert önfejű és makacs. Totál magától megtanul dolgokat és szavakat (amik neki fontosak, vagy csak mert praktikus) de amit tanítani akarsz neki, azt annyira nem szeretné. Minden sejtjével ellenáll, nehogy má cirkuszi majmot csináljunk belőle, neki az a jutalomfalat JÁR és majd körbefordul ha úgy tartja kedve. Bele kell tenni a munkát, megtérül. Az a tipus aki nem hozza oda a papucsodat mert te szeretnéd neki megtanítani, de ha sétálóidő van akkor a hámot kérés nélkül lerángatja a kampóról.


Ha azt szeretnéd, hogy háromezer duracellnyúl egyszerre ugorjon a nyakadba és egy oroszlánfóka lesmároljon csak mondd ki a szót: LABDA...padlószőnyeget is felszedi, Tutankhamont is kiássa neked.


Mindent megjegyez és borzasztó jó az időérzéke. Látja és érti az összefüggéseket a dolgok között. Pl. nem csak olyat, hogy zárom az ajtót lekapcsolom a villanyt = alvás - ami nyilván rutin, hanem pl. ha nem esik az eső akkor nem áll meg lábat törölni az ajtóban.

Este 11 felé odaáll a lépcsőhöz és néz rám "...namivvamivva nem megyünk?" Ért nem csak parancsszavakat, hanem rendes mondatokat is. Név szerint ismeri a családtagokat. Pl. ha azt mondom menj Tamarához akkor a Tami ölébe ül be, nem máséba akkor is ha mindenki itt van. Rettentően sok esze van, de ezt többnyire arra használja, hogy megmutassa mit szeretne, de rádbízza a végrehajtást :)

Ma reggel is. Lebotorkáltam félnyolckor a szabadnapomon. TUDJA, ha nem mentem reggel el, akkor valószínűleg itthon leszek ma és még neki is lesz alkalma velem a kanapén henyélni és még lustálkodni tovább. Reggeli rutin: kikéretőzik pisilni, bejön, én már megkaptam a kávémat apától és a kanapéban iPaddal henyélek. Felugrik és bebújik a plédem vagy köntösöm alá (attól függ épp melyikkel takarózom), ha pedig ezek egyike sincs rajtam - tanácstalanul félrefordított fejjel néz... szinte látom, hogy a kis fejében emberi mondatok cikáznak... "most mivan, nem követed a protokollt... hol a takaróm?" és néz az apró háromszög fejével meg a háromszög füleivel és az okos szemeivel szuggerál. 

Én rákérdezek: "Mit akarsz?" Erre kétlábra áll és az orrával a kanapé háttámlájára dobott köntösömet megpöcköli és egy ilyen érdekes félásítós félig felnyögös hangot ad ki:"nyigga". 

Mondom: "Szeretnél még betakarózni?" Erre megrázza a fejét és prüszköl egyet olyan lovasan (ez rendszerint igen-t jelent). 

 Lehúzom a köntöst a karfáról és betakarózom, ő bebújik alá, de még háromszor körbefordul hogy megtalálja a kényelmeset, minek eredményeképp az iPadom leborul a tartójával együtt és leöntöm magam kávéval...

Szeretem.




Update: Mire megírtam a posztot és megittam a kávém már megéhezett. Próbálja felhívni a figyelmemet azzal, hogy ugrabugrál és ha odanézek elszalad a konyha irányába. Nem figyelek rá. Most a férjem hónalját böködi az orrával és sértődötten néz.

 Megyek, adok neki enni.

2018. október 17., szerda

Kis panasz és csakazértis...

...komolyan nem elég bajom volt, hogy minkettő szememet szúrni kellett, ráadásnak még kaptam egy - hát nem akarom lebarbározni, de muszáj... - doktornőt aki hát finoman fejezve ki magam nem volt túl gyengéd. Akiknél eddig voltam szurin tök jól beadták, kicsi fájdalommal járt és szövődmény nélkül - mellékesen jegyzem meg két faszi volt és ettől még ez lehet véletlen...

Hát ezt most nem úsztam meg. Mindkét szememet lezúzta. A balban csak egy kis bevérzés keletkezett a szuri helyén (eddig ilyen se volt), de a jobb szememnél már aznap éreztem, mire az érzéstelenítő hatása elmúlt, hogy valami nagyon nem oké, fájt, könnyezett és túl azon, hogy ott is volt bevérzés a szemhéjam is bedagadt és egyre vörösebb lett az egész. Ahogy vörösödött és fájt, én úgy lettem egyre mérgesebb és egyre elkeseredettebb. Szombat éjjelre már tök bedurrant, alig láttam. A bevérzésen túl még szerintem azzal a szemkitámasztós kampóval a szemhéjamat is lezúzta a nőci, mert belülről látszott, hogy tök vörös és valamiféle hosszanti kékes-fehéres zúzódás is látszott a belső felén, vasárnapra már kívülről is kék volt, plusz miután basztattam, még bevittem valami fasza bacit is, szóval a kötőhártyagyulladás összes fasza kis tünetét IS elkezdtem produkálni. 

Amilyen hülye vagyok, nem is a látásomért aggódtam eközben, hanem, hogy kedden London és én gyönyörű akartam lenni és boldog és már olyan rég vártam ezt a kirándulást és egyre jobban elkeseredtem, mert nem csak hogy kontaklencsét nem tudok betenni így még sminkelni se nagyon. És amikor én ilyen hülye vagyok, hogy valami nem úgy van, ahogyan azt én kitaláltam akkor a frusztráció olyan erős tud lenni, hogy a hisztis boszorka átveszi az irányítást az agyam felett és csak mérges tudok lenni, elkeseredett/de még tartom magam, vagy elkeseredek/és már nem érdekel hol és mikor fakadok sírva. 

Ezzel a hisztivel nem tudok mit kezdeni és elszántan próbáltam helyrehozni a szememet. Vasárnap reggel csipás macskaként ébredtem, délutánra kellett meghoznom a döntést, hogy hétfőn a meló után felhívom a sürgősségi szemklinikás számomat és egyúttal bemegyek a sürgősségire, vagy megpróbálom kiheverni magamtól. Hát osztottam szoroztam és úgy döntöttem miután hétfőn (és az utolsó három másik napban) dolgoztam és csak egy fél délutánom maradt a holnapi kirándulás előtt én inkább a hajmosást és nagygenerált preferálnám, mint az egész délutános orvososdit. Már szombaton elkezdtem magam gyógyítani steril habmosóval és általános szemcseppel valamint napi négyóránkénti Aspirinnel amit nem szedhetnék de jelen pillanatban az izületi vérzés kockázata izgatott kevésbé és muszájkellett gyulladáscsökkentőnek a szememre.

Hétfő délutánra a házipatikám és az immunrendszerem, valamit a sírás jótékony és tisztító hatásának eredményeképpen kidolgoztam magamból ezt a dolgot, a zúzódás még fájt, de a felülfertőzés lohadóban volt. 

.... viszont nem vettem fel az új sárgacsíkos ruhámat és az új bőrdzsekimet amit már hetekkel ezelőtt kitaláltam, mert ahhoz nekem nagyon boldognak és magabiztosnak kellene lennem és most csak egy töpörödött, összetörött nyanyának éreztem magam.  Ezen az se segített, hogy London messze van és én nem vagyok rendben egészen, és hosszú volt az út és így már a kedvem se volt az aminek lennie kellett volna, amúgy meg tényleg töpörödött vagyok a százötvennégy centimmel szóval ezen is csak a magassarkú csizmám tudott volna emelni egy kicsit, de a szemfájás mellett nem vagyok akkora hős de tényleg. Meg nem is akartam hőst játszani, mert nem is éreztem magam se jedinek se superwomannek az elmúlt öt napban - mer amúgy de, de most nem...

Szóval bakancsban, kardigánban és szemüvegben kicsit kelletlenül indulásra készen, de nem túl lelkesen és kicsit sajnálva magamat veselkedtünk neki az útnak kedden reggel.


ImádomLondon óriási és csudaszép, heteket el lehetne tölteni ott (lakni nem akarnék). 

A múzeum is csodás és hatalmas, nem is tudtuk az egészet még bejárni, de kiválasztottuk azokat a részeket amik nagyon érdekeltek és úgy mászkáltunk.

Az ŰR részlegen voltunk a legtöbbet, de hát nem is lehet ezt elmesélni igazából. Van ott a fejed felett rakéta, és leszállómodul, meg van igazi holdkomp és uhhh.. Minden interaktív és érintőképernyős és minden beszél és van hologram meg jövő áááhh..

Aztán Watson és Crick féleredeti első DNA modelje, és és és.... csak magamat ismétlem áááhh .., 

Fel van építve (BENT!!!)  egy (kettő, de egyik kisebb) komplett olajfúrótorony 1791-ből bakker.  Egyik ámulatból a másikba estünk és jópár kilométert beletettünk a lábainkba.

...és láttam a Hold egy darabját. Öcsém.





Estére pedig már elég fáradtan érkeztünk meg Bödőcsre akin ismét borzasztóan jól szórakoztunk és cidert ittam  papa meg sörlicint és nevettünk sokat. 

A hazafelé úton én nagyon mélyen bealudtam, csak mert a fájó - sajgó szemem pihentetése közben lementem alfába, úgyhogy nem tudtam teljesíteni a szolgálatot a férjem mellett, tudniillik, hogy beszélgetőpartnere és társasága legyek a hazaúton mert nekem abból a Tower bridge és a city modern épületeinek látványa után egyetlen képkocka nincsen meg, kivéve a pisilést a readingi pihenőben. 

Hazaestünk és (szemmosás után) ideheveredtünk a kanapéra és itt is ért a reggel, apa ébresztett az imént kávéval.

Az irónia ott van, hogy mára se híre se hamva a pirosságnak a duzzanatnak és a nyáladzásnak. Icipicit ég a szemem, de mintha az egész nem is lett volna. 

Lehet, hogy a nevetés is használt.

Még van két szabadnapom, összeragasztom magam. Na.


.



2018. október 9., kedd

jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet.

Meglengetem majd a szuperhős jediköpenyem és lerázom az egészet és nem ússzátok meg jövök majd még panaszkodni ide, mert közben eszembe jutott, hogy miért is kezdtem el annak idején ezt az írás dolgot, hát azért, hogy lepakoljam ide a bánatomat és akkor jobb is lett. 

Van nekem továbbá egy angol vőjelöltem aki pontosan tudja mikor kell hirtelenjében beugrania egy ananászos pizzával hozzám (valami tele patája van vagymi) és most azt tolom be az arcomba lelkiismeretfurdalással és fokhagymás majonézzel mártogatva bár a lelkifuritól kissé más az íze, de állom a sarat.

(Terápiás céllal - naná - ) vettem egy kurvaszép és puha mustárszínű kardigánt, hogy up to date legyek az idei őszi divattal és rendeltem egy csillogósos unikornisos  kendőstólát (mert csak), még nem érzem ezek hatását, de nem adom fel.

E hét pénteken szemszuri lesz délután kettőnegyvenötkor.  A legutóbbi scan után (múlt péntek) mindkét szemembe megnyertem már, mert  a jobb szemem előtt is görbül az Amsler rács.

Csak a férj tudja meg a Kriszti. Családnak egy szót se.




2018. szeptember 19., szerda

Jedi vagyok, vagymi...

... az éjjeli invázió a főutcán ért minket. A férjjel a Bank Bar neonfényeit használtuk fénykardként a harcban. Nem tom hogy jött ide a KobayasiMaru de azt is teljesítettem aztán felébredtem, megittam a céklás zöldséges turmixomat és elmentem dolgozni. Pá.


Hős vagyok. A céklalé miatt legalábbis...


2018. szeptember 17., hétfő

Megyünk, megyünk...

Londonfalva Bödőcs.

Ki jön még?

Tökre várom, de nem jobban mint Párizsot.


Az elmúlt három nap melóval telt. Szombaton szarul voltam, megint fájt mindenhol és ráadásként a szarszemem is sajgott, azon az oldalon fejem is fájt és nem bírtam világosba nézni, legszivesebben napszemüvegben lettem volna és ehhez még egész nap hőemelkedésem is volt - még a gyogyó ellenére is. Így dolgoztam végig a napot, hujjdejóvót.  

A sürgősségi szemészes telefonszámon azt mondták (mer nekem olyanom is van), valszeg enyhe steril gyulladás és ha nem lesz jobb egy-két napon belül akkor menjek be. Vasárnapra a szervezetem szerintem kidolgozta magából, mert sokkal jobban voltam, ma meg már nyoma se volt az egésznek. A PiXiE-s facebook oldalon mindenféle vajákokat is mondanak, de olvastam ott egy linkben, hogy sok múlik a kaján. MEGIN. Szóval ja. 

Ezentúl még kevesebb szénhidrát és hús és még több zöld és gyümölcs - mondjuk a seggemnek se árt. Minden reggel a turmixomba nyers céklát is teszek, kicsit földízű, de kibírható és rohadtul megdobja a reggelemet energiával.


Halálosan boldog vagyok a 14 fontos asdás ruhámmal és a húszfontos nembőrdzsekimmel.  Ultravagányan fogok kinézni egy hosszú csizmával és fullsminkben. Ezt a marks and spenceres ruha elengedésével mondom úgy, hogy abszolút nehezemre esett megválni attól, de NEM akarok ötven fontért ruhát venni és másik hatvanért MÉGEGY kabátot és meg vagyok győződve róla, hogy bár a ruha teszi az embert, a ruha származhat bárhonnan. Aztán még közbe annyira belendültem, hogy a maradékon amit megspóroltam még egy nagyonszép és nagyonkék pulcsira is tellett, mert azt meg öt fontért bideltem az ebayen. Szóval erre a hónapra teljesen kielégítettem magam öltözködésileg. JAH nem. 

Még el kell mennem egy téli gatyát venni, mer nincsen nadrágom és itt az ősz, de az annyira nem sürgős mert a tél még nincs itt, pláne meg a kari parti - de mondjuk azt már szervezzük. 


Munka röviden:

A főnök még mindig hülye, a meglágyult anyókákat ma lebasztam mer má úgy tele volt a tököm, hogy a Mardzsit levetkőztetni nem tudtam a Mu-t meg felöltöztetni, valamint egyre inkább tele a tököm azzal, hogy semmit se azért csinálunk mert jó a betegeinknek, hanem egyre inkább azért, hogy jó legyen a főnöknek és befogjuk a száját. Szerintem egyszerűbb lenne venni neki egy masszírozós fotelt és betömött szájjal beleszíjjazni, de ezzel a véleményemmel nem mertem még előjönni.

Ja és készült a (nem meztelen) seggemről egy fotó, de így se szalonképes (a seggem). Benne van a levegőben, hogy majd a következő életemben megint az lesz. 



Kicsit fáj is az élet, a genetikám mellett is, mert a nagy és okos gyerek, meg anyám nem jönnek ki egymással (ottan messzi Budapestön) és anyám meg a Tomi se és egymás agyára mennek, de muszáj lenne nekik kooperálni, de nem tudnak és sose értettem én ezt és nem tudok semmit se tenni azért, hogy ez ne így legyen. Ennyit erről fájdalmas része ez most az életemnek. Anyám nem egy egyszerű móka, mellette nőttem fel, de a lányom nem és így abszolút nem tudják egymást kezelni. Vagyis hát nem is kezelni kéne, hanem csak nem is tudom... 


A közeljövőről röviden:

Csütörtök éjjel jön magyarhonból a sógornőm és még egy nőci akit nem ismerünk és szombaton elmegyünk hajóval és elszórjuk Lajost a tengerbe, hogy örüljön. Hozzák a hamvakat - sógornőmnek Lajos a barátja volt és Jennynek meg a testvére. Tudom szürreálisan hangzik, de hát az egész életünk egy szürreális utazás -  már megszoktam.

 (Mert igazából nem hiszem, hogy van még valaki akinek van egy sógornője és egy nem ismert Jenny-je akik hoznak egy Lajos hajóskapitányt azért, hogy itt e kis öbölben leljen végső nyugalomra. )

Fura dolgokat produkál az élet, de hát a jó úttörő segít ahol tud... vagy az a kisdobos?? 


2018. szeptember 12., szerda

Nehéz szülés

Kanapés nap van.

Báááár, még ilyenkor is van dolog, de jobb azért kanapéról intézni a heti bevásárlást, vagy áhítozni a Marks&Spencer-ben mert megin beleestem egy ruhába meg egy piros kabátba, a ruhának holnap fizunapkor megpróbálok ellenállni, a kabátot nem vehetem meg mert van öt kabátom, és ebből kettő piros és a férjem lehet beadja a válópert.

Ennél sokkal több dolgom nincsen ma. Tegnapelőtt - mivel megint esedékes volt a szőnyegek tisztítása - reggel jött a Bali a rug doctorral én meg nekiestem a Tamarával. Balinak egyre több a melója a kis vállalkozásban, ő eléggé be volt mára táblázva, de nem is akartam, hogy ő csinálja, mert nem leszólásképpen de a múltkor már látszott hogy a nappaliba leérve tele volt a töke az egésszel mert jó csíkos lett. Látszott, hogy már nem tartott ki a kezdeti lendület és lelkesedés, csak túl akart lenni rajta, én meg azóta (kb négy hónapja) seldoni kínnal nézegettem a csíkokat a szőnyegen végül egy sóhajtással vettem egy szürkét a tetejére, de így is TUDTAM hogy ott vannak a csíkok és ez idegesítő. Plusz energiába kerül, hogy elhesegessem az ilyen gondolatokat, mert egyáltalán nem akarom az időmet pazarolni azzal, hogy szőnyegcsíkokon gondolkozok. A szőnyegpucolással nem az a baj, hogy szőnyegpucolás. 

A körítéssel van gáz. Kipakolni ágyat, asztalt, kutyát, pókokat, ágy-asztal-kanapé alatt mindig találsz egy kis aprót, hajgumit, ollót, stb amit ugye nem lehet felporszívózni csak úgy egyszerűen le kell érte hajolni kétszázkilencvenszer - már azon gondolkozom legközelebb kölcsön kérem valamelyik mamámtól azt a fogós végű pálcát ami van nekik és azzal fogom felkapkodni ezt a sok szart. A fejemben közben megjelent amikor régen a parkőrök peckes járással ilyen szúrósbottal gyűjtötték az eldobált buszjegyet meg almacsutkát... 


Kicsit túltoltam magam ezzel a szőnyegdologgal meg pakolással, aztán még főztem is és kimosattam a mosógéppel-szárítóval, de azt is el kell pakolni, ágyneműt is húztunk, meg új szőnyeget is vettem a Taminak, és még mi is? Jah... a Tami matracát is lecseréltük. Tudjátok milyen nehéz egy ágymatrac? Fel kellett az újat cümbölni, az után azt mondtam na én ezt nem csinálom visszafelé a régivel mégegyszer, külömben is krónikásgenetikám van, nem is emelhetek fel egy kacsatollnál nehezebb dolgot amúgy (najó nem, úgy húsz kiló a határ egyébként). Aki kialálta nekem ezt a szembetegséget elgondolkozhatott volna, hogy hogyapicsába lehet úgy életet élni, dolgozni, hogy nem emelsz... sehogy bakker. A rohadt vödröt se mértem le bőrőndmérővel, amiből a vizet töltöttem a szőnyegtisztítóba.

A régi matracot tehát bevittük (najó behúztuk - nem emeltem mer a Tami kiabált velem) az én szobámba ( az van az udvar felől) és kierőltettük az ablakon. Hogy miért élveztük ezt annyira mint két gyerek azt nem tudom, de nagyon jó ötletnek tűnt ledobni az emeletről.... és akkor az ablak kallantyújába beakadt - mert amúgy is voltak kicsike lyukak már rajta - és végighasadt az a selyemszerű fedőanyaga. Leesett és a teljes külső fal magasságában ott lógott tovább és himbálózott az ablak alatt. A kutya lentről, óriási mérgesen ugatta a lényt, mi kb fuldokoltunk a röhögéstől, nem tudtuk kiakasztani azt a kicsi anyagdarabkát mert a matrac a teljes súlyával húzta lefelé és annyira feszült. Akkor a Tami hozott ollót az meg nem ment be alá, végül megtaláltuk apa szikéjét és miközben Tami lement, hogy megakadályozza, hogy a matrac kilapítsa a kutyát én elvágtam végre a köldökzsinórt. Nehéz szülés volt, de ezután meg azon röhögtünk,  hogy milyen lehetett (volna mer a szomszéd nem volt itthon- legalábbis nem érzek fűszagot az udvarból azért gondolom) kivülről látni ezt az ablak szülte matracdolgot.

Arra emlékeztetett ez az egész, mikor a régi házat még magyarhonban szétvertük és a régi óriási hajdubojlert a lapostetőn a havon megszánkáztatták a fiúk és úgy repült le a ház végén. Valamiért nekünk embereknek néha örömet okoz teljesen inadekvát dolgokat repülni rátni. Esély nem lett volna lecűgölni amúgy se a lépcsőn, kb egy teljes Appalache hegység volt  a gyomrában.

Tegnapra melóban ha azt mondom nem voltam toppon, akkor rettentően szépen fogalmazom meg magam és ezzel azt is  ahogyan éreztem magam. Három nyanya is megjegyezte, hogy szarul nézek ki, és ha ezt kilencven feletti féleszű mamáktól hallod, akkor egész nyugodtan elhiheted. A Kriszti azt mondta, csak azért látom magam szardarabnak mer nem tettem fel reggel szempillaspirált. Ennek folyományaképpen ma renoválást tartok (értsd: hajat mosok) és teszek fel szempillaspirált. 

Ezzel a fáradt lelkesedéssel be is bukkoltam egy hét szabit karácsony előttre (a Kriszti is és akkor jókis exeteri karácsonyivásár meg ilyen programokat gondoltunk és  a fiúkat meg hagyjuk a bányában dolgozni - ez a terv), mert ez a hét elég volt ahhoz, hogy megváltoztassam azt az állláspontomat, miszerint a maradék szabimat majd ünnepek után veszem ki...


Az angolom fejlődik. A munkatársaim lelkesen tanítanak  - még mindig - és  elértünk egy olyan területre, ami kezd érdekes lenni és amelyek biztosan nincsenek benne sem a Project English-ben sem a Headwayben sem pedig az angol Tesz-vesz városban.

Az elmúlt hét termése: fanny flap (nagyajak - nem az orchideáé), flick your bean (ujjal klitorisz pöckölgetése szóval gyakorlatilag maszturbálás), hump (konkrétan dugás).

 A gyerekeim le vannak nyűgözve, mikor egy-egy ilyet bedobok a társalgásba.

2018. szeptember 8., szombat

Szössz - A szülők nyomdokain

Amikor a (felnőtt) gyereked a műtétje utáni "hogy vagy?" kérdésre úgy válaszol "szoszó hálaimhotepnek"

akkor tudod, hogy mindent elrontottál, és ez így nagyon jól van :)


(jah.. meg azt is tudod, hogy a gyerek is jól van)

2018. szeptember 6., csütörtök

Elfelejtett szülinap

Kiment a fejemből pedig akartam ide tortát tenni. Másodikán volt ez az én digitális összehordásom, összevissza blogolásom, kedves naplóm 10 éves.

TÍZ.

Bakker.


Csók mindenkinek


Sírós napom volt ma és mérges. A főnököm mindenkit felcseszett már korán reggel. A szolgálatvezető nővér aszonta biztos valami van a háttérben és azért ilyen morcos. Megint a nagy számmal megmondtam, hogy csessze meg, nekem is lenne okom morcosnak lenni ezermillió szargalacsin van a zsákomban, mégse küldöm el a kollégáimat, férjemet, gyerekeimet a francba napról napra és hogy ez mennyire unprofessional (milyen magyar szó van erre?)  azt el se tudom mondani. Aaannyira teli volt a puttonyom, de 11 felé úgy döntöttem leszarom. Úgyis kifelé áll a rúd nekem már innen, hát legalább ezt a kis időt ami visszavan még (már amennyiben végre valami állásra behívnának) azt már megpróbálnám ilyen leszarompozicíóból tölteni. 
Csak a vérem háborog még mindig, mert úgy meg tudnék még sokmindent a képébe mondani, de nem éri meg. Rohadtul nem. Úgysem változna semmi.
Elégtétel van, időnként van... azért mert mindig saját maga alatt vágja a fát. A baj csak az, hogy közvetve mi szívjuk meg, mint az látszik is.


Na akkor most abbahagyom a panaszkodást és lépek egyet tovább. 
Tegnap voltunk Londonfalván útlevelet csináltatni. Néztem nagyokat miféle emberek járnak arra, de tényleg. Nekem ez meglepetés volt, mert azt gondoltam, hogy elég bátornak és elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember külföldre menjen élni és dolgozni és én naívan azt hittem, hogy ezt mindenki úgy csinálja, hogy A, B és C tervvel érkezik és ötszörösen átrágva mindent még egy D tervet is készít csak mert ja. És a D terv mindig az lenne, hogy legyen annyi pénz, hogy legalább haza tudjak jutni valahogy. 

Hát nem. 
Volt olyan ember, aki a kisablaknál győzködte konzulátusembert, hogy de neki makellútlevél vagy személyi, mert elhagyta mindkettőt és anélkül nem tud munkát vállalni, és anélkül se itt maradni (bérleti díjat fizetni) se hazamenni nem tud. Se anyakönyvi kivonata se semmiféle okmánya nincs és holnap lenne állása, de nem tudja igazolni magát.... és nem, telefonja sincsen és internete se. Ismerőse sincsen és hazatelefonálni se tud senkinek, hogy küldjön pénzt és külömben is bankszámlát is csak holnap akart nyitni, de útlevél nélkül azt se tud, és nem, nem tud elmenni a councilhoz sem, mert nem beszél angolul, jaaahh hogy adnak tolmácsot... oh azt nem tudtam, jah hogy kellene az útlevélért is fizetni, jaah azt se tudtam. Ott állt egy szál koszos nadrágban, és várta, hogy a konzulember hazaviszi és megvacsoráztatja.
Más kérdés, hogy a konzulátusnak meg mi más lenne a feladata, mint, hogy a pórul járt embereken segítsenek, de nem igazán tudom, hogy meddig terjed a segítségnyújtás ilyen esetben. Nyilván nem lehet minden jöttmentnek kiutalni ötszáz font gyorssegély, de nem tudom, hogy akkor miért is vannak egyáltalán... De konzulátusembert is megértem, mert három hasonló is bejött az alatt az egy óra alatt amíg ott voltunk. 

Egyik ámulatból a másikba estem, hogy miféle embereket láttam és hallottam ott. Próbálok nem ítélkezni ilyen tizenöt perces snittekből, mert nem tudhatom a hátteret és a körülményeket sem, de elég nehezen megy. Valahol rohadtul sajnáltam is azt az első fószert aki előadta a fentebbi sztorit, és megfordult a fejemben (mint utóbb megtudtam az uraméban is) hogy odanyomunk kétszáz fontot, hogy legalább egy repjegyet és egy hazaútra szóló sürgősségi útlevelet kaphasson. 


Más.
Nyári Karácsonyi  Partin voltam az elmúlt vasárnap és nagyon jót dumáltunk kollégacsaláddal. Ettünk ittunk, és volt tombola és nyertem egy kertigrillezős kanál-villa-fogó készletet mittomén mi a hivatalos neve. Volt finom angol curry meg grill is és ittam finom pinkgin-t megint. Full napos idő volt és rendesen volt feldíszített karácsonyfa meg lampionok. Kérdeztem én furin - mint ahogy most gondolom mindenki aki ezt olvassa, hogy miatúrónak tart valaki nyári karácsonypartit. Hát a választ megkaptam, egyrészt miért ne, másrészt meg mert ugyi az egészségügyes banda meg az egész kiegészítő személyzet karácsonykor folyton dolgozik, szóval esély nincsen összejönni így, meg az idő se engedi a grillt meg a szabadtéri curryt, valamint a kariparti ami minden évben van, az szépruhás jelenés egy puccos helyen és nem pedig tűz körül üldögélős beszélgetős. Szerencsére a főnök nem volt meghívva, szóval csináltunk soknevetős fotókat is, (mer akárhol van ott, nem érzi senki jogosnak jókedvűnek lenni).

2018. augusztus 29., szerda

Szolgálati Közlegény FONTOS!

Na szal az van, hogy a google és a blogger önhatalmúlag belecsinált a blogomba és emiatt egy ideje nem kapok értesítést a kommentekről ezért ha nem tudok róla - pl egy régebbi posztnál akkor reagálni se tudok rá.

A másik meg, hogy egy ideje csak google accounttal és névvel lehetett kommentelni és ez se tetszett, mert nem mindenki akarja a nevét világgá kürtölni.

Szóval most lett időm megkeresgélni, hogy miaszar van, és kiszedtem a google beletaknyolását a blogból.  Sajnos ezzel egy csomó komment eltűnt, ami elég baj amúgy is, de azért írom ki ide is, hogy tudjátok nem azért lett letörölve mert én eltávolítottam vagy valami.

Most így megint bárki tud kommentelni akár név nélkül is, és újra kapom az értesítéseket is.

Azért írtam nekik egy szép levelet, hogy csesszék meg.

2018. augusztus 28., kedd

Mrs. MacGyver

Az volt, hogy skypeoltunk konferenciában. Anyám, Zsófiék meg én. Beköltöztek ugyi a házba, még sok a dolog, festeni is kell, de tök lelkesek és boldogok mert végre van nagy kert a gyerekeknek és kutya is és a többi meg alakul majd.

Mutogatják körbe a dolgokat, szép tágas nappalikonyha, a szobák is nagyobban és kettővel többek, a régihez képest a fürdőben táncolni is lehetne aztán a teraszra is megyünk, én örömmel konstatálom, hogy milyen szép a terasz és tök nagy az udvar, anyám felteszi az ilyenkor szokásos kérdéseit "holvanarattangarnitúra" "miérdobtadki" holafehérkisszekrény" "vanszunyogháló" "miérvittékelakukát" "kérjétekvissza" "felháborító" "aszunyoghálótiskérjétekvissza" "miérnincsenfeltöltveagyerekmedencemég" stb...
...és akkor aztán hallom ám egyszer csaak, hogy káromkodás van folyamatban a lányomék felől dolby surroundban, majd kétségbeesett jajnemármegin néhányszor...


"Anyám bakker kizárt a gyerek minket."


A gyerek ugyanis aggódik, hogy ha kimegy a kutya akkor elmegy a kutya és nem jön vissza és akkora a szerelem a kutyával, hogy inkább azt szeretné ha csak mindig elérhető közelségben lenne a kanapén és ő meg a kis fejét rajta pihentethetné. Anyáék kinn, de a LÉNYEG a kutya benn, ajtó záródik kilincs letol, kutya bennmarad.
Míg ezek kinn toporogtak a teraszon négy konferenciás emberből kettő elkezdett irgalmatlanul röhögni, kettőnek  meg elkezdett irgalmatlanul a feje nőni és vörösödni. Lehet tippelni kik röhögtek.  A lányom meg én. A Tomi agyvérzéshez közeli állapotán ez nem segített abszolút, hogy mi ilyen rohadtul viccesnek találtuk a helyzetet, de mi meg nem tudunk segíteni magunkon, és elsőre nem vettük tragikusnak, az ajtót végül is be lehet rúgni, végső esetben lehet tűzoltót, katasztrófavédelmet hívni - mondjuk sürgősségi lakatos eszünkbe se jutott momentán...
Az ablak az előzetes -  tapasztalati úton szerzett - szülői felkészültségnek köszönhetően nyitva volt, de sajnos az ennek folyamán bevett rutin miatt bukóra (az előző helyen beértek a kilicsig úgy is, hát itt nem...)

Miután a gyereknek tett szép és kevésbé szép igéretek nem segítettek a szituáció elmozdításán - a szituáció ezesetben a kilincset jelenti - mást kellett kitalálni.
Ősemberi leleményességgel keresgéltek az udvaron és a teraszon az ESZKÖZT, ami kiterjedésében nyilván valahol a fűszál és az esőgyűjtő hordó közötti foglalna helyet,  elég hosszú is és egyáltalán lehet vele valamit kezdeni. Már a kerítés szétszedésén gondolkoztak, mikor a Zsófi talált egy lécet a lebontott szúnyogháló egy darabkáját. Hosszúnak elég hosszú volt, de elég nehéz volt navigálni vele és kis erőkifejtéssel csak laza ütögetésre futotta... Akkor a Tomi lekurvázta a lécet és elkérte, hogy majd ő... Kicsit javult a helyzet és a kilincs féláállásig emelkedett, de még nagy út volt hátra.

Eközben a gyerek, kb. mint Kevin karácsonykor halál boldog volt, hogy eltüntette a családját, különösen a hugát aki vagy a kaját eszi el előle vagy a tévét nyomja máshová, esetleg éppen a kedvenc buszával püföli a kedvenc kutyáját.



Néma (röhögő) szemlélődésemből a Zsófi hangja ébresztett fel, "anyabazzeegmicsinájjunk". Mondom neki - sintérhurkot kéne valahogy csinálni, de amúgy én már levettem volna a bugyimat a helyedben...

Szerintem átfutott a Zsófi agyán is, hogy "tán anyám is kezd megbolondulni" és ki is csúszott a száján valami anyámhülyevagy féleség amit csak szaggatottan hallottam, mert az én anyám  meg éppen arról kérdezősködött, hogy miért lóg a szemét szekrényajtón a konyhában - mert azt ő még az ablakon keresztül messziről is kiszúrta érted...akkor viszont anyámhoz is elért valami ebből az egész előadásból és megjegyezte, hogy mi az a rózsaszín a szárítón - nem tudjuk ugyan, hogy ez csak egy újabb frusztráló kérdés volt, vagy esetleg tényleg realizálta, hogy az valami amit használni lehet.


Egy darab tiszta, rózsaszín, pöttyös anyabugyi mentette meg a lányomat attól, hogy meztelen seggel kelljen a teraszon állnia amig  a Tomi a bugyiból és lécből összeeszkábált pecabotszerűséggel próbál kilincset felhúzni.


Bejutottak.
Mindenki örült. Elmentek fürdetni.
Anyacsakegyvan.
Ittavégefusselvéle.






2018. augusztus 27., hétfő

Mai elmélkedés



Kedves Barátaim!

Rohadtul leegyszerűsítve, hogy bevegye a zúzátok:

A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar.
A liberalizmus azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar, ameddig ezzel nem árt ill. nem okoz kárt más embereknek.*  **

Az illiberalizmus nem azt jelenti, hogy bármit tehetsz míg nem ártasz vagy okozol kárt más embereknek.
Az illiberalizmus azt jelenti, hogy azt csinálsz amit akarsz amig azt akarod amit én mondok.

Az illiberalizmus tehát akárhogyan is próbáljuk szépíteni egyfajta diktatúra amit a liberalizmus fátylával próbálnak betakarni, de sajnos kilóg alóla egy orbitális nagy farok szóval vigyázzatok meddig álltok ott bambán tátott szájjal.



*...értsd: lehet rózsaszín haja akár nővér akár tanár, szerethet bárkit, elmondhatja a véleményét, szabadon tehet, élhet. Lehet egy lába és mégis metrózhat, lehet fél keze és mégis motorozhat, lehet fekete orvos, lehet Down szindrómás pénztáros és egyáltalán bárki lehet és tehet mondhat és olvashat és írhat és nézhet, és csak mert néz, olvas, ír, vagy tesz nem érheti hátrány és nem jelölődhet meg. Ha ritkán elő is fordul ilyen az emberek élnek a jogaikkal és felháborodnak és szólnak és felvilágosítanak és vitatkoznak és felszólalnak és tüntetnek - mert azt is lehet.
**....folytatva a gondolatmenetet a liberális nevelés nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinál amit akar... tovább lehet gondolni, már annak aki képes rá. Segítek: a liberális nevelés nem illiberális. Az egész egyszerűen csak annyi, hogy figyelembe veszi a gyerek személyiségét, gondolatait, akaratát és gondolkodásmódját  - ne adj isten tehetségét és képességeit majd ezek alapján azt és úgy teszi a felnőtt ami a legjobb a gyereknek (nem pedig azt ami a legjobb a felnőttnek, tanárnak, szülőnek, szomszédnak, nem azt ami a legjobban néz ki, vagy ami a legolcsóbb, legkényelmesebb, leggyorsabb stb...) Nem kényszeríti kalodába, nem uniformizálja és nem akarja mindenáron besorolni és beskatulyázni és mindenekelőtt nem kezeli hülyének csak mert gyerek. NA.


Tököm tele van, hogy félre- és belemagyaráznak mindent ebbe a liberális ijesztegetésbe és meg akarják nekem mondani, hogy a gyerekeim idióta, angol, liberális gennykupacok, akik lila hajjal és füvescigivel a szájukban káromkodva szidják a felnőtteket és amúgy meg egész nyugat az elfajzott tinik kénköves bugyra akik halomra szülik a gyerekeket akiket liberálisan szarnak le. NEM, nem így van. (A 19 éves lányom volt gimis 35 fős osztályából  egy lány szült az elmúlt évben (18 évesen) nagyjából a negyede elment dolgozni, másik negyedrész kb. emeltszintűzik és egyetemre megy, a maradék (tehát kb fele) vagy ösztöndíjjal vagy college-ban még mindig tanul.)
Hát bazdmegöcsém.
Lehet, hogy én nem vagyok egy túl okos politikásan gondolkozó ember.
Sem nem vagyok túl okos, sem nem vagyok szakértő. Nekem ezt jelenti a liberális. Ez az ÉN termékem a kis fejecskémből. Bocs ha nem túl szakmai.
 Ha ezzel elveszíteném blogolvasóim felét, hát így jártam. Mivel mocskos libsi vagyok úgyis azt írok amit akarok.

Róza


 

2018. augusztus 20., hétfő

MószerRóza

Volt egy bajos esetünk. Nem írthatom le ugyebár, de annyit mondhatok, hogy be lettünk riportolva, hogy potyára hívtunk mentőt és nálunk senki nem tudja mit csinál és egyébként is ők nem azért vannak, hogy nyanyákat és papákat istápoljanak (jó nem így volt előadva de a sürgősségi esetek prioritásában amit emlegettek ez is benne volt). Szóval most (megint) nyomozás van nálunk és ez kivételesen nem is a főni hibája volt. 

Borzasztóan felhúztam magam. Egyrészt mert milyen jogon esik ki egyáltalán valakinek a száján az olyanféle halvány utalás is, hogy egyik ember élete vagy betegsége vagy bármije is többet érne mint a másiké. Másrészt mert általában pipa leszek, ha  igazságtalanság miatt hurcolnak meg bárkit pláne meg magamat is benne találni egy ilyenben, asszem ez ilyen gyerekkori tulajdonság amit nem sikerült kinőnöm. Visszakapcsoltam ugyan az erősségmérőn, de a hetes fokozat felett kiveri a biztosítékot minden... még mindig...

Először is a tököm tele van, hogy a mentősök mindenhol egyformák (persze, a kivételek). Folyton úgy sétálnak be hozzánk, AZZAL az arckifejezéssel. Mintha az lenne ráírva, má megin idejöttünk valami pisaszagú öreglányért aki behipózott, ahelyett, hogy valami jókis szaftos sziklaugró szétesett feje mellett játszanánk az istent....

Kissé lájtosabb a helyzet erre nyugaton és annyit nem is engednek meg maguknak mint otthon, de errefele is valami érinthetetlen és földöntúli ködben élnek és úgy viselkednek mintha kézrátétellel rá tudnának bírni egy meglőtt aranyszarvast a szökkelésre....vagy szökellésre... mindegy.

Hárman lányok NO WAY hogy megoldottuk volna magunktól azt a szitut, pláne, hogy az akkori szolgálatvezetőnk kb harminc kiló vasággyal. Ezek meg kijöttek és ahelyett, hogy a pácienssel foglalkoztak volna és azzal amiért hívtuk őket, mindenbe belekötöttek amibe csak lehetett, és iszonyat pökhendiek és magabiztosak voltak. Szóval ezt tudták nyújtani, meg egy mószert.

Én meg tájékozottan és hűvösen tudok forráskeresni az interneten (munkaköri leírás, etikai kódex, betegjogok, emelési és mozgatási szabályok stb) és az érvelési képességekért se mentem szomszédba sose.

A főnök megkért mindenkit aki ott volt, írjunk le mi történt. Nekem külön mondta, (érted a magyar migráncsnak) hogy nem arra van szüksége, hogy mikor mentünk be a szobába és ki mit mondott, ennél több kell mert tényleg megüthetjük a bokánkat.

Megírtam a kiskevés hivatkozásocskával és szakmai fingásokkal alátámasztott levelemet amit természetesen virágillatú párfűmmel lefújtam, de azért a kurvaanyázás benne volt a sorok között.



Reggel odaadtam a főninek, kicsit tartottam tőle, hogy túltoltam, de vállalom ... gondoltam...

Egy óra múlva aszonta nagyon professzionális és kivételes munka én meg mondtam neki, hogy le van mentve ha elvesztené....azt is mondta very excellent, hogy nem elég hogy kihúztam a seggünket a szarból, hanem hogy az utána keletkezett gödörbe félig beültettem a mentősöket (mondjuk erre nem vagyok büszke, de felhúztak, hát anyátokkal szórakozzatok amúgy is két hónapja betonkesztyű van rajtam, jaj annak aki belémköt.)

 Azóta még háromszor megköszönte...


Apám azt mondta egyszer nekem, hogy lenyűgözi hogy úgy mondom az embereknek, hogy basszák meg, hogy utána hálásak érte és úgy küldöm el őket a picsába, hogy úgy érzik menni akarnak. 

Ő valamiért mindenáron jogászt akart csinálni belőlem.


Azé örülök, hogy nem jogász vagyok, de valaki már felfedezhetne apám helyett is mer kicsit elvesztem két angol seggének a törlése közben.


Puszi

2018. augusztus 11., szombat

...kávéházi szegleten...

Ülök a Coffee#1 kávézóban és gondolkozom, hogyan próbálok visszarázódni a melóba a szabi meg az életem félig felfordulása után. Néha jobban megy, héha meg nem. Amgúgy sem nagyon kedvelem a járkáló és beszélő (walking-talking) pácienseket, de most extrán nem tudok bájologni, szóval inkább csak a meglágyult mamókák és papókák közelében vagyok mert őket amúgy is imádom és nem kell megerőltetnem magam a jópofáskodással.

Kicsit jobban fáradok agyilag és átlagon felül idegesít a hülyeség meg az egymás zrikálása, de sajnos ezek a játékok minden munkahelyre jellemzőek és nehezen is lehet kikerülni. Eddig se szerettem részt venni ezekben, de most extrán kerülném a konfliktust és a véleménnyilvánítást mert elég bajom van magammal meg a gondolataimmal és nem érdekelnek momentán a piti puffogások és tartok tőle, hogy morcosan kicsit jobban odamondok valakinek, az meg megsértődik.

Kicsit most jobb csak úgy magammal beszélgetni nagyjából, héhány jótékony kivételtől eltekintve.

Szivesen vagyok a Krisztivel vagy a Donnával bármikor, de vannak, akiket próbálok kerülni, mert rohadtul idegesítenek. Ez nem én vagyok, és remélem csak átmeneti és nem maradok ilyen makrancos és morgós, mert nem szeretem magamat ilyennek. Kicsit fellelkesültem a tegnapi szemészettől, négy teljes sort (a betűs táblán) javult a látásom (a második sorról az ötödikre. első és egyetlent nagybetűt eddig is láttam haha), megkaptam a második szurit (kicsit szarabb volt mint az első, nem tudom miért, még most is fáj a szemem kicsit, és éjjel még kellett fájdalomcsillapító, de ma már kibírtam nélküle) minden rendben ment amúgy, hat hét múlva kontroll megint és akkor meglátjuk kell e még további injekció vagy nem. A messzilátás jobb amúgy, közel még mindig hullámos és elmosott.

A doktornő tök lelkes volt és le volt nyűgözve milyen jó hatásfokkal működött, ez rám is átragadt. Voltam kardiológiás elővizsgálaton is, vérvétel stb, de még a kórházi időpontra várok, az exeteri kórházból is megkaptam a behívómat a genetikára, szóval fénysebességgel történnek itt a dolgok. 

Amúgy kalandozásaim az NHS-szel teljesen lenyűgöznek, szóval ja, biztos van akinek van panaszkodnivalója az angol egészségügyről, nekem semmi okom rá, és majd írok erről egy posztot is csak még anyagot gyűjtök hozzá.

Ennyit erről.


Nem akarok magamba túl sok betegségtudatot se palántázni, mert még elburjánzik és majd én is olyan leszek, mint azok az öreglányok, akik semmi másról nem tudnak társalogni csak epekövekről, köszvényről meg lábfájásról, hogy a bélgázokat és az egyéb végtermékeket ne is említsem. Komolyan elképesztőek, még ebéd közben is képesek a reggeli kakálásról beszélgetni a kávéivásra meg eljutni az irrigálásig meg a hashajtásig. Elképesztő.


Amióta nem írtam, lett nekem elektronyos reszelőm megint, papa vett egyet, és még három képet is küldött aznap sms-ben, hogy mi legyen a következő Tefal grill, olajsütő vagy Alexa...

Mondtam neki, hogy most egyelőre semmise, mert a szobabiciklimről is azért tettem le mert egyszerűen semmi ötletem nincsen hova tudom tenni a házba, és se olajsütő se grill nem fér el a konyhában. A lépcső alatti pakolós is teli van, meg az emeleti is, szóval esélytelen, hogy ide ebbe a házba még a huzaton kívül valami befelé jöjjön. 

Pedig jó lett volna egy szobabicikli, mert az esti sétához télen már nem fog fűlni a fogam, pedig mozogni kell és a véremet áramlásban tartani mert abszolút nem vonz az ötlet, hogy megálljon az agyam vagy a szivem.  Mindkettő kell a blogíráshoz a horgoláshoz meg amúgy az éléshez általában.


Elkészültem a kendővel, az új ágyterítőm is egy fél már, nyolcvanhat másik dolog is a fejemben ami arra vár, hogy kihorgoljam, most elkezdtem egy téli sálat magamnak (kicsit önzősködöm most) mert annyira elképzeltem megint valamit ami nincsen is, hogy muszáj megcsinálnom, ha már senki se találta ki eddig. Kicsit legalább lefoglalja a fejemet a mindenmástól. 


Múlt héten kiültünk a Pier Bistroba a tengerpartra a férjjel meg a "gyerekekkel" és miközben ittam a pink gin-t és életem egyik legfinomabb gombás ételét ettem ami egy vadgombás linguini volt és még szarvasgomba olajjal is meg volt locsolva plusz grill csirkemellek a tetején - eközben az járt a fejembe ilyen rohadtul nyúlós-cukros közhelykörítéssel, hogy mennyire jó élni és milyen jó, hogy süt a nap és itt vagyunk és mi a tököm kell még nekem egyáltalán az élettől. Aztán elmúlt a pillanat és én azóta is azt a pillanatot kerestem, és rájöttem, hogy a pillanatokat tényleg csak el kell határozni és aztán hagyni, hogy órák legyenek aztán talán még egy egész délelőtt is. A mai szép és csendes nap a melóban, normális emberekkel, finom ebéddel és a mai csendes délután - miután megfőzöm a thai curryt - majd kicsit ipadozok és horgolok és este újranézzük a papával az Indyt lehet hogy két részt is, és holnap meg majd a másik kettőt. Ha elég kitartó vagyok a határozással, akkor kitart egy hétig is aztán egy hónapig és aztán meg már sokáig. Mostantól. Ezt fogadtam meg. Nem adom meg magamat a kesergésnek  és az önsajnálatnak. Nem fogok letérdelni és feladni se mert akarok még pinkgin-t inni és gombás lingvinit enni és Párizsba menni és ott felvenni a pöttyös ruhámat és igazi párizsi kalapot venni és könyvesboltba menni ott és utána meg ülni egy kávéház teraszán és csak nézni az embereket...




                                            





És megígérte a férj, hogy elvisz Párizsba áprilisban, és mostmár biztos, hogy megyünk, még ha csak egy hosszú hétvégére is... itt az ideje... 

Tudja a tököm külömben miért akarok én annyira odamenni. Csak annyit olvastam róla és annyiféle filmen láttam. Csudaszép lehet.





2018. július 25., szerda

Szülinap, tökfőzelék és sírás a klotyóban

A szemem javul. A második szuri nemsokára esedékes. Kitettem az Amsler rácsot a hűtőre és ott csekkolom minden reggel, de nem is azzal, hanem a sminkelésnél vettem észre három nappal ezelőtt, hogy a jobbat becsukva és sminkelve látom húzni a szemceruzacsíkot a bal szememmel, amit eddig egyáltalán nem láttam (kvázi vakon sminkeltem a jobbat, de nem panaszkodott senki, hogy átmentem volna MarilynMansonba). Mondjuk tök meglepett hirtelen, hogy újra tudok normálisan sminkelni. Mondtam is a férjemnek, olyan vagyok mint hansolo fagyasztás után, sötét foltok helyett egyre világosabb foltokat látok :)

 Nem tökéletes még azért, szóval a dokinő jól mondta, hogy kb három szuri lesz elég - ha egyáltalán használ - hát jelentem, használ. Ettől én most halál boldog vagyok, de nagyon szeretném ha a maradékot is behozná ez a szem, mert még van restancia bőven. Az élesség javult jobban, a görbülés is de az kevésbé. (Gondolom, a bevérzés felszívódóban, de az ödéma még nem csökkent számottevően).

A férj is megijedt, de nála másképp jön ki.

Az egy zsák fonal amit vett nekem - szülinapomra - azok után, hogy már a fodrászomat is kifizette a nyaralás előtt már ráadásként lett értékelve részemről, plusz, kibundázott nekem egy iPad billenytűzetet mert a régi tönkrement, és elvitt vacsorázni is - mindettől én már jól meg voltam ajándékozva de komolyan...

...erre tegnap hazaállított egy második generációs iPadPro -val. A magyarázat - nemlehetettkihagyniakciós volt és úgyis az ő kicsijét az Oliviának akarta adni és neki meg az enyémre (két éves) fájt a foga... Tudjuk, hogy magának is megvehette volna az újat és egy szavam se lenne akkor se. Tudom, hogy ő is halálra rémült, csak ő másképpen pánikol... A Kriszti, magyarék itten  - jóbavagyunk, és nálunk dolgozik mostmár - meg is kérdezte tőlem, hogy hány hétig tart a szülinapom - nálunk így szokott-e - mer akkor ő is bevezetné...

Szóval, mosmár megpróbálok visszatérni az önmagamhoz, mert még két szomorú arcot meglát az ember és holnap vesz egy guccsiórát vagy valamit és nekem meg már így is lelkifurkám van mert kiváltságos lettem ezzel a hülye genetikai defekttel. Nem tudom, valahogy a férfiak mindenre anyagi megoldást próbálnak találni, najó azért kaptam sok puszit meg ölelést is... az ingyér van meg jobban is esik.


A hangulatom is javul. Abból indulok ki, hogy bárki meghalhat holnap meg egy év múlva is  és hát az, hogy ez van hát ez van... Nem tudok rajta változtatni, folyton ott van a fejemben, az biztos, hogy nem szabadulok tőle egyhamar. Mondhatnék ilyen nagy izéket, hogy lassabban élem az életem, meg hogy megragadom a pillanat szépségét, és megállok gyönyörködni a méhecskékben,  meg hasonló puncsosvaniliás életfilozófiákat, de se Oravecnórának se Szabópéternek nem lennék jó...

 Asszem már eddig is eléggé el tudtam bambulni órákat a Stover parkban a tónál szitakötőket nézegetve, akik ugyan semmit sem csináltak, csak röpködtek összevissza, de nekem pánpéter van a fejembe olyankor meg az Epic tündérei és öcsém tökhülyevagyok...nem kell nekem ehhez tréning.

A Nóritól meg a Ryantől is kaptam Woolwarehouse-os ajándékkupont és azt meg beváltottam egy már régóta áhított fonalra, ami isteniszép és épp annyira elég drága, hogy sose szánjam rá a lóvét. Scheepjes márka Whirl és Woolly Whirl - gugliba megnézitek isteniek a színek, már a választás is nehéz volt. Mivel a legutolsó horgolt vállkendőmet magyarhonban elajándékoztam - megint - (mindig így járok, valakinek megtetszik és odaadom), ezért nekiláttam egy csudálatosanszépet készíteni... megint...

A melóban minden a régi, nem tudom most mi lesz velem, remélem a munkatársaim között nem nagyon okoz bökkenőt, hogy én most nem emelhetek nehezet. Eddig nem volt semmi pofavágás meg ilyesmi. A szülinapomon melóztam, igyekeztem is eltitkolni, de rohadtul nem sikerült, mert mikor a profilomat kiegészítettem a facebookon, a dátumnál benne hagytam láthatóságot. Ekkora marharépát már komolyan... én a fészbukkprofi bakker. Namindegy.

A főnök a kedvenc Prosecco-mat hozta, tálcán poharakkal és répatortát gyertyával és még elnézést kért, mert nem volt Red Velvet torta  (a kedvencem: céklás, természetesen dupla  tejszínnel) a marksban, és egy szépen szervírozott talpasdesszertesben még ananász is volt, mert tudják a diétámat, valamint egy óriási virágcsokor benne Napraforgóval, amit megint csak nagyon szeretek persze az elmaradhatatlan angolos szülinapi kártya, és amúgy tök megható volt az egész és elmentem a vécébe bőgni... megint... 

A vécé és én mostanában nagyon jó barátok lettünk. Elmondtam neki az összes bánatomat és bajomat (nem belekiabálva a kagylóba, nem vagyok ennyire teátrális, csak úgy magamba) és segített. Mert amúgy nem vagyok az a pityergős típus és nem is szeretek bánatoskodni másoknak, de a klotyó az jó hely erre...


Miért van az, hogy ez a mennék-maradnék érzés az egész életemet elkíséri???


Szóval horgolom a vállkendőt és egy szééép nagy ágyterítőt-takarót megint a Cosmic mintával (az elsőt ajándékba adtam egy régiörök barátnak) mert a férjjel megegyeztünk, hogy mostantól spór van és egy nagyon faszányos ágyat veszünk karácsonyra (értsd: nagy takaró kell) magunknak mert ezzel fejeződne be a berendezkedési projekt. Azt gondolom, hogy ez amolyan mérföldkő is, valahogy ilyen kicsit szentimentális és jelentőségteljes, ez az ágy a legeslegelső berendezési tárgyunk volt, amikor beköltöztünk abba a pici st.jamesroad-i lakásba 2010-ben. A Bali egy akkori munkatársától kaptuk ingyen, és azóta is ezen alszunk. Most, hogy mindenünk megvan csak az ágyakat - a Tamaráét is - kell lecserélnünk, mert mindkettő használtam jött és hát eléggé elnyűttük mi is az évek során meg a három költözéssel. 


A szabi után kicsit hosszúra sikeredett ez a hét a melóban, de most a szabadnapot még inkább értékelem, még mindig jó idő van süt a nap és mindenki elment itthonról és én meg ülök itt egyedül a szeretem reggelemmel és iszom a teámat. Csak az az egy dolog zavar mai jövőmben, hogy tönkrement az elektronnyos reszelőm és le kell reszelnem két egész tököt KÉZZEL (felháborító) mert ha fene-fenét is eszik mi meg tökfőzeléket fogunk ma pörivel mer néha iszonyat jó tud lenni a szar szocis menzakaja feljavított változata. 


Papa aszonta, várjam meg ötkor jön és lereszeli... hát nem imádnivaló?


TúlélőPiXiERóza aki most elmegy Terminátort nézni és hogolni amíg nem kell nekilátni tököt reszelni.



2018. július 18., szerda

Mai elmélkedés

...az már az öregedés jele, hogy a szemöldökömet is el tudom aludni?
Öt percembe is beletelt reggel mire visszasimogattam a helyére.

Hangulatom STROMAE.
Fájdalmasan gyönyörû.
Magával ragadó.
Életkedvet ad...
...olyan, mint egy modern sanzon.


..jah..hangosan kell...








2018. július 16., hétfő

Speciális vagyok


... avagy még mindig vakon, kevésbé boldogan.


A hazaút előtti látogatás a csontológián fájdalmasra sikeredett már ami a röntgent illeti. Képtelenebbnél képtelenebb pozíciókba erőltették bele az amúgy is sokat szenvedett vállizületemet, aztán már mindegy is volt mit csinálnak, mert az aznapot végigbőgtem kisebb nagyobb megszakításokkal. Mindezektől eltekintve az NHS nálam jól vizsgázott, tele váróteremmel se voltunk ott több mint három órát és ebben az anamnézis, doktorosdi, vérvétel, röntgen, megint doktorosdi foglaltatott benne. Hát én nem tom miért panaszkodnak akik panaszkodnak, de szerintem ezzel megdöntötték a mindenkori magyar rekordot bármelyik osztállyal vagy ambuláns rendelővel szemben - és akkor még a szemészetről nem is beszéltem, na de majd most...

Szóval a vállam meggyógyulgatott nagyjából kedd-szerda körülre.
Szerda reggelre voltam ugye sürgősségi időpontra beírva a szemklinikára. Ami ott két nap lefolyása alatt kiderült, arra semmilyen módon nem lehet felkészülni, kb hat bucket challenge se lehet annyira fagyos mint amilyen hidegzuhanyt kaptam, azóta is fázom tőle.

Ott kezdődik a történet, hogy gyerekkorunkban vizsgálgatták a szemünket és a bürkénket öcsémmel. Tanácstalan fejvakargatásnál tovább nem nagyon jutottunk, de annyit tudtam, hogy van valami a szemem fenekén, aminek nem kellene ott lenni és az öcsémnek is. Mivel évekig nézegették és nem változott semmit se, aszonták béküljünk ki vele, hogy ez ott van. Valamiféle érdes felületről szóltak a dolgok, meg foltokról. Namindegy szóval ezzel éltem - éltünk. A bőrtünet nálam elég enyhe, alig látszik igazából a nyakamon és a karomon, öcsémnek a nyakán kicsit látványosabb.

Éveken át minden optikus látta ezt az izét a szememben, de senki se foglalkozott vele, mondván, ha mindig ott volt biztos jó helyen van ott. A legutolsó látogatásomkor viszont ezekkel az érdekes tünetekkel mentem, hogy a bal szemem előtt hullámzik minden és centrálisan alig látok valamit.

Ezt kéne látni.

én ezt látom kb:

és még a pont is elkenődik egy kicsit.

Kb. így látok olvasni:

, de még az egész kicsit jobbra is tolódik, szóval amikor pl. van egy szám 1999 akkor azt egyszer 199-nek látom egyszer meg 19999 nek, attól függően, hogy kissé jobbra vagy balra nézek. Muris amúgy.

Mivel vérzés látszott a fényképen (a szemfenéken) az optikus sürgősségi időponttal a kórházba utalt.


Ennyit az előzményekről.
A klinikán rutin vizsgálathoz előkészítettek, becsöppentették a pupillatágítót, kivakuzták az agyamat párszor, majd szkenneltek. A szakrendelőben a doktornő megvizsgált, majd visszaküldött a fotóshoz, hogy még egy valami nagyobb optikásabb izét csináljanak, addigra már mindent homályosan láttam a pupillatágítótól és lilában-kékben a vakutól.
Hummogott hámmogott, majd leültetett a váróban azzal, hogy specialistával kell beszélnie.
Mikor visszajött megkérdezte, hogy lenne e időm ma még maradni egy órácskát, mert most azonnal megcsinálnának egy kontrasztanyagos vizsgálatot és reggel kilencre várna vissza a specialista és készüljek arra is, hogy több mint valószínű, hogy a kezelést is elkezdik holnap, ami három-négy alkalmas négyhetenkénti szuri a szemembe. Akkor már kezdtem beszarni, hogy mi van már...
Szóval pillanás alatt bevénáztak, kontrasztanyaggal megtoltak és már benne találtam magam a sűrűjében.

Másnap reggel kilenckor a specialista várt. Magas, fekete doktornő, iszonyat tekintélyt parancsoló, eszméletlen kedves és rágugliztam kurvaokos és nagytudású. Gondoltam akkor is már hogy nagy valaki, mert mindenki lábujjhegyen közlekedett körülötte, itt is így működik a tisztelet dolog.
Elmondta nekem, hogy egy ritka (nagyon ritka) genetikai kondicióm (öröklött génhibám) van énnekem. Ő baromi izgatott is volt, megkérdezte, hogy bemutathat e engem a többi dokesznak, meg az egyetemistáknak. Cikket is akar írni belőlem és azt tanácsolta ne guglizzak rá mi vagyok, mert sok szörnyűséget írnak a neten (rágugliztam, tényleg)...
Genetikai vizsgálatra küld, és kardiológiai konziliumot is kért. Mielőtt halálra rémültem volna, nagyon speciálisnak éreztem magam, vagyis legalábbis igazat adtam magamnak, mikor nagyképűség nélkül de különlegesnek értékeltem magam egész életemben, csak valahogy nem úgy lettem  egyedi ahogyan  szerettem volna... hát mosmá mindegy, vigyázz mi kívánsz...

Na... hát szóval, még aznap megkaptam a szurit a szemembe, ami rohadt ijesztően hangzik, és elég kellemetlen még a háromfázisos érzéstelenítés után is, de túléltem.

Amire viszont választ kaptam, hogy harmincéves korom óta miért fájok indokolatlanul, miért vannak ilyen szaros térdi-válli bajaim, merthogy azt én így korainak ítéltem, de beletörődtem. Csodálkoztam mikor a vállröntgen után azt mondták trauma és hogy rohadt meszesek a szalagok, mikor semmit sem csináltam a vállammal, de nem hitték el...
Mivel soha nem szedek gyógyszert,  megtanultam ezzel a kisebb nagyobb húzódos fájdalommal együtt élni, (holott nem kellett volna), de gondoltam hát ez van, ez a korral jár öreganyám is megmondta... Gondolkoztam én ezen sokat, hogy normális e ez a fáradtság dolog, meg hogy biztos azér van mert amúgy állandóan szaladgálok mint a mérgezett egér, és itthon is sok a tennivaló, de hát azér mégis...nem voltam elégedett az állóképességemmel és a kondiciómmal. Plusz ez a fájás, de ha nem jön elő ez a szemtünet, hát én sose megyek orvoshoz. Nyolc éve itt élünk és egyedül én nem voltam családorvosnál regisztrálva mostanáig, mert semmi bajom se volt.

Maga ez a rendellenesség minden ezzel született embernél más tünetegyüttessel nyilvánul meg, a szem és a bőrtünetek majnem száz százalékban megjelennek, továbbá szív és érrendszert érint, hirtelen szívhalált is okozhat, meg agyi aneurizmát, véralvadási zavarokat okozhat, ezzel együtt és ettől függetlenül is vérszegénységet,  izületi vérzéseket, gyomorvérzést, gasztro érintettséget - fekély, bélgyulladás és egyéb nyalánkságok.
A szem és az érrendszer a legveszélyesebb, szóval ja... Nem részletezem, aki kiváncsi olvasson utána, főleg angolul van irodalma, a nevem ezután Pseudoxanthoma Elasticum, vagy PXE, de szólítsatok csak Pixie-nek.

Gondolkoztam sokat, írjak e ide erről vagy mit csináljak ezzel az infoval. Mivel azonban nem vagyok se milliomos, se fontos ember, se semmiféle hátrányom nem származik ebből, jobbnak találtam őszintén folytatni ezt az írás dolgot.
Nem tudom még mit kezdjek én se ezzel, összevissza ingázik a hangulatom és a hozzáállásom - a teljes megsemmisüléstől a felemelő optimizmusig nagyon széles skálát jár be még akár egy nap alatt is.

A két hét szabadságom Magyarországon azzal telt, hogy próbáltam magam jól érezni, és bizakodni, a szemem is javult kicsit már egy szuri után is, de ez a kis elveteményezett aggodalomcsíra már benövi a fejemet lassan, és néha azon kapom magam, hogy elmélázok, mit csinál egy vak a hétköznapokban.
Mennek a vakok moziba? Úristen, hogy fogok pokrócot horgolni? Olvasni? Ilyenkor pánikolok.
Esténként beleástam magam a cikkekbe, tudományos kutatásokba, csak ez még egy "fiatal" betegség és túl sokat nem tudnak róla. Kétezer környékén találták meg a gént ami okozza.

Azon túl, hogy ritka a bőrtünet nélküli PXE, valószínű, hogy apám beteg volt és ezért halt meg 47 évesen szívhalálban (jó, biztos rásegített a Sypmhonia meg a jó egészséges étkezés). Anyám csak hordozó, de az ő öccse pl. 27 évesen halt meg egy reggel, zoknihúzás közben és az öccsének a fia szintén huszonévesen ugyanígy.
Asszem a nagynénémnek (apám legidősebb testvérének), van bőrtünete mintha úgy emlékeznék - de ő meg már közel van a kilencvenhez, szóval valószínűleg neki más érintettsége nincs és nem is tud róla, hogy mibaja.

MINDEN értelmet kapott, amiről azt gondoltam véletlen - mondjuk még ezzel együtt se ezerszázalék az hogy a többieknél ez volt a baj.
Enélkül az új információ nélkül az egész katyvasz, értelmetlen lutri az élettel. Most meg, hogy tudom az okot, még sokkal ijesztőbb belegondolni. Szerencsére iszonyat ritka ez az egész, a gyerekeim még a legrosszabb esetben is "csak" hordozók szerencsére, mivel a férjem egészséges.
Öcsémet elküldtem dokihoz a diganózissal, néztek rá is nagyot, de ő is belekezd a kivizsgáltatásba miután a rockmaratonon letudta ügyes-bajos dolgait.

Szóval most várom a következő szemszuri időpontot és nekiláttam könnyebb és nyugisabb állást keresni (mostmár legalább nyomós okom is van erre). Próbálok még többet tenni az egészségemért és a kondíciómért mert amúgy nekem nem sürgős megvakulni és meghalni se. Beregisztráltam a PXE international oldalára, meg a facebookcsoportba is felvettek sok hasznosat (és ijesztőt) lehet olvasni ott is...

Gondolkoztam írjak e memoárt, vagy még túl korai, meg hogy így mosmár álomvalóraváltós tervekre van e még időm.
Nagyon dühös is vagyok, mert akik követik az életemet azok tudják, hogy annyi szart kaptam - tunk- már a pofánkba és felneveltük ezt a négy gyereket az se volt piskóta, és az életújrakezdésben is profik vagyunk már, akartunk egy kicsit mostan lazulni, élni és szeretni - és most meg ez... hogy úgy mosmá kicsit lehet, hogy jobb lenne ha békén hagyna minket a sors, a napisten, buddha meg a szithárta vagymittomén a gondviselés... Inkább úgy legyen, hogy csak úgy vagyunk és ne történjen semmise. Sajnos ilyet nem lehet kérni. A miért-re meg nincs válasz. Arra sosincs...

Csináltam az öcsém teraszán verőfényben magamról egy tök jó szelfit, mer régi a profilképem (már legalább fél éves haha)  és olyan jól sikerült, és nézegettem rajta a szemeimet, amiket amúgy mindig dicsértek, hogy milyen szépek és különleges színűek és azon agyaltam, hogy ha majd nem látok akkor is ilyen szépek lesznek e...




Várom, hogy a szuri mennyit használ.




.... de amúgy az van, hogy megígértük a férjem félkézzel és cukorbetegen, én meg (egyelőrecsak) félvakon és pixie-sen leszünk akkor is kurva boldogok ha a fene fenét eszik is.
De azért egy kicsit most megengedem magamnak a luxust, hogy a sarokban sebeket nyalogassak, ugye nem baj...



PiXiE - Róza



jah.. még eszembe jutott ide a végére: Azt szokták mondogatni depresszív és pesszimista kis népemnek tagjai, hogy a jóisten mindenkire annyi terhet rak, amennyit el tud viselni. Hát Jóistenkének tisztelettel jelentem, elértem a saját határaimat. Köszi, innentől csak széles utat kérnék...


2018. június 25., hétfő

... vakon, bénán, boldogan.

... naszóval... az van, hogy rám jár a rúd.


Tökre vàrtam a szabimat - amit pénteken kezdek - izgatottan, örömmel, újruhával, szülinappal, ajándékokkal az unokáknak, Magyarországra utazás izgalmával (mer fosok a hosszú úttól, de mindegy), fodrásszal, manikûrrel, új fürdôruhával és meglepetéssel (öcsi nem tud semmirôl, negyvenedik szülinapja lesz épp, plusz magamtól magamnak is szülinapis-lepôdésre kaptam egy tökjó bukszát...igaz féláron jutottam hozzá mert kirakatban volt, de dönölûûû és puccos és új szaga van)

...erre a vállam teljesen beállt, másfél hete kiestem a munkából, iszonyúan bír fájni, még a seggtörlés is kihívás. Konkétan leképezve; három körfûrészlapos asztalon èrzem folyamatosan. Az elmúlt héten magamévá tettem négy doboz Ibuprofent és egy doboz Naproxent csekély hatásfokkal.  Miután a nonsteroidok nem mûködtek, ma szurira megyek amiért tekintve hogy egyenest a vállizületbe adják - egyáltalán nem rajongok. 

A bal szememmel is gondok vannak, szerdán megyek a kórházba vizsgálatra, hogy kiderüljön mi lesz ezzel a bevérzéssel a vakfolt mellett, mert olyan látástorzulásom van, hogy bakker az elvarázsolt kastély tükörterme az kutyafasza... Egy hónap alatt szoktam hozzá ehhez a fura Hundertwasser látásmódhoz, de nagyon nem szeretném ha állandósulna.

Jó lenne , ha a héten ttörténne kisebb csodával határos esemény, mert ha törik ha szakad mi beülünk a kocsiba szombat reggel és megyünk unokalátogatóba.

Részleteket majd késôbb írok, mert egy ujjal posztolni, úgy, hogy minden betû szétcsúszik a szemem elôtt nem élmény. Ha legalább a vállamat megszerelik, írok, mert kétkézzel tudok vakon is gépelni.

 Itten a végére egy skypesszössz mer csakazértis vidáman:

" -…Tamááás segíts! 

- Mi a baj? 

- A fiad ideszart a padlóra, a lányod meg megpróbálta felsöpörni..."





update: behatárolhatatlanul szar napom volt, melynek a nagyját a sürgôsségin töltöttem a kórházban.  Fájok, és ettôl öregnek és szétesettnek érzem magam. Mondhatni fészbukknyelven: nemhogy nem vagyok szelfiképes állapotban, de még egy csúsztatós nokiás lesbôl és ötven méterrôl lôtt homàlyosra se vagyok jó.


2018. június 11., hétfő

2018. június 8., péntek

Anya szössz a skyperól

"Helgaaa... ne hozd be azt a söprût a teraszról, így is tele van a nappali indokolatlan dolgokkal..."


"...anya, soha nem gondoltam, hogy ilyen mondatot fogok kimondani, de képzeld ma belekakált a gyerek a hosszabbítóba"





2018. június 6., szerda

Egy néggyerekes űrdemagóg jövőképe

Volt jó sok mondanivalóm, de először azt gondoltam, nem reagálok semmit sem a nemzet pinája kontra szolgálólány meséje hisztériára.
Aztán ez is gyúródott, változott bennem ebben a pár napban és mostanra ezzel az átgyurmázott és megformázott maszlaggal se nagyon tudok mit kezdeni, csak hisztérikusan nevetni kéne ezen az egészen.
Olyan volt ez az én formálódó véleményem, mint a terminátorkettőben mikor a végén megsemmisül a folyékonyfém manus és az összes addigi felvett személyisége ott csapkod a forró olvadt vasban.
Stádiumaim voltak rendesen - szingliként a "kiaméhemből, kikérem magamnak", migránsként az "amúgy mitugrálok engem ez nem érint nem ott élek", anyaként a "külömben is van négy gyerekem de ha csak a saját termelést nézem akkor is megvan a kettő" állampolgárként "bazdmegtököm nem kell sok hozzá, hogy szaporodjon a magyar, az összes ismerősöm több gyereket akart aztán megakadtak az első csomag pelenka áránál..."

A végére oda jutottam, hogy innen az agyam belsejéből a szememen át nézve mennyire sírnivaló az összesféle mondandó.
Nem beszéltem senkinek (csak a férjnek, mert ő ért engem), erről az én maszlagomról meg amire jutottam, de aztán azt gondoltam tegnap, hogy kicsit már úgy nyom belülről és meg kéne szabadulni tőle, hát tessék.


Jó hülyeség ríni azon, hogy fogy a magyar, miközben a bolygónk már lassan eléri az éppen eltartható emberek mennyiségének határát. Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a magyar identitásom és nemzettudatom meg örökségem SEM lehet olyan fontos mint az, hogy elsősorban EMBER vagyok és nem magyar... már bocs. Fő csapásvonalként az emberiségért -- a bolygónkért és egymásért - vagyunk felelősek és nem az országunkért (már, hogy mert így megokosodtunk és lejöttünk a fáról meg ilyenek).

Hamár dugni KELL akkor elsősorban fajfenntartásból megy az (evolúcióilag aszongyák a szerelemhormon is emiatt vóna) de az biztos, hogy  nem nemzetfennmaradásból.

Az évezredek során egész civilizációk és törzsek - vagy ha úgy tetszik nemzetek tűntek el (és kerültek elő - a szerk...) ez egy olyan folyamat ami a történelem során kismilliószor előfordult. A népek alakultak, az országhatárok mozogtak és mindezekkel együtt kétlem, hogy vannak ma már tiszta nemzetek akkora volt itt a jövés menés.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem nem fontos az, hogy magyar vagyok.
Szerintem viszont kurvára rossz a sorrend ebben az egészben. Az örökségünk, vagy a gyökereink (bár ez utóbbi tök jól kétértelmű...) megtartásával is lehet a tágabb látókörrel nézni és látni.

Ettől a fura véleményemtől én még magyar vagyok. (JA... és nem azért mert magyarnak születtem, mert ez megin egy másik hülyesége az én kicsi népemnek. )
Nekem a Föld bolygó a hazám és az a fura helyzet állt elő, hogy én akkor érzékenyülök el, ha a nemzetközi űrállomás instagramját nézegetem. (Meg mondjuk ha a Balatont, de az (remélhetőleg) ott lesz akkor is ha nulla magyar ül a stégen.)

Ha elpusztítjuk a bolygónkat és vele együtt egymást, vagy legalábbis a civilizációnk nagy részét, kurvára mindegy lesz, hogy árpádnépének mennyi volt a szaporodási rátája...
...ezzel már a hagyatékunk is vele pusztul és kétezer év múlva se lesz ámuldozó ember itt aki majd nézegeti a szentkoronát egy múzeumban az üveg mögött és olvasgatja a feliraton, hogy élt itt egyszer egy pökhendi kis nép akik magyaroknak nevezték magukat...

Jah, hogy hülye vagyok és demagóg és menjek vissza a konyhába gyereket szülni...
Jah, hogy nem ezen a bolygón élek?
Ja de.









EPI: Utópisztikus gondolatok? Jah...
A baj csak az, hogy nekünk kell eldönteni, hogy majd a végén  ilyen 1984-szerű szolgálólány mese lesz-e, vagy inkább startrekkeses egyesült nemzeteses...
Sajnálom, én ilyen űrgeneráció vagyok, szerintem vagyunk néhányan.
Tudjátok énmagyar miért küzdök nap mint nap (egész életemben really) ?
Azért, hogy optimista maradhassak...





Na elmegyek horgolni és firefly-t nézni. Az való nekem nem a politika meg a világmegváltás, akkora olvasótáborom úgyse nincsen.

Üdv
Róza

2018. május 20., vasárnap

Bűnözős szössz

- Mama! Apa most tudod micsinál? Elmegy Bovey Tracey-be... és tudod az mit jelent?

- ?? Mit???

- Azt, hogy el kell mennem a Marks and Spencer benzinkút mellett...

- Úúúúú, hmmmm. Az finom profiterolt jelent. Karamell öntettel kérném...

2018. május 16., szerda

A nap hülyéje

ŐŐ az úgy volt, hogy iszonyatfohatdfárasztó és bolondokházás napunk volt tegnap, egy ember elkéretőzött félórával előbb, egy másik amúgy is kettőkor végzett, egy harmadikat meg szívjóságból kültdtek ebéd után haza, mert a négyéves gyerekének volt a szülinapja. Szóval kettő után így magunkra maradtunk a Sallyvel és próbáltuk elosztani a melót, de még így is mint a fejvesztett csirkék rohangáltunk egyik csengőtől a másikig és még egy új beteg is jött, és a gyógyszerszállító is beesett és a főnővér meg a dokival volt, és a főnök meg brummogott, hogy valami e-mail visszajött és nézzem már meg, naszóval ja. Ennek ellenére elég jó kedvem volt egész nap, mert azért a két hét szabim alatt kipihentem magam, plusz tudtam, hogy ma szabadnapos vagyok, szóval lehúzom ezt a hosszú műszakot és kész.

... és akkor fél órám volt még vissza, de a Julienne-t még nem csekkoltam le. Benn ült a szobájában tök szottyadt arcberendezéssel, és nekem meg lelkifurkám volt, mert reggel még úgy indultam, hogy három után kiviszem a kertbe a napsütésbe ha már úgyis itt kell rohadnom, de nem volt időm rá egyáltalán. ( Mert amúgy tegnap nagyon nyár volt itten, ma koratavasz van, holnap kituggyami...)

Nagyon meleg is volt a szobájában, ment a ventillátor, ő meg csak ült ott bánatos képpel. Mostanában nem is sokat kommunikál, egyre kevesebbet.

Néha bekattan nálam valami mittoménmi, és odaperdültem a ventillátor elé és fújta a hajamat a szél és telitorokból - egyből a végső oktávugrással - nekiláttam hogy ".....end áááájiááááiijáááááj villóólvééjz lavjúúúúúúáááuááá..."

és mikor megfordultam a Julienne majd szétesett a röhögéstől .... meg az ajtóban álló doki is...


... tiszta szerencse, hogy ezúttal nem emeltem fel az egyenruhámat, hogy beszellőztessek alá...



Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...