2018. június 8., péntek

Anya szössz a skyperól

"Helgaaa... ne hozd be azt a söprût a teraszról, így is tele van a nappali indokolatlan dolgokkal..."


"...anya, soha nem gondoltam, hogy ilyen mondatot fogok kimondani, de képzeld ma belekakált a gyerek a hosszabbítóba"





2018. június 6., szerda

Egy néggyerekes űrdemagóg jövőképe

Volt jó sok mondanivalóm, de először azt gondoltam, nem reagálok semmit sem a nemzet pinája kontra szolgálólány meséje hisztériára.
Aztán ez is gyúródott, változott bennem ebben a pár napban és mostanra ezzel az átgyurmázott és megformázott maszlaggal se nagyon tudok mit kezdeni, csak hisztérikusan nevetni kéne ezen az egészen.
Olyan volt ez az én formálódó véleményem, mint a terminátorkettőben mikor a végén megsemmisül a folyékonyfém manus és az összes addigi felvett személyisége ott csapkod a forró olvadt vasban.
Stádiumaim voltak rendesen - szingliként a "kiaméhemből, kikérem magamnak", migránsként az "amúgy mitugrálok engem ez nem érint nem ott élek", anyaként a "külömben is van négy gyerekem de ha csak a saját termelést nézem akkor is megvan a kettő" állampolgárként "bazdmegtököm nem kell sok hozzá, hogy szaporodjon a magyar, az összes ismerősöm több gyereket akart aztán megakadtak az első csomag pelenka áránál..."

A végére oda jutottam, hogy innen az agyam belsejéből a szememen át nézve mennyire sírnivaló az összesféle mondandó.
Nem beszéltem senkinek (csak a férjnek, mert ő ért engem), erről az én maszlagomról meg amire jutottam, de aztán azt gondoltam tegnap, hogy kicsit már úgy nyom belülről és meg kéne szabadulni tőle, hát tessék.


Jó hülyeség ríni azon, hogy fogy a magyar, miközben a bolygónk már lassan eléri az éppen eltartható emberek mennyiségének határát. Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a magyar identitásom és nemzettudatom meg örökségem SEM lehet olyan fontos mint az, hogy elsősorban EMBER vagyok és nem magyar... már bocs. Fő csapásvonalként az emberiségért -- a bolygónkért és egymásért - vagyunk felelősek és nem az országunkért (már, hogy mert így megokosodtunk és lejöttünk a fáról meg ilyenek).

Hamár dugni KELL akkor elsősorban fajfenntartásból megy az (evolúcióilag aszongyák a szerelemhormon is emiatt vóna) de az biztos, hogy  nem nemzetfennmaradásból.

Az évezredek során egész civilizációk és törzsek - vagy ha úgy tetszik nemzetek tűntek el (és kerültek elő - a szerk...) ez egy olyan folyamat ami a történelem során kismilliószor előfordult. A népek alakultak, az országhatárok mozogtak és mindezekkel együtt kétlem, hogy vannak ma már tiszta nemzetek akkora volt itt a jövés menés.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem nem fontos az, hogy magyar vagyok.
Szerintem viszont kurvára rossz a sorrend ebben az egészben. Az örökségünk, vagy a gyökereink (bár ez utóbbi tök jól kétértelmű...) megtartásával is lehet a tágabb látókörrel nézni és látni.

Ettől a fura véleményemtől én még magyar vagyok. (JA... és nem azért mert magyarnak születtem, mert ez megin egy másik hülyesége az én kicsi népemnek. )
Nekem a Föld bolygó a hazám és az a fura helyzet állt elő, hogy én akkor érzékenyülök el, ha a nemzetközi űrállomás instagramját nézegetem. (Meg mondjuk ha a Balatont, de az (remélhetőleg) ott lesz akkor is ha nulla magyar ül a stégen.)

Ha elpusztítjuk a bolygónkat és vele együtt egymást, vagy legalábbis a civilizációnk nagy részét, kurvára mindegy lesz, hogy árpádnépének mennyi volt a szaporodási rátája...
...ezzel már a hagyatékunk is vele pusztul és kétezer év múlva se lesz ámuldozó ember itt aki majd nézegeti a szentkoronát egy múzeumban az üveg mögött és olvasgatja a feliraton, hogy élt itt egyszer egy pökhendi kis nép akik magyaroknak nevezték magukat...

Jah, hogy hülye vagyok és demagóg és menjek vissza a konyhába gyereket szülni...
Jah, hogy nem ezen a bolygón élek?
Ja de.









EPI: Utópisztikus gondolatok? Jah...
A baj csak az, hogy nekünk kell eldönteni, hogy majd a végén  ilyen 1984-szerű szolgálólány mese lesz-e, vagy inkább startrekkeses egyesült nemzeteses...
Sajnálom, én ilyen űrgeneráció vagyok, szerintem vagyunk néhányan.
Tudjátok énmagyar miért küzdök nap mint nap (egész életemben really) ?
Azért, hogy optimista maradhassak...





Na elmegyek horgolni és firefly-t nézni. Az való nekem nem a politika meg a világmegváltás, akkora olvasótáborom úgyse nincsen.

Üdv
Róza

2018. május 20., vasárnap

Bűnözős szössz

- Mama! Apa most tudod micsinál? Elmegy Bovey Tracey-be... és tudod az mit jelent?

- ?? Mit???

- Azt, hogy el kell mennem a Marks and Spencer benzinkút mellett...

- Úúúúú, hmmmm. Az finom profiterolt jelent. Karamell öntettel kérném...

2018. május 16., szerda

A nap hülyéje

ŐŐ az úgy volt, hogy iszonyatfohatdfárasztó és bolondokházás napunk volt tegnap, egy ember elkéretőzött félórával előbb, egy másik amúgy is kettőkor végzett, egy harmadikat meg szívjóságból kültdtek ebéd után haza, mert a négyéves gyerekének volt a szülinapja. Szóval kettő után így magunkra maradtunk a Sallyvel és próbáltuk elosztani a melót, de még így is mint a fejvesztett csirkék rohangáltunk egyik csengőtől a másikig és még egy új beteg is jött, és a gyógyszerszállító is beesett és a főnővér meg a dokival volt, és a főnök meg brummogott, hogy valami e-mail visszajött és nézzem már meg, naszóval ja. Ennek ellenére elég jó kedvem volt egész nap, mert azért a két hét szabim alatt kipihentem magam, plusz tudtam, hogy ma szabadnapos vagyok, szóval lehúzom ezt a hosszú műszakot és kész.

... és akkor fél órám volt még vissza, de a Julienne-t még nem csekkoltam le. Benn ült a szobájában tök szottyadt arcberendezéssel, és nekem meg lelkifurkám volt, mert reggel még úgy indultam, hogy három után kiviszem a kertbe a napsütésbe ha már úgyis itt kell rohadnom, de nem volt időm rá egyáltalán. ( Mert amúgy tegnap nagyon nyár volt itten, ma koratavasz van, holnap kituggyami...)

Nagyon meleg is volt a szobájában, ment a ventillátor, ő meg csak ült ott bánatos képpel. Mostanában nem is sokat kommunikál, egyre kevesebbet.

Néha bekattan nálam valami mittoménmi, és odaperdültem a ventillátor elé és fújta a hajamat a szél és telitorokból - egyből a végső oktávugrással - nekiláttam hogy ".....end áááájiááááiijáááááj villóólvééjz lavjúúúúúúáááuááá..."

és mikor megfordultam a Julienne majd szétesett a röhögéstől .... meg az ajtóban álló doki is...


... tiszta szerencse, hogy ezúttal nem emeltem fel az egyenruhámat, hogy beszellőztessek alá...



2018. május 10., csütörtök

Egy rövid helyzetjelentés az elmúlt két hétről mikor is jól megérdemelt szabadságunkat töltöttük 

  1. Szőnyeget tisztítottunk megint a rugdoctorral
  2. Kicseréltem a függönyt és vettem órát meg szőnyeget
  3. Amúgy pincétől padlásig (tulajdonképp erre ki kell találni valamit, mert egyik sincsen) kitakarítottam (a húsvéti nagytakarítás tolódott ide mert akkor látástól mikulásig melóztam)
  4. Itt voltak a power wash guy-ok is házat, járdát és autóbeállót takarítani
  5. Anyám és az öcsém élvezhették vendégszeretetünket pár napig
  6. Vasárnap a Jo mamaséf szülinapi koccintósán voltam és ünnepeltük a nyarat
  7. Nekiláttam egy rohadt nagy és szép crochet CAL-nak (horgolt takaró-terítő amit egyszerre többezer ember horgol egy minta után amit minden kedden folytatásosan adnak meg. 
  8. Ma van a házassági évfordulónk
  9. Szombaton vissza kell mennem dolgozni


Részletek:


1. 

Mint azt a régi motoros blogolvasóim tudják már biztosan rólam,  szivemből gyűlölöm a padlószőnyeget, de még jobban gyűlölöm azt az embert aki kitalálta és kivitelezte, hogy egy kiadásra szánt házba mindenhova krémszínűt kell fektetni, mert az majd milyen tök jó lesz, hogy háromhavonta tisztítani kell, még akkor is ha nem vagyunk egy füstöslábú szénégető család. Komolyan. Bár épp tegnap jeleztem a férjnek, hogy a kávésdobozokat felirattal előre tegye vissza a pultra, mert minden nap fordítgatnom kell őket azért az gondolom, hogy talán OCD-s nem vagyok (még), de gyűlölöm a koszt meg a rendetlenséget és egy krémszínű szőnyeg esetében ez kb. mindennapos szenvedés nekem. A férj is rendetlen, de a hiányosságait én kipótolom (vagy baszogatom) és őt amúgy (egyéb nyilvánvaló okok miatt) sem cserélném le. 

2.

Bárhogy is, a szőnyeg tiszta, és alapos indokokkal győztem meg magam egy antracitszürke fedőszőnyeg vásárlására, hogy legalább a nappaliban ne kelljen már minden két hónapban samponozni. A függönyt pirosra cseréltem, ezzel a nappali szerintem rendben, bár még mindig nincsen piros csőszékem (tube chair) de a kívánságlistámon már rajta van az ARGOS áruházban 99 fontért, de várom az e-mailt mikor árazzák le. Addig is nézegetem a gumtreet meg a facebook piacot hátha lesz egy használt, mert nem tudom érzitek e, hogy piros szék nélkül nem tudnék már élni (piros csíkos is lehet amúgy, de virágosat nem szeretnék). Bár egyszer azt mondtam, hogy utálom a faliórákat, mégis lett egy mert ez az ami első látásra kellett. Kilencven centi átmérőjű, fémvázas un. skeleton clock, olyan mint ha egy toronyóra leszerelt cucca lenne a falon. Nagyon cool. A százhúsz centisről le kellett mondanom, mert sajnáltam rá annyi túlórapénzt és így a szőnyegre is jutott.... hiába lemondásokkal teli az élet na...

       


 

Na ugye, hogy hiányzik az a piros szék innen a jobb oldalról :)

3.

Ezt annyira nem tudom részletezni, ez olyan mint mindig. Tettem be jó zenét (olyat ami csak nekem jó - állítja a férjem) , mindig főztem friss teát az asztalra és közben még az annyira utált hűtőtakarítás is jobban ment. Nem szeretem a takarítós napokat, de mindennél jobb érzés a tiszta házban leülni utána egy meleg teára. Pipa.

4.

Na ezt már megint muszáj volt megejteni mert ház fala már tiszta sirályszar volt és a moha is belepett mindent merthogy a tengernél élésnek ez a két legnagyobb hátránya: a pofátlan sirályok és a kilencven százalék feletti páratartalom. 

Elég nehéz nap volt, mert a nagynyomású vízgép is hangos, meg a bolond kutyámat is nehéz volt elviselni egész nap. Meg volt róla győződve, hogy idegen lények jöttek ezzel a fegyverrel kioltani az életünket és elrabolni a zöld, tüskés műanyaglabdáját. Szóval harckészültségben volt egész álló nap, és a két őrhelye (hátsó teraszajtó, és kanapé teteje az első ablak előtt) között felálló és remegő farokkal (najó ez kissé frivol) rohangált egész nap és ugatott. Ezt a cselekvését én a rohatkurvaéletbe Málna - fogd már be Málna - rosszkutya - öcsém elajándékozlak - frázisokkal próbáltam feloldani, amit teljesen hatás nélkülinek éltem meg és rájöttem, hogy JackRussell-t soha többet.

Saját magadtól is megvéd bazdmeg.

Miután a hat órán át tartó keménykedéssel jól elijesztette őket, fáradtan dőlt bele a fánkpárnájába és a zöld tüskés labdájával húzta a lóbőrt estig - de legalább csend volt.

5.

Kicsit szomorkásan indult, mert már az elején kiderült, hogy csak négy napot tudnak maradni a tervezett egy hét helyett. Nade megtanultuk ugye magyarhonban, hogy örüljünk, hogy élünk, szóval ezen túllendültünk hamar. Nagyokat sétáltunk, nagyokat ettünk, dumáltunk. Egy tókörüli séta ugyan el lett halasztva, ( mert anyám itthon felejtette a cigijét és vissza kellett jönni,) azért voltunk egy két szép helyen. Anyám -  amíg a fiúk aléltan kajakómáztak - a  város összes jótékonysági boltját bejáratta velem, a Primarkban és a George-ban olyan természetességgel mondta a pénztárnál magyarul, hogy köszi, meg, hogy ja, nem beszélek angolul, hogy még mindig meglep. Pedig tudja, hogy thank you, de valahogy anyámat sose érdekelték az ilyen részletek. A házzal kapcsolatos összes kérdésére válaszolni is elég kimerítő "miért cserélted le a függönyt, miért vitted fel az összes könyvet a hálóba, miért nem  a teraszon etetitek a kutyát (még mindig nem megy be a fejébe, hogy a kuka is azért kattanózáras mert a sirályok kirámolnák éjjel, szegény kutyának esélye nem lenne megenni a csirkés-marhás hentes válogatását), hol van az a kisasztal ami itt volt tavaly, nem kell ezt a szárítót még kidobni, ha így kipöckölöd a törött lábát nem dől el, persze mert mindent kidobsz (te meg semmit anya)."

Beszéd és párbeszéd

anyám itthon - persze, kell még egy akasztós, annyi ruhád van minek ennyi ruha?

-----------

anyám az asdában - vedd meg a másikat is az is jól áll

-----------

anyám - elhoztam azt a hálóinget neked amiről beszéltem

én - milyen hálóinget?

anyám - hát azt a régit amit úgy szerettél azt a magassarkúcipőmintásat (!!!) (????)

én - ??

anyám - tudooood, amiben szülni mentél a Zsófit... (a Zsófi huszonhét volt idén, én meg már NEM terhesen se férek bele abba a hálóingbe - a szerk.)


Az öcsém telefonon csajozott az exeivel és az újabbakkal, közben az ügyeit is intézte mert ő is ilyen fontosember időnként. Persze azért velünk is volt annyit amennyit kellett, meg legalább kijött a mókuskerékből kicsit. Kissé merevedik a személyisége, idén negyven lesz már, szerintem nem lesz egyszerű innentől valakivel újra együtt élnie ha úgy adódik, de ez az ő harca.

----------

6. 


Mamaséf szülinapi italozása és beszélgetése valamint az isteni meleg napsugaras tengerparti teraszoskiülős időtöltés iszonyat jóvót - rakjatok veszőket mindenhova ha akartok, de én ezt most így egybengyorsan goldoltam elolvasva. El se akartam menni - épp pihentem a vendégeket - de jöttek értem taxival és nem lett semmi kifogás sem elfogadva. 

Kicsit megharapta a nap a vállamat, de annyi baj legyen. Dumáltunk, ittam két epres-zöldcitromos cidert. Hatig ott ücsörögtünk, aztán hazajöttem megfőztem a thai curry-t és imádtam, hogy itthon vagyok és mindenre jut időm. Ha akarom elmegyek, ha akarom maradok, akkor horgolok, olvasok és főzök amikor csak szeretnék és most már csak tényleg a teraszt kell felvirágoztatni már kinéztem egy égőfüzért meg asztalt és székeket (nem azt amit szeretnék mert az iszonyat drága, szóval veszünk egy undorító kempingszerű szettet az asdában, de azzal bíztatom magam, hogy ez csak ideiglenes). Az a baj, hogy belül hisztizve már elhatároztam, hogy csakazért se fogok kényelmesen üldögélni benne, nemhogy még horgolgatni a napsütésben mert kényelmetlen és ronda.

 A bennem lakó mosolygós, türelmes jótétlélek meg próbálja ezt a hisztit visszatartani, mert ha nem sikerül, akkor megint előjön az a hülye boszorka, aki azt mondja, hogy ha nem olyan amit én akarok akkor semmi se kell - mert én bazdmeg így élem az életem  - ahogy már gyerekkoromban se engedtem a huszonegyből sose. 

Ja. Szóval nem egyszerű magammal se, nem csak anyámmal. 

7. 

Ezt nem is részletezem, imádom ennek a kalendáriumnak minden percét, de most jövő keddig várnom kell a következő részre, szóval nekilátok ma a rendelésre készülő orchideának. Kicsit nemszeretem dolog ez, de mindegy, néha iszom a levét, hogy időnként még mindig nem tudok nemet mondani. A színválasztással nem vagyok túl elégedett - próbáltam a tengert és a homok színeit visszaadni - mert a meglévő fonalaimból kellett valamit összehoznom, de felfogom úgy, hogy a következőt már majd én válogatom ki nagy műgonddal. Sok sok külömböző öltés és minta van ebben, nagyon klassz és egyáltalán nem unalmas csinálni és sokat lehet belőle tanulni is. 

                      



8.

Ez csak egy dátum igazából, a házasságért minden nap dolgozni kell, tudom ez közhelyes, de így igaz. A házassági évforduló maga engem mindig megmosolyogtat, mert a mi házasnapunkon annak idején ami el tudott romlani az el is romlott, és így utólag eléggé szoktunk nevetni ha néha eszünkbe jut. Az egész egy romantikus, nosztalgikus, szerencsétlen és csóró, mégis vidám és boldog, de egyben szívszorongatóan szomorú -  vagy inkább keserű -  sírósan is mosolygós emlék lett.

Olyan, amilyen az egész életünk is volt akkoriban.

Aztán elkalandoztam most, hogy van egy gyerekkori barátom (szinte együtt nőttünk fel) akit gyerekként nagyon szerettem, aztán egy ideig másképp is szerettem, azután kicsit gyűlöltük egymást és aztán megint barátsággá szelídültünk. A szívem facsarodik bele, hogy ilyen fiatalon a felesége itt fogja hagyni, hogy a nyolc éves gyerekének nem lesz anyja, hogy az anya sose látja felnőni a fiát, hogy nem mennek karonfogva az esküvőjére, a két fél nem lesznek "egy" soha, mert ahhoz nem elég tíz év, nem lesznek öreg néni és bácsi, akiknek megadatik, hogy egymás mellett üljenek az orvosi rendelőben, vagy hogy a vasárnapi ebédkor betegyék a műfogsort és utána meg a mama kemény pogácsáját rágják az unokákkal, és mert ez annyira gonosz és értelmetlen hogy sose tudok vele mit kezdeni...

Ilyenkor csak így gondolkozom, hogy mitől függ az, hogy valakinek sikerül van, akinek meg nem. Mi, vagy ki itél minket boldogságra vagy boldogtalanságra, mennyi múlik rajtunk, mennyi a szerencsén, a sorson, mi van megírva és mi nem, és érdemeink szerint kapjuk vagy csak úgy sodródunk az életben, vagy minden alkalommal mikor ide jövünk újat kell tanulni vagy hogy mi az igaz és mi nem az...

Csak annyira elég ez mindig, hogy méginkább tudjam milyen szerencsés vagyok, hogy mellettem van és én mellette. Itt vagyunk egymásnak, és most hogy a gyerekek kirepülnek még szorosabban mint valaha is. És megfejtettem én már nagyjából ezt, hogy miért is nem nagyon engedünk új barátokat be az életünkbe, csak nagyon keveset és nagyon alkalmi jelleggel - azért mert elegek vagyunk egymásnak. Szeretünk együtt lenni, együtt menni járni a vidéket, vagy csak itthon lustálkodni, vagy bort inni, vacsorázni. Persze kell szocializálódni, szoktunk is, mert nem akarunk begyöpösödni. Nem  is tudjuk, hogy ez normális dolog e, így hogy nincsen túl sok igényünk más emberek társaságára.... ezt sem  tudom, de ez van.

9.

Sírhatnékom van, hogy megint meló lesz, és nem azért mert nem imádom a nyanyákat, de utálom az egészet már. Bíztat és elrémiszt, hogy jövőre mindenképpen váltanom kell, de neki kell durálnom magam és lépni, mert csapdában érzem magam és elég volt.  A legtöbbet ehhez a főnök tesz hozzá, megőrülök tőle és most is nem tudom mi lesz mert a kórlaprendszert számítógépre kell tenni és számít rám, és ez rohadt nagy meló ám, de nem is érti mekkora és hogy én ezt nem tudom megcsinálni abban a kis lukban amit ő irodának hív. A monitor túl magasan van, a törött szék túl alacsonyan, fél óra levelezés lebonyolítása után fáj a nyakam. Sötét van ott és meleg, nincsen ablak és szellőzés, por van és kicsi a hely. Még takarítószerek tartására se lenne jó nem hogy irodának. Nem tudom komolyan mit vár tőlem. A bőröm amúgy is tropa mert hatvan fok van az otthonban, főzzük a mamákat folyton, még nyáron is megy  a fűtés sokszor. Érzékeny szar bőröm van, tudom, de az összes pirosodás, viszketés és ekcéma elmúlt a kezemről ebben a két hét szabiban. Az arcomon a bőr hamvas mint harminc éve komolyan. Olyan szinten helyrejött, hogy elképesztő. Na mindegy . Totál érzem a nyomást, pedig még két szép napom van hátra a szabimból és nem szabadna, hogy bármi beárnyékolja, mert amúgy süt a nap, és imádok angliában élni, és van munkám, spórolt pénzünk ami segít, hogy jövőre valami ingatlant vegyünk, és van házaspárom és szép egészséges gyerekeim és unokáim és mondogatja nekem az a jókedvű, türelmes, ártatlan jóság hogy hajrá élet, de a hisztis boszorka nem hagy békén és üvölteni akar és törni zúzni mert miaszarér kell nekem visszamenni dolgozni amikor tök jól ellennék még munka nélkül is. 

Olvasnék, horgolnék, főznék, varrnék, kirándulnék, fotóznék. Becsszó nem unatkoznék és kanapéhuszár se lennék.

Holnap az utolsó szabinapot együtt töltjük a férjjel, aztán veszek egy mély levegőt, felteszem a barbimosolyt és egy dolog bíztat - a Jo szabira megy két hétig (a lánya férjhez megy) és a főnök be lesz zárva a konyhába mert ő lesz a séf(mondjuk csak utánzat, mer elég szarul főz, a nyanyák nem várják ezt a két hetet). 

Írtam ide még egy vidám bekezdésvégét, hogy ne legyen ilyen letargikus a the end, de elment a levesbe - nem tom bütyök van a kábelen vagymi... 

Egy megoldás van, olvassátok el visszafelé mégegyszer.

Megyek Csillagkaput nézni és horgolni most, délután felvarrós kuncsaftom van csak nem haskarmell mint a plasztikaisebésznek, hanem bankett-báli ruha rövidítés a munkatársam lányának. Asszem vállalkozást építek erre lassan akkora az igény...

Pusz




2018. május 3., csütörtök

Szössz

... hasonlítunk.


Öcsém: - Édesanyám bazdmeg...

Anyám: - Miér?

Öcsém: - Miér “édesanyám”?

Anyám: - ...nem... Miér “bazmeg”?



Jövök majd csak családozok most. De majd jövök. Majd.

2018. április 6., péntek

Isten ostora

... avagy kalandjaim úton a szőrtelen élet felé.
Nakérem. A kor előrehaladtával minden nőnek több kevesebb problémája adódik a test- és főként az arcszőrzettel.
Anélkül, hogy nemkívánt részletekbe mennék bele, az én legnagyobb gondom az, hogy ami egyik helyről kezd hiányozni az a másik helyre odanő és én egyáltalán nem akarom, hogy azon a másik helyen legyen, és nem is értettem sose ennek a logikáját.
 
A férfiaknál a tesztoszteron az egyik felelőse a kopaszodásnak (nem ilyen egyszerű, de ja) ezért terjedt el az a tévhit, hogy a kopaszok mennyivel kanosabbak (ez se ilyen egyszerű, senki se szaladjon felszedni egy borsóagyú testépítőt). A nőknél meg a női hormonok elnyomó hatása gyengül a hormonszint csökkenéssel, relativ tesztoszeron hatás jön létre és így elkezdenek szépen a kis bajszocskák és szakállkák növekedni. Szóval szorosan a következtetés - ami a férfiakról a szőr eltűnését okozza, az teszi velünk ezt az egész mizériát a bajusszal meg a szakállal.
Hát ez ellen harcolok az utóbbi pár évben, és még nem is vagyok ötven se.... A férj azzal vígasztal, hogy van aki már húszévesen bajszos, meg hogy külömben is ha máshol nem, legalább lesz helyem a cirkuszban.
A lábszőrszetről és egyéb nemkívánatos dzsungelekről már nem is beszélek, ez tinikortól élethosszig tartó harc egyébként is.

  Kinek borotva, kinek gyanta, kinek lézeres izé. Részemről a borotválástól csak erősebb lesz - arcon kizárt amúgy is, mert ott tényleg sokkal rosszabb és nem is szabad nekiállni borotvával. A gyanta mellett tettem le a voksomat évekig, viszont az sajnos csak bizonyos fokig működik arcon. Egy darabig működött arcgyantacsíkokkal, aztán már meleggyantát kellett venni, aztán már az is csak a felére volt jó.
Egyet tudtam. Tövestül akarom a grabancát. Egy megoldás maradt. Eljött az ideje hogy egy faszányosan jó epilátorba beinvesztáljak. A nagyon olcsó és a nagyon drága között van kisezer fajta.
A férj néha kap ilyen fontos kuponokat a melóhelyen. (Mivel jutalék csak kétszer van egy évben és abból se kell hosszú világkörüli hajóútra menni, a cég ezzel csitítja a saját lelkiismeretét meg a dolgozók is boldogabbak - hát kérem ez a kapitalizmus...)
Szóval összegyűltek a bónok végre egy huszonegyedik századi szőrkiszedő készülékre, aminek  a legjobbak voltak a visszajelzései és néhány youtube-os video is magasan méltatta a használhatóságát, a kivételes csupálóképességét és árérték arányban is nyerte a versenyt.
 Zuhanyban használós vízálló, kétsebességes, test és arc gyomlálásra, öt külömböző cserélhető fej van hozzá és még világít is. Ez utóbbi tulajdonságát nem gondoltam ennyire fontosnak, de a zuhany sarkában jó szolgálatot tesz, hogy repcevágáskor ne maradjon ki véletlen egy sor.

  A lábaimmal kezdtem, jól gondoltam, hogy ottan azért a gyantázással megedzett idegvégződéseimet nem fogja annyira próbára tenni. Hát nem volt egy gyaloggalopp, de túléltem. A bokros hajlatokat még hagyom kicsit burjánzani a jó időre várva, szóval világítós, karácsonyra kapott, hálivúdos tükröm előtt nekiláttam a képemnek. Nemtom minek kellett a tükör igazából, mert a szemem végig szorostartásban csukva volt és a fogam is összeszorítva.
Érzésre ilyen lehet az is, ha valaki egy forró lávába mártott légycsapóval baszkodná az arcodat, vagy egy bolondos ötlettől vezérelve mondjuk beszagolnál a gyilkos méhek kaptárjába egy unalmas meleg nyári délutánon...  Erre bakker nem lehet felkészülni, volt egy menet. Kb. öt perc után kezdtem érezni, hogy zsibbad a pofám és már nem érzem annyira a fájdalmat, köszönhetően a szervezet védekező mehanizmusainak. Namindegy túléltem. Iszonyat fájdalmon keresztül vezet az út az iszonyat boldogsághoz. Másfél órás hetenkénti tortúra helyett az egész leredukálódott láb-arc összesen mondjuk 15-20 percre, igaz, hogy az élmény enyhén szólva sűrített, de akkor is jobb mint szemöldökcsipesszel egyenként cseszekedni

az elvégzett munka pedig minden eddig kipróbált eljárást felülmúl. Tényleg mindent. Bár lehet, hogy öt-tíz év múlva még egy inkontinencia betétre is szükség lesz a szőrtelenítés ideje alatt (egyelőre a záróizmaimra még nem panaszkodom),  de az öt csillagot tőlem is megérdemli a Braun.

Ha majd egyszer a fülem és az orrom belseje is szőrösödni kezd, igérem annak is szentelek majd egy posztot, hiszen mostanra mint látjátok eljutottam odáig, hogy véremet és fájdalmamat adom ezért a blogért...
...puszpá
SzertelenSzőrtelenRóza

2018. április 4., szerda

Mai elmélkedés

A múlt hónapról spóroltam magamnak hetven fontot ruhára.

Ahogy az ebay kívánságlistámat elnézem inkább hétszázat kellett volna.


2018. április 3., kedd

Inkább hervadjak




Nem gondolkoztam sokat rajta miért gyűlölöm a húsvéti locsolkodós szokást.  Zsigerből utálom. Kicsit kifejtettem tegnap magamban miközben néztem a tévében (férj nézte a híradót) ezt a gyönyörű népszokást.


                                                                                









Nem ért nagyobb trauma, frusztrált se vagyok, semmi ilyesmi,  NAGYON kevés dolog van amitől öt másodperc alatt kiakad a hisztimutatóm és ez az egyik. (Még a hátamon böködőskopogást se bírom, de más most nem jut eszembe.) Olyan vérnyomás-emelkedésem lesz, hogy simán ki lehetne nyírni locsolás indukálta agyvérzéssel és még börtönbe se kellene mennie senkinek.



Egyszer kb. húsz évvel ezelőtt még a férjjel is összeveszekedtünk emiatt, mert az egyik barátja abszolút nem vette komolyan kérlelő figyelmeztetésemet, és többedmagával szódával rontott rám húsvét reggel amikor is én békésen iszogattam a kávémat a kanapémban.
Míg mindenki jól szórakozott én tehetetlen dühömben földhöz basztam a kávéscsészémet és elsírtam magam. Az olcsó padlólappal lerakott konyhában a bögre ripityára törött, és a padlóból is kipattant egy darab (amely ezután minden nap emlékeztetett, mekkora egy hisztis picsa vagyok amúgy.)
A férj teljesen ki volt akadva, hogy hogy lehet ilyen gyerekesen viselkedni és nagyon összebalhéztunk. Érted, ÉN vagyok gyerekes.
 A barát bocsánatot kért, de látszott végig, hogy ő se érti és az arcára volt írva, hogy "ekkorahisztispicsátnahát"...
Asszem az összes azelőtti húsvét frusztrációját éltem át abban a szódafröccsben és egyszerűen csak épp akkor borult ki a bili. Mert talán naívan azt gondoltam, hogy felnőttként nem kell elviselnem a megaláztatást és ezt az egész nemakarom tortúrát, amit gyerekként kellett és ami ellen nem is tudtam tiltakozni, mert nem voltak hozzá eszközeim. Azt hittem, hogy felnőttként eldönthetem, hogy ha valamiből köszönöm szépen nem kérek.
Póbáltam a férjnek is elmagyarázni, (ő aztán később meg is értette és el is mondta, hogy ebből a nézőpontból sose vizsgálta)  hogy ez nekem kurvára nem vicces és hogy ezt az undorító, idióta, hülye ősrégi szokást totálisan felesleges fenntartani.
 Semmi poén nincsen abban, hogy reggel újra kell magamat bootolni, hajat csinálni, átöltözni és még a nappalit és a kanapét is én hozzam rendbe amíg ők röhögnek és iszogatnak a teraszon. Ő van mindig a legjobban kiakadva, amikor más faszával verik a csalánt, hát ez meg most az én faszom és erdőirtásra használjátok. Nem tudom, de olyan kétségbeesett dühöt érzek még akkor is ha csak a tévében látom a locsolkodást, még magamat se értem, mert amúgy meg minden hülyeségre kapható voltam és vagyok.

Öltöztem én be tükörtöjásnak farsangon a férj meg szalonna volt, mentem vizidiszkóba (jó mondjuk kissé kényszeres mosollyal az arcomon, de csak a zene miatt) a gyerekeimmel, voltunk (már jóval harmincon felül) meztelen fürdeni az orfűi tóban vagy tizen baráti társasággal - és most is elmennék. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem tartom magamat egy ilyen besavanyodott fapinának akit csak az érdekel, hogy ne törjön le a műkörme és ne gubancolódjon be a póthaja vagy ilyesmi...
...sajnos emiatt a marhaság miatt a húsvétot se szerettem sose.

... és igen. Jó külföldön élni, mert húsvét hétfő reggelén nem kell fosnom, hátam  mögé nézni, nem kell lehúzott redőny mögött imitálni, hogy nem vagyok itthon.
Nem kell másfél napra  a konyhába zárkóznom és robotolnom, hogy legalább három fajta sütemény legyen, amit, miután jól lefogtak, megtapogattak és elázok - a szódától, jéghideg víztől, vagy büdös pacsulitól - majd jól megesznek a kemény legények akik ezután - míg én átöltözök, kimosom huzatot, felmosok meg mittomén - jól megisszák apám borát meg fele pálinkáját, részegek, undorítóak és agresszívak és gusztustalan, viccesnek szánt megjegyzéseket csócsálnak rád két zserbó között. Ezek után én  még elpakolom és elmosom a faszos poharakat meg tányérokat amit hagytak maguk után és feltakarítom a morzsát meg a cipősarat.
A fiatalabbja a piros tojást vagy csokit a kukába vágja, mert csak a pénzzel lehet kérkedni utána, hogy mennyit locsolt össze...


Hát bazdmeg. Hisztis tyúk vagyok, hagyjatok a picsába hervadni.

2018. március 26., hétfő

Szössz

(....amit nem mindenki fog érteni.)


- ...és kell valami fájdalomcsillapító és Sudafed orrcsepp... tojás is mert hal lesz ma. Asszem ennyi.

- Jójó, akkor még meló előtt bemegyek Jicsinbe...




(...hát, muszáj neki, elvégre én vagyok a Mankája)

2018. március 9., péntek

Az egészséges életmód jegyében 

... telnek a napjaim, igyekszem betartani minden ilyen ficcencuccot ami ezzel jár.

Elmúlt húsz évem legalább fele a konyhában telt, a mai kajámmal azonban nem volt szerencsém, szóval még mindig el tudom hibázni a dolgokat.

Indításnak a reggeli gyümölcsturmixomat csesztem jól el, nem volt itthon banán (azzal szoktam sűríteni) áh, mondom sebaj, teszek bele avokádót... de mondjuk azt nem gondoltam át, hogy az avokádóból nem kell egy egész (meg amúgy mikorra, hogyan, áhh macerás félretenni). 

Jó kis zöld pépes kulimász lett belőle, ááh mondom sebaj, esszük kanállal, de a grapefruit és a dinnye nem volt jó ízhatású a krémes, zöld, zsíros izével... Najó mondom akkor pár kanállal lenyomunk azért, hogy ne menjen kárba és a kevés maradékot kiöntöttem.

Most meg munka előtt mondom feltankolom az energiáimat egy jó kis zabkásával. Vettem cukormenteset még a múltkor belőle amihez csak forró vizet kell tenni és öt percet várni. Steviamézzel beédesitettem kicsit. Hát bakker... 

... még ebben a napban semmi élvezet se volt és most megyek dolgozni úgyhogy nem is lesz. Az íze borzasztó volt, kb így tudnám elképzelni a napszárította fű ízét eső után - ha egyszer legelésre adnám a fejem. Magamban irigykedtem a családomra, mert nekik legalább konzervlevesük van ma piritóssal. Összefolyt a nyál a számban.

Szeletelek egy kis ananászt, abban még nem csalódtam és elviszem magammal. 

Ráadásul utálom a délutános műszakot.

A rosszgyerek

Az egyik fotónkon a férj a régi imádott autónkkal pózol... mondom is kijezajópasi, mikor felfedezzük, hogy legfiatalabb magzatunk Tamara az autó mögött éppen készül beleesni a halastóba. Elkeztünk nosztalgiázni, hogy ez mennyire ilyen volt folyton bakker, hogy ez a kép mennyire jellemzi azt a gyereket.

 Ő ugyanis mindig ilyen volt. Fél percre fordultál el, és már valami öngyilkos küldetésbe kezdett. Eszement érzékkel találta meg azokat a veszélyforrásokat ahol kárt okozhat magában vagy a környezetében. Más gyerekeket megszégyenítő képességei már nagyon korán megmutatkoztak. Két éves kora előtt még kevesebb volt a vészhelyzet, inkább a fura és kreatív ötleteivel lepett meg minket. Nem volt nagy élmény este tizenegykor felfedezni, hogy az ágyunkban egy liter kechup terül szét, persze a takaróval gondosan betakargatva. Vagy mikor a mosógépből kiszedett ruha ragacsos és kenőcsös és durván olyan mintha belehányt volna valaki a szennyesbe és csak három percre hagytam ott a frissen vett zsemléket a pulton.  Egy darabig azt se tudtam, hogy érte el, de egyszer véletlen kifigyeltem, hogy kirángatja a bontatlan csomag pelenkát a kiságy alól és arra felállva éri el pl. a feljebb levő polcokat.


Még két éves sem volt, amikor esténként már az őrület jelei mutatkoztak rajtunk. Igyekeztünk nem korlátozni túlságosan, mert nem akar az ember anyámasszony katonáját nevelni a gyerekből, és csak extrém esetekben szóltam le, de azt is nehezen viselte. Kétévesen megtanulta (sajnos) maga lökni a hintát és én csak néztem, hogy repül egyre magasabbra, nekem már csak az imádkozás maradt, hogy ki ne essen belőle. Háromévesen felmászott a legmagasabb cseresznyefára, és mivel a legvékonyabb ágak is elbírták a nagyok is előszeretettel hajtották fel, hogy ledobálja a cseresznyét. Bicikli húsvétra, mindegyik lány kapott, ő meg fel volt háborodva, hogy mi az a kis fehér kerék (pótkerék a tanuláshoz) ott és a többieknek miért nincsen és neki se kell, azonnal szedjük le. Kétszer felszállt és ment, aztán mivel fékezni még nem tudott egyenest nekiszáguldott a szomszédék garázsának. A garázson jobban látszott.

 2003


Otthon is kihívás volt folyton résen lenni, hogy a sütőt vagy a tűzhelyet nem kapcsolta e be már megint, vagy megnézni a mosógépet mielőtt bármit beleteszel, hogy nincs e benne döglött veréb vagy későbbre eldugott lekvárosfánk. Óvatosan menni ki a teraszra, hátha megint felkente babaolajjal, ugyanez vonatkozik a fürdőkádra - a legextrémebb volt mikor popsikrémmel főzött benne és utána két hétig nem tudtunk zuhanyozni csak fürdeni annyira csúzott... szóval házon belül se volt gyaloggalopp......

Gyakran mentünk valahova és MINDEN percben rajta kellett tartani a szemünket, mert egyedül ő volt hajlamos az elveszésre, elkódorgásra, beleesésre, leesésre, bármimásbajbakeveredésre. Ez a szemmel tartás volt igazából borzasztóan fárasztó, a folytonos koncentráció miatt. Soha egy percig nem lehetett nyugtunk. A baj az volt igazán, hogy nem voltunk otthon ülő család. Szerettünk kirándulgatni, erdőbe, tópartra menni, strandra, mittomén. Minden szabadidőnket felhasználtuk arra, hogy próbáljunk kimozdulni télen is. Viszont a Tami megérkezésével minden idegszálunkra szükség volt ahhoz, hogy ne hagyjuk el őt a Mecseken, vagy ne kapja be valami kétméteres csuka a horgásztónál. Volt - asszem egy állatkerti kirándulásnál, hogy a sálamból csináltam hámot rá, mer hárompercenként keresni kellett. Egyszer - mint kiderült nagyon rossz csillagzat alatt született az ötlet -elmentünk a pécsi vidámparkba. Már az első öt percben megbántuk, mert ott bakker még egy festés se volt a mi gyerekkorunk óta, nem hogy karbantartás. Az ÖSSZES körhinta meg bizé életveszélyes volt és mi bevittük oda a gyerekeinket, szóval huszonegyre húztunk lapot.

Olívia félénken bújt mögém, és még a hattyútestű csónakázásra is nehéz volt rábeszélni, de a Tamara.... na ő aztán vigyorogva kezelt le minden szakállmatyival, még néhány ingyen kör reményében. Mindenkit le tudott venni a lábáról kettő és fél perc alatt. 

Ő volt aki egyik barátunk szőlőjében beleugrott valami szálkásnövénybe és szemöldökcsipesszel kellett kihuzogatni az apró tüskéket a talpából. Ő volt aki esett bele patakba, halastóba. Folyton tele volt sebekkel, horzsolásokkal, kék foltokkal, de ez semmiben nem hátráltatta és nem intette óvatosságra. Folyton sarat dagasztott, vagy vizezett valamit a víz amúgy is valahogy nagyon közel van a lelkéhez.


   2004


Még csak pár éve laktunk a faluban és nem ismertünk sok embert csak a közelben lakókat és mondjuk akikkel az óvódában futottunk össze. Elmentünk falunapra, mindenki mosolygott és ránkköszönt viszont a gyereket mindenki névszerint ismerte. Ez a “Jónapot kívánok, Hello Tami” ilyen egymásutánban jött nekünk meg az ötéves gyereknek - érted....

SEMMILYEN állattól nem félt soha. Folyton békával, gyíkokkal, csigákkal és gilisztákkal jött haza. Csinált futtató versenyeket külömböző csúszómászókkal (amikor épp nem szeletelte fel őket), rendesen az apja alkoholos filcével ráírta a számokat a hátukra és a járdán tégladarabbal vagy krétával futópályát rajzolt. Hozott haza fészekből kiesett kismadarat, félvak rühes macskát, döglött galambot. Az óvónők túl sokat nem panaszkodtak (mert nem akartak bántani és próbálták inkább házban megoldani) de tudom, hogy ott is okozott nehéz napokat.

 

Folyton lopkodta a konyhából a kaját (MINDENT) csak bejönni és leülni ne kelljen fél percre se még ebédelni SE. Így tűntek el a húszdeka párizsik a hűtőből, vagy a fele palacsinta amit ebédre sütöttem, a fánk nagyrésze amíg teregettem. Idősebb testvérei hamar felismerték a képességeit, meg a helyzetből adódó lehetőségeket (ő viszi el a balhét) és előszeretettel használták ilyen fánk kicsempészéses esetekben. 

Kihúzta a szomszéd kertjéből a kerítésen keresztül a hagymát, lesöpörte róla a földet, megpucolta és megette. Az út széléről szedret evett, az erdőből szamócát, és rohadt mázli, hogy nem kajált meg semmilyen mérgesgombát forexample.

Fuhh, hát volt egy időszak. 

Viszont annyira betréneltem magam, (meg őt is) hogy még most is (18 lesz két hét múlva) folyton sms-ezünk hogy éppen merre jár és mit csinál és bármelyikünk lép be az ajtón uszkve 17 éve minden nap a férjnek és nekem is az első kérdés: “Tamiholvan?”





——————-

Kijön a fürdőből és úszik az illatfelhő utána. TUDOM, hogy megint felmászott a kád szélére és elérte a csak “alkalmanként használom”parfümömet. Csipőreteszem a kezem:

- Tami micsináltál? 

Csípőre teszi a kezét és rámkiabál:

- Páfundó. 

... és büszke kétévesként elklaffog a magassarkúmban. 


... és most is őrült.



2018. március 6., kedd

Szössz

- Hé mama! Próbáld ki az új szemüvegtisztítót amit rendeltem...

- Honnan? 

- Pokióból jött egyenesen és a Fusimisi professzor mondta, hogy jó lesz ez.


(Aliexpress)

Tejes-képes-dalos poszt

Az angliai időjárás szenzációja volt a csütörtök-pénteki hóesés. Eszméletlen jó volt, engem teljesen lenyűgözött havat látni, érezni a talpam alatt megin. Nem is mentünk pénteken sehova, én szabadnapos voltam, a többieknél meg mind munkabeszüntetés. Itthon voltunk a jó melegben, moziztunk és főztem jót. Szó szerint megállt az élet, nem volt posta, kajaszállítás és a mentőkön meg a tűzoltókon kívül nem nagyon volt közlekedés. A férj átugrott Oliviáékhoz este, és azon röhögtünk, hogy az a néhány ember akit az utcán látott mindegyik takeaway-es szatyrokat cipelt haza a kajával. 

Tejet és kenyeret még most sem egyszerű beszerezni és az egyéb kajáspolcok is teljesen le vannak rabolva minden szupermarketben. Elképesztő. Ilyen katasztrófaállapotokra emlékeztetne ha lennének ilyen emlékeim.


Hétvégén megültük a férj negyvenhatját is. Azért nem is írtam erről múlt héten, mert nem vagyok még mindig biztos a férj nem olvassa e véletlen a blogomat néha, és a francia éttermet a gyerekek szervezték és ők is fizették nekünk, nem akartam előre lelőni a meglepit. 



Fini vacsi volt vasárnap este, a lányok tortát is csináltattak az apjuknak - cukormentes-gyümölcsöset. Ittunk finom borocskát is beszélgettünk jót.

A férj soha életében nem csinált még rólam ilyen jó fotót a telefonjával (mondjuk kamerával se) mindenhonnét kapom a dicshimnuszokat és most jó ideig ezzel a fotóval fogom magam kényeztetni ha túl fáradtnak, vagy túl öregnek képzelném magam. Asszem kb. húsz éves koromban készült rólam utoljára olyan, amivel elégedett voltam, szóval ez nagy szó... (leszámítva a két kannát, nézzétek el nekem.)


Ja... piros a kardi is... hát ez van.

A gyerekek megvétózták a képeiket, szóval róluk most nem tehetek ide.


 A vacsi után még beugrottak kicsit mindannyian hozzánk mert a férj előadta az isteni finom kávétörténetet és muszáj volt mindenkinek kipróbálni - persze estére csakis koffeinmentesen. Aztán kiderült, hogy nem lesz elég a tej már másnapra. Na itt kezdődött a tejkálvária. Aszonták a férjnek a TESCO-ban, hogy nincs és nem is lesz péntekig (!). A Sainsburyben hasonlóképpen. Tegnap meg mentem melóba, mondják a többiek, hogy a LIDL -ben még volt tegnap, de az ASDA-t meg se próbáljam ott már szombaton se volt. A férj elment azért megnézni, de nem járt szerencsével.


Aztán minden kérés és nyafogás nélkül mi történt a munkahelyemen?

Először is  Jo a séf nem engedett el tej nélkül haza tegnap este - kaptam másfél liter tejet a konyhából (tizenöt literes tejhűtőnk van a munkahelyen, ami ilyen adagolós), az egyik munkatársbarát Donna hazafelé beugrott a Farmfoodsba hátha ott van tej, de üzent hogy nem kapott nekem, másikuk Kerrie megnézte az egyfontost meg a Buyology-t hazafelé mert ott is mindig van, de ott se semmi. Tökre meghatódtam, hogy egyre jönnek az sms-ek, hogy megnéztem itt meg ott és nincsen sorry.

Én már tökre lemontam az eheti teaadagomról meg a férj is a heti kávéjáról, a zabkásáról nem is beszélve, de ma reggel hétkor kopogtak az ajtón és Kim barátosném (kolléga) aki ma reggel jött haza Plymouth-ból az ottani Tescoban kapott tejet és vett nekem három hatpintest és még ki se engedte fizetni, merthogy mennyit varrtam már neki hagyjam már a fenébe... Este még jött egy sms a Mary-től, hogy a newton abbot-i asdában van tej, ha még nem sikerült volna valahonnan. 

Tehát mégegyszer elmondom, ha még nem mondtam volna. Ezek egy ilyen fene kedves, törődő népség, teljesen elérzékenyültem. Nem a tej miatt, hanem, hogy egyszerűen gondolnak rám és törődve vagyok. 

Eszembe jutottak azok az idők, amikor barátok fát hoztak, mert nem volt mivel fűteni, vagy mikor jöttek szó nélkül tapétázni és padlót rakni. Valahogyan viszont az itteni emberekből árad ez, még ilyen apró dolgokban is mint pl. ez a tejes dolog.

Most itten üldögélek és várom az estét, mert grill camember sajt lesz vacsira fokhagymás baguette-el és még azt nem teszem be, csak mikor már jön a család  haza, most momentán már csak a férjet és a Tamarát értem ez alatt. 

Holnap és holnapután szabadnapos vagyok, és minthogy a takarítást és nagymosást vasárnap kivégeztem, csak főzök egy jó risotto supremo-t és enyém a világ. Jó zenéket fogok hallgatni például ezt:

Myles Kennedy - Slash: Nothing to Say

Egyszerűen ugrálni, hemperegni és káromkodni támad kedvem egy ilyentől, de legalábbis érzem, hogy élek és az élet szép. Egyszer még ott leszek egy ilyenen, és elcimpolom a férjet is, hogy érezze az erő velünk van még mindig akárhány éves volt tegnap. Felveszem megint a bakancsot a kis pöttyös ruhámmal, leteszem a szemüveget és szégyent hozok az összes gyerekemre :D ez a terv.


Még könyvezek meg fonalazok, mert az meg amúgy is megy a nyanya imidzshez.

 Ha a férj délutánra kifut a maszekkal lehet elmegyünk csavarogni is, mert az időjárás kezd visszatalálni az ilyenkor szokásoshoz. Szeretnék végre zöldet látni és madarakat hallani és eléneklem a tavaszváró indiánkántálást hátha...



2018. február 27., kedd

Majdnem elfelejtettem megmutatni Remy-t.



Eléggé megküzdöttem a mohair fonállal, vakon böködtem össze tulajdonképp teljesen szabadkézzel. Dróttal van merevítve, szépen megáll a lábain és a farkán. Nagyon büszke vagyok rá.

A hűtőm tetejéről felügyeli a főzési folyamatokat, és asszem ilyet többet nem szeretnék horgolni, viszont a következő nagy fámat már kinéztem (szintén mese és szintén mohair, mert ihletet ad), de előbb befejezem a terítőmet.

Piros Poszt

Ma reggel a pofalapról elkaladoztam JoeBrowns-ékhoz (mondtam, hogy mintaszerű célközönség vagyok) és mostan korán reggel már hozatnom kell repülősót az urammal mert megláttam a tavaszi ruhakollekciójukat. Csupavirágos, csupaszines imádom. Palpitációt kaptam komolyan és a kardikat meg felsőket még meg se néztem, nem is merem egyelőre. 

A kávémat most kaptam meg, apa főzte nekem a szép pirosúj kávéfőzőnkön, amiből nyolc joebrowns ruhát tudnék venni kb. (és a baj nagy, mert eddig fonalban számoltam), de hát ilyen az élet meg a  lakberendezés. Nem lehet mindent egyszerre harapni mert megakad a torkomon. Amúgy papát is elkapta a lakberendezési láz, mert miután tönkrement a kenyérpirító és a fekete helyett pirosat kértem, mindjár vett egy kávéfőzőt is ugyanabból, most meg a vízforralót is le akarja cserélni - merhogy Olívia most költözött és neki kell és akkor ezt elviszi, mi meg veszünk másikat, de nem baj e hogy nincsen piros csak krémszín (piros-krém-szürke az idei mániám). Ja. Elhisszük már, hogy igaza volt a Hadházinak mikor azt mondta “ha a csajok egy dobozban hajlandóak lettek volna dugni, házat sose építünk”. 

A férjem meg azt mondta, milyen érdekes, hogy el kellett jönni angliába ahhoz, hogy kibújjon belőlem kicsit jobban a nő. (Mondjuk attól nem kell félni, hogy elkezdek szappanokat nézni, vagy plázázni ésvagy mittomén micsinálnak a realnők. Nézzétek a Star Trek Discoveryt, a Stranger Things-et, meg a Good Doctort mer tök jók.) 

Amúgy nagyon fel vagyok paprikázódva, ma reggel is felháborodottan meséltem el az egyszál itthonmaradt gyerekemnek, hogy a főnök citromfejét és bunkó modorát elviselni iszonyat nehéz volt a héten, több kollégámmal is összeakaszkotott indokolatlanul és mikor így viselkedik, van egy olyan atmoszféra, amit elviselni is nehéz, nemhogy dolgozni benne. Most éppen azon a ponton vagyok - szerintem nem csak én - hogy bakker kurva keményen itt dolgozik mindenki (na jó a nagytöbbség) és amúgy is elég őrült hetünk volt, és akkor még ő rátesz egy lapáttal, és fogalma nincsen senkinek mi baja, és miért van ez az összeszorított szájtartása és miért köt bele mindenbe... bizony zúgolódnak a kollégák és ez nem jó, mert a mi helyzetünkben ha valaki kisétál innen kb egy óra múlva talál másik állást, szóval jóval óvatosabban kellene a főninek viselkedni, mert mi keleteurópaiak hozzá vagyunk szokva a basztatós főnökhöz, de az angolok nem nagyon viselik el egy hétnél tovább. Három könnycsepp is kiszaladt nálam tegnap meg három napja is, és tele volt a tököm mert négy nap kellett ahhoz, hogy kihúzzam belőle harapófogóval, hogy milyen papírokat akar összekészíteni a meetingre, mert még azt sem tudta értelmesen elmondani, csak szigorúan nézett és tőmondatokkal kommunikált. Beletettem én ebbe nagyon sok munkát most már, az utóbbi fél évben a szabadidőmből is beáldoztam sokat (és igen volt kis mellékes lóvé is belőle) de ez így nekem sem felel már meg túlzottan, bármennyire is kényelmes neki. Nem igazán szeretném azt  a kis szabadidőmet amiért jól megküzdöttünk beáldozni, főleg nem olyan dologért amit munkaidőben is meg lehetne oldani, ha biztosítanák rá az időt. 

A mai meetingtől több okból is félek, gondoltam el se megyek, de azzal csak plusz egy okot adok a morgásra (mert tudom, vannak akik úgy sztárjkolnak, hogy nem jönnek, de szerintem nem jó ötlet). Gondoltam elmegyek, aztán beülök egy sarokba és bite my tongue ahogy az angol mondja, és nem szólok inkább semmit, de azt nagyon nehezen tudom megállni amikor a bugyormérőm mutatója halálzilált állapotban remeg a legfelső foknál. 

Tehát ezek a verziók nem jönnek szóba.

Víziómban két további opció van és egyik sem tetszik, és egyiknek se lesz túl jó eredménye. A főnök nem fog jól reagálni amúgy sem, bárki fog bármit mondani. Szóval nagyon nincsen kedvem most ehhez, ebben a percben épp a szarok az egészre és munkát váltok állapotban vagyok megint... Elmegyek a Lidl-be polcot pakolni, tojok a karrierre meg a sok eszemre meg, hogy mennyi mindent akarok tanulni és tudni... mert megint kezdem magam úgy érezni, hogy túl sokat beleteszek és hajt valami előre, mittudoménmi, de egyre inkább nem gondolom, hogy nyomot kell hagyni már, és inkább legyek szürke de nyugodt huszadik robot a sorban, mint fel kelljen adnom a kicseszett piros terítőmet amit sose fogok befejezni. 

Nem tudom, hogy mi alapján válogat az élet, a világmindenség, vagy a jóIsten, de van egy bunkó néni, aki nyolcvanöt és semmi baja és tegnap megtudtam, hogy SOHA ÉLETÉBEN EGY NAPOT SE DOLGOZOTT... mondjuk ja, úgy is kezel mindenkit pont, mintha egy angol gyarmaton lenne és száz rabszolga körülötte csak azt lesné mikor krémezhetik végre be a lábait és préselhetik bele a kompressziós harisnyába. 

Tudom, sokan azt mondanák, hogy unatkoznék, de esküszöm nem. Annyi dolgot szeretek csinálni, hogy még ha nem dolgoznék se férne bele az a sok a napomba. Annyi mindent el akarok olvasni és megnézni és meghorgolni és berendezni és járni a vidéket és múzeumba menni és rejtvényezni és kirakni a kétezer darabos Londont aminek még neki se álltam. Csinálnék valami jótékonysági melót, hajléktalanoknak segítenék vagy haldoklóknak.

Néha elképzhelem magam egy ósdi könyvtárszobában, ahol magas ablak van és csak a poros, nehéz, sűrű szövésű függönyök között szűrődik be a fény. Ott ülök ezen a giccsbe hajló helyen az ablakmélyedésben és olvasok, és a könyv elvisz valami olyan helyre, ami nem valóságos, de mégis olyan mintha az lenne és nem is jövök vissza Narniából sose, mert ott van hó és mégse fázol, fura lények és mégse félsz, és mindig győz a jó. 

Ebben az igazi valóságban viszont a főnököm a hókirálynő aki lassan megfagyaszt maga körül mindent és azon a napon amikor először gyomorgörccsel megyek dolgozni megint változtatnom kell gondolom, és utálom a változást. Szerintem amúgy van némi autisztikus beütésem, vagy legalábbis volt kiskoromban csak valahogy megtanultam kooperálni a gyengeségeimmel. Megtanultam kimutani az érzéseimet, megtanultam elviselni a változást, megtanultam megérteni az embereket. Ma is kényszeres vagyok, ha a konyharuha nem úgy lóg, vagy a klotyópapír fordítva van feltéve, de el tudom fogadni, hogy mást ez nem zavar míg régen (fiatalon) pl az őrületbe kergetett. A kivégzett emberi kapcsolataim hullahegyein ülve tanultam meg azt, hogyan kell elfogadni mindent és mindenkit, ezen túl meg belehelyezkedni annak a másik embernek az életébe, hogyan kell mindenképpen megelőzni magamban hogy bíráskodjak, elítéljek vagy általánosítsak.

Szajkózom magamnak, hogy a főnöknek is ott volt a regisztráció, az ellenőrzés, itt az adóév vége is, meg mennyi minden van a vállán, de ez most már nem segít... 

Tegnapelőtt jót röhögtem, amikor a melóhelyen az egyik munkamappámban megtaláltam az előző évi meeting kiírást (mikor, mik a témák stb), amit a meeting után kedves barátom Donna letépett a nővérszoba faláról és nagy betűkkel ráírta keresztben, hogy “waste of fucking time” olyan mérges volt... 

Fogalmam nincsen miért tettem el, de nagyon aktuális lenne így visszatenni a falra... 




NADE

Ma meeting ide-vagy oda lesz időm horgolni. 

Pénteken megyünk a csajokkal (Carisbrooke-elite) a kínaiba a szokásos traccspartira, majd jól kibeszéljük az egész mindent ami egy hónap alatt összegyűlt.

 Szombaton meg lett volna egy hattagú magyarbagázs vacsora az a kéthavi egy alkalom amit össze tudunk jönni, de Olívia tegnap emlékeztette a férjemet, hogy a kolléganőjének az (ötvenvalahány fős) meglepetés búcsúztatója lesz, amit három hónapja szerveznek titokban és amit természetesen a férj elfelejtett.... Mondtam neki, hogy akkor mostazonnal ír a közös csetbe, és elnézést kér, mert három hete próbáljuk összehozni ezt a vacsit úgy, hogy mindenkinek jó legyen... 

Ezt írta a közös csetbe:  


Szóval ezt szó szerint le kell irni : (mariann mondta nekem)

“bocsi de balfasz voltam mert elfelejtettem a kolléganőm nyugdíjas  búcsúztatóját szombaton.”

... ja ez van szóval foglaljak 4 személyre csak nektek,  vagy jövő szombatra hatunknak, ami március 7 és szintén egy fontos nap és évforduló pl.

1530 – VIII. Henrik angol király megalapítja az anglikán egyházat, válaszul az első házasságának felbontását ellenző pápai döntésre.

1608 – Báthory Gábor, hajdúi segítségével, az erdélyi fejedelmi trónra lép, lemondatva elődjét, Rákóczi Zsigmondot.

1876 – Alexander Graham Bell szabadalmat kap a telefonra.

1936 – A német hadsereg bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre.

1939 – A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává.

1943 – Sztálint kinevezik a Szovjetunió legfőbb marsalljává, ezután a Generalisszimusz címet (is) viseli.

1957 – Megtartják a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását.

2008- A Grúziából kiszakadt Abházia hivatalosan is az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az EBESZ-hez fordul és kéri függetlensége elismerését.

Tarja Halonen finn köztársasági elnök bejelenti, hogy országa elismeri Koszovó függetlenségét.

Csehországban leteszi hivatali esküjét Václav Klaus, akit február közepén választottak meg újra államfővé.

2012 - Elindul a Music FM rádió


szóval lesz mit kibeszélni ha hetedikén megyünk.        


  “

—— amúgy szerk.megj. —— tizedike szombat, nem hetedike, de majd később utánanézek az évfordulóknak.

Mondjuk azt nem írta oda, hogy ötödikén meg ő lesz negyvenhat. Az is egy évforduló, a vén ősszakállú télapóké (szerinte). 

De imádom. 

Azt mondta nekem tegnap, az nem fer, hogy ő egyre öregebbnek, én meg egyre fiatalabbnak nézek ki (és azt is mondta, hogy most úgy harmincötnek kb. és egyik se igaz, de jól esett). Mondtam neki, hogy “hát még milyen fiatalnak néznék ki egy szép-új-piros-virágos JoeBrowns ruhában, nem gondolod drágám?” 

Nem volt őszinte a mosolya.

:)

2018. február 21., szerda

A férj időérzéke mint olyan nem létezik és nem is létezett soha. Mindig mondogatom neki, hogy próbálja jobban beosztani magát, mert folyton időzavarban szenved de beletörődtem, hogy amíg nem találja fel valaki a valóságban is az időnyerő nyakláncot addig ez marad. Az angolok meg a pontosságukról híresedtek el, de ez sem mindig igaz - illetve relatív, mert mindig ráérnek, de a nagy ráérés közbeni időre megbeszélt dolgokat azért pontosn betartják. Mondjuk könnyű betartani, ha csak három hétre előre adnak időpontot bármire, szóval jó ráhagyással dolgoznak, hogy legyen idejük pontosnak lenni.

Na mindegy. Ahelyett viszont, hogy a férj akklimatizálta volna magát az angolok pontosságához az angolokat trenírozta a saját időrendjéhez és ezt az alábbi párbeszéd is bizonyítja ami az autó kihangosítóján hangzott el ma.

“...olyan húsz perc és ott vagyok”

Mire az angol

“Magyar húsz perc múlva, vagy angol húsz perc múlva?”

Hmmm... még szerencse, hogy férjem ellenállhatatlan személyiség, így ez sem okoz nagy problémákat.

Mint az látszik, nem nagyon ültem ide mostanság. Sokrétű dolgaim elszólítottak és a fejem is teli mindenfélével, túlságosan is ahhoz, hogy összerendezgetném a gondolataimat ide.

A felnőttgyerekekkel minden ok, a “kicsi” márciusban tölti a tizennyolcat, szóval nagyjából kész vagyunk ezzel a gyereknevelés dologgal. Persze itt-ott akadnak megoldandó dolgok, de a nagy vonalak és a keretek szépen kialakultak. Felszabadult időnk mégse nincsen, mert papa ezerrel tolja a bizniszt (persze így is nagyságrendekkel több ideje van mint rég), én meg a túlóráim melletti szabadidőmben csinálom a hobbimat, néha csavargunk, tervezgetünk.

Gyarapodunk is szépen lassan, szépítem a házat, kicsit megint alakítottam rajta, lecseréltem végre az ingyen kapott negyven éves asztalt és székeket, és rábeszéltem az uramat egy új tévéállványra. Pontosabban nem új csak nekünk, a facebook marketen szereztem be egy huszasért, úgy ahogy a kávéasztalt is ugyanennyiért mindkettő IKEA kippenkoppan mittomén... 

Az ebédlőasztalnak megint lett története, de ezt már megszokhatta mindenki tőlem, hogy úgy mindenből tudok történetet csinálni. Az volt, hogy már megint olyat akartam ami drága volt, megint olyanba szerettem bele amit ha tudnék se vennék meg... hát istenem én már csak ilyen bonyolult lélek vagyok a férjem nagy örömére. Helyspórolós kerek asztalt találtam ugyanis, alá betolhatós műbőr székekkel mely több színvariációban és eszméletlen árakkal létezik. 

Namerén ilyent akartam,


de nem ilyen béna vékony asztallappal és lábakkal, hanem olyat amire rá lehet vágni ököllel és mégse rogyik össze. A székeket krémszínben persze és az asztalt kicsit sötétebb árnyalatban. 

Pl ilyesmi asztallal:





Több gyártónak is van ilyesmi cucca, asztalt is találtam tök jót,  de ehhez meg fekete székek voltak és külömben is aranyárban, krémszékest nem is találtam ilyet, tehát improvizálnom kellett.

Hát addig túrtam a netet, amíg találtam négy ilyesmiféle széket raktárkisöpréses engedménnyel teljesen új, bontatlan állapotban ötvenért. Na aztat megrendeltem, de akkor meg asztalt kellett hozzá vadászni és az nem egyszerű ugyanis olyan kellett ami alá pont bepasszolnak a székek. Szóval számoltam, milyen széles, magas a szék, mennyi a görbület, mennyi a kör kerület stb és úgy próbáltam asztalt találni, hogy muszáj volt tudnom a lábai szélességét, az átmérőt és a magasságot. Namindegy a lényeg hogy még így is megtaláltam néhányszor, de akkor meg a szine nem tetszett, vagy jó volt a szín, de drága volt, vagy mindkettő stimmelt és a formája nem (vékonylábú asztaltól fejcsóválást kapok, egyszerűen nemjó) és a férjem válást fontolgatott... 

Végül sikerült. Vettem egy kerek tölgyből készült asztalt, végre vastag lábakkal és a szine is megfelelt kevesebb mint féláron. 

Így az egész ebédlő kb a negyedébe került, és ezt is a főni fizette meg a titkárnősködésemért kapott készpénzen vettem ugyanis.

Amikor megérkeztek a dolgok (tök egyszerre) akkor még szerelni is kellett és előtte már fontolgattam, hogy a férj teájába nyugtatót keverek, mert én már tudtam, hogy a kétszázharminc kábeltől (a tévéállvány cserénél) agyfaszt fog kapni. Amíg nem volt itthon előrébbhúztam az egészet és az összes kábelt megjelöltem kis szines fonaldarabkákkal, hogy ezzel is elősegítsem házasságunk fennmaradását és túlélését. 

Végül este nyolckor álltunk neki a tévéállványt kicserélni, mert addigra lett kész voltunk minden mással.

Nagy tüsszögve széthuzigáltunk mindent, majd porszívózás után ugyanezt visszafelé már tüsszögés nélkül. Másfél óra alatt megvoltunk, minden elsőre működött, hangrendszer, tévé, box, számítógép, minden. Tök büszkék voltunk magunkra.


A munkahelyemen kissé elhavazódtam, a sok papírmunkát befejezni a regisztrációval, még pluszban rá kellett dolgozni arra is, közben az NHS email igényléséhet ilyen adatvédelmi vizsgálatot kellett csinálni - persze online kérdőív megint és ezerféle papírmunka, azzal vesződtem január elejétől mostanáig. Bár a határidő március 1, a kapcsolattartó folyton hivogatott, hogy mikor publikálom már az eredményt szóval inkább amiatt fejeztem be hamarabb mert rohadtul idegesített már a csaj. A főnök meg a főnövér eleinte segítettek, de nekik sincsen idejük, úgyhogy jól magamra lettem hagyva az egésszel, mindent előlről kellett tanulnom és megértenem, hogy egyáltalán miaszar ez és mit is akarnak tőlünk. Jó sok időm ráment, még itthon is folyton az Information Governance Toolkit -et böngésztem. Most még annyi van belőle, hogy kell készítenem egy tervet (NEKEM!), hogy hogyan fogjuk az adatvédelmünket kiterjeszteni és fejleszteni a jövőben, mert egy év múlva újabb önvizsgálatot kell csinálni és eredményt felmutatni. Kocka angolok.... 

Most kicsit toporgok egy helyben magammal, mert ezt a rohadt sok munkát a főnök honorálta azért készpénzben boritékban, de nem vagyok én elégedett ezzel és ha nem áll elő valami elfogadható verzióval a jövőre nézve akkor én inkább köszönöm nem kérek ebből. Annyit azért megjegyeztem már most, amikor a főnövér az én nevemet akarta  beírni az IG lead (ilyen adatvédelmi terelgető biztos kb. ) rubrikába, hogy na abból a responsibility - ből (felelősség) nem kérnék köszönöm mert nem passzol az órabéremhez, plánemeg a munkaköri leírásomhoz. Majd akkor beszélhetünk erről amikor beszélünk másról is... remélem megemlíti a főnöknek, de ha nem majd rávezetem.

A főnöknek amúgy végre új foga van, az összes maradékot kihúzták és végre kapott rendes fogakat helyettük. Szépen fejezve ki magam - lehelletének illata sokkal jobb, a beszédminősége pedig sokat javult. 

Másféle vizeken meg anyám és öcsém jönnek - nem hajóval - májusban, és tökre várjuk azt is, már kitaláltunk kisebb programokat. Ugyan csak egy hétig maradnak, de ez is valami.

Ezt a posztot meg reggel kezdtem írni, és most már délután öt lassan, de jött egy barátom és kollégám  közben kávézni és átment már délutáni teába is, most meg mennem kell hatra a melóba kilencig, hogy kisegítsem egy másik kollégámat mert kóruspróbája van és dög álmos vagyok, szóval előtte még fel kell magamat adrenalizálni valahogy. 

Próbálok én szétosztódni egy titkárnővé egy írónővé egy kézművessé és egy házitutyivá, de nem megy kérem.

Bocsánatért esedezem.

Pá.





2018. február 4., vasárnap

Szössz

Skype - on hívom a nagylányt...


- Szia anya, ma nem tudunk beszélni... az életem egy Saridon reklám jelenleg.


(Martin xilofonozott, Helga a beszélő cookijar-ral játszott és közben kalapált, és a tévét nem lehetett lekapcsolni mert ment a kicsigesztenyeklub és azt mindkettő imádja...)

Ma reggeli friss

- Befűznéd az övemet? Ezt meg hajtsd fel... hátul is be van tűrve rendesen?

- Papa, ha véletlen egyszer mégis gazdagok leszünk kell neked egy öltöztetőnéni...

- Hülye vagy? Gazdag leszek fel se öltözök... 

2018. január 28., vasárnap

Januári kajás szössz


MOST

- Mama! Te tudsz somlói galuskát csinálni? Hmmm?

- Tudok...

- Mikor?


TEORETIKUSAN

- Van kenyér?

- Már csak ez a balfasz kenyér van még két csomag.                     (megj.: diétás izéé.. az a nyomtatott fűrészpor, férj diétázza)

- Naa... most teoretikusan kérdezem: az a balfasz aki eszi, vagy a kenyér a balfasz... a válaszodtól függ, hogy elhozom e a fonalcsomagodat holnap a postáról.


PÉKES JOGHURT

- Hozz egy joghurtot lécci a hűtőből.

- Milyet? Van barackos meg müzlis-szilvás.

- Barackost, a másik olyan mint  ha a pék beleszórta volna ami a lapáton volt söprés után... 


POKRÓC

- Milyen ez a kivis ivójoghurt?

- Hát a fene tudja, kicsit fanyar.... olyan mintha szőrös pokrócot nyalogatnék.





2018. január 1., hétfő

Mai megfigyelés 


A kutyának pontosan addig tart megtalálni a pisiléshez a megfelelő helyet,  mint ameddig férjnek - a parkoláshoz.

Ez valam evolúciós dolog lehet.

Üzenetszössz...

...mert elfelejtettem Balinak egyenruhát mosni...