2013. február 21., csütörtök

Intim pillanatok

(életem halálom megírom, hasam fájt a nevetéstől)

én: - nem kéne behúzni a függönyt?
Bali: - minek??
én: - nem tudom, az a fóbiám, hogy a szomszéd ház emeletéről belátnak...
Bali: -...hát...nem kell őket irigyelni!
Szabadságon vagyok (megint, mert ki kellett venni a maradékot az áprilisi váltás miatt - áprilistól nullázódik ugyanis a szabi), a nagylányék megérkeztek szerencsésen, a többi gyerekünknek is egy hét szünet van most a suliban, szóval így vagyunk megint nagy rakáson.
Csak szegény Balikám dolgozik, de ő is volt nem rég két hetet itthon, mert műtötték a lábujjait (végre), a körmei miatt, amiktől már nagyon régen szenvedett. Mostanra nagyon szépen helyrejött, egészen normális tappancsa lett.
Kértünk NI number  miatt időpontot, de sajnos csak március 6. - ra kaptunk, így a nagylány és a vőlegénye utána majd már nekiláthatnak állást keresni, aztán majd egyszer lakást is. Nem sürgős, elférünk.
Anyu valószínűleg április környékén jön, hogy mint a mérgezett egér nekilásson a kertnek. Néha már éreztem némi ingert, hogy kigazoljak, de erős akarattal nem vettem tudomást a késztetésről, mert anyukám úgy szeret kertészkedni, hogy meghagyom neki ezt az örömöt. Vannak itt kőből épített virágültetésre alkalmas izék is, meg egy szétesett sziklakert amit rendbe kell hozni. A hozzáértésem kimerül abban, hogy szeretem a szép kertet, meg hogy felismerem a hóvirágot kb. A férjnek ilyen lámpamániája van, amikor a B and Q-ban jártunk (kb. Praktiker) ilyen világító békákat akart venni a kertbe, de lebeszéltem róla, inkább az álkavicsok felé próbáltam terelni, a békákat megvétóztam - hamár mindenképpen... A békák ugyanis az életben sem világítanak, természetellenesnek tartanám, igaz, hogy a kövek sem, de az nem néz ki annyira szarul (meg az olyan sci-fis, hozzám közelebb áll). A kert fejlődéséről majd készítek előtte-utána képriportot, csak, hogy lássa mindenki, anyám nem szarral gurigázik.

E hónapban leműszakiztattuk az autónkat, befizettük a taxot, és új biztosítást is kellett kötni rá. Most, hogy már fél éve én is dolgozom, még inkább kijövünk a pénzünkből, szépen megélünk, és már félre is tudunk tenni. Most tévére gyűjtünk, mert akkora ez a nappali, hogy az annak idején ajándékba kapott kis tévé elvész benne. Nekem aztán mindegy lenne, tévét annyira nem nézek, de a család lelkesen számolgatja, mikorra lesz meg rá a keret.
Minthogy a házunk alapja végre beton, így a kinect játékok alatt sem esnek le a dolgok az asztalról, és a csillár is nyugton marad. Az élmény jelentős javulását várják a gyerekek a nagyobb tévétől, én meg azt, hogy a régi képdoboz bekerül a lányok szobájába, és így a Gangnam style is távolabb kerül tőlem.
Kutyával is bővült a család ismét, mert a nagylányék hozták magukkal JackRussel tipusú kutyájukat, aki egy tavalyi évjárat,  és kb. napi négy redbullnyi energia van benne. Mindenki imádja, és nagyon jó, hogy újra kutya van a családban.
Most, hogy viszonylag hosszú időre egy helyben maradunk, ismét kacérkodom az akvárium gondolatával, mert gyönyörű, és nagyon szerettem még annak idején amikor volt.

További hír, hogy 16 és háromnegyed éves másodszülöttünknek levődött egy őslakos barátja, a kapcsolat most egy hónapos. Ő most kevésbé lát a szerelemtől, és mi kevésbé látjuk őt, szintén a szerelemtől.  Nagyon várta már, hogy ez beköszöntsön az életébe, mi nem annyira vártuk, de hát el kell fogadni. Apának úgyse lesz elég jó soha senki sem, de nincsen gond a sráccal, legalábbis egyenlőre.
Amikor a Nóri megjegyezte családi körben, hogy a pasival csak egy a gond, hogy fél apától, akkor a nagylányunk vőlegénye rávágta - apádtól ki nem fél???
Hát igen. Ezen sosem gondolkoztam el, de valóban, ha Balikámra ránéznek egy nagy tagbaszakadt, magyar hadvezért látnak, lapát alakú tenyérrel - hát ha még a bőrdzsekijét is felveszi... :D (mondjuk szerintem a szemöldöke a legijesztőbb). Még jó, hogy a srácok nem látják rajta kívülről, mennyire vajszívű és bohóc belülről, és ez így van jól. Legalább úton tartja a srácokat, és még puska sem kell hozzá.

Na ennyi van most. Vasárnap lejár a szabadságom, ennek most nem örülök. Nincsen bajom a munkahelyemmel, sőt...de nagyon szeretek itthon lenni, tenni-venni, főzni, társasozni a gyerekekkel. Nem akarok elégedetlennek tűnni, meg lustának sem, de olyan jó lenne többet lenni itthon.
Puszi mindenkinek.



2013. február 15., péntek

A szabadnapok örömei

Reggel arra ébredtem - nevetve - hogy a férj a kávéfőző búgó hangjára énekel (kántál) a konyhában...
- mivan zenét szerzel a kávéfőzőre?
- ja
- én a porszívóra szoktam énekelni...
- miket tudok meg!?
- ....gondoltam... most már bevallhatom...

2013. február 9., szombat

Ma éjjel...

...hajók és bombák szakértője voltam, aztán pedig veszélyes nyílmérgek orvosszakértője.
Eztán következett menekülés az indiánok nyílmérges nyilai elől. Legutolsó élesebb emlékem, hogy József Attila édesanyja vagyok és ferde az orrom... ez sajnos a szobromon is látszik.
Végül naplemente a tengerparton, de azt nem vártam meg, mert nagyon kellett pisilnem...

Tanulság - József Attilát ne olvass CSI és Maverick után este az ágyban, főként ha hajnalban napfelkeltét fényképezni, délután pedig szoborfotózásos túrán voltál, és este még jól be is vacsoráltál... ezek nagyon nem férnek össze.

2013. február 4., hétfő

Szössz

...a lojalitásról:

férj, fürdőben tükör előtt morgolódva: - Baszki annyi szemöldököm van, levágod ma? Kitelne belőle egy pár bajusz...kopasz emberek sokat adnának érte!
én: - te Jancsi! A kopasz emberek nincsenek a bajusszal kisegítve!
férj: - Miért? Az is takar valamennyit...!







...amikor fotózni támad kedvem:


én : - Balikám elviszel???
férj: - El vazze, vissza se hozlak, de húzzál nagykabátot mert hideg van...

(..gondoltam mostantól néha rajzolok is, hiánypótlónak, valaha sokat rajzoltam... néha látom magam előtt a mondatokat :) )

2013. február 3., vasárnap

A hitetleneknek

Bizonygattam már sokat az igazamat, sokféle embernek - a nagy, igaz szerelem meglétéről, nem sok sikerrel. Mindig azt a példát hoztam fel - a Télapu c. film egy elmés mondatát (ami mondjuk pont nem romantikus film), mely a főszereplő kisfiú szájából hangzott el - "..és láttál már egymillió dollárt? - Nem! - Attól, hogy te nem láttál, még létezhet.." Mittudomén minek jegyzek meg ilyeneket, ezt ne kérdezze senki sem - fura egy agyam van na. Egyszer a legyen ön is milliomosban az elektronvolt fogalma volt a kérdés, és a konyhából bekiabáltam a férjemnek a definiciót halál pontosan úgy, hogy azt 10 éve a főiskolán tanultam biofizikából - egyelektronvoltazazenergiaamelyreazelektronakkorteszszerthaegyvoltpotenciálkülönbségűtérenhaladáááát. Kelemen tanárúr bazi büszke lenne na...
Hajnalban ismét ezen filozofáltam, nem az elektronvolton hanem a szerelmen - nem, nem vagyok hülye, csak fájt a torkom és nem tudtam aludni, és Notebook-osat álmodtam - nem laptoposat, hanem a filmről. A férj is felébredt, lehet, hogy telehold van vagy mi, és mikor rákezdtem mesélni min gondolkozom, tiszta bolondnak nézett, de az én cseppet sem romantikus (legalábbis nyíltan nem) férjem így nyilatkozott:
Mi tudjuk, hogy úgy szeretjük egymást, mint Ellie és Noah, vagy mint Oliver és Jennifer, vagy mittomén még ki...mit kell ezt állandóan bizonygatni, elég ha mi tudjuk nem? Én legalábbis tudom, hogy azért szeretnék majd nagysokára előtted meghalni, hogy ne kelljen nélküled élni.

...hát ez volt az utóbbi évek legromantikusabb mondata, és ezzel mindent be is bizonyítottam.

Újabb bőröndök...

 ...eljött végre az idő, hogy a legidősebb lányunk és a vőlegénye is csomagolnak.
Amióta itt vagyunk, nem telt el úgy hét, hogy ne gondoltam volna életem legnehezebb napjára.
Bármilyen furcsa is, nem az volt az amikor megtudtam kerülget a kaszás, nem is az mikor odalett a szépen felépített életünk Magyarországon.
Élesen él bennem - és nem szeretném többet megtapasztalni,- amikor ott kellett hagyjam az épp csak felnőtt, elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, és tudtam, három év milyen hosszú idő. Borzasztóan nehéz volt, távolodni, és beszállni a reptéri transzfer buszába, hát én Angliáig bömböltem. Sosem felejtem el. Persze azóta kétszer is voltak itt nálunk, és egyszer mi is otthon, és az internet világa ugye...de az mégsem ugyanaz. Semmivel sem volt könnyebb mikor újra és újra eljött az elköszönés ideje.
Most végre - csütörtöktől - újra együtt lesz a teljes család, ha csak egy időre is, hiszen ők is azért jönnek, hogy önállóan új életet kezdjenek, de mostantól legaláb közel lesznek hozzánk.


2013. február 2., szombat

Kataszrófahelyzet...

...mert az mi más lehet (szerintetek) amikor egy idősotthonban hasmenésjárvány van?

A nagyapám kedvenc viccének csattanója cikázott az agyamban egész nap "már nyakig vagyok a sz.rban még mindig látsz??"

A desszert Imodium kapszula volt a mamóknak, a Floating Island-ot (kb. madártej) majdnem mind mi ettük meg.
Holnap mi fosunk.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...