2015. december 31., csütörtök

Az Apple - avagy különleges nyúltojás

Szeretjük. 
Viszont totál egyetértünk a bírálókkal.
Minden amitől jó egy iPhone vagy iPad, iMac, akármi, éppen attól az egészet körbelengő misztikus ködtől lehet nehézlégzést és reggeli hányingert is kapni. Ám ha egyszer belekezd az i -cuccokba az ember, jól akar összehangoltan működni. Épp ezért van Apple-Tv a nappaliban, vagy egy kicsike iMac a tévére kötve. Kivéve a két terás felhő (tárólóegység) az nem Apple. 
Amikor kérdeztem miért nem, a férj azt válaszolta: "Mer az Apple Timemachine - már a neve is gáz - az az olyan két terás torony, hogy ... hülyevagy még csavarhúzóval se tudok nekiállni annyira össze van rakva... nekem nehogymá elősírja, mikor cserélek vinyót benne, vagy mi..."

Kerülőutakon viszont lett most egy nagy Apple számítógép tulajdonképpen ingyér. Megy szépen, csak börtönrács van a képernyőn.
A férj gyanakodott, hogy a videokártya lehet a bűnös, (ez közben megerősítést nyert) ha azt kicserélteti akkor van egy többszáz fontos gépünk ami már eléggé kéne a régi helyett, mert a nagy szép HP Dragon-om beadta a kulcsot öt év után (ami tekintve, hogy az autószerelőnk padlásáról lett lehozva elég szép teljesítmény volt tőle).
Szóval megszerződött ez a iCucc, ami amúgy kidobásra volt ítélve.

A férj meg morfondírozott magában: (nem túlságosan szalonképesen, szóval a tizennyolcas karikával)

".... én el nem viszem baszki a Genius Bar-ba (=elég nagyképű neve az Apple szerviznek).
Ottan a hülye kis gyerekek, akik már egyszer láttak szétszedve egy egeret rendbenuram-megleszuramoznak, aztán talán két hét múlva majd kapok egy hívást, hogy ezt kell, meg azt kell... hatszáz font, köszi bazzmeg. Anyád! 
Különben is szorongásom van ott. Olyan mint egy kibaszott steril labor, folyton úgy érzem magam, mint ha egy hete nem fürödtem volna...
Majd én inkább megpatkolom itthon. Nekem van egy kezem, neked kettő az már három...
Kicseréljük mi azt a videokártyát és lesz egy rohadt jó gépünk, ami mindennel konnektál itthon, végre ez is Apple lesz, nem kell szidni a rendszert. Csak valamivel jelölni kéne azt a sok kurva kábelt, mi hova tartozik...
- Ha csak ez a probléma, megoldjuk...Körömlakk?
- ... de van annyi szín? Baromi sok kábel van ott!
- Négy lányod van, ezt most komolyan kérdezed?"

Szóval ha végre ki tudjuk deríteni melyik tipus ez (mer az se egyszerű), rendelünk egy videokártyát a lányok összedobják a körömlakkokat és nekiesünk.


Amikor azért kezdek  pityeregni a telefonban, mert a férjem váratlanul egy órával előbb jön ebédelni és még neki se álltam főzni, akkor tudom, hogy közeleg az év vége. Pedig nem szokott megverni áztatott kötéllel, ha nincsen kész a kaja, szóval nem tudom az okát miért ez volt a kiváltó ok.
Olyan vagyok mint egy kerge állapotos nő, aki képes sírva fakadni mert a szomszéd felseperte a járdáját. Nagyondurva.
Asszem van rajtam egy csap, konkrétan becsatlakozik a könnycsatornáimba. Ha túlcsordulok, elbőgöm magam mint a múltkor a madártej miatt. Valahogy mindig a kajával van kapcsolatban, de tényleg... ez megérne valami pszichomókus nyomozást.

Na mindegy, ma új nap van és főzök finomat (mondomén), (nagyon várjuk a Tableno és kedves neje által prezentált panamai csülök megkóstolását) este megyünk a moziba Balukapitánnyal, utána meg lent a városban megvárjuk az éjfélt... már ha drága Frank (vihar) kitombolta magát. Sokadszorra törtem a fejem, honnan tudják, hogy Frank és nem mondjuk Paul, de mindig elfelejtek utánanézni...
Elképesztő mi volt az éjjel. Hagyott is nagy ramazurit maga után. Nagyon ritka a vihar errefelé, de ha jön akkor eléggé tombol itt a tenger mellett. Több utat is lezárnak ilyenkor a parton olyan magas vízfalat csapnak a hullámok, ráadásul jó nagy dagály is volt. 
Most reggelre meg - még a levél se rezdül. Süt a nap, kék az ég, ami jó mert kb. három hete nem láttuk a napot. Ez a tél kissé sötétre sikeredett.
Hol is voltam? Jah mozi... Star Wars végre. Tudom, vannak akik ezt nem tudják értékelni, azoknak nem is fogom tudni elmagyarázni. Ezzel zárni az évet nekünk maradandó élmény lesz.

A férj szabadnapos holnap, én viszont megyek dolgozni. Már csak kettő napot, ez felvillanyoz, mert nekem még van szabadságom amiből az egyik a jövő hét, egy márciusra marad, kell a költözéshez. Remélem anya tud jönni, mert semmi kedvem ezt az egész költözősdit megint egyedül levezényelni.
A férjre, akire amúgy mindenben lehet számítani, a költözésben sajnos nem annyira. A dobozok és a rendetlenség kapcsán fellépő pánikrohamot és stresszt nem tudja kezelni és vagy kapkod és hülyéket kérdez, vagy bénultan ül szóval inkább csak el szoktam zavarni az útból.
Emlékszem mikor egyszer barátokkal a nappalinkat tettük rendbe még Magyarországon. 
Egy délután alatt megvolt a tapétázás-padlózás. Ő ott addig lábatlankodott míg elküldtük a kocsmába sörözni meg kompjútert javítani, ráadásnak lejátszhatott még egy két pinball partit is, csak ne legyen láb alatt meg ne mondogassa öt percenként "mikor lesz ez kész" meg hogy "sose lesz itt rend"...

Az biztos, hogy a következő év néhány dologban fog változást hozni. Először is a költözés ugye. Aztán a vállalkozással is szeretnénk újabb lépcsőre lépni. Nekem is van egy kis dédelgetett ötletem, de erről még semmit. Állampolgárság ügyben is elkezdünk ténykedni.
Januárban egy régi barát jön szerencsét próbálni. Májusban is lesz vendég.

Nyáron pedig apának vinnék virágot. 

2015. december 27., vasárnap

Mai elmélkedés

Körbeért bennem ez az Ákos-dolog. Ja tudom, elég lassan érlelem én a dolgokat, elcsócsálom, kiköpöm, megint megrágom, mint a tehén legelőn.
Meg is néztem mégegyszer a teljes interjút a "dzsátubin", annyi mindennel tudnék vitatkozni, hogy mondatonként tudnám elemezni.
Azzal is tisztában vagyok, hogy a kiragadott mondatok miatti hisztéria egy kissé el volt túlozva, ezen túl meg szerintem az egészben sokkal több belekötnivaló is van, mint hogy egyenjogúság-pártiak vagyunk vagy nem.

Először is elmondanám, mi a nem problémám.
Nem is tudom... jó oldalról akartam ezt az egészet megközelíteni, de valahogy nem megy.
Ha csak szavakkal kellene leírnom amit gondolok, akkor olyanok jutnak eszembe, hogy mesterkéltség, merevség, maradiság, pökhendiség, kivagyiság. Szándékosan nem nagyképűséget említek, mert ez nem az. Nagyjából azért el tudja magát helyezni.
Nem azzal van a baj, ahogy ő a nőkről vélekedik, gondolom szereti a feleségét ez egy kicsit kijön azért, nem is azzal, hogy van egy maradi családképe. Sok embernek van. Nem is minden részletében megy szembe azzal amit gondolok, bár némileg kiegészíteném a nő egyéni döntésének lehetőségével. Tehát, ha a nő akar, lehessen anya, feleség, de ha nem akar ne legyen kevesebb. Ha együtt akarja a karriert a családdal, ne legyen attól rosszabb anya. Mennyire nézne ki hülyén, ha az ember mondjuk úgy választana orvost - te nő létedre de szar anya lehetsz, (továbbmegyek - szar anya=szar ember, szar ember=szar orvos) mert adjunktus lettél bakker. Sok olyan hivatás van, ami teljes embert kíván, de miért is kéne a nőknek lemondania erről az anyaság miatt.  Az apákról most nem is beszélek mert, hogy a gyereknek apja is van, azt hajlamosak néhányan kihagyni az egyenletből amikor családról beszélünk. 

Nekem a normalitásról alkotott véleménye volt az ami inkább kiverte a biztosítékot.
Érzem, hogy mérges belülről mikor azt mondja, ami a normalitáson kívül van az nem normális. 
Ez a mondat például (sok más mellett) baj.
Ki mondja meg ki van a körben? Ő?
Ha egy napon kedves Ákos téged mint előadóművészt a normalitás határán kívül helyeznek valakik, akik majd jól megmondják mi a normális (teszem azt, mert néhány szövegedet másként értelmezik) akkor te áldozat leszel, vagy elhanyagolható veszteség - aminek te tartod a társadalom egy részét? A nem normális dolgok szerinted a körön kívül kell essenek?
Szerinted akinek rózsaszín taréj van a fején haj helyett, annak hol lenne a helye? Vagy ha egy meleg srác megy el a koncertedre, vagy valaki aki hisz az ufokban, vagy kövér, vagy a lány aki fiú akar lenni? Úgy akkor rendben van? Mert a tömeg, a massza, akikből élsz az nem számít?  Basszus nem lehet valaki ekkora pökhendi pöcs már bocs....és azt mondod erre: Nehogymár!!! 
De. De igen.
Nem tudom hogyan van, hogy édesanyád jogász volt - többet is keresett mint édesapád - mégis ilyen hülye (mégegyszer mondom számomra nem tragikus, csak komikus) véleményed van a nőkről, de nem is érdekel. Valószínű valami gyerekkori dolog lehet... de az nem lehet, hogy valaki ennyire mereven baromságokat beszéljen, és még csak ne is legyen meggyőzhető! Ez az ami igazán idegesít.

És most a zárómonológ, saját vélemény ami nekem lejött ebből az egészből: A probléma

A vélemény és az elvek között az a különbség, hogy a vélemény azért van, hogy ki lehessen beszélni, meg lehessen változtatni alkalomadtán tök ellentétére annak, mint ami addig volt. A vélemény meggyőzhető, elvethető, felakasztható egy szögre. A vélemény alakít rajtad, mindig hozzáad a személyiségedhez nem pedig elvesz belőle. Mindél több dologról szól, annál szélesebb lesz a látóköröd. A vélemény szabad, nyitott és vitatható. Két vélemény ütköztetésében benne van a lehetőség a meggyőzésre, kompromisszumra, más nézőpontok megvilágítására...
Az elv merev dolog.  Beleivódik a lényedbe. Nagyon kell vele vigyázni, mert önmagunk meghazudtolása nélkül nem könnyen bánunk el vele. Ragadós maszkot húz a fejünkre, ami idővel egyre jobban odatapad és a végén mi is elhisszük, hogy tényleg mi vagyunk. Az elv zárt. Az elv nem vitaképes. Behatárol. Rabosít. Az elvek egy dologra jók, papírra leírni aztán a papírt hasznosítani...
... és szerintem a boldogság és a szeretet (márpedig ezek adják az élet sóját) elvek mentén nem tud létezni. 
Mondhatnám úgy is - mint azokon a hülye bánatos kiskutyás, idézetes képeken amiket facebookra szoktak kirakni - Minél inkább élsz elvek mentén, annál kevesebb esélyed van a boldogságra.
Nem tudom. Nekem mindig gyanusak az elvekkel rendelkező emberek.

Ez volt az én véleményem, amivel nem kell egyetérteni. Lehet vele vitatkozni.
Neked kedves Ákos az elvrendszered felsorolása jutott. Amivel szintén nem kell egyetérteni, viszont vitatkozni sem lehet vele. Már odaragadt. Teljesen.

2015. december 26., szombat

Nemigen jöttem ki ma a konyhából, nesztek egy dal, ez tartott ma életben...a legjobb feldolgozás amit eddig hallottam.
Libabőrös-borsódzós.
hashtag-basszusdeszeretem-hashtag-rockervagyok-hashtag-lányokabugyit


2015. december 25., péntek

Kora reggeli karácsonyi szössz

Ágyban:


"auuuu...áh, áh"
"Ja bocs, ez te voltál? Bakker olyan vagy mint egy újságíró - mindehol ott vagy..."

2015. december 23., szerda

Karácsony előtti utolsó elmélkedés

Meg az van még, hogy vettem térdharisnyát a melóba. 
Tudom, hogy legalább annyira szexi, hogy egy gyakorlottabb pornószínész farka is lekonyulna tőle, de nem erdekel mert
1. praktikus
2. utálom a harisnyanadrágot
3. a főnököm a divatjamúlt (szeretnivaló) vén szatyor nem én
4. a férj ritkán látja így a lábaimat, akkor sem intim helyzetben és inkább csak kiröhög mint kiábrándul (remélem)
5. egy igazi nőnek térdharisnyában is van stílusa (ld. lent)

Sok párat vettem mert egyszeri hordás utan a szaga vetekszik az állatkerti majomházéval. 
Négy munkanap alatt négy használt pár ugye... 
Namost kettő és fél jött elő a mosógépből...
Lehet hogy egyszerhasználatosak. 
Vagy lehet, hogy egyszerűen csak a saját aromájuk miatt szublimált az anyaguk is - már a szennyesben (ezesetben örülök, hogy a kedvenc polóm nem ment füstbe velük együtt), vagy szintén ez okból a mosószerben oldódtak szét mint a folyékony terminátor a kohóban...
Egyéb magyarázatot nem tudok elképzelni...



 
Dolce & Gabbana reklámkampány 2015 tavasz



Gondoltam idén elmarad a karácsony nálunk...vagy legalábbis elhalasztjuk.
Tegnap reggel a lengyelboltból sikerült elhoznunk az utolsó néhány kiló savanyúkáposzta egységét (bár már ott sem volt parkoló), aztán húst már nem sikerült szerezni hozzá mert a supermarketnél már az autónak sem találtunk helyet. 
Beálltunk a marksandsparks elé átgyalogoltunk, eláztunk, de feleslegesen, mert egy darab toligás kosár sem volt sehol... No mindegy legalább bekaptunk egy levest a kis áruházi étteremben. 
Az ekkorra már erősen fingszagú autóban ültünk még egy további órát, mert el kellett elintézni még néhány fontosat, plusz még nekem be kellett ugranom a munkahelyemre is meginni két forralt bort, kicsit bájologni, meg felvenni a pulykapénzem. 
A főnök tök meg van bolondulva, kiosztotta az ünnepek alatt viselendő hajpántokat - nekem idén rénszarvasszarv jutott bakker... Asszem fusiba lecserélem, megvan még a tavalyi idióta angyalkásos, de muszáj valamit feltennem mert rá fog kérdezni, mint óvodás a vadgesztenyékre...
A férj ezalatt további dolgokkal (kábel, posta, mittudomén) foglalatoskodott, aztán míg vártam rá megint szarrá áztam.
Akkor irány haza, átöltözés, újra kocsiba ülés. Valami két laptopot kidobtunk két háznál aztán felvettük az Oliviát aki nem tudom honnan jött. 
Elugrottunk a férj melóhelyére valami dvd lejátszót venni a gyerek valami haverjának, mert az nem tudott elszakadni otthonról vagymi...
Bementünk a B&Q-ba (kb. Praktiker) nekem kerítés- vagy kötöződrótot venni ( babafej rögzítés céljából ) és még egy újabb Orchideának sem tudtam ellenállni (tök szép sötét bordóslila és fehér a közepe). Akkor megint eláztunk kicsit kétszer, mert az áruház túlsó felén volt csak nyitva a kapu, nem ott ahová álltunk.
Újra tettünk egy próbát a kajalistával, ezúttal volt parkolóhely meg kosár is, de így is megharcoltunk minden kacsacombért igazából...
Amíg a kocsiba pakoltunk már fel se vettük, hogy mindannyian megint csuromvizesek vagyunk.
Ez a tél ilyen lett, langyos idő, de minden folyton vizes. Akkor is ha nem esik, nagy, nehéz párafelhő jön a tengertől attól is átnedvesedsz....najó ez hülyén hangzik...
Víz, víz mindenütt. Elképzelem milyen csudaszép lesz a tavasz, ennyi víztől még a fakorlát is kivirágzik. Mellékszál: El is határoztam, hogy a hajamat még rövidebbre vágom, mert a mai két hajszárítással se nézek ki sehogyse.


Este a kanapémban azon filóztam, kínai take away-t még sose láttam zárva, jövőre lehet azt kéne karikor. Kb ugyanaz mint a töltött káposzta, mert a múlkor rendelt két személlyes adagot is öten ettük két napig.

Imádom a karácsonyt.
"Világbékét és cuki szandálokat" /Bödőcs/
Na de komolyan: legyetek jók amennyire csak tudtok, akkor majd változik a világ.
Ha nem, legalább tiszta lesz a lelkiismeretetek.


2015. december 17., csütörtök

Helyzet

Azt olvastam a pofalapon, hogy frusztrált fapina vagyok mert nem értek egyet Ákossal.

2015. december 16., szerda

És még egy szössz

Épp most az autóban:

-Hey siri! 
-Hi. How can I help you? 
-Call Mike the restaurator!
-I am not sure what are you talking about...
-Akkor f..nak kérded hülye. Saját nyelved van mint a klingonoknak...

(Amúgy tegnap megint nevettem mikor hívta az egyik ügyfele. A következô jelent meg a kijelzôn: "John a gróf")

Szössz


Kisvendégnek megyünk:

- Mit vigyünk? Bort? Meg gondoltam esetleg egy virágot...
- Vigyünk bort meg sajtot.
- Miért pont sajtot?
- Mert a virágot nem lehet megenni...
- Jah...a vénasszonyok már így gondolkodnak?

Amúgy meg....nem is vagyok vénasszony:

/karácsonyszelfi//jó, mondjuk mackónadrágban, smink nélkül nem teszek nektek képet/


A party meg jóvót...


Amikor angolból jövünk magyarra:

"Most ez meg miért nem áll be a nyamvadt parkolóba? Már kétszer ráfényeltem...."

"Nem maradt annyi szoba már a gyomromban a többi kajának..."



A férj megmondja:

"Lányok ma gyűlés este nyolckor a konyhában. Tréninget tartok, hogyan kell karácsonykor hozni nekem a sört."

Gyerek megmondja:

- Bakker mi vagyok én Al Bundy?
- Nem apa, ha az lennél anya és a kutya is kérne...



Reakció Kövér Ákosra:

- Ezek hülyék, de komolyan? Vagy nem volt anyjuk? Az anyjuk helyében jól segberúgnám mindet...
- Ne húzd fel magad. Mindig lesznek ilyen ősparaszt férfialfahímek. Valszeg anyukájuk azért nem rúgja seggbe őket, mert ilyen mamaszemefényemitkérszvacsorára anyukájuk volt. Ezt várják az asszonytól is. Főzzön, szüljön, neveljen. Aztán meghálálják annyival, hogy néha megemlítik, hogy minden erős és sikeres férfi mögött áll egy nő, meg a hátország, meg ilyen hasonló baromságok...ezzel néha be is tudják tömni a szánkat...meg néha mással is. 
A legtöbb okos nő meg tulajdonképp leszarja. Azoknak úgyse kell egy ilyen faszkalap.
Nálunk is te hordod a nadrágot, legalábbis elméletileg. Nem azt mondom, hogy egy férfinak nem lehet fontos, hogy férfi legyen. Azt is elhiszem, hogy egy erősebb, sikeresebb nő mellett még nehezebb teljesíteni esetleg. Hát legyen férfi a talpán... Szerintem csak ez a bajuk. A sok puhapöcsű faszkalapnak nem áll fel, ha ötszáz pénzzel többet kap az asszony. 
Szerintem az ilyeneknek pusztán derogál, hogy a nőkkel szemben is fel kell venni a kesztyűt. Bár én nem keresek többet mint te, voltam otthon négy gyerekkel nyolc évet és minden percét élveztem, azért azt mondom, hajrá csajok... Remélem, hogy a sok okos nő beledöngöli az ilyen faszkalapokat a földbe egy napon... És nem azért mert én le akarok menni a bányába dolgozni, hanem mert ha akarnék, megtehetném. És nem adom a melltartómat, se az ajtónelőremenést, se azt, hogy fényesre nyalják a seggemet ha akarnak valamit...jah, és hogy el ne felejtsem, azért, hogy az ükükükunokám ha lány, akkor is vezethessen csillaghajót...
Ennyi.
- őőő...várjunk csak...Mi az, hogy elméletileg???



2015. december 11., péntek

"Az ember saját maga által lesz boldog, ha tudja, miként fogjon hozzá: legyen hajlandósága az egyszerűséghez, legyen benne bizonyos bátorság, bizonyos lemondás, szeresse a munkát, és mindenekelőtt legyen jó a lelkiismerete. Tehát a boldogság nem elérhetetlen ábránd, ebben most már biztos vagyok; a tapasztalat és az elmélkedés segítségével sok múlik rajtunk... Éljük hát az életet hálátlanság nélkül.

/George Sand/

2015. december 10., csütörtök

Mai elmélkedés

Vannak azok a rosszabb csillagállások, mikor egymás után mennek el a mamók.
És egy-egy ember haldoklása közben sokat gondolkozom. Mit szeretett, kit szeretett? Merre járt?
Van e valahol egy öreg fa, aminek az oldalában monogram alakú sebet ejtett egykoron?

Fogja e tudni majd valaki, amikor odaérünk?
Például, hogy én mit szerettem.

Horgolás, írás, olvasás, fotózás, mindenfélehülyeségvásárlás...ilyenek.
Űrben, vagy jövőben (legjobb ha mindkettőben) játszódó bármi, szemüveges, bugyuta kinézetű fijúú, villámos sebbel, díszpárnák, bármiféle logikai játékok, kirakósok, rejtvények iPad-on, számítógépen, papíron. Duolingos nyelvtanulás, főzés, sütés, lakásszépítés.
Aztán ott van még: cipőktáskákórák, icipici fülbevalók, ruhák, pöttyös bögrék. 
Zsibvásár. Sétálás (nem felfelé).
Rajzolás, éneklés, hó, erdő, tenger, úszás, kagylók, kavicsok. Orchideák "lila oooorhideáááák mondjááátook eeel...". 
Versek, versek, versek. 
Színház, zene, koncert. 
Karácsony, karácsony... hógömbök, vonatamikörbemegyaterepasztalon...
és a felsorolás közben elgondolkoztam mit NEM szeretek (eltekintve a padlószőnyegtől, az ABBA-tól, krumplipucolástól meg a hűtőtakarítástól)?

Szeretek én mindent. Többnyire az életet.
Szívás.





2015. december 7., hétfő

Megôrülök

Szóljatok a fiatal tinilányoknak, hogy ne fessenek bajuszt a homlokukra!

Képzeld el


...hogy tizenhat évesen nem kellesz a szüleidnek. Egyik iszik, másik bipoláris személyiségzavarral küzd.
Elköltözöl, kapsz egy gyámot, befejezed a nővérsulit, saját lábadra állsz. Már akkor megtanulsz küzdeni. Elhatározod, hogy sose adod fel.
Ekkor elgázolsz egy embert, aki azon az osztályon hal bele a sérüléseibe, ahol dolgozol. Hiába vagy vétlen, úgy érzed feldolgozhatatlan. Éjjelente vizesen ébredsz, újra és újra elütöd, minden alkalommal elkerülni próbálod, de nem megy. Elmész egy terapeutához a barátok is segítenek, lassan útra kerülsz megint.
Rendbehozod a dolgokat, az élet rendbeszedi magát körülötted, megismersz valakit. Valakit, akivel közösek a célok, akivel fél szavakból, egy összenézésből megértitek egymást, aki segít felejteni és újrakezdeni. Nagy családot szeretnétek sok-sok gyerekkel. Dolgoztok, összeházasodtok, hitelből nagy házat vesztek.
Aztán az első halva születik, a második már odáig sem jut el. Végre a harmadikkal kinéz, hogy család lesztek mégis, bár a hét hónap a kórházban nagyon megvisel. Mégis megéri küzdeni érte, megérte küzdeni. Fiú. Egészséges...de te nem vagy jól, atoniás vérzés miatti shock azt mondják. Műtő, altatás azonnal. Fel sem fogod.
Ébredve ott a fiad, a szerelmed fogja a kezed. A könnyektől nem látod az orvost, de hallod amit mond. Nem lehet több. Ezt az egyet kaptad, ez marad, nem lesz testvére, igazi nem.
Nem adod fel.
Kis idő után elindítjátok az örökbefogadást, felkerültök a listára. 
Időközben apád meghal, anyád Parkinsonos lesz, kénytelen vagy gondoskodni róla, te vagy az egyetlen rokona...
Kislány, kaptok egy kislányt. Hét hónapos, lemondtak róla. Madarat lehet fogatni veled, veletek.
Pedig anyád próbálkozik magához keseríteni az életed.
Soha.
A fiadhoz hívnak az iskolába mert rosszul lett. Elsőre azt gondolják cukor. Másodikra, hogy pajzsmirigy.
Hamar kiderül, egyik sem. A leukémia gyorsan dolgozik. A hetedik szülinapjára hiába volt a torta rendelve, enni már nem evett belőle. Ekkor közel vagy, hogy feladd...
Leiratkoztok a listáról, egyikőtök sem akar egyelőre még több gyereket ebben a helyzetben. 
Két hónap múlva anyád is meghal. Legalább ő nem húz lefelé tovább.
Újra tapra. Muszáj talpra.
Az adoptált lányoddal egyre több a probléma ahogy növekszik. Viselkedészavaros, dührohamai vannak. Tizenévesen már odáig fajul, hogy nemegyszer haza sem jön, majd nem sokkal ezután egy idősebb férfival kerül meglehetősen abuzív kapcsolatba.
A szociális munkások és a rendőrök egymásnak adják a kilincset a nagy, üres házban. A gyerek végül egy intézetben köt ki, nem akar többé hazamenni.
A nővérregisztrációdat elveszíted mert képtelen vagy a tréningeket teljesíteni az idegösszeomlásod miatt. A munkád is rámegy. A férjed még tartja benned a lelket, de egyre kevesebbet beszélgettek. Néha belefeledkeztek egymás szomorú tekintetébe, aztán főzöd tovább az ebédet, nincsen mit mondani...talán csak, hogy nem adod fel. Egyre kevésbé hiszed.
A két gyerek helyett két kutya fogal le. A férjed vette őket Karácsonyra.
A háztól is meg kéne válni, de már képtelen vagy rá. Takarítani is képtelen vagy, elég nagy már a rendetlenség a piszok...
Kicsit kijössz a fényre megint. Szerzel munkát, nem olyan kvalifikált mint ami addig volt, de megteszi.
Jó emberek vesznek körül...emberek vesznek körül. Újra érzed, hogy szükség van rád.
Szerdán szabadnapod kértél. A férjeddel mész a kórházba a teszteredményért.
Nagyon magas a PSA szintje. Prosztatarák, középstádium.
Már nem omlasz össze.
Elfogytak a könnyeid.
Csak ő maradt és ez a te életed.
Nem adod fel...








Van sok ember a világban, akinek annyi kijut, amennyi másoknak három élet alatt sem.
Összesodort vele az élet erre a munkahelyre, három év alatt ennyi jött össze róla a fejemben lehet, hogy ez nem is minden, mert nem az a panaszkodós tipus....
Sokan azt mondják: lóg egy deszkája. Ennyi után csak azon csodálkozom, hogy még nem kötötte fel magát arra a deszkára.
De komolyan. A szivem sajdul bele, milyen szomorú és nehéz élete van.

2015. december 6., vasárnap

Karácsonyi particucc



Ebben leszek partiarc csillogóscipős hamupipő...
Azért a cipőt nem hagyom el, a hercegem már úgyis megvan.



2015. december 5., szombat

Ez+az

Azon tűnődtem ma reggel, hogy hová a büdös francba tűnnek a kiskanalak?
Ez annyira örökös probléma nálunk, hogy egyszer egy rég látott barát is hozott ajándékba egy csomaggal mikor meglátogatott minket.
Azon is gondolkoztam (miután találtam kanalat), hogy jobb e ez a mi Jocóbácsink (a celebtöritanár) mint Etelkanéni volt... nem fogalmaztam még meg a választ, de tény: szájelhúzásom és viszketésem van tőle és ez nem szokott jót jelenteni. 

Mindegy. 
Zajlok. 
Jövő szombaton megint céges karácsonyi parti ezévben mélykék ruha, csillogós hamupipőkecipő leszek. (Ha marad időm, megint csinálok ilyen outfit képet ahogy szoktam és beteszem a poszt végére, de nagyon lemaradtam magamtól.)
Jó volna egy fehér vagy krém kiskabátka a cucchoz, de én nem költök többet jó lesz a tavalyi fekete. 
Mondjuk a cipő is pénzkidobás volt kb kétszer tudom felvenni majd egy évben, de majd néha előveszem és megnézegetem...lehet, hogy fel is veszem majd mikor senki nincsen itthon. Majd mint a Dallasban annak idején, azok is mindig csiniben meg öltönyben reggeliztek meg iszogáltak a nappaliban. 

Jah a nappali. Lassan azt is fel kéne öltöztetni. A lányok már kérdezték is, hol van már a karácsonyfa meg a dekoráció? 
Soha nincsenek itthon egyedül meg nincsen kedvem megcsinálni magamnak. 
Ez a hét nem is úgy jött ki. 

Foglalkoztunk a költözéssel elvben legalábbis mert már változásra fájt a fogam. A nagyobbak el is akarnak menni külön, Olivia valószínűleg már januárban elköltözik. 
Mostanra túl aktuálissá vált az egész mert a főbérlő bejelentette eladná a házat és áprilisig kaptunk haladékot. Ünnepek után házat keresünk tehát... 
Ami jó. Meg egy kicsit aggasztó. Megint keresni, zűrzavar a költözéssel aztán ezt rendbetenni, jááájjj...
Megint túl sok a lehetőség és a kompromisszumokból is több (füzet)oldalt ki lehetne hozni.
Ki mire voksolna: ha az ár kb egyforma lenne

1
Tengeri kilátás
Tágas
Csendes
Világos
Nagy kert
Különálló

Messzebb van (szomszéd város-csúcsforgalomban lehet jó fél óra, amúgy 15 perc kocsival)
Több buszozás, autózás

2
Kicsit közelebb van 8 perc kocsival, munkahely háromnegyed óra gyalog (most másfél lenne ha gyalog járnék, szóval kétszer olyan messze vagyunk most, viszont a belváros 10 perc jelenleg)

Olyan mint egy kis falu
Új házak, különálló és sorház is van
Szép lakóövezet
Tágas otthon
Infrastruktúra (supermarket, marksandsparks, boltok, étterem, fodrász, stb miatt nem kell kimozdulni se a körzetből, csak melóba)

Kissé sűrű nekem
Kicsike udvar
A belvárostól eléggé kiesik
Messze van a tengertől

3
Közel a meló
Közel a belváros
Kényelmes

Nehéz szépet találni
A legritkább esetben különálló
Sokszor szinteltolásos amir én nem kedvelek (sziklás dimbes-dombos városunk van)
Kicsi kert vagy semmi
Régebbi házak


Persze, hogy az első felé húzna a bögyöm, de azért rohadt kényelmes is vagyok.
A középút se lenne rossz, ha vihetnénk a tengert odáig. Na mittudomén.
Majd meglátjuk. Úgyis beleszeretős történet lesz, nem racionális. Sosem voltunk racionálisak, néha érzem azt, hogy rá kellene magunkat venni, de mi már csak így maradunk. 
Anyám a racionalitásával már ide se költözött volna be a dombtetőre. Pedig ez egy tök jó ház. 

Christmas outfit: coming soon





2015. december 3., csütörtök

Szössz

Avagy beszóltak...

Térdelve mászok, nyújtózok a padlón az egyik mamó szobájában, levertem ugyanis az elemes óráját az asztalról és az elemek begurultak az ágy alá....
Egyszerre Dave a karbantartó hangját hallom az ajtóból:

" I can recognize this bum anywhere...."

(Bárhol megismerem ezt a segget...)

Úgy meglepődtem, hogy bevertem a fejemet.
Nem kérdeztem rá, hogy ennek most örülnöm kellene e.... Már, hogy a nagysága, vagy a sütőtepsi formája miatt ismeri e meg, esetleg mindkettő?
A férj aszonta, szerinte bók volt... Szerintem úgy húsz éve lett volna az...

2015. november 29., vasárnap

Mai elmélkedés

Azon filoztam ma Mira mami etetése közben, hogy az első interakció amit egy bébi megtanul az a mosolygás.
Ezen túl ez az a képesség, ami egy Alzheimer betegségben szenvedő embernél - aki fokozatosan 8-10 év alatt hagy el mindent, ami emberré teszi - a végsőkig megmarad, amit legkésőbb veszítenek el ha egyáltalán eljutnak odáig.

Azt gondolom, hogy a mosoly nagyon fontos lehet ha ezt kapjuk elsőnek és ezt hagyja meg nekünk az élet utolsónak.
Szóval ehhez tartsátok magatokat.

2015. november 27., péntek

Egyszer megszöktem

...vagyis inkább: Egyszer szöktem meg.

Szökésem történetének előzményeként el kell mondanom, hogy jogos volt a szobafogság (nem értem haza a megadott időre ami általában éjfél-egy óra volt), csak nagyon rosszkor jött. 
Éppen a négynapos hosszúhétvége is beletartozott, amikorra pedig jó kis buli szerveződött pénteken és szombaton, vasárnap pedig Edda koncertre is mehettem volna...
El kellett határoznom, 17 évesen melyik lesz fontosabb? Melyikre szervezzek magamnak szökést, mert mindháromra nem mertem volna. Nem kell túl nagy összeesküvésre gondolni. Csatornán se kellett lemászni, ablakon át muskátlikon keresztül ugrálni... Semmi ilyesmi.

Gondoltam a szombati lesz a jó, (Eddára a városba kellett volna menni, az túl nagy kihívás lett volna) olyankor úgyis itthon van mindenki, egész nap megy a munka a kertben, garázsban jól el lesznek fáradva.
Este anya és apa úgyis elalszanak a tévére, a tánc java meg úgyis csak tíz után indul. Simán kislisszolok az orruk előtt, a kultúrház tíz perc séta. A hátsóajtó kisablakát csak behajtom, mintha csukva lenne akkor éjjel csak benyúlok és kinyitom magamnak az ajtót.
Segítettem mint a kisangyal egész nap, tudtam öregapám megdob egy ötvenessel úgyis, ha meg nem, valaki a haverok közül a megbeszéltek szerint befizet. Estére bebújtam a szobámba olvasni. 
Kis idő múlva - féltizenegy felé -  amikor már biztosan hallottam legalább tíz perce apámat horkolni, (addigra tuti volt anya már rég alszik,) csendben felöltöztem és mezítláb, cipőmmel a kezemben kiszöktem.
Halál büszke voltam magamra, milyen ügyesen és simán ment minden. A háborgó lelkiismeretem tök süket fülekre talált, a fehér szárnyú kisangyalt a jobb vállamról csont nélkül lecsúzlizta a vörös, villásfarkú kisördög.
Repültem a dombon lefelé, örökkévalóságnak hatott az a tíz perc míg leértem.
A többiekkel már le volt zsirozva, kint várnak, ha nem lenne pénzem, be tudjanak vinni...
Leérve a parkoló mellett vezetett a járda. A sarkon befordulva láttam, hogy egy sötét alak bagózik egy autónak támaszkodva a sötétben.
Apám volt.

Szó nélkül nyitotta ki a kocsi ajtaját és én szó nélkül szálltam be.
Hazafelé a két perces út két órának tűnt abban a nehéz csendben...
Éreztem, hogy mondani kéne valamit, de képtelen voltam megszólalni. Ő se szólt egyetlen szót se. Mire beállt a garázsba és bezárta az ajtókat, addigra én már a paplanom alatt szégyenkeztem.

Én sose többet nem próbáltam átverni. Ő sose mondta el anyámnak, hogy letipliztem aznap éjjel és vasárnap elvitt az Edda koncertre, amire már egy héttel előtte megvette a jegyeket.
Hát ilyen ember volt az én apám.


Elképesztő, hogy az ízek és illatok miket képesek előhozni a memóriánk legaljáról.
Lett egy kukoricán nevelődött baromfim, gondoltam Újházi tyúkhúslevesnek megfőzöm.
A zöldség tisztítása közben (mindig frisset veszek) bekaptam egy pár szem zsenge zöldborsót és egyből ott volt az egész gyerekkorom a konyhában...

Koszosan és mezítláb ülünk a hintaágyon a szomszéd Anikóval, aki segít nekem  borsót pucolni, hogy hamarabb kész legyek és előbb mehessek játszani. Unottan nyomogatom járdaközben levő meleg, lágy kátrányt a lábujjammal és nagyon érdekesnek találom, hogy az ujjlenyomat barázdái megmaradnak benne.
Macskák nyújtózkodnak a barackfák alatt, az ólban malacok horkolnak.
Érezni a földszagú szellő illatát, a nap már lentebb, de még meleg van.
Anyu, apám tengerészcsíkos trikójában üvegeket mos a borsónak a kerti csapnál, apa piros surdakalapban füvet nyír, füstölő cigi lóg a szájában. 
Nagyapám félmeztelen, munkásnadrágot visel madzaggal megkötve ahogy kell, térdelve, nyelvét kidugva koncentrál a dolgára, késsel egyenesíti a járdaszegélyre nőtt növényeket. 
Nagyanyám kendőben, sváb szoknyában és kötényben a nyárikonyhában dunsztolja a befőtteket. Az elfoglaltság sem akadályozza a nagyszüleimet, hogy közben németül vitatkozzanak a disznónevelésen, én meg mosolygok apámmal együtt mert csak mi értjük.
Az öcsém épp befordul a kertkapun, a hóna alatt focilabda és kiabál nekem "mikor vagy kész? Várnak a többiek a kultúr mögött!"
Hja...ha segítenél hamarabb kész lennénk, gondolom magamban, de nem szólok, ő is megtette a magáét reggel a kukoricaföldön. 
Apa olvas a gondolataimban, befogja az öcsémet meg a többi gyereket és borsópucolóversenyt rendez. Marokkal méri.
Jégkrémet kapunk nyereménynek kit érdekel, hogy a vesztes is kap?
Boldogok vagyunk.

2015. november 26., csütörtök

Mai elmélkedés

"Egy nő szíve a titkok mély óceánja" mondta az öreglány a Titanic-ban és mennyire így van (mondjuk biztos a pasiknál is).

Ez az. 
Amikor valami olyan van a birtokomban amitől olyan részegen mosolygós leszek.
Mikor néhányan rákérdeznek, "mi van? Olyan más vagy ma."
Vannak ilyen napok.

Nem olyanokra gondolok, mikor tízévesen sportszeletet csórtunk a boltban, vagy mikor leborotváltuk a macska farkát. Nem is arra, mikor hidegvízzel slagoztuk a disznókat az ólban. Ezek a titkok nem sokáig maradtak felderítetlen.

Az olyanokra amik el vannak dugva nagyon mélyre.
Ilyen volt az első alkalom. Vagy amikor én már tudtam, de ő még nem. Vagy amikor mindketten tudtuk, csak az az ideje nem jött még el. 
Vagy mikor a kollégák között mentem úgy, hogy vittem a homlokomon a szerelmet. Ott világított nagybetűkkel, de elolvasni csak én tudtam és ha továbbgondoltam zakatolt a szívem. 
Olyan titkok, amiket rajtad kívül csak falak, liftek, buszablakok tudnak. Csak azoknak mondtad ki hangosan mert valahova mégis kellett bízni...

Aztán van az a cinkosság érzés a házasságban.
Pikáns titkok, összekacsintás.
Hogy az épp megérkező mama nem tudja, épp tíz perccel előtte másztunk ki egy közös zuhanyból. Óóó, dehogynem tudja... az érzést biztosan.  

Ezek a titkok arra tanítanak, hogy csak én ismerem magamat igazán.
Arra, hogy legalább magamnak beismerjem vannak azok a titkok....
Mindenkinek vannak.
A múltból az előző életek, a jelenből az álmok, jövőből a vágyak...
Azok, melyektől még én is zavarba jövök saját magam előtt...

Atyaég...


2015. november 24., kedd

Szössz

A jó megmarad

" Mamma mijja donnafráza...óó, de jó, hogy ezt most mondtam...el is megyek Pampalinit nézni..."


Show must go on

" ...tudod anya...kutyaharapás szőrével azt jelenti, hogy ha elsőre baleknak néznek attól még másodszorra is, de akkor már tudsz is róla...."


A hátsóülésen:

" ...jah, hát van olyan zene ami eszméletlen jó, van ami csak jó, de még hallgatható, meg van rossz zene....
...meg van amit anya szeret..."






2015. november 14., szombat

Carpe diem leszek.


Bennünk él az a gonosz mag, velünk együtt növekszik csak megtanuljuk út közben, hogy az agresszív öröm, amit akkor éreztünk mikor féltékenységből összetapostuk Józsika homokvárát csak nagyon rövid ideig tarthat. Akik viszont azzal növekednek, hogy ezt a csírát útjára engedik a gyűlölet tápoldatával fröcskölgetik, lassan minden mást elnyom mint a gaz, a tarack amit nem lehet kiiírtani.

Mit tudom én, tudják e azok, hogy milyen az ha szeretnek és szeretve vannak? Mit tudom én, milyen egy gyilkos lelke? Mit tudhatom én, milyen a fanatikus hit? Milyen az üzleti érdek? Kik esküdtek össze és mi ellen? 
Érdekel ez minket?

Engem nem.

Csak dühít az értelmetlenség, meg ez a tehetetlenség.

Meg kéne kérdeznünk... 
Azt sem tudom mit?
Azt, hogy jobb e úgy meghalni, hogy szétszaggat egy bomba (és a menyországba kerülsz), mit úgy, hogy nyolcvanix évesen fekszel egy ágyban, a családtagokon kívül a bomlás szaga is körülvesz és büdös nyál folyik a szádból (és a menyországba kerülsz)? Megéri a macera?
A vége ugyanaz.

Meg kéne magyaráznunk...
...hogy nem a halál számít. Nem annak kellene számítani. Azzal érni el valamit, hogy élni tudunk közben, nem azzal, hogy meghalunk érte vagy, hogy másokat ölünk meg.

Meg kéne mutatnunk...
Azt, hogy ugyanolyan színű és formájú a lépünk, ugyanolyan barázdák futnak a szürkeállományunkban.
Ugyanúgy növekszünk gyermekként az anyu hasában, ugyanúgy vakarták ki a szaros seggünket a pelenkából mikor csecsemők voltunk, hogy másokon múlt a létezésünk, múlhatott épp azon a bábán, akinek az emigráns unokatestvérének gyereke meghalhat azon a koncerten.  Hogy esetleg téged is úgy vártak, akartak,  szerettek mint engem...vagy nem? Nem vagyok biztos...vagy igen?

El kéne gondolkozni.
Azon, hogy milyen kicsike a világunk. Vajon hány ismerős szál kellene ahhoz, hogy egyik embertől eljussunk egy másikhoz? Egy olyantól mint én, egy olyanig mint te?

Meg kéne valahogy értetni,
hogy a felsőbb hatalom nem felettünk áll hanem mellettünk. Hogy nem istenfélőnek, hanem istenhívőnek jobb lenni. Hogy nincsen az a szentírás, ami felér az élettel, hogy nem hihetünk olyan istenben aki rosszra buzdítana, vagy a "jó" ügyért elkövetett gyarlóság láttán félrenézne. 

Meg is kéne érteni...
Ti nem ugyanazon a bolygón éltek? Nem ugyanazt a holdat látjátok esténként?
Nem ugyanarra gondoltok amikor a csillagokra néztek, amire én?
Mint ahogy én, aki azt gondolom, milyen aprók vagyunk, milyen jelentéktelenek, ahogy mint egy hangyabolyban a hangyák élünk ezen a kis kék golyón, ami meg csak lebeg a végtelen világűrben. Be vagyunk ide zárva, csak jelentéktelen porfingok, foglyok vagyunk ezen a kavicsdarabon, sehova se futhatunk el, sehol sem kezdhetjük újra.
Ha szétbarmoljátok ezt a helyet akkor annyi...

Hinni kéne,
hogy ami itt épül, az egy szép, új, békés világ még akkor is, ha néha jön egy sátáni tangó ami beránt minket az örvénybe, amit csak fájdalom, könny és a kétségbeesés mozgat. 
Hinni, hogy van valahol egy meseerdő, amit áttetsző, csillámlós aranyburok védelmez, ahová nem jut el a gonosz. Ahogyan gyermekként még elhittük, hogy otthon az ágyunkban, vagy a bunkerban semmi baj nem érhet. 



....de nem tudok mást, csak hogy kiveszem a csirkecombokat a hűtőből és lekapcsolom a tévét.
Felhangosítom a Scott Bradley and PMJ-t a konyhában és nagyon várom a márciusi koncertet ahova csak remélni merem, hogy nem jössz be te agymosott őrült, aki sosem néz a csillagokra, akinek nem volt anyja, kék a lépe, és olyan képek élnek a barázdálatlan agyában a saját menyországáról amelyeket én nem akarok megérteni...

Mert mi Többiek vagyunk a Józsikák és a dolgunk az, hogy időről-időre megépítsük a homokvárainkat.




2015. november 12., csütörtök

Művészi mélységek

Vannak az a fajta művészet, amit - szégyen ide, vagy oda - nem tudok értékelni. Biztosan benne van a csí, lehet magyarázni, belelátni, de én csak egy pacát látok, meg egy nagy sárga lábfejet és nekem nem jön ki a logikai gép végén, hogy az Európa. Kicsit úgy vagyok ezzel mint a borral. Van jó, meg nem jó. Esetleg borzalmas. 
Vannak ilyen könyvek is. Végigszenvedtem azt is ami nem tetszett. Elvből.
(Najó nem. A szürke ötven hányalatát nem bírtam, csak a hatvanadik oldalig, de az nem ide tartozik.)
Olyanokról beszélek, amiket mintha egytől-egyig egy demencias konfabuláló anyóka irt volna. Se füle, se farka.
Biztos csak az én csatornáimmal van a gond, de nem tudom elképzelni, hogy egy művészi esten - konkrétabban ma este a tévében - hogyan tudnak emberek órákon át beszélni egy olyan festményről, ami egy hányás egy vászondarabon.
Megadtam az esélyt, néztem egy darabig.
Arra jutottam, hogy ezeknek az embereknek csak pusztán ciki azt mondani, hogy a király meztelen, de lehet, mégis valami gond van a hozzáállásommal.

Apa mondta annak idejen hogy az underground zenei szövegírás lényege, hogy fognak egy könyvet és a lapok első sorait kiírják belőle - kész a nagylemez. Kétségtelen, vannak ilyen zenekarok. 
Sarkítás, de kipróbáltam, működik.
Apa azt is mondta, hogy a művészet nagyon szubjektív dolog. Nem determinálja saját magát.
Választás kérdése. Az a művészet, ami valamit elmond neked, valamit megmutat, de másképpen, mint ahogyan azt te látnád. Az a művészet, amit nem kell magyarázni. Nem szorul elemzésre. Csak tudod, mit akar mondani.
Én választottam.
Nekem egy paca egy sárga lábbal nem művészet.
Az nekem semmi. Még egy drogos látomásnak is szar.
A szarnap stafétát átpasszoltam. 

A férj aki amúgy is betegség-, gáz-, tűz-, zöld gyíkfóbiás a tegnapi eléggé macerás napját azzal végezte be, hogy szőrteleníteni próbált a kutya segítségével. Csak annyit szólt a bámészkodó ebnek, hogy "na mi van?" A kis bestia fehívásnak érezte keringőre és jól felugrott a férj meztelen pocakjára. A forralt bor kilöttyent a kedves uram lába közé, aki aztán szintén hirtelenül ugrabugrálni kezdett a kutya legnagyobb örömére. Szerintem a buggyadék állat nyugtázta, ismét egy jó játékot sikerült bevezetnie az esti unalomba "énisugrokteisugrasz" ...

A könnyeimmel küszködve és a nevetéstől fulldokolva kereshetek az ebayen hővédős alsógatyát.

2015. november 6., péntek

Mai elmélkedés

A mai viszonyok mellett amikor is hat hónapot mondtak a magyar anyakönyvre a Zsófiéknak és akkor még a lakcímkártyáról meg a TAJ-kártyáról nem is beszéltünk, ezek nélkül pedig sem családi pótlékot (vagy hogy hívják most) sem GYES-t (vagymiaz) nem tudnak igényelni - anyám két hónap alatt elintézte az egészet.

Anyám ilyen baxtatós fajta. Nagyon. Sose mondom én se pl. ha össze kell söpörni a levelet az udvarban mer akkor kérdezni fogja kész van e, és még csak nem is hazudhatok mert olyan mint egy kicseszett mágneses magrezonátor-scanner  és egy táltos közös gyereke.
Meg nem szereti a teszetoszaságot se...Meg rohadtul tud spórolni....
és tutira megmondja a szemedbe, hogy hülye vagy...
Szerintem az összes magyar hivatalban összerezzennek, ha megszólal a telefon, nehogy már megin az Erzsike legyen...

Szerintem anyámnak kellene a miniszterelnöknek lenni, fél év alatt megoldana mindent...

1. Bár már nyolc éve annak, hogy BAR listára tettek tíz évre, öt éve, hogy nem vagyunk többé ügyfelek, már annak is több mint négy, hogy eladták a házunkat az OTP Faktoringnak, (aki aztán árverésen kívül eladta), három alkalommal iratkoztam le a hírlevelükről de ma újra kaptam az ERSTE Banktól email-t, hogy igényeljek ERSTE JOKER hitelkártyát...
Ezek hülyék, vagy mi?

(Tudom, automatikus levelezőlista, meg ilyenek, de mi van már?)

2. A főnököm ma azt mondta, felvesz még három ilyet mint én, a többieket meg elküldi bugyit kapálni...
Ezzel szemben még van bőr a képükön intézkedést hozni, hogy korlátozzák a bevándorlást...
...vagy inkább épp ezért...
...szóval az én hibám.
Írok is mindjárt Cameronnak.


Amúgy mindenki elmehet a p...ába napom van, ha így egyből nem látszana...



2015. november 3., kedd

Az a nap van

A múltunkból tanulva és emlékezve már reggel gondolnom kellett volna rá, hogy ez a nap más lesz megint.  
A szokásos...
...ébredés után álmosan ráléptem a párátlanító dugójára, majd a fájdalomtól a kanapéra csapódtam ízes körmondatokat szórva szerteszét, hogy ott megnyugodjon a lüktetés, de pillanatok múlva a fogorvosnál érezhettem magam. Ráültem a horgolóslámpám kapcsolójára ugyanis, ami nem csak a még éjszakai sötétségbe burkolózó agyamat sütötte ki, hanem az alsó fertályamon kis pontszerű fénycsóvának is látszania kellett, de ezt nem ellenőriztem le.
Ezek után jött a hidegzuhany. 
Nem értem, hogy ezt a fönt lehúzom a klotyót - lent elmegy a melegvíz problémát az emberiség miért nem tudta még megoldani, de innentől már teljesen ébren voltam felkészülve a nap kihívásaira. Gondoltam én.
Akkor még nem tudtam, hogy ugyanakkora a bölcs előrelátásal hajítottam az egyik egyenruhámat a szennyesbe tegnap és felejtettem a szárítóban a tisztát, mint amekkora bizalommal fordultam magam felé, hogy majd úgyis lesz kedvem utóbbit reggel kivasalni és időm teával leinni.
Már káromkodni sem tudtam, mikor harisnyahúzás közben behajolva a kutya a hideg orrát dugta oda, ahol nem a helye van és nem kaptam infarktust, viszont jól betosztam a fejem a nyitott szekrény gombjába. Ennek bakker mennyi esélye van?
Jah. Ekkor már kezdtem óvatossá válni, de magamban éreztem ez nem lesz elég. 
Ez megint Az a Nap.

Elbátorkodtam eljátszani a gondolattal, hogy beteget jelentek és leülök a kanapéra. Ez lesz a program mára.
Ölbe teszem a kezemet és megpróbálok szelíd, esendő szemekkel nézni a balszerencse szemébe és akkor talán - ha így maradok egész nap - megúszom egy monoklival, vagy mittudomén...

Sajnos a kötelességtudó értékrendem (kösz apu) ezt nem engedte tehát bevállaltam, hogy a két béna vezetőn - kukásautón - három piros lámpán - úttisztítóautón - fel és le ugráló gyalogoson át késve beérek a munkahelyemre. Az, hogy előtte ráhúzom a kertkaput a sarkamra, nem volt benne az előrelátó sóhajban ez lehet már csak segítségként jött az univerzumtól, addig se gondoljak a talpamra meg a púpra a fejemen.
Nem kedves Coelho nem, nem én vonzom be ezeket, csak felkészülök a legrosszabbra, hogy ne kapjak agyvérzést. 

A melóban sem úsztam meg. Eldobtam egy tálcát (pályafutásom során először) szerencsére csak kistányérok voltak rajta nem a főnök kedvenc teáscsészéje, akkor asszem elsírtam volna magam. Amire a kisujjamat becsíptem egy tolószékbe már éreztem Lizzy igazságát megint, mikor azt mondta nekem: "vannak olyan napok, mikor nagyon fárasztó embernek lenni." Elgondoltam, milyen állat lennék inkább a mai napra - a koaláig jutottam Kőhalmi nyomán. Ő úgy ott a fán alvás közben nem számít túl sok akcióra.
Innentől próbáltam nem túl látványosan nem csinálni semmit sem, a konyhának közelébe se mentem nehogy előidézzek egy nagyobb gázrobbanást,  legalábbis nem nyúlni tárgyakhoz, nem közlekedni túl sokat lépcsőn...

Amikor a mozgó gyógyszerkocsival felmenetben megállt a lift velem egy pillanatig azt éreztem, kész... Elég volt ilyen nincsen is. Már azt vízionáltam melyik sarkot jelölöm ki vécének, és melyik lesz amelyikben aludni fogok, de akkor megint elindult. Csak szemberöhögött a balsorsom majd tovább állt, hogy kicsit később a legvártabb váratlan pillanatban bukkanjon fel újra.
Tudod, mint amikor már felkészülten várod, hogy a másodszor nézett filmben jön az az ijesztő jelenet mégis összeszarod magad miatta...

És akkor jöttek ilyen titokzatos hülyeségek, hogy az egyik éjszakást felfüggesztették, senki se tudja mi van, és ki van írva a nővérszobában, hogy tilos vele kapcsolatba lépni...hmm komoly dolog lehet. 
Rám annyi hatása volt, hogy a legnagyobb meló és egy megszerzett, valamint egy leendő sérülés között kellett volna leírnom egy hivatalos levélben a feladatkörömet valamint a protokolt amit végzek (a papírmunka, rendelés, raktárkészlet ügyben). Még szerencse, hogy van facebook, mert rá tudtam htk-zni egy legjobb jóbarátra...gondoltam, nincs az az isten, hogy ebben a rumliban én egy féloldalas levelet fogalmazzak meg angolul, még magyarul is összevissza írtam le...
Egy ideig a rohanással voltam elfoglalva és tök elfelejtettem balesetet szenvedni, viszont eszméletlenre dolgoztam magam. Amikor kint vártam a férjre - a mázlis szabadnaposra - azon filóztam melyik lábamra álljak...
Ez a probléma is megoldódni látszott, mert délután a kaja házhozszállítós ember rátette a nagylábujjamra az első ládáját. Ahogy beestem az ajtón jött meg emberünk a szállítmánnyal, át se tudtam öltözni, persze máskor mindig késnek csak pont ma nem...
Tagliatelle tészta out of stock...mondja a papír. Ok. Pont olaszt akartam ma főzni mert gyors, talán 20 percig meg tudnám úszni, hogy felvágjam az ereimet a konyhában...
Telefon balinak, maszek után hozzon tésztát.

A mosogató tele. Még szerencse, hogy tegnap késő este voltam olyan előrelátó, amilyen az egyenruhámmal nem és elindítottam a mosogatógépet. Csak kipakolom meg be és kész. Szennyes halmaz elnyeletve.
Elhiszi valaki ha azt mondom, hogy a gép kijelzőjén E4 volt olvasható?

Semmit se nem csinál. Csak áll benne a büdös lé. Se ki se be, se előre, se hátra. 
Kicsi, száz éves, a házhoz tartozik, de a használatban levő gépekért mi felelünk.
Kódnyomozás, mittoménmilyen pumpa hiba. Szerelő plusz alkatrész 150 szóval a Bali elment venni egy másik gépet 130 ért, én meg kirámoltam és a meglévő edényhalmazzal együtt kb fél órát mosogattam (balesetmentesen).
Ezután leültem a kanapémra, kicsit megint megfürödni teában és bíztatni magam, mindjárt vége, csak még feldobom az olasz kaját ha megjön a Bali a tésztával és onnantól a kis kockázatfaktorral és nagy kockákkal rendelkező kanapéban még horgolótűt se veszek ma kézbe.




Update:

A férj hazaérve a maszekból méltatlankodva vágta a fejemhez, hogy fene a tagliatelle tésztámba a harmadik helyen tudta csak megvenni, mert sehol nem lehet kapni, bejárta konkrétan az egész várost utána...


Hmmm, ezt az egyet sikerült átpasszolni. 
Remélem mára vége.
A mázlis szabadnapos ember este még megkérdezte a fürdőben, miért vagyok teli kék foltokkal és mi az a tapasz a kisujjamon?

Ülök a kanapén, elégedetten nézek az elkövetkezendő egy év elé, minthogy évente egyszer találnak meg ezek a napok. Az ujjam csak nem törik kettőbe a gépeléstől...





2015. november 1., vasárnap


"All I have is now: nurses and knickers..."

(Mindenem amim maradt: nővérek és bugyogók...)





Azért bármilyen szomorú is vajazza a lelkemet, hogy egyetlen vagyok akit Lizzy mamó megismer még és a nevemet is tudja.


2015. október 30., péntek

A barlangi ember

Olyat láttam ma a tévében (nem, tényleg nem tévézek, de egész nap megy a melóban, a mamák nézik), hogy lementem hídba és úgy is maradtam...még nem tértem magamhoz...
(Néhány valakit biztos tudok, akit ez legalább annyira lázba hoz mint engem.)

Van egy ilyen szociális segítős "reality" vagy mi lehet...
Megmutatják, mi a munkájuk, hogyan dolgoznak, kiken segítenek, mik az eljárások, törvények, valós eseményeken át, temészetesen a szereplők, vagy törvėnyes képviselőjük hozzájárulásával. Természetesen azért is jött létre a műsor, hogy a segítség megtalálja a rászorultat.

Adott egy enyhe fokban szellemileg sérült férfi (valami agyi sérülés miatt ) olyan ötvenes évei közepén. Szülők meghaltak, egyedül maradt, rokonok nincsenek. Amit mondott a feliratozasban olvastam a képernyőn inkább, mert azon túl, hogy az alsó munkásosztály akcentusát használta, még kis beszédhiba is bejátszott a mondandójában.
A szomszédok úgy-ahogy figyelgetnek rá, de mert a ház egyre rosszabb állapotban van, a pasi meg egyre inkább lecsúszik és egyre rosszabb körülmények közé kerül valakinek szólhattak.
Elkeztek tehát ránézni és segítséget, vagy valamiféle megoldást találni a helyzetére, ami neki is megfelel.
Nagy nehezen rábeszélték, hogy a segítséget elfogadja. Találtak neki egy otthont, ahol teljesen önállóan élhet, de napi egyszeri meleg ételt kap, heti egy nap takarítás van, az élete ott biztosított (önkormányzati szociális lakás vagymi...)

Megvolt a költözés napja, is, már egy ideje nem is engedték a házban aludni, mert veszéllyes volt...
(Azért ő csak ott aludt, egy (leégett vagy nem tom) kanapén...
Az emeleti egyik szoba ajtajánál kérdi az ember, "mi van ott?"
Emberünk mondja: "...hát a dolgaim..."
"Milyen dolgok?"
"Há szeretem a sci-fi-t, gyűjtögélek eztazt..."

Ami uszkve a 12 négyzetméteres területen fel volt halmozva felért egy erősebb bankrablással.
De komolyan.
Ötven év szorgos gyűjtögetése...
Megállt a kezemben a munka és csak bámultam ki a fejemből...elöntött a sárga epe (persze jóindulatú epe). Ennek a szegény füttykalapnak meg fogalma se van, mi a szart álltak ott a szociális munkások földbe gyökerezve, arról meg pláne nem, néhányszáz mérföldre tőle egy sárguló nővérke miért nyelte félre a teáját aminek a fele az orrán buborgott vissza...

Ott volt minden. Az ő élete, az én életem (jó része) annyira magaménak éreztem. Annyira tudom, mit jelentenek neki, mert nekem is ezt jelentené, ha lett volna lehetőségem, vagy elérhettem volna ezeket...
A képregények, könyvek, magazinok számai, bontatlan originál dobozos játékfigurák Batman-től  indulva a  szuperhősökön át asszem tinininják is voltak, de nem vagyok biztos) a Star Wars figurák, halálcsillag, Star Trek szereplők. Eredeti ruhák az összes ST szériából. Csillaghajó modelek valamint makettek bontatlan dobozban, de nem csak föderációs, hanem más  ürhajók. Láttam egy DS9 űrállomást, de még talán a Babylon 5-öt is.
Videokazetták, DVD lemezek, képek, aláírt poszterek, fegyverek, lego, Boba maszk, mittudomén Cylon maszk vagy mi (világítós), láttam borg harcosokat, még szerintem Csillagkapu is ott lehet a sarokba gurítva...MINDEN ott volt abban a szobában...plafonig felpakolva...
Miután kifuldokoltam magam a teából, majdnem elsírtam magam...komolyan... Lehet, hogy ezt nem értik sokan. Ez ilyen bépült személyiség-defektus tudom én...

Szóval, megtárgyalták, hogy olyan helyre tudjon menni, ahol szépen ki tudják ezeket rakni és normális körülmények között tárolni és ahol végre nekiláthat a makettek összerakásának, amit annyira szeretne...

Elképesztő dolgok vannak a világban....
én meg ma ezzel szeretnék álmodni, nem az uncsi vasútállomással meg útjelzőtáblákkal mint tegnap...

Update: kérésre kutattam kicsit, megtaláltam a műsort, a BBC1- en lehet visszanézni online  Housing Enforcers a címe, szóval nem szociális, hanem ilyen ház ellenőrös műsor (ennyit rólam meg a tv-ről).
A series1 part7 volt amúgy péntek 11:00 délelőtt.
Több történet van benne, asszem az első volt emberünk, kétszer is mutatják a gyűjteményt sajnos elég felületesen és gyorsan, de avatott szem mindent lát amit kell....
Mondjuk én is meg fogom nézni még egyszer legalább.

...és eljött a nap

Nem döntöttem még el, hogy ennek örülni kell vagy nem, de üres a ház.
Tami pizsamapartira ment, Olívia randizni, később csatlakoznak Nórihoz, aki meg bulizni indult.
Jól becsokiztam, bekönyveztem, papa meg bemogyorózott és betévézett...szóval elvagyunk...

2015. október 28., szerda

Összevissza beszélek


De csak azért mert összevissza gondolkozom...
Hallgattam Adele Someone like you címû dalát.. 
ITT egy video, magyar felirattal, csak érteni a dalt, az érzést...  a fordítás elég fos (someone like you nem valaki mint te, inkább valaki hozzád hasonló, vagy valaki olyan mint te érthetőbb lenne magyarul - meg van sok gondom vele, de mindegy), de jobb mint a semmi... és a video végén látszik, ő is emberből van...
Az eredeti felvételen Royal Albert Hall asszem, ott elmondja, miként született a dal, ki volt az akinek írta, mennyit köszönhet neki, és a dalnak... érdekes, na mindegy... 

Arra gondoltam,  mennyi sok ember átélte már az érzést amirôl ez az agyontolt, de nekem mégis megunhatatlanul gyönyörû dal szól. 


Egészen odáig eveztem innen, hogy micsoda duplázott, fura egy életem volt nekem tizen- huszonévesen.
Onnan, hogy életem nagy szakítása után (nevezzük KIS Ő-nek, aki azután talált egy lányt és igen, meg is nôsült) még a kemény metálos csaj mögött az a bálozós, keringôért és csárdásért megörülô kislány voltam, akit a metálos bandából még a legjobb haverok közül is csak kevesen ismertek. 
Hogy legalább annyira imádtam táncolni, hétvégenként bálba szökdösni (a haverok, nem a szüleim elôl), mint amennyire imádtam csütörtökön a Nevkoba heavy metal koncertre menni, vagy Megadeth-et bömböltetni a szobámban. 
Nem, nem néztem Dáridót Lajcsival péntekenként és nem hallgattam a konyhában Betli duo-t... De mondjuk tegye mindenki a szívére a kezét és vallja be, a dáridós címdalt, meg minimum a kékaszemét mindenki tudja...
Kimondottan utáltam a vásári, gagyi, két szintis utánzós vackot. Meg a diszkót. A dizsi nekem tucc tucc volt a gagyimulatós meg ucá uccá...

Fura dolog ez. Van olyan, hogy igényes mulatós? Mondjuk lagzis zene, trombitás, harmonikás, rendes hangszeres, ha értitek. Na azok voltak a jó bulik. 
Volt egy csapatunk ott is. Egy teljesen másik. Ôket is imádtam egytôl-egyig. Józsi a keringőkirály... Hahh..
A sváb táncok a véremben voltak, úgy születtem, hoztam a génjeimben magammal. Latin, vagy szirtaki ritmusok sem hoztak zavarba egyáltalán.  Simán el lehet mondani, hogy akkoriban több mint hat éven át a tánc volt az életem (legalábbis hetente kétszer az egyik fele: pénteken és szombaton). Asszem anyai nagyanyámtól is örökölhettem valamit, mondjuk odáig nem merészkedtem, hogy még a konyhában lecsófőzés, meg hájastésztakészítés közben is rázzam a fenekem, ahogy ő tette hatvanix évesen.
Nem pasizni jártam, nem inni, nem rosszalkodni (arra ott voltak a rockos esték) csak a tánc vonzott oda minden héten. Emellett azt is számolgattam, mikor van esély, hogy az unokatestvéreim közül még valaki férjhezmenjen. 

Sokszor még a hazafelé úton is csárdáslépésben táncoltunk barátokkal. 
Egyszer emiatt beleestem a gázosgödörbe (nem azért volt gázos, mert beestem, hanem mert a gázvezeték miatt kett feltúrva az egész falu) és annyira röhögtünk, hogy nem tudtam kimászni és elhagytam a kedvenc fehér bálicipőm fele párját, mert vaksötét volt és beleragadt a sárba. Ki kellett dobnom a ruhámat is és teli voltam horzsolásokkal és apa lekente mercurochrommal, amitől még a következő bálban is úgy néztem ki, mint az angolok halloweenkor.

Elkérdeztem magamban, vajon fogok e még az életben keringôzni? 
Megyek e még vajon igazi magyar lakodalomba? Svábbálba?
Az unokatestvérek elkeltek, én itt élek Angliában, de ha Magyarországon élnék sem sok esély lenne. 
Józsit az asszony rövid pórázon tartja, van aki elment Ausztriába céencézni,  van aki fôvárosba ment férjhez, vannak, akikről nem tudok semmit. Lakodalmat is csak az tart akinek van miből és már igazi sátras falusi lagzit egyre ritkábban...pedig igazi kulturkincs van a kezünkben - kezemben...az... 

Mert van egy dupla DVD  (ami amúgy az egyetlen valaha készített videofelvétel amin apám is szerepel) az utolsó igazi, nagy, (ötszáz fős), sváb lagziról a polcomon. A felvétel 1990 kissé csípős novemberében készült, vhs kazettán volt eredetileg. 
A német (rothadókapitalista) rokonoknak már akkor volt videokamerájuk, több órás összeállításban láthatjuk a disznóvágást, valamint egy hadosztálynyi csirke legyilkolását, majd a főzés, sütés, süteménykészítés folyamatait. Vájdlingban a túró száz tojássárgával, ahogy 10 asztalon nyújtották és sodorják a rétest a kultúrházban. A sarokban fatüzelésű kályhák, mindenki svábul beszél, a zenészek már előző nap este kisebb bulit csináltak munka ordas részének végén,  ahol mindenki táncol munkásruhában, otthonkában, kendőben, susogós adidaszban.

Csak nézem a felvételt (szerencsére csak kétszer látszom rajta) és elgondolom, hogy drága Margit néném elment Jancsi bátyám után, nagyapám, nagyanyám, majd a másik nagyanyám, Kati néném, édesapám, mennyi sokan nincsenek már itt...
Emlékszem a felismerésre, Timivel (másodunokatesóm, egyidősek vagyunk) teljesen lefagytunk mint a szúnyog novemberben, mikor rádöbentünk, nem vagyunk többen. Mi vagyunk az utolsók, vagy a soronlevők, a következő generáció még túl fiatal a házasodáshoz...

Visszakanyarodva nem tudom hova, keressétek meg a fonalat - az a KIS Ő lelépett aztán épp úgy fogadtam meg dühömben és megbántottan, hogy majd találok valaki olyat, vagy jobbat is, de igaziból nem tudtam hinni benne, ahogy Adele sem... 

Aztán kis kitérő után - amikor is kihasználtam a férfiakat és semmibe vettem őket, letaposott sziveken és összetört lelkeken átgázolva találkoztam a NAGY Ôvel aki sem táncolni nem tud igazán sem a heavy metalért nincsen oda. Megjegyzem ez kb az összes különbség közöttünk. (Jah meg a tv.)
Így vagyunk jól együtt. Apával sajnos már nem ismerhették egymást, pedig lehet, meg tudta volna tanítani egy két szerelős fogásra, az Ossian lényegére, meg pár tánclépésre...

Minthogy a "rendszerváltás" után a viszonylagos, lassú, nyugodt életnek vége lett, jött a rohanás, a kispénzűség...minden ami ezzel jár.
Nekünk már nem lett sátras, sváblagzi. Se hintó, se lovak, se zenekar, se vonulás...mondjuk nem is tudom mi lett volna? Nem vagyok az a magamat ünneplő típus. 

A mi "legszebb napunkon" egy teherautó mellett két személygépkocsi és egy bicikli állt a hivatal előtt. 
A vőlegény majdnem elkésett, mert maszekolt és még a hidegtálért meg a tortáért is be kellett mennie. Aztán meg olyan gyorsan hajtott haza, hogy kicsit összekeveredtek a hidegtálon a dolgok. 
Mire végre mi elindultunk volna,  az a tetves öreg Fiat nem akart megint, de végül csak megsajnált minket az istenadta...Volt még kapatos anyakönyvvezető, aki leverte a nagykönyvével a cserepesvirágot az asztaláról, és a másik oldalon a pezsgőt csak azért nem, mert a Csababácsi ott állt a kamerával és megfogta.
Fel akartak minket még úgy is venni, ahogy kijövünk az ajtón, mégiscsakugye...nem templom, meg nincs rózsaszirom dobálózás, de adjuk meg a módját. Csak mivel nem puccos nagy esküvő volt, az ajtó egyik szárnya volt csak nyitva, és látszik a felvételen, hogy betojok a röhögéstől, mert nem férünk ki egymás mellett a fél ajtón, csak oldalazva...
Ettük a gasztroteamtől vagy honnan rendelt hidegtálat, a többször is szétázott - majd kiszáradt és ettől sehol sem egyenes kerti asztalon. Anyám meg a komaasszonyom nem akartak tortát enni, mert állandóan a fogyókúrájukkal voltak elfoglalva, én meg megsértődtem, mert a fehér bálna szerepében nem éreztem odavalónak, hogy két negyven kilós vitatkozik velem a saját esküvőmön...
Negyven fok volt abban a májusban, én a magam varrta göncömet mégsem vehettem le, mert milyen szép vagyok, ezzel szemben a férjem rövidgatyában meg trikóban bontogatta a nászajándékba kapott törölközö-grillsütő-pohárkészlet dobozokat. 
A mi nem lagzinkon nem volt tánci, meg apu sem vezetett az oltár elé. A gyerekeim a játszótéren játszottak míg én a maradék tortát is felfaltam csakazértis... Mézesnap kettő volt, mert anyám elpaterolta mind a négy gyereket hétvégére és este beültünk a kádba mi ketten, és azon röhögtünk, ez mekkora spórolás már, hogy kettőnknek két deci víz elég...

Hát jó. Nincsen esküvői képünk a falon, csak egy video az is inkább inkább burleszk mint klasszikus emlékezős...
Mégis katasztrofálisan szép volt...így utólag legalábbis...

Álmomban parketta nyikorgása még a fülemben ugyanolyan, csak ketten keringôztünk apával körbe-körbe mert mi kezdjük el, és mi fejezzük be.
Jó lett volna apával keringőzni az esküvőmön, de e hónapban volt húsz éve, hogy elment és akkor még nem tudtam, de nekünk azon a hideg novemberi lagzin volt az utolsó tánc. 

Azok a szép pillanatok. Azok fognak számítani.










2015. október 23., péntek

Királylány

Egy Rapunzelt kértek tőlem.
Miközben kerestem a mintát, olyan horgolt hercegnők jöttek néha szembe, hogy komolyan elcsodálkoztam.
Az én fejemben egészen más Rapunzel létezett.
Nem is az a gondom, hogy ezek ne lennének szerethetőek vagy aranyosak valakinek.
Valakinek biztos... és szemét vagyok, mert valaki őket is biztosan nagy szeretettel készítette. Bevállalom, hogy nem leszek szimpi, de én jókat derültem a fejemben megjelenő gondolatokon.
Persze ezek eléggé a szélsőségek (amellett, hogy rém jópofák), meg azért voltak nagyon szépek is, de valahogy mégsem találtam rá az igazira...



Nem akartam olyat, aminek a feje hasonló alakú mint a serpenyője...

Olyat sem amelyiknek ennyire ijedt a tekintete...

Olyat se nagyon szerettem volna amelyik legalább annyira szereti a fánkot mint én,



meg őt sem aki Jabba egyik felesége...


Aztán még az is a listámon volt, hogy ne egy szexuális segédeszközhöz hasonlítson...

meg ne érezzem, hogy szuggesszió alatt állok...






és örülnék, ha nem Fekete Lacira emlékeztetne...
.

Tehát magamnak kellett kitalálnom. Horgoltam, visszabontottam, és megint. 
Megközelítőleg olyan lett amilyet akartam:





Egy négyéves autista kislányé lesz, aki odavan Rapunzelért.
Remélem szeretni fogja, mert nehezen váltam meg tőle.




2015. október 20., kedd

Lizzy tanításai

Naszóval.
A konfabuláló demenciás mama jobbakat tud mondani mint kisokos meg nagyokos együttvéve:

"Somebody always going somewhere..."

(Valaki mindig megy valahova...)



"Can I have a little bit more hold my hand please...if it is available..."

(Kaphatok egy kicsit több megfogod a kezem... már ha elérhető...)



"Listen, listen, listen....
....You not have to say you listening to me because I am the only one who is talking at the moment."

(Fgyelj, figyelj, figyelj....
Nem kell mondanod, hogy figyelsz, mert én vagyok az egyetlen pillanatnyilag aki beszél a szobában.)



"....well, if I dropped the soap, I took the new one out. Let the youngsters collect them...they need bath anyway... But...I never left a good steak on the floor..."

(...hát, ha ledobtam a szappant, elővettem egy másikat. Hagytam a fiatalokra, hogy összeszedjék...nekik is kell fürödni.... De ...sose hagytam egy jó steak-et a földön...)



"Somebody always coming, somebody always leaving...I became the only one who always just stay..."

(Valaki mindig jön, valaki mindig megy...én lettem az egyetlen aki mindig csak marad...)



"I want somebody with me in my bed...but not too young please...I just want a nice chat"

(Akarok valakit magam mellé az ágyba...de ne legyen túl fiatal...Csak egy jó dumálásra vágyom)







Teás vagyok

....de olyan kicsavartan fáradt voltam ma a meló után, hogy majdnem elhánytam magam mikor ránéztem a poszívóra és a konyhaasztalon támaszkodva belealudtam a levesembe.
A férj ezt látva, tea helyett a Nespresso gépével olyan Raktajino-t főzött nekem, hogy itt ülök éjjel kettőkor, mint egy bespeedezett biztonságiőr.
A szemeimmel még csak nem is pislogtam már vagy tíz perce és az x-box teljes repertoárját letáncolnám ha nem húzná a lóbőrt az egész család körülöttem.
Holnap reggel  kb. úgy fogok kinézni mint egy lefosott kilométerkő, de majd ráfogom azt is azuramra...
Asszem horgolok valamit.

2015. október 16., péntek

Mai (hosszú) elmélkedés


Gondolom az mar lejött rólam, hogy szeretem figyelni az embereket.
Meggyőződésem, hogy így tudhatunk meg a legtöbbet róluk, a világról amiben élünk, pláne meg saját magunkról.
Lehet, hogy ebből a folyamatos figyelemből fakad az, hogy néha antiszociálisan viselkedem és nem akarok magam köré senkit. Napokig elvagyok egy könyvvel tök egyedül a csendben. Lehet, hogy olyankor dolgozom fel az információt. Sőt biztos. Ekkor szoktak eszembe jutni az ilyen gondolatfüzérek  is mint amilyen a mai.

Azon gondolkoztam, hogy hogyan csinálják ezek az angolok?
Persze messze nem tökéletes amit felépítettek ezen a szigeten, a társadalmuk több oldalról támadható, mint minden a világban. Mégis van egy olyan általános megállapításom ami nagyjából igaz kell legyen rájuk, mert öt éve elemezgetem és mindig ugyanoda lyukadok ki.

Van az angoloknak ez az érdekes viselkedése: ez az ignorációval egybesütött törődés. 
Egymással. Ez az érdekesen közömbös élni hagyás, melyben azonban nagy vonalakban valahogy jelen van a figyelem és a felelősség egymás iránt.
Az, hogy figyelgetem az embereket, meghallgatom amit a gyerekeim mesélnek alátámasztja azt az elméletemet, hogy nem, ez nem azért van mert iskolázottabbak, kulturáltabbak, vagy műveltebbek.
Sőt! Aki ezt gondolja, annak már az alapokban megdől az elmélete, az angol alsó osztály ugyanis sok szempontból rosszabb, mint akár a magyar. Eléggé tudatlanok, műveletlenek minden tekintetben. Ahogy megszólalnak el lehet őket helyezni kb. Kimondottam van az angol csevi akcentus, és meg sem próbálnak szépen beszélni. Gyereket gyártanak, hangosak, többnyire benefitből élnek (segélyből), öntörvényűek, eléggé igénytelenek a környezetüket tekintve is, a gyerekeiket elég liberálisan kezelik (mondjuk ez az egész angol társadalomra igaz). Szóval akár a magyar lecsúszott rétegekkel meg lehet feleltetni őket. (Nem, nem a cigányokkal, ezer példát tudnék mondani a mentős múltamból, legalább annyi fehér magyar él még sokkal igénytelenebbül.)

És mégis. Ülök az autóban és figyelem ezeket az embereket.
Láttam elejtett pénztárcát visszaadni. Láttam tagbaszakadt, tetovált, nagyonproli férfit, mikor elkapta a sokcsomagos babakocsis anyukát, leszerelvényezte, segített neki felszállni a buszra még az egyik gyereket is tartotta amíg anyuka jegyet váltott. Szaladt már utánunk egész a parkolóig az önfizetős pénztárból, nálunk hatvanszor szarabbul öltözködő, három gyereket maga után vonszoló, foghíjjas szinte még tini anyuka, hogy benne felejtettünk a gépben öt fontot.
Persze itt is van bunkó kivétel, meg drogos rabló, gyanus sárkányfűárus, de most nem őket akarom megfejteni.
Azt volna jó tudni, hogyan ivódik ez a figyelmesség beléjük. Mert akkor utánozni lehetne.
Jó, tudom. Már pici korban van konzervgyűjtéses adakozás az iskolában. Van jótékonysági sportrendezvény, meg öregeknek karácsonyi műsor. Ezek viszont máshol is fellelhetőek, nem magyaráz semmit.

Ezzel együtt van jelen a teljes ignorálás. Letojják, hogy mit csinálsz, hogyan öltözködsz, milyen nyelven beszélsz. Azt is, hogy koszos a kerted, vagy tiszta, hogy mikor pucoltál ablakot, hogy meztelen napozol e a kertben, hogy kivel élsz, mit vásárolsz és hol, hogy miért nincsen autód, vagy milyen van, hány van, hogy néz ki a gyereked, gót, emos, vagy rocker e, vastagon fested magad, vagy vékonyan, hülye vagy okos vagy, orvos vagy proli...

A barátnőm Lisa meséli tegnap, hogy a lánya végre bejelentette, hogy nem a fiúk iránt vonzódik.
Megkönnyebbült mert ő már sejtette egy ideje, és örül. Nem mert neki bevallotta, hanem mert eljutott oda, hogy saját magának bevallja. És ennyi. Minden megy tovább. Nincsen dráma, nincsen sírás, nincsen gondolkozás, túlgondolás, sóvárgás a meg nem születő unokák után, meg hasonló hülyeségek. Eddig sem és innentől sem döglik bele az egész család, hogy "normálisnak" nézzenek ki.

Nem rossz dolog egy olyan országban élni ám, ahol az orvos nem isten csak egy foglalkozás, nincsen folyton igaza, nem kell szentírásnak venni a szavait, ahol lehetnek kérdéseid és több opciót is felajánlanak és van választásod. 
Ahol nem szarod össze magad ha rendőrt látsz és nem vízionálod, hogy az éjjel alvajárva tuti kiraboltál egy éjjelneppalit, vagy gondolod azt, hogy letartóztatnak mert a nagyi sütijében volt egy kis rum.
Ahol a tanár nem áll mindenek felett, és mily meglepő felnőttként kezeli a szülőket és gyerekként a gyerekeket (és nem fordítva).
Ahol a főnököd simán a munkatársad, a pénztárosok és eladók képesek mosolyogni és szóba elegyedni veled (nem, nem azért mert ők lesznek a következő generációs újgazdagok). Az az ország ahol egy tisztességesen dolgozó és együtt megöregedő villanyszerelő - fodrász pár, ennyi és nem több. Nem fartúró, buzuló, vén kecskék, hanem tök jófej szomszédok, akik odafigyelnek a kocsidra, akik átveszik a csomagodat, vagy próbálják anyádnak eltáncolni, hogy mennyire szeretnek, meg milyen jó a rétes.


Emlékszem eleinte milyen furcsa volt, hogy itt angliában nincsen függöny az ablakokon.
Eleinte azon gondolkoztam, milyen ez már? Mindenki belát az életedbe...
Igen. 
Anglia ilyen ország, ahol mindenki belát az ablakodon, mégse jut eszébe senkinek megállni, és bebámulni.



2015. október 15., csütörtök

A köz kívánatára



Jó kis karácsonygiccses, de imádnivaló.
Van több szín és fazon...
Még jó, hogy lehet kapni!
;)

2015. október 14., szerda

Apró helyzetjelentés

Kitart a vénasszonyok nyara, anyuék már egy hete elrepültek, de még mindig jó az idő. Amíg itt voltak is csak egy felhős kissé szeles nap volt, a többi kimondottan meleg, kirándulásra való.


A nemzeti park több részén is jártunk ahol ők még nem.
Bevállaltam. Újra lemásztam a Becky vízesésen, bár már többször megfogadtam sose többet, megyek inkább a gyalogúton. Később felülírtam ezt is, mert az se piskóta. Mivel energikus család a mienk - én valahogy félresikerültem -  plusz egy másfél órás gyalogtúrát is bevállaltunk, majd a férj buzdítására még felkapaszkodtunk a Haytorra is... megint. Ez arra a napra így elég is volt (nekem), késő délután visszafelé a kocsiban már megpunnyadtam, de a hátsó üléseken sem voltak zajos egyedek.
Másnap a helyi ófalu skanzenjében jártunk, ezzel egybekötve ismét erdőjárás gombavadászattal. Nem enni, fényképezni akartam, de csak ilyen megrágott, csálé, félkalaposokat találtunk, nem voltak elég esztétikusak fényképezni. Anyám minden kőre meg fatörzsre felmászott, néha van az az érzésem, hogy azt a rossz gyereket akiről a nagyanyám mesélt, anyu még mindig valahol ott rejtegeti a bőre alatt (a Tamara nevű magzatunk személyisége pedig egyáltalán nem vár további megfejtésre).

Kiballagtunk az öböl szélére, is. Na az se közel van. Jó nagy túra, közben a szokásos, giccsbe hajlóan szép romos várral meg napórával a parton, gyönyörű, unhatatlan, szinténgiccses kilátással végig az út mentén az óceánra.
Az exeteri katedrális és környéke egy laza nap volt ezekhez képest, de ott meg én tudnék órákat tölteni csak üldögélve egyedül is akár, mert gyönyörű. Ehhez képest elég hamar végignézegettük a halott püspökök szarkofágjait...
Elhajóztunk az egyik szomszéd városba, majd elbuszoztunk emeletes busszal a másikba. Képesek voltunk elengedni az egyiket mert túl sokan voltak a megállóban, és emiatt nem tudtunk volna az emeletre előre ülni, inkább megvártunk egy másikat. Hiába minden, gyerekek maradunk. 

Voltunk a mólón eljátszani a vázányi (férj szerint söröskorsónyi) aprópénzt. Ez is ilyen angolos dolog. Összegyűjtögetik a semmiresejó aprót, majd jól beledobálják egy olyan masinába amiből azzal a kampóval nincsen az a pihetoll amit ki lehetne halászni. De komolyan. Egyszer évekkel ezelőtt a férjnek véletlen sikerült egy májkvazovszki, hát nem egy ember állított meg minket az utcán azzal, hogy azonnal mondja meg hogy csinálta. Aztán miután jól nem nyertünk semmit, szedtünk a parton egy szatyornyi kagylóhéjat mert gyönyörű apály volt, kagylóból meg sose elég.
Képek a legvégén, telefonnal fotóztam, mert úgy döntöttem nem szaladgálok anyámék után a táskámmal meg az álványommal, mit mondjak nem az az ácsorgós öcsém sem, anyám sem.


A jó kis aktív programokat csak egy kis éttermi kalanddal, vagy tengerparti fagyizással szakítottuk meg időnként. Hazaérve félájultan hullottunk a kanapéra egy filmre (bepótoltuk az Interstellart) vagy a bugyuta tévére, kivéve anyám mert ő megpucolta az ablakokat, meg a kertet bizergálta folyton, vagy még elugrott az egyfontosba egy huszadik kertitörpéért.

Jah. Szóval kitart az indiánnyár.
Hűvösödnek az esték, de az orchideáim az ablakban még nem vették észre.

Be kell jelentenem továbbá: A gyerekek minden igyekezetünk ellenére felnőnek. Zsófiék nagyjából tartják a mozdonyt a sinen, csak kicsit döcög időnként, talán ennyi belefér...Marcibazsipömpi gyönyörű reklámbébi, nagyon hiányzik nekem-nekünk, ilyenazélet meg hasonlóközhelyek, de azért cseszettül nem jól van így...
Olívia gőzerővel csinálja a sulit, melót, tavasszal ki akar venni egy kis garzont magának, megy mindig a kijelölt úton, neki úgy mennek a dolgai általában, ahogyan kitalálja. 
Nóri próbál egy munkaösztöndíjra pályázni, reménykedik, mert ő is menne már külön, de jelenleg mind az önbecsülése, mind pedig a financiális háttere a nullához konvergál... Hol kisebb, hol nagyobb gödrökön (jó sok gödrön) vezet az ő útja, de sosem volt egyszerű eset.
Tamara szárnyal, iszonyat jó esze van, legjobb science (fizikakémiabiológia) tesztet írta múlt héten az egész évfolyamon (ami nem harminc gyerek, hanem vagy száz). Minden tantárgyból a legmagasabb csoportba jár. Kicsit tartok a jövőjét illetően. Remélem lesz elég kitartása egy egyetemhez, nekünk meg elég a hátunkon, hogy finanszírozni tudjuk...

Most, hogy őszülünk, (sőt, itt a tél is csak egy hosszúra nyúló ősz inkább) többet kanapéhuszárkodhatunk, de az angol erdő félkopaszon és ködben is meseszép, szóval nem ússza meg a család...

Horgolós projekteken túl viszont szerintem mozi lesz még a sűrűjéből. Megyünk a marslakóra szerintem holnap, meg szeretném bondot is látni.
Feltétlen megnézni azt a kastélyos spooky-sat még (Crimson Peak, del Toro új filmje) mert nagyon sci-fi mániás vagyok, de a kosztümös, romantikus-horroros is gyengém. Nem tudom megmondani hányszor olvastam ki Anne Rice könyveit, és hányszor láttam az Interjú a vámpírral-t...még ma is imádom.
Ugyan Twiglight! Az is könyv?
Mikor megnéztem viszont a Crimson trailert, nem voltam biztos már, hogy a habvirágos pihepuha lelkem elbírja e, mert az vámpírinterjú ehhez képest tündérmese...

Aztán meg tudjátok mi lesz? Amire kb. tíz hónapja készül egész anglia?
KARÁCSONY
Megint fények, vásár, buzgalom, jó illatok, puccos kirakatok, koncertek mindenizé...
Hát én nem tudom hibáztatni őket, hogy egész évben ezt várják...
Tudom, fogyasztói társadalom...de de de  olyat láttam a Range áruházban, hogy a férj alig tudott elvonszolni onnan. Rendes álló, világító utcai lámpa, kb ajtómagasságú, hóember van benne és hó esik. Elalélok az ilyenektől. Tudom, felesleges, tudom pazarlás, sose nem is venném meg, de ha valakinek van kidobandó hetven fontja, engem megvenne egy életre...érti ezt valaki? Nem, én sem...
Januárban lesz egy hetem kipihenni karácsonyi önmagamat.

Márciusra koncertjegyünk van, tadadidudápppá...már nagyon várom pedig nem is metál, meg nem is rock, de akkor is...

Aztán tavasz, anyám jön segíteni. Költözünk. Egyfelé, vagy többfelé, de megszületett a döntés.
A főbérlőnktől maradhatnánk, de ha már menni akarunk eladja a házat (amennyit akar érte, szerintünk nem fogja megkapni, de ez már az ő dolga). 
Körültekintően és az elképzelésekből nem engedve kersek egy jó kis házat, mert az idő nem sürget lesz idő nézelődni.
A visszajáró letétből pedig megvesszük egész eddigi életünk első olyan ülőalkalmatosságát a nappaliba, amilyent akarunk. Amit mi választunk, mert tetszik, és nem mert: olcsónemlátszikhogyhasználtnembajhazöld...


Dartmoor National Park





Dartmoor / Haytor


Becky Falls




Exeter Cathedral














Dartmouth





Brixham 




Öbölszéle - Berry Head




Kalóz mobillal a kávézóban


ezt a csenevész árvagyereket tanátam



Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...