2014. szeptember 28., vasárnap

Myers-Briggs személyiségteszt

Sosem hittem a tesztekben, de egy blog hivatkozásában rátaláltam rá.
Ezt a tesztet töltöttem ki: 72 kérdéses teszt

INTJ lettem.
A legfurább, hogy az első betűtől az utolsóig minden megállapítás helytálló velem kapcsolatban. Eszerint ez vagyok én:
Kár is lenne tagadni, tetszik nekem, hogy "lángelme" vagyok.
Aki kedvet érez csinálja meg. Jó kis muri.








Stb.





E hétvégi délutános műszakjaim miatt nem vagyok a legjobb hangulatban.
Próbáltam azzal felrázni magam, hogy jövő héten már a 30 órás csökkentett munkaidő szerint fogok dolgozni (amit én kérvényeztem), azaz három szabadnap jut egy hétre. Hogy ne veszítsek a fizetésből, kompromisszumot kellett kötnöm saját magammal és bevállaltam a vasárnap délutánokat (merthogy másfélszeres az órabér), a papírmunka is hozzátesz egy kicsit, majd meglatom mennyire lesz ez így működőképes.
Tehát nagyjából úgy néz ki a hetem, hogy vasárnap mindenképp dolgozom délután, hétfőn és kedden általában nem. A hét további része attól függ, hogy az azt követő szombatom szabad e (minden harmadik héten). Így tehát vagy péntek a szabadnap, vagy szombat. Tegnap zárult az utolsó 36 órás munkahetem, délutános műszakkal. Ma kezdem a harmincórást, délutános műszakkal. Namindegy, túlélem.
A harmadi szabadnaptól azt várom, hogy kicsit több időm jutna az itthoni dolgokra, családra, tanulásra és magamra. Szeretnék többet együtt lenni a férjjel, de ez nem tudom mennyire fog sikerülni, a szabadnapjaim ettől még összevissza vannak, de talán a háromhetenkénti szombatra be tudunk tenni egy ilyen házasságosdit.
Többeknek az jöhet le, hogy lusta disznó vagyok. Igazuk van. Pihenni is többet szeretnék. Ebbe a munkába néha szó szerint bele lehet fáradni. Nagyon.
Ha fizikailag elfáradok a munkában, alszom. Mindig jól aludtam. Imádom. 
Milyen vihar? Milyen dörgés? Hagyjámá....

A szellemi, lelki fáradtság az más, pláne mostanság. Most, hogy a főnököm nem önmaga többé, nyomás alatt kell dolgozni, na ez nekem sosem ment. Nem bírom ha siettetve vagyok, ha rohanni kell, ha baszogatva vagyok, ha nincsen időm semmire, nemhogy a betegekre ez nem fer velük szemben sem. Itt még az igazságérzetem is bejátszik nem is magyarázom, elegem van na.
Egyszer azt álmodtam megyek a melóhely folyosóján, szól a vészcsengő és én valamiért nem tudok odajutni ahová kell. Aztán még ugyanezen az éjszakán elfelejtettem kitölteni valami papírmunkát is.
Ezt tök poénra vettem, tényleg. Aztán egyre gyakrabban történt ilyen.
A legutóbb egy katéterzsákot felejtettem el álmomban kicserélni ettől bepánikoltam, fel is ébredtem hajnali négykor és nem is sikerült visszaaludnom.
A legjobban az idegesít, hogy tudom, érzem, hogyan működhetne minden jól, de nem rajtam múlik.

Tartottunk meetinget, a főnök semmit nem ért, mindent személyes ügynek tekint, besértődött, minden csak rosszabb lett. 
Nem tehet róla. Merev lett, rugalmatlan, lassú, feledékeny ( extrém módon ) lassan neki is a gondozottak között lenne a helye, lehet, hogy bunkóság kimondani, de attól még igaz. Nagy a nyomás rajta is az utóbbi időben, de ez is csak annak köszönhető, hogy egyre több mindenre alkalmatlan.
Sokszor azon kapom magam, hogy viaskodik bennem a harag és a részvét, vagy a dühömet a lekötelezettség és a hála érzése  miatt nyomom el, ekkor jönnek el a mamók éjszakánként és kérik számon rajtam az elveszett fogsorukat.

Örömmel jelentem viszont, hogy Balikám és én cégtulajdonosok lettünk mellékállásban. A férjnek ez fontos volt a mostanra egyre bővülő magán ügyfélkör miatt, eddig is tudott számlát adni (itt ez tök másképp van), de ezek után egyszerűbb. Könyvelőnk és adószakértőnk is van már, igaz, barterban nyomják a Balival. 

A fissen érkezettek dolgai is alakulgatnak, a többiek a megszokott ütemben suli+munka felváltva, ezt most elintézem ennyivel, megyek lehúzom még a vasárnap délutánt.
A tegnapi műszakom olyan volt, hogy le sem írom. Már fogalmazom magamban a mondanivalómat a főnővérnek, de lehet, hogy szerdáig annyira lehiggadok, hogy le is tojom.



2014. szeptember 18., csütörtök

Iris is megpihent.
Csendben, gyorsan ment el, panasz nélkül, dráma nélkül, szürkén, jelentéktelenül.
Akik nem ismerték eléggé, azt gondolnák úgy ment el, ahogyan élt, de ez nem igaz.
Fáradhatatlan volt, kitartó, harcos, vidám, szarkasztikus humorú, megértő, jóságos, szeretetreméltó és szeretni képes. Joan szomorkodik, sirdogál. Azt hitte, ő megy előbb, de a barátja volt soron.
97 éves volt. 
Szabadnapos voltam.
Nem tudtam elbúcsúzni.

2014. szeptember 15., hétfő

Helyszín: fürdőszoba
Időpont: reggel 7:45






Mielőtt bárki megkérdezné: reggel a híreket olvasom a klotyón a telefonomon, ez a kutyafej meg amúgy mindennapos, de még mindig röhögök rajta reggelente.
Jah és igen, nyitva van az ajtó, ahol sok a gyerek az évek alatt ez rögzül.

Meggyőződésem, hogy a kutya meg beleillik ebbe a családba.

(Tulajdonképpen) Szössz

Tami mindig készül valamire. Előre néz a jövőbe, sokszor elég távol. 
Nagyon távol.
Sosem lehet semmihez eléggé korán, semmiről sem akar lemaradni. 

Szülinap, Valentin-nap, Karácsony, Húsvét, de készül akár a nyárra, télre, vagy csak a hétvégére. 
Egyfolytában tervez, meghívót gyárt, kártyákat, posztereket, elgondolja a ruháját, menükártyát irogat egyszerüen mindent előre kitalál.Természetesen mindent megbeszél velünk is meg a testvéreivel, hetente többször is tudatja mi hogyan lesz. Néha fáradunk tőle. Eszembe jut mindig, hogy Obelixnek nem kellett varázsital, mert kiskorában beleesett a kondérba, ezen elindulva a Tamit kb. egy redbullos vödörben fürösztötték a szülőszobán, de lehet, hogy már a magzatvízzel sem volt minden egészen rendben...
És beszél, és beszél. Sokat. Gyorsan. 

Vannak olyan felfedezéseink, hogy néha a szólások, közmondások, hétköznapi szófordulatok összekeverednek a fejében, hisz nála a két nyelv képkészlete, hasonlatai, gyakori mondásai stb. tulajdonképpen már nem külön-külön létezik, hanem valamiféle érdekes összegyúrásban. Ebből születnek időnként érdekes mondatok, jól szórakozunk rajta, érdekes rejtvényeket ad és még mi öregek is sokat tanulunk belőle.

Megakadtunk.
A suli elkezdődött, ezerrel szervezi a Halloween partyt, egyszer csak jön egy ilyen mondat:

" A zene, a hely meg van palacsintázva!"



(Jelentésileg gondolom "le van zsirozva", de hogy a palacsinta honnan jön?)




2014. szeptember 10., szerda

Paul az öreg tengerész a kilencvenkilencedik szülinapján, délután kettőkor indult el a leghosszabb útjára.
A nagy elődök tisztelegve fogadják majd, trombitaszóval és zászlókkal.
Mi a Happy Birthday kissé bömbölősre sikeredett változatával búcsúztunk tőle.

2014. szeptember 7., vasárnap

Az eseményeink röviden, mert még mindig iszonyúan be vagyok havazva:
"Gyerekek" épségben megérkeztek, csak a pénteket aggódtam végig éjfélig, akkor ugyanis elnyomott az álom. Szombaton még felocsúdni sem volt időm, máris teli lett a ház megint. 
Küldözgetik az önéletrajzokat, de míg kvalifikáltabb lehetőség kopogására várnak, valószínűleg Zsófi megy Olíviáékhoz a szállóba melózni, Tomi meg Nóriékhoz a KFC-be.

A szombat esti kikapcsolódás a Balikámmal nagyon jól sikerült, az antipasto ismét isteni volt, a tészta mennyei, a tiramisu felfoghatatlan. (Műveletlen bunkó vagyok, fogalmam sincsen, hogy a kajákat nagybetűvel kellene írnom, vagy mi, nihilista is vagyok na meg apatikus úgyhogy ennek most nem nézek utána.)

Megint kaptam kiadványszerkesztős melót, azt csinálom délutánonként a melóhelyem papírmunkáival felváltva, mert most abból is kijutott bőséggel.  Lusta disznó is voltam abból adódott kis lemaradás is a határidőkkel, de mentségemre szóljon, hogy bakker iszonyat nehezek most a napjaink a munkában. Kevés ember naja....szokásos.
A határidők annnyira szorítanak, hogy anyám tegnap már azt hitte elraboltak, vagy beteg vagyok és nem tudok mozdulni, a halálomat csak azért nem vizionálta, mert bármekkora hősként tojik mindenre, ilyesmivel még ő sem mer szórakozni.
Érzékeltetésül (nem panaszként) csak annyi, hogy 10 nap alatt egyetlen szabadnapom volt tegnap, a lakás és a gyerekeim renoválása utáni kiadványszerkesztés közbeni mosás alatti főzéssel egyetemben végzett papírmunka ideje alatt mosott hajammal ájultam el estére.
Az elmúlt héten a férjjel álmomban sem kezdtem semmit, könyvre rá se néztem, az esti ipadjáték közepén elaludtam és ezzel nem kevés kreditet vesztegettem el, úgyhogy hanyagolom egy dararabig.
Ma reggeltől félötig húztam az igát, rohadt egy dolog ez ilyenkor, mikor két fő személyzet hiányzik, plusz ketten még a szabadságukat töltik.
Mire hazaértem a Zsófiék megcsinálták a kaját, Tami kiteregetett, Olívia kivitte a szemeteket (három van), konyha rendberakva. Jó Nóri melózik, így ő legtöbbször kimarad ezekből a jó bulikból, jó sok munkaórát kapott egész nyáron, a szezon még tart, így ő is kitart.
Ezzel a mai itthoni robottól megszabadulva megszavaztam magamnak egy szabad, láblógatós délutánt, de úgy látom a férj is lázad, mert a fején van a fülhallgató, előtte a billentyűzet (villanyos zongora) és ihlettel áthatott arcot vág miközben a sávjait játssza fel. Csak remélni merem, hogy még én vagyok a múzsája, és még akad egy kis közös elfoglaltság majd késő estére is.

A héten csütörtök és péntek a szabadnapom, melyeken először is jól kialszom magam és miután már olyan friss és sima leszek, mint az éttermi, frissen vasalt asztalterítő reggel, nekilátok kristályosítani a most még folyékony halmazállapotú gondolataimat, csak győzzétek kivárni.




Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...