2012. december 26., szerda

Szössz

... a férfiak szelektív látásmódjáról

én: - ..ééés mivel fejezed be a mosást? - eközben mutatok a sarokba, ahol a teregetős kosár van (mellette borosüvegek sorakoznak a bortartóban)
férj (teljesen tanácstalanul, bizonytalan hangon): - őő, egy pohár borral???

Karácsony / otthonban és otthon

Megerősítést nyert bennem a gyanú, hogy az angolok nagy része enyhén szólva infantilis - és nem csak ami karácsonyt illeti. Egész Angliáról nem tudok nyilatkozni, de Devon olyan mint egy nagy óvoda.
 Eddig is szembeütköző volt, hogy a benzinkutastól a postásig mindenki a fejére ragasztja a mikulás sapkát november végén, szerintem abban is alszanak, de most, hogy túl vagyunk a karácsonyi ünneplésen a munkahelyemen még ez is megerősített a véleményemben. (Bár ezt végül is hozadékként könyvelem, hisz jobb ez, mint szomorú szemű szürke Gandalf az esőben, ahogy otthon szokták.)

A főnökasszonyom amúgy is energikus nőszemély, de ebben a hétben a Túl a sövényen hiperaktív mókusára emlékeztetett (abban az állapotában, mikor megitta az energiaitalt). Vagy, még olyan is volt, mint "Q" a Star Trekben, hol itt tűnt fel, hol ott, és mindenhol további bonyodalmakat okozott az utasításaival.
Volt olyan, hogy egy perc különbséggel összetalálkoztam vele a földszinten, és az emeleti folyosó végén is, gondolkodóba is ejtett erősen, hogyan csinálja?
A készülődés már egy hete zajlott, jött fodrász, pedikűrös, manikűrös, volt nagytakarítás, (a díszítést már ugye rég megcsináltuk), gardróbokat rendbe kellett tenni, karácsonyos ágyneműt húztunk, terítékek, szalvéták, vázák, miegymás...
Karácsony előnapjától meghatározott menetrend szerint zajlottak a dolgok, a struccot már hajnali ötkor betették a sütőbe, így mikor a reggeles műszakkal megérkeztünk, már finom illatok terjengtek. A főnök a fejünkbe nyomott egy fejpántot (én csillámos mikulássapkát kaptam). Egész nap abban kellett dolgozni, én az enyémet másnapra "véletlenül" itthon felejtettem, helyette kaptam két szarvon fityegő angyalkásat, nem tudtam még eldönteni, melyikben néztem ki hülyébben.
Az idősekre előre becédulázott ünnepi öltözéket adtunk (már aki nem fekvőbeteg, mert azok ünnepi hálóinget kaptak).
A fürdetés, és gyógyszerkiosztás után feltettük az ünnepi terítéket, és megkezdtük a lábra állítható, (de legalábbis kerekekre) öregek kitoloncolását az ebédlőbe. Volt aki nem akart jönni, de a parancs az parancs kérem.
A nap fémpontya az ukulelés cigányember volt, (fogalmam nincsen honnan találták elő), aki az ebédlőben karácsonyi dalokat ukulelézett, és sajnos énekelt is hozzá, valamint néhány mamó is csatlakozott. Rémborzalmas cherryszerű valamivel kellett koccintani, és bekapcsolódni az éneklésbe. A szünetünkben kaptunk forró csokit pillecukorral, sütiket és buktákat. Secret santát is válaszottunk magunknak a fánk alól, és a főnök szétosztotta  a karácsonyi kártyákat (mindenki mindenkinek adott ez ilyen angolos dolog), a kártyában némi pulykapénz is volt, ettől csak nagyobb kedvvel dolgoztunk tovább.
Mindezek mellett látogatók rohama is volt, a karácsonyi ajándékok bontogatásába is be kellett segédkezni, plusz emellett a szokásos napi feladatok is ugye - vagyis hullára dolgoztuk magunkat, de legalább a hangulat jó volt hozzá. Iszonyatrengetegsokat kellett beszélnem, állítom ebben a két napban legalább 2 másodperccel megrövidült a reflexidőm, viszont agyhalott zombi lettem mire hazaértem. Itthon aztán málenkij robot a konyhában, csináltam zserbót, baracksütit, meg házibonbont, pulykasültet, csatnit, hozzá libazsírban sütött krumplit. Másnap hidegtál lazaccal, maradék pulykasülttel, kukoricasalátával stb.
A mai szabadnapomon beállítom a gyerekeket halat panírozni, mert én tök alkalmatlan vagyok semmire, mindenre, akármire (ki-ki válogathat), a férj bevállalta a heti mosást, teregetést a gyerekek csinálták a héten, takarítottak is, és a kicsi rendesen kivette a részét a karácsonyi vacsora elkészítéséből.
 Életem első óriásmadár-sültje jól sikerült, de annak ellenére, hogy tényleg nagyon finom volt - mindannyian egyöntetűen kijelentettük, hogy maradunk a kacsánál. Az ajándékokra csak este 11 - kor került sor, mert  a nagylány bevállalta az esti műszakokat a héten a szállodában, így megvártuk, míg hazaér.

Minden összevetve, jó kis Karácsony volt ez, ma pedig Finlandiás estét tervezünk a Balival, beiktatva némi borozgatást is. Még az is lehet, hogy beizzítjuk a fürdőkádat, mert megérdemeljük.

Szössz

...avagy Pákosztos Macska a családban?

Pákosztos gyerek, (kissé nyávogva, vágyakozó hangon): - Van valami édessééég?
Apa (szarkasztikusan, ahogy szokta): - Bekenem a seggem hátsóm mézzel, jó lesz?
Pákosztos (meglepve, és felderült arccal): - ...van mééééz?

2012. december 15., szombat

Két hete készen lettünk a nagy művel - azaz a munkahelyemet is karácsonyi díszbe öltöztettük - csak ugye mi kiléptünk a mátrixból egy időre, ezért nem tudósítottam.
Íme a végeredmény:


Szössz

...avagy adventi hangulat:

Anyó szobájába lépve látom, hogy az előtte napon szétosztott adventi kalendárium összegyűrve a szemetesben van.

- Eddie, miért etted meg az összes csokit a kalendáriumból? - kérdezem
- Mert látni akartam a képeket alattuk...

2012. december 12., szerda

Nos...

...jó fárasztó két hét áll mögöttünk, nekem már malomkerekek voltak a szemeim alatt, de a férjem is sündisznószemeket merengetett néha, túléltük, rendben vagyunk.
Beköltöztünk, szépen belaktuk a házikót.
Néhány bútort is vettünk még a szomszéd városban a használt bútorosnál meglepően jó áron, valamint pár dolgot a konyhába, több tucat vállfát, karácsonyi diszeket, fenyőfát.
Átirattuk a címünket bankban, polgármesteri hivatalban, adóhivatalban iskolában. Módosítottuk a lakhatási támogatásunkat, tax creditet. Két hétbe telt, míg délelőtt dolgoztam, délutánonként pedig először be-, majd pedig kidobozoltam. Kibogoztunk több kilométernyi drótot, hogy végre legyen internet, tévé, telefon, x-box, dvd, stb. Majdnem váláshoz vezető harcok árán bekötöttük a mosógépet, felfúrtuk a polcokat, összeraktuk a bútorokat, aztán elvetettük a válás gondolatát és örültünk új otthonunknak - amit már simán kimondva is otthonnak lehet nevezni.
Mostanra már a béke és a nyugalom is beköltöztek hozzánk, én meg itt ülök túlélési /tea-keksz kombó/ csomagommal, és körmölök.
A szőnyegek aránya a házban megnyugtatóra redukálódott a padlóval szemben, bár a nappaliban szőnyeg van, felvillanyoz a virágok hiánya. Levődött kandalló is, kisebb kerülőutakon - ugyanis a körbeépítés megvolt, csak a lényeg hiányzott belőle. Elektromos - fény és hangeffektes kandallóbetétet szerettünk volna venni, de nem kellett, mert mikor elmeséltem a munkahelyemen, Lisa az egyik munkatársam felajánlott egyet, ingyen és bérmentve. Ezt is begyűjtöttük, beépítettük, és bár nem igazi, olyan mintha az lenne. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy ha bárki bármi rosszat akarna az angolokra mondani, anyatigrissé változnék.
Kaptunk kisezer new home kártyát munkatársaktól, sőt mindkét oldalról némi fontocska is bele volt csúsztatva segítségül a szépítéshez. A főnökasszonyom egy szép adventi gyertyatartóval örvendeztetett meg, komolyan mondom eszméletlen megható, ahogyan törődnek velünk. Mindeközben a féltve őrizgetett és évek óta gyűjtögetett fa karácsonyfadíszeim is megérkeztek otthonról, hogy anyu garázsában, dobozban töltött évek után újra a mi fánkon lóghassák ki magukat, ettől az én örömöm már ajándékok nélkül is tetőzött.
Most egy hét "kényszerpihenőn" vagyok - nem nem lettem beteg, csak ki kellett vennem egy hét szabit, rám lett parancsolva, de nem bántam. Az utolsó két hétben ugyanis két új embert osztottak be mellém, nekem kellett betanítani őket (pff. az én angolommal), jól esett a bizalom, de jól el is fáradtam benne.
Közben még egy training és egy meeting is volt mindkettő délután.
Sűrű hetek voltak na.
Most már várjuk a karácsonyt nagyon, a lakás már díszeleg, mi a férjjel szombaton a szokásos christmas partyval már hangulatba hozzuk magunkat. Az én melóhelyem partyját az otthon ebédlőjében tartjuk 23.-án, secret santa is lesz meg minden.
Örülök, hogy belevágtunk ebbe a költözésbe, örülök, hogy megtaláltuk ezt a kis ékszerdobozt, és örülök, hogy vége ennek az egész herce-hurcának.
Igaz még egy jó darabig a - Hol van a... kezdetű mondatok lesznek a leggyakoribbak a családban, de én élvezem, hogy e kérdésekre csak én tudom a válaszokat  :)  .



 







 




2012. december 3., hétfő

Kényszerszünet

Elköltöztünk.... természetesen ebbe a repkényes, ódivatú, sárga spalettás házikóba amibe mindketten beleszerettünk.
Ízelítőül:


 










Csütörtökre ígérték a SKY broadband átkötését, addig nem tudok hosszabban írni, a mobilom közvetítésével csekkolom naponta az e-mailjeimet stb.
Utána viszont részletesen beszámolok minden kimaradt eseményről.


Azután meg majd jól kialszom magam. :)



2012. november 18., vasárnap

Szössz

...avagy vélemény a világról 12,5 évesen:

"Ó Uram-atyám! Meg kéne szüntetni ezt az egész Amerikát!"

:D

2012. november 14., szerda

Költözés előtt állunk

Az van, hogy lassan költözünk. Nagyobb, otthonosabb szebb környékre szerettünk volna, egy kis házikóba kerttel. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz találni egy megfelelőt, bár már hónapok óta keressük.
Van némi kis kacifánt, mert ugye az elkövetkezendő öt évben nem szeretnénk máshová menni már, ezért olyat próbálunk keresni, amilyenre kigondoltuk.
Az én igényeim - nagy konyha, nagy nappali (a hálók nem baj ha kicsik), jó lenne legalább a nappaliban padló és nem szőnyeg. Egy kis előteret is szeretnék. A kandalló és a mosókonyha csak hab volna a tortán.
Balikámnak annyi, hogy legyen zuhanyfülke - külön, vagy a fürdőszobával káddal együtt, illetve, hogy be tudjon állni legalább az udvarba, ne kelljen az utcán parkolnia. A garázs hab volna a tortán. (Jah hát és persze ne legyen vizes, dohos, bár aki itt él tudja, angliai viszonylatban ez nem elhanyagolható szempont.)
Három szobás házikókat nézegettünk. Megnéztünk már vagy tízet.
Kettő maradt versenyben erre a hétre, az egyik egy ikerház fele,  szép nagy szobákkal, kis kerttel, kocsibeállóval, nagy nappalival. Egészen elfogadható a konyha, van egy szép télikert, kandalló, lent egy tusoló, fent fürdőszoba és három szoba. Az ára elfogadható, viszont elég ratyi környéken van. Egy Hele nevű kerületben található, és mindenki (munkatársaim és a Bali kollégái is) azt mondja semmi pénzért ne költözzünk oda (hát igen, közelebb a belvároshoz, az ingatlanok olcsóbbak, viszont a környék tényleg nem az igazi - ezt azért pontosítanám azzal, hogy angol viszonylatban.
Nem sokkal van messzebb mint ahol most lakunk, ezért ugyanúgy gyalog is haza lehetne mennünk a munka, iskola végeztével. A ház maga egyszerű kocka ház, elől két ablak és bejárati ajtó. Látszik, hogy jobb napokat is megélt már, de valamikor szép családi otthon lehetett, kis ráfordítással az lehetne megint.

A másik a város legszebb és leggazdagabb környékén van, gyönyörű helyen. Ugyancsak három szobás, akkora nappalival, hogy lakodalmat lehetne rendezni benne, a konyhában minden elképzelhető konyhai cucc beépítve, meg amúgy is gyönyörű az egész.  Szintén lent tusoló, fent családi fürdőszoba. Ez 100 fonttal drágább (véletlenül, mert két hónapig többért volt hirdetve, de most lejjebb vitték az árát). Szóval most három napja a kettő között vacilláltunk.
A munkatársaim teljesen belelkesedtek, hogy Wellswood-ba akarunk költözni, eddig nekem ez a kerület semmit sem jelentett, nem is tudtam, hogy létezik.
Mondták, hogy sok embernek a vágya hogy ott lakjon. Ezen nem tudok csodálkozni, a legtöbb ház arra inkább villa, medencével és mindenféle extrával, plusz a nagy részük a tengerre néző panorámával is rendelkezik. Ez a házikó egy kicsit kilóg onnan, azért is olcsóbb - mert csak háromszobás, és nincsen medence meg ilyenek. Kicsike kertjével, egyszem pálmafával a ház előtt egy saroktelken bújik meg, mintha véletlenül felejtették volna ott.

Wellswood viszont messzebb van a belvárostól, ezért ugye benzinben is kicsit megdobná a családi költségvetést, plusz ha az egyszem autó nem elérhető, vagy a férj nem elérhető, akkor buszozni kell - ami pl. az én munkahelyemtől és a lányok sulijától (majdnem egy helyen van) olyan 25 perc a 64-es helyi járattal. Nekünk ez nem olyan borzasztó, egész életünkben buszoztunk. A lányoknak a sulitól jár egy ilyen diákkártya, amivel sulinapokon ingyen járhatnak a vonalbuszukkal.
Ez a wellswood-i házikó egy kis kúria lehetett valamikor, és sok fa veszi körül, szép csendes helyen, szóval eléggé álomotthon lenne nekünk. A tetőtéri szobákból még a tengerre is rálátni. Külsőre is nagyon szép, és belül sem kell semmit csinálni vele, sőt a legnagyobb szobában komplett gardrób is van. Az udvarba itt is be lehet állni, sőt mi-több egy kőboltíves kovácsoltvas kapuja van, amire felfutott a borostyán - hát mit mondjak mikor megláttam, majdnem könnybe lábadt a szemem. A telket is a régi angol kőkerítés fogja körbe.
A férjem is beleszeretett, pedig az nála nagy szó.
Kitöltöttük a papírokat, holnap pedig rákérdezünk még az ingatlanadóra, és ha nem horribilis, akkor elküldjük a jelentkezést a referenciadíjjal egyetemben - aztán reméljük megkapjuk. A kaució és az egy havi lakbér + szerződéskötési díj már félretéve. Reméljük a legjobbakat.

Szössz

Desszert leturmixolva, kanalazom szépen a páciens szájába:

- What is this?
- Your pudding - this is jam tart...
- Hm...the taste seems like hairy soup...


(- Mi ez?
- Az ön desszertje - a neve lekváros torta...(kb. mint a mi rácsos linzerünk)
- Hm.. olyan az íze mint egy szőrös levesnek...)

2012. november 3., szombat

Szolgálati Közlegény (aton után szabadon, jogdíjért forduljon szerkesztőségünkhöz)

Örömmel tudatom, hogy kedves messzibarát jelzésére, és kisebb kutakodás után sikerült kicsinálnom a kommentelésből a szóellenőrzős részt, így aki eddig emiatt nem tudott kommentelni annak újra szabad próbálkoznia.

2012. október 30., kedd

Fáradtan, de vigyorogva ballagtam ma haza, mert reggel az éjszakások azzal köszöntöttek minket, hogy Michael eltévedt az éjjel egy ajtónyit, és Amelia gardróbjába könnyített a hólyagfeszülésén. (Amelia ma egész nap mezítláb volt, mert az össszes topikája elázott.)
Már korán reggel könnyesre nevettük magunkat.

Hétköznapok

Kisebb nagyobb bukkanókkal, (néha maradnak el dolgok itthon) de belerázódtunk az új rendszerbe. Mostanra merem kijelenteni, hogy megszoktam a helyemet a melóban, már nem parázom össze magam semmitől, kiismerem magam a bentlakók között, tudom melyik kollégámmal hányadán állok. Ennyi idő kellett, hogy kicsit határozottabbnak, és magabiztosabbnak érezzem magam közöttük. Segített az is, hogy simán megbízhatónak értékeltek, és sok dolgot rám is bíznak. Néha ha helyettes jön az Agency-től (mert sosem vagyunk elegen) mellém adják, hogy segítsem a munkáját, vagy mutassak meg neki ezt-azt, magyarázzam el mi hogy van, vagy vezessem körbe. Ha a főbejáró csengője szól, már ki merem nyitni az ajtót -- nevessetek ki, de nekem ezek nagy sikerélmények.
Visszatért a kezdeményezőkészségem is, ennek köszönhetően már nem érzem magam ijedt nyuszkónak a ketrec sarkában. Vannak jobb és rosszabb napok mint mindenhol, nálam a rosszabb napok azok, amikor kevesen vagyunk, és térdig lejárom a lábaimat. A jobb napokon megvan a létszám, és szépen kényelmesen elvégezhető a munka. A rosszabb napokon is jól érzem magam azért, mert ha kevesen is vagyunk, de lehet egymásra számítani mindenben, és néha már a sírva röhögés határán vagyunk három óra felé... A rosszabb napok után viszont ájulásközeli állapotban esem haza, és aztán egy órán át csak ülök a fotelban feltett lábakkal, és csak utána tudom rászánni magam a mosásra, vagy főzésre.

A lakók között is vannak jobbak és rosszabbak, de a rosszabbak sem rosszak, csak maximum kicsikét nyűgösebbek. A legnyűgösebb hölgyeménnyel nekem még nem gyűlt meg a bajom, de csak azért, mert még nem vett rólam tudomást - egyenlőre a levegő kategóriába tartozom, de a többiek azt mondták, ennek még egyenlőre örüljek. 
Teljességgel beleestem viszont néhányukba.
Imádom Elsie-t az egyesben lakó mamót, aki egy tünemény. Bár a háromnegyed eszét már elhagyta, imád élni, enni, és nevetni. Édes, öreglányos, fogak nélküli kiejtése van, amit erősen szoknom kellett, de mára úgy elviccelődünk, mintha a nagyanyám lenne. A papírszalvéta a legkedvesebb ajándék amit kaphat, órákat elvan azzal, ha szép egyforma csíkokra tépkedheti. Ezt a mulatságot csak egy jó kis csésze tea, vagy az ebédje kedvéért hajlandó megszakítani. Legszívesebben felkapnám és hazavinném.
 A másik kedvesem Eunice a 106 éves gondozottunk, aki bár lábra már nem tud állni, majdnem teljesen önellátó. Egyik fülére sem hall már, de nagyon jól olvas szájról. Imádja a táncot nézni a tévében, mindig kapcsolgatni kell neki a csatornákat. Valaha ő is táncolt, ennek bizonyítékaként gyönyörű képek sorakoznak a komódján. Az ő kedvenc foglalatossága, hogy folyton jegyzetel - milyen nap van, hol milyen táncos műsor lesz, mi lesz ebédre a héten stb. mert már nem tudja megjegyezni ezt a sok dolgot.
Amelia pedig a legzsörtölődősebb és legrondább szájú vénasszony akivel valaha találkoztam, mégis van benne valami szerethető. Utál fürdeni, fésülködni, és egyáltalán mindent ami azzal jár, hogy kizökkentik a fotelban üldögélésből, vagy ágyban fekvésből.
 Nagyokat tudok nevetni a beszólásain, a káromkodások sem hoznak már zavarba. Több szinonímáját tudom az utcalánynak mint magyarul... Amúgy meg egy kocka csokival le lehet venni a lábáról, de olyankor sem változik kezesbáránnyá, csak halkabban morog, és míg csoki van a szájában addig sem harap.

Egyetlen kicsi fájdalmam, hogy Balival kevesebbet vagyunk együtt (kb. kétszer-háromszor esik egy napra a szabadnapunk havonta), emiatt sokszor este tovább fent vagyunk, hogy kicsit dumáljunk, vagy nézünk valami tévéshazait, esetleg kártyacsatázzunk az ágy közepén (meg még egyebeket, és azt is az ágy közepén), aztán három ilyen nap után bealszunk félnyolckor, mert kiütköznek a hiányzó órák.
Most viszont szabad hétvégém lesz, és az ő off napja is szombatra esik, terveztünk egy "ősz-színű" kirándulást a Becky Falls - hoz ismét (nyár színűn már voltunk), de egy kollégája meghívott minket családostul ebédre, így a kirándulást elhalasztottuk.  

2012. október 28., vasárnap

Jóban vagyok a férjemmel

gyerek - ....naa anya, akkor megkérdezed apát?
én - Mi vagyok én üzenetközvetítő?
gyerek- Jóhogy! Te azért "jobba" vagy vele mint én...

2012. október 26., péntek

"Álmában csönget egy picit..."

A történet ma háromszor játszódott le...   :-)
Hívócsengő szól - 4-es szoba, felrohanok a staff room-ból ahol a szünetünket töltjük.
A négyes szobában Amy a fotelban, lógó fejjel alszik- odamegyek hozzá, megfogom a vállát...
- What's the matter Amy? (Mi a baj Amy?)
... a szemüveg mögül rám néz csodálkozva:
- I don't know...why? (Én nem tudom...miért? )

2012. október 22., hétfő

A mai reggelen, koszonhetoen Alzheimer ur tenykedesenek, teljesen uj ertelmezesben latszik (ugy is mondhatnam mas latasmodba helyezodott ) a "Nem szarral gurigazik!" - azaz kemeny csavo jelzojekent hasznalatos - mondat.


Asszem lotto vasarlas kovetkezik...

2012. október 14., vasárnap

Társadalmi besorolás

Férjjel az annyira szeretett autókázásunk alkalmával - mint már annyiszor, egymást kiegészítve, csiszolgatva, hozzátéve, majd elvéve belőle ezúttal magunkat próbáltuk társadalmilag besorolni - családi helyzet, öröklés, iskolázottsági fok, szociális és anyagi helyzet, gyermek száma stb. és az otthonról hozott normáink alapján az itteni társadalomba.
Adottak ugye a szüleink - bányász apuka, középvezető anyuka, géplakatos apuka, munkaprogramozó anyuka. Nem nyomatékosítottuk ezt annyira a végső következtetéskor, mert ugye más rendszer volt akkoriban. Mindkettőnk családja részben az alföldről származik (nálam csak anyai ágon), sokgyerekes szülőktől. Nálam apai részről rengetegsok sváb paraszt (nem a derogáló értelmében véve) a család nagy része.
Vallásilag református és katolikus. Egyszerű, dolgos emberek tehát a felmenők.
Mi meg ugye - vagyunk akik vagyunk, két negyvenéves testben ragadt kamasz idióta. A férj szerint én vagyok az idiótább, szerintem ő - amikor itt tartottunk versenyt rendeztünk Ki Ki Ki ? címmel - itt egymás hibáit, infantilis marhaságait ecseteltük. A férj szerint az én legnagyobb hibáim: a szép számmal csúnyákat mondok (értsd: káromkodok) - bár mentségemre hozzátette, néha szexi (pfff). Hangos vagyok, tíz körömmel védem az igazamat akkor is ha már rég tudom nincsen igazam (nem is igaz :D) . Tűréshatáron túl vagyok idegesítően türelmes (na bumm) és a legidegesítőbb tulajdonságom szerinte, hogy két valaggal szarok arra, hogy ki mit gondol és ez szerinte akkor baj, ha egy négy gyerekes anyuka bajori (StarTrek DS9 biciklikerék űrállomás felügyeleti bolygója a Bajor)  fülbevalóval és rock revolution pólóban akar szülőire menni.
 Szerintem az ő hibái az enyémek mellett eltörpülnek. Született álmodozó, olyannyira, hogy néha a bili helyett konkrétan egy nagy jéggel teli kádba kéne lökni, mint az Inception-ben. Azt hiszi ő az okosabb, de én meghagyom ebben a hitben, így ezt nem hoztam fel. Rém büszke és sértődős. A legrosszabb viszont, hogy kínosan ügyel, hogy a szomszédok mit gondolnak rólunk (engem jobban szórakoztat az, amit én gondolok róluk, de mindegy - mit érdekeljen mit gondol az emeleten lakó simlis, sumák indiai fickó, aki ha száz pinám volna akkor se kéne - hhháááá itt előjött egy újabb hibám - hogy mindent a szex oldaláról közelítek meg - ...jah hát mert az mozgatja az egész világot - szerinted nem?? - Nem, a pénz! - Jó de miért kell a pénz, azért, hogy több hatalmad, szebb autód, nagyobb házad legyen, ahova majd jól beviheted a sok csontosbordájú műtyúkot jól megsakkozni. - Ez nem ilyen egyszerű... a férfiak nem mindent azért tesznek, hogy megdugjanak egy nőt... - Hát ez igaz! Elton inkább George "lastchristmas" Michaelért teszi, de  a lényeg ugyanaz....)
Ment ez így egy darabig.
Munka ügyében megegyeztünk hamar -  itt ugye alulról kezdtük - de otthon sem voltunk fent, sőt még középen sem.
Anyagilag még mindig csak ugrálunk a tűzlétra alatt, hogy egyáltalán az első fokra tegyük a lábunkat. (Jut eszembe ne felejtsem a PG tea kódjait beütni ötezret lehet nyerni). A gyerekeink száma alapján szintén alsó kategória. Habitusuk alapján - hangosak, okosak, határozottak, önbecsülésük a Mount Everest magasságában, mindemellett szerintem tök reálisan látják a dolgokat, és hála az égnek szarnak arra, hogy mit mondanak mások, inkább csak az érdekli őket, mi mit mondunk.

Oda jutottunk, hogy bizony mélyprolik vagyunk.

A kreativitás forrása

....amikor a rötyin üldögélve ahelyett, hogy a "lényegre" koncentrálnék, gyűjtögetem a földről a leesett fültisztító pálcikákat, szedem össze a vécépapír gurigákat,  hajgumikat, mindenféle fecniket. Felteszem a friss papírt, eldobom a zacskóját. Rakosgatom - kukába, mosdó szélére a cuccokat, közben észreveszem, hogy a mosdóban megint hajszál, fogkrémfoltok - akkor azt lemosogatom. Tehetem mindezt azért, mert olyan kicsike a fürdő"szobánk" - inkább fürdőkamrának kéne nevezni - hogy egy lábfájós délutánon a kagylón ülve is simán ki tudnék takarítani benne, összekötve a hasznosat és a még hasznosabbat.
Mikor egy ilyen "akció" után kijöttem, megkérdeztem a férjemet, szerinte konkrétan mit csinál szarás közben a család, hogy senki sem veszi észre a kifogyott papírt, vagy a mosdón felejtett szemfestékes pálcikákat. Erre a válasz az volt - ...szerintem gondolkoznak, én is azt szoktam.
Kiderült, hogy a legjobb ötletei jutnak ott eszébe.

Szóval a következtetés: újabb ok a költözésre - nagyobb fürdővel már én is előrébb tartanék sok-sok kreatív gondolkozást igénylő feladatomban.
....és legalább mostmár azt is tudom, miért ülnek ott fejenként egy fél órát, ezen túlmenően megfogadtam, nem is fogom többet sürgetni egyiket sem, nehogy véletlen megvétózzam egy esetleges fluxuskondenzátor létrejöttét.

2012. október 1., hétfő

Szössz

...avagy apa - a szarkazmus királya :D


gyerek - űűűhh apa dejó már két hét múlva lesz a szülinapom...
apa      - űűh dejó már egy éve erre készülök....  :P

gyerek - aaannyira megölelnék most valakit...
apa     - kopogj be a szomszédba az öreghez....

2012. szeptember 23., vasárnap

Lángosparti magyarmódra

...a büfékocsi beüzemelése eleve problámákkal kezdődött. Valamiféle áramos bonyodalmak akadtak, bérleményből nem volt jó, a generátort meg még anno ellopták, valahogyan mégis ki kellett szolgálni a lángossütő áramigényét. Nosza a fiúk - némi pálinka segédlettel -  belefogtak a fabrikálásba, tettek vettek, mígnem az egyik autó motorjának beindításával lett elegendő áram az üzemeltetéséhez. 30 db. lángost el is pusztítottunk hamar, folyamatosan főtt le a kávé a kapucsinó, hogy "melegen tartson", mintha a pálesz erről már nem gondoskodott volna. Előkerültek tokaji borocskák - fogtündér nagybácsi jóvoltából (értsd: fogorvos) - szilvás Unicum, - nemrégiben otthon járt Peti közreműködésével - a sör meg hát amúgy is nemzetközi. Minden párnál az elmúlt egy-másfél év alatt a gólya is megfordult, mi is vittük a lányokat, így legalább mindegyik töpörtyűre jutott egy felvigyázó és mi anyukák is kivehettük a részünket a társasági életből (legalábbis ezt hittem én eleinte, de megfeledkeztem arról, hogy a kismamák társasági élete megreked néhány évre a cumisüvegek alatt, illetve a mellszívóval agyuk egy része is távozik időszakosan, ez később visszanő). Tehát - beszélgettünk a babakocsik között, a cici-pelenka-hasfájás témakörről, amitől én hideglelést kapok, pedig négy gyereket részlegesen már felneveltem, de valahogy sosem voltam az a fajta anyuka, aki a terhességi csíkokat  kirámolja a játszótéren - ha nagyritkán megmenekültem a gyerekektől, hát kirúgtam a hámból inkább, minthogy még akkor is szóban fejjem a tejet tovább. Néha próbáltam menekülni a ciciktől egy cigiig - de mindig utolértek a kérdéseikkel, egy idő után feladtam. (Néha érzem azt magamon, hogy átlagon felül empatikus vagyok, de máskor meg azt, hogy bunkó embergyűlölő - azt is megértem, hogy kevés a barátom.)

Mire a gátmetszéstől eltutottunk az autósülésig, addigra a fiúk eléggé asztalcsapkodós hangulatban voltak már, mondhatnám úgy is totálisan lerészegedtek.
Ezt még messziről is meg lehetett állapítani a sötétben, mert valahogy a sziluettek egyre többször karoltak egymásba, a jobb kezét mindenki sűrűn emelgette, a bal kezével meg erősen hadonászott. Alkoholos befolyásoltság továbbá azonosítva ..rva...idesz..., mosnem?.. de b..szki,  figyeljfigyelsz?.., hááátja, hangfoszlányokból.

Be kell valljam én is rossz anyuka voltam, mert annyira nem figyeltem a 12 és 16 év közötti tinilányaimra, hogy azok az engedélyezett mennyiségen felül fogyasztottak forró csokit, Sprite-ot, valami piros cukros ragadóst, valamint helyszínelést követően számtalan chips-es zacskót, csokipapírt, és pufiszacsit is találtam körülöttük. Komolyan úgy néztek ki a temérdek szénhidráttól, mint akik be vannak lőve, a cukor tette a dolgát. Folyamatosan rihegtek-röhögtek, be nem állt a szájuk, és férfiakat megszégyenítő hangerővel üvöltözték túl egymást.
Bevállaltam a rossz zsaru szerepét, és 11 óra felé megparancsoltam, hogy kövessenek a bérleménybe, amíg majd az apjuk is eléri a szintet, és leesik a feje a büfékocsi pultjára. A hazafelé tartó 15 perces út alatt ötször álltunk meg mert valakinek pisilnie kellett, és nem azért mert ötször kellett pisilni, hanem mert csak harmadjára találtunk olyan helyet ahol nincsen kamera. Olívia kínjában már kijelentette, őt a kamera se érdekli, különben sincsen a seggén rendszám, hogy beazonosítsák ki pisilte össze a kerítés sarkát a Homebase parkolóban.
Hazaérve ráébredtem, hogy elhoztuk az egyetlen nálunk lévő lakáskulcsot, a férjnek írtam egy sms-t, hogy nyitva hagytam mindkét ajtót. Kihagytam a számításból, hogy a felettünk lakó öreg kissé gyanakvó természet, (főként mikor a helyi social club-ból jön meg és főként hétvégén) még a kiskaput is reteszre csukja állandóan (sokszor emlegettem szegény megboldogult mamáját, két 40 kg-s sainsbury-s szatyorral a kezemben - hát ez van, messze vagyok a tökélytől).
Mire a férj hazalábalt, a lépcsőházajtó természetesen zárva volt, állítása szerint kilencszer csöngetett, mire álmos Tami hálóingben megjelent, én csak arra ébredtem fel, hogy az uram az ágy szélén ül alsógatyóban és a telefonját nézve röhög. Bár fúrta az oldalamat, nem kérdeztem meg min nevet ennyire, mert felmértem a veszélyét annak, hogy másfél órás előadásba kezd, aminek a végére elfelejti az okot, úgyhogy megfordultam és gondoltam tovább alszom. Emberem radarja viszont jelzett, észrevette a somolygást, és meghajtotta anyókát, mint Singer a varrógépet....
Kicsit azért sajnálom a mai napját, minthogy én itthon  - ő meg elment dolgozni, de majd a kedvenc fokhagymás csirkéje kárpótolja érte,  rövidített napja is van - amúgy meg aki éjjel legény.....


2012. szeptember 21., péntek

Nagylányunk tegnapelőtt arra ébredt, hogy menyasszony.

Hűű de nagyonfura ezt leírni, tán mert még én is csak 20 évesnek érzem magam :) .

2012. szeptember 17., hétfő

Szössz

...avagy ki a legjobb pasi?

- Brad Pitt!
- Johnny Depp!
- Nem - a legjobb pasi a Shrekből a macska
- ?
-...naaa tudjátok aki a ZÉRÓ
- ?
- ... a fekete maszkban naa...
- ??? :)

2012. szeptember 13., csütörtök

Megemlékezés

... a nagy portékról...

ŐŐŐ nem is tudom, hogy kezdjem - én az empatikus patikus - mert  vannak azok a fajta emberek akiken - mint annak idején Szalacsibácsin - röhögünk. Olyasmi ez, mint amikor valaki leborul a székről, vagy belelép egy jó mély pocsolyába (vagy amikor a férjem betakarta magát a zuhanyfüggönnyel), az ember nem akar nevetni, és az együttérzés simán jelen van, és mégis...

A férj pályafutása alatt (és közvetve az enyém alatt is, mikor a betegséggel küzdve sokat segítettem neki az üzletben, már amíg volt) sokféle emberrel hozta össze a sors. Ezen személyek nagyrészét én is személyesen ismertem, néhányukat hallomásból, de a bennem kialakult kép is épp elég volt sokszor.
Annak apropóján írok most erről, hogy egyik este  sokadszor újranéztük Bödőcs Tibort, és a bucsuszentlátszlói történetek nyomán került elő a téma, a férjjel összeszedtünk egy busznyi defektest - értsd: szeretnivaló bolondot - hogy vajon mi lehet velük, és vajon segít e nekik valaki most, hogy mi nem vagyunk már ott.

Sanyi
... a vetítőgép. Professzionális informatikusnak mondja magát, aki még a múlt renszerben ZX Spectrumon és Comodor16 - on kezdte a szakmát, ismeri minden csínját - bínját, az internettel is a kezdetektől tisztában van. Akkora nagy profi, hogy annak idején sok híres emberrel megismerkedett, és mondhatja őket barátjának. Ezer és ezer történetét tudtuk kívülről, melyeket az idő alatt mesélt el, amíg a férjem a gépére mondjuk vírusirtót telepített (mert tudod, én nem ezt használtam eddig...stb.stb.).
Volt neki időlegesen egy blogja is, a mai napig sajnáljuk, hogy nem mentettük el valamilyen formában. Ott szereztünk tudomást a nővérjéről Malvinról Magdikáról, a kaposvári rokonokról, és arról, hogy Sanyi három kérőt kosarazott ki élete során, és még várja az igazit. Mindemellett kicsikét - egy Tourette szindrómához hasonlatos - rángatódzó betegsége is van, mely főleg a törzsét és a vállait érinti, némileg a nyakát is, és borzasztó nehéz volt megszokni, mert nagyon muris látványt nyújtott mindig. Véget nem érő, Jézusról szóló - és egyéb bibliai - történetekkel bombázta az e-mail címünket Karácsonykor, Húsvétkor, csillámos angyalkákkal kiegészítve. Névnapkor ugyanez pepitában név eredete történetek és egyéb katasztrófák (rózsák, torták stb).

Elek
...a dadogós. Elég ha annyit mondok, szereti a Pi-pi-pi-piranha p-p-p-panic nevű játékot, és ahányszor csak újra kellett telepíteni a gépét (mert folyton belepiszkált, letörölt rendszerfájlokat - komolyan ha akartam volna se találtam volna meg amiket összekutyult), elmondja, hogy ez a játék legyen rajta. Egy régesrégi műbőr babakocsival közlekedik, azzal hozza viszi a számítógépét, a fontos iratait és a szájával dudál ha elállják az útját. Volt az egy érzés, mikor először betolatott a boltba. (Ez nem vicc, bár ha hallanám, én is azt gondolnám azt hiszem.)

Rezső
...a buszsofőr. Ropogós nadrág, ropogós ing, szappanillat. Mindehhez iszonyat nagy arc - százezer viccet tud, és ha a végére ér előlről kezdi. Üzletel mindig mindennel, az autója csomagtartójában fej nélküli plüssmalac is van - tényleg kicsit olyan mint az Üvegtigris Rókája.
Hamis Rolextől kezdve a melltartó-bugyi kombóig mindent ad vesz, és nincsen olyan az ég alatt amit két nap alatt ne tudna megszerezni. Excel táblázatos nyilvántartást csináltunk neki, mert bár eszméletlen a memóriája, szavai szerint ő az Öreg Sam.

Kriszta
....a SKAZI kártyás. Mindig iszonyat kecskeszaga van, merthogy állatot tenyészt, sokszor el is meséli, hogyan kell a kecskét baktatni (nem meneteltetni, hanem szaporítani). Havonta bejön a boltba, hogy ezt a SKAZI kártyát keresi, (hogy mire kellett neki, máig rejtély) másfél év után egy véletlen folytán a férj hozzájutott egyhez, utána havonta azért jött be, hogy kecskehúst hozzon hálája jeléül, és hogy elmesélje, mi újság épp Gizivel, Pankával, Zoltánnal és a többi kecskével. Mindig naprakészek voltunk a szaporodásukról és  betegségeikről.

( Kis kitérő : Apám jutott eszembe a nevekről, mert  ő is emberneveket adott az állatainak, volt Torgyán kutyánk aki sokat ugatott, Ugrin Emesénk aki az anyanyulak alfája és omegája volt, és Csurka Pista fehér kakasunk.)

Janó
...the big gangster (aki legalábbis szeretett volna lenni). Egyike a legnagyobb portréknak. Három mobiltelefonnal rohangál, két kilós műarany fuxokkal, és egy 30 éves libafos-színű mercivel. Olyan szövege van, hogy kifekszünk tőle, minden mondatot az "apppám érteeed" hangzatos szóösszetétellel nyomatékosít. Az éjszakában van elemében, minimum Don Corleonénak képzeli magát,  hatalmas szívvel és kevés ésszel áldotta meg a teremtő. A közösségi oldalakon többezer ismerőssel rendelkezik, vadidegen nőknek téve házassági ajánlatokat. A nagyapjával él, a szülei már meghaltak, és mindenféle fiatalkorú gengsztertanítvánnyal veszi magát körül,  akik istennek tekintik. Janó sokat üzletel Rezsővel, ezen üzletei általában nyereségesek, többnyire a Rezső javára, aki ezt enyhítendő folyamatos borozgatásokra invitálja őt. Ilyenkor mindketten berúgnak, és bejönnek a boltba elmesélni mennyire szeretik egymást - és minket.

Hiányoznak...

folyt.köv.


2012. szeptember 4., kedd

Örömmel és büszkeséggel tudatom, hogy elsőszülött gyermekünk kitűnőre diplomázott tegnap. (Azért most, mert előbb a nyelvvizsgáját csinálta meg.)
Előtte van még az IELTS és aztán jövő évben start az itteni szakra (Forensic Toxicology MSc) amit kinézett magának.

Hamarosan újra együtt lesz a család.
:D

2012. szeptember 3., hétfő

Sutyi képek a munkahelyemről

A munkahelyem utcafronti kép a google-ból:


Némi lesifotó tőlem (telefonnal):

Bejárat - kicsikét a szobába is beleshetsz:



Folyosó - jobbra és balra két-két szoba (...és az elmaradhatatlan virágos padlószőnyeg ):




A teázó-olvasó-kártyázó - télikert (conservatory)  - itt volt az állásinterjúm is.
A kertre nyílik, a sövény öt méter magas, ekkorát az életben nem láttam:



A mai ebédem (és a bentlakó mameszoké is): lazac, töltött paradicsom, párolt krumpli és zöldbab citrommártásban- mögötte a nagy piros púp a desszert - summer pudding - egész eprekkel töltött toastkenyér málnamártással leöntve - elég ha annyit mondok sose ettem ilyet, nem is nagy valami - de isteni volt - jah, és Mrs. Miller még elszaladt a konyhába egy kis tejszínhabért, direkt miattam, merthogy mint mondta, - úgy az igazi.


A kajákat rendre lefotózom majd, mondhat aki amit akar az angol konyhára, de ez a szakácsnő (Fülöp-szigetekről  :D ) istenieket főz.


2012. augusztus 28., kedd

Túl az első két munkanapon

Az első napom a munkában (hétfő) 7:45-15:00 ig tartott, a második nap ugyanazzal a kezdéssel, de négyig.
Elsőre nagyon elfáradtam, de a mai nap már egy kicsikét jobban telt. Lassanként kiismerem magam az otthonban, ma már kicsikét önállóbban dolgoztam mint tegnap, és bátrabban beszéltem. Sokat kérdezgetnek engem, ez, vagy az hogy van Magyarországon, mindenki nagyon érdeklődő.
Teaszünetben kifaggattak, miért is jöttünk el otthonról. ...well this is a long story :D, de mindenki tudni akarta, hát meséltem vagy fél órán keresztül. Kikerekedett szemmel hallgatták végig. Mindenki egyetértett abban, hogy nem volt szokványos életünk. Mindenki azt mondta, most már ne aggódjunk, jó helyen vagyunk itt, most már nem lesz semmi baj. Hát remélem a szentlélek szól belőlük.
Kezdem kissé felfogni a kiejtésüket is (személyenként értve) ma már sokkal jobban értettem őket mint tegnap. A gondozottak többsége nagyon aranyos. Van egy irodalomtanárnő is köztük, ha valamit nem tudok leírni, készséggel elbetűzi nekem, így ma pl. a desszert nevét - lemon meringue - tanultam meg tőle.
Telefirkáltam a kezemet szavakkal, mert nem ismertem pl. nighty- hálóing, beaker - két füles műanyag bögre, szavakat és még néhányat, napi 10-15 új szót biztos tanulok, ez jó kis agytorna.Összesen 36 órát dolgozom hetente, két szabadnap jár. A nővérruha világoskék színű, fehér szegéllyel, viszonylag csinos, szép szabású. Kaptam továbbá névtáblát, és egy ruhára függeszthető órát, tollakat az íráshoz.  Este nem kell elaltatni az mondanom sem kell, de összességében élvezem, hogy nekem is van már napi teendőm.

A férjem iszonyat rendes, (bár ez nem újdonság számomra) reggelente elvisz dolgozni (bár 15 perc séta a munkahelyem), és minden nap úgy időzíti az ebédidejét, hogy haza is tudjon hozni. Ma napközben szivecskés sms-t is kaptam tőle (szerintem büszke rám, és egy kicsit aggódik :D)
A gyerekek is kitesznek magukért, mire hazajöttem mindig meleg tea várt bögrében már az asztalon, és el volt mosogatva. A Nóri a kínais állását most felcserélte, jelentkezett az Imperial**** Hotelbe reggeliztetőnek, felvették most félállásban ott dolgozik - azt mondta, hogy olyan helyeken van izomláza, amikről eddig nem is tudta, hogy létezik ott izom  :D , de nagyon élvezi a munkát. A főnökkel megbeszélték, hogy ha elkezdődik a suli, hetente  hétközben két este vacsoráztat, és egy szombaton reggeliztet. Nagyon csinos a fekete pincérruhában.
Most mentek az apjával bankszámlát nyitni (a kínaiban kézbe fizettek), rém büszke magára - joggal.
Néha elképedek milyen rendes kölyköket neveltünk.

Boldog vagyok.

2012. augusztus 21., kedd

A próbanapom jól sikerült, eltekintve attól, hogy borzalmasan elfáradtam, de inkább csak agyilag.
Reggel háromnegyed nyolctól délután kettőig voltam, ami nem hosszú idő, de a folytonos gondolkozás és beszéd leterhelt.

Reggel egy 15 perces eligazítással kezdenek, ahol engem is bemutattak - legalábbis a délelőttös személyzetnek. Tudom, belejövök még a munka mindennapjaiba, de egyenlőre sok volt az információ ami elöntött óráról - órára. Igyekeztem mindent bekebelezni, de így is a felét elfelejtettem annak amit érzésem szerint meg kellett volna jegyeznem. Három team dolgozik - ápolói, takarítói, konyhai.
Maga az intézmény olyan, amilyenre számítottam. Kicsi, családias légkör, szép, világos barátságos kórtermek virágos függönyökkel és az elmaradhatatlan angol fotelekkel - már persze a betegágyak mellett. Minden szobában a falon tévé, az ágyak liftesek, hívó - és sürgőssgégi csengőkkel stb. A munkahely környezeti és eszközös körülményei messzemenőkig biztosítottak. Két emeleten kb. 15 kórterem, lift és mozgássérültek által használható lépcsőliftek vannak. Tágas ebédlő, és egy szép társasági télikert is van pihenbésre, olvasgatásra.
A munka eléggé intenzív, de nem túlságosan megterhelő, a reggeli "hajtás" után tíz - féltizenegy felé egy negyven perces pihenő - melyet a staff room-ban kell (! kötelező a pihenőidő) eltölteni. Ekkor a szakács egy pirítóssal, marmalade-del, lekvárral, vajjal gazdagon megrakott tálcát hoz, valamint teát és kávét. Ekkor reggelizés és teázás közben történik a további napi teendők megbeszélése, plusz a javaslatok, ötletek, segítség kérés egymástól stb. A pihenő után tovább folyik a munka, néha főnöki, vagy orvosi vizit is van a betegeknél. Én egy kötözésnél segédkeztem, eközben jól ki is faggattak mindenfélét kérdezgettek.
Ebédidőben mindenkitől - tőlem is - megkérdezik külön, kér e ebédet, illetve melyik menüt szeretné.
Tulajdonképpen idillinek hangzik így a munka, de ne felejtsük el, én még csak egy napot voltam, és inkább mint megfigyelő vettem részt munkában. A neheze majd ezután jön szerintem.
Amikor csak hozzám beszéltek, megértettem mindent, ha kérdeztek válaszoltam legjobb tudásom szerint. Viszont a reggeli staff gyűlésből és a délelőtti pihenőidőben történt beszélgetésekből jó ha a 40 százalékát megértettem. Majd belejövök ebbe is. A betegek nagy része fekvőbeteg, talán öten hatan vannak akik mozgásképesek, és pl. az ebédlőben ebédelnek.  A többieknél idővel ez a cél, gyógytornász is jár mindenkihez, hogy mielőbb lábra állhassanak. Három beteg van, aki nem fog már lábra állni, egynek mindkét lábát amputálták cukorbetegsége miatt, a másik kettő pedig már nagyon, nagyon öreg. E három közül is csak egy, akivel nem nagyon lehet kommunikálni sem már. Az otthonban mindösszesen három férfi beteg van, hiába a nők tovább élnek itt is. A betegek is kedvesek és segítőkészek voltak, a legtöbben mosolygósak, udvariasak, és mindent hatszor megköszönnek. Az adminisztráció elég sok, de azthiszem megbirkózom vele, tekintve, hogy majd mindenre táblázataik vannak, ill. a műszak végén van egy néhány mondatból álló összegzés amit meg kell írni - egyet már én is írtam, diktálás után (szerintem azt akarták látni, tudok-e helyesen írni, vagy úgy egyáltalán írni) - ha tudnák, hogy írni és olvasni sokkal jobban megy, mint beszélni....hát mostmár majd tudni fogják.
Mindenki, de tényleg mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velem, főként a főnökasszony - akit ezen túl Mrs. Miller-ként fogok emlegetni - de a leendő munkatársak is mindent ötféleképpen elmagyaráztak.
Kaptam rengeteg dícséretet - pl. ilyenekért hogy értettem nem szokványos szavakat is pl. epidemic (járvány), vagy abuse, bullying (bántalmazás, megfélemlítés).
Összességében véve tényleg nem kellett volna annyira paráznom mint amennyire  - de ezt ugye hiába is mondta bárki is előre, aki fél, az nem tudja magának egyszerűen megparancsolni, hogy ne féljen - ha ez ilyen egyszerű volna, én is örültem volna. Még a pozitív tapasztalatok után is néhány hétig ellenállhatatlan vágyat fogok érezni a reggeli vodka után - persze kizárólag mint feszültségoldót alkalmazva :D  .

A műszak végén számtalan kérdést szerettem volna feltenni még, de már kimerült a fordító az agyamban. Mrs. Miller azt mondta,  menjek haza, aludjak rá egy hétvégét, utána,  ha még mindig akarom az állást - gondokozzak el, hogy part time-ban (részmunkaidőben) vagy full time-ban (teljes munkaidőben) és hogy milyen napszakot vállalok, és hétfőn reggel telefonáljak.
Nos nappalt vállaltam teljes munkaidőben (ez délelőttös és délutános shift-eket jelent). (Az éjszakai munka nem nekem való, éjfélig abszolút nem alszom sosem, de éjjel egy óra után hasznavehetetlen vagyok.)
Tegnap délelőtt elmentem a paksaméta papírért amit ki kellett töltenem - jelentkezési lap, bakszámla és IN adatlap, CRB kérő adatlap (erkölcsi bizonyítvány), egészségügyi lap stb. ezeket ma vissza is vittem.
Várok még egy hívást ma vagy holnap, hogy a héten melyik napon kell mennem egy napos tréningre - amely az adatkezelésről, titoktartásról meg mindenféle dolgokról fog szólni.
A munkát hétfő reggel kezdem.

Kicsikét elgondolkoztam azon, hogy bár örülök, hogy munkát találtam, az én kis védett, emberektől mentes világomat meg kell osszam másokkal, újra nyitnom kell a világ felé, és én már úgy megszoktam a saját gondolataim társaságát, hogy remélem nem lesz ez túl nehéz.
A következő ötéves terv:  egy évet adok magamnak, hogy folyékonyra fejlesszem a nyelvtudásomat, egy évet arra, hogy kitaláljam mit szeretnék csinálni, merre akarok továbblépni.

Csak remélni merem, hogy mint már annyiszor, most is kapok majd útmutatást ebben.

2012. augusztus 14., kedd

Szössz

...avagy a magyar citrom mindenfelé elgurul (ahogy az a bizonyos gyógyszer is)...

Ülünk az étteremben a gyerekekkel, beszélgetünk:

- Képzeljétek, hogy egy srác beszólt nekem ma a Honfoglalón... -veszi át a szót a legkissebb.
- Tényleg, és mit szólt be?
- ...hát kérdezte tőlem, honnan vagyok? Mondtam neki Angliából.../na ebből már sejtettünk valamit/
- és?
- ...azt mondta, hogy áruló vagyok, és hogy tisztelnem kéne a hazámat, meg valami FITNESsZ-t...



Egy kicsit most nem megyünk az olcókínaiba.
Nem viselkedtünk meggyőzően normális családként...én konkrétan kiköptem a tányérra az ananászost, és kishíjján lélegeztetni kellett a férjemet.
...és túl vagyok a másodikon is. Nem kaptak be, nem nyeltek le. Iszonyatos fos természetem van, hogy ennyire tojós vagyok.
Mérleget kell vonnom. Mindkettő egy magán ápolási otthon, mindkét helyről pozitív a visszajelzés, az elsőnél egy középkorú nő a vezető, és elég szigorú kinézete volt, bár végül is kedves volt ő is, de nem volt annyira szimpatikus.
A utóbbi viszont sokkal közelebb van, amúgy is ezt néztem ki magamnak- és egy eszméletlenül kedves idős hölgy a vezetője.
Ma reggel voltam beszélgetni vele, már akkor szimpatikus volt, mikor látta, hogy izgulok egy nemharapanéni - vel köszöntött. Sokat mosolygott, nagyon szépen beszélt, mindent értettem amit mondott, vagy kérdezett. Mindent elmondott a feladatokról, hosszasan ecsetelte milyen nehéz ez a munka (az angoloknak fogalmuk sincsen milyen a nehéz munka - az otthoni 100 ágyas elfekvőkhöz képest amikben megfordultam, a körülményekről nem is beszélve), nyilván persze ez a munka nem könnyű általában véve, főleg annak aki nem tudja mi várja egy ilyen helyen. Összetalálkozhatunk az út végéhez közeledő idősekkel, sokszor  tragikus emberi sorsokkal, viszont meríteni is sokat lehet belőle, legalább annyi pozivívat is tud adni, mint amennyire megterhelő. Kinek-kinek ezt kell mérlegre tennie.
A fizetés egyenlőre nyilván kezdő - tréningek és vizsgák után majd emelkedik, de nem sietős, egyenlőre dolgozni akarok, még jobban tudni a nyelvet, aztán majd minden alakul.
Öt hét fizetett szabadság jár, még azt is elmondta, hogy karácsonykor úgy szokták megoldani, hogy mindenki egy kicsit vállal belőle - kedvesen érdeklődött Magyarországon is ünneplik e a karácsonyt. Itt egy kicsit meglepődtem, de jól lepleztem szerintem  :-) .
Az interjú után mindent megmutatott nekem, a szobáktól az adminisztrációig, étkezőt konyhát, és egy aranyos elbűvölő télikertet, ahová teázni lehet kiülni.
Az otthonban főleg ortopédiai műtétek után lábadoznak a betegek, van néhány onkológiai kezelés után levő beteg, illetve néhány egyéb műtétes. A betegek nagyrésze egyágyas szobákban főleg, de öt kétágyas is van, összesen 25 férőhellyel, általában teljes kihasználtsággal. A feladat főleg a betegek segítése, gyógyszerelés, kötözés, kötéscsere, asszisztálás orvosnak, rendszeres mozgatás valamint ápolási adminisztráció (na az utóbbival még meg kell küzdenem).
Csürtörtökön reggel megyek egész napra megfigyelni a napi rutint,  és utána kell eldöntenem vállalom e.


2012. augusztus 9., csütörtök

Tűzkeresztség

...hát túl vagyok az elsőn. Tényleg nem volt annyira vészes mint gondoltam. Elboldogultam, megértettük egymást, egy nagyon kedves idős nő volt a kisfőnök, igyekezett szépen beszélni, és többféle módon elmondani amit akart, vagy amit kérdezett. Azért nagyon izgultam, és izgalmamban sok dolgot el is felejtettem mondani, amit szerettem volna, meg néha meg is akadtam a mondandómban, de kisegített.
Most még a végső telefonra várok onnan, de igazából egy újabb interjú időpontra - máshonnan, mert közben kaptam mégegy visszaigazolást e-mail-ben. Erre az állásra tegnapelőtt jelentkeztem, egy e-mail címre kellett CV-t küldeni, ezért is lepődtem meg, hogy ilyen hamar választ kaptam.
Ez a másik újabb hely nagyon - nagyon jobb lenne nekem, mert mindössze két utcányira van tőlünk. Amúgy is ha költöznénk, maradnánk a környéken. Ez az egyik szempont. A másik, hogy ez egy kissé családiasabb, barátságosabb hely lenne számomra (a sokemberkerülős álláspontomat figyelembe véve), 25 (állandó és ideiglenes) gondozottal, kis számú személyzettel. Így hát nagyon szorítok magamban, hogy ez legyen a befutó, de ez végül is ez csak egy kis kívánságom nekem :)  .  
A zabszem már kisebb, de azért még ott van :).

2012. augusztus 4., szombat

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

/Ben Hur Lampman/


Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvénybe szórom.

Holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.



/Reményik Sándor: Végrendelet/


Fáni 2002-2012





Magam nem tudom szavakba önteni, mennyire fáj.


Zabszemes várakozás....

Beadtam az önéletrajzaimat néhány care home-ba, rental home-ba és a helyi kórházba is. A bizonyítványaim az europass kiegészítővel, és egyéb végzettségek (ECDL, és szakmai felső szakképesítés) elegek voltak egy ideiglenes regisztrációs számhoz (eü. itteni NMC), egy év munka után megkapom az állandót. Addig jobban örülnék ha első körben egy nyugisabb idősotthonban dolgoznék, de meglátjuk, melyik lesz ahova felvesznek. Ha megvan az állandó szám egy év után, mindenképp mennék kórházba dolgozni. Értelemszerűen jobban is szeretem a szakmaibb melót, és a fizetés is jobb, de szerettem az idősotthont is, mikor még anno a kezdetekben otthon is dolgoztam ilyen helyen.

Parázok azért az állásinterjútól, esténként mondogatom magamnak, hogy tudok angolul, de azért még bizonytalan vagyok magamban, bár angolék már többször megdícsértek, hogy milyen szépen megtanultam már a nyelvet. Remélem lesz még pozitív megerősítés, mert az nagyon kell az önbizalmamnak. Ha megvan a munka, továbblépünk lakásügyben.

Mellékesben varrogatok tovább gyerekcuccot ebayre, némi kiadványszerkesztéses, vagy webes munka is beugrik a Bali egyre tágabb ügyfélköre révén, de azért a könyvkezdeményemmel is foglalkozom.
Korábban kelek, mert a reggeli csöndben tudok leginkább gondolkozni, mondatokat fűzni. Olyankor eszméletlen nyugalmat és boldogságot érzek, hogy van jövőnk, hogy boldogulunk, élünk végre. A fotózásra mostanság kevés időm jut, de hát ez van, ha az ember lányát ennyi minden érdekli. Kissé ki is "nőttem" a gépemet, igazán már nem tudom kihozni belőle amit szeretnék, de talán jövőre lecserélhetem valami komoly masinára, mert néha csalódott vagyok, amiért a jelenlegi nem csinálja azt amit szeretnék.

Terveim között szerepel még egyéb nyelv(ek) megtanulása, titokban felvetettem magamnak hobbiként, nagyon fájin lenne megtanulni egy latinosabb (spanyol, olasz) és egy keleti (mondjuk kínai, vagy japán) nyelvet - időm lesz rá, remélem sokáig élek még. :D
Nem is lenne ez rossz egy falusi - rántotthússzagú - nagy Anyától, ahogy nemrégen tituláltak engem egy fórumon. Bár ők sértésnek szánták, én nem annak vettem, életem főművei úgyis a gyerekeim. Ennyi.



2012. július 19., csütörtök

Szössz

RockBulivan - avagy Jézus szellentett a medencébe

"Anyaaa itt mindenki úgy néz ki mint egy Jézus"

"-...én nem szállok be csak ha a mama tesz bele új vizet
- de hát nem piszkos...
- de tegnap az a bácsi belefingott!!"


folyt.köv.


Édes otthon...

...avagy: Nyaralás az autóban

Hazaindultunk. Az út eszméletleniszonyatosan hosszú volt, bár az első felét még az újdonság varázsa miatt élveztük. Amikor viszont a hátsónk már töklapos volt, a lábaim zsibbadtak, és a férjem 50 fokos agyvizét vezetés közben ásványvízzel hűtöttem, akkor már nem annyira. (Angliában viszonylag kevés szükségünk volt légkondira, így eszünkbe nem jutott, hogy a gáz kifogyhat belőle...)
A gyerekek hősiesen viselték az autózást, de a vége felé (éppen addigra mikorra már a mi bugyrunk is tele volt) már nyűgösek voltak, nyafogósak, fáradtak. Két fojtogatás között próbáltam megértetni velük, hogy nem egymást akarják legyilkolni, csak a fáradságtól nehezebben kezelik a stresszt, és az itélőképességük sem mozog a normális tartományban.
A férj pedálnyomós (nem vagyok jó térben) lába már beállt derékszögben a gázra, ő is elég hisztis volt már a vége felé, úgyhogy amikor azt hitték alszom, keleti mantrákat mondogattam, hogy még bírjam a konfliktuskezelést, mert én meg abban fáradtam el, de totálisan. Mindezek közben rémképeim voltak a visszaúttól, merthogy a cucc is több lesz, a hely meg kevesebb, és még egy kutyát is bátorítanom kell, hogy mindjárt odaérünk.

Anyu és Zsófi ugye nem számítottak ránk, csak a fiúk voltak beavatva (öcsém és Zsófilányunk barátja), hogy egy nappal előbb érkezünk. Anyám jól le...szott, hogy MIT FOGUNK ENNI, NINCSENISKITAKARÍTVA RENDESEN, ÉS JÉÉÉZA MÉG ÁGYNEMŰT KELL HÚZNI, hát az anyák már csak ilyenek. Amíg ő takarított, meg felrakta a bográcsban a töltött káposztát, fémhordóban a pörköltet, addig a hűvös-árnyékos 38 fokos teraszon teáztunk, kávéztunk, és szokás szerint semmit sem fényezve elmeséltük, hogy az út borzalmas volt, hosszú és meleg, mi is borzalmasak voltunk, a férj hosszú, de egyikünk sem meleg.

Otthonlétünk röpke 12 napja alatt mindenhol voltunk, csak elég keveset a fenekünkön, azt is többnyire az autóban. A barátnőm azt mondta, örülj neki, hogy ennyien látni akarnak titeket - hát legközelebb ezt is másként fogjuk szervezni, fejben végeztem egy kis számolást - és következő otthonlétkor jön aki akar hozzánk, napra beosztva - akkor nekik fejenként csak egyszer kell jönni, mi viszont nem autókázzuk még otthon is szét az agyunkat. MINDENHOL, de tényleg mindenhol ENNI kellett, álmaimban azóta is óriás töltött káposztás gombócok gurulnak utánam, és hústekercsek üldöznek, kivont csirkecomb karddal és fánkpajzzsal. A férjem meg is jegyezte egyik este az ágyban "én nem értem ezt, ez az egész Magyarország egy nagy konyha...mindenki csak főőőőz egyfolytában". Az utolsó napokban én már csak dinnyét voltam képes lenyelni, így is híztunk fejenként legalább három kilót.

Szerettem volna Pécsen is kirándulgatni, fotózni, de nagyon kevés idő jutott erre, bár a belvárost és a Zsolnay negyedet (ami nagyon szép, csak kong az ürességtől) sikerült megnézni.

Érzéseim tekintetében meglepődtem picit.
Tinikorom tanyái voltak a Szecska (Széchenyi tér), a ló farka alatti randik, meg a sétatér, ahol érettségi után megfürödtem a szökőkútban. A szinházban rengeteg előadást láttam, a Mohácsi úton, -  ahol a Zsolnay gyár van -  közlekedett nap-mint nap a buszon haza szülőfalumba. Az ismerős helyek mégis olyan idegenek voltak, mintha én már nem is ide tartoznék, egyben mégis olyan ismerősek, mint ha el sem mentem volna. Nem érintettek meg, nem okoztak nosztalgiát, nem párásodott be a tekintetem - és a férjemé sem.
A torkomban csak apám sírjánál volt gombóc, de az a gombóc mindig előjött az elmúlt 17 évben bármikor jártam ott, de elég csak gondolni is apura a szorítás máris jön.

A kevés megmaradt barát még tartja magát a nehézségek ellenére, bár alaposan érzik a bőrükön a gazdasági helyzetet, tekintve hogy közülük két családnak is volt frankhitele. Egyikük sikeresen előtörlesztette másik kölcsönnel, a másik kérte az árfolyamrögzítést. Reméljük, hogy minden rendben fog tovább menni náluk is, mindenesetre én nagyon szorítok értük.

Egyetlen ott töltött hétvégénk szombatjára öcsémnek sikerült dupla szülinapi bulit összehoznia (öcsi,én) és ELJÖTTEK a régi - többségében gyerekkori - ismerősök, cimborák, jó kis rockbuli kerekedett, a végén gitározással és énekléssel ahogy azt kell. Rokmaratonból is kaptam kicsit, legalábbis egy Ossian-t, na az Acélszívtől viszont megjött a sírós nosztalgia érzés, de inkább csak a tinikorom után.



Az árakon elképedtünk rendesen, főként ami Olivia útlevelét illeti - merthogy rövid tartózkodás miatt sürgősségire kellett kérni, így meg a 2500 keményforintot még meg kellett fejelni húszezerrel (!). Pfff.
Én csak egy anyóslátogatást hagytam ki, a család ott is tiszteletét tette, én inkább nem, mert  "Hol engem valami közelről , mélyen sebez, ott hallgatok."

Zsófi lányunk és barátja októberben követ minket, remélem anyu is jön esetleg karácsonyra, de a búcsú így is megríkatott, borzasztóan fájt otthagyni őket megint. Életem legrosszabb pillanata volt, akkor 2010-ben, mikor ott kellett hagynom elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, annál azért egy fokkal kevésbé fájt ez, hogy tudom, nemsokára találkozunk, és utána együtt lesz újra a család egésze.

A visszaút közel sem volt olyan rémisztő, mint amire készültem, talán mert kipihentebben vágtunk neki, a meleg enyhülése (és a légkondi újratöltése) is segített valószínűleg. A kutya is egészen jól viselte az utat, útközben tanítottuk angolul, kicsit át is kerszteltük Pájnivá (mondjuk a Pie szóból)
- mert a Fánit nem szívesen kiabálnám a futtatón, mithogy angolék felhomályosításából kiderült, ez a klitorisz szlengneve. Van abban valami megmosolyogtató, hogy 10 évig Csiklónak hívtuk a kutyánkat...a férj azt javasolta, hívjuk eztán így, itt úgyse értik, én javasoltam, hogy ő is nézesse meg magát holnap az állatorvossal.

Ottlétünket beárnyékolta a gyilkosság, amiről az egész országban mentális maszturbáció folyik, médiahányással és online szarkenéssel egyetemben - nem tudtam nem megemlíteni, de mélyen nem megyek bele - megdöbbentett a lincshangulat ami a városban van.

Vissza is hazajöttünk azt hiszem, nem ami a lakást, inkább a mi angliai életünket véve. A lányoknak még volt négy nap suli (már csak egy), a férj visszaállt dolgozni, én pedig nekiültem az önéletrajzomnak, és a munkakeresésnek (ettől még mindig összeszarom magam). Október körül kicsit nagyobb lakásba - házba - mennénk, tekintve, hogy ismét régi létszámúra bővül a család.
Elhatározásom szerint (és többek bíztatására) pedig nekilátok egy hosszabb lélegzetvételű irománynak, illetve az eddigi fiókirományokat is belerendezgetve valamiféle rendszert vinnék a lefirkált gondolatokba. Fogalmam nincsen mihez mérten lennék elég jó, vagy túl színvonaltalan, de ha nem látok neki, sosem fog kiderülni.






2012. július 12., csütörtök

Nemvéletlen véletlenek

Néhány ember a Határátkelő blogról talált ide hozzám, ezúton is köszönöm mégegyszer az érdeklődést.




Ez itt a mi történetünk, melyet én kapirgáltam le, és küldtem el a Határátkelő blog-ra:





Nagyon meglepett az emberek reakciója - a sok pozitív visszajelzés, a hajrák és gratulációk.
Akik ismernek minket - ők tudják, még mennyi sok bukta kimaradt belőle, pl. a szén-monoxid mérgezés, a bíróságra járások régianyu feljelentgetései, és az ingatlanunk miatt és egyéb hétköznapi sártengerek, de tartok tőle, ha még abba is belemegyek, még most is írnám azt a posztot.


Ami miatt most idelinkeltem az, hogy minap régi barátainknál jártunk itt Magyarországon (utazási és nyaralási beszámoló később), és ők mesélték, hogy egy ismerős munkatársuk épp felmondott és a külföldre távozásról beszélgetve felhívta a figyelmüket, hogy a Határátkelőn megjelent egy cikk, és elmesélte a MI történetünket nekik.
Persze a barátaink rögtön ránk ismertek, így ez a  munkatárs üzenetet is küldött szóban - ismét, hogy hajrá és ilyenek.


Szóval ezek vannak....így lesz szép egy nap... néhány jó szó simán elég.


Utológ:
PPPFFFF fogalmam nincsen mit állítottam el, hogy fehérrel ki vagyon emelve a szöveg, de nem tudom kicsinálni belőle.... remélem elmúlik..




Elmúlott.

2012. június 21., csütörtök

Júniusi elmaradás

Sűrű hónap volt ez, és nem csak amiatt, hogy haza készülünk,  hanem sok-sok mennivaló volt más okból is.


Itt volt városunkban (mondjuk még május végén) az olimpiai láng és lévén, hogy nem tudjuk mikor lesz megint erre alkalom, meg kellett nézzük. Nagy tömeg volt, (a mi viszonyainkhoz képest) és sok (számomra nem annyira) híres ember is szaladgált a lánggal, mikrofonok, kamerák és ágyúcsöves fényképezőgépek seregén át azért csináltam én is lesifotót, de ez a video jobban megmutatja annak aki nem itt él, hogy milyen is egy kisvárosi ünnep nálunk:





A június eleji diamond jubilee miatti négynapos bulifanta egész Angliát beterítette, itt kisvárosunkban is rengeteg szabadidős program, koncertek, sportesemények kerültek rendezésre - hát kicsiben :D
A férj a hosszú ünnep egyik napján volt szabad, de azt egészen éjfélig ki is használtunk, mászkáltunk erre-arra, a gyerekek felültek a szokásos anyarémisztő hintapalintákra - gondolom ezt a fóbiámat már nem fogom kinőni. Ettünk TÖRÖKMÉZET a kirakodós placcon, és a férj még édesgyökér gumicukrot is vett nekem (a családban mindenki utálja szerencsére :D) ettől kicsit otthon feelingje lett az egésznek.


Ezen a héten Babbacombe fesztivál van (ami egy helyi városrész, régen külön falu volt, de mostanra beolvadt), de a mi energiánkat mostmár nagyon leköti a hazakészülődés, bár egy fish and chipsre lehet meg egy sétára még lehet, hogy elmegyünk a hétvégén, mert arra mindig jók vagyunk.

2012. június 14., csütörtök

Derűsen indult a napom ma reggel a blogstatisztikám áttekintése közben olvastam, (mindenkinek köszönöm az utóbbi két hét látogatásait, az előző hűséges olvasókról nem is beszélve) hogy a forgalom forrásai címszó alatt, a google kulcsszavas keresés alapján három találatot jelzett a "nem fürdik a férjem" kifejezésre. 

...és tényleg:
A nőkre nézve megnyugtató - hogy a nem fürdik a feleségem ezek szerint effektíve ritka kulcsszókombináció.

Készülődünk

Vágjuk a centit ezerrel.
Megvettük a jegyet az eutotunnelre, félretettük a benzin- és költőpénzt. A lányok már becsomagolták a ruháikat (meg is kérdeztem tőlük, biztosak -e benne, hogy az elkövetkező három hétben bugyi nélkül akarnak mászkálni).
A suliba már beadtuk a kikérőt, a Tami osztálytársai majdnem bőgtek, hogy - de ugye visszajössz....
Még egy-két dolgot be kell szereznem a jövő héten, pl. pizsamát a csajoknak, ne az apjuk régi ingjeiben kelljen a barátnőknél aludniuk.
  Annak idején mikor nekiindultunk albionnak, adtam a lányoknak fejenként egy-egy nagy tévésdobozt, hogy abba elpakolhatják maguknak amit nélkülözhetetlennek gondolnak, és meg akarnak őrizni, majd ezeket a dobozokat a sok többivel együtt bezártuk anyu garázsába.
Valamelyik nap azon filozofáltak, hogy vajon milyen cuccokat pakoltak el, mert így két év távlatában valószínű, hogy mást tartanának fontosnak. Már előre nevetgélnek rajta, miket fognak benne találni. Mondtam nekik, hogy fogják fel úgy, mint egy időkapszulát, érdekes lesz szembenézni a régi gondolataikkal.

A Nórinak egyetlen vizsgája van már csak visssza, a levelet már megkaptuk a college - ból, hogy felvették, úgyhogy lesz egy színház- és filmművészeti mestersminkes a családban három év múlva, később talán még egy jelmeztervező is, ha továbbgondolja. Most, hogy neki vége a sulinak, jelentkezett egy kínai take-away étterembe, (itt a szomszéd utcában van, kb. két percre tőlünk) és heti háromszor este 6-9-ig ott dolgozgat egy kis pocket money -ért. Nagyon talpraesett csaj lett belőle. Az első heti fizetését minimum úgy értékelte, hogy végre milliomos lett, és tegnap elverte a városban a húgaival. Több nagyon hasznos, és többnyire nélkülözhetetlen dolgot is vettek, pl. partiszemüveget, sminkcuccokat, angolzászlós cipőfűzőt. :D


Nem tudom igazán mi vár otthon, vagyis inkább mit is várok ettől az úttól. Két hét elég rövid idő, amit nagyrészt a család és a megmaradt kevéske barát közegében akarunk tölteni.

Az bezta, hogy borzasztó hosszú lesz az út, még úgy is, hogy egy éjszakára megszakítva megalszunk az unokatestvéremnél.


2012. június 11., hétfő

A férj és a fürdőszoba nem barát

...az van, hogy a férjem nincsen jóban a fürdőszobákkal. Gondolom, az, hogy ő viszonylag nagy ember (régen csak a szántóföldön teremtek ilyenek), és viszonylag kicsi fürdőszöbákkal volt eddig dolga, nagyban megnehezíti a barátkozási törekvéseit. Mostanra viszont neki meggyőződése, hogy (reméli, hogy már jó gyűrötten egyszer) fürdőszobában fog jobb létre szenderülni.
Az apróbb baleseteken kívül, a legsúlyosabb ilyen esemény néhány éve volt, mikor a csúszásgátló szőnyegen csúszott el, a lábával a radiátorba próbált kapaszkodni, miközben lefejelte a mosdót. A lábkörme ennek kövekeztében derékszöget zárt az ujjával, az addigi szép párhuzamos helyett, a fején szép nagy lilás  pukli lett, hála istennek olyan helyen, ahol mindenki jól láthatta. Orvosfóbiája akkor is előbújt, lábára a körmöt visszaigazgatta (hogy majd visszanő), örülhetek, hogy azt megengedte, hogy lefertőtlenítsem. (Persze két nappal később, mikor már ordenáré módon fájt neki, elment az ügyeletre, ahol két perc alatt le is kapták...).
Tizenévek alatt kisebb-nagyobb események történtek a fürdőben, már az egész család ki van hegyezve a hangokra, meg tudjuk különböztetni, apu csak simán dübörög, ledobott valamit, levert valamit, vagy tényleg van baj.

Néhány hete ismét gyanús puffanássorozat, hallatszott a fürdőből. Az ajtóban megállva a következő látvány fogadott. A férjem a kádban, a kád belső oldalán egy orbitális lyuk, ember két lába az égnek, az egyikből térdnél vérzik és a zuhanyfüggönnyel takarózik, némi tusfürdősflakon és hajsampon társaságában.
Ezek azok a pillanatok, amiket én a szocializációm során nem tanultam meg kezelni, mert a részvét és a szánalom sem tudja elnyomni bennem a nevetés kényszerét. (Temetésre is csak ha muszáj, akkor megyek el, igaz a család több évre ki is tiltott minket az öcsémmel, mikor 16-17 éves korunk körül görcsöt kaptunk egy madártól, ami Icunka tánti gyászkalapján foglalt helyet.)
Somolyogva segítettem kiszállni azuramnak a kádból, lerámoltam róla a zuhanyfüggönyt rudastól, de eközben magammal harcoltam. Nem voltam biztos abban, hogy a férj veleszületett humora ebben a helyzetben elő tud e bújni, de összehúzott szemöldökéből akkor azt vettem le, hogy soha az életben többet nem fürdik meg. Eléggé nehéz volt a három négyzetméteren kibogozni a férjemet a függönyből, de végül kijöttünk a nappaliba. Én fertőtlenítettem, (megint) a férj szitkozódott (megint).

Később mikor helyrejött a hangulata, meg mertem kísérelni a kérdést, hogy tulajdonképpen mi is történt.
Azt mondta, az az elvetemült ötlete támadt, hogy a talpát is megmossa, de ettől olyan csúszós lett, hogy utána már csak rajzfilbe illő mozdulatokra emlékszik, hogy a lábát maga alatt tartsa. A térdével kilyukasztotta a kád belső oldalát - abba beletömtem egy teszkós szatyrot ideiglenesen - kissé elkaszabolta a bürkéjét az acryl, de szerencsére csak kisebb sérülései lettek.

Férfiak tehát figyelem, tusoláskor ne mossatok talpat (esetleg üljetek le a kád szélére, vagy valami hasonló).

A kádember azóta jött (property küldte) lemérte, elmondtuk mi volt, ő is vigyorgott, elment, hozott egy másik kádat, beépítette. Mikor végzett és benéztünk a fürdőbe, akkor kapott el minket végérvényesen a görcs.
A kád két belső szélén gyönyörű króm kapaszkodók csillogtak. :D


2012. június 7., csütörtök

Szössz

(nem kéne ezeknek másik név?)




- Mikor ma apával sétáltunk, találkoztunk a gitártanároddal...még intett, meg ránk is köszönt. Hogy hívják amúgy?
- ...őőőhát basszus, nem is tudom...
- ...de akkor meg hogy szólítod?
- Hmm - vállvonás - Hájszőr meg bájszőr.


2012. június 6., szerda

Amikor agyramegy egy sor...


...

Nem vagyok egy erőszakos fajta, és nem látom megoldásnak az erőszaktételt bárminemű témában, de néhanapján elkap egy olyan érzés, hogy ha véletlenül a gamma quadránsból idetévednének a bojlerfejűek, és egy határozott fújással eltűntetnék az összes idióta öthangjegyes műzenét a földről, hát én esküszöm nem tiltakoznék.



...


Egy két tölgyfa alatt elférnének akiket meghagynék, (és majdnem mindnek hosszú haja lenne :D és csak két ujja látszana ki)...mint a próféciában.
Csak az a denagybaj, hogy ez is szubjektív.




Prológus: eszembe jutott, hogy azért a jó öreg Stinget, néhány Jazzmuzsikust, meg főleg Jason Mraz-t azért beraknám még a tölgy alá, szerintem szorítanak nekik helyet.
Hála kétoldali megtámogatásnak - egyiknek ismerősen, másiknak ismeretlenül is megköszönve -megtaláltam végre a hosszú í betűt. Azaz a gr-t. Mindegy megvan. Mostmár csak az ujjaimat kell rá betanítani, és jó lesz.

2012. május 30., szerda

Hétköznapi ez+az

Baliéknál van ilyen ösztönzős szokás, hogy a hónap legeredményesebb melósa kap ilyen pár font értékű voucher-t (őő kupon a megfelelője gondolom). Na ez két okból nagyon jó (leszámitva az ösztönzős dolgot), és az egyik a másikból következik. Az első amiért jó, hogy ezt csak helyben - értsd Curry's áruház - lehet beváltani - ebből kifolyólag nekünk a lakásban már hosszabbitókból és fülhallgatókból nincsen hiány, valamint a konyha is kezd megtelni. Rájöttünk azonban, hogy ez is egy preciz terv része, ugyanis egy idő után óhatatlanul elfogynak azok a dolgok amiket a 10 - 15 fontos voucheren meg lehet venni, és a kupon elköltése elég költségessé válik, minekutána elég nagy árszakadék van a 10-15 fontba kerülő cuccok felett. Kb. el kell menni úgy 40-ig. DE Balikámat nem ejtették a fejére - megkérdezte a managert, hogy nemelehetnee két hónap összesitett befutóra tenni, és akkor meglenne a TEFAL amit az asszonynak akarna. A manager - vagy mert meglepődött ezen a magabiztosságon, vagy mert amúgy is kedveli a magyar medvét - belement.
Na igy lett nekem mostan TEFAL fresh express nagyondizájnos reszelőm - úgy, hogy azelőtt még palacsintasütőm se volt sose (nem igaz, mert egyszer kaptam Klárinénitől egy hotspotosat, de az volt az első és egyetlen). Ez a karomnak jóhir a káposzta- tökgyalulást tekintve, (a mai vásárlásnál mindent vettem amit reszelni, gyalulni, szeletelni kell) a konyhámnak viszont rossz, mert tegnap az egész délelőttöm ráment, hogy az öt négyzetméteres helyet újraelosztási műveletnek vessem alá.
Mert vannekemmmááá pl. ugyanebből a márkából egészséges fritőzöm is (mondjuk az akciósan félárúan vásárolt volt), de a múltkori ilyen kialegjobb-trófea pl. a hagymaszeletelőm volt (azzal futott ki a 15 fontos dolgok listája), előtte lett botmixer mert a krémlevesekre nagyon rákapott a család, előtte turmix és habverő kézi izé, mert a hétvégi sütikre is vissza kellett állnom, (bár a sütőmmel többet kiabálok mint nem, mert a húsneműekkel csodákat művel, de a sütikkel még bizonytalan.)

Ezek aprópóján jutottunk beszélgetésben oda (már, hogy mennyi mindenünk van), hogy a gyerekek szembesültek vele már két éves évfordulónkat üljük (Bali ugye már túl van rajta), és kezdtek számot vetni az elmúlt két évvel. Mi is történt, meg hogy min vannak túl, mi van még előttük.

Balikám leszokott a cigiről, és rászokott a pénteki focira (fiúkolesz - műfű - kollégákkal), ebből kifolyólag a tüdeje nem fáj, és nem köhög, viszont jajgat a bokája meg a térde miatt. Ennek folyományaként a cigi árán megsprórolt fontezreket elköltöttük Voltarenre, szoritó harisnyára vagy miaszaraz, és a jóöreg VIETNÁMI balzsamra, ami számomra érthetetlen módon itt is kapható. A focilázban is gyanús, hogy a lelkesedés inkább a foci utáni sörözésnek szól - ez ilyen férfidolog, szeretnek csakmagukférfiak igy lenni néha. Ez ilyen csordaszellem vagy mifene, olyasmi, hogy mi mindig kettesével megyünk pisilni, vagy, hogy több nő kell egy cipő-ruhavásárláshoz vagy mittudomén.

A lányok barátkozásai is szépen révbe értek, érdekes megfigyelni  ahogy a medve hiányzik , hogy mennyire különbözőképpen barátkoznak. A Tamara ugye teljesen tüke benyomást kelt, barátok is angolok többnyire, egészen jó osztálya van, leszámitva egy égetnivaló kölyköt még az elején, de ők már elköltöztek és ennek nagyon örültek a gyerekek is, meg a szülők is. A többiek többé-kevésbe felsőprolik és alsóközéphátvédek, eléggé egyneműek mind anyagilag, mind társadalmilag. Tami már volt ottalvóson, szülinapos limuzinos lézerpisztolyozáson, csajokkal összes főutcásboltban ruhapróbálásos délutánon, szóval kereszbe megette Angliát úgy ahogy van. Tamara is very cheeky, ahogy az osztályfőnöke mondta volt, kissé vissza kell időnként fogni még most is, de hát nem is ő lenne, ha mindent úgy csinálna ahogyan elvárjuk.

A nagyobbak inkább cserediákok és bevándorlók gyerekei között találtak barátokat. Nagyon jóban vannak szlovák, német, francia lányokkal. Nóri legjobb barátnője is szlovák, jövőre is egy suliba fognak járni, a szomszéd városba (10 perc busz) reggel együtt mennek - bár külön szakon tanulnak tovább. (Ma lesz a prom bálja, estélyi ruhában megminden - úgyhogy nagy lázban van.)
Először azt gondoltam, hogy azért van ez, mert könnyebben megértetik magukat egymással, hiszen egyiknek sem az anyanyelve az angol, meg hát ugye közelebb állnak a szokások.
 Olivia viszont más magyarázattal szolgált.  Azt mondta, az angol lányok idióták, az egyik csapat a lényegtelen dolgoktól riheg-röhög egész nap például KRUMPLI, a másik fele meg rá van csavarodva a PÉNISZ-re. 
Na erre néztünk nagyot mindketten a Balázzsal, nem a krumplin, mert Oliviától megszoktuk, hogy sajátságosan magyaráz meg dolgokat, hanem azon, hogy egyik téma sem szimpatikus neki, még a krumpli sem.

Legyen is ez a végszó, mert én sem tudtam jobb tanácsot adni az Oliviának, mint, hogy maradjon a KRUMPLI és a PÉNISZ közötti jó úton, abból baj nem lehet.

Na megyek tökfőzeléket csinálni.



2012. május 29., kedd

Nyugodj békében János bácsi...


Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: Érted szól.
John Donne


2012. május 14., hétfő

Szössz tovább

...a sziv dolgairól

-...én nem sokat bánkódtam mikor szakitott velem a Roland.
- ??
- Hazamentem, meghallgattam a Barbee-Szivtörőt és annyi!  (zenei izlésre mentség - akkori 10 éve)

A magyar örökségről

- Na indulás, húzzuk el a biciklit.

2012. május 2., szerda

...aztán ürmöt bele

Már sokszor gondolkoztam azon, miért vagyunk úgy kitalálva (legalábbis én), hogy olyan mélyen tud bántani az igazságtalanság. Konkrétan a legjobban ugye, amikor engem, vagy a hozzám közelállókat éri.
Az első idegesség magját elhessegetem magamtól, mondván: le kell tojni, nem foglalkozni vele, és igy is lenne jól.
A mag viszont elkezd gyökereket és tüskéket növeszteni bennem, egész addig, amig azt nem kezdem érezni, hogy valakit pofán kéne csapni.
Nem, nem vagyok én ennyire - még annyira sem - brutális, de szétfeszülök ilyenkor.
Nyilván nem szerethet mindenki, nekem még ezt is nehezemre esett megemésztenem növekedésem során, ha időnként szembesültem vele. A szándékos ártást és gonoszságot nagyon-nagyon nehezen viselem.
Ha csak rólam lenne szó, azt mondogatnám magamnak, nyugec van, ha elég kitartó vagyok, egy idő után talán tényleg megnyugodnék, de igazán sosem radirozhatom ki. Szerencsére a sértések és bántások könyvében egyre rövidebbek a fejezetek.
Viszont amikor nem csak engem bántanak meg, hanem rajtam keresztül még a férjemet is, na azért nagyon felkapom a vizet.
Most például ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elküldjem az illető a ....ába, de jó erősen, még akkor is ha tudom, semmit sem érnék el vele, mert eszet nem tudok tenni a tarisznyájába útravalóul.
Ja. Most nagyon haragszom.

És Mrs. Malignusnak még repülőre se kell ülnie, hogy kárt okozzon.

Majd el felejtettem

a kedves nyelvtannáciknak üzenném - nem megsértődni én is az vagyok - hogy óómerikkai billenyűzetem miatt a hosszú i  betűtől tekintsenek el, mert az nékem nincsen.

Köszönöm.

2012. április 24., kedd

Szössz


Az útkeresésről

Férj betámolyog reggel a nappaliba, miközben a mozdulatai arra utalnak, hogy a pizsirövidgatyójától akar megszabadulni, mikor szembesül meglepett tekintetemmel,  hirtelen öntudatára ébredve visszanéz, és igy szól:
- ...hu asziszem a rossz lukon jöttem be...



A jövőbeni tervekről

gyerek1 -....nem baj, majd én jól férjhezmegyek, te meg itthon maradsz!
anya - Na ne ijesztegessetek légyszi.
gyerek2 -  Mér? Mert csinálsz minden reggel szenyót? Én is tudok annyit mint te, csak én reggel mindig kómás vagyok.
apa - Na akkor jóvan, neked reggel nem lesz férjed, majd mindig délre jön....na indulás a suliba!


Magyarázat

...de anya, az nem hazugság, csak SZELLENTÉS...





2012. március 24., szombat

Ez olyan sorsszerűség

Még otthon egyszer régesrég volt egyszer egy jó kis HP Pavilion DV7-es laptopom. Jutányosan és elromlódott állapotban szerezményezte a Bali még 30 000 forintért, némi javítás és feljavítás után nagyon szerettem.
Azért a múlt  idő, mert röpke egy év használat után elvitte szegénykémet egy gázelszámolás (100 000 forintocska), így hát megsirattam, eladódott.
Azt gondoltam, sosem lesz már nekem olyanom, és mint annyi más tárgyi dologról erről is lemondtunk, de később mindig felülkerekedett bennem, hogy nem a tárgyak a fontosak, hanem az emberek, és így az idő múltával egyre könnyebbnek tűnt elengedni a dolgokat - legyen az számítógép, autó, vagy akár a házunk.

Amióta itt vagyunk, levődött mindenkinek egy kis használt laptop, mind recyclingból, a gyerekek nagy örömére. A Balinak is lett egy frankó számítógépe, a munkahelyén összeszedett - általában szintén leadott recycling gépekből kiszerelt - alkatrészekből.

A múlt héten történt, hogy angoluriember leadott Balikámnál egy HP Pavilion laptopot, azzal hogy mennyibe vóna megszerelni. Potom 100 font körül lett volna az összeg - már ha pontos volt a diagnózis - munkadíjjal együtt. Angoluriember közölte, hogy erre a gépre ő már nem költ, így Balikámra hagyományozta, és vett magának egy újat.

Bali hazahozta ezt a "kis" laptopot, ami egy HP Pavilion HDX9000 (becenevén Dragon) névre hallgató - tehát a régi gépem nagyonnagytestvére -  laptop PC.


Nem volt biztos, hogy meg lehet szerelni, de a férj nekiláttott diagnosztizálni: hiányzott egy billentyű, a nyilak beragadtak, sípolt, kikapcsolt, - kellett bele egy processzor hútőventillátor, új billentyűzet. Ez összesen 60 fontban volt nekünk, teljesen eredeti hozzávaló cuccok, az ebay-ról vevődtek, két nap alatt itt voltak postán.
Később még majd egy aksit veszünk hozzá, mert az hiányzik, de ugye addig is töltővel működik hálózatról.
A csavarjai nagy része elveszett (ezeket nagyrészt megtaláltuk a hangfal mágnesében (pfff röhej), sok helyen beletörték a pöcköket, tea (vagy valami ragadós barna) volt beleborítva, ami szerencsére nem érte az alaplapot -  barbár egy ember volt aki próbálta szétszedni, s az is aki használta, bár a burkolat egészen jó állapotú (leszámítva a leharcolt billentyűket), néhány karcolás van csak rajta.



Amikor darabokban volt, én nem hittem, hogy lesz ebből még gép, még az alaplapot is ki kellett szedni, hogy a ventillátorhoz férjünk. Több ízben jajdultam fel na.
Levontam ismételten a következtetést, hogy a férjem nagyon jó a szakmájában, végig biztos volt a dolgában, és profin tudta mi a betegség, és merre tovább.
Végül minden jól alakult, a műtét után a páciens lábadozik, de úgy néz ki egyenlőre, hogy teljesen felgyógyul.

Ez a laptop játékra és multimédiára lett tervezve, négy-öt széria jött ki belőle ha jól olvastam utána, ez  középtájon helyezkedik el 2008 év végi kiadású, és annak idején az új ára nemkevés: 2500 fontocska volt.


Két HDD fér el benne, jelenleg egy 500-as és egy 250-es van benne, 4GB RAM-mal pakolgat, ATI radeon kártyával, Intel Centrino duo (magonként 3200) processzorral dógozik, hatalmas 20,1" -os HD felbontású  kijelzője van, továbbá Altec-Lansing 4.1 rendszerű hangszórói, beépített mozgatható webkamerája, kártyaolvasója, DVD-je,  mindenféle porttal rendelkezik, parasztvakításnak ott a távirányító és az ujjlenyomatolvasó.














( Súlya van ugyan 7,5 kg. de úgyse viszem sehova :D )
A kijelzője dönthető tetszőleges helyzetben használható. Szerintem ez még a mai viszonyok szerint is a "felsőközép" kategóriába sorolható.









Most nagyon szakít, nem utolsósorban gyönyörű, és én nagyon boldog leszek vele remélem, (mert megérdemlem? :D), egy jó darabig .




Sorsszerűség?
Ki - ki döntse el.


2012. március 18., vasárnap

Szössz még

  A főzéstelen nap                   ( helyette szaladgálás, ügyintézés, vásárlás.)
"Hozzatok reggelit...azzal elleszünk amíg hoztok ebédet."

 Gyermeknevelés    (...avagy kinect balesetvédelem apától)
"Ne egyé cukorkát ugrálás közbe, mer itt dögölsz meg a szőnyegen!"

Úgy tanul a gyerek ha kérdez...
- Anyaaaa, a bombánál melyik drótot kell elvágni, a pirosat, vagy a kéket??
- Melyik bombánál?
-...??...hát amelyik robban!







2012. március 4., vasárnap


"Akik megélik az élet csodáját, csupán egyetlen ponton különböznek azoktól, akik nem: a szokásaikban. A vonzás törvényének használata életformájukká vált, így bárhová is mennek, bármihez is nyúlnak, csoda terem. Ők azok, akik folyamatosan – és nem csupán kivételes esetekben – támaszkodnak a bennük levő erőre. […]"
Rhonda Byrne

2012. február 17., péntek

Jójó tudom...

...hogy mennyire nem jöttem mostanság.
Ágas - bogas dolgok akadtak, varrogattam sokat, kirándultunk sokat, autót cseréltünk (megint)(hiába az én férjem nem tud megülni a fenekén - illetve éppen mindig másik autóban csak!) várjuk a kombi hűtőnket (csak azért mert a mostaninak nincsen mélyhűtője - ő megy tovább magyarokhoz szolgálni), megvettük álmaim ruhaszárítóját, és ezzel tulajdonképpen pontot tettünk a másfél évvel ezelőtt írt beszerzendős lista végére, szóval mostanra lett meg minden alap, ami egy rendes háztartásba kellett.
A lányoknak itt a half term holiday (második negyedév felének a szünete - jah tudom, bonyolult), így most egy kicsit leülepedtem. Az idő már tavaszias, ma éjjel már nem is fűtöttünk, ez a pénztárcánknak és a közérzetünknek egyaránt kedvez.

Kevés kell a boldogsághoz ha az alapok  - rezsi, kaja, ruha - rendben vannak, az már önmagában elég ok rá.

Az elmúlt hónapban kirándultunk a gyerekekkel a Stover parkba, ahol még nem jártunk eddig, klassz volt, nyáron szinte biztosan visszalátogatunk, mert ha jól olvastuk több fajta szitakötőt és lepkefajtát szemrevételezhetünk. Szép madarakat, és a szokásos hattyú-kacsa-sirály vizimadárvilágot láttunk, meg sétáltunk jó nagyot a friss levegőn.

Balival autócsere (végre ismét nagyótóó)  ügyben Exeterben jártunk, és indítványomra bőséges időt is eltöltöttünk ott csak mi ketten - ilyen is rég volt - a városnézést elhalasztottuk egy kevésbé esős napra, viszont a katedrális bejárása is beletelt több mint két órába, úgyhogy azért kijártuk a lábunkból a bennelévőt.
Meglepődtünk, hogy az angol mellé magyar brossúrát is kaptunk, mivel a beszédünkből azonnal levette a bejáratnál fogadó két kedves hölgyemény, hogy nem vagyunk őslakosok.
A templom meseszépgyönyörű volt, benne volt a történelem szaga, és nekem megint olyasmi érzésem volt, hogy ebben a régi világban lennék én otthon igazán.
Jó persze, ma a HIV től halnak, akkor meg a pestistől haltak, nincsenek idealizált képeim a középkorról... azaz amik vannak, azokat teljesen helyén tudom kezelni.
Mikor már a közeli fűtött kerthelyiségben (esőben és télen is igen! ) üldögéltünk és forró kapucsínót kortyoltunk, megmosolyogtatott a velemszületett magyar büszkeségem, hisz amikor még a sátrainkat kaszabolták a tatárok, és földvárakból igazgattak minket eleink vezetői, ezek már itt katedrálisokat építettek (olyanokat, amik a mai napig állnak.)
Jó ezt sem lehet ilyen egyoldalúan nézni, de ha innen nézem, akkor tényleg ...
Rég meg akartam nézni már ezt a templomot, most adódott alkalom, de ezek után már még inkább kiváncsi vagyok a Canterburry Cathedral - ra, vagy a Winchester Cathedral -ra ( hogy ott van Jane Austen sírja, speciel nem hoz annyira lázba, még 14 évesen rajongtam érte) esetleg a Westminsteri apátságra, bár London a rémálmaim netovábbja, az ominózus utunk óta - mondjuk lehet, hogy nappal nem annyira ijesztő.
Stonehenge-et már sokszor láttam - reptérre menet és jövet, az útról odalátni még fotót is csináltam a lehúzott kocsiablakból, amikor egyszer útjavítás miatt torlódtunk, és állt az autó.
Majd egyszer lesz egy olyan, hogy azt is "rendesen" megnézzük.
Temérdek sok tervünk van (közlekedési múzeum, bálna- és delfinles,  délanglia legnagyobb barlangja ami itt van Torquayban, további nemzeti parkos túrák csak, hogy a legjobbakat említsem) a legjobb dolog itt az, hogy ha kedvünk szottyan menni, nem igényel különösebb szervezést (mondjuk a nemzeti parkos igen), és anyagilag sem padlóz (bár a mozi szóba sem jön - iszonyat jegyárak vannak  - de ez nem okoz senkinek problémát a családban).
Ha elmegyünk kirándulgatni még egy padon üldögélős sütizés, vagy egy kis fish and chips is belefér, és ettől mi teljesen elégedettek vagyunk.

Egyéb: A gyerekek folyékonyan beszélnek angolul, én félfolyékonyan, és már nem szarok annyira mint eleinte. Zsófi lányunk csont nélkül csúszott a középfokún - márc elején lesz eredmény, aztán tovább az IELTS -re, az kell az itteni egyetemhez - Bournemouth - Forensic Toxicology - én már nem lehetnék ennél büszkébb rá. (A Bali sem - vett neki egy GENIUS feliratú pólót ahol a betűk kémiai elemek nevéből vannak kirakva.)

Szóval ennyi van...

jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet. Meglengetem majd a szup...