2009. február 28., szombat

Star Trek

" Hagyjátok már anyát, nem látjátok, hogy szigetelőmező veszi körül?"

Földrajz

- Anyaaa! Miért mi vagyunk a Dunán túl? Miért nem ők?

A gödör

A bolt előtt levődött egy gödör.
A kétszer két méteres lyukat jól megfontoltan meg is kellett tervezni. Azért, hogy jól megtervezve, minden körülményre körültekintően figyelve, a lehető leghamarabb betemetésre kerülhessen.

Először kijött egy villanyoskocsi, három emberrel. Körülnéztek, elmentek. Aztán kijött egy gázoskocsi. Körültekintően körültekintettek, aztán ezek is elmentek. Aztán jött egy vizeskocsi, hogy szakértő szemmel megvizsgálja a megvizsgálandót.
Na, akkor negyednapra jött egy Kubik Kft-s autó, és hozta a gödörásó szakembereket – ezek legalább nekiláttak dolgozni. Feltörte az emberek a járdát, és ásott az emberek rendületlenül. Régi jó munkamorál szerint egy dolgozott a négyből – a legfiatalabb - az öreg szakik pedig eközben azt mutatták neki, hogy hogyan kell az ásóra támaszkodni, ha majd ő is öreg szaki lesz, addigra vizuálisan rögzülhessen. Végül is a munka egyenlő elosztása megmaradt, hiszen kopasz korukban valószínűleg ők is kiástak pár gödröt egyedül.
Amikor szegény kisgyerek már nem látszott ki a lyukból, akkor valamin elkezdték csóválni a fejüket, összepakoltak, a tátongó mélységet körbekerítették egy sárga gyilkosságos szalaggal és elmentek. Ezek után két napig nem történt semmi érdemleges változás a gödör életében, leszámítva, hogy néhány ember majdnem beleesett (mert azt elfelejtettem, hogy a járda közepén volt az anomália).
Aztán a néhány napos csend után megjelent egy kismarkoló, két új arccal. Az egyik a markolót kezelte, a másik meg navigálta. Négy-öt markolás után kicsit beszélgettek, majd megebédeltek és elmentek. A következő napon megint jött a markoló, megint markolt négyet, de valami nem stimmelt, mert ebéd nélkül léptek le.
Aztán utána reggel jött egy áramosautó, meg egy másik jelzésnélküli. Magasabb beosztású emberek lehettek, mert bajuszuk, szakálluk és szemüvegük is volt, valamint nagyon komoly értelmes arcot vágva csóválták a fejüket, és simogatták a szakállukat, mire a másik autóval érkezettek a fejüket vakarták. Tanácskoztak egy órát, és ezek után egy hétig megint nem történt semmi. Aztán újra kijöttek a szakértőbbik fajtából, csóválták a fejüket és megint elmentek.
Újabb egy hétig semmi. Egy szép kedd délelőtt, amikor ömlött az eső, (előző este kezdett esni), 10 óra felé ismét megjelent a Kubikautó, és kiszállva a jómunkásemberek meglepődve tapasztalták, hogy a gödörben másfél méter víz áll. Ekkor távoztak, én azt hittem megvárják, míg kiszárad – de a valóság rosszabb volt. Négy nap silentium után szivattyúsautó jött, a kiérkező brigád emberei meglepve tapasztalták, hogy a gödörben nincs víz. (Természetesen ez a tapasztalat csak a csövek, és a berendezés összeszerelése UTÁN lepte meg őket.)
Még gondoltam is, hogy ha én lennék Isten, (némi humorérzékkel,) akkor négynaponta teleáztatnám a lyukat vízzel – és megvizsgálnám tudományosan, vajon meddig játszaná ezt egymással a kubikos meg a szivattyús. Aztán levonnám a konzekvenciákat, és elölről kezdeném a teremtést...újragondolnám... mondjuk az ötödik naptól.
Három nap múlva a kubikusok visszajöttek, a gödröt betemették, a járdát összetörve hagyták. Gondolom, a helyrehozatala már csak a jövő évi határidőnaplóba fér bele. A nemtudommirementki munkálat több mint egy hónapig tartott. A gödör majnemáldozatai között jónéhány nyugdíjas és iskolás szerepelt.

2009. február 21., szombat

Bár "alul" a gálya...

Kedd hajnali ötkor az ágyamból lelépve nem a megszokott szőnyegmeleg érzetet közvetítette a talpamon levő receptorok sokasága az idegrendszerem felé. Nem működött azonnal a helyzetfelismerési központom, de azt éreztem, hogy ez nem olyan, amilyennek lennie kellene.
A tocsogó hang pontosította az észlelést.
Amíg én bömböltem (minden tragikusnak mondható helyzetben így vezetem le a feszültséget), "Naaa... ne bőgj már.. van itt már elég víz!" így a férj. Hívtuk a csőembert - szerelni, a Lalit - a gyerekeket fuvarozni, osztálytársat, hogy ne várjanak, boltmunkatársat, hogy késni fog.
Mire a csőember megjött, megmagyaráztam magamnak, hogy minden rendben van, főztem neki kávét, kipakoltam a szekrényt a hálóban, majd kedélyesen lehámoztam a falról a tapétának azt a részét ami még tartotta magát.

2009. február 18., szerda

Szeretek...

...rockra szeretkezni, jazzre vacsorázni, (Vivaldira vezetni (asszem szeretnék, ha tudnék.))!!!

2009. február 16., hétfő

Derűs (és fárasztó) napok

Sikerült félig-meddig lefoglalni augusztus 1.- 13.-ig a balatoni nyaralást. Bár előleget nem fizettünk, úgy néz ki, hogy szabad lesz ebben az időpontban ismerősünk nyaralója, az még kérdéses, hogy el is megyünk e?

Nagyon vágyom oda én is és a gyerekek is, mivel a tavalyi nyáron nem sikerült együtt pihenni és nagy hiányérzetünk volt emiatt. A múlt héten májkrémet készítettem itthon, és mikor a gyerekek paprikával reggelizték, pöttyöspanni megjegyezte: Te anya! Ennek olyan finom Balatoníze van! :)
Múlt héten szerdán és csütörtökön lezavaródott három farsang a három kicsinél. A tombola véget nem érő sorsolásán nyertek a lányok egy mini műanyag biokom kukát, egy hamutartót(!), egy hátrahúzod előremegy kisterepjárót - ami nem megy előre, egy piros plüsskrokodilt, és egy műbőr fényképezőgéptokot. A gyerekek rém boldogok lettek ettől, némi farsangi kolbász-tojás-saviubi-sajt-pirosarany szenya még fokozott ezen az állapoton. (Hogy ezt a szendvics-tradíciót nem vitte el a rendszerváltás - hihetetlen!)
Péntek délután a nagylányunk szalagavatójára mentünk családostul, majd az ifjúságot a bálhoz szállítmányoztuk, utána irány az autószerelő, ahol szépöltönyös-szépruhás partit adtunk az automata váltónk tiszteletére, miután beemeltük a tehergépjárműbe, hogy másnap a férj elindulhasson vele az ország közepe felé - egy amerikaiautóautomataváltó-szerelőhöz.
Mikor hazaért, már készültünk is a szombat esti felnőttfarsangra, (kultúrházas falubuli, ahol is infantilis felnőttek jelmezes buliját tartottuk,) férjjel - a tükörtojás és szalonna - reggeli összeállítás viseletében éreztük magunkat jól.

Ha lenne napszemüvegem, a vasárnap reggeli lidlis bevásárláshoz azt hiszem felvettem volna.

2009. február 3., kedd

Én vagyok a hülye mer beszólok....

A busszal kisfalumba érkezvén cipelem haza a városi piacon telerakott lidlis szatyraimat és fordulok a miutcánkba ahol is.... nyolcáltalános kocsmáros a teraszán mobillal a fülén, cigivel a kezében ül egy műanyagcéken (a hó már leolvadt róla) és maffiafőnökhöz illő stílusban küldi el a francba a cigisbeszállítót.../engem nemérdekeee érteeed,, te tudod,,szólok a pöcsösnek érteed, maj hoz más érteeed/
Jó szomszédhoz illőn köszöntöm:
- Hali laller ..de jól megy egyeseknek!
mire ő: - Úgy kell neked mér nem tanútá???
Azt mondják a nevetőráncok kedvesebbé teszik az arcot...

mindhármat odaadnám...

meglennék nélkülük. ;)

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...