2016. november 24., csütörtök

Csakazértis

Az ember mikor elfárad, megcsügged.
Mikor halmozottan hátrányos helyzetben érzi magát, és a napjai is még taszajtanak, ne adj isten rúgnak rajta egyet. 
Az nagyon szar dolog. 
A hétköznapjaid habos nyálában fuldokolni, miközben próbálni nem feladni és túlélni és mikor már-már valami kis szakadékony, vékony lila fonálon remény lóg be az ajtó felett mikor megfogod, hogy ezt most el nem ereszted és döbbenten nézed ahogy az egész vattacukorként olvad szét a tenyeredben...
A homlokon egyre több a ránc, a szemtükör egyre fénytelenebb, a fej és a hát egyre hajlottabb lesz.
Csak menni mindig tenni és mégis semmi. 
Semmi sem változik. 

Mindig van egy "majd egyszer" egy "ehelyett" egy "jó lesz ez".
Mindig van miről lemondani, van mit elfelejteni, van mit feladni. 
Még mások élete is csak a saját nyomorúságodat nyomatékosítja, hiába tudod, hogy nem tehetnek róla. Hiába tudják ők is, hogy nem tehetnek róla. Okolni kéne valakit, de kit? Egyre több kétségbeesett kérdésed van amikre nincsenek válaszok.

Este mikor elaludnál felemelkedsz az ágyadból, alig tudsz levegőt venni, de kiabálni sem mozogni nem megy pedig tudod, hogy ott van, de nem hall téged mert egy hang se jön ki a torkodon.
Izzadva és rémülten ébredsz, kimész és még mindig remegő kézzel elszívsz egy cigit... aztán vissza az ágyba reggel korán kell kelni de félsz elaludni újra. Pedig holnap... talán holnap...
...de tudod, hogy a holnap is csak egy újabb holnap, amikor semmi sem lesz másképpen semmi sem fog megoldódni és semmi sem fog történni.

Az egész egy nagy átverés.
Az, hogy az élet szép, meg, hogy mindenre van megoldás, hogy változtatni tudsz az  életeden ... blabla...bla. 
Coelho is menjen a pokolba, meg az összes müllerpéter a szeretet erejével meg az ezoterikus faszságaival. Meg a titok, hogy bevonzod a jót meg ilyen hülyeségek... 
Az egyedül a tetveket tudtad bevonzani, amit a gyerekek az oviból hazahoztak. 

Gyűlik a kétségbeesés, a harag. Néha úgy érzed valakinek be kéne mosni egyet. Mondjuk a gyerek tanárának. Attól boldogabb lennél legalább egy percre csak. Az a frusztráló illendőség is az agyadra megy amit rá kell erőltetni erre az egyre betegebb szülő - tanár kapcsolatra, főként ha a tanár is egy fapina...
Beteg kapcsolat, de tényleg... ezt még sose fogalmaztad meg így magadnak. Beteg. 
Nyalni, jópofázni, úgy tenni mintha Etelka-néni nem lenne egy gyerekgyűlölő szardarab. Utálod a többi szülőt ezért, ők meg téged utálnak, mert te vagy a különc hülye, aki sose beszélget senkivel...

Minden nap belehalsz a munkádba. 
Presztizsbetegség, álságosság, bájolgás, felszínesség. Törtetés, karrierizmus, korrupció, seggnyalás.
Félelem, hatalommánia, lelketlenség, felborult értékrend.  

Minden nap belehalsz a hétköznapokba. Hallod a kollégáidat, vagy az embereket a buszon. 
Beszélnek, beszélnek...bárcsak megnémulnának. Bárcsak mindenki elolvadna.

Önzőnek és gonosznak érzed magad mert nem akarsz így élni. Mert nem tudsz elégedett lenni azzal amit kaptál. Mert nem érzed, hogy örülni kéne, hogy van munkád,  hogy van hol laknod, hogy eddig még elevickéltetek valahogy, hogy nem vagy képes tovább jó pofát vágni, hogy nem tudsz tovább küzdeni, hogy úgy érzed fel fogod adni és nem tudod a gyerekeknek megmagyarázni miért így és miért nem úgy...
Mások is megerősítenek benne, hogy veled van a baj. 
Takony vagy. 
Mint egy darab zöld takonyra úgy néznek rád az emberek. 
Látod a szemükben, hogy lenéznek, mert mindent annyira rosszul csinálsz, hogy képtelen vagy normálisan élni és kaját venni a gyerekeidnek...
Egy idő után ez is elmúlik. Már rád se néznek. Láthatatlan leszel.


Ekkorra már a düh, kétségbeesés és az önsajnálat mellé még betalál a bűntudat is.

Van az a szajkó "a boldogság csak hozzáállás kérdése". Ahhha...
Az ikeaanyukák és a százfogú apukák dumája.

Nálatok is vannak szajkók: "Majd lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna..." hát mondjuk ez nem annyira bíztató, de legalább valamit tudsz mondani akkor, amikor a reménytelenséget nem lehet kimondani. Vannak még ilyenek: "Pár év múlva már csak nevetünk az egészen", vagy "A jóisten akkora terhet rak mindenkire amekkorát el tud viselni"... van még ilyen hülyeség mondjak még?
"A pénzen nem lehet boldogságot venni". Mondjuk kaját meg áramot igen.
"Ami nem öl meg attól erősebb leszel". Jah, vagy betegebb.

Ez a sokminden minden néma pillanatban végigfutott az agyamon.
Főleg répapucolás közben.


Aztán reggel felkeltem, és úgy mosolyogtam tovább, mintha az lenne a legtermészetesebb. 
Varrtam a farsangi jelmezt, kikerültem a tanárt, előreengedtem a nénit a buszon. Havonta elmentem a turkálóba mert nőttek a lányok mint a gaz eső után.
Tálaltam a virslis-pizzakrémes tésztát vacsorára, megstoppoltam a cicanadrágokat és tettem egy rongyszőnyeget a lyukas padlófilcre. Kitettem a lavórt a gardróbba a repedés alá, mert mondták, hogy megint esni fog az éjjel. Fogtam a férjet meg a kutyát és ágybabújtunk és nevettünk. 
Fogalmam nincsen, hogy csináltuk.

Fogalmam nincsen honnan volt rá energiánk, de minden nap hálás vagyok, hogy mertünk mindent magunk mögött hagyni és újrakezdeni. 
Januárban lesz hét éve, hogy a férjem felszállt arra a gépre.























2016. november 15., kedd

Szössz

....Magyarba gabalyodók 

Pakolunk, bútort tolunk. Tami segít.
Kicsit nem látja mit kéne arrébb tenni, hogy beférjen a kanapé a sarokba. Indulatosan szólok már:
"Bakker vedd már ki onnan azt a nagy zacskót! Navégre... Azt a másikat is. Meg azt a dobozt is... nem látod, tele van az is..."
Mire ő: "Jóvanmááá, basszus anya, úgy kell neked, hogy nem férsz el sose... minek veszel ennyi gombolyt?"
---

Olivia: "Szerén szálján tűnt el..."
----

Tami:
" ... és olvastam, hogy azért lettek betegek, mert a fehér amire festették magukat tele volt mercury-val, és attól meg-toxic-osodtak, utána meg csodálkoztak, hogy egymás után beharapták a füvet."
----




2016. november 9., szerda

Szóval... Biff Tannen lett az Egybesült Elnök.
Szép jövő előtt állunk.
Nem tudom, nem értek a politikához, de jobb lett volna egy okos hülye mint egy hülye aki okosnak hiszi magát.
Ha ezek után HoneyG megnyeri az X-faktort (amit idén bojkottáltam) akkor állítsátok meg a földet ki akarok szállni...

Viccet félretéve nagyon szurkolok, hogy azoknak akik most örülnek, igazuk legyen.
Nagyon. Sose szerettem volna még ennyire, hogy tévedjek inkább.

2016. november 8., kedd

Rozamama bölcsességei



Van oka annak, hogy megfőzöm, kimosom, összehajtom, kitakarítom, elpakolom, feldíszítem. 
Annak, amit tettem vagy nem tettem az elmúlt években. 
Annak, hogy összeszedem a zoknit, a pólót, az almaszárat, fütisztitó pálcikát, a morzsát, a szemetet, csomagolópapírt. Hogy visszateszem a helyére az ollót, a ragasztót, a tűzőgépet, könyvet, távirányítót, telefont.
Elrakom a cipődet, felakasztom a kabátodat. Ez az oka, hogy ott találod másnap reggel a helyén.
Van oka annak, hogy megkérdezem milyen napod volt, hogy elédrakom a kaját, ha látom, hogy fáradt vagy, hogy ráddobok egy plédet, ha elalszol a tévé előtt. Megkérdezem mikor jössz haza, megmondom mikor jövök haza. 
Szólok, hogy óvatosan vezess. Hozom a gyógyszert, teát, orrcseppet ha beteg vagy.
A kedvencedet főzöm, hogy jókedved legyen, veszek a boltban a csokidból, hétvégére kimosom a dartvéderes pólódat, mert biztos azt akarod felvenni. 
A kezdezektől megfőzöm a reggeli kávédat, teádat, összerakom a sajttáladat, vágom a hajadat, varrom a nadrágodat.
Van oka, hogy reggelre elfelejtem tegnap miért haragudtam, hogy próbállak nem megsérteni, nem megbántani, nem panaszkodni túl sokat. Meghallgatom a mérgedet, a problémáidat. 

Az ok, hogy szeretlek. 
Remélem, hogy te is ezért teszed amit teszel. Értem, értünk.



Konklúzió tehát bölcsességes formában:

"Azon a napon amikor arra ébredek, hogy egy férfi büdös zokniját kötelességből mosom - kisétálok az ajtón."

2016. november 6., vasárnap

Élmény velem kirándulni

A mindenféle háztartási berendezések üzembehelyezése, és a bútorszerelés-építés mellett még egy dolog van ami időnként veszekedésbe torkollik és ez a hova menjünk, avagy menjünk e valahova kérdése. Előbbi kettőtől a férj kap hisztirohamot, az utóbbitól hősiesen bevallom: én.
Ha mondjuk elindulunk autóval Magyarországra, mindig én vagyok a leghiggadtabb egész úton, nagyon jól kezelem a fáradtságot, a stresszt, az egyhangúságot, mert olyankor tudom hova megyünk, meddig tart, tudom kb. mire számíthatok...

Viszont megőrülök attól, hogy ha hosszú huzavonák után végre megegyezünk (azt is nagynehezen) hogy hova fogunk menni, mit fogunk csinálni és már a kocsiban ülve tíz perc után elhangzik a "ne nézzük meg ezt inkább?" "ne menjünk inkább erre?" álljunk meg itt és itt" stb mondatok. 
Elhatároztam egyszer, hogy soha többet ne kérdezze meg a férj, amikor étterembe akar vinni, hogy mit ennék, vagy hova mennék, mert amit én mondok az úgyse jó. Mondom kínait, elindulunk, félúton megkérdi, nem ennék e inkább steak-et? Mondom nem kösz... Erre megkérdi: indiai? Mondom, minek kérdezted meg ha most meg a város összes éttermét felajánlod kivéve a kínait?
Néha komolyan gondolom, hogy sportot űz ebből.

Szóval megegyeztünk, bár én fenntartásokkal fogadtam, hogy "egy óra alatt ottvagyunk" , de ez inkább a férj időérzékének köszönhető, merthogy olyan neki nincsen de gondoltam, sebaj szabadnaposak vagyunk fél óra, egy óra, kettő mindegy... Nem akartam viszont ilyen gyönyörű napon órákat a kocsiban ülni.
Megnéztem a térképen a neten, hogy ha a nemzeti parkon át megyünk, akkor útközben is akad látnivaló, így a kocsiban eltöltött idő sem megy kárba.

Viszont a GPS nem arra vitt minket, hogy ez a férj hibája volt-e vagy a műszeré eltekitettem ennek vizsgálatától. Szóval bámulhattam a négysávos betonutat. 
Egy idő után úgy éreztem magam mint a Matt Damon csak engem nem a Marsról kellett kimenteni hanem az autópályáról amely a nyolcvanas években ragadt. A férjnek ugyanaz a repertoárja szól a kocsiban húsz éve. Már néhányszor mondtam neki, hogy vége van a nyolcvanas éveknek, és nem is volt annyira jó se zeneileg se divatirányzatokban (pláne Magyarországon), hogy túlzottan hiányozna... 
Amikor felfelé néztem dalt váltott, de akkor meg úgy éreztem bár ne néztem volna sehova.
Éreztem, hogy egyre feszültebb vagyok az autópályától és a nyolcvanas évektől.
Bali hősiesen próbálta kezelni a helyzetet - meg a hisztimet - azt hazudta, hogy Tavistock -nál vagyunk, közbe még a plymouth-i elkerülőn jártunk, illetve álltunk a dugóban és a zenét is kikapcsolta helyette átváltott rádióra... 
Szenvedéseimre a pontot egyik gyermekem tette fel, próbált érdekes témát felhozni érezvén a feszültséget (de ő az a tipus aki kissé másképpen lát a dolgokhoz)  és felhozta az amcsi választásos témát: 
"Ti kire szavaznátok? Én biztos nem arra a Trump-ra.... Nem hisz a climate change - ben. Ez tök hülye.... Nem is értem, pedig mindenhol sok bizonyíték van rá. A David is megmondta. Ühh erről jut eszembe most volt egy tök érdekes film a lájhárok(!)ról, és benne mondta a David, hogy toxic a levél amit esznek és rohadt lassú az digestjük meg az metabolismjuk és attól olyan lassúak meg alszanak folyton. Ja, szal az a Trump egy asshole."

Próbáltam tantrát mormolni - vízeséshezmegyünk, erdőbemegyünk - melegtea a teaházban - jólesz a sétaatermészetlágyöléééén stb. Egy ideig hatott. 
Mielőtt végleg hisztirohamot kaptam volna odaértünk. 
Az interneten egy szó nem esett arról, hogy a vízesés nem völgyben van, hanem konkrétan szakadékban, ahova egy szerpentines lépcsősoron háromnegyed óra az út, vagy egy kevésbé meredek, de annál hosszabb gyalogút. Gondoltuk lefelé a rövidebb meredekebb lépcsősort választjuk, visszafelé meg jövünk majd hosszú lankán. Úgy is tettünk, de így is basszus jó kis túra volt.
Lent a még White Lady vízesésnél is jobban megcsodáltuk a norvég turistákat akik törökülésben fapikuláztak a vízesés alatt - komolyan itt engem még mindig érnek meglepetések - aztán szelfiztünk és elindultunk visszafelé.

Felfelé már még a bőrömön keresztül is lélegezni próbáltam és félúton azt gondoltam inkább én itt is maradok, eljátszom hogy kiment a bokám küldjék értem a hegyidoktort, amikor elszáguldott mellettem két nyolcvanas nyugdíjas bakancsban, szóval inkább összeszedtem magam és vicsorgásra sikerült mosollyal köszöntem vissza. 
A gyerekek azt hazudták, hogy ez már a 15-ös jelzés a gyalogúton és már csak kettő van vissza pedig az még csak a 13-as volt, de értékeltem, hogy próbálnak energiát önteni belém. Azért én megint hisztiközelbe kerültem, mikor felváltva mondogatták, mindjárfelérünk, nézmáottakapu....

A szakadék tetején a teaházban már azon gondolkoztam, időszerű megvenni mostmár azt a kondibérletet, mert ez nem mehet így tovább, hogy én lassan banyatankot meg mamuszt veszek, a vén angol szatyrok meg motorostúrára meg falmászni járnak.

Hazafelé a navigációs tekknikát megjavítva már a parkon keresztül jöttünk, Tavistockban megálltunk a piacon ahol édességet és sajtot zsákmányoltunk, majd a vidékben találkoztunk barátságos lovacskákkal is és odaadtuk nekik a magokat amiket az új zöldség-gyümölcs turmixolónkhoz (NutriBullet) vettünk az egészséges élet jegyében...



Telefonos vidi nektek






Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...