2008. szeptember 30., kedd

...bokazokni

Tisztelt ANYA !*Taminak az egyik tornacipőjéből hiányzik a fűző, és már második alkalommal nem fehér zokniban tornázott!
PEDAGÓGUS


Tisztelt PEDAGÓGUS!
Akasztásról gondoskodom!
ANYA


*Néhányszor már összeakadt a bajszunk, mikor a gyerekeimet védelmembe vettem a korlátolt agyú pedagógusokkal szemben. Azóta nem a "Tisztelt szülő!" megszólítást használja, gondolom azt hiheti kurvára lekezelően ironikus.

2008. szeptember 27., szombat

Reggel kibújt belőlem Aggódó Amália, és hiába próbáltam nem tudtam rávenni, hogy aludjon még. Itt kóvályogtam a konyhában, beleléptem a kutya vizestáljába, ráléptem a macska farkára (rém türelmes - öt másodpercig álltam a farkán, mire elnyávogta magát).
Teát főztem - mézzel citrommal - a férjnek, aki egész éjjel alig levegőzött, azt is a száján keresztül tette. Valószínűleg Ápolónő Ágnesnek köszönhetem, hogy ilyenkor Mononukleosis infectiosát, és Toxoplasmosist képzelek minden takonykórba, pedig egyáltalán nem betegeskedős a családom. A kényszerképzeteim szerencsére gyorsan továbbálnak, és győz a józan ész!
Az köztudott dolog, hogy a pasik lemaradnak mögöttünk, ami a betegségek, különféle fájdalmak elviselését illeti. Bár ezt próbálják minden módon megcáfolni - nekem beszélhetnek! Szakmailag tudom alátámasztani mennyit tudnak összeszenvedni!
Régebben gondolkoztam rajta, hogy egészségügyes pályafutásom alatt történt kedves, muris, tragikus, tanulságos, életigenlős történeteimet papírra kellene vetnem, egyszer talán meg is teszem. A maga keserédes módján minden történet vége az, hogy milyen jó is élni!

Ápolónő Ágnes berontott a hármas kórterembe: Na ugorjon ki az ágyból Keresztes bácsi, megyünk az ultrahangba! - mire ő bajuszpödrés kíséretében foghíjasan elmosolyodott: Ugornék én angyalom, magával még táncra is perdülnék, de nincsen hozzá lábam! - Felemelte a takarót, és tényleg nem volt alatta láb...
elsunnyogtam egy tolószékért...

A sírós napjaimnak vége...hálistennek.

2008. szeptember 26., péntek

Holnap este nálunk üljük a Nyolcbaráti -kör egy tagjának a születésnapját, és az ajándékozás minden - kreatív gondolkodást igénylő részét - rám hagyta az informatikus. Kb. mit lehet venni egy idiótának, aki mellesleg állatkínzó*, nagymagyarországhívő, totálkattant, Bill bácsi fun, elveihez körömszakadtáig ragaszkodó, kockás szeretnivaló fafej? Pálcika, ha lenne fotóalbumja, akkor abban csupa olyan kép lenne, ahol kiskacsás úszógumival a derekán, rózsamintás fürdősapkában hajkurássza a csajokat a füredi strandon, vaaagy pöttyös nyakkendős, nagyszemüveges giccspartin dugja hátulról seggbe a haverját (ruhában!!!).
Harmincnégy éves korára szerezett egy menyasszonyt maga mellé, aki homlokegyenesen ellentéte őneki : maga a kétlábonjáró megfontoltság. Olyan fajta, aki a lepedő felterítésekor még azt is megnézi merre van a varrásbehajtás, kedden és pénteken este fél kilenckor lehet megdugni, egyéb napokon nyolckor lefekszik aludni. Csokitól a zokniig minden blokkot számlát leiktat otthoni füzetkébe, és olyan szintű kialakult szabályrendszer szerint él, hogy Pálcika minden előzetes figyelmeztetés nélkül is pontosan tudja, hogy mikor kell hazamenni! Ilyenkor ránéz asszonyára, annak pillantását szkenneli, majd így szól: "Tudom! Megyünk! Álmos vagyok!"
Amit sohasem értettem, hogy az ilyen pasik miért ilyen nőt vesznek el?!
Mint a szerves kémiára, a házasságra (kapcsolatokra) is igaz kell legyen - hasonló a hasonlót szereti. Miért vesz el egy pali, akivel orbitális hancúrpartikat lehetett csapni és aki imádta a szőke nagymellű nőket, egy barna kismellűt? Miért vesz el egy pasi, aki szereti az okos nőket, a nagy beszélgetéseket, az érvekre épülő vitákat, egy buta sótlan tyúkot?? Ha imád kefélni, miért vesz el egy frigid nőt?? Sok mindent nem értek én még a világból...


*Egyszer hajfestéket kent a kutyám fejebúbjára (hogy majd ott nem tudja lenyalni, és lesz rajta egy édes szőke folt...) nahát onnét kihullot a szőre, és egy darabig nem is nőtt vissza. (Mindenki kiröhögte szegény állatot!)
Tavaly kanbulikor fa függönykarikát húzott a kutya lábára, ami nem jött le róla, mert a könyöke visszafelé már nem engedte... le kellett fűrészelni ( a karikát..). Az volt az egyetlen szerencséje, hogy színházban voltam a barátnőmmel. Ha itthon vagyok, megölöm!
A szegény állatnál már kialakult a pavlovi ...ha meglátja a Pálcikát, inkább elmegy a hálóba az ágy alá.

2008. szeptember 22., hétfő

Hógömblélek



Vannak olyan álmok, vágyak, vonzalmak melyek eredetét ha akarnám sem tudnám megfejteni, pedig néha ezek az érzések olyan nagyon erősek, hogy igazán fájni tudnak.
Nem értem, hogyan lehet genetikailag kódolt akaratból vágyni egy óriási diófára, vízesésre, hógömbre, egy parasztházra, (vagy legalább egy hógömbben lévő parasztházra), hogy milyen megmagyarázhatatlan indokból tudják ezek beleenni magukat a lényembe, hogy egészen én leszek.
Ezek azok vágyak, melyekről úgy képzelem, hogy egy előző életből hozhattam magammal, és talán egy következő életben egyszer beteljesülnek. Most véletlenül, egy köztes életben vagyok, ahol nem lehetek az aki szeretnék, nem élhetem meg minden álmomat, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább a szeretetben beteljesülhettem, és így könnyebben fogadom el, ezt a hógömb nélküli valóságot.

Úgy képzelem, hogy odabenn egy más, egy tökéletesebb világ van.
Ráadásul hasonlítunk egymásra - a hógömb és én....van bennem is víz, zöld zsalugáteres kicsi ház, katedrális, angyal, vitorlás, világítótorony, Mária és Jézus, karácsonyfa, őz, anyamedve, szarvasok és néhanap csillámporos hó hullik a lelkemben.

2008. szeptember 21., vasárnap

Répapucolás

Milyen nehéz lehet a színésznek, a komikusnak.... A szomorú, sírós napokon, mint amilyennek a mai is indult, fent állni egy színpadon, ahol emberek várják tőle, hogy szórakoztasson, nevettessen... Ilyenkor kikiabálnám a bánatomat mindenkinek, bőröndöt vennék elő (régi, keményfedelű barnát) hajigálnám a ruhákat bele, és eközben ordítva bömbölném, hogy elegem van, hogy mindent én..és nekem...és velem! Nem teszem. Tisztítom a répát, és nyelem a könnyeimet.
Tudom, hogy ilyen a könnyek voltak azok, amik akkor négy éve lecsorogtak a lelkemen, megragadtak bennem és mélyen befészkelve magukat megbetegítettek.
Napok telnek szomorúsággal. Mikor nem tudom a gyerekeknek azt adni, amit szeretnék. Volt viszonylag normális életünk, de azt az a régi ősz elvitte. Régi életünk maradékaiból próbálunk gazdálkodni, jutni tovább előre, de inkább csak hátra megy...és megint itt a bőröndös érzés. Ezt mind úgy tenni, hogy a gyerekek ne vegyenek ebből észre semmit, hát az is tudomány. Répát pucolni, zoknit kikészíteni, gyerekkel tanulni, húslevest leszűrni, kiteregetni a (szennyest) tiszta ruhát, felvarrni a nadrágot, felverni a tojáshabot, jó arccal anyámékat várni....könnyet nyelni. Ez az anyák dolga! Miért nem mondta senki?? Még jó, hogy legalább szeretjük egymást, ezért inkább vagyok hajlandó könnyet nyelni. Nem a magam sorsa miatt aggódom. Nem magam miatt nyelem a sósvizet. Félek! Félek, hogy a férjem életteli, vidám tekintete szürke lesz, és szomorú. Félek, hogy a gyerekeimnek végig kell nézni ezt. Félek, hogy nem lesz hóban hancúr, balatoni kártyaparti a szúnyogokkal, zseblámpás rosszalkodás este. Félek, hogy nem leszek letámadva a fürdőkádban, a konyhában, autóban kukoricás mellett! Félek!
Félek, hogy csak répapucolás közben fogok ráérni ezeken gondolkozni.

ELMENNI! EL bárhová! Újrakezdeni. Nem sírni. Nem nélkülözni.
Egyszerűen csak :ÉLNI!
Nem tudok bízni igazán a jövőben.
Nem szeretem a mostani vasárnapokat, mert a férjemnek vasárnap is dolgoznia kell. Ez az ország zombit csinál az én bohócosanédes férjemből, belőlem anyagépet, a gyerekeimből meg szabványgyereket, akik majd felnőve beállnak egy zombit, vagy anyagépet gyártó országban zombisodni, vagy anyagépesedni!

Én nem ilyen lovat akartam!

2008. szeptember 19., péntek

1. Nem egyszerű közel harminc gyereket kordában tartani, tanítani, fegyelmezni.
- IGAZ: én sem tudnám, ezért is nem mentem pedagógusnak!
2. A pedagógus is ember, vannak nehéz napjai (főleg ha nő), életvezetési krízishelyzetei, házassági és egyéb problémái, melyek kihatnak arra, hogy nyugodtan, türelmesen foglalkozzon a keze alatt felnövekvő új nemzedékkel!
- IGAZ: én sem tudnék, ezért is nem mentem pedagógusnak!
3. A szülők olyan mértékben elfogultak a gyerekeikkel, hogy nem tudják elképzelni azt, hogy az utód egyáltalán nem olyan aranyos és szófogadó, ahogyan azt ők feltételezik.
- IGAZ: én sem szeretnék a hülye szülőkkel kezdeni, de helyettük akkor sem a normális szülőket baszogatnám! Ezért is nem mentem pedagógusnak!
4. Nap mint nap nehéz szembesülni, hogy vannak gyerekek, akiknél minden csak falrahányt borsó, nehéz úgy órát tartani, hogy ötvenszer meg kell állni fegyelmezni. Mindez azért, mert a szülők az alapvető szabálykövető magatartásformákat nem tanítják meg a gyerekeiknek!
-IGAZ: én is idegroncs lennék a neveletlen kölykeitől. Ezért is nem mentem pedagógusnak.
Még szerencse, hogy ott az egész nyár, hogy pihentesse az idegeit.

Nem tudom... Ha egy kicsit több lenne az olyan pedagógus, aki a gyerekhez vezető utat abban látná inkább, hogy önmagát megszerettesse velük, sokkal kevesebb lenne a probléma és több örömöt lelne a munkájában.
Igen a szülők sokmindenben hibásak! Sajnos szülő bárkiből lehet! A tanári hivatást viszont tanítják, nem is beszélve arról, hogy aki ezt választja, abban némi elhivatottságot, és gyerekszeretetet is feltételezni lehet(ne)!
Olyan osztályba jártam, ahová nem egy hülye gyerek járt. Ötödikben két 16 éves osztálytársam volt, ki lehet számolni, hányszor buktak meg. Piszok rosszak voltunk - Márta néni földrajzot tanított, órán papírgalacsinok röpködtek a fejéhez. Történelem órán viszont meg sem mertünk moccanni, bioszon meg nem is akartunk - ittuk a tanár minden szavát, odafigyeltünk rá, szerettük! Lehet válogatni a módszerekben, azért tanár a tanár, hogy megtalálja a megoldást. Aki nem találja, az nem jó tanár, és nem jó pedagógus. Akkor meg el kell menni bugyit kapálni!

Minden gyerekkel lehet bánni! Négyen vannak ebben a családban is. Amit az egyik azonnal megtesz, azt a másiknak hatszor kell mondani. Ha rosszat tesznek - az egyiknek már a lelkiismeretfurdalás is elég büntetés, a másiknak egy hét szobafogság kell, hogy a bűnbánást kicsikarjam belőle.Egy osztályban átlag öt-tíz olyan gyerek van, aki nehezebb eset!
Minden gyerekkel másképpen kell a hangot megtalálni, de ha szeret, akkor sokkal rövidebb az út hozzá. Tudom, nem lehet ez egyszerű egy osztálynyi gyerekkel.
Ezért is nem mentem pedagógusnak!


2008. szeptember 16., kedd



Tavasz: illat, mászóka, levelek, zöld, hintaágy, gyerek, kutya, költözködés, nyuszi, tojásos nokedli, saláta, paradicsom, paprika, szökőkút, cseresznye
Nyár: Balaton, este, meleg, anya, bicikli, meleg sár, árokpart, fa, fű, hangya, légy, szúnyog, mécses, tűz, saslik, barát, autó, terasz, sárga, piros, zöld, gyümölcsleves, dinnye
Ősz: friss, tiszta, szines, langyos, család, iskola, papírillat, rajzolás, eső, víz, pizsama-köntös, sötétség, mama, gombapörkölt, babostészta, film, szőlő
Tél: apa, szánkó, domboldal, szürke, fehér, jég, tea, paplan, busz,bor, kocsma, színház, ablak, karácsony, szoba, lekvár,

Jó jó, elmúlik a szép napsütéses nyár, újra kezdődik az iskola a gyerekeknek, több a szaladgálás, több a mosnivaló, vásárolnivaló. Akkor is szép az ősz. Szeretem az eső hangját a meleg szobából, lámpafénybe és radiátormelegbe beburkolózva, a szobasarki fotelba bekucorodva, könyvet a kézbe véve.
Kicsit álmosít ez az idő minket családilag. Tegnap a gyerekekkel tanulás közben is többször szerettünk volna elaludni, úgyhogy főztem egy jó meleg teát, és szünetképpen megnéztünk együtt egy jó kis DVD-t. Mikor vége a nyárnak, és a hosszú esős délutánok következnek, abban az a jó, hogy a család egy kicsit közelebbről is együtt lehet. Sokat nélkülözzük egymást amúgy is, kettő gyerek a játszótéren, harmadik elment egy kört biciklivel, a negyedik a szomszédban. A mi barátaink is jönnek - mennek folyamatosan, átjáróházunk van és átmenőéletünk. Megyünk hegyre szalonnát sütni, focipályára hullócsillagott nézni, de az igazi családi együttvagyunk hangulat az idő hűvösödésével jön el. Ehhez eső kell, hideg kell, óraátállítás kell.

A sündisznók már aranyosan menetelgetnek, keresik az alvóhelyet, minden utcában látni naponta egyet-kettőt.

2008. szeptember 12., péntek

Sej ribizli...



Szeretem az őszt. Nappal még sütöget, melegít a nap ha szerencsénk van, éjjel hűvös, friss a levegő, a színek szépek, az eső csendes, jó illatú. A szeptember a bucsuk ideje errefelé. Már kint vannak a focipálya mellett a körhinták, céllövöldék, a bazáros még nem rámolt ki. Vasárnap ismét kimegyünk - SEJ ribizli PIROS bicikli, és végigrettegem, ahogy a gyerekeim fejenként EGYSZER felülnek minden rozsdás körhintára, melyet egy homályos tekintetű, degenerált neandervölgyi gépkezel, természetesen az elmaradhatatlan noname dobozos sörrel a kezében, és szakállba lógó cigivel a szájában. Vajon mikor fésülködött utoljára?
Már a falusi bucsu sem olyan, mint rég. Például a kakasos nyalókát felváltotta - ugyanabból a piros cukorizéből készült - Mikiegeres nyalóka. Először nem hittem a szememnek, mert a teljes képzavartól nehezen tudtam összehozni a bucsus cigányokat Walt Disney-vel. Az, hogy műanyagból már nem pisilős baba készül, mindenszínű tekebábú (ez olyan herripotteres), vagy öntapadós pisztoly, hanem mobiltelefon, meg gépfegyver az még magyarázható azzal, hogy nem lehet a haladás útjába állni. De Mickey mint a kakasnyalóka jogutódja...Kislányokat megrontónak bélyegezett (Ál)Barbiktól roskadozik a bazáros. A baba originálban is elég gagyi, a reklámjaitól mai napig rémálmaim vannak - és csak remélni merem, hogy a gyerekeim sohasem fognak olyan hangokat kiadni magukból, mint a tévében azok a barbit áhító lánykák. A bucsubarbinak ára az eredetiével vetekszik, így könnyen bedőlhetnek azok, akik szerint az ár érték arány fontos, már ami a minőséget illeti.
A tárgyak szerelmeseként a babák iránti sajnálatomat csak a humorérzékem tudta némileg csillapítani. A hajukról azok a nagypapák jutottak eszembe, akik a maradék hajat odafésülik, ahol nincs maradék. Nagyapám is így tett, ő a jobb oldalról fésült a bal oldalra - kész állapotában ez a fazon nem volt annyira gáz, de néhai reggeleken mikor nagyapámmal a nyárikonyhában összefutottam, és a jobb oldalon a válláig lelógott az a haja, aminek a feje tetején kellett volna átfésülve helyet foglalni - hát az volt egy érzés.

Ebből a szemszögből nézve a baba még így is jobban járt, neki három-négy csomóban a fejműanyagjába tömködött haj is jutott az egész fejére elosztva. Vékony, puha műanyagból készült testecskéje folyton összehorpadt, ekkor le kellett szedni a fejét, és a torkán lenyúlva kihorpasztani a mellét. Komolyan éreztem azt néha, hogy véget kellene vetni a szenvedéseinek.
Mindent összevetve a bucsu - azon túl, hogy jó buli - mégis jó valamire. Szembesülni a jelenünkkel, ami ma egy nagy fricska, a normális élet görbe tükre - egy kis Magyarország: ahol semmi sem az aminek látszik, semmi sem jó arra, amire készült, jó sok pénzért jó nagy lószart kapsz, és a lényeg úgyis az, hogy beülj a hintába, és úgy tegyél mintha jól éreznéd magad, még akkor is ha hányingered van az egésztől.

2008. szeptember 10., szerda

Voltegyszer

Új években régi arcok néznek rám. Olyan mintha el sem telt volna húsz év, mintha soha nem jöttem volna el szülőfalumból, magam mögött hagyva a gyerekkoromat, barátaimat, ifjúkorom nagyrészét is. Az arcok ugyanolyanok, nem is öregszenek - vagy mivel én is velük öregszem, nem tűnik úgy, hogy ennyi sok év elmúlt már. Visszatalál a cimborák tekintete is a gyerekeikben, fura is, hogy idegen szemmel nézve az összes gyerek mennyire ismerős. Mi vagyunk, teljesen mi vagyunk ugyanazon a játszótéren, azokon az utakon nyomják a biciklipedált nevetnek, felhőkbe elefántot képzelnek, és azt számolják, hány évesek lesznek kétezerötvenben.

Tipikus rák vagyok. Szeretek a múltba révedni, szeretem a régi tárgyakat, a valakitől kapott jelentőséggel felruházottakat, a véletlenül szép napon, szép helyen találtakat. Én vagyok, aki a reggeli kávét a pöttyös kisbögréből iszom, amit évekkel ezelőtt mentettem meg egy mutyiban. Van harmincéves mackóm, (enyém volt), porcelánbabáim, régi vasalóm. Ragaszkodom a múltamhoz, de csak gondolatban vágyom vissza, a gyerekeimnek már ez a számomra új hely a szülőfalujuk, mely végül nekem is az otthonom lett. Valami mégis végleg elromlik amikor elköltözünk, néha mennénk vissza, de már semmi sem ugyanaz.

Mikor ritka alkalmakkor apám háza előtt vasgolyó szívvel megállok, a barackfák minden levele ismerős. Érzem a meleg szelet a házunk mellett, a levágott fű illatát, hallom az ablakok, ajtók ismerős zaját. Látom a hátsó kiskaput, ahogy anyám és apám befordulnak rajta, apám kezében pólyás öcsém, anyám szatyrokat hoz. Az első emlékem. Látom apámat, ahogy a fáit metszi, egyik kezében az ollót tartja, a másikkal a létrafokba kapaszkodik, maga által fabrikált farmerkalapban, piros nadrágban. Az utolsó emlékem.
Milyen jó lenne együtt nézni milyen szépek a fái, áll a ház amit épített, megvan minden fűszál, minden rózsabokor, a malacól, az ablakok.
Megsimogatnám a kerítés deszkáit, csak hogy tudjam, valóságos.

Nem jól van ez a halál-dolog megcsinálva.

2008. szeptember 2., kedd

Van új a nap alatt

Fini kifli és teavaj, langyos reggel.
Mosás, főzés, teregetés, gardrób pakolás, nyáriruha eltevés, takarítás, langyos kakaóóó a kanapén betakarózva, hűvös este.
Már várom az igazi őszt, a színek miatt.

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...