2016. június 24., péntek

... az úgy volt, hogy kicsit már kezdtem büszke lenni, pedig eleinte nagyon tiltakoztam.
Sose szerettem a focit, sőt a többi csapatsportot se. Ha választanom kéne mindenképp - mondjuk, hogy mit néznék ha muszáj lenne akkor pl. korcsolyát, műugrást, atlétikát.
Apa és az öcsém nagyon focisok.
Anya lábujjhegyen locsolta a virágot a tévé tetején, apa szótlan tűrte, csak akkor mordult fel, mikor anya diszkréten visszahajtotta a terítő csücskét mely jelentékeny részt takart ki a képernyőből.
Emlékszem olyanra gyerekkoromból, hogy apa akkorát bukfencezett örömében, hogy a lábával fellökte a tévét álványostól-virágostól-eozinzsolnaystól. Ez a fociőrült dolgot valami egészen fura, érthetetlen életérzésként aposztrofáltam, legalább annyira érthetetlen női lelkemnek, mint amikor valaki meg tudja külömböztetni az egyik autót a másiktól. 

Amikor a vonulós-éneklős magyar drukkereket láttam az utcán vonulni ott messze, még csak ez az összefogás tetszett, hogy lám-lám mégiscsak. Még az egy két "vesszentrianont" is ignorálnom sikerült, pláne hogy még eléggé (többé-kevésbé) balhémentesnek is ment az egész...
Aztán Gera góljánál már kicsit kezdtem érteni ezt a fociizét. 
Akaratlanul is pattantam fel a kanapéról (pedig nem is néztem a meccset, csak odakandikáltam időnként) és a saját kiáltásom is meglepett. Valamit kétségtelenül megfogtam belőle. Gondoltam is, milyen kár, hogy apa nem érte meg, hogy ezek ott vannak, mert hogy örülne ő is... ilyesmik jártak a fejemben... A stadionban szinte csak a magyarokat lehetett hallani, tényleg berántott engem is ez a pirospólós érzés.

Aztán felébredtem. 
Bonjour buzi franciák
Cristiano homoszexuál
Gratulálok.

Belegondolni is ijesztő...
Majdnem elhittem.




Mindezeken túl se tudok mit mondani. Hajrá magyarok? Jah. Hajrá. 
Összefogás? Röhögnöm kell.
Szégyellem magam. (és nem mert magyar vagyok, mielőtt belekötne bárki)


2016. június 23., csütörtök

Folyton melegem van a melóban. Ápolási otthon ugye, folyton mint az inkubátorban úgy vannak tartva a nénik-bácsik.
Joanie felvetette, hogy kéne szerelni a lámpára ilyen propellert, hogy hűtse a fejemet. Modtam is neki keserű iróniával, hogy a főnök tutira értékelné az ötletet.
Azt is folyton mondogatom neki, hogy el ne felejtse - ne hajtogassa folyton, hogy én vagyok a kedvence, meg időnként mikor rájön a haldoklás próbálja mellőzni, hogy engem hivogat mert nem veszi jól ki magát és amúgy is többségében azért rendesen el van látva akkor is ha nem vagyok ott. Annál is inkább mivel ha nem, akkor nekem panaszkodik én meg beszólok, de nem kell ezt még feljebb tornázni és szobrot se kell nekem emelni. Nem álszerénységből, hanem mert sose szerettem ha celebrálnak, még a szülinapomon se azt is titokba tartom inkább. Nem tudom, asszem ezt a részt anyámtól örökölhettem.

Na ma meg ellenőrzést kaptunk. Ilyenkor szociális szervizes főnök meg területi főnővér csekkolás van, hirtelen minden bejelentés nélkül.
Egyszer csak megjelentek, én nyitottam ajtót. Ilyenkor a zabszem a valagunkban van. Minden dokumentációt ellenőriznek, beszélnek a betegekkel, személyzettel, benéznek mindenhova, rádnyitják az ajtót sehol se vagy biztonságban.

Sylviánál voltam épp, láttam befelé menet hogy a Joanie ajtaja be van csukva. Na gondoltam is magamban, jól ellátja az öreglány őket röhögnivalóval arra a napra - meg lesz oldva, hogy vidáman ellenőrizzenek.
Ebéd után már nem bírtam a kiváncsiságommal, fogtam egy tejeskávét és betelepedtem hozzá, faggatni kezdtem mit kérdeztek, miket válaszolt...
"hát..." kezdte "mondtam nekik, kéne egy ventillátor a lámpára mert folyton izzadtok... "
én már itt kész voltam - az öreglány rendelt a területi főnöktől egy propellert a lámpára érted!!
Jó.. kérdeztek rólunk is? - kérdezem. "Ó hát igen, kérdezték, hogy meg vagyok e elégedve az ellátással, meg hogy milyen a személyzet? Mondtam nekik, hogy te vagy a legjobb nővér a világon és a legkedvesebb ember és hogy te vagy a kedvencem..."
Joanie basszus nem mondod komolyan! - hüledeztem.
Mire felemeli az ujját mintha pisztolyt tartana és rám kacsint - "Megetted!"
Kösz... Ez az én bőrömre viccelődik. Komolyan nem igaz a nyanya....
Délutánra megint meghalni készült. Azt mondta, ma lesz a napja, szóval lehet, hogy holnap már nem találom itt.
Elbúcsúztam... megint. Hátha nem csak szivat.

2016. június 22., szerda

A hiperaktív

nah...

Ez meg itten a másik (legkisebb) Tamigyerök nótája.
Ezt még kb akkor vette fel mikor olyan 14 és fél éves volt.
Akkor nem is vett fel többet, mert előfizetős a dalok többsége. Szóval mostan már rábeszéltem, hogy én fizetem, csak énekeljen, de azt mondta úgyis megy a nyáron melózni, akkor majd elkezdi előfizetni és akkor énekel nekem sokat. Mondtam jó.

Van még pár felvételem a telefonomon, még fiatalabb korából is, fogalmam nincsen hogyan tegyem fel ide, de majd kitalálom. Már ha kedves barátok és rokonok között igény van rá. Mert én elfogult vagyok és sokat hallgatom csak úgy őket meghatódva...

http://www.smule.com/recording/rihanna-ft-mikky-ekko-stay/137722468_165660326



2016. június 18., szombat

Mai elmélkedés

Néha előjön az az arculcsapós érzés most is.
Ez az anyának lenni dolog nemegyszer igen fárasztó.
Fárasztó már fáradtnak lenni, és rohadt unalmas is ez a fárasztóság.
Megint haragszom kicsit a nagy magyar valóságra.
Legközelebb óvatosan kell azt is gondolni, hogy "nah, ezen a héten má rosszabb se jöhet".
Túl leszünk majd rajta, de most megint telis-teli vagyok aggódással.


(A lányomék otthon nem jól vannak. Tominak nincsen többé állása, szóval nem tudjuk mi lesz, még családi kupaktanács alatt áll a dolog. Még mindig haragszom magamra, amiért hagytam őket hazamenni. Most ott állunk a berendezett albérlettel, ahova most költöztek be három hónapja erre most ez... Tehát most megint költözniük kell. Anyám közben eladta a házát, szóval az öcsémnél bútorozik ő is ha hazamegy Németből ahol nénire vigyáz. Szóval nem tudom. Körbekérdezünk állás ügyben, leginkább ittenfelé Angliában. Ha bárki tudja a nyertes lottószámokat, ne tartsa magában.)


Most megint ott vagyok, hogy üvöltenék egy réten a virágok felett egy jó nagyot.
...de amúgy jah, Hajrá Magyarok!



2016. június 8., szerda

Szössz

Megyek be Joanie-hoz. Csak az orra lóg ki a takaró alól annyira didereg, pedig gyönyörû meleg, nyári nap van. Hiába, a keringése már nagyon rossz.
Elhaló hangon kérlel:
- Neem akarok ma túlságosan megmosdaniii... Nagyon fááázom...
Addig kérlel, míg beadom a derekam...
- Hát jó... de cserébe holnap fürdôkád.
Mindent megígér. 

Késôbb a klotyón ücsörög míg én rendbeteszem az ágyát, ekkor megszólal:
- Azért a vizet engedd ki a mosdóba, meg tedd ki a törölközôket...
- Minek?
- Hátha valaki bejön, nehogy lebukjunk..,
- Francba Joanie! Jobban hazudsz, mint én!
- Több idôm volt már gyakorolni...

2016. június 6., hétfő

Na... Szóval itten volt ilyen barátféle - (kiérkezéséig inkább csak ismerősként aposztrofálnám) még január-februárban. Kicsit nem sikerült, hazament.
Ezt a levelet kaptuk egy hónapra rá, hogy felraktuk a repülőre.
Megkérdeztem tőle, megoszthatom e - egyrészt mert borzasztó jól esett nekünk (és egész jól fényez minket,) másrészt mert tanulságos is lehet, meg amúgy egy érdekes nézőpont és tudom, sokan látják így ma kishazánkat és én sajnos értem, hogy miért. 
Nem ördögtől való ha valaki otthon élni tud, sőt ott is élnek, vagy inkább boldogulnak emberek (ahogy az én családom egy része is). Csak vannak (köztük mi is) akik ugye érzik, hogy nem úgy van, ahogy lennie kellene.
Sokan vannak. Egyre többen. 

Nem nyúltam sokat bele, inkább csak ideszabtam:



"Most, hogy itthon vagyok már egy ideje - és viszonylag sikerült konszolidált mederbe terelni az életemet - jutott idő átgondolni a történteket gondoltam írok neked - nektek - pár gondolatot remélem nem bánod! :) 
Semmi sem változott itthon csak Én! Ugyanolyan emberek ugyanolyan problémákkal, ugyanolyan kicsinyes faszságokon rugóznak és ugyanannyira felfoghatatlan számukra, hogy a világ kurvára megy a maga útján függetlenül Orbánéktól, a migránsoktól, a zsidóktól (mert ugye  Magyarországon
meg a világban mindenhol mindenről ők tehetnek stb.... komplett összeesküvés gyár 100%on pörög még ha van is némi igazság tartalma akkor is kicsit "over reacted" a dolog).
Tehát a világ megy a maga útján csak a számunkra megfelelő utat kellene benne megtalálni, de mivel ez munkával jár jobb a magyar sors, könnyebb elfogadni ami van mint tenni bármit. A közösen átélt szar és együtt panaszkodás vigasztalja a magyar népet! 
Mivel minden ugyanolyan most, hogy visszajöttem, Én még inkább nem találom a helyemet és még inkább azt érzem, hogy UFO vagyok! Sokszor olyan ez, azon kapom magam, hogy az emberek beszélnének hozzám, rám zúdítják a kérdéseiket és látszik az arcukon az erőlködés, hogy megkapják amit várnak tőlem, hogy panaszkodjak és megadjam nekik azt amire betegesen vágynak mégpedig:
na látod minek mentél ki ... a na ezek is haza jöttek...  a kinn se jobb... és hasonló mondatokat! 
Szóval ezek az emberek beszélnek,  kérdeznek, de én már olyan vagyok mint amikor valaki csak áll a tömegben és körülötte mintha felgyorsítva mennének meg beszélnének az emberek.

Nem tudom nekik megadni amire vágynak! 
Nem tudok panaszkodni mert nincs mit! Nem értik meg milyen világ van máshol mert az agyukon van egy szűkítő és nem is akarják megérteni. Most látom csak igazán mennyire a génjeinkbe ivódott ez, mennyire a hétköznapok nélkülözhetetlen része a negativitás, illetve a vágy, hogy ugyanezt hallja
mástól is és kapjon megfelelő feedback-et, mert ha másnak is szar akkor jól van! 
Nem tudják elképzelni, hogy miért voltam ott, mit éltem át mit tanultam magamról és a világról, nem hiszik el, hogy vannak olyan emberek akik önzetlenül segítenek.
Nem válaszolok a kérdéseikre. Annyit szoktam mondani, hogy köszi jól vagyok és már jövök is el abból a közegből mert nincs energiám erre!
Van másik véglet is, aki nem így kezdi, hogy na mi van nem sikerült? :)
Érdekes mennyire kiderül sok ember jelleme pár kérdés alapján. Sok kellemes meglepetés ért olyanoktól akiktől nem is vártam, hogy ennyire normálisan állnak hozzám.
Nagyon jól esett, hogy mennyire örült annak az a 4- 5 ember akik amolyan barát félék, hogy itt vagyok mert hiányoztam és szeretnek, nagyon meglepett pl. pár közvetlen főnököm reakciója - éppen csak zacsiemelés nem volt annyira örültek nekem - a rengeteg segítőkész gesztus jól esett, hogy azért van még a vasúton is betyárbecsület.
El sem tudom mondani mennyire jó volt először újra dolgozni ezen a héten szerdán, visszaülni vonatot vezetni! Wáááááá :) Jól esett újra hasznosnak lenni és végre elfáradni! 
Pedig ugyanaz minden, csak az Én felfogásom lett más, sokkal pozitívabb lettem, ez a környezetem is látja, azt mondják fiatalodtam és nyugodt vagyok látszik mennyire kiment belőlem a stressz, hogy nem rugózok minden szaron és kurvára nem érdekel mások véleménye! Hát valahogy így érzem magam!
DE!
Fúr - kínoz-  csalogat - és még erősebben ég bennem, hogy szeretnék ott lenni!! Érzem, hogy ott a helyem mert tudom, hogy helyt tudnék állni és akarok is!
Nem érzem jól magam itt, olyan vad itt minden nincs egy szemernyi tolerancia sem, nincs az életnek "Costumer Service"-e ahol meg lehetne bármit reklamálni vagy megoldani. Nem itt ez van és ennyi!! 
Ezt kell szeretni! 
Anglia maga a "Customer Service"ahol vannak bajok, de vannak megoldások is és van emberség és segítő hajlam!
Sehol sem egyszerű vagy tökéletes, de ott 1000-szer jobban működik! Ennyi!
Érzem, hogy megállnám a helyem mert láthattad Te is megcsinálok bármilyen melót pakolok, szerelek, festek, söprök, akármit - csak nagyon lenyomott, hogy nem jött össze semmi és elvesztettem a türelmet a végére!
Levontam viszont a tanulságot és ezután csak fejlődni próbálok és amint sikerült nyelvvizsgáznom gyűjtök pénzt felszámolom az itteni dolgaim és megyek! 
Remélem 1 - 2 éven belül sikerül.

Erősítem az angolom - nyelvtanárhoz járok, szeretnék letenni egy valamilyen hivatalos nyelvvizsgát (tudom kinn nem ez a lényeg de ha vasutazni akarok, azért jobban mutat majd) jó érzés lesz végre magabiztosan beszélni angolul - nekem az egy nagy célom és büszke lennék magamra. Nagyon irigyeltelek titeket, hogy milyen jól beszéltek mindannyian!
Szeretnék újra neki indulni ennek a dolognak mert érzem, hogy ez az én utam.
Nem tudom még hogyan, minként stb. de menni fogok mert mennem kell.
Most, hogy beleláttam kicsit az ottani dolgokba és elmúlt az ijedtség illetve az a nyomasztó megfelelési kényszer és kínzó várakozás, hogy legalább valami KFC-be vagy valahova felvegyenek,  majd még jobb angol tudással később, amit ott majd még jobban kicsiszolok más lesz az egész!

Nagyon köszönöm nektek az egészet amit értem tettetek, hogy nálatok lakhattam remélem az életben jön olyan szitu mikor Én is tehetek értetek valamit!
Sokat láttam nálatok emberségből, elfogadásból, segítőkészségből, egyszóval sokkal jobb emberré váltam általatok! Tanultam tőletek!

Tőled, hogy elfogadjak mindenkit olyannak amilyen és, hogy jobban nézzek a dolgok mögé mielőtt bárkiről véleményt alkotok! És, hogy jobban szeressem - értékeljem a saját életemet illetve az eddig triviálisnak vélt dolgaimat és magamat is jobban becsüljem meg! Úgy láttam, hogy Te egy ösztönös anyatipus vagy, aki mindenkin segíteni próbál!

Balázstól, hogy mennyire fontos a munka iránti alázat és a kedvesség az emberek iránt, mert baj mindig akad, de akkor sem állhatsz meg, hogy fontos dolgozni rendesen, becsületesen végigcsinálni a dolgokat.
Elfelejtettem, de ilyen voltam Én is régen csak valahol elvesztem a nagy magyar létben olyan 2010 körül.

Nagyon köszönök mindent még egyszer! 
Azért ha lehet néha írjatok mi a helyzet ha bármit kell itt intézni szóljatok! 
Remélem mihamarabb látjuk egymást újra (OTT)  :)"


Kedves Botond!
Én is köszönöm.
Szurkolok.



Szössz

....kicsit előbb jövünk haza - úton voltunk a Balival - lányok fenn, zene szól ezerrel - semmi sincsen kész (pl. szennyes edény) mert mindig mindent az utolsó percre hagynak.
Már jó fél órája kalamolok a konyhában, mire az egyik észleli a "veszélyt" és kissé rezignált hangon lekiált:
- Ki van odalenn?
- Anyád meg én, ki lenne? Ja...mondjuk tőletek el lehetne lopni a házat is...
- Neeeem... azt azért gondoltam, hogy egy betörő nem menne el vécére és nem kezdene mosogatni...

Megnyugtató...

2016. június 3., péntek

Mai elmélkedés

Az egy igazán szürreális élmény, amikor a helyi éjszakai élet turisztikai reklámfilmjét nézve (facebookon) egyszer csak feltűnik az egyik lányod csíkos ruciban, egy üveggel a kezében ahogyan éppen egy asztalon ropja az Attic Bar-ban. :o 


(és nem a Vampos Vagány, hanem Rendes Szerény)








...amúgy én még haldoklom kicsit. A szabim lejárt, a barátok hazamentek én nem gyógyultam meg. Még hétvégére bemondtam az uncsit a melóban, szóval csak hétfőn kezdek, de nem vagyok még jól.
Az elmúlt két hétben el is határoztam - soha többet nem leszek beteg.

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt i...