2015. március 29., vasárnap

Szössz

Szobacsere (alakulócsalád le a nagyszobába), pakolás, mindenki izzad mint a ló...

Zsófi - Mi van pocak?
Olívia - Te beszélsz nekem?
Zsófi - Nekem van mentségem, én terhes vagyok...
Olívia - ...nekem is van..a reggeli muffin...

2015. március 27., péntek

Mai (korareggeli) elmélkedés

(Prűdék ne olvassák el...)


"Nyisd ki a szád kérlek!"
"Nyisd nagyobbra, így nem fér be!"
"Ez még nem elég, kicsit többet próbálj!"
"Nyeld le!"
"Szólj ha elég!"
"Szívjad kérlek!"
"Szívjad erősebben!"


Ezek csak mondatok, nem kell pironkodni...
...ebédeltetés közben hangzanak el a melóhelyen - az a rossz, aki rosszra gondol (remélem, minél többen).

Nem mindegy milyen kontextusba helyezzük ugyebár.

Tudom, hogy egy idióta vagyok, de tegnap hangosan felröhögtem egyik páciensem etetése közben...
...tuti (ahogy ismerem őket) hogy némelyik anyó is elgondolkozott ezen már magában...
...mármint, hogy a mondatok ugyanazok, csak azok a fránya körülmények...



2015. március 24., kedd

Érdekes az a tapasztalás amikor a gyerek online science (tudományos) quiz-t játszik a számítógépen.
Ha megakad, felolvassa nekem (én vagyok a háttértámogatás) a feleletválasztós kérdést persze angolul.
Én próbálok kilépni a könyvuniverzumomból, egyszerre értelmezni, gondolkozni és válaszolni (ehhez nagyon értelmes, tátott szájas, guvvadós szemű arcot vágni) mire rámszól: "időre megy ááám"
"Bakker kell azért pár másodperc, sose tanultam tudományt angolul..."
"...én meg magyarul..."

Tanulságos. ;)

Tegnapelőtt a "kicsi" tizenöt lett. A nagylány meg tegnap le se írom mennyi...huszon...

Phhhh...
Nézőpontot váltottam így negyven évesen (najó, majd júliusban). 
Nem úgy nézem, hogy öregedem, hanem úgy, hogy mindjárt itt a felszabadulás ideje.
S akkor aztán ide nekem a fél világot.
Leteszem a cigit, - azt a napi négyet - most tényleg. Bali megcsinálta, én is meg tudom.

Szeretnénk kicsit hazamenni a nyáron - ha sikerül az összeget félretenni - a töki persze jön velünk, meg a legjobb barátnője. 

A tizennyolc év felettiek már más utakon járnak (jó, Olívia még csak októberben tölti, de már oda sorolja magát).

Gyagyás dolgok jutottak eszembe. Hülyeségek amiket majd szivesen csinálnék, amikre sose jutott időm. Egyelőre titokban lelkesedem, milyen jó lenne például óriási  jigsaw puzzle-t kirakni a szőnyegen.
Se pénzem nem volt rá soha, se idő, meg úgy nem lehet, hogy az egyik megeszi a másik meg rágyalogol és akkor még a kutya bent sincs.
Venni egy óriás rajzfüzetet és lefirkálni ami a fejemben van. 
Írni sokat. Énekelni - nem tudom hol mondjuk, zenét hallgatni (még ha apa szerint az nem is zene némelykor).
Stratégiatársast játszani meg startrekonline-t.
SOK rejtvényt megfejteni SOK könyvet kiolvasni.
Utazni. 
Óóóh...hajózni menni. (Nem repülni túl sokat.)

A gyerekek felnőnek, én meg gyerek maradtam (a férj is - egy kissé hisztisebb óvodás - de a férfiak sose nőnek fel ez alaptézis).

A héten elmegyek a babbacombe-i charity shop-ba és veszek egy doboz puzzle-t.


2015. március 16., hétfő

Mai elmélkedés

Az történt, hogy gyerek lefújogta a citrom-lime jamet amit a pirítósomra kentem (alatta vajjal természetesen). Benyomtam egy falatot a szájába. Összerágta, lenyelte. Mondtam neki: mostantól lehet leszólni.

Most többet kell vennem.
Látom, hogy fogy, de hülyének vagyok nézve.
Mindenki titokban eszi, de be nem vallaná senki, hogy rohadtjó.
Képmutató banda.

2015. március 15., vasárnap

Szössz

...előítéletek...hmm, vagy inkább utóítéletek...

Négy különboző nemzetiség képviselője volt az asztalnál a nővérszobában: angol, olasz, egy lengyel az ügynökségtől és én. 
Az új nővér (szintén angol) belépve és a beszélgetésbe kapcsolódva a lengyelhez fordul:
- Ohh...are you Polish? We have another one...- és mutat rám.
Mire Donna kollégám felháborodva rászól.
- She is NOT Polish you doughnut! She is Hungarian! For god sake! She is too nice to be Polish! 
(-ohh te lengyel vagy? Van nálunk egy másik is...
- ő nem lengyel te "fánk"! Magyar! Az isten szerelmére! Túl kedves lengyelnek! )


2015. március 14., szombat

Szössz


Útban voltak ezért a fotelba dobtam egy medvét és egy elefántot - az egyik páciensem két plüssállatkáját. VÉLETLEN (nem röhög, nem kételkedik) elég hülyén úgy estek oda egymás tetejére... úgy nézett ki mintha a medve éppen meghágná az elefántot.
Még az Alzheimeres betegem is elkezdett vigyorogni, na meg én is. Infantilis tudom, de abban a helyzetben én éppen a Mandy reakcióján mosolyogtam...mármint azon, hogy ő hogy vigyorgott.

Az egyik legudvariasabb, legszerényebb és legkimértebb munkatársammal dolgoztam, színlelt felháborodással szólt:
- Do not do this... it is obscene, and...they are not even the same nationality...
(Ne csináld... obszcén és...nem is egy nemzetiségből valók...)


Egy másik alkalommal katéterezés kapcsán ugyanennél a mamónál:
- Open your legs and relax...
- Ooh. . . I can not remember when was the last time when somebody told me this...
(- Nyisd szét a lábad és lazíts...
- Oh. Nem is emlékszem mikor mondta ezt valaki utoljára...)

Joan nyafog...
- Help me...help me now...
- I will coming Joanie, give me five minutes please. Just want to finish my task.
- No.. Help me now, because you go home soon and then just a Gestapo will be with me
- ????
- Kate and Jeanette
(Segíts.. segíts...most...
-Jövök mindjárt, adj öt percet, csak befejezem amit elkezdtem.
-Nem. Most segíts, mert nemsoká elmész haza, és csak a Gestapo marad nekem...
- ????
-Kate és Jeanette)

Reggeli öltözködés 
- Look... this is the same size bra what I always wear in my whole life - they just empty now... give me a pair of socks darling, George will be there in the dining room today.
( - Most nézd meg... ez ugyanaz a méretű melltartó amit egész életemben hordtam - most üresek... adj egy pár zoknit drágám, George is ott lesz ma az ebédlőben.)

Demencia és Alzheimer a két jóbarát(nő):
Molly - Lizzy was so rude at lunchtime today...
- Won't you sit with her tomorrow?
Molly - She will not remember tomorrow...does not matter... I won't remember either.
(Molly - Lizzy nagyon durva volt ma ebédidőben...
Nem fogsz holnap vele ülni?
- Nem fog holnapra emlékezni...nem számít....én se fogok.)

Szóval ezért.
Szépek, édesek, bölcsek és nagyon öregek. Ez a kis nótacsokor volt mára.

Túl sok volt a halál az utóbbi hetekben és az élet vége nagyon-nagyon szomorú.
Mindenkinek jut egy-két elmorzsolt könnycsepp, Nimoynak is jutott...hát mit tegyek? Ilyen hülye vagyok.
Minden emberi életnek kijárna az egy perc csend is...
...miután csak öljük egymást folyton - némaságba is burkolózna a világ.





2015. március 11., szerda

Show must go on

Az úgy volt, hogy hazajöttem hulla voltam a rohadt nehéz délelőttől és rosszkedvű, mert Joanie készülődik lassan a nagy útra. Ma összesen két mondatot beszélt, azt mondta, de jó, hogy ott vagyok és vigyem haza a rongymacskát.
- De nem mehetsz még, nem lehet...
- ...menni akarok...

A műszakom végére már nem volt magánál, csak aludt, nagyon mélyen...egyre méllyebben.
Beültem hozzá, megsimogattam a kezét, már romlik a keringése, hideg volt.
A homlokára nyomtam egy pusznyákot, felkaptam azt a hülye macskát és eljöttem.
Még mindig a táskámban van, képtelen vagyok elővenni, pedig ki kéne mosni, tiszta zabkása a szőre...

Hazaérvén még benyomtam a kaját a sütőbe, a ruhákat a mosógépbe, de úgy megviselt ez a nap, hogy beszélni se volt kedvem...és akkor jöttek a gyerekeim.
Tami elővette megint a "nyulat teknőst vagy legalább egy aranyhalat" lemezt, meg a "persze minden osztálytársának van saját állata" témát. 
Nagyon nem volt idegrendszerem emlékeztetni, hogy egy teknős már kinyíródott nálunk, mert Domestos-szal takarították ki a terráriumát mikor nem voltam otthon. Negyven hörcsög és néhány tengerimalac is megboldogult már a családunk gondoskodása alatt, pedig eléggé odaadóan neveltem a gyerekeimet a felelős állattartásra...
Az akváriumi hanyattúszóbettát is sunyiba cseréltük le egy másikra és apának bemagyaráztuk, hogy csak lefogyott egy kicsit, és a farkát a vitorlások csipkedték rövidebbre...
Nem voltam képes elmagyarázni, hogy alapjában véve lehet teknőse, akár nyula is, de meg kell várni míg ez a lüke terrier a nagylányékkal elköltözik, mert úgy beindul a szagoktól, hogy szét fogja szedni a szobaajtóját...Tami úgyis csak legyintene, mert nem értek én semmit se...
Olívia besértődött, mert nem volt kedvem megvarrni a sálját, megmagyarázni, hogy miért nem volt, pedig mennyit segít (tök igaz), ma is megpucolta az összes krumplit mire hazaértem...nem értek én semmit...
Zsófinagylányék végre kicsit egyenesbe kerültek, és megrendelték a kiságyat is, örülni viszont ma nem nagyon tudtam velük, gondoltam majd holnap kiörvendezem magam...
Nóri az új cipőjét mutogatta, ami szerintem rém ronda és ezt majdnem meg is mondtam neki...jaj anya, te már nem érted ezt - jönne a válasz...
Anyu a skypeon észrevette, hogy nem vagyok teljesen magam, de nem volt kedvem elmesélni semmit se, úgyhogy elköszönt hamar, majd holnap beszélünk, de holnap se fogom elmesélni mert anya úgyis csak legyintene és nem értene semmit...
A férjem ezerrel magyarázta mikor hazaért, hogy milyen profi fotósállványokat látott nekem, meg hogy csekkoljam le a neten a bluetooth-os billentyűzetet az ipadhoz, de én csak arra gondoltam ki kell írnom magamból ezt a sok dolgot, mert belémfeszül teljesen...

Aztán amikor kijöttem a zuhany alól, a folyosóról benézve az iszonyat hangzavaros szobába, már készülődött a számra a csúnya mondat: p...ába már legalább az ajtót...
...de csak álltam ott előbb mosolyogva, aztán nevetve-szégyenkezve...
Az a két majom, Olívia meg a Tamara a gangnam stylera táncoltak egy szál pólóban meg bugyogóban...a kutyával...meg egy plüss mikewasowskival amit tavaly pecázott a Bali a bazárban
....volt egy látvány

Szart akarok én!?
Minden tökéletes.
Legalábbis a dühömet már kisírtam és nekiláttam megvarrni sálat.

2015. március 7., szombat

Szössz




"...de miér nem csak a hasam nő?
Akkora seggem van már mint egy ki..szott templom, még az ének is visszhangozna benne!"


--------

Egyébiránt a gyermekvárásunk rendben halad.
Zsófilány nem szokott rá a romantikus filmekre, nem hívja a gyerekét pocaklakónak, nem teszi ki az ultrahangos belsejét a fészbukkra, nem érez késztetést csipkeerdőbe burkolózva a meztelen hasát fotóztatni (ez a hülyeség is az amcsik miatt van, asszem még brúszviliszné kezdte).
Semmi egyéb viselkedési anomáliát nem mutat kivéve, hogy extrém érzékeny, de szerintem nem jobban mint eddig. Mindig ilyen volt.

Vannak ilyen általános tünetei, hogy egyszer csak felkiált "meggyespite" , vagy "töpörtyűkrém" (Angiában mindkettő egzotikum kategória), de csináltam neki meggymártást is már, mert anyám küldött meggyet. A következő csomagban meggyfa jöhetne, mert kb. harminc üveg befőtt már elfogyott.
Tehenet is kéne szerezni, vagy legalább bérelni és belógatni a tőgyét a konyhaablakon, mert nyolc litert fogyasztunk/ negyvennyolc óra.

Szóval a kép a jövőre nézve: meggyfa alatt Zsófi tologatja, nevet a gyerek, bőg a tehén, kabrió az udvarban - apa kocsithajt (és takarítja) kutya a fán a mókus után, Tami fest, Olívia ugrókötelezik (számlálós az egyfontosból), Nóri telefonál, a gyönyörű gazvirágos kert közepén meg én ülök a horgolásommal és gyönyörködöm a családomban: szóval mint egy Teszveszváros, csak nincsen benne malac alakú tűzoltó, meg medve alakú rendőr...
(Jah..és mindenki TEJET iszik.)

Kell venni egy szelfisztikket...

2015. március 3., kedd

Hétfő

Van az az általános nézet, hogy micimackó - mint minden medve - a hétfővel.
Hogy szar...meg, hogy fáradt, szottyadt, szomorú mert újra meló van, rabiga, vissza kell rázódni a hétköznapokba, felvenni a munka ritmusát. Utálatos.
Na ez nálunk nincsen így. Kereskedelem, egészségügy, rendőrség, tűzoltóság, vendéglátó- és szállodaipar, szolgáltatások (fodrász, kozmetika, pedikűr-manikűr,) taxisok, szállítmányozás, buszsofőrök, pilóták és légiutaskísérők, masiniszták, meg a többiek, ellenőrök, parkolóőrök, diszpécserek, telefonos ügyfélszolgálatok, kultúra (múzeumok, színházak), a legtöbb média...szóval van rengeteg ember, akinek a hétfő csak egy nap a sok közül. Ezek az emberek azok, akiknek a munkája a  (néhány kivétellel: nem gondolom, hogy nagy gáz lenne, ha valaki nem tudna vasárnap délután műkörmöt csináltatni, vagy múzeumba menni) legfontosabb minden szempontból - gazdaságilag, társadalmilag, tágabb körben és egészen szűk családra levetítve mikrokörnyezetileg is.
Na ez a bevezető el is ment most ebbe az irányba, pedig csak a saját hétfőmről akartam írni, én sem gondoltam, hogy a társadalomnak ekkora részéről van szó. Ha belegondolok, egy harminc negyven százalék olyan kiváltságos (plusz a diákok persze) hogy minden hétvégéje szabad legyen. A társadalom fele simán dolgozik szombat-vasárnap.
Itt a mi városunkban szerintem ez a szám hetven-nyolcvan százalék is lehet szezon alatt.

Térjünk vissza az én hétfőmre.
Kezdődött azzal, hogy vasárnap a délutános műszakom egykor kezdődött volna, de előbb behívtak, mert kevesen voltak...blablabla. Bla. Bla.
Bla.

Bla.

Bla.

Ja. Ha szerényen fogalmazok: eléggé kidolgoztam magam. Este féltízre értem haza, reggel hétkor meg mentem vissza. Ezt úgy nem annyira kedvelem, mikor délutánt követően délelőtt megyek, az egész olyan, mintha ott töltenék egyhuzamban egy napot. Namindegy.
Átlagosan egy kissé rezignáltabb vagyok, de nem szokott ebből gondom lenni, főként, hogy tulajdonképpen nekem a hétfő a péntekem, hisz a kedd és a szerda általában a szabadnapjaim.

Az elmúlt vasárnap viszont bakker bla, bla, bla...
Bla.

Bla.

Tegnap reggel tehát borzasztó zsibbadt aggyal, csapzott fejjel kezdtem.
Első körben a hetes szobában a nénike reggelit kért. Mivel nincsen konyhaszemélyzet a héten reggelente, (bla, bla, bla beteg, szabin van bla, bla, bla,) nekünk kell azt is még...
Tálcára készítem: kávékiöntő, tejkiöntő(cske), cukor, csésze, tányéralátét, müzlistál. 
Rizspehely a tálba.
Merem az instant kávét a bögrébe, abban a pillanatban már meg is kérdeztem magamtól: vazze micsinász? Sebaj, átrakjuk, víz még úgyse ment rá. Öntöm át a hűlye kávéport a kiöntőbe, fele mellémegy. (Vazzemicsináász?)
A fehér tálcát a fehér csipkésszélű(kib..szott) tálcapapírral egyetemben beborítja a fekete por...
Le nem pakolok mindent róla mégegyszer.
Kávépor marad a tálcán, a rizspehely fele is csatlakozik hozzá. (Vazeeemicsinááász?)
Mindezt egy rövid fújással intéztem el. Nem sikerülhetett volna tökéletesebben, minden öt kávészemcsére jutott három szem pehely.
Ekkor ér oda a főnök. Ránéz a tálcára, kikerekedik a szeme. Szó nélkül a forróvíz automata alá tart egy bögrét, két kanál kávéval megkeveri a kezembe nyomja és azt mondja.

15 more minutes in the staffroom. Go.

Bárcsak inkább hazaküldött volna mert ez még bőven csak a kezdet volt!



Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...