2015. január 29., csütörtök

Hajrá

Vettem horgolótű-készletet és két fajta fonalat. 
Világos szürkésKÉKet ( ;-) ) és fehéret, megpróbálkozom egy kis takaróval az új jövevény részére.
A korom már megvan hozzá, szóval belevágok...

2015. január 28., szerda

Ülünk a Brody's-ban...

...épp az angol reggeli végénél járunk.
Szól a Michael Jackson, az asztalon a kenyérpirító épp kidobja a Bali utolsó pirítósát. 
Az illata keveredik a palacsintáéval, majd konyhából áradó sültszalonna és tükörtojás úgy körbefonja, hogy az orrunk egy idő után már nem tudja szétválogatni...
Felöntöm tejjel a teámat. A Bali hoz még két tiszta villát a palacsintához, közben én az embermagas polchoz lépek és válogatok az öntetek között. Ő juharszirupot kér, én toffee mellett döntök. A zene változik: Kylie Minogue, de ez se ma volt...

- Te nem érzed úgy néha, mintha itt megállt volna az idő? Olyan tökre mint a kilencvenes évek. Nem csak a zene...úgy az egész. Az emberek, a nyugi, ez a bisztró, a tengerparti napozóágyak...minden.
- De. De tetszik. Ezeknek az angoloknak is tetszett, hát ottragadtak. Nem kell mindennek folyton változnia, nem kell mindenkinek a XXI. században élnie, ha a XX. is jó volt...
Persze biztos az is közrejátszik, hogy itt messze vagyunk...mindentől....meg amúgy is divat a retro. Nem kell tudni azt senkinek, hogy nem a trend miatt ilyen, hanem mert ígymaradt... ;)

Szössz

...hát ez a Sarah


"Szar a Sarah kompjútere"

"- Háh...ez olyan japános lett...
- Micsoda?
- A névjegyzékbe amit beírtam: Hannah húga Sarah"




2015. január 24., szombat

Ez a MÁSODIK bejegyzés ezen a héten

Mindig akkor jön valami jó, mikor már hullafoltok jelentkeznek rajtam.

Az elmúlt pár hétben ááhhhh...hagyjuk, viszont a beosztást végző kollégám elszámolt valamit (én meg lusta vagyok fejben tartani) és talált még három nap szabit nekem. A maradék egy hetemet már előjegyeztem március végére, úgy gondoltuk ennyi. (Itt a szabiváltás áprilisban van, szóval akkor nullázódik és ki kell venni a maradékot, mert nem fizetik ki.) 
Múlt hét végén néztem a beosztást, erre a hétre a vasárnap és hétfő volt összesen beírva munkanapnak. Öt egész napot itthon voltam (három szabadnapom és két szabi). Ma üziben kérdeztem a Lisát, miújság a jövő hétre? Vasárnap kezdem a hetet a szokásos délutánnal, és ha nagyon elfáradnék sem kell aggódnom, mert hétfőn és kedden megint szabadnapom van. A legjobb az egészben, hogy van még további egy nap plusz, ami szintén be fogja aranyozni az egyik hetemet.

Szar nekem mi?
Így a gyerekek meg a férj nélkül egész más ám itthon lenni, mint a Karácsony előtti konyhaműszakban.

A héten kiolvastam KÉT könyvet, egy további még folyamatban (az angolnyelvű), de asszem nekiesek egy újabbnak a hétvégén csak mert van egy a polcon, amire a nyálamat csorgatom másfél éve, és tudom, hogy ha elolvasom, kb. két újabb évet kell várni a következőre.
Elolvastam továbbá vagy hat fotómagazint, az összes maradék magyar rejtvényemet megfejtettem. Kitakarítottam, felszámoltam a szennyest, minden nap finomakat főztem, kipörgettem a Plants VS Zombies 2-t. A nővér adminisztációs útmutató rém unalmas, de belefogtam abba is.
A bőröm mint a babapopsi, a körmeim rendben, a hajam tartós még Taft nélkül is. 
Voltak ilyen varrással kapcsolatos hirtelen ötleteim is, de arra már nem találtam időt. A karácsonyra kapott Canon fénycsapdát sem sikerült még kipróbálnom, mert ahányszor nekiindultam vagy szélvihar, vagy eső kerekedett, sokszor a kettő együtt. Rémesen szeles ez a tél. Megvárom a masinával a tavaszt.

A hangulatom néha ugyanolyan borongós mint az időjárás, ezen az sem segít, hogy az orchideáim újra kezdték a virágzást az ablakban. Ők már tudják, nincsen egy hónap se a télből, itt február közepére már elég rendes idő szokott lenni, krókusz- és hóvirágszőnyeggel.
Ilyenkor ismételgetem magamnak: van idő, minden megvár, fiatal vagy, mitaggódsz, bakker fényévekkel előrébb vagyunk mindennel már így is.
Igaz. Néha még elkap ez a haragszom érzés, de egyre ritkábban.

Jah... és ez második bejegyzésem a héten.
Ti meg rám se pipáltok.;)
A számlálóm mindjárt eléri a százezret. Az sok vagy kevés nyolc év alatt? Mennyi ebből a spam? Vagy nincsen olyan?  (Najó nézzük négy évre, előtte a kutya se járt erre.)
Hányan vagytok itt egyáltalán? 
32 voltam akkor.
A nyáron meg 40 leszek. Bakker. Leragadtam 23-nál. 
Inkább a családnak okoz problémát az éveim száma, mert egyre több idő kell nekem a fürdőszobában.
Hamarabb büdösödöm (főleg a melós napokon), a szőr sem korlátozódik többé meghatározott helyekre, legyőzvén a határvonalakat egyre olyan helyeken bukkan fel, hogy minden hónapra jut az új felfedezés izgalmából. Az élet kárpótol, ugyanis szarkalábakról és ráncokról nem számolhatok be, ez kétségtelen.
Mondhatni, az évek száma több dologgal is egyenesen arányos, esetemben olfokkal és szőrszálakkal.
Amúgy meg, kövezzen meg bárki érte, tetszik ez a szám nekem.
40
Talán mert jobban érzem magam, mint amikor harminc voltam.

Puszpá


(Az nagyon Margaretes lenne még ebben a korban, ha megtanulnék horgolni? Teljesen odáig vagyok a granny square -es takarókért, de iszonyú drágák. Már hallom a férjemet ahogy mondja nekem: "Hülye sváb!" :) )


2015. január 20., kedd

Time lapse

Jövünk és megyünk. 
Egy egészen sarkos példával egy három perces kisfilmbe beleférne egy élet.
Három anyókám elszenderült a múlt héten.
Az egyikük 105 lelélt év után.
Belegondoltál? 105 évig hányat ver a szív? Hány lélegzet vezetett el odáig, hogy az egyik a végső legyen? Mert effelé haladunk. Minden egyes lélegzettel közelebb.
Mit számít kik vagyunk? Ugyanaz a töpörödött mamó, a megszülető kicsi gyerek, a huszas éveiben a tengerparti kávéházban az udvarlójával üldögélő lány, az asszony aki gyermekeivel a háborúba igyekvő férjéért és édesapjáért retteg. Egyikük sosem jön vissza. Ugyanaz, aki két gyermekét is siratja a négyből, aztán temeti a szüleit is. Ugyanaz, aki eztán nagymama, dédmama, ükmama, végig ugyanazokkal a szívdobbanásokkal. Szegény kicsi izomköteg végre megpihent.
 
Mi az ami számít? Barátság? Szerelem? Tetteink? 
Mittudomén.
Mindenki csak egy levél a fán. Kipattanunk, növekszünk élünk.
Egyesegyedül annak az ágnak a végén, mégis sokadmagunkkal zöldellőn lengedezünk a szélben, álljuk az esőt, a tornádót, gyógyulunk hernyórágta sebeinkből. Néha más levélhez dörgölőzve elmerengve bámulunk, ahogy mögöttünk új levelek növekszenek.
Lüktetünk, lélegzünk, nedveink keringenek.

Aztán egyre több a barna pötty. Megroskadunk, összemegyünk, rojtosodunk.
Már nem táncolunk olyan szépen a napfényben. Életünk derekától sokszínben pompázva bíztatjuk magunkat, hogy napról napra újat hozunk.
Még örülünk kicsit minden langyos napnak ami jut és időről-időre fohászkodunk, csak túl nagy vihar ne jöjjön már.
Egyszer viszont végérvényesen, összeszáradva, egyszemként - ahogyan jöttünk - hullunk el a mélybe, hogy a többiekkel egyesüljünk egy végső nagy ölelésben.



Azért apámnak küldtem egy szerető halk üdvözlést...hátha találkoznak.


2015. január 18., vasárnap

Mára ennyi

“The only thing standing between you and your goal is the bullshit story you keep telling yourself as to why you can't achieve it.” 

/Jordan Belfort/

(Az egyetlen dolog, ami közted és a célod között áll nem más, mint az a szar sztori, amit magadnak adsz elő miért is nem tudod megvalósítani.)

Na ezt a filozófiát próbálom abszolválni erősen.

Proliváros

- How was your holiday Kate?
- Well ...  I had my cat, my cigarettes and the Jeremy Kyle Show. Could not be happier. 




( - Milyen volt a szabadságod Kate?
- Hát... Macskám, cigim, a Jeremy Kyle Show (kb. Mónika Show pepitában). Nem lehetnék boldogabb.)

Én vagyok a hülye mert kérdezem...
Tán múzeumi beszámolót vártam?

2015. január 7., szerda

Egy régi ismerős érdeklődött üzenetben, hogy vagyunk, mi újság?

A férj válasza:

Köszönjük szépen jól vagyunk :-)
Jobban élünk mint 4 éve, tolmács sem kell, nem kérünk. Gyorsan haladunk az ingyenes autópályákon... drogteszt nélkül... vásárolni ...Vasárnap
szóval minden OK ;-)


Tegnap este a DunaTV-re keveredvén (neten) beleszaladtunk az angol (amerikai) nyelvű, magyar híradóba.
Peacock Talent Show...
Még ma reggel is kacarásztunk.

2015. január 5., hétfő

Kezdek visszatalálni magamhoz.
Rádobtam még egy lapáttal tegnap azzal, hogy nekiláttam a hajamnak.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha padlóra kerülök kicsit, változás kell. A hajam az a formátlan bozont mindig kétségbe ejt, ezért első körben mindig rajta állok bosszút. A férj szerint tanárnénis lett a végeredmény, de szexi fajta.

Teljesen kiismerhetetlen vagyok a önmagam számára. Kezd a hobbimmá válni ennek a nőnek az elemezgetése és most arra jutottam, hogy a fene se ért semmit se.
Az érzéseim csaponganak. Jó nekem(künk) így,  vagy nagyobb társaság, barátok kellenének?
Az állandóságot szeretem e jobban, vagy a változást?  
Azoknak akiknek ez nem tiszta pl: vegyek új kanapégarnitúrát, vagy ragaszkodjak a kiült kockásomhoz, (a férjnek egy másik fajta zöld tévézős van). Hagyjak mindent a fenébe, vagy rámoljam át az egészet megint?
Úgy emlékeztem, hogy megnyugvós, belekényelmesedős ember vagyok, erre most meg kiderül, hogy költöznék, mert nagyobb szekrény kell a ruháknak. Azért a kockaüveges ablak hiányozna. El kéne menni egy másik kockaüvegesbe.
Basszus most esik le, lehet, hogy ez valamiféle kapuzárás? Jön az unoka, meg negyven leszek a nyáron meg ilyenek...
vagy lehet, hogy csak azért van, mert a gyakorlatias énem mondatja velem: menni kell, amikor a klotyón ülve a kislavórt tartom a fejem felett (megvan a kép? Csak kérdezem..) mert csepeg a víz a fenti fürdőből? Mondjuk az jó, hogy pont a wc felett csepeg...péntek óta...csak ugye itt hétvégén még a háború is szünetelne...
A szakik szerintem úgy vannak vele, a csepegés is eláll arra a két napra.

A héten próbáltam elnyomni ezt a filozofálgatós énemet és belebújni a karira kapott hiperszuper kamerám felhasználói utasításába. 
Az összes fotós oldalon elolvastam mindent, amit esetleg eddig még nem - rekeszértékekről, záridőről, fehéregyensúlyról, érzékenységről, mindezek kombinációjáról a különféle objektívekről, azok fényerejéről. Mit mondjak? Nem lettem sokkal okosabb, gyakorlat teszi a mestert, szóval nekiugrok. Biztos lesz néhányszáz szar képem először, de optimista vagyok. Tudom milyen képeket szeretnék majd készíteni, ha kiismertem őuraságát.

A Karácsony amúgy egészen jól sikerült. A vacsora közben még csend volt a teli szájak miatt, aztán egyre erősödő hangzavarban ugyan, de lejátszottuk a karácsonyi kvízt az ajándékbontás után, amivel Olívia lepte meg a családot. Rendesen power point bemutatót csinált tévére kötve, még nyeremény csokiba is beinvesztált. Volt benne film, zene, történelem, humor persze valami módon az ünnephez kapcsolódva. A nyereménycsokit elosztottuk, de annyira belejöttünk a kvízezésbe, hogy ezek után filmidézetes kvízt is játszottunk aminek éjjel félegykor apa horkolása vetett véget.
A kacsa, pulyka, hal, töltött káposzta és több vagonnyi sütemény elfogyasztása után egy jó darabig csak lélegezni kellett, úgyhogy más nem nagyon történt.

Jelen pillanatban anyám üzenetét elemzem, ugyanis ébren sem lennék (álmodnék tovább arról a helyes papucsról) a tegnapi ultrahard műszakom után, ha a még nálam is okosabb telefonomon a messenger rám nem pittyen:

Anyám: -hahó
Én: -Mimami? Most kelek. Jótalutttam...
Anyám:- Elmegyek a postára.

Egy darabig ellesszek ezzel asszem.
Ilyen..."tetszőleges jelző" ...család vagyunk.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...