2012. augusztus 28., kedd

Túl az első két munkanapon

Az első napom a munkában (hétfő) 7:45-15:00 ig tartott, a második nap ugyanazzal a kezdéssel, de négyig.
Elsőre nagyon elfáradtam, de a mai nap már egy kicsikét jobban telt. Lassanként kiismerem magam az otthonban, ma már kicsikét önállóbban dolgoztam mint tegnap, és bátrabban beszéltem. Sokat kérdezgetnek engem, ez, vagy az hogy van Magyarországon, mindenki nagyon érdeklődő.
Teaszünetben kifaggattak, miért is jöttünk el otthonról. ...well this is a long story :D, de mindenki tudni akarta, hát meséltem vagy fél órán keresztül. Kikerekedett szemmel hallgatták végig. Mindenki egyetértett abban, hogy nem volt szokványos életünk. Mindenki azt mondta, most már ne aggódjunk, jó helyen vagyunk itt, most már nem lesz semmi baj. Hát remélem a szentlélek szól belőlük.
Kezdem kissé felfogni a kiejtésüket is (személyenként értve) ma már sokkal jobban értettem őket mint tegnap. A gondozottak többsége nagyon aranyos. Van egy irodalomtanárnő is köztük, ha valamit nem tudok leírni, készséggel elbetűzi nekem, így ma pl. a desszert nevét - lemon meringue - tanultam meg tőle.
Telefirkáltam a kezemet szavakkal, mert nem ismertem pl. nighty- hálóing, beaker - két füles műanyag bögre, szavakat és még néhányat, napi 10-15 új szót biztos tanulok, ez jó kis agytorna.Összesen 36 órát dolgozom hetente, két szabadnap jár. A nővérruha világoskék színű, fehér szegéllyel, viszonylag csinos, szép szabású. Kaptam továbbá névtáblát, és egy ruhára függeszthető órát, tollakat az íráshoz.  Este nem kell elaltatni az mondanom sem kell, de összességében élvezem, hogy nekem is van már napi teendőm.

A férjem iszonyat rendes, (bár ez nem újdonság számomra) reggelente elvisz dolgozni (bár 15 perc séta a munkahelyem), és minden nap úgy időzíti az ebédidejét, hogy haza is tudjon hozni. Ma napközben szivecskés sms-t is kaptam tőle (szerintem büszke rám, és egy kicsit aggódik :D)
A gyerekek is kitesznek magukért, mire hazajöttem mindig meleg tea várt bögrében már az asztalon, és el volt mosogatva. A Nóri a kínais állását most felcserélte, jelentkezett az Imperial**** Hotelbe reggeliztetőnek, felvették most félállásban ott dolgozik - azt mondta, hogy olyan helyeken van izomláza, amikről eddig nem is tudta, hogy létezik ott izom  :D , de nagyon élvezi a munkát. A főnökkel megbeszélték, hogy ha elkezdődik a suli, hetente  hétközben két este vacsoráztat, és egy szombaton reggeliztet. Nagyon csinos a fekete pincérruhában.
Most mentek az apjával bankszámlát nyitni (a kínaiban kézbe fizettek), rém büszke magára - joggal.
Néha elképedek milyen rendes kölyköket neveltünk.

Boldog vagyok.

2012. augusztus 21., kedd

A próbanapom jól sikerült, eltekintve attól, hogy borzalmasan elfáradtam, de inkább csak agyilag.
Reggel háromnegyed nyolctól délután kettőig voltam, ami nem hosszú idő, de a folytonos gondolkozás és beszéd leterhelt.

Reggel egy 15 perces eligazítással kezdenek, ahol engem is bemutattak - legalábbis a délelőttös személyzetnek. Tudom, belejövök még a munka mindennapjaiba, de egyenlőre sok volt az információ ami elöntött óráról - órára. Igyekeztem mindent bekebelezni, de így is a felét elfelejtettem annak amit érzésem szerint meg kellett volna jegyeznem. Három team dolgozik - ápolói, takarítói, konyhai.
Maga az intézmény olyan, amilyenre számítottam. Kicsi, családias légkör, szép, világos barátságos kórtermek virágos függönyökkel és az elmaradhatatlan angol fotelekkel - már persze a betegágyak mellett. Minden szobában a falon tévé, az ágyak liftesek, hívó - és sürgőssgégi csengőkkel stb. A munkahely környezeti és eszközös körülményei messzemenőkig biztosítottak. Két emeleten kb. 15 kórterem, lift és mozgássérültek által használható lépcsőliftek vannak. Tágas ebédlő, és egy szép társasági télikert is van pihenbésre, olvasgatásra.
A munka eléggé intenzív, de nem túlságosan megterhelő, a reggeli "hajtás" után tíz - féltizenegy felé egy negyven perces pihenő - melyet a staff room-ban kell (! kötelező a pihenőidő) eltölteni. Ekkor a szakács egy pirítóssal, marmalade-del, lekvárral, vajjal gazdagon megrakott tálcát hoz, valamint teát és kávét. Ekkor reggelizés és teázás közben történik a további napi teendők megbeszélése, plusz a javaslatok, ötletek, segítség kérés egymástól stb. A pihenő után tovább folyik a munka, néha főnöki, vagy orvosi vizit is van a betegeknél. Én egy kötözésnél segédkeztem, eközben jól ki is faggattak mindenfélét kérdezgettek.
Ebédidőben mindenkitől - tőlem is - megkérdezik külön, kér e ebédet, illetve melyik menüt szeretné.
Tulajdonképpen idillinek hangzik így a munka, de ne felejtsük el, én még csak egy napot voltam, és inkább mint megfigyelő vettem részt munkában. A neheze majd ezután jön szerintem.
Amikor csak hozzám beszéltek, megértettem mindent, ha kérdeztek válaszoltam legjobb tudásom szerint. Viszont a reggeli staff gyűlésből és a délelőtti pihenőidőben történt beszélgetésekből jó ha a 40 százalékát megértettem. Majd belejövök ebbe is. A betegek nagy része fekvőbeteg, talán öten hatan vannak akik mozgásképesek, és pl. az ebédlőben ebédelnek.  A többieknél idővel ez a cél, gyógytornász is jár mindenkihez, hogy mielőbb lábra állhassanak. Három beteg van, aki nem fog már lábra állni, egynek mindkét lábát amputálták cukorbetegsége miatt, a másik kettő pedig már nagyon, nagyon öreg. E három közül is csak egy, akivel nem nagyon lehet kommunikálni sem már. Az otthonban mindösszesen három férfi beteg van, hiába a nők tovább élnek itt is. A betegek is kedvesek és segítőkészek voltak, a legtöbben mosolygósak, udvariasak, és mindent hatszor megköszönnek. Az adminisztráció elég sok, de azthiszem megbirkózom vele, tekintve, hogy majd mindenre táblázataik vannak, ill. a műszak végén van egy néhány mondatból álló összegzés amit meg kell írni - egyet már én is írtam, diktálás után (szerintem azt akarták látni, tudok-e helyesen írni, vagy úgy egyáltalán írni) - ha tudnák, hogy írni és olvasni sokkal jobban megy, mint beszélni....hát mostmár majd tudni fogják.
Mindenki, de tényleg mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velem, főként a főnökasszony - akit ezen túl Mrs. Miller-ként fogok emlegetni - de a leendő munkatársak is mindent ötféleképpen elmagyaráztak.
Kaptam rengeteg dícséretet - pl. ilyenekért hogy értettem nem szokványos szavakat is pl. epidemic (járvány), vagy abuse, bullying (bántalmazás, megfélemlítés).
Összességében véve tényleg nem kellett volna annyira paráznom mint amennyire  - de ezt ugye hiába is mondta bárki is előre, aki fél, az nem tudja magának egyszerűen megparancsolni, hogy ne féljen - ha ez ilyen egyszerű volna, én is örültem volna. Még a pozitív tapasztalatok után is néhány hétig ellenállhatatlan vágyat fogok érezni a reggeli vodka után - persze kizárólag mint feszültségoldót alkalmazva :D  .

A műszak végén számtalan kérdést szerettem volna feltenni még, de már kimerült a fordító az agyamban. Mrs. Miller azt mondta,  menjek haza, aludjak rá egy hétvégét, utána,  ha még mindig akarom az állást - gondokozzak el, hogy part time-ban (részmunkaidőben) vagy full time-ban (teljes munkaidőben) és hogy milyen napszakot vállalok, és hétfőn reggel telefonáljak.
Nos nappalt vállaltam teljes munkaidőben (ez délelőttös és délutános shift-eket jelent). (Az éjszakai munka nem nekem való, éjfélig abszolút nem alszom sosem, de éjjel egy óra után hasznavehetetlen vagyok.)
Tegnap délelőtt elmentem a paksaméta papírért amit ki kellett töltenem - jelentkezési lap, bakszámla és IN adatlap, CRB kérő adatlap (erkölcsi bizonyítvány), egészségügyi lap stb. ezeket ma vissza is vittem.
Várok még egy hívást ma vagy holnap, hogy a héten melyik napon kell mennem egy napos tréningre - amely az adatkezelésről, titoktartásról meg mindenféle dolgokról fog szólni.
A munkát hétfő reggel kezdem.

Kicsikét elgondolkoztam azon, hogy bár örülök, hogy munkát találtam, az én kis védett, emberektől mentes világomat meg kell osszam másokkal, újra nyitnom kell a világ felé, és én már úgy megszoktam a saját gondolataim társaságát, hogy remélem nem lesz ez túl nehéz.
A következő ötéves terv:  egy évet adok magamnak, hogy folyékonyra fejlesszem a nyelvtudásomat, egy évet arra, hogy kitaláljam mit szeretnék csinálni, merre akarok továbblépni.

Csak remélni merem, hogy mint már annyiszor, most is kapok majd útmutatást ebben.

2012. augusztus 14., kedd

Szössz

...avagy a magyar citrom mindenfelé elgurul (ahogy az a bizonyos gyógyszer is)...

Ülünk az étteremben a gyerekekkel, beszélgetünk:

- Képzeljétek, hogy egy srác beszólt nekem ma a Honfoglalón... -veszi át a szót a legkissebb.
- Tényleg, és mit szólt be?
- ...hát kérdezte tőlem, honnan vagyok? Mondtam neki Angliából.../na ebből már sejtettünk valamit/
- és?
- ...azt mondta, hogy áruló vagyok, és hogy tisztelnem kéne a hazámat, meg valami FITNESsZ-t...



Egy kicsit most nem megyünk az olcókínaiba.
Nem viselkedtünk meggyőzően normális családként...én konkrétan kiköptem a tányérra az ananászost, és kishíjján lélegeztetni kellett a férjemet.
...és túl vagyok a másodikon is. Nem kaptak be, nem nyeltek le. Iszonyatos fos természetem van, hogy ennyire tojós vagyok.
Mérleget kell vonnom. Mindkettő egy magán ápolási otthon, mindkét helyről pozitív a visszajelzés, az elsőnél egy középkorú nő a vezető, és elég szigorú kinézete volt, bár végül is kedves volt ő is, de nem volt annyira szimpatikus.
A utóbbi viszont sokkal közelebb van, amúgy is ezt néztem ki magamnak- és egy eszméletlenül kedves idős hölgy a vezetője.
Ma reggel voltam beszélgetni vele, már akkor szimpatikus volt, mikor látta, hogy izgulok egy nemharapanéni - vel köszöntött. Sokat mosolygott, nagyon szépen beszélt, mindent értettem amit mondott, vagy kérdezett. Mindent elmondott a feladatokról, hosszasan ecsetelte milyen nehéz ez a munka (az angoloknak fogalmuk sincsen milyen a nehéz munka - az otthoni 100 ágyas elfekvőkhöz képest amikben megfordultam, a körülményekről nem is beszélve), nyilván persze ez a munka nem könnyű általában véve, főleg annak aki nem tudja mi várja egy ilyen helyen. Összetalálkozhatunk az út végéhez közeledő idősekkel, sokszor  tragikus emberi sorsokkal, viszont meríteni is sokat lehet belőle, legalább annyi pozivívat is tud adni, mint amennyire megterhelő. Kinek-kinek ezt kell mérlegre tennie.
A fizetés egyenlőre nyilván kezdő - tréningek és vizsgák után majd emelkedik, de nem sietős, egyenlőre dolgozni akarok, még jobban tudni a nyelvet, aztán majd minden alakul.
Öt hét fizetett szabadság jár, még azt is elmondta, hogy karácsonykor úgy szokták megoldani, hogy mindenki egy kicsit vállal belőle - kedvesen érdeklődött Magyarországon is ünneplik e a karácsonyt. Itt egy kicsit meglepődtem, de jól lepleztem szerintem  :-) .
Az interjú után mindent megmutatott nekem, a szobáktól az adminisztrációig, étkezőt konyhát, és egy aranyos elbűvölő télikertet, ahová teázni lehet kiülni.
Az otthonban főleg ortopédiai műtétek után lábadoznak a betegek, van néhány onkológiai kezelés után levő beteg, illetve néhány egyéb műtétes. A betegek nagyrésze egyágyas szobákban főleg, de öt kétágyas is van, összesen 25 férőhellyel, általában teljes kihasználtsággal. A feladat főleg a betegek segítése, gyógyszerelés, kötözés, kötéscsere, asszisztálás orvosnak, rendszeres mozgatás valamint ápolási adminisztráció (na az utóbbival még meg kell küzdenem).
Csürtörtökön reggel megyek egész napra megfigyelni a napi rutint,  és utána kell eldöntenem vállalom e.


2012. augusztus 9., csütörtök

Tűzkeresztség

...hát túl vagyok az elsőn. Tényleg nem volt annyira vészes mint gondoltam. Elboldogultam, megértettük egymást, egy nagyon kedves idős nő volt a kisfőnök, igyekezett szépen beszélni, és többféle módon elmondani amit akart, vagy amit kérdezett. Azért nagyon izgultam, és izgalmamban sok dolgot el is felejtettem mondani, amit szerettem volna, meg néha meg is akadtam a mondandómban, de kisegített.
Most még a végső telefonra várok onnan, de igazából egy újabb interjú időpontra - máshonnan, mert közben kaptam mégegy visszaigazolást e-mail-ben. Erre az állásra tegnapelőtt jelentkeztem, egy e-mail címre kellett CV-t küldeni, ezért is lepődtem meg, hogy ilyen hamar választ kaptam.
Ez a másik újabb hely nagyon - nagyon jobb lenne nekem, mert mindössze két utcányira van tőlünk. Amúgy is ha költöznénk, maradnánk a környéken. Ez az egyik szempont. A másik, hogy ez egy kissé családiasabb, barátságosabb hely lenne számomra (a sokemberkerülős álláspontomat figyelembe véve), 25 (állandó és ideiglenes) gondozottal, kis számú személyzettel. Így hát nagyon szorítok magamban, hogy ez legyen a befutó, de ez végül is ez csak egy kis kívánságom nekem :)  .  
A zabszem már kisebb, de azért még ott van :).

2012. augusztus 4., szombat

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

/Ben Hur Lampman/


Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvénybe szórom.

Holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.



/Reményik Sándor: Végrendelet/


Fáni 2002-2012





Magam nem tudom szavakba önteni, mennyire fáj.


Zabszemes várakozás....

Beadtam az önéletrajzaimat néhány care home-ba, rental home-ba és a helyi kórházba is. A bizonyítványaim az europass kiegészítővel, és egyéb végzettségek (ECDL, és szakmai felső szakképesítés) elegek voltak egy ideiglenes regisztrációs számhoz (eü. itteni NMC), egy év munka után megkapom az állandót. Addig jobban örülnék ha első körben egy nyugisabb idősotthonban dolgoznék, de meglátjuk, melyik lesz ahova felvesznek. Ha megvan az állandó szám egy év után, mindenképp mennék kórházba dolgozni. Értelemszerűen jobban is szeretem a szakmaibb melót, és a fizetés is jobb, de szerettem az idősotthont is, mikor még anno a kezdetekben otthon is dolgoztam ilyen helyen.

Parázok azért az állásinterjútól, esténként mondogatom magamnak, hogy tudok angolul, de azért még bizonytalan vagyok magamban, bár angolék már többször megdícsértek, hogy milyen szépen megtanultam már a nyelvet. Remélem lesz még pozitív megerősítés, mert az nagyon kell az önbizalmamnak. Ha megvan a munka, továbblépünk lakásügyben.

Mellékesben varrogatok tovább gyerekcuccot ebayre, némi kiadványszerkesztéses, vagy webes munka is beugrik a Bali egyre tágabb ügyfélköre révén, de azért a könyvkezdeményemmel is foglalkozom.
Korábban kelek, mert a reggeli csöndben tudok leginkább gondolkozni, mondatokat fűzni. Olyankor eszméletlen nyugalmat és boldogságot érzek, hogy van jövőnk, hogy boldogulunk, élünk végre. A fotózásra mostanság kevés időm jut, de hát ez van, ha az ember lányát ennyi minden érdekli. Kissé ki is "nőttem" a gépemet, igazán már nem tudom kihozni belőle amit szeretnék, de talán jövőre lecserélhetem valami komoly masinára, mert néha csalódott vagyok, amiért a jelenlegi nem csinálja azt amit szeretnék.

Terveim között szerepel még egyéb nyelv(ek) megtanulása, titokban felvetettem magamnak hobbiként, nagyon fájin lenne megtanulni egy latinosabb (spanyol, olasz) és egy keleti (mondjuk kínai, vagy japán) nyelvet - időm lesz rá, remélem sokáig élek még. :D
Nem is lenne ez rossz egy falusi - rántotthússzagú - nagy Anyától, ahogy nemrégen tituláltak engem egy fórumon. Bár ők sértésnek szánták, én nem annak vettem, életem főművei úgyis a gyerekeim. Ennyi.



A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt i...