2013. szeptember 22., vasárnap

Szössz

Családi mûveltségi vetélkedôt tartottunk, tanítási célzattal: ( azért sok mindent tudtak ám...)

Ki találta fel a golyóstollat?
Toll Imre.

Kirôl nevezték el Amerikát?
Amerigo Vespucci.
Az egy divatmárka is nem?
Az Versace.

Ki volt Kinizsi pál?
Az az erôs kis emberke...
Ô mondta, hogy kicsi a bors, de erôs nem?
Az akit a ló szoptatott???

Mibôl van a haj, köröm?
Várj ezt tudom...nem zselatin, de valami hasonló...








2013. szeptember 17., kedd

Szössz...

...avagy, a tévémûsorok átláthatósága - Treasure Hunter - gyerekszemmel.


" szerintem ezek forgatás elôtt elvetnek egy csomó vackot a földben, hogy utána megmutassák, mekkora királyok a serpenyôjükkel..."



(Treasure Hunter, (az alcíme talán )a kincsvadászós- keresnek-ásnak-kincset találnak, a Storage Hunter (maga a sorozat) meg mikor megvesznek egy konténernyi szart, és aztán reménykednek... - ez ilyen XXI. századi aranyásók vagymi? Mindig röhögôroham jön rám, mert én tényleg nem tudtam, hogy az x-box monopolyban a valóságból vették az árverezô beszédstílust - agyrém prrrrrfooorifááájv, drrrrrfiffftináájn. Ezek az emberek meg féljenek, hogy egyszer úgymaradnak, és hazamenve úgy kérik az asszonytól a pohár serikét is... Itthon eljátszottam, azóta ez áll 'anya stand up parody' sikerlista élén.)

2013. szeptember 12., csütörtök

Vannak azok a napok, hetek, amikor minden összejön... Én nem tudom, hogy ez teliholdfüggô, vagy az idôjárás okozza, esetleg napkitörés, de ilyenkor csôstül jön minden. Nyugis napok után egyszer csak megôrülnek a dolgok. A lábam totálisan bekrekkelt múlt pénteken.
 Naná, hogy kedvenc fogorvosunk épp szombat reggel telefonált, hogy kipakolná a lakást ( Dubai-ba költöznek ), jó, persze örültem mert a cuccok nagyobb részét  nekünk adta, de a térdem csak rosszabb lett az egész hétvégi bútortologatástól. Huszadszorra is átrámoltam a konyhát, most már tényleg nem lehet befelé vinni oda semmit, csak kifelé. A gyümölcssalátavájókanáltól kezdve a sajt alakú sajtkínáló tányérig minden van, komolyan mondom még porcelán egérke is van rajta (ld. lent ). Kaptunk polcokat, végre a másodszülöttnek is lett dupla ágya. Szóval pakolásztunk, bútort szereltünk.

Mindezek után a melóban is diliház van a héten. Egy két anyóka rátenyerelt a hívócsengôjére, ettôl aztán borul minden rendszer, amúgy is full house van, és ugye mi sosem vagyunk elegen. A lábam tehát egyre rosszabb. Útálom magam, mikor ilyen szerencsétlen vagyok! 

Az éjjel tetôzôtt minden, mert olyan rémálmom volt, hogy bár aludtam, mire reggel lett, úgy éreztem, mint mikor 20 óra vajúdás után azt monta a doki, ( szülést elôsegítendô ) kelj fel és járj....
Mondjuk arra az volt a válaszom akkor, hogy ráakasztok a golyóira két homokzsákot, ha elindul vele, én követem bárhová. Minthogy nem vitt rá a lélek, hogy betelefonáljak a munkahelyemre, és elôadjam, hogy éjszaka a démonaimmal küzdöttem, el kellett mennem dolgozni, viszont a hangulatom a béka valaga alatt maradt. Nem is gondoltam, ennyit kivehet az emberbôl egy rossz álom. Az a nézet ugyanis, hogy az álmokban dolgozzuk fel a dolgokat, oldjuk fel a feszültségeinket, rám százszorosan igaz. A szar lábam miatti aggodalom jött ki rajtam úgy, hogy többféle betegségtôl, több módon is meghaltam, valószínûleg az sem használt a lelkemnek, hogy három mamó szenderült el ebben a hónapban, és további kettôt fogunk hamarosan elveszíteni.

Ma viszont lestoppolt a doki a melohelyen, berángatott a kezelôbe, és már készítette is a szteroidos fecskendôt, azért azt még megkérdezte, kérek e érzéstelenítôt. Nem kértem. Sose értettem, mi a logika abban, hogy négy szteroidos szúrás elôtt, miért jó másik öt szúrás a körbeérzéstelenítésre? Azért a könnyem kicsordult na.
  A térdem most jobb, már csak akkora mint egy kék sárgadinnye, mindenképp haladás a korábbi kékeslila normál dinnyéhez képest.  Holnap kapok még szurit attól már majd állítólag szaladok. Rájöttem, hogy a gondosan titkolt térdfájdalmam a Lisán keresztül jutott a fônökhöz, aztán a dokihoz, faxa, így panaszkodhatik az ember lánya...

Emmeg itten a mai vacsora, füge baconben, némi sajttal,és borocskával... Ezzel próbáltam tenni a hangulatomért, mindenesetre a férjemét a Mount Everest magaslatába sikerült emelni vele...ezek után némi pozicionálást követôen jól meg is hálálta ;)

2013. szeptember 7., szombat

Kibaszóslista

Magyarországon ezzel a listával magyaráztam a szerencsétlenségeink sorozatát. Egy idô után teljes meggyôzôdéssel hittem a lista létezésében, és abban, hogy elôkelô helyen szerepel a családnevünk rajta, valahol az elején.
Mostan elôadódott egy meglepô helyzet, amiben anyagilag is alaposan megkárosodtunk, és kelleni fog legalabb két hónap mire kiheverjük.
Röviden:
Tavaly decemberi kötözéssel mi arra számoltunk, hogy erre a házra nem fogunk housing benefitet kapni.
 Bejelentettük a councilnál a címváltozást, új bérleti szerzôdéssel stb. Legnagyobb meglepetésünkre ismét megítéltek nekünk a housing benefitet, kb. ugyanakkora százalékban. Gondoltuk biztos azért, hogy bár már én is dolgozom, tehát a jövedelmünk emelkedett, viszont a házat jóval többért béreljük, mint eddig a lakást.
 Idén májusban beúszott egy kis átmeneti probléma a folyósítást egyszer megállították, oka az volt, hogy az adóhatóság is megállította a child tax creditet, mert bár bejelentettünk oda is mindent, valahogy mégis a régi címre küldték ki az évenkénti megújításra vonatkozó kérdôívet. Az értelemszerûen onnét "nem kereste" jelzéssel visszament. Így mivel azt megszüntették, az önkormányzat is ezt tette. Telefonos ügyfélszolgalaton lerendeztük az adóhatósággal a félreértést, majd a kiérkezett határozatot bevittük az ügyfélszolgálatra, így rendben volt minden, tôlük is megkaptuk a továbbfolyósításról a határozatot, szóval minden ok volt.

Na, erre júliusban ismét megállt a lóvé. Kaptunk is másnap egy papírt, hogy nem látják egyértelmüen a férj hol is dolgozik tulajdonképpen. Kiderült, hogy a férj cége megváltoztatta a nevét, csak ezt elfelejtették közölni a dolgozókkal, így többeknek lett ebbôl problémája. Nosza ismét igazolások, fizetési papírok, ügyfélszolgálat, mindez nyaralás elôtt, bazijó. El sem indultunk volna Magyarországra, ha a hajójegy és az út közbeni szállás nem lett volna már kifizetve, nem is beszélve a közben leszervezett egyéb programokról. Na mindegy.
Mikor visszajöttünk bement a férj az ügyfélszolgálatra, hogy érdeklôdjön. Elnézést kértek a hosszas ügyintézésért, ráfogták a szabadságolásra. Azt mondták minden ok,  ügy lezárva hétfôn utalnak.
Mindezek ellenére - és az 1000 fontos elmaradás helyett - jött egy határozat, hogy az ez évi housing benefitünk jogtalanul lett megítélve, és fizessük vissza az ebben az évben kifizetett 3800 fontocskát mindez azért, mert E kategóriás körzetben lakunk, vagymi, ès ide nem is járna. Hiába az, hogy mi nem medencés villában lakunk, bungallow- nak is kisebbfajta a mienk, evvan.

Nem azért háborodtam fel, mert vissza kell fizetni, mert ezt akár 5 fontonként is megtehetjük, és nem kérhetnek kamatot, nem is azért mert nem kapunk housing benefitet, mert eleve nem is számítottunk rá. Két irányba vezet az elképzelésem. Vagy egy ember volt aki ott ül 10 font órabérrel és háromszor nem tudja a dolgát, vagy három ember 30 fontos órabérért nem tudja egyszer a dolgát...nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb.
A családi költségvetésben okozott egy nagyobbfajta kavarodást ez a dolog, mert azért nem így számoltunk, pláne igy a nyaralás után, ( amiben többek között a szemüveg és kontaklencse projekt is benne volt ) iskolakezdés elôtt, de szerencsére a gyerekeink kisegítették a család szekerét. Csak az van, hogy utálunk a gyerekek pénzére kezet tenni.

Mi meg beletörôdtünk, hogy így három év után azért mi vagyunk mégiscsak, akik voltunk. Sikerült itt is megoldani, hogy kerüljön azért némi szar a ventillátorba, ne legyen túl nagy az idill, már úgyis minden baxott simán, unalmasan folydogált. 
Az is igaz, hogy a szaros medencébe amibe M.o.-n beleragadtunk, itt néha csak a lábunkat lógatjuk bele, ebbôl kifolyólag kijönni is könnyebb belôle, aztán egy alapos lábmosás után maximum bûzt  érezzük még néhány napig...


Szóval A listán halványodni látszik a nevünk, de azért még ott van.

2013. szeptember 5., csütörtök

Szössz

Ölelkezés, kis csók férjjel a konyhában...
A legkisebb gyerek les minket a nappaliból...
férj vigyorogva: - Mit nézel te perszóna? 
gyerek: vállrándítás - hm...nincs tévé...

2013. szeptember 4., szerda

A 3D csoda ismét szünetel... Fél éves tévénk képernyôjérôl ugyanis jobb oldalt függőleges sávban a fényerő elment. Mivel prémium customer-ek vagyunk ( a legmagasabb biztosítást kötöttük rá ), így kijöttek, elvitték, ha egy héten belül nincsen kész, másikat kapunk. A férj szerint így, vagy úgy de új lesz, mert a javítás is képernyőcsere lesz valószínűleg.
Mivel a régi tévé, amit a lányok kaptak meg, már nyár elején tönkrement, így most világdoboz nélkül maradtunk...
Ennek már egy teljes napja, és senkit sem zavar... Egyelôre.

2013. szeptember 3., kedd

BBC Devon


Az NHS ( tb ) non-emergency telefonszám 11:00 tól él, a sürgősségi marad 999
Egy 38 éves nő "idegen akcentus szindrómával" küzd
A plymouthi tengerparton ingyenes wi-fi szolgáltatás vehető mostantól igénybe
Napsütés lesz
Have a nice day

Na ezért mondom én, kedves mindenki, hogy itt nem történik semmi. Maradjon is így.




2013. szeptember 2., hétfő

Fura szeletek rólam

...avagy repedthere, songoku és a többiek.

Írtam egy hosszú bejegyzést a zenéről és arról miért szeretem ( sőt egyik kedvencem ) a Maximum the Hormone -t, de rájöttem, hogy csak mentegetőzöm. Évek óta hallgatom őket, de eddig még senkit (!) sem sikerült meggyőznöm arról, hogy zsenik egytől-egyig.
Röviden: basszusgitáros fenomenális, a dobos vagány, kitűnő zenész csaj, a repedthere srác ( a férj így hívja ), elképesztő adottságokkal bír ( lehet próbálni öt percig utánozni, a visítást meg a hörgést, nem kell egy egész koncerten át, nem fog menni), " songoku" - nak ( szintén a férj nevezi így ) meg k..jó hangja van,  az egész banda tök kreatív, a zenéjük energiabomba. Különben meg minden japán őrült, és ez nekem piszok szimpatikus.
Érzékenylelkűek, Kozsó- és Ákosrajongók rá se keressenek, klárinéniknek sem ajánlott.

 Na és ezek után képzelhetitek, hogy néznek a gyerekeim, mikor a vasárnapi ebéd főzése közben EZT meg EZT tolom magamnak...a fejemet csak azért nem rázom, hogy ne kerüljön haj a kajába.

Remélem nem iratkozik le rólam senki, hogy ezt így a nagyvilág elé tártam :) .

Az a másik ember

Igen nagyon hiányoznak, akik hiányoznak, de Angliában találtuk meg a nyugalmat, a boldog hétköznapjainkat, és nem csak az anyagiak miatt. 
Ahogy szokták mondani, még a fű is zöldebb. Lehet rám - ránk - követ dobálni, de vállalom. 
Míg ott éltünk, mindíg úgy éreztem, valami nem stimmel. Mintha nem tartoznék oda. Érti ezt valaki? 
Folyton falakba ütköztünk, pedig sosem akartunk fejjel menni a falnak, állandóan tele voltunk ellenségekkel, pedig sosem akartunk harcolni.
A legmeglepőbb tapasztalásom saját magammal kapcsolatos, sokáig tartott mire ki mertem mondani: engem ott nem szerettek. Kevés barátom volt, igaz, ők legalábbis a legjobb barátok, már akik megmaradtak, de tulajdonképpen az emberek többsége nem szeretett engem. Az ember életében fontos, hogy szeressen, és szeretve legyen. Nem gondoltam sosem magamról, hogy én vagyok a szuperember, de mindig jót akartam, próbáltam mindenkihez jó lenni, a hétköznapokban, munkában egyaránt. Valahogy mégsem szerettek engem. Sem a munkatársaim, sem az  osztálytársaim, a faluban sem sokan, azert ott jobb volt a helyzet, ha nem is sokkal. 

Furcsállottam is egy ideig, hogy itt meg mindenki szeret, mintha nem is ugyanaz az ember lennék, pedig de. Először én is azt gondoltam, ez csak a felszín, ahogyan mondták is az angolokról, hogy felszínesek.
De ennek az ellenkezőjét bizonyítja,  amikor a születésnapomon a főnököm francia pezsgőt bontott ( mondták is a többiek, eddig nem volt ilyen, plusz velem örültek, és azt mondták, jól van ez így ), vagy mikor kijött a francos allergiám, a főnök egy szó nélkül a kocsiba vágta magát, és gyógyszert hozott a gyógyszertárból. Vagy, most mikor visszamentem a szabadságról, munkatársaim a nyakamba ugrottak, a mamókák meg az ebédlőben azt beszélgették egymással, milyen jó, hogy újra itt vagyok ( csak véletlen hallottam meg ). Egyik munkatársam is mesélte, mindenki folyton mondogatta, remélik, hogy jól telik a nyaralás. Van egy francia öreganyónk,  aki az agyvérzése miatt nem tud beszélni, és a bal oldala bénult, majd kiugrott az ágyából mikor meglátott, úgy örült nekem, úgy szorongatott el se akart engedni. Nem is beszélek a vacsorameghívásokról, kocsmázásokról, és arról, hogy mennyi egyéb segítséget kaptunk.
 Bocsássa meg a világ, de én sütkérezem ebben a szeretetben. Egyre inkább erőt vesz rajtam az érzés, hogy képtelen leszek elhagyni őket.

 Na szóval, mielőtt átmennék Kozsóba, azért levontam a következtetést. Én semmit nem csinálok másképpen mint régen, akkor is kedves voltam mindenkihez, optimista voltam mindig, sokat nevettem, nem spóroltam rajta, akármilyen nehéz is volt egyébként az élet, valami más volt a baj.  Valahogy, folyton rosszindulattal találkoztam, intrikával, féltékenységgel ( eltekintve a nagyon kevés kivételtől ). Nem tudom, hogy ez csak az én szerencsétlenségem, vagy egy általános kép, nem rágódom rajta... Ez csak egy megállapítás, ami most született meg ennek a látogatásnak az eredményeképp. 
Mielőtt bárkiben felmerülne, nem akarok önigazolni, semmit sem bizonygatni, a fent leírt dolgok engem bőven igazolnak...és ez, most aztán tényleg nem anyagi kérdés.

__________________________________

...amúgy meg nagyon jól éreztük magunkat, megint volt körjárat mindenfelé. Sok dinnyét ettünk, meg füstölt házikolbászt, voltunk standon a gyerekekkel. Anyu kitett magáért, szokás szerint, sokszor azt se tudta az almáspitét süsse előbb, vagy a pogácsát. Kedvenc óvónénimmel jól kibeszelgettük magunkat, bár szerintem három napon át is tudnánk dumálni egyetlen kávé mellett...
Barátos este is volt, hála istennek még jól megvannak, ha nem is könnyen, de még fejjel a víz felett.
Aki jön, jön a következő nyáron, anci remélem már karácsonyra, mi valószínűleg nem megyünk mostanában Magyarországra. 
El kell kezdenünk ugyanis világot látni, mint a mesebeli legkisebb, bár a házasodás már egyikünknek sem opció. Májusban Párizzsal kezdünk, és még jövő ősz előtt Rómát is szeretnénk látni, és nem meghalni...

Huszonegyedik század problémái

A szelfi Megint nem egyezik a véleményem. Mert szerintük a szelfi (selfie - saját magad által magadról készített fotó, portré) g...