2016. február 26., péntek

Reloaded

... és akkor most leírom a kurlturáltabbik véleményemet a bocskorosról meg a kettő levélírómról.

Anyátok!


Több posztot nem szentelek ennek megígérem.

Szössz

Grumpy old woman (zsémbes öreg hölgy) akartam lenni tegnap reggel, de nem sikerült.
Nem csak reggel szeretem a csöndet, meg dolgozni se nagyon akaródzott és amúgy is bajom volt, mert egy-két ponton nem nagyon illeszkedik a zenei ízlésem a férjemével, ő meg folyton erőlteti a kocsiban a zenehallgatást.

Belekötöttem:

- Bakker uuuhhh... olyan unalmas, szar zenéid vannak a kocsiban, hogy a seggemmel is el tudnám énekelni...

Megemelkedett a szemöldöke és halál komolyan közölte:

- Hazajövök este, látni akarom mama...
...mer' világszám szaga van ennek...


2016. február 22., hétfő

A kockásing margóra

Ambivalens érzésem van. Dülöngélek ide-oda.
Eléggé lesújtó véleménnyel voltam és vagyok a tanárokról (Magyarországon).
Tudom, hogy a rendszerrel alapokban baj van meg minden, szóval azzal is egyetértek...
Ezért van ez a fura kockásinges érzésem.

Nem kell szajkózni. Tudom, hogy vannak jó tanárok, jó pedagógusok. 
Lehet, hogy csak nekem, nekünk nem volt szerencsénk, de a véleményem az, hogy Magyarország tele van pökhendi, szakmájához nem értő, gyerekeket nem szerető, munkáját nem szerető, hatalommániás, buta, korlátolt  tanárokkal, akik nem keveset tettek és tesznek azért, hogy nagyrészt önbizalomhiányos, rossz ítélőképességgel rendelkező, megalkuvó, önértékelési zavarokkal küzdő társadalom van ma Magyarországon.

Ettől persze még az oktatási rendszer is lehet szar. Felhúznám a kockás inget.
Sajnos a tanárok nagytöbbsége mellett nem. 
Inkább az vagyok aki ellenük tüntetne.

2016. február 17., szerda

A poszt törölve én meg lenyugodtam


Ezt kaptam. Talán meg is érdemeltem. 
Attól még kicsit elegem van. 

Látom, nem nagyon ír senki. Én is csak azért, hogy tudd: riasztó, megdöbbentő ez a hang, ez a fröcsögés.


Kedves Bóbita!
Néha nekem is kijár egy ilyen fröcsögés. 
Nagyon muszáj. 
Ne haragudj ha bánt a hangnem, néha ez is én vagyok. 
Elkeseredett, elfáradt. 
Tudod a sok jóért mikor szart kapsz cserébe. 
Amúgy meg eddig sem sokan írtak. Nem is azért írok. Meg foglalkoztat a gondolat, hogy nyolc év elég volt ebbôl is. 
Gondolkoztam rajta kimenjen e a poszt. De csak a fröcsögés írta le a dühömet. 
Amilyen levelet kaptam - ha olvastad volna megértenéd.
De mostanra mindegy is. 
Egy darabig most nem tudok írni. Túl sok minden jött össze - gyerekekkel se ok most sok dolog, a melóban ma is bôgtem, elôttem a költözés...és ez nem is minden. 
Elszakadt a cérna. Nem kerek most a világ. 

2016. február 11., csütörtök

Uramatyám elvesztem!

Talált házat a férj, nagyon büszke magára.
Kutya jöhet, szőnyeg megint (de legalább nem virágos), szobák nem túl nagyok, de új, szép, világos az egész. Elleszünk ott egy pár évig.
A munkahelyem három perc séta, a suli öt, Balimeló tíz.
Elsején költözünk.

Anyagilag totál nullázódunk, a mozdítható tőkét bele kell tenni, mert a szekrényünk és a használtan vett kanapék szétestek alattunk, az új helyen se hűtő, se mosógép, se semmi. 
Szép konyha van, a mosogatógépnek sincsen hely, de mondjuk azt letojom, viszont a szárítógép nem fér el, ami nagyon kellene itt a tenger mellett (meg szerintem amúgy is Angliában). A terasz nem fedett és garázs sincsen, szóval nem igazán tudnám hová tenni. Egyenes következmény, hogy megint szárítós mosógépet kell venni, azok meg nem igazán jó konstrukciók lévén két totál ellentétes folyamatot tesznek egy gépbe. Nem nagyon bízom bennük.

Előttem áll a csomagolás, összepakolás.
Egyelőre két gyerekünk még a gáton, Olívia semmiképp sem költözik velünk, lakást nézegetnek épp a barátjával.
Nóra fiktív személy a családban, bár a helye fenntartott. Túl sokat nincsen itthon, de véglegesen még nem akar elmenni.

Kicsit el vagyok kettyenve, mert most úgy látom, megint arra nem jut, amit én szeretnék.
Kicsit átformálni az életteret, kicsit átformálni a stílust magam körül. Kicsit olyanra ahová szivesen megyek haza. Erre -  úgy néz ki - megint várnom kell... hűtő nélkül szép nappaliban ülve nehezebb lenne ugyanis...
Aztán most adok magamnak megint egy pofont, mert mi a szarnak sír a szám, mikor a régi életünkben még szőnyegre se jutott, csak szürke padlófilcre...
Jah.

A másik dolog jobban megvisel.
A melóban minden a feje tetején áll. A múlt évben történtek még le sem csendesültek (a fegyelmi eljárásos ügy, amiről nem beszélhetek, a dolgozót elbocsátották, meg volt még két kisebb riport a főnök ellen) máris újabb nehézségek jöttek.
A szeretett hely emiatt már rég nem a régi, a hullámvölgyek egyre gyakoribbak.
A főnököt többen beriportolták (nem tudjuk kik, titkos), unexpected behaviour miatt. 
Csak idén már három esetben. A héten nálunk van egy inspector aki figyelgeti. Aztán tegnap ebédidőben elkapott a folyosón, és betoszigált a télikertbe, hogy most akkor én mondjam el, annak a nőnek, milyen főnök is ő... ezzel kiment.
Én konkrétan egy disloyal Judas-nak érzem magam, de képtelen voltam azt mondani az vizsgálónéninek, hogy minden rendben, amikor rohadtul nincsen és nem tudtam szuperlatívuszokban beszélni a főnökről, holott megérdemelné - meg gondolom ő amúgy erre számított volna... mármint a főnök.
Sose volt még ilyen jó feljebbvalóm életemben, de elfáradt. A fáradtság és a stressz olyan viselkedést hoz ki belőle, aminek ez lesz az eredménye. Velem például sohasem kiabált, sohasem bántott... De van olyan kollégám, akivel nem volt ilyen lojális...
A múlt pénteken a főnővérrel üvöltött, úgy hogy az egész ház zengett bele. Magyarországon ez nem lenne fura, de ezt itt egy vezető sem engedheti meg magának. Egyszerűen nem teheti meg senki sem, hogy megemelje a hangját egy másik emberrel szemben. Szóval vizsgálónéni azt mondta nekem, azok alapján amit beszéltünk, mindenkit meg akar hallgatni. Megkérdezte tőlem, szerintem a többiek mit fognak mondani, én azt válaszoltam, szerintem ugyanazt amit én. Nagyon sokszor beszélgettünk már erről.
A nő azt mondta, a tulajdonképpen két választása van ezek után, vagy belemegy, hogy felvesz egy managert, aki irányít és továbbra is ő marad a tulajdonos de elmegy nyugdíjba, vagy bezár és elmegy nyugdíjba. Amikor onnét kijöttem egy óra múlva, szerintem halott fehér lehettem és iszonyatosan éreztem magam. A főnökre meg kurvadühös voltam, amiért ilyen helyzetbe hozott. 

A lelkiismeretfurdalásomon kívül több okból is lehangol ez az egész. 
Egyrészt mert soha életben nem voltak még ilyen esztelen, őrült, szeretnivaló kollégáim mint most. Ez az oka, hogy még mindig itt vagyok. Másrészt mert a főnökömtől olyan esélyt és támogatást kaptam, amit soha egyszer sem senkitől Magyarországon.
Harmadrészt aggódom a mamókért. Ez az otthonuk. Az utolsónak szánt otthonuk. El se tudom gondolni, mi lesz velük, ha szét kell őket mindenfelé költöztetni, új embereket megszokniuk, új ételt, új napirendet. Van százhat évesünk, százkettő évesünk. A többség kilencven felett. Édeseim.
Ez egy család. Az ő családjuk. A mi családunk.
A főnököm épp most teszi tönkre azt, amit harminc éve építget.
A legjobban azért vagyok dühös, mert nem érti meg. Emlékszem, egyszer felhoztuk ezeket a dolgokat a tavalyi meetingen. Csak hallgatott, majd egyre dühösebb lett. Totál személyes támadásnak vette, meg kritizálásnak. Az után a meeting után egy hónapig minden sokkal rosszabb lett. Azóta senki sem hozta fel a témát...
Nem ismeri be, hogy elfáradt, hogy elfelejt dolgokat, hogy nem tud már koncentrálni, hogy nem képes tizenkét órát dolgozni (még így is jobban teljesít mint a legtöbbünk, mer én most se tudnék, és nem is akarnék)...
Szóval nem tudom.
Lehet, hogy odalesz ez az én másik családom. A legtöbbünk halálra van rémülve a ténytől, hogy máshová kell mennie dolgozni. Van olyan kollégám aki huszonhat éve itt van. Jenny harminc éve táncol be az ajtón szó szerint. A liverpooli akcentusával, káromkodós kocsmanótákat énekelve röhögtet a halálba mindenkit. Jeremy a hülye szivatásaival, vagy Donna, aki minden héten másik színű hajjal (zöld és rózsaszín, vagy épp lila-piros) és egy újabb tetoválással kergeti az őrületbe a főnököt. A Jeanette, aki annyit beszél, hogy néha az ereidet felvágnád már, Kate aki a szarkazmusával inkább standuposnak lenne való. Lisa, aki még a legmélyebb pillanatokban is tud mosolyt fakasztani. A Mary, aki ha nem méltatlankodik valami miatt, akkor mindenki úgy érzi lázat kell mérni nála. Andy, akinek az összes melltartó-bugyi kombóját ismerjük, és a szexuális életéről is többet tudunk mint kéne. A Bridget, aki "out with the fairies" ahogy az angol mondja azt, amikor valaki mintha egy másik bolygóról jött volna, aki sose tudja mivan, minden reggel elkésik, és ha véletlen nem akkor felállva tapsolunk. Aki tök díjazta az ötletemet, miszerint Bridget P.....d's diary-t kéne nyitnia, mert minden reggelre van egy története, ami magyarázat a késésre... Sorolhatnám mindüket fel ide órákon át, a hülye történetekkel együtt - mikor a Tara fogsora beleesett a betegünk pelenkájába, vagy mikor a Marynek beakadt a ruhája az ágytálöblítőbe és kipattant a teteje öblítés közben. Amikor az játszósnéni kutyája megette az Aiden gatyáját, és nem is szállt le róla, vitte a folyosón és még elkapni sem tudtuk és az Aiden egész délelőtt a Sharon rózsaszín melósgatyájában volt kénytelen a konyhában dolgozni. 
Néha tényleg betegre röhögjük magunkat.
Vagy éppen a szakácsnőnk Jo - aki család lelki szemetesládája, mókamestere, mosolyőre, meleg anyukája. Aki kérés nélkül tölti a limonádét ha látja, hogy kidűl a segged a melegtől, aki a szádba nyomja a piskóta szélét amit levágott, aki csak ránéz a homlokodra és látja, ha valami bánt... és aki - bár az "angol szakács" nem magasztosult fogalommá a világ gasztonómiájában - iszonyatosan jól főz.
Aki kölyöknek hív, holott már negyven múltam, és akitől a Fluffy becenevet kaptam...
Nem vagyok felkészülve még erre.
Hiányoznának nagyon...




...és most még az se tud érdekelni, ez a hülye blogalkamazás folyton két különböző betűtípust rak egy bejegyzésbe, amit utána fél óráig tart kiszerkesztenem belőle....



2016. február 2., kedd

Szössz


-...de akkor menjél bazzeg az ezerkétszáz lóerőddel, ha már kiengedtelek...
- Szép lassan szeretne csak elindulni, ne hőbölögjél...
- Jah...de hogy? Megvárja míg a föld elfordul alatta bakker?

2016. február 1., hétfő

Fohász

Az Úrra, Allahra, Buddhára, Darwinra és az ufókra kérlek titeket, ne higgyetek el mindent ami szembejön és pofánvág. Kételkedjetek, gondolkozzatok és nézzetek, olvassatok utána.
Lécci
Ámen


A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a lego...