2017. július 26., szerda

Szössz

Bali vs Kutya

"...bazzeg kutya! Egyszer lesz egy kutyaólad, esküszöm bemászok minden este oda, kiszellőztetem a számat, beletüsszögök a szemedbe és az összes lábam beteszem a vesédbe..."






Hétköznapi mesék a kituggyamilyenucca 137-ről

....fasírtsütés közben.


Ott hagytam abba, hogy elindultunk Coventry-be. Előző este még nyafogtam, hogy a két választott ruhámhoz kéne egy fekete cipő, szóval lehúztam az embert még annyival.
Annyira tanácstalan voltam mit vegyek fel, hogy három munkatársamnak és anyámnak is elkültem a két outfitet, hogy szerintük melyik a jobb.
A virágosra esett a választás.

Az út angliai viszonlatban gyors és rövid (kb három óra végig autópályán). Tulajdonképpen itt ez is pihentető, dumálunk közben meg zenét hallgatunk vagy rádiót, aztán kibeszéljük azt is.
Egyszer álltunk meg, csak egy kis reggelit vettünk magunkhoz, ledöbbentünk a marksandsparks narancslevén - tényleg olyan mintha tökre akkor dzsúszolták volna le.

Coventry-be érvén a Bali kisfőnökének szüleihez kellett menni, felvenni Blake-et és a feleségét, hogy onnan majd együtt megyünk ebédelni, aztán a céges partira.
Birminghamet elhagyva, még viccelődünk, hogy visszafelé be kéne ugrani az unokatesóimhoz.
Mittoménmilyen utca 137, Bali türelmetlenül várta hogy bemondjam a házszámot (az utca felém eső oldalán volt a ház) mert már nagyon kellett pisilnie. Mondtam is neki, meg kellett volna állni, milyen már az, hogy bakker jövünk egy idegen családhoz és félretolod anyut az ajtóban, hogy bocs hol a rötyi...
A férj erre azt válaszolta, hogy nyugi nagyon kedves, barátságos emberek a háziak és csak mosolygott.

Végre megérkeztünk, leparkoltunk. 
Ilyen elit kopogtató volt az ajtón. 
Állunk ott felvettük a legszebb mosolyunkat főleg én, Bali vigyorgott.
Ajtó nyílik, még át is futott az agyamon, "jé a Blake anyja olyan mint anyám", aztán meg hangosan kijött a számon "holafaszbavagyunk?" Mer rájöttem ám hamar, hogy there is no moon és hogy
ANYÁM áll ott és mindenki röhög. Bent a házban már az unokatesóm is meg a nagybátyám is szétdőltek a képemet látva.
Érted. Anyám ajtót nyit Coventry-ben. A mittomémmilyenucca 137 alatt.
Mindenféle bazdmegok jöttek ki a számon, az összes létező variációban, még nagyanyám is büszke lett volna olyanokat káromkodtam, hogy még őt is majdnem felülmúltam.

(Az unokahúgaim Birminghamben laktak együtt egyikük házában. Na most ez a másikuk háza amit mostanában vett, szóval nem ismertem, nem is tudtam, hogy elköltözött sajátba.)

Torta is volt, meg lufi és feliratok a szobában és család. Meglepődős parti a céges helyett.
Jól meg lettem vezetve. Még az összes gyerekeim is tudták, és semmit nem vettem észre. A férjem soha életében nem tartott meg egy titkot előttem egy napig se, nem hogy két hónapig.
Szóval még büszkébb vagyok rá, mint ha párizsi utat kaptunk volna a cégétől.

... és akkor mégjobban röhögtünk, mikor anyám elmesélte, hogy az egész csapat a fekete alapon sárga virágos ruhára szavazott, amit elkültem neki üzenetben előző este.
A másik unokatesóm aki velem egy napon született, na ő se tudott semmit az egészről, szóval még hátravolt az ő meglepődése is, mikor megérkezett a melóból neki is kellett fél óra, hogy összeszedje magát. Aztán étteremben vacsiztunk, ami egy régi repülő belsejében lett kialakítva inkább érdekességként - általában előre kell nem csak az asztalt hanem a kaját is kiválasztani.

Anya ezután nálunk töltött négy napot, az öccse meg ott Birminghamben a lányainál.
Energikus, sose meg nem álló muternek köszönhetően megcsináltuk a walk in wardrobe-ot (besétálós gardrób) a picike szobából ami üres volt. A hálószobát is nekiláttam rendbetenni és kicsit feldobni, de még csak félkész, majd ha teljesen kész megmutatom. Csináltunk a férjnek egy kis szervizsarkot a nappali ajtaja mögött, végre nem úgy nézünk ki a nappaliban mint egy kompjuterroncstemető.
A kert is rendben van már és ragyog az egész ház. Anya három napig morgott a bajsza alatt hasonlókat hogy "hülyeangolablakok, kiazahülye aki kitalálta hogy kifele nyílik" mert nem engedtem, hogy kimásszon és kívülről is megpucolja az ablakokat. Hiába magyaráztam neki, hogy a gyakori eső miatt nyílnak kifelé és a bukóablakok meg lentről felfelé buknak hogy ne essen be az eső és az ablakról ne a szobába csorogjon a víz - ez nem hatotta meg.
Szerencsére a szabadnapjaim is úgy jöttek ki, hogy csak egy délutánom volt ezalatt, akkor meg anyám elment a lányokkal soppingolni a városba.
Négy nap után vissza Coventry, majd elrepült, de hagyott pálinkát és bort a hűtőbe és kolbászillatot a konyhába.  

Köszönöm a családnak, Piroska unokatesómnak és a férjemnek. Tök menő meglepi volt.

Kész a fasírt.

Ja. Amúgy csak a fele volt mese. 
Tényleg ő a bestseller. És kap valami bónuszt is majd, persze parti nélkül.
Egyemaszivét.



2017. július 6., csütörtök

Jutalomparti

Az van, hogy megyünk céges partiba.
Balit behívták pár hete a szabadnapján a céghez, hogy a régiómenedzser akarja látni.
Zabszem a popóba, mitakarhat őméltósága, ritkán jár erre és sosem kétszer ugyanaz az ember, szóval nem is tudta ki az új főnök.
Kiderült, csak meg akarta ismerni, mert ő adta el egész Angliában a legtöbbet egy fajta szerviz-biztosításból. (Átalánydíjat kell fizetni annak aki megköti és cserébe kap ingyen tanácsot meg valami szolgáltatást is mellé, ez sokat számít a cégnél kreditben - azaz nyereségben.)
Dijat kap ezért jövő hétvégén (fogalmunk nincsen mit), ez az ok, hogy céges hurrápartira megyünk középangliába. A meghívás oldalkocsira is szól, szóval én is megyek. Napi bérét fizetik, a benzint is, meg a szállodát.
Ki kell még derítenem van e valami dresscode, mert nincsen öltönye, én még felöltözködöm valahogy, de neki max ing-nyakkendő kombója leledzik a szekrényben.
A helyi kisfőnök is jön az asszonnyal, ő meg meghívott minket ebédre aznap - persze céges pénzből - úgyhogy ebédidő előtt kéne odaérni. (jó három óra út).
Feltörtünk mint az égigérő paszuly... 
(Itten jegyzem meg, nem azért mert elfogult vagyok, hogy többnyire az is a férjnek köszönhető, hogy a helyi cég rendszeresen régióelső és sokkal nagyobb városokat (Exeter, Plymouth) utasít maga mögé))
Kicsit büszke vagyok.

Ezt a kis fikarcnyi bejegyzést meg vagy hatszor javítottam, de olyan fáradt vagyok, hogy a fejem nehéz, a szemeim égnek és zselé a lábam. Nézzétek el, lehet még párszor javítom.

Hetedszer.








Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...