2008. december 30., kedd

Néha végigálmodom az életem.(Valószínű, hogy ebben az év végi időpont is közrejátszik.)
Ilyen lehet az, amikor a végén az a bizonyos film lepereg...
Újra gyerek vagyok, a két barackfa között babázok Tündivel. Eleinte macskáinkat is felöltöztettük babaruhába (egy idő után már nem tudtuk elkapni őket :) ) Az Anipresszó sörszagú hűvös pultjánál Leó jégkrémet majszolunk, az üres telkeken bunkert építünk, Erzsi nénémnél vajas-mézes kenyeret, fánkot, mézeskrémest tömünk magunkba. Télen sötétedésig szánkózunk, nyáron sötétedésig a kiserdőt járjuk. Apa dobál minket a vízbe, szalonnát süt velünk este, hajnalban pecázni visz minket. A barátokkal a mászókáról fejjel lefelé lógva beszéljük meg a világ nagy dolgait, találgatjuk amit nem értünk, számolgatjuk hány gyerekünk lesz.
A suliban szerelmes vagyok a Norbiba...a gimiben Attilába...a végén már Ádámba.

Nagyon szeretem anyukámat, de nem mindig tudtam elmondani neki amit szerettem volna: milyen jó volt a szánkózás,  csak a csatakos vizes ruhát látta, meg a mosnivalót. Nem tudtam elmondani neki, milyen finom fánkot sütött az Erzsinéni, a fáradtságtól nem nagyon érdekelte, hogy rendeztük be a bunkert. Egy idő után már nem is nagyon akartam semmit se elmesélni.
Majd megvesztem úgy titkoltam az első igazi szerelem világraszóló fájdalmát, mert tudtam anyám csak legyintene rá. Egy évbe telt, mire abbahagytam a mackóöleléses plafonbámulást, de anyám vagy nem vette észre, vagy nem vett tudomást róla.
Ezután magamban hordoztam a titkaim, vágyaim, szerelmeim nagy részét, sebeimet, mert soha senki meg nem kérdezte, ki nem faggatta.
Nemrég döbbentem rá, hogy egész életemben neki akartam megfelelni, és sosem sikerült. Mostanra már nem akarok. De akartam. Sokáig akartam, és a gyermekkoromból magammal hozott szeretetéhségem sokszor bajba sodort.
Gyermekként azt hittem, nem vagyok anyámnak elég okos, elég szép, elég sovány.

Emlékszem, hogy gyerekként (mondjuk 14-15 évesen) mélyen belém gyökerezett egy fogadalom, amiről igyekeztem sosem megfeledkezni - hogy akárhány gyerekem sok ölelést, sok biztató szót, sok dicséretet fog kapni, és  mesélni és énekelni fogok minden este, és mikor fél odaengedem az ágyamba, és meghallgatom a bánatát, az érveit.
Felnőttként már tudom, milyen nehéz lehetett neki, amikor munka után nehéz szatyrokkal hazaért, nekilátott főzni, késő estig tanult az érettségire, hét közben-hétvégén állatokat gondozott, kertben kapált, kukoricát szedett, csirkét vágott, befőzött. Tudom már, a fogadalmamat is milyen nagyon nehéz  betartani, amikor vég nélküli néptáncos alsószoknyákat vasalom este, mikor a matekleckét magyarázom, mikor tenger a dolgom. Ez nekem nagyon fáj, és most már tudom, anyunak is fájt.
A gyerekeim minden könnye jobban fáj nekem, mint nekik.
Anyám sokszor olyan volt, mintha sosem fájt volna neki semmi.
A fájdalom, a leküzdött nehézségek teszik az ember azzá ami. Akit egész életében a tenyerén hordozott a sors, szerintem kevésbé tudja értékelni a dolgokat, ugyanúgy mint az, aki megkeményítette a szívét, és nem vesz tudomást az érzésekről.

Anyu úgy gondolja, elkényeztetem gyerekeimet.
Szerintem pedig a felnőtt gyerekeknek is szükségük van ölelésre.

Tudom anyám is elvesztett egy gyermeket, ahogy én is.
Lehet, hogy ő jobban kezeli a fájdalmat, a veszteséget. Nem rakosgatja nehéz zsákba, nem cipeli folyton magával, mint én. Többet néz előre, mint hátra, és így jobban boldogul az élet nehézségeivel.
Lehet, hogy neki van igaza.
Mikor felnőttem, békét kötöttünk anyuval.
Apám elvesztése mindkettőnknek ugyanúgy fájt, és fáj azóta is.

2008. december 27., szombat

Mindig mondtam, nem tudomány főzni valamit, ha tele a kamra. A tudomány az, amikor alig van valami, és jó kis vacsorát építesz belőle. Természetesen 24.-én délelőtt tudtunk elmenni vásárolni, így hiába terveztem én el szépen előre, hogy mi lesz a kaja, borult az egész. A listám kiemelt helyén szereplő különböző madarak és halak nagy része már elfogyott, úgyhogy kénytelen voltam improvizálni.
Azért szentestén sikerült a töltöttkáposztás vacsit hozni, úgyhogy megvolt a férjem kívánsága, a hal viszont totálisan kimaradt ezen a karácsonyon. Háromfajta sütit is csináltam, de lévén a sütőm még mindig rossz, ezért egy nem sütős sütink lett, és kettő olyan, amihez készen vettem a lapot, tehát elméletben sütős, (mert hát valami pékember kisütötte), én csak a krémet csináltam bele.
Kihasználva a nyugis napokat, a nagylánnyal kitöltöttük a felsőoktatási jelentkezési lapot, a férjemmel a hitelkérelmet, anyámmal a gázártámogatás-igénylőt. :)
Játszottunk a gyerekekkel activity-t, országvárost, meg kitalálósat, a nagyobbakkal Munchkinoztunk. Elmaradhatatlan dvd nézések voltak, ilyenek mint Home Alone, Karácsonyi vakáció, Igazából szerelem, Polar Express stb. Esténként a nyolcbarátikör megmaradt két tagjával négybarátikörre szűkülve iszogattunk meg beszélgettünk.
Mindezen tevékenységeket még ezen a héten is szeretnénk folytatni, bár a karácsony varázsa hamar elmúlt - és nem is volt száz százalékos hó nélkül - azért a téli szünet miatt még rajtunk a nyugi-pihi.
Jön még a szilveszter is, amiben még nem döntöttünk, hogy a falu nagyjával tartunk e a tornateremben. Szeretnénk is meg nem is.
Jó velük lenni, jó a hangulat, a tánc, csak nem tudjuk lehet e olyan jó kedvünk amilyen szokott lenni, illetve jogunk van e jó kedvűnek lenni, akkor, amikor ilyen sötét viharfelhők vannak a fejünk felett.
Mellette szól viszont az, hogy olyan sokat dolgoztunk ebben az évben, és nyaralni sem voltunk - hogy igazán megérdemelnénk egy kis bulit...na tessék! Ki előtt mentegetőzöm? :)

2008. december 20., szombat

;)

Tegnap este 11-re értünk haza. A gyerekek nagyon rendesek voltak, nagylány főzött krumplistésztát ( :D ) rendet raktak, elmosogattak. Már aludtak, mire hazaértünk, de azért megpuszilgattam őket.
A férj hazafelé az autóban egy szót nem szólt, de nem is annyira a fáradtságtól, inkább mert még mindig járt az agya a fizetnivalókon, a számlákon, az árubeszerzésen meg ilyeneken. Egyszer csak monológba kezdett:
" Mami, esküszöm, ha holnap valaki azt mondaná nekem, hogy menjek - tök mindegy Anglia, Ausztrália, Írország, Amerika, Hollandia, Dánia - bárhová, és egy alagsorban dolgozzak neki, vagy egy bolt hátuljában szervizelgessek gépeket, én már holnap elhúznék innen! Gondolkodás nélkül. Tele van a tököm az egésszel. 40 évesen már egy impotens barom leszek, aki leszázalékolva ül a kockás takaró alatt, és folyik a nyála. Felnőnek a gyerekek, alig látom őket, az egész életünk a hajtásról meg a gürizésről szól, semmi másról, napról napra kell kisakkozni mindent, minden oldalról szorongatnak (ez nagyon költői volt,) esküszöm elmegyek a (ezt figyeld..) Kanári szigetekre palacsintát sütni!!!
Az egész hetemet a lyukak betömögetésével töltöttem, csak a tiedre nem jutott már idő!"

Na tehát hazaérve ezt a hiányosságot is bepótolta.
(..végül is még csak 35 éves...:) )

2008. december 12., péntek

Lent emlegetett Lalika apropóján jutott eszembe egy műszerész kolléga. Még a MEP- en dolgoztam köztisztviselőként, akkoriban huszonévesek voltunk. A fénymásolót meg egyéb irodagépeket szervizelte, állandóan el volt pirulva, remegett a keze, a hangja.
A tekintete a derekamnál időzött folyton, mert se a szemembe nem mert nézni, se a melleim közé, a derekamnál lejjebb meg istenments! :)
Időnként még a szemüvege is bepárásodott annyira zavarban volt.

Aztán férjhez mentem, eljöttem onnan, mostanáig otthon voltam ugye, legalább 10 - 12 éve nem láttam. Egyik nap összefutottam vele. Régi ismerősként üdvözölt, és jót beszélgettünk.
Sugárzó arccal újságolta, hogy pár éve nősült, van két gyermekük is.
Megkérdeztem tőle - mert én már csak ilyen vagyok: Dani te annyira félénk voltál, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy valaha kibújsz a csigaházadból. Mégis, hogy jött össze??? Még szólni sem mertél sosem egy lányhoz.

Erre ezt felelte: Tudod, pár éve.... volt egy bátor hetem! :)))
Az egész infos csoport ahová járok, nagyon tipikusan magyar! Képet kaphatunk kis magyar társadalmunkról. A Magyar nagyon összetartó, és segítőkész tud lenni ha akar. De abban a pillanatban ahogy valaki nem felel meg a többiek által felállított normáknak, - okosabb, butább, sárgább a cipője, vörösebb a haja, szemüvegesebb, hangosabb stb. - átmegy végletekig gonosz, háborgó perszónába, és isten irgalmazzon mindenkinek aki ELTÉR!
(NA jó azért nyitott ajtónál ne pisiljünk, és ne rugdossuk a wc-tartályt..)
Pl. van egy végtelenül jótétlélek Lalikánk, kicsit szemüveges, kicsit félszeg, de jó szive van és ért a számítástechnikához. Segítőkész mindenkivel, ápolja a nagypapáját - és nem kell hozzá férjhez menni, ha valakinek nem szimpi, de egyszer valakinek jó férje, jó apukája lesz.
Rühellem, hogy közröhej tárgyává teszik, ugratják sőt időnként még a nyelvüket is köszörülik rajta.
Persze van véleményem, mint mindenkinek - a fekete körmű pirszinges egészségtan-tanárról, meg a rozáceás bőrű orosztanárról - ők mitől nem defektesek? Azért mert a fekete köröm, és a "neszójjbe" póló miatt nem mernek belekötni, az orosztanárral kapcsolatban meg fenntartják a látszatot, hogy mindenki elhiszi, hogy az üvegben víz van.

Kicsit összetorlódtak a vizsgaidőpontok, úgyhogy két blokkból is vizsgáztam a héten. Az XP és az MS Word megvan, de nagyképűség nélkül megjegyzem, hogy a vizsgára kötelezően kiadott feladatkör messze alulmúlta azt amit tudok. Mindkettőre értendő.
A vizsga egészen fura, de jellemzően magyar okból csúszott. Az újonnan létrehozott és berendezett termekben levő tök új számítógépekben nem volt floppy-meghajtó. A vizsgaszabályzat viszont - és a feladatok szintúgy - kimondták a floppy használatának kizárólagosságát. Így több tanfolyam hallgatói kénytelenek voltak megvárni, mit döntenek az okosok.
Végül egy hónap után azt döntötték, hogy pendrive-ra fogunk vizsgázni, azt kell beadni (ez viszont megsúgom ellenkezik a vizsgaszabályzattal), további egy hét kellett a feladatsorok módosításához.
Remélem egyszer öt év múlva nem érvénytelenítik a majdan megszerzett ECDL bizonyítványomat, mondván, hogy megszegtük a vizsgaszabályzatot vissszamenőlegesen. Mert az is nagyon magyar izééé lenne.
Akkreditált vizsgaközpont...
...és még csodálkozunk, hogy itt tartunk.

A gyerekek meggyógyultak, és amúgy meg végre hétvége... elfáradtam na!!

2008. december 9., kedd

Tegnap korán elmentem lefeküdni

A férjem ma így udvarolt (rohadtkorán) a buszmegállóban:
"Milyen szép vagy ma! Egészen kipihent vagy, még a szemed is csillog! - ...de még mielőtt kihúztam volna magam, így folytatta - Már nem vagy olyan mint egy padlószőnyeg!"
:D:D:D
Ugyen milyen kedves? Imádom...

2008. december 8., hétfő

2008. december 7., vasárnap

Láthatatlan emberek

Nekem hihetetlen hogy vannak emberek akik úgy élnek, hogy naponként csak épphogy van min gondolkozniuk, de azt sem kell megerőltetően túlzásba vinni.

Annyira nem tudom átélni a Juca és az olasz üveg (először Murénát akartam írni, de rákerestem a neten: Muránói ) közötti problémavilágot, hogy az hihetetlen. Nem is tudott dönteni, mindjárt vett vagy ötöt a medálból.

Igen, csodálatosak. Igen gyönyörűek. Igen ez is jó, meg Igen az is szép. (Nekem a szecessziósak tetszettek....és igen, ha megtehetném azt hiszem tudnék lelkesedni ennyi szépség láttán).
DE ÉS??? Nem irigykedtem esküszöm, (na jó egy kicsit ;) ).
Simán lemondok róla (mondjuk ez tényleg így van!)!
Inkább az élet könnyűségét irigylem. Inkább a problémáit irigylem. Inkább azt irigylem, hogy táncórára, zeneórára viheti a gyerekeit. Nem irigylem, hogy télen szőlőt ehetnek, de azt igen, hogy akkor esznek gyümölcsöt amikor akarnak.
Apám mondogatta réges rég:
"Nem kell mindig kaviár, de a krumplistészta sem."

És olyan fura, hogy a Jucák nem is látnak minket!

2008. december 6., szombat

Hógömb volt a gyerekek csizmájában*

Ma reggel a város felé autózván, mellettünk egy MZ motoron a Télapó ült! A piros sapija a bukósisak alól kilógott, lobogott rajta a bojt, a piros kabát is kívülről rajta - vidító látványt nyújtott, mindamellett pedig jó érzéseket keltett bennem.
A spontán melegség hatására kiintegettem neki az ablakon mosolyogva, ő visszaintegetett és visszamosolygott rám.
Igazán nem vagyok nagyravágyó - olyan nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldogságot érezzek!
Este a gyerekekkel Télapu filmnézés (tradíció: - olyan mint karácsonykor a Reszkessetek betörők), csokizabálással és utána a szembekocsmában TélapósJégeresKarácsonyfényes nyolcbaráti kör.
Fontos: Narancsosforrócsoki készítésére érzek erős késztetést!!!


*..hát igen a szülők a gyerekekre vetítik ki a vágyaikat: Hógömblélek

2008. december 5., péntek

Benn ülök a férjemnél az üzletben

Bébi betipeg: Jónapotsziasztok. Fel tudnátok nekem váltani ezt a húszezrest???
ÉN: Persze! Mire?
Bébi: Hát gondoltam átmegyek ide a fodrászhoz....


2008. december 3., szerda

Az megvan amikor felmosáskor követ* egy apró hagymahéj darabka...??? :)


*...és bármilyen cselhez folyamodom, a végén mégiscsak le kell érte hajolni, és felkapirgálni...

2008. december 2., kedd

Épp az imént izent a kapitány: az autón vasárnap lejárt a műszaki.
A jóIsten piszok elfoglalt mostanság.
A gyerekekért való aggódástól még az autó ablakán sem láttam ki. Ilyen messze még sosem laktunk a várostól, ilyen soká még sosem volt zárva a fénysorompó, ráadásul egy szippppantóst is kifogtunk. Mikor hazaértem végre, kettő lázasan feküdt, az egyik közülük már telehányta a rózsaszínű lavórt. A harmadik sírt, mert sajnálta őket. (A Nagy és Felnőtt Komoly Lány ma kémiaversenyen van, remélem elkerülte ez a nyavajatörés.)

Azért Ápolónő Ágnes előéletének köszönhetően van némi tapasztalatom betegápolásban, de a gyerekeimtől akkor sem megszokott, hogy támogatni kell őket a járásban, mert minden pillanatban összerogynának, (...egy kicsit megijedtem...) Lusta Dickesre tojtam magam össze.
Este fél hét van, mostanra helyrepofoztam őket egy kis langyifürdővel, forró teával, meg mindenféle vajákos szerrel amit itthon találtam.
Mostmár csak abban reménykedem, hogy innen már csak kifelé jöhetnek....
meg abban, hogy ezt az évet már húzzuk ki további izéék nélkül.

2008. november 28., péntek

Igazad van, az élet szép, és összességében véve a legjobb dolog ami történhet velünk. Egyetlen baj van vele.... hogy nem lehet néha szünetet tartani. ;)

2008. november 26., szerda

Álmok

Döcög a lovaskocsi.. rajta ül egy kalapos, egy piciny újszülött, meg a hihetetlen erős aggódás, melyet a baba felé közvetítek. Szaladok a kocsi felé, valahogy utol kell érnem, hiszen én vagyok a hajtó, aki megmenthetem az életünket a mögöttünk száguldó farkasoktól. Fut egy kutya is velem. Nagy szürke, barátságos szemű, hűséges. Felszállok végre a szekérre, a kutya kissé sebesült már mire odaér.
Megérkezünk egy házhoz, berontok a kapun biztonságba helyezem a többieket, majd visszaszáguldok az autóhoz (ami teljesen magától értetődően addig is autó volt!!!). Aggódom, hogy ha kint marad a ház előtt, akkor a minket üldöző horda észreveszi. Rá kell hajtanom a forgalomtól elzárt terület csíkokon, hogy a kapun behajthassak. Ekkor rendőrök ugrálnak elő a bokorból és letartóztatnak. Ekkor felébredtem.

A szekér az életünk, a baba a gyerekeim, a kutya a férjem. A farkasok az életemet fenyegető dolgok (regényelem), a ház a biztonságot jelképezi. Eddig ok. De ki a kalapos, és mi a szerepe?
Valaki volt még ott. Tudom.

A férj szerint nem vagyok épeszű, szerintem csak a kínai kaja, amit tegnap bevacsoráltam.

Addig volt ilyen véleményen míg meg nem hallotta a gyerekek álmait.
"..én hozzámentem valakihez, de nem tudom kihez..." "én meg álmodtam egy Tomit, de nem ismerem..." " megmásztam a Mount Everest -et, és mikor felértem, éhes lettem. Rendeltem egy pizzát, és egy bernáthegyi hozta fel!"

2008. november 18., kedd

Miért alázza az ember a társát? Honnan veszi a bátorságot, hogy eltapossa a másikat? Honnan veszi a jogot hozzá, hogy így beszéljen vele? Miből gondolja, hogy az a jó, ahogyan ő gondolja? Milyen alapon tör pálcát bárki felett, aki nem azon normák szerint él, ahogyan ő? Miért hiszi, hogy ő sosem tévedett? Miért kell tévedhetetlennek lenni egyáltalán bárkinek? Miért ne lenne joga mindenkinek a saját hibáihoz? Miért hiszi, hogy a durvaság, a meggondolatlan goromba szó az, amivel elér valamit?
Az ilyen emberek nem is tudnak szeretni!

Miért bánt egy anya ilyen szavakkal egy gyereket.
Itt ment el az ajtó előtt, nekem fájt: "Pofádat befogod, vagy kiborítalak a babakocsiból mosmááá!!"
Megsemmisítő, érzéketlen, sivár.
Szétcincálja a gyereke lelkét. Gyilkol.

A szeretet az elfogadással kezdődik. Szeretni, ha a büdös zokni az asztal alatt van. Ha a büdös fing a takaró alatt van. Ha szar napja van. Szeretni, ha eltelik tíz, húsz, ötven év, ráncokkal, totyakos gatyával, morgással. Meg akkor ha beteg, ha elesett, ha szomorú, csalódott, elkeseredett.

Szeretni a gyereket, ha rosszalkodik, ha éjjel hatvanszor kel fel, ha sír az utcán a babakocsiban, ha összehányja a kesztyűtartót.

Mert lehet büdös a zoknim, a fingom, lehet szar napom, hisztim. Lehetek rákos, öreg, nagyseggű. Lehetek szomorú, csalódott. Szeressen a férjem.
Lehetek vén trotty, aki összeszarja magát, és még az orrát sem tudja kifújni, és szeressenek a gyerekeim.

Lehetek most csalódott és dühös, mert mindig az vagyok, ha egy férfi így bánik egy nővel, egy anya így bánik a gyerekével, és egyáltalán így bánunk egymással, mi emberek.

Csak remélhetem, hogy mindenki azt kapja majd, amit megérdemel!

2008. november 14., péntek

Újszülött

"Anyaa! Hol vannak a képek???"
" A D-n! "
Rákészül, felemeli a kezét, kinyújtja a mutatóujját.... és elégedett mindentudó mosollyal megnyomja a D betűt a billentyűzeten.

2008. november 11., kedd

Szabó Magda: Ki hol lakik?

Reggel az autóban a Kapitány CD-t cserélt, és kicsit mellényúlt. (Az egyszem autónk az utóbbi heteket ismét szerelőnél töltötte, kicsit összekeverednek benne ilyenkor a dolgok.) A hangszóróból egyszer csak a Házasodik a szúnyog c. dalocska szólalt meg. A gyerekeink már kinőttek az óvodáskorból, a lemez azóta is ott bújt meg a többi közt. A Vizipókot meg a Mézga Gézát már harsogták, még a NAGY és KOMOLY legidősebb testvér is kivette a füléből a Greendayt (a döbbenettől).
Délután az Alexandrát böngésztem, azon gondolkodván, hogy a negyvenezer forintra rúgó virtuális könyvespolcomról melyik kettő legyen az, amit meg tudok venni ebben a hónapban, mikor ráakadtam erre gyöngyszemre az előrendelhető ajánlatok között.
Este boldogan újságoltam a családnak a felfedezésemet...
A vacsoraasztalnál összehoztuk a verset. Szép sorban mindenkinek eszébe jutottak a régi estéken elmesélt verssorok, sőt utána még a Cinege Cipőjével, és a Három nyulakkal is megbirkóztunk!
A lelkem sírt, de rém büszke voltam.

Meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Nagyon rég jelent meg utoljára, ideje, hogy újra kívülről fújják a gyerekek.

Korkép

Száj- és orrkarikás egészségtantanár, koszos körmökkel tépkedi a zsemléjét, miközben maga elé mered kifejezéstelen tekintettel.
Jóga a főiskola folyosóján. Elmegyek a lótuszos fejenállós mellett, belépek a mosdóba, tovább a következő helységbe. hát ott meg nyitott ajtónál pisilnek. Punci megtöröl, gatya felrángat ráérősen, aztán felemeli a lábát és rárúg egyet a tartály tetejére. Kézmosás nélkül kiviharzik.
Állok gyökerezve, meglepetéstől szólni sem tudok.
Kint a mosdóban copfos áll a tejüveg(!) ablak előtt, és kifelé bámul, nekem háttal. Amíg mosom a kezem nem mozdul.
- Nem jössz órára? - kérdezem
Semmi válasz.

2008. október 27., hétfő

Heti jelentés: elromlott a varrógépem, eltört a kedvenc porcelán tálam, dugulás van a fürdőben mindent elöntött a szennya, megfejelendő azzal, hogy minden kiesik a kezemből, a gázkazánunk is szaraxik, nézzük mindennek a jó oldalát: mikor a férjem WC-pumpával az egyik kezében és szifivel a másikban állt a fürdőszobaajtóban és kétségbeesett, és kifejezett részvétet tükröző arcot vágva nézett ahogy bokáig álltam a barna lében - én újra beleszerettem.
Nem érdekel, hogy semmire sincsen időm, hogy hetek óta állandóan tele a szárító, és függönyszaggatós - bögreföldhözverős hangulatom volt a négynapos hétvégén, bevettem a leszaromtablettámat és elmentünk a gyerekekkel kirándulni. És ...és a többit le is szarom....fáradtan szarom le.
Nem tudom anyáink hogyan.....???....

2008. október 15., szerda

24

Felkel.
A festék hat, az óra öt, a gyerek négy, az állat három.
Kitereget.
Hajesték lemos, szemfesték felrak, gyerekek ébreszt.
Négy liter tea főz, kávé főz, boltba megy, szenya gyárt.
Etet gyerek, etet kutya, etet macska.
Víz kutyának, száraz halnak.
Öltözés, fogmosás, hajszárítás, kulcs a szájban, cipőfűző kikötve, telefon a fülön, később visszahív. Ajtó bezár elindul.
Bérlet ottmaradt, uzsonna ottmaradt, papucsba jött, nincs tornazsák.
Iskola, gyerekek kiszáll, elkésett, iskola, gyerek kiszáll, odaért, iskola - megérkez.
Tanul, figyel, számítógépez, lelép, rohan buszra, leszáll, piacoz, gyerekért megy, rohan buszra.
Hazaér, lemálház, főz, kitereget, állat etet, gyerek etet, tanul magával, tanul gyerekkel, kikérdez, lelket ápol, puszil, kiabál, fárad, dühöng, vacsoráztat, ölel, fürdeni zavar, megtöröl. Ágyba zavar, elmesél, puszit ad.
Férj hazaér, etet, kérdez, abajgat, megkeres, odavisz, kibontja.
Ruha kikészít, ajtó bezár, halvillany lekapcsol, betakar megsimogat, elmosogat, elpakol, törölköző kiterít, zokni összeszed, ruha összehajt, tusol, ébresztő beállít, ágyban olvas, elalszik...

...felkel...

Pfff.

Meggyőződésem, hogy amit a gyerekeim tudnak, azt nem az iskola, hanem én tanítottam meg nekik.

2008. október 6., hétfő

"Nem hinni kell a csodákban, hanem támaszkodni rájuk!"

Nem tudok elképzelni, és ha tudnék sem akarnék létrehozni egy ideális világot, de a jó élethez kell, hogy legalább feltételezzük az emberekről a jót. Pótoltunk este az Amerikai szépség c. filmet. Rendkívül jó film, mégis vegyes érzéseket hagyott bennem (tán ez volt a célja? :) ).
Szeretném hinni, hogy a világban nem csak kirakatházasságok, kurvák, meg defektes tinédzserek vannak, vagy legalábbis nem ez jellemzi a legjobban az emberek életét.
Szeretek hinni a házasság szentségében, a szeretetben, a gyerekekben, a közhelyekben (a legszebb dolgok az életben és a világban úgyis a közhelyes dolgok). Szeretek hinni valami felsőbb akaratban, ami végigsegít minket a buktatókon, ami megnyilvánul minden nap, minden apróságban.

2008. október 4., szombat

A végre hétvége totálisan lelakott állapotban talált engem.... darabjaim összeragasztása folyamatban van.

2008. október 1., szerda

Büdi

Tanulni, tanulni, tanulni ......volt kiírva egy letűnt korban majd minden osztályterem falára a tábla fölé. Jelentem hétfő óta ECDL + kiadványszerkesztés és fotószerkesztés tanfolyásra járok orrvérzésig. Nem kevés időbe, (minden délelőtt) és annál is több pénzbe kerül, de ezt már befektetésként élem meg, és mint ilyen, hajt előre a vágy, hogy mielőbb jobb életünk lehessen. A projekt intenzív (eléggé rászolgált a nevére - annyi, hogy nincsen ostor az előadók kezében) jövőre vizsgázom, szerencsés esetben sikeresen.

Kicsit lankadt vagyok, mint a néger fasza casting után, de hajt a becsvágy, és az, hogy otthonlevős - félállásos éveim után újabb felfedezéseket tehettem, az urbánus makrokörnyezetemben.

A helyi egyetem műszaki karán folyik az előadás, és az órákon, valamint a szünetekben szembesültem a jelenkor fiatalságával, főként pasi fronton. Hát mit mondjak...lehet aggleány maradnék ma. Ilyen buznyákos frizurás csávók mászkálnak a folyosókon, tökig letolt gatyában, rózsaszín fűzős tornacipőben, kb. vasággyal együtt 30 kilósak.... a jövő mérnökei.
AJAJ..
Rágondoltam az én férfijjassan férfias keménykerekfenekű férjemre, (egyből hmmm, szám széle) de kár volt erős párhuzamot vonnom, mert túl nagy volt a kontraszt.

Csoporttársaim közül néhány kifejezetten kuka, néhány pedig kifejezetten beszédes. A beszédesebb oldal szimpatikusabb lehetne, de a folytonos elégedetlenkedésük ma már zavart! Azt hittem ÉN vagyok elégedetlen, és én költöznék külföldre, de az általános lincshangulat egyre több emberre jellemző.
Úgy döntöttem, a hallgatagokkal szimpatizálok egyenlőre, annál is inkább mivel a folytonos hangadóktól származó "nanemáhogy" kezdetű mondatoktól csőhallásom kezdett lenni.

Bár sok új benyomást is fel kellett dolgoznom, ezen a héten kétségtelenül a szájszagok voltak rám a legmélyebb pszichikai hatással!

2008. szeptember 30., kedd

...bokazokni

Tisztelt ANYA !*Taminak az egyik tornacipőjéből hiányzik a fűző, és már második alkalommal nem fehér zokniban tornázott!
PEDAGÓGUS


Tisztelt PEDAGÓGUS!
Akasztásról gondoskodom!
ANYA


*Néhányszor már összeakadt a bajszunk, mikor a gyerekeimet védelmembe vettem a korlátolt agyú pedagógusokkal szemben. Azóta nem a "Tisztelt szülő!" megszólítást használja, gondolom azt hiheti kurvára lekezelően ironikus.

2008. szeptember 27., szombat

Reggel kibújt belőlem Aggódó Amália, és hiába próbáltam nem tudtam rávenni, hogy aludjon még. Itt kóvályogtam a konyhában, beleléptem a kutya vizestáljába, ráléptem a macska farkára (rém türelmes - öt másodpercig álltam a farkán, mire elnyávogta magát).
Teát főztem - mézzel citrommal - a férjnek, aki egész éjjel alig levegőzött, azt is a száján keresztül tette. Valószínűleg Ápolónő Ágnesnek köszönhetem, hogy ilyenkor Mononukleosis infectiosát, és Toxoplasmosist képzelek minden takonykórba, pedig egyáltalán nem betegeskedős a családom. A kényszerképzeteim szerencsére gyorsan továbbálnak, és győz a józan ész!
Az köztudott dolog, hogy a pasik lemaradnak mögöttünk, ami a betegségek, különféle fájdalmak elviselését illeti. Bár ezt próbálják minden módon megcáfolni - nekem beszélhetnek! Szakmailag tudom alátámasztani mennyit tudnak összeszenvedni!
Régebben gondolkoztam rajta, hogy egészségügyes pályafutásom alatt történt kedves, muris, tragikus, tanulságos, életigenlős történeteimet papírra kellene vetnem, egyszer talán meg is teszem. A maga keserédes módján minden történet vége az, hogy milyen jó is élni!

Ápolónő Ágnes berontott a hármas kórterembe: Na ugorjon ki az ágyból Keresztes bácsi, megyünk az ultrahangba! - mire ő bajuszpödrés kíséretében foghíjasan elmosolyodott: Ugornék én angyalom, magával még táncra is perdülnék, de nincsen hozzá lábam! - Felemelte a takarót, és tényleg nem volt alatta láb...
elsunnyogtam egy tolószékért...

A sírós napjaimnak vége...hálistennek.

2008. szeptember 26., péntek

Holnap este nálunk üljük a Nyolcbaráti -kör egy tagjának a születésnapját, és az ajándékozás minden - kreatív gondolkodást igénylő részét - rám hagyta az informatikus. Kb. mit lehet venni egy idiótának, aki mellesleg állatkínzó*, nagymagyarországhívő, totálkattant, Bill bácsi fun, elveihez körömszakadtáig ragaszkodó, kockás szeretnivaló fafej? Pálcika, ha lenne fotóalbumja, akkor abban csupa olyan kép lenne, ahol kiskacsás úszógumival a derekán, rózsamintás fürdősapkában hajkurássza a csajokat a füredi strandon, vaaagy pöttyös nyakkendős, nagyszemüveges giccspartin dugja hátulról seggbe a haverját (ruhában!!!).
Harmincnégy éves korára szerezett egy menyasszonyt maga mellé, aki homlokegyenesen ellentéte őneki : maga a kétlábonjáró megfontoltság. Olyan fajta, aki a lepedő felterítésekor még azt is megnézi merre van a varrásbehajtás, kedden és pénteken este fél kilenckor lehet megdugni, egyéb napokon nyolckor lefekszik aludni. Csokitól a zokniig minden blokkot számlát leiktat otthoni füzetkébe, és olyan szintű kialakult szabályrendszer szerint él, hogy Pálcika minden előzetes figyelmeztetés nélkül is pontosan tudja, hogy mikor kell hazamenni! Ilyenkor ránéz asszonyára, annak pillantását szkenneli, majd így szól: "Tudom! Megyünk! Álmos vagyok!"
Amit sohasem értettem, hogy az ilyen pasik miért ilyen nőt vesznek el?!
Mint a szerves kémiára, a házasságra (kapcsolatokra) is igaz kell legyen - hasonló a hasonlót szereti. Miért vesz el egy pali, akivel orbitális hancúrpartikat lehetett csapni és aki imádta a szőke nagymellű nőket, egy barna kismellűt? Miért vesz el egy pasi, aki szereti az okos nőket, a nagy beszélgetéseket, az érvekre épülő vitákat, egy buta sótlan tyúkot?? Ha imád kefélni, miért vesz el egy frigid nőt?? Sok mindent nem értek én még a világból...


*Egyszer hajfestéket kent a kutyám fejebúbjára (hogy majd ott nem tudja lenyalni, és lesz rajta egy édes szőke folt...) nahát onnét kihullot a szőre, és egy darabig nem is nőtt vissza. (Mindenki kiröhögte szegény állatot!)
Tavaly kanbulikor fa függönykarikát húzott a kutya lábára, ami nem jött le róla, mert a könyöke visszafelé már nem engedte... le kellett fűrészelni ( a karikát..). Az volt az egyetlen szerencséje, hogy színházban voltam a barátnőmmel. Ha itthon vagyok, megölöm!
A szegény állatnál már kialakult a pavlovi ...ha meglátja a Pálcikát, inkább elmegy a hálóba az ágy alá.

2008. szeptember 22., hétfő

Hógömblélek



Vannak olyan álmok, vágyak, vonzalmak melyek eredetét ha akarnám sem tudnám megfejteni, pedig néha ezek az érzések olyan nagyon erősek, hogy igazán fájni tudnak.
Nem értem, hogyan lehet genetikailag kódolt akaratból vágyni egy óriási diófára, vízesésre, hógömbre, egy parasztházra, (vagy legalább egy hógömbben lévő parasztházra), hogy milyen megmagyarázhatatlan indokból tudják ezek beleenni magukat a lényembe, hogy egészen én leszek.
Ezek azok vágyak, melyekről úgy képzelem, hogy egy előző életből hozhattam magammal, és talán egy következő életben egyszer beteljesülnek. Most véletlenül, egy köztes életben vagyok, ahol nem lehetek az aki szeretnék, nem élhetem meg minden álmomat, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább a szeretetben beteljesülhettem, és így könnyebben fogadom el, ezt a hógömb nélküli valóságot.

Úgy képzelem, hogy odabenn egy más, egy tökéletesebb világ van.
Ráadásul hasonlítunk egymásra - a hógömb és én....van bennem is víz, zöld zsalugáteres kicsi ház, katedrális, angyal, vitorlás, világítótorony, Mária és Jézus, karácsonyfa, őz, anyamedve, szarvasok és néhanap csillámporos hó hullik a lelkemben.

2008. szeptember 21., vasárnap

Répapucolás

Milyen nehéz lehet a színésznek, a komikusnak.... A szomorú, sírós napokon, mint amilyennek a mai is indult, fent állni egy színpadon, ahol emberek várják tőle, hogy szórakoztasson, nevettessen... Ilyenkor kikiabálnám a bánatomat mindenkinek, bőröndöt vennék elő (régi, keményfedelű barnát) hajigálnám a ruhákat bele, és eközben ordítva bömbölném, hogy elegem van, hogy mindent én..és nekem...és velem! Nem teszem. Tisztítom a répát, és nyelem a könnyeimet.
Tudom, hogy ilyen a könnyek voltak azok, amik akkor négy éve lecsorogtak a lelkemen, megragadtak bennem és mélyen befészkelve magukat megbetegítettek.
Napok telnek szomorúsággal. Mikor nem tudom a gyerekeknek azt adni, amit szeretnék. Volt viszonylag normális életünk, de azt az a régi ősz elvitte. Régi életünk maradékaiból próbálunk gazdálkodni, jutni tovább előre, de inkább csak hátra megy...és megint itt a bőröndös érzés. Ezt mind úgy tenni, hogy a gyerekek ne vegyenek ebből észre semmit, hát az is tudomány. Répát pucolni, zoknit kikészíteni, gyerekkel tanulni, húslevest leszűrni, kiteregetni a (szennyest) tiszta ruhát, felvarrni a nadrágot, felverni a tojáshabot, jó arccal anyámékat várni....könnyet nyelni. Ez az anyák dolga! Miért nem mondta senki?? Még jó, hogy legalább szeretjük egymást, ezért inkább vagyok hajlandó könnyet nyelni. Nem a magam sorsa miatt aggódom. Nem magam miatt nyelem a sósvizet. Félek! Félek, hogy a férjem életteli, vidám tekintete szürke lesz, és szomorú. Félek, hogy a gyerekeimnek végig kell nézni ezt. Félek, hogy nem lesz hóban hancúr, balatoni kártyaparti a szúnyogokkal, zseblámpás rosszalkodás este. Félek, hogy nem leszek letámadva a fürdőkádban, a konyhában, autóban kukoricás mellett! Félek!
Félek, hogy csak répapucolás közben fogok ráérni ezeken gondolkozni.

ELMENNI! EL bárhová! Újrakezdeni. Nem sírni. Nem nélkülözni.
Egyszerűen csak :ÉLNI!
Nem tudok bízni igazán a jövőben.
Nem szeretem a mostani vasárnapokat, mert a férjemnek vasárnap is dolgoznia kell. Ez az ország zombit csinál az én bohócosanédes férjemből, belőlem anyagépet, a gyerekeimből meg szabványgyereket, akik majd felnőve beállnak egy zombit, vagy anyagépet gyártó országban zombisodni, vagy anyagépesedni!

Én nem ilyen lovat akartam!

2008. szeptember 19., péntek

1. Nem egyszerű közel harminc gyereket kordában tartani, tanítani, fegyelmezni.
- IGAZ: én sem tudnám, ezért is nem mentem pedagógusnak!
2. A pedagógus is ember, vannak nehéz napjai (főleg ha nő), életvezetési krízishelyzetei, házassági és egyéb problémái, melyek kihatnak arra, hogy nyugodtan, türelmesen foglalkozzon a keze alatt felnövekvő új nemzedékkel!
- IGAZ: én sem tudnék, ezért is nem mentem pedagógusnak!
3. A szülők olyan mértékben elfogultak a gyerekeikkel, hogy nem tudják elképzelni azt, hogy az utód egyáltalán nem olyan aranyos és szófogadó, ahogyan azt ők feltételezik.
- IGAZ: én sem szeretnék a hülye szülőkkel kezdeni, de helyettük akkor sem a normális szülőket baszogatnám! Ezért is nem mentem pedagógusnak!
4. Nap mint nap nehéz szembesülni, hogy vannak gyerekek, akiknél minden csak falrahányt borsó, nehéz úgy órát tartani, hogy ötvenszer meg kell állni fegyelmezni. Mindez azért, mert a szülők az alapvető szabálykövető magatartásformákat nem tanítják meg a gyerekeiknek!
-IGAZ: én is idegroncs lennék a neveletlen kölykeitől. Ezért is nem mentem pedagógusnak.
Még szerencse, hogy ott az egész nyár, hogy pihentesse az idegeit.

Nem tudom... Ha egy kicsit több lenne az olyan pedagógus, aki a gyerekhez vezető utat abban látná inkább, hogy önmagát megszerettesse velük, sokkal kevesebb lenne a probléma és több örömöt lelne a munkájában.
Igen a szülők sokmindenben hibásak! Sajnos szülő bárkiből lehet! A tanári hivatást viszont tanítják, nem is beszélve arról, hogy aki ezt választja, abban némi elhivatottságot, és gyerekszeretetet is feltételezni lehet(ne)!
Olyan osztályba jártam, ahová nem egy hülye gyerek járt. Ötödikben két 16 éves osztálytársam volt, ki lehet számolni, hányszor buktak meg. Piszok rosszak voltunk - Márta néni földrajzot tanított, órán papírgalacsinok röpködtek a fejéhez. Történelem órán viszont meg sem mertünk moccanni, bioszon meg nem is akartunk - ittuk a tanár minden szavát, odafigyeltünk rá, szerettük! Lehet válogatni a módszerekben, azért tanár a tanár, hogy megtalálja a megoldást. Aki nem találja, az nem jó tanár, és nem jó pedagógus. Akkor meg el kell menni bugyit kapálni!

Minden gyerekkel lehet bánni! Négyen vannak ebben a családban is. Amit az egyik azonnal megtesz, azt a másiknak hatszor kell mondani. Ha rosszat tesznek - az egyiknek már a lelkiismeretfurdalás is elég büntetés, a másiknak egy hét szobafogság kell, hogy a bűnbánást kicsikarjam belőle.Egy osztályban átlag öt-tíz olyan gyerek van, aki nehezebb eset!
Minden gyerekkel másképpen kell a hangot megtalálni, de ha szeret, akkor sokkal rövidebb az út hozzá. Tudom, nem lehet ez egyszerű egy osztálynyi gyerekkel.
Ezért is nem mentem pedagógusnak!


2008. szeptember 16., kedd



Tavasz: illat, mászóka, levelek, zöld, hintaágy, gyerek, kutya, költözködés, nyuszi, tojásos nokedli, saláta, paradicsom, paprika, szökőkút, cseresznye
Nyár: Balaton, este, meleg, anya, bicikli, meleg sár, árokpart, fa, fű, hangya, légy, szúnyog, mécses, tűz, saslik, barát, autó, terasz, sárga, piros, zöld, gyümölcsleves, dinnye
Ősz: friss, tiszta, szines, langyos, család, iskola, papírillat, rajzolás, eső, víz, pizsama-köntös, sötétség, mama, gombapörkölt, babostészta, film, szőlő
Tél: apa, szánkó, domboldal, szürke, fehér, jég, tea, paplan, busz,bor, kocsma, színház, ablak, karácsony, szoba, lekvár,

Jó jó, elmúlik a szép napsütéses nyár, újra kezdődik az iskola a gyerekeknek, több a szaladgálás, több a mosnivaló, vásárolnivaló. Akkor is szép az ősz. Szeretem az eső hangját a meleg szobából, lámpafénybe és radiátormelegbe beburkolózva, a szobasarki fotelba bekucorodva, könyvet a kézbe véve.
Kicsit álmosít ez az idő minket családilag. Tegnap a gyerekekkel tanulás közben is többször szerettünk volna elaludni, úgyhogy főztem egy jó meleg teát, és szünetképpen megnéztünk együtt egy jó kis DVD-t. Mikor vége a nyárnak, és a hosszú esős délutánok következnek, abban az a jó, hogy a család egy kicsit közelebbről is együtt lehet. Sokat nélkülözzük egymást amúgy is, kettő gyerek a játszótéren, harmadik elment egy kört biciklivel, a negyedik a szomszédban. A mi barátaink is jönnek - mennek folyamatosan, átjáróházunk van és átmenőéletünk. Megyünk hegyre szalonnát sütni, focipályára hullócsillagott nézni, de az igazi családi együttvagyunk hangulat az idő hűvösödésével jön el. Ehhez eső kell, hideg kell, óraátállítás kell.

A sündisznók már aranyosan menetelgetnek, keresik az alvóhelyet, minden utcában látni naponta egyet-kettőt.

2008. szeptember 12., péntek

Sej ribizli...



Szeretem az őszt. Nappal még sütöget, melegít a nap ha szerencsénk van, éjjel hűvös, friss a levegő, a színek szépek, az eső csendes, jó illatú. A szeptember a bucsuk ideje errefelé. Már kint vannak a focipálya mellett a körhinták, céllövöldék, a bazáros még nem rámolt ki. Vasárnap ismét kimegyünk - SEJ ribizli PIROS bicikli, és végigrettegem, ahogy a gyerekeim fejenként EGYSZER felülnek minden rozsdás körhintára, melyet egy homályos tekintetű, degenerált neandervölgyi gépkezel, természetesen az elmaradhatatlan noname dobozos sörrel a kezében, és szakállba lógó cigivel a szájában. Vajon mikor fésülködött utoljára?
Már a falusi bucsu sem olyan, mint rég. Például a kakasos nyalókát felváltotta - ugyanabból a piros cukorizéből készült - Mikiegeres nyalóka. Először nem hittem a szememnek, mert a teljes képzavartól nehezen tudtam összehozni a bucsus cigányokat Walt Disney-vel. Az, hogy műanyagból már nem pisilős baba készül, mindenszínű tekebábú (ez olyan herripotteres), vagy öntapadós pisztoly, hanem mobiltelefon, meg gépfegyver az még magyarázható azzal, hogy nem lehet a haladás útjába állni. De Mickey mint a kakasnyalóka jogutódja...Kislányokat megrontónak bélyegezett (Ál)Barbiktól roskadozik a bazáros. A baba originálban is elég gagyi, a reklámjaitól mai napig rémálmaim vannak - és csak remélni merem, hogy a gyerekeim sohasem fognak olyan hangokat kiadni magukból, mint a tévében azok a barbit áhító lánykák. A bucsubarbinak ára az eredetiével vetekszik, így könnyen bedőlhetnek azok, akik szerint az ár érték arány fontos, már ami a minőséget illeti.
A tárgyak szerelmeseként a babák iránti sajnálatomat csak a humorérzékem tudta némileg csillapítani. A hajukról azok a nagypapák jutottak eszembe, akik a maradék hajat odafésülik, ahol nincs maradék. Nagyapám is így tett, ő a jobb oldalról fésült a bal oldalra - kész állapotában ez a fazon nem volt annyira gáz, de néhai reggeleken mikor nagyapámmal a nyárikonyhában összefutottam, és a jobb oldalon a válláig lelógott az a haja, aminek a feje tetején kellett volna átfésülve helyet foglalni - hát az volt egy érzés.

Ebből a szemszögből nézve a baba még így is jobban járt, neki három-négy csomóban a fejműanyagjába tömködött haj is jutott az egész fejére elosztva. Vékony, puha műanyagból készült testecskéje folyton összehorpadt, ekkor le kellett szedni a fejét, és a torkán lenyúlva kihorpasztani a mellét. Komolyan éreztem azt néha, hogy véget kellene vetni a szenvedéseinek.
Mindent összevetve a bucsu - azon túl, hogy jó buli - mégis jó valamire. Szembesülni a jelenünkkel, ami ma egy nagy fricska, a normális élet görbe tükre - egy kis Magyarország: ahol semmi sem az aminek látszik, semmi sem jó arra, amire készült, jó sok pénzért jó nagy lószart kapsz, és a lényeg úgyis az, hogy beülj a hintába, és úgy tegyél mintha jól éreznéd magad, még akkor is ha hányingered van az egésztől.

2008. szeptember 10., szerda

Voltegyszer

Új években régi arcok néznek rám. Olyan mintha el sem telt volna húsz év, mintha soha nem jöttem volna el szülőfalumból, magam mögött hagyva a gyerekkoromat, barátaimat, ifjúkorom nagyrészét is. Az arcok ugyanolyanok, nem is öregszenek - vagy mivel én is velük öregszem, nem tűnik úgy, hogy ennyi sok év elmúlt már. Visszatalál a cimborák tekintete is a gyerekeikben, fura is, hogy idegen szemmel nézve az összes gyerek mennyire ismerős. Mi vagyunk, teljesen mi vagyunk ugyanazon a játszótéren, azokon az utakon nyomják a biciklipedált nevetnek, felhőkbe elefántot képzelnek, és azt számolják, hány évesek lesznek kétezerötvenben.

Tipikus rák vagyok. Szeretek a múltba révedni, szeretem a régi tárgyakat, a valakitől kapott jelentőséggel felruházottakat, a véletlenül szép napon, szép helyen találtakat. Én vagyok, aki a reggeli kávét a pöttyös kisbögréből iszom, amit évekkel ezelőtt mentettem meg egy mutyiban. Van harmincéves mackóm, (enyém volt), porcelánbabáim, régi vasalóm. Ragaszkodom a múltamhoz, de csak gondolatban vágyom vissza, a gyerekeimnek már ez a számomra új hely a szülőfalujuk, mely végül nekem is az otthonom lett. Valami mégis végleg elromlik amikor elköltözünk, néha mennénk vissza, de már semmi sem ugyanaz.

Mikor ritka alkalmakkor apám háza előtt vasgolyó szívvel megállok, a barackfák minden levele ismerős. Érzem a meleg szelet a házunk mellett, a levágott fű illatát, hallom az ablakok, ajtók ismerős zaját. Látom a hátsó kiskaput, ahogy anyám és apám befordulnak rajta, apám kezében pólyás öcsém, anyám szatyrokat hoz. Az első emlékem. Látom apámat, ahogy a fáit metszi, egyik kezében az ollót tartja, a másikkal a létrafokba kapaszkodik, maga által fabrikált farmerkalapban, piros nadrágban. Az utolsó emlékem.
Milyen jó lenne együtt nézni milyen szépek a fái, áll a ház amit épített, megvan minden fűszál, minden rózsabokor, a malacól, az ablakok.
Megsimogatnám a kerítés deszkáit, csak hogy tudjam, valóságos.

Nem jól van ez a halál-dolog megcsinálva.

2008. szeptember 2., kedd

Van új a nap alatt

Fini kifli és teavaj, langyos reggel.
Mosás, főzés, teregetés, gardrób pakolás, nyáriruha eltevés, takarítás, langyos kakaóóó a kanapén betakarózva, hűvös este.
Már várom az igazi őszt, a színek miatt.

Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt.  Egyik beszélgetés alkalmával...