2013. augusztus 31., szombat

Trafa

Ezt a megérzést!
Már eddig is gyanakodtam, mert a férjet már egy ideje sasolom, mikor reggel korán, mikor még mindenki alszik szörföl a neten...
Hát ki is bökte szájaszéle mosollyal fűszerezve: hát mami...kéne egy másik autó ha letetted a jogsit. Ez lehetne a tied, én meg vennék egy olyat ami kisebb helyen elfér... ööö és kevesebbe kerül...mert nincsen teteje...

Kis szünet volt...

...Magyarországban jártunk ismét. Élménybeszámoló a napokban. Elöljáróban csak annyit, hogy elfáradva kipihentük magunkat, az út még mindig nagyon hosszú, de végül az összes maradékéletünket elhoztuk anyu garázsából, és így kijelenthetem, hogy végérvényesen befejezettnek tekintjük az áttelepülést.

Ismét kérnék továbbá egy kis univerzumsugallatot a nagylányunknak, ismét egy nagyonállás van függőben, és ez most tényleg nagyon fontos, mert egy közeli gyógyszergyárban lenne, ( az állás munkaközvetítőn keresztül megy, de gyógyszergyárra tippelünk ), így maradna a közelben. 
Most nem örülnék semmi másnak jobban...remélem nem kérek túl sokat Tisztelt Univerzum..

2013. augusztus 17., szombat

Szössz

... avagy a WOW ( World Of Warcraft* ) szépségei...

Ülünk mint az iszap, némán a nappaliban, mindenki köldökzsinórral kapcsolódva a nagy hálóhoz, egyszer csak egy izgatott örömteli hang töri meg a csendet ( a család egyik felnôtt tagjának szájából ):

Ejj.. Tudok varrni repülôszônyeget!!!





* aki nem tudná: ez egy online fantasy szerepjáték

2013. augusztus 15., csütörtök

Kert update 3

Na szóval az van, hogy nekem ilyen mesebeli kertem van... Legalábbis ami a nevét illeti: Volt - nincs virágoskert. Az elmúlt évek során elôször a magamba, majd a virágokba vetett bizalmam rendült meg. Történt ez azért, mert eleinte csak ösztönösen ( random ) módon, késôbb viszont utánajárva ( tervezetten ) történô virággondozási ténykedéseim soha nem jartak sikerrel. Sem a bentlaki növények nem fogadtak barátjuknak, sem a kintlakiak. Összesen két sikerélménnyel büszkélkedhetek, (ezek is még még magyarországi életciklusban), már ha a pampafû burjánzása, és a halastóról hazacipelt csavartfûz megeredése, ( elôször merevedést írtam, dolgozik a tudatalatti ) és dzsungelbokorrá növekedése annak számít.

Na, de gondoltam én, ha már magunk mögött hagytuk kisebb-nagyobb szerencsétlenségeinket, a zoknimanót, és a fekete lyukat is, bepróbálkozom újra, hátha ez a növenyátok is elmúlt rólam.
Palántáztunk hát, magot vetettünk, gazoltunk, metszettünk. Gondoltam én, hogy nem lesz azonnal varázskert magazinba illô udvarom, ( bár azért beszereztem néhány lapot,) de gondoltam a lelkesedésem, meg az a tény, hogy anyámnak még a horgászbot is kivirágzik amit tavaly ôsszel kintfelejtett, majd csak hozzáad valamit.
A virágvarázs magkeverékbôl, (mely négy négyzetméter virágszônyeget ígért egész nyáron át,) legjobb indulattal is csak egy lábtörlô lett, annak is a rongyosabb fajtája, nem az az elit kókuszos-wellcome-os.
A falon lógó, kosarakba tett palánták már az induláskor fel akarták adni, de nem hagytam -  annyi, hogy nem játszottam nekik Mozart- ot, de különben mindent megkaptak, öntözést, tápot, lett is belôlük szépséges burjánzó virágosság kb. egy hónapig. Meg sem kísérlem leírni, most hogy néznek ki, pedig mindent ugyanúgy csinálok. Az a növény meg, aminek mára már két méteresnek kellene lenni, és illatfelhôvel volna hivatott betölteni a teraszt, még az ötven centis karòra próbál felkapaszkodni, nem sok sikerrel.
Gondolom, nem használt a lelkiviláguknak az énbennem egyre növekvô nemtörôdömség sem, ami mostanra már fásult beletörôdéssé szelidült, ( magyarul a toszok rá- tól eljutottam a tosszák meg a virágok- ig ). Az elôtte - utána tehát ilyenformán teljesen új értelmet kapott.

Elôszôr ilyenek voltak:






 Aztán most ez van:

Olyan csalódott vagyok hogy na...





Tehát: a virágok nekem nem a barátaim,  ôsszel ültetek pampafüvet, amúgy meg éljenek a fák, meg a tuják.




Amúgy meg: anyám kertje - genetikus defektusom lehet...



2013. augusztus 13., kedd

Sugallat

Pete elment. Majdnem mind megsirattuk. Úgy ment el, hogy nem tudta, a felesége csak azért próbálta meg tartani magát, erôsnek mutatkozni, mert nem akarta, hogy a férje azt lássa mennyire szenved. Úgy ment el, hogy a felesége nem tudta, végig bûntudattal küzdött, mert hibásnak érezte magát, amiért az asszony újra elveszít egy férfit, amiért újra végig kell néznie, hogyan fogy el mellôle az ember akit szeret. Úgy ment el, hogy mikor a gyerekei látogatóban voltak, meghagyta ôket a hitben, hogy még bízik.
Mindezekrôl velem beszéltek, nem egymással... Próbáltam egymás felé terelni ôket, de becsukták a kapukat, a vége felé már a kulcsokat is eldobták. Arcukon tartották az álarcot, megették a maguk, és mások által kreált maszlagot, hogy erôsnek kell maradni, és a gyász, csak a halál után következhet...

Kellett volna együtt sírniuk, együtt megnyugodniuk...kellett volna egymást feloldozni, és elbúcsúzni...mert úgy hamarabb gyógyulnak a sebek.
Pete haldoklásán át azt sugallja az élet, hogy most azonnal el kell mondanom a gyerekeimnek, a férjemnek, hogy a végén ne hazudjunk - legalább egymásnak ne. 
Mert a hazugság nem jó, még akkor sem, ha mérhetetlen szeretetbôl tesszük...

Apró örömök

Eddig is tudtam, hogy a férjem feledékeny ( azon túl, hogy az egyik legokosabb ember akit ismerek ), és elkésik mindenhonnan, de felülmúlta önmagát azzal, hogy vasárnap ottfelejtett engem a munkahelyemen...



( mi sem mutatja jobban az én  türelmemet, mint az, hogy csak miután negyven percet vártam rá, hívtam fel aggódó hangon azzal, hogy: Baj van drágám? )

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...