2013. december 31., kedd

Szilveszteri szössz

- Mi lesz a kaja? - kérdezik a nagyobbak
- Ma kijevi jércemell holnap lencsegulyás és rétest sütök.
- Mi az a jérce? Fácán?
- ???
- Galamb!!
- ??? Az az tubica...vagy gerlice, azzal kevered.
Mire a kicsi rávágja:
- Ő ... én tudom, az a tinédzser tyúk. Aki nem toj.

2013. december 24., kedd

Drága Gracie elment.


Úgy nyugtattuk magunkat, hogy talán szép is lehet ez, hogy éppen ma...
Kicsit szomorkásra sikeredett így a nap, hol egyikünk pityergett, hol másikunk.
Megint felvettem egy követ  amit cipelhetek.

2013. december 20., péntek

Ébredés utáni szokásos csendemet töltöm a kockás kanapémban? Ma pizza lesz - agyalok - a karácsony előtti nagytakarítást kivégeztem, ma fotelharcos leszek. Két könyvet is be szeretnék fejezni, meg még van két megnéznivaló film is (Star Trek, Oblivion...aggasztó a sci-fi függésem). 
Már csak három nap van a szabadságomból... nyugdíjas akarok lenni...

A kicsi ébred utánam először, meg is lepődök, jah, már szünet van.
A konyhában sürgölődik, gombás - sonkás omlettet csinál magának. Megkérdezi, kérek e... Nem vagyok nagy reggelizős, de kérek egy kicsit. Már megint mezítláb van, hozzávágok egy zoknit, még jó, hogy tegnap nem rámoltam el, itt van a tiszta mellettem.
Azt mondja, a régi tea már csúnya, főz inkább frisset nekem.
Ülünk egymással szemben a kanapén. Esszük az omlettet pirítóssal, uborkával. Körülöttünk tányérok, bögrék. Szerelem, tanárok, barátok, ellenségek, csak úgy ömlik belőle, be nem áll a szája születése óta. Dumálunk.
Felkel a legnagyobb. Instant levest reggelizik...vagy inkább ebédel. A kutya szerintem papagáj volt előző életében, a vállamon ül. A kicsi valami videót mutat nekünk, röhögünk. Jön a következő kölök, idetelepszik a kávéjával. 
Azon gondolkozom, ha ezeket a beszélgetéseket valaki kívülálló hallaná...csak úgy véletlenül egy-egy mondatot elcsípve:

"Kell egy zsepi, van egy szúrós fikám." *
"Van egy wow-os csaj haverom, ahhoz hasonlít, mintha egy leszbikus kapcsolatban én lennék a férfi."**
"Te itt aludtál anyuékkal? Minek? - Mert leszakadt az ágyam mikor sokan aludtunk benne." ***

Kedvenc játékunk (én találtam ki): pasikat vonultatunk fel, akiknek valamiképpen közük van egymáshoz, és rá kell vágni melyik jön be. Pl. Jack Sparrow-Will Turner, vagy Tor-Ironman, Han Solo-fiatal Obi-Wan (Luke nem jön számításba).
 (Lauri vagy Tuomas....jaj anya ezt mindig belerakod! Mit csináljak, bejönnek a Finnek...meg a rockzenészek...meg a finn rockzenészek).
Elevezhetnénk műveltebb vizekre is, de nem látom Hamletet mint akire beindulnék. Talán Puk, annak idején bejött, de csak mert jóképű volt aki játszotta.

A végére már a Csoki vagy Róka szintjére süllyedünk, mert elfogynak a félistenek. 

Úgy megnőttek. Kevés idő van már. Néha lelkesít, néha depis leszek tőle.




* csak egy ismerősétől idézett
**a női önzésről volt szó
***pizsamaparti


2013. december 13., péntek

A számítógép-függőség fokozatai

Álmomban kinyitottam egy Müller joghurtot, amit elkezdtem enni. A pohár sarkában, a beleborítható gyümölcs helyett egy képernyő, melyen anyámmal skype-oltam.


2013. december 11., szerda

Reggeli szösszenet

- Balikám ne idd olyan gyorsan azt a kávét! Hol marad az élvezet?
- Sietnem kell...gyorsan megiszom, aztán majd élvezem emlékezetből...

2013. december 5., csütörtök

Partytime outfit

Az asszony nagyon izgatott volt a karácsonyi jó kis partik miatt. 
Talán, mert sosem volt alkalma, kedve, lehetősége igazi partira menni. Talán, mert kicsit több mint egy év elég volt ahhoz, hogy a barátainak tekintse a kollégáit és ez teljesen más megvilágításba helyezi az egészet. 
Őő..csak ruha kell...meg cipő...na meg egy táska...legalább. 
Nem gond, - gondolta, ott az ebay, erre van kitalálva. November elején kezdte a keresgélést. A probléma gyökere mindig abban volt, hogy az elképzeléseitől nehezen tud elszakadni, illetve, csak nagyon nehezen és rossz szájízzel, akkor meg inkább nincs kompromisszum. 
Ebben nagyon - talán túlságosan is - határozott.
Két módon tudta elképzelni a vásárlást. Meglátni és megszeretni, vagy elképzelni és megszeretni. 
Az elsővel az a probléma, hogy nem feltétlen akkor látja, amikor meg is tudja venni, illetve, nem feltétlen boltban látja meg, értsd: zenei videoban, koncerten, utcán egy másik nőn, álmában...mittudomén. ( Nem boltban, oda ugyanis utál menni. )
A másikkal meg az a gond, hogy az elképzelés még nem valószínűsíti, hogy azt egy tervező el is képzelte, és legyártásra került, tehát, hogy létezik az a táska a valóságban is. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy bizonyos összeghatár felett elvből nem vesz semmit, hááát...volt néhány nehéz pillanata na.
Ez a "hiszti" szerencsére mindig belül zajlik, többnyire nagy drámák és törött bögrék nélkül.
Persze az ebay előtt ülve és licitálva olykor az egész család hallotta a sóhajt, többnyire tudva, hogy az elengedés néha fáj, ahogy a ráncolt homlok is mutatja, még mindig nincsen meg AZ a táska, ami az álmai tervezőasztalán készült. Nem kell itt nagy nevekre gondolni, sosem nem volt fontos honnét jönnek a dolgok, közvetlenül Kínából, vagy kerülőúton Kínából. Igaz mindig szerette a minőségi divatot, ismeri a nagy tervezőket, sőt, van egy-két kedvence is, de reprodukálható a nagyok divatja kicsiben is.
A ruha lett meg először. Aztán megtalálta végre AZT a kardit hozzá. A táska nehéz ügy volt, mert minden a részleteken múlik - szerinte. Ha az megvan, minden apróság mehet ahhoz igazítva: fülbevaló, nyaklánc, cipő. Nagy volt a kísértés, hogy a kedvenc lakkbőr bakancsát vegye fel, de igyekezett magát a női vonal felé terelni, ha nem is épp tűsarok, de valami csinos csizma legalább. 
Miután már táskákkal álmodott, végre szembejött ismét az ebay-en A táska. Szerencsére rögtön hat eladónal megvolt ugyanaz, így más időpontokban járt le a licit, az esély is megvolt, hogy megszerezze. Harmadjára sikerült is. A férje csak csendben somolygott a felesége megszállottságán, már hozzászokott, hogy időnként beindul. Nem aggódott nagyon, tudta ha valamelyik összetevő nem lesz meg, ugyanolyan megszállottan fog anyagot keresni, hogy megvarrja magának.

 Ekkor történt, hogy hipnotikus tüneteket mutatva meredt a képernyőre, még kezét is a szájára tette, hogy nehogy felsikoltson. Megint megtörtént. Ott volt a képen egy puha, meleg, fekete, fodros szélű, kötött vállkendő, amit ezer éve keresett. Nem, nem azért mert kell a temetőbe járáshoz, egyszerűen mert ilyen flúgos szegénykém. A kendő fixáras volt. Napokon át mondogatta magának - nem kell, nem kell, nem kell, de máskor jól bevált mantrázós pszichoterápiájával most nem ment semmire.
Végül beadta a derekát és kifizette. Egy hét küzdelem ment kárba, kudarcként kellett volna megélni, de csak mérhetetlen elégedettséget érzett. Cserébe feladta a cipőt. Nem baj majd elkéri valamelyik lányét, vagy tényleg elmegy a lakkbőr bakancsba...majd lesz valami.
Aztán következő héten elmentek a férjével a főutcán a cipőboltba és vettek mindkettőjüknek cipőt is.

Később az étteremben rákérdezett a barátnője, miután kiecsetelte a saját kívánságlistáját:
- ... és te? Van valami kívánságod?
- Óó... Én csak egy új serpenyőkészletre gondoltam...
 
Sajnos arról nincsenek fényképek, hogy a férje e mondat után milyen arcot produkált. Az a sűrű, bozontos szemöldöke, valahova a homloka közepe tájára ugrott, és hazafelé a kocsiban kiröhögték a belüket.

 Jóvannaaa...

2013. november 19., kedd

Gracie intenzív szakasszisztens és főnővér volt az egyik legnagyobb város központi kórházában.
23 évesen ment férjhez, három kislánya született. A felszínhez ennyi tartozik. 

Eszméletlen humorérzéke, és elképesztő életereje van. 13 éve úgy küzdött a betegséggel, hogy a szakmabeliként végig tudta, mi vár rá.
Semmiféle mesterséges életbentartó beavatkozáshoz nem járult hozzá.
Ma 67 éves.

Sok ilyen nevetésre emlékszem:
"-Hello Gracie...jöttünk, hogy lecsekkoljuk a hátsóját. 
 -Az nem valami impresszív. Menjetek inkább múzeumba."

Ahogy teltek ezek az utolsó hónapok, a betegsége miatt fokozatosan veszített el mindent ami őt a külvilághoz kötötte, ami emberré tette.
Ahogy haladt az idő,  úgy szűkült egyre a tér körülötte, előbb egy háznyira, majd egy szobányira, egy lepedőnyire.
Beszédképessége a múlt hónap végén lett oda. Egy hete még tudott enni, három napja már ez sem megy. 

Az elméje végig tiszta maradt.

Csak nézett a fáradtkék szemeivel, és fogalmunk nem volt mi járhat a fejében, még csak elképzelni sem tudtuk a bánatot, dühöt, elkeseredést, félelmet...

Néhány napja, mikor a szemembe feledkezett, csak néztem vissza rá. Úgy éreztem valamit mondani kéne, megsimogattam és azt hazudtam tudom milyen nehéz. 
Akkor legördült az a könnycsepp a szeme sarkából, talán az utolsó volt. 

A szeme csukva, a kis fakereszt az egyetlen társasága.
Csak vár...

...én meg úgy érzem, menekülni kéne.




2013. november 5., kedd

Mai megvilágosodás

Nem a legjobb ötlet a zuhanyfülkében galambot eregetni...

Büdös papucs

A szabadnapom reggelén csendre ébredni a legjobb dolog. 
Az már annyira nem, hogy mire bebootolt az agyam, és az akkomodáció meg a konvergencia is beindult (némi szemdörzsölés után), látom, hogy az orrom felett olyan fél méterrel egy jó nagy pók igyekszik leereszkedni a fejemre. Kiülve az ágy szélére, észreveszek egy újabb rokont a sarokban, egy kaszás személyében. A férj már finoman jelezte a héten, hogy vattacukros a telefontöltő az ágy mellett, de elhessegettem azzal, hogy úgyis Halloween van. Fejben már szétszedtem a porszívócsövet és nekiláttam a hálóknak. Álmosan keresgélem a függöny zsinórját, aztán kibámulok a kockaüveges ablakon, a postás meg néz velem szemben...az ő napja is vidáman indult. Még az a szerencse, hogy ahogy a gyerekek nőnek, úgy szokik le az ember a meztelenül alvásról. 
Vannak ilyen törvényszerűségek na. Gondolkozom is egy kicsit ezen, lehet, hogy nyugdíjas korunkban megint pucéran fogunk majd aludni. Azt mondjuk nem tudom, lesz e igényünk rá? Az én lábam már most is folyton fázik. A szőrös bundapapucsomat a család kiszavazta a házból, a kutya meg elvitte valahova, mert szófogadó állat. A férj szerint csak előjött a vadászösztöne. Mezítláb főzöm a teát magamnak, közben jönnek-mennek a fejemben a gondolatok. Levelet írni Párizsba, pizzát sütni ebédre, kicsi takarítás (pókhálózás). Göröggel beszélünk hétvégén, anyuval dél körül, mosni is kell már megint...

Sebaj négy felé kész leszek, aztán befejezem a "danbrownt". 

Hideg ez a nyamvadt kő. Belebújok a férjem bundapapucsába. Ő nem használja. Nem is büdös, csak rohadtnagy. Ülök a teámmal a gondolkozós kanapémban. A gondolatok jönnek...és írni kezdek.


2013. október 30., szerda

2013. október 22., kedd

Najóvanna, lusta malac vagyok

Az elmúlt két hét jó kis sopánkodással telt. A munkában mindkettőnknél hajtás van mert kevés az ember. A melóban már lassan futószalagot megszégyenítő gyorsasággal szappanozom az embereket, a Bali meg álmában is az entert nyomogatja és a retinájába beleégett a windows logo.
Nagyon - nagyon várom a Karácsonyt, részben a pihenés, részben a hangulat miatt is, amit itt úgy imádok. 
A kocsinkat még nem sikerült eladni, így hát küldtem titokban egy nyerő sms-t a daybreak-be lorraine-nek ( tv műsor ), mert kinéztem én a Balikámnak azt a kocsit. 
Itthon is állandó a hangzavar, ez megnehezíti a csendet, egyrészt mert sokan vagyunk, másrészt mert hármas- és négyesszámú magzatunk már gőzerővel gyakorol a karácsonyi fellépésre. Mondjuk nem énekelnek nagyságrendekkel kevesebbet enélkül sem.

Szombaton vendégségben volt nálunk az egyik kollégám Lisa, és a férje Adrian. Mi már voltunk náluk a nyáron egy jó kis angolos vacsorán, így most visszahívtuk őket. Főztem gulyást, de mellé egy kis szokványosabb helyi ételt is, hátha nem jön be nekik a magyaros. Abból ítélve, hogy kétszer szedtek és még Erős Pistát is tettek bele, bejött. Igaz, hogy olyan nagyon nem lehetnek válogatósak, hisz néhány évig Kenyában éltek, gondolom ott sem folyton steak-et ettek. 
Nagyon jó érzés újra szociális életet élni, de az ebben történt szünet sem viselt meg minket nagyon, egyáltalán nem ártott a "csend" körülöttünk.
Mostanában gondolkoztam épp azon, hogy mennyire jó újra érteni a tv-t, a vicceket, a buszon az embereket, a rádiót és a dalszöveget (már a könyv is döcög, remélem az is egyre jobb lesz). 
Újra megjöttek azok hétköznapi dolgok, melyek otthon az életünk részei voltak. Ismerős arcok a városban, vagy a bevásárlóközpontban, vagy amikor csak épp beugrik hozzánk az autószerelőnk egy programért, vagy a szomszéd egy teára. Ami változott, hogy nem kávéra jön. Na meg, hogy nem csengetnek be egy szatyor paprikával meg paradicsommal. Eddig is jó volt itt élni, főként azóta, hogy megtaláltuk ezt a kis házikót, otthonnak azonban ezen a nyáron kezdtem igazán érezni. Szeretem a város hangulatát, van kedvenc éttermünk, barátaink, ismerőseink. Vannak útvonalak, szeretett helyek, szokások, tévéműsorok.
A gyerekek teljesen meghonosodtak, mint a növény amelyiket átültettek. Egy ideig csak várakozik aztán új erőre kap. Szerencsére nem felejtik ugyan régi életüket, de azok már csak a múlt részei.
Sztorizgatunk néha, sok keserű történeten ma már csak nevetünk.
A munkatársaim úgy ragaszkodnak hozzám, hogy még mindig meghatódok rajta, fogalmam sincsen, hogyan fogok később lelépni erről a munkahelyről. Egyszer mérgemben azt találtam mondani, hogy "esküszöm elmegyek a Lidl-be pénztárosnak", le kellett volna fényképezni milyen megrökönyödött arcot vágtak, rámjött a röhögőgörcs. Nem tudom, milyen szerencse vezérelt engem ennyi jó ember közé, de hálás vagyok érte.

Én még az esőt is szeretem. 


2013. október 9., szerda

Ezt hogy hívják?

Lehet sűrű és szokatlan tőlem ilyen hirtelen egymásután két napon is poszt születik, de ma felbuborékosodott az agyam. Sosem politizálok ( nőként sem, emberként sem, innen meg pláne nem ezt majd kifejtem egyszer) ezt előrebocsátom, ez sem politika akar lenni, inkább értékrend és a politika által is befolyasolt emberi oldal.
Név és hely nélkül ( csak annyi, hogy Magyarország ) a történet a következő: (előrebocsátva, hogy a szereplők nem magyar zsidók, nem is magyar svábok, nem magyar cigányvajdák, hanem szorgosan gyűjtögető magyar magyar emberek - ha már meg kell jegyeznem - mert ezt úgy hívják mifelénk: gáz)

Adott egy, a harmincas évei közepén járó srác, akivel tulajdonképpen együtt nőttünk fel. Nem voltunk ugyan barátságban, de néha a közeli lakóhely és iskola miatt bandáztunk együtt. Felnövekedve a kis közösség miatt ugyan kapcsolatban maradtunk, de mondom sosem voltunk nagy barátok csak amolyan tágabb haveri körben jellemezném a kapcsolatot. Szóval ez a srác nem tök debil ugyan, de nem hogy nem állt sorba kétszer mikor a jóisten az észt osztotta, hanem szerintem kifelejtette azt a sort na. Elvégzett nagy nehezen egy szakmunkás sulit, ha jól emlékszem karosszérialakatos szakon. Egyetlen percet sem dolgozott a szakmájában, az abban az időben elég gyakori autóseftelésből éldegélt, amíg meg nem hozták az idősebb autók behozatalára vonatkozó törvényt. 
Huszonéves kora végén egy gazdag község újonnan épített sportcsarnokának igazgatójaként folytatta a karrierjét, majd ezzel kapcsolatos sportköri tevékenységekben, alapítványi pénzek rendezgetésében volt benne egy még ideig a község vezetésében is stb. Ezt úgy hívják, sikkasztás. Említett srác bátyja a fő építési vállalkozó ugyanebben a térségben, a focicsapat kapitánya sok egyéb más dolog mellett, amit úgy hívnak, adócsalás, pénzmosás. 
Mindezek a dolgok azért történhettek, mert a rendszerváltáskor fent nevezett testvérpár apukája és annak kedves barátja a lehető legtöbbet amit lehetett átmentettek maguknak a szociból ide a rendszerváltás (?) utánra. Ezt úgy hívják, hogy lopás, de senkit sem izgatott. 
Az öregek ezelőtt szoci párttagok, tsz elnökségi tagok és egyebek voltak, ma a kedves barát fia a polgármester míg a testvérpár a jobb és balkéz, mindannyiuknál a mostani párt színei a jellemzőek. Ezt úgy hívják, összefonódás.
Minden irigységtől mentesen jegyzem meg, amíg ők a régi rendszerben Máltára jártak nyaralni és Franciaországba síelni, addig az én apám azért nem kapott a balatoni céges üdülőbe családi beutalót, mert többszöri enyhe nyomás ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba. Ezt úgy hívják, zsarolás. Ezek a dolgok ma már nem fájnak. Ami fáj, hogy semmi sem változott. 


Ami miatt felpaprikáztam magam, hogy ez az igazgató ma a közösségi portálon megosztotta a saját maga által írt állásajánlatát telis - teli helyesírási hibákkal ( alapvető dolgokban is pl. lessz, fel ajállani - és ennek külön írása volt a gyengébb szerintem). "Fel tételként" "meg szabva" a "felsőfoku" "végzetséget", "szakmai hozzá értést", nyelvtudást stb. Ha jóindulatú akarnék lenni azt mondanám, hogy talán mostanra ébredt rá, kéne valakit találnia maga mellé aki a helyesírását lektorálja. Sajnos, vagy inkább szerencsére viszont valakit, aki elvégzi azokat a dolgokat amihez ő nem ért ( tehát kb. az összeset ).
Ezt úgy hívják, kihasználás.
A legrosszabb az egészben, hogy a régi rendszerben legalább ügyeltek a látszatra. Ma már ez sem fontos. A másik legrosszabb, hogy ezek a méretes faszok azt hiszik ők valakik. Azt hiszik, hogy alkotnak. Fogalmuk sincsen róla mi az.

Ezek az emberek ebben a kis városkában mindannyian a ma rendszerének kis másolatai. És amíg ez egyik szinten sem változik, addig az én régi otthonom számára nincsen esély.

 Ezt meg úgy hívják, hogy szopás.


Pont.

2013. október 8., kedd

Mai elmélkedés

A főzés fénypontja nem az, amikor kész az étel, vagy szép a tálalás, nem is mikor megesszük, és nem az, ha mindenkinek ízlik...

...az amikor kikapcsolom azt a rohadt páraelszívót...

Tanárbácsinak/néninek (opcionális) tisztelettel jelentem ...

(...kapok a fejemre, ha nem írok rendesen...)

...azért mert gondolkoztam, hogy mostanság már nem történnek olyan nagyon mozgalmas dolgok velünk, így csak az "unalmas" hétköznapokról tudósíthatok. Nyilván a kis muris történeteinket belevéve már amennyiben ez érdekes lehet valakinek. Régebben a bánatomat írtam itt ki magamból, aztán jött az angliai áttelepülés, a beilleszkedéssel, munkakereséssel minden ügyes-bajos dologgal. Mára már akár be is fejezhetném a blogot azzal, hogy...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak..., de nyiván nem akarok kikezdeni azzal a bizonyos medvebőrrel.

Akartam nyitni itt a blogon egy-két fülecskét ugyanennek az oldalnak mert nem akarok emiatt másik blogot nyitni, de nem sikerült megbírkóznom vele. Még jobban bele kell ásnom magam. Lenne egy utazós - kirándulós rész, lenne egy fotós talán, egy kísérleti webregényen is gondolkozom olyan folytatásos dologban, ahol aztán le tudnám szűrni rajtatok keresztül van e jövője ennek, hogy én így irogatok meg egyáltalán. Persze ehhez az is kell, hogy oda több komment érkezzen :). 
Próbáltam a sablonba betenni új oldalt, sikerült is, viszont webszerkesztésből megbuktam mert egy bejegyzésnél megakadtam. Nem tudom, ha írok egy új posztot, azt hogyan tudom megtenni, hogy ne a főoldalon jelenjen meg hanem a második vagy a harmadik fülben tehát ott, ahová szánom. Agyrém a blogspot beállítása e tekintetben, de nem adom fel ;) . Előbb - utóbb beadja a derekát.

Más: magammal kapcsolatos jövőbeni terveim kezdenek kristályos állapotba kerülni. Gőzerővel tanulom az illustrator-indesign-acrobat-photoshop számomra hiányzó részeit, ( angol, és magyar nyelvű könyvekből, videokból, youtuberól, valamint a saját kútfejemből) bár meglepődve tapasztaltam, nem sok fekete lyuk van már benne számomra, azért még akad. Tavaszra szeretném letenni az adobe vizsgáit és az ACE (adobe certified expert - adobe szakértő ) oklevelet megszerezni belőle design területen. Ez két kötelező és egy szabadon választott programvizsgát jelent a programcsoporton belül.
(A master fokozat egy teljes termékcsoport összes programjából tett sikeres vizsgáért jár) .
Egyetlen kis szépséghibája a dolognak, hogy elég nagyszerű lenne ezeket egy mac-en tanulni és vizsgázni belőlük, na meg később használni is, de ez egyenlőre csak álom marad. Addig meg marad a jó kis újravakolt laptopom. Ahogy annak idején Pelikán is megaszonta: Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de...
Evvan...

A férj gőzerővel nem talál egy másik állást, szóval egyenlőre marad, bár nem adtuk fel. Félállásos vállakozás is pakliban van mert egyre több a magánügyfél, így ez lassan már aktuális lesz.
 A nagylány ismét interjún volt épp ma, erről többet most nem, mert mint írtam a medvebőr ugye...de nem bírtam ki, hogy ne mondjak semmit.

A lábam meggondolta magát, mégsem akar leesni és bár jót tett neki a gyogyó meg a krém, szerintem nem lesz már száz százalékos sosem. Nyolcvannál megállt, de legalább javuló tendenciában van talán a kilencvenet is el fogja érni. Ha egy kicsikét fog jutni luxusra, el kellene járnom úszni egyrészt mert azt szeretek, másrészt mert nem nagyon tudom elképzelni magam később abban a nagyirobogóban amivel itt az öregek róják a bevásárlókörútjaikat. Bár a szex még megoldható így is... mondhatnám talán még van néhány évünk, azért kicsit megijedtem.












2013. szeptember 22., vasárnap

Szössz

Családi mûveltségi vetélkedôt tartottunk, tanítási célzattal: ( azért sok mindent tudtak ám...)

Ki találta fel a golyóstollat?
Toll Imre.

Kirôl nevezték el Amerikát?
Amerigo Vespucci.
Az egy divatmárka is nem?
Az Versace.

Ki volt Kinizsi pál?
Az az erôs kis emberke...
Ô mondta, hogy kicsi a bors, de erôs nem?
Az akit a ló szoptatott???

Mibôl van a haj, köröm?
Várj ezt tudom...nem zselatin, de valami hasonló...








2013. szeptember 17., kedd

Szössz...

...avagy, a tévémûsorok átláthatósága - Treasure Hunter - gyerekszemmel.


" szerintem ezek forgatás elôtt elvetnek egy csomó vackot a földben, hogy utána megmutassák, mekkora királyok a serpenyôjükkel..."



(Treasure Hunter, (az alcíme talán )a kincsvadászós- keresnek-ásnak-kincset találnak, a Storage Hunter (maga a sorozat) meg mikor megvesznek egy konténernyi szart, és aztán reménykednek... - ez ilyen XXI. századi aranyásók vagymi? Mindig röhögôroham jön rám, mert én tényleg nem tudtam, hogy az x-box monopolyban a valóságból vették az árverezô beszédstílust - agyrém prrrrrfooorifááájv, drrrrrfiffftináájn. Ezek az emberek meg féljenek, hogy egyszer úgymaradnak, és hazamenve úgy kérik az asszonytól a pohár serikét is... Itthon eljátszottam, azóta ez áll 'anya stand up parody' sikerlista élén.)

2013. szeptember 12., csütörtök

Vannak azok a napok, hetek, amikor minden összejön... Én nem tudom, hogy ez teliholdfüggô, vagy az idôjárás okozza, esetleg napkitörés, de ilyenkor csôstül jön minden. Nyugis napok után egyszer csak megôrülnek a dolgok. A lábam totálisan bekrekkelt múlt pénteken.
 Naná, hogy kedvenc fogorvosunk épp szombat reggel telefonált, hogy kipakolná a lakást ( Dubai-ba költöznek ), jó, persze örültem mert a cuccok nagyobb részét  nekünk adta, de a térdem csak rosszabb lett az egész hétvégi bútortologatástól. Huszadszorra is átrámoltam a konyhát, most már tényleg nem lehet befelé vinni oda semmit, csak kifelé. A gyümölcssalátavájókanáltól kezdve a sajt alakú sajtkínáló tányérig minden van, komolyan mondom még porcelán egérke is van rajta (ld. lent ). Kaptunk polcokat, végre a másodszülöttnek is lett dupla ágya. Szóval pakolásztunk, bútort szereltünk.

Mindezek után a melóban is diliház van a héten. Egy két anyóka rátenyerelt a hívócsengôjére, ettôl aztán borul minden rendszer, amúgy is full house van, és ugye mi sosem vagyunk elegen. A lábam tehát egyre rosszabb. Útálom magam, mikor ilyen szerencsétlen vagyok! 

Az éjjel tetôzôtt minden, mert olyan rémálmom volt, hogy bár aludtam, mire reggel lett, úgy éreztem, mint mikor 20 óra vajúdás után azt monta a doki, ( szülést elôsegítendô ) kelj fel és járj....
Mondjuk arra az volt a válaszom akkor, hogy ráakasztok a golyóira két homokzsákot, ha elindul vele, én követem bárhová. Minthogy nem vitt rá a lélek, hogy betelefonáljak a munkahelyemre, és elôadjam, hogy éjszaka a démonaimmal küzdöttem, el kellett mennem dolgozni, viszont a hangulatom a béka valaga alatt maradt. Nem is gondoltam, ennyit kivehet az emberbôl egy rossz álom. Az a nézet ugyanis, hogy az álmokban dolgozzuk fel a dolgokat, oldjuk fel a feszültségeinket, rám százszorosan igaz. A szar lábam miatti aggodalom jött ki rajtam úgy, hogy többféle betegségtôl, több módon is meghaltam, valószínûleg az sem használt a lelkemnek, hogy három mamó szenderült el ebben a hónapban, és további kettôt fogunk hamarosan elveszíteni.

Ma viszont lestoppolt a doki a melohelyen, berángatott a kezelôbe, és már készítette is a szteroidos fecskendôt, azért azt még megkérdezte, kérek e érzéstelenítôt. Nem kértem. Sose értettem, mi a logika abban, hogy négy szteroidos szúrás elôtt, miért jó másik öt szúrás a körbeérzéstelenítésre? Azért a könnyem kicsordult na.
  A térdem most jobb, már csak akkora mint egy kék sárgadinnye, mindenképp haladás a korábbi kékeslila normál dinnyéhez képest.  Holnap kapok még szurit attól már majd állítólag szaladok. Rájöttem, hogy a gondosan titkolt térdfájdalmam a Lisán keresztül jutott a fônökhöz, aztán a dokihoz, faxa, így panaszkodhatik az ember lánya...

Emmeg itten a mai vacsora, füge baconben, némi sajttal,és borocskával... Ezzel próbáltam tenni a hangulatomért, mindenesetre a férjemét a Mount Everest magaslatába sikerült emelni vele...ezek után némi pozicionálást követôen jól meg is hálálta ;)

2013. szeptember 7., szombat

Kibaszóslista

Magyarországon ezzel a listával magyaráztam a szerencsétlenségeink sorozatát. Egy idô után teljes meggyôzôdéssel hittem a lista létezésében, és abban, hogy elôkelô helyen szerepel a családnevünk rajta, valahol az elején.
Mostan elôadódott egy meglepô helyzet, amiben anyagilag is alaposan megkárosodtunk, és kelleni fog legalabb két hónap mire kiheverjük.
Röviden:
Tavaly decemberi kötözéssel mi arra számoltunk, hogy erre a házra nem fogunk housing benefitet kapni.
 Bejelentettük a councilnál a címváltozást, új bérleti szerzôdéssel stb. Legnagyobb meglepetésünkre ismét megítéltek nekünk a housing benefitet, kb. ugyanakkora százalékban. Gondoltuk biztos azért, hogy bár már én is dolgozom, tehát a jövedelmünk emelkedett, viszont a házat jóval többért béreljük, mint eddig a lakást.
 Idén májusban beúszott egy kis átmeneti probléma a folyósítást egyszer megállították, oka az volt, hogy az adóhatóság is megállította a child tax creditet, mert bár bejelentettünk oda is mindent, valahogy mégis a régi címre küldték ki az évenkénti megújításra vonatkozó kérdôívet. Az értelemszerûen onnét "nem kereste" jelzéssel visszament. Így mivel azt megszüntették, az önkormányzat is ezt tette. Telefonos ügyfélszolgalaton lerendeztük az adóhatósággal a félreértést, majd a kiérkezett határozatot bevittük az ügyfélszolgálatra, így rendben volt minden, tôlük is megkaptuk a továbbfolyósításról a határozatot, szóval minden ok volt.

Na, erre júliusban ismét megállt a lóvé. Kaptunk is másnap egy papírt, hogy nem látják egyértelmüen a férj hol is dolgozik tulajdonképpen. Kiderült, hogy a férj cége megváltoztatta a nevét, csak ezt elfelejtették közölni a dolgozókkal, így többeknek lett ebbôl problémája. Nosza ismét igazolások, fizetési papírok, ügyfélszolgálat, mindez nyaralás elôtt, bazijó. El sem indultunk volna Magyarországra, ha a hajójegy és az út közbeni szállás nem lett volna már kifizetve, nem is beszélve a közben leszervezett egyéb programokról. Na mindegy.
Mikor visszajöttünk bement a férj az ügyfélszolgálatra, hogy érdeklôdjön. Elnézést kértek a hosszas ügyintézésért, ráfogták a szabadságolásra. Azt mondták minden ok,  ügy lezárva hétfôn utalnak.
Mindezek ellenére - és az 1000 fontos elmaradás helyett - jött egy határozat, hogy az ez évi housing benefitünk jogtalanul lett megítélve, és fizessük vissza az ebben az évben kifizetett 3800 fontocskát mindez azért, mert E kategóriás körzetben lakunk, vagymi, ès ide nem is járna. Hiába az, hogy mi nem medencés villában lakunk, bungallow- nak is kisebbfajta a mienk, evvan.

Nem azért háborodtam fel, mert vissza kell fizetni, mert ezt akár 5 fontonként is megtehetjük, és nem kérhetnek kamatot, nem is azért mert nem kapunk housing benefitet, mert eleve nem is számítottunk rá. Két irányba vezet az elképzelésem. Vagy egy ember volt aki ott ül 10 font órabérrel és háromszor nem tudja a dolgát, vagy három ember 30 fontos órabérért nem tudja egyszer a dolgát...nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb.
A családi költségvetésben okozott egy nagyobbfajta kavarodást ez a dolog, mert azért nem így számoltunk, pláne igy a nyaralás után, ( amiben többek között a szemüveg és kontaklencse projekt is benne volt ) iskolakezdés elôtt, de szerencsére a gyerekeink kisegítették a család szekerét. Csak az van, hogy utálunk a gyerekek pénzére kezet tenni.

Mi meg beletörôdtünk, hogy így három év után azért mi vagyunk mégiscsak, akik voltunk. Sikerült itt is megoldani, hogy kerüljön azért némi szar a ventillátorba, ne legyen túl nagy az idill, már úgyis minden baxott simán, unalmasan folydogált. 
Az is igaz, hogy a szaros medencébe amibe M.o.-n beleragadtunk, itt néha csak a lábunkat lógatjuk bele, ebbôl kifolyólag kijönni is könnyebb belôle, aztán egy alapos lábmosás után maximum bûzt  érezzük még néhány napig...


Szóval A listán halványodni látszik a nevünk, de azért még ott van.

2013. szeptember 5., csütörtök

Szössz

Ölelkezés, kis csók férjjel a konyhában...
A legkisebb gyerek les minket a nappaliból...
férj vigyorogva: - Mit nézel te perszóna? 
gyerek: vállrándítás - hm...nincs tévé...

2013. szeptember 4., szerda

A 3D csoda ismét szünetel... Fél éves tévénk képernyôjérôl ugyanis jobb oldalt függőleges sávban a fényerő elment. Mivel prémium customer-ek vagyunk ( a legmagasabb biztosítást kötöttük rá ), így kijöttek, elvitték, ha egy héten belül nincsen kész, másikat kapunk. A férj szerint így, vagy úgy de új lesz, mert a javítás is képernyőcsere lesz valószínűleg.
Mivel a régi tévé, amit a lányok kaptak meg, már nyár elején tönkrement, így most világdoboz nélkül maradtunk...
Ennek már egy teljes napja, és senkit sem zavar... Egyelôre.

2013. szeptember 3., kedd

BBC Devon


Az NHS ( tb ) non-emergency telefonszám 11:00 tól él, a sürgősségi marad 999
Egy 38 éves nő "idegen akcentus szindrómával" küzd
A plymouthi tengerparton ingyenes wi-fi szolgáltatás vehető mostantól igénybe
Napsütés lesz
Have a nice day

Na ezért mondom én, kedves mindenki, hogy itt nem történik semmi. Maradjon is így.




2013. szeptember 2., hétfő

Fura szeletek rólam

...avagy repedthere, songoku és a többiek.

Írtam egy hosszú bejegyzést a zenéről és arról miért szeretem ( sőt egyik kedvencem ) a Maximum the Hormone -t, de rájöttem, hogy csak mentegetőzöm. Évek óta hallgatom őket, de eddig még senkit (!) sem sikerült meggyőznöm arról, hogy zsenik egytől-egyig.
Röviden: basszusgitáros fenomenális, a dobos vagány, kitűnő zenész csaj, a repedthere srác ( a férj így hívja ), elképesztő adottságokkal bír ( lehet próbálni öt percig utánozni, a visítást meg a hörgést, nem kell egy egész koncerten át, nem fog menni), " songoku" - nak ( szintén a férj nevezi így ) meg k..jó hangja van,  az egész banda tök kreatív, a zenéjük energiabomba. Különben meg minden japán őrült, és ez nekem piszok szimpatikus.
Érzékenylelkűek, Kozsó- és Ákosrajongók rá se keressenek, klárinéniknek sem ajánlott.

 Na és ezek után képzelhetitek, hogy néznek a gyerekeim, mikor a vasárnapi ebéd főzése közben EZT meg EZT tolom magamnak...a fejemet csak azért nem rázom, hogy ne kerüljön haj a kajába.

Remélem nem iratkozik le rólam senki, hogy ezt így a nagyvilág elé tártam :) .

Az a másik ember

Igen nagyon hiányoznak, akik hiányoznak, de Angliában találtuk meg a nyugalmat, a boldog hétköznapjainkat, és nem csak az anyagiak miatt. 
Ahogy szokták mondani, még a fű is zöldebb. Lehet rám - ránk - követ dobálni, de vállalom. 
Míg ott éltünk, mindíg úgy éreztem, valami nem stimmel. Mintha nem tartoznék oda. Érti ezt valaki? 
Folyton falakba ütköztünk, pedig sosem akartunk fejjel menni a falnak, állandóan tele voltunk ellenségekkel, pedig sosem akartunk harcolni.
A legmeglepőbb tapasztalásom saját magammal kapcsolatos, sokáig tartott mire ki mertem mondani: engem ott nem szerettek. Kevés barátom volt, igaz, ők legalábbis a legjobb barátok, már akik megmaradtak, de tulajdonképpen az emberek többsége nem szeretett engem. Az ember életében fontos, hogy szeressen, és szeretve legyen. Nem gondoltam sosem magamról, hogy én vagyok a szuperember, de mindig jót akartam, próbáltam mindenkihez jó lenni, a hétköznapokban, munkában egyaránt. Valahogy mégsem szerettek engem. Sem a munkatársaim, sem az  osztálytársaim, a faluban sem sokan, azert ott jobb volt a helyzet, ha nem is sokkal. 

Furcsállottam is egy ideig, hogy itt meg mindenki szeret, mintha nem is ugyanaz az ember lennék, pedig de. Először én is azt gondoltam, ez csak a felszín, ahogyan mondták is az angolokról, hogy felszínesek.
De ennek az ellenkezőjét bizonyítja,  amikor a születésnapomon a főnököm francia pezsgőt bontott ( mondták is a többiek, eddig nem volt ilyen, plusz velem örültek, és azt mondták, jól van ez így ), vagy mikor kijött a francos allergiám, a főnök egy szó nélkül a kocsiba vágta magát, és gyógyszert hozott a gyógyszertárból. Vagy, most mikor visszamentem a szabadságról, munkatársaim a nyakamba ugrottak, a mamókák meg az ebédlőben azt beszélgették egymással, milyen jó, hogy újra itt vagyok ( csak véletlen hallottam meg ). Egyik munkatársam is mesélte, mindenki folyton mondogatta, remélik, hogy jól telik a nyaralás. Van egy francia öreganyónk,  aki az agyvérzése miatt nem tud beszélni, és a bal oldala bénult, majd kiugrott az ágyából mikor meglátott, úgy örült nekem, úgy szorongatott el se akart engedni. Nem is beszélek a vacsorameghívásokról, kocsmázásokról, és arról, hogy mennyi egyéb segítséget kaptunk.
 Bocsássa meg a világ, de én sütkérezem ebben a szeretetben. Egyre inkább erőt vesz rajtam az érzés, hogy képtelen leszek elhagyni őket.

 Na szóval, mielőtt átmennék Kozsóba, azért levontam a következtetést. Én semmit nem csinálok másképpen mint régen, akkor is kedves voltam mindenkihez, optimista voltam mindig, sokat nevettem, nem spóroltam rajta, akármilyen nehéz is volt egyébként az élet, valami más volt a baj.  Valahogy, folyton rosszindulattal találkoztam, intrikával, féltékenységgel ( eltekintve a nagyon kevés kivételtől ). Nem tudom, hogy ez csak az én szerencsétlenségem, vagy egy általános kép, nem rágódom rajta... Ez csak egy megállapítás, ami most született meg ennek a látogatásnak az eredményeképp. 
Mielőtt bárkiben felmerülne, nem akarok önigazolni, semmit sem bizonygatni, a fent leírt dolgok engem bőven igazolnak...és ez, most aztán tényleg nem anyagi kérdés.

__________________________________

...amúgy meg nagyon jól éreztük magunkat, megint volt körjárat mindenfelé. Sok dinnyét ettünk, meg füstölt házikolbászt, voltunk standon a gyerekekkel. Anyu kitett magáért, szokás szerint, sokszor azt se tudta az almáspitét süsse előbb, vagy a pogácsát. Kedvenc óvónénimmel jól kibeszelgettük magunkat, bár szerintem három napon át is tudnánk dumálni egyetlen kávé mellett...
Barátos este is volt, hála istennek még jól megvannak, ha nem is könnyen, de még fejjel a víz felett.
Aki jön, jön a következő nyáron, anci remélem már karácsonyra, mi valószínűleg nem megyünk mostanában Magyarországra. 
El kell kezdenünk ugyanis világot látni, mint a mesebeli legkisebb, bár a házasodás már egyikünknek sem opció. Májusban Párizzsal kezdünk, és még jövő ősz előtt Rómát is szeretnénk látni, és nem meghalni...

2013. augusztus 31., szombat

Trafa

Ezt a megérzést!
Már eddig is gyanakodtam, mert a férjet már egy ideje sasolom, mikor reggel korán, mikor még mindenki alszik szörföl a neten...
Hát ki is bökte szájaszéle mosollyal fűszerezve: hát mami...kéne egy másik autó ha letetted a jogsit. Ez lehetne a tied, én meg vennék egy olyat ami kisebb helyen elfér... ööö és kevesebbe kerül...mert nincsen teteje...

Kis szünet volt...

...Magyarországban jártunk ismét. Élménybeszámoló a napokban. Elöljáróban csak annyit, hogy elfáradva kipihentük magunkat, az út még mindig nagyon hosszú, de végül az összes maradékéletünket elhoztuk anyu garázsából, és így kijelenthetem, hogy végérvényesen befejezettnek tekintjük az áttelepülést.

Ismét kérnék továbbá egy kis univerzumsugallatot a nagylányunknak, ismét egy nagyonállás van függőben, és ez most tényleg nagyon fontos, mert egy közeli gyógyszergyárban lenne, ( az állás munkaközvetítőn keresztül megy, de gyógyszergyárra tippelünk ), így maradna a közelben. 
Most nem örülnék semmi másnak jobban...remélem nem kérek túl sokat Tisztelt Univerzum..

2013. augusztus 17., szombat

Szössz

... avagy a WOW ( World Of Warcraft* ) szépségei...

Ülünk mint az iszap, némán a nappaliban, mindenki köldökzsinórral kapcsolódva a nagy hálóhoz, egyszer csak egy izgatott örömteli hang töri meg a csendet ( a család egyik felnôtt tagjának szájából ):

Ejj.. Tudok varrni repülôszônyeget!!!





* aki nem tudná: ez egy online fantasy szerepjáték

2013. augusztus 15., csütörtök

Kert update 3

Na szóval az van, hogy nekem ilyen mesebeli kertem van... Legalábbis ami a nevét illeti: Volt - nincs virágoskert. Az elmúlt évek során elôször a magamba, majd a virágokba vetett bizalmam rendült meg. Történt ez azért, mert eleinte csak ösztönösen ( random ) módon, késôbb viszont utánajárva ( tervezetten ) történô virággondozási ténykedéseim soha nem jartak sikerrel. Sem a bentlaki növények nem fogadtak barátjuknak, sem a kintlakiak. Összesen két sikerélménnyel büszkélkedhetek, (ezek is még még magyarországi életciklusban), már ha a pampafû burjánzása, és a halastóról hazacipelt csavartfûz megeredése, ( elôször merevedést írtam, dolgozik a tudatalatti ) és dzsungelbokorrá növekedése annak számít.

Na, de gondoltam én, ha már magunk mögött hagytuk kisebb-nagyobb szerencsétlenségeinket, a zoknimanót, és a fekete lyukat is, bepróbálkozom újra, hátha ez a növenyátok is elmúlt rólam.
Palántáztunk hát, magot vetettünk, gazoltunk, metszettünk. Gondoltam én, hogy nem lesz azonnal varázskert magazinba illô udvarom, ( bár azért beszereztem néhány lapot,) de gondoltam a lelkesedésem, meg az a tény, hogy anyámnak még a horgászbot is kivirágzik amit tavaly ôsszel kintfelejtett, majd csak hozzáad valamit.
A virágvarázs magkeverékbôl, (mely négy négyzetméter virágszônyeget ígért egész nyáron át,) legjobb indulattal is csak egy lábtörlô lett, annak is a rongyosabb fajtája, nem az az elit kókuszos-wellcome-os.
A falon lógó, kosarakba tett palánták már az induláskor fel akarták adni, de nem hagytam -  annyi, hogy nem játszottam nekik Mozart- ot, de különben mindent megkaptak, öntözést, tápot, lett is belôlük szépséges burjánzó virágosság kb. egy hónapig. Meg sem kísérlem leírni, most hogy néznek ki, pedig mindent ugyanúgy csinálok. Az a növény meg, aminek mára már két méteresnek kellene lenni, és illatfelhôvel volna hivatott betölteni a teraszt, még az ötven centis karòra próbál felkapaszkodni, nem sok sikerrel.
Gondolom, nem használt a lelkiviláguknak az énbennem egyre növekvô nemtörôdömség sem, ami mostanra már fásult beletörôdéssé szelidült, ( magyarul a toszok rá- tól eljutottam a tosszák meg a virágok- ig ). Az elôtte - utána tehát ilyenformán teljesen új értelmet kapott.

Elôszôr ilyenek voltak:






 Aztán most ez van:

Olyan csalódott vagyok hogy na...





Tehát: a virágok nekem nem a barátaim,  ôsszel ültetek pampafüvet, amúgy meg éljenek a fák, meg a tuják.




Amúgy meg: anyám kertje - genetikus defektusom lehet...



2013. augusztus 13., kedd

Sugallat

Pete elment. Majdnem mind megsirattuk. Úgy ment el, hogy nem tudta, a felesége csak azért próbálta meg tartani magát, erôsnek mutatkozni, mert nem akarta, hogy a férje azt lássa mennyire szenved. Úgy ment el, hogy a felesége nem tudta, végig bûntudattal küzdött, mert hibásnak érezte magát, amiért az asszony újra elveszít egy férfit, amiért újra végig kell néznie, hogyan fogy el mellôle az ember akit szeret. Úgy ment el, hogy mikor a gyerekei látogatóban voltak, meghagyta ôket a hitben, hogy még bízik.
Mindezekrôl velem beszéltek, nem egymással... Próbáltam egymás felé terelni ôket, de becsukták a kapukat, a vége felé már a kulcsokat is eldobták. Arcukon tartották az álarcot, megették a maguk, és mások által kreált maszlagot, hogy erôsnek kell maradni, és a gyász, csak a halál után következhet...

Kellett volna együtt sírniuk, együtt megnyugodniuk...kellett volna egymást feloldozni, és elbúcsúzni...mert úgy hamarabb gyógyulnak a sebek.
Pete haldoklásán át azt sugallja az élet, hogy most azonnal el kell mondanom a gyerekeimnek, a férjemnek, hogy a végén ne hazudjunk - legalább egymásnak ne. 
Mert a hazugság nem jó, még akkor sem, ha mérhetetlen szeretetbôl tesszük...

Apró örömök

Eddig is tudtam, hogy a férjem feledékeny ( azon túl, hogy az egyik legokosabb ember akit ismerek ), és elkésik mindenhonnan, de felülmúlta önmagát azzal, hogy vasárnap ottfelejtett engem a munkahelyemen...



( mi sem mutatja jobban az én  türelmemet, mint az, hogy csak miután negyven percet vártam rá, hívtam fel aggódó hangon azzal, hogy: Baj van drágám? )

2013. július 31., szerda

A dyscontrolia tünetei

Több dolog összehangolásával indult a probléma. TV, x-box, dvd lejátszó, a házimozi hangfalai plusz ugye  maga a tv- box amibôl az adás jön. A fèrj a temèrdek távirányító helyett egy kontrollerrel szerette volna megoldani a vezérlést, emit én megértek ( bár nekem öttel egyszerûbb volt, igaz, hogy akkor is feliratozva volt nekem, melyik mihez való).  Muszájból mindent kezelni kellett, pl. a skype - amit a tv-n is használunk, mert így az egész családot láthatják az otthoniak - a tv hangfalait preferálja. Ha tv- nézünk, akkor is sokszor elég az, míg ha filmnézés van dvd- rôl, akkor a házimozi is be van kapcsolva, továbbá akkor is ha a gyerekek ( vagy a fèrj, kár lenne titkolni ) játszanak. Tehát egy átlagosnak induló játèk vagy skype úgy indult Tv be, hang ki, másik hang be, HDMI 1 vagy 2 be, box ki... X- box be.
Az univerzális távirányító parasztvakítás - az elôzônek elèg volt egy kicsike ütés, hogy elfelejtse a kódjait, ezt a legújabb, érintôképernyôset meg, aminek mèg hüdedizájnos töltôje is van, tegnap jó negyven percet nyomkodtam, mire elô tudtam varázsolni a gyereknek a HDMI 2- t, hogy vègre az x- box legyen a kèpernyôn.
Két irányba vezet a konklúzió - 1. Totálisan rosszul oldották meg ezeket a kontrollereket, feleslegesen túlbonyolítva, még nehezebbé téve számunkra (értsd: nôk) a már amúgy is képességeink határára èrt technikai cuccok kezelését.
2. A férjem nélkül életképtelennek minôsültem ( bár gondolom ô sem boldogulna egyedül a mosógéppel, bár ezt tutira nem vallaná be).

A konklúzió konklúziója pedig: a haladás szükségszerûen hozta magával a házasság intézmènyét az ôskortól kezdve...

...gyereknek meg megmondtam, jácccóggyá hang nélkül cseszed, míg apád hazaér...

2013. július 20., szombat

Mai elmélkedés


(Avagy megemlékezés Harapós Ameliáról...)


Van abban valami bájos, ha egy 97 éves mami utolsó szavai ezen a világon:
" Shut up you silly bitch!" ( Fogd be a szád, te hülye kurva!)


..hát, ha a rokonok kérdeznék, majd kitalálok valamit...


2013. július 15., hétfő

Együtt

Én - ...persze basszus, jó szar nekünk. Szülünk egy pár gyereket, meg amúgy is lazábbak a kötőszöveteink ( figyeled ezt a szakmai megfogalmazást? ) aztán mire negyven leszek derékig fog érni a csöcsöm ( najó, ez nem volt annyira szakmai ) ...
Férj - ...nem baj mami... a zacskóim meg a térdemig fognak érni, majd mindketten kicsit behajolunk, és együtt kiseperjük a konyhát...

Két bók a férjemtől

" értelmes nő vagy te, azért élek veled..."
" te vagy az egyik legokosabb nő akit ismerek..."

...és mindez egy héten belül... ( lehet, hogy megint kocsit akar cserélni ;) ...)

2013. július 7., vasárnap

Szössz


Ha menni kell, hát menni kell ...

Férj:
"...hát angolöcsém!! A fagyoshabos virslitekkel mehettek a pi..ába fenébe most ettem meg, aztán már a kanyarban van a gyorsvonat..."


( Magyarázat: kipróbáltuk az angolok által kedvelt vegyes gyümölcskompótot double cream-mel ( kb tejszín) azt hiszem ez így elég...)

2013. július 6., szombat

Szössz...

..avagy az almák nem esnek messzi...

Én:- ... Angliában nem is nagyon van tetűjárvány...
Gyerek 1: - Egyik osztálytársamnak volt, de itt tök kiszekálják érte a többiek ... ő is elment haza, megmosta a haját, és nem is jött vissza többet...
Gyerek 2:- ez az igazi Wash & Go...
Gyerek 3:- ...arra se volt ráírva, hogy after come back...

Öreg rocker nem vén rocker

Tegnap estére a kollegáim hívtak minket egy rockkocsmába. Egyikük férje dobolt, a másiké gitározott, a többiek is férjestül, tehát én is vittem az enyémet...pontosabban ő vitt engem, mert nálunk csak apa hajtja a kocsit. A probléma ott indult ezzel, hogy így péntek estére már mindketten hulla fáradtak voltunk, én is kilenc napot húztam le melóval, a Bali is hetet, hétközben este még ilyen bevásárlós programunk is volt, minden nap a házimunka, férjnek meg maszek munkái, szóval elég nagy kedvünk volt menni. Nem mondhattuk viszont le, mert már kétszer sztornóztuk ugyanezt a programot, és elfogytak a családtagok, akiknek a halálára hivatkozni lehetett, arról nem is beszélve, hogy az itteni legjobb barátnőm megjegyezte mekkora rubbish friend vagyok, ha nem megyünk...
Tegnap természetesen mindketten dolgoztunk, a kocsi olajcserén volt, este még kellett érte menni nyolc után, mert a Bali akkor végzett a melóban. A koncert kilenc után kezdődött exeterben, ami a legjobb forgalom esetén is minimum fél órányira van, szóval az indulás körül nagy volt a kapkodás, és a férj, aki egyébként is idegességgel reagál bármilyen frusztációra, elég paprikás hangulatban érkezett haza. Tetézte még a gondjait az a kardinális probléma, hogy a gpstartó tappancsai elengedtek az alapról a meleg miatt, és folyton leesett, így nem tudta rátenni magát a masinát. Én teljes menetdíszben és orrkarikában vartam türelmesen, míg a ő család összes tagjára ráüvöltött, hogy kerítsenek elő pillanatragasztót. Ezzel nem járt sikerrel, de mikor felajánlottam, hogy majd én tartom a gps-t, magából kikelve azt kiabálta- DE EGÉSZÚÚTON? Közvetlen indulás után egy halk megjegyzest kockáztattam meg, miszerint úgyis meg kell állni egy benzinkútnál a kocacigiért, majd vesz egy pillanatragasztót is. Akkor meg felháborodva közölte, hogy dehát ő már vett egyet hazafelé...nosza meg is kellett fordulni, mert azt meg otthon hagyta. Megálltunk a ház előtt, berohant, mikor visszajött a doboz cigi mellé hozott egy pillanatragasztót is, mert eszébe jutott hova tette. Mikor láttam, hogy megint a fogával próbálja lecsavarni a szar tetejét ( esküszöm nem értem miért nem találtak ki még valamit, hogy a pillanatragasztó ne pillanatragasztózza oda a tetejét az aljához ) , felajánlottam a segítségemet, de későn... a tubus elpattant, és a ragasztó belefolyt a szájába. Akkor kirántotta a papírtörlőt a két ülés közül, és az én NEEEE kiálltásomat semmibe véve odaragasztotta a szájához, meg a nyelvéhez. Onnantól kezve házastársi szolidaritás ide, vagy oda én visítva kiröhögtem. 
Ezek után, mert útközben a kékvirágos papírtörlő darabkáit vakargatta a  szájáról,  plusz emiatt rossz lehajtón jöttünk le a gyorsforgalmiról, már tök lelkiismeretfurdalásom volt, hogy szegény emberrrel mit művelek már... Rángatom itt péntek este az infantilis mániáimmal, kocsmába, meg rockkoncertre. Mire odaértünk, már meg is győztem magam, hogy két ilyen vén negyvenes jobban is teszi ha otthon marad, mint ha kockáztat egy ciánmérgezést ( najó tudom, hogy nem ), egyébként is ő nézzen inkább topgear-t, én meg bingózzak, az az ilyen öreg múmiák dolga.

Azért revidiáltam az álláspontomat, mert a koncert jó volt, az éjfélkor utcai padon elfogyasztott kfc csirke is a nyári langyos éjszakában, valamint az integráció ( nameg a sörlicin utóhatásának ) érzése is hozzájárult hangulatunk emeléséhez. Az aggódó kérdésemre, miszerint, hogy van a nyelve, azt válaszolta: Jól, csak egy kicsit dorozmás, de lehet, hogy még ennek is lesz haszna...- és közben kajánul vigyorgott...
Hazafelé viszont elég szűk résen át néztük a világot, és altatót sem kellett bevenni, ezt ugye megint csak az éveink számlájára kellett biggyeszteni.

2013. június 21., péntek

Helyzetjelentès

Az interjú jól sikerült. Teljesen jól èrtett mindent, a nyelvvel semmi gond nem volt. Egy óràval kèsôbb már megkapta a telefonhívàst. Sajnos az ösztöndíjat egy tapasztaltabb delikvens kapta meg. Tapasztalatszerzèsnek viszont nagyon jó volt, leglàbb a következô ilyennèl màr nem fog ennyire izgulni. A gyerek nincsen elkeseredve, legalábbis nem mutatja, csak egy kicsit csalódott, mert milyen jó lett volna...
Azèrt nagyon büszke rá mindenki. Jöhet a következô...ès azèrt mèg bízom az univerzumsugallatban, magunkban, ès abban, hogy minden okkal törtènik.

2013. június 20., csütörtök

Az idô rövid tôrtènete

Az van, hogy a fèrj az elmúlt húsz èv során, sosem akkor èrt haza mikor mondta. Nincs ez máskèpp mostanság sem, bàr kètsègtelen, hogy azèrt mutat nèmi fejlôdèst.
Az èvek során viszont èn is alkalmazkodtam, ès arra meglepô kèpessègre tettem szert, hogy már simán átállok a fèrj szerinti idôszámításra.  Tudom mikorra legyen kèsz a vacsora, ha azt mondja fèl óra, akkor olyan egy óra múlva várhatò. Ha egy óràt mond, akkor az olyan egy ès mèg egy hàromnegyed. Amikor a munkahelyemen, meló utàn várom, ès telefonál, hogy "itt vagyok a sarkon" akkor mèg simán megeszem az ebèdemet, ès nyugodt lèlekkel elmegyek mèg egy rövid pisire. Ha kèsik mindig tudom, hogy nem csajozás, vagy kocsmázás van a dologban, hanem többnyire munka.
 Kemény harcokat vívtam magammal az èvek során, hogy ne telefonálgassak folyton rá, mint egy hülye, mert az hogy vennè már ki magát mások elôtt, meg egyèbkènt sem szeretem a házisárkány szerepet. Amúgy is mindíg elèg rohannivalója van, nem hiányzik neki, hogy mèg èn is bizergáljam. Nèha kétségtelenül èreztem úgy, mintha egèsz èletemben rà vàrnèk, de egèszen jól kezelem ezt a dolgot, köszönhetôen a számomra is sokszor meglepô higgadt termèszetemnek.

Tegnap viszont mèg engem is meglepett. Dèlutàn fèl ötkor elment kenyèrèrt... hazajött fèl kilenckor, ès nem hozott kenyeret...

2013. június 18., kedd

Szolgàlati közlegèny

Kitettem a megosztásgombokat a bejegyzèsek alá. Aki úgy èrzi, az ismerôse is szivesen olvasna egyet- egyet, lehet nyomkodni...

Pènteken mindenki ujja keresztbe plííz

Pèntek egykor kèrek mindenkit szépen, gondoljon egy pillanatra ide, és küldjön egy kis univerzumsugallatot... Nagy és okos biológuspalántát ugyanis behívták az egyetemre interjúra az ösztöndîj ügyében, és ha sikerül megkapnia, akkor megint egy lépéssel közelebb kerül az álmaihoz. Ez nem az az asszisztensi àllàs, amirôl írtam, hanem egy ösztöndíjpàlyázatot is beadott, mèg az után egy hèttel.
Bàr mondtam neki, hogy a  megíràsa miatt màr önmagában megèrdemelnè, hogy megkapja, annyit dolgozott rajta. 
Az ösztöndîj egyben tartalmazza a mester fokozatot ès a PhD -t, szóval nagyon nagy dolog ( nekünk ).  Fedeznè a tanulmányi költsègeket,  plusz èvi 13 000 font ösztöndíjat is kapna. Molekuláris biológia, genetika, mikrobiológia területre szól a pályázat, szûkebben víruskutatás a tèma.

Nagy dolog ez na mondom èn...
A gyerek borzasztóan izgul, de egyben nagyon várja is. 

 Szóval, ujjak keresztbee,
 köszi.

Szössz

...azaz apa ismét szarkasztikus...


Gyerek: - Apaaaa...
Bali: - Neszólíccsàígy...



Kettes számù nagylány kilyuggatott harisnyàban, rock pólóban, bôrdzsekiben  menni kèszül..

Gyerek: - na akkor kilencre jövök
Apa: - Jah, te most mèsz? Aszittem most estèl le a buszról...
( utàna odasúgja nekem a fèrj - eddig azthittem csak szimulál, de már látom, hogy ez csôkomoly )


2013. június 8., szombat

Elôítèletek

Mamò: hmmm, nice.  what is this? Is this porridge? ( hmm finom..mi ez? Zabkása?)
Èn: no, this is carrots and mint soup. ( nem, mentás rèpaleves)
Mamò: oohh... I don't want any more...( oh, nem kèrek többet)

Èn: I like you Amy..( szeretlek Amy)
Mamô: ohh really? But, I don' want to marry again..( oh tènyleg? De nem akarok többet házasodni...)

Nincsen cím

Nem akarok a világ betegsègeirôl beszèlni, van neki elèg... sokszor van, hogy elgondolkozom, vajon jogunk van- e a ma emberekènt optimistának, vagy legalábbis optimista pesszimistának lenni. Sajnos nagyon kevès embert ismerek, aki nem csak kènyszert èrez a jóra, hanem tesz is nèha valamit. Tipródtam azon is, hogyan írjam meg a tegnap törtènteket anèlkül, hogy valami màsodkategòriàs, amerikai katasztròfafilm, vagy filmdràma pátosza jöjjön le belôle, mert az èlet több annál, mint, hogy valami nyálas zenével èrjen vèget, mialatt a többiek patogatott kukoricát zabálnak.

Egyik bentlakònk, nevezzük Pete-nek hònapok òta tudja, hogy meg fog halni. Ezt azèrt fontos megemlíteni, mert az öregeink többsège csak vàrja a halált, kisebb rèszük már az èletet sem nagyon fogja fel. 
Szòval Pete azt gondolta eddig ( saját szavaival ), hogy ô túl fiatal, túl jòkèpû, es túl boldog ahhoz, hogy bármi rossz dolog jöjjön szembe. Aztàn mire realizálta, hogy tènyleg elromlott valami, addigra kèsô lett. Tavaly karácsony után èrkezett hozzánk, ès èn ismèt vègignèzhettem, hogyan fogy el egy èlete derekán levô ember, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. A külömbözô lelki fázisokon keresztül jutott el mostanra a belenyugváshoz, mely nèmi csalòdott szomorúsággal vegyítve azòta is ott ül a szemeiben. Megírt néhány bíztató szót az unokáknak, de nem bùcsùzott el a gyerekeitôl. A felesège is próbál ùgy tenni, mintha minden rendbejönne, de egyre kevèsbè sikerül neki.
Tegnap èn kísértem el Pete-et a kòrhazba egy vizsgálatra. Két hete verôfènyes napsütès van, többször felajánlottam, hogy kiviszem a kertbe, de azt hiszem azèrt nem akart menni, mert csak egy ùjabb dolog lett volna a listán, ami miatt fáj innen elmenni.
Amikor visszafelè indultunk a mentôvel, a kòrhàzi àpolòk valami tengerparti grillezèst emlegettek. Pete erre elejtett egy fèl gondolatot, szerintem csak vèletlenül szavakkal is kimondva, mert elôtte sosem hallottam ilyeneket tôle: " na, a tengert sem fogom látni többet..." ( ez a mondat is mutatja, hogy mennyire fontos az itt èlôknek a tenger).
Amikor elindultunk, a mentô váratlanul a Riviera way felé vette az irányt. Vègigmentünk a parton, majd felmentunk az öböl széléig. Ott megállt a sofôr. Mindkèt mentôs kiszállt ès kinyitották az oldalsò ajtòt. 
Èn meg ültem ott,  és azon erôlkôdtem, hogyan ne bôgjem el magam, megnyugtatok mindenkit: az erôlkôdèsem nem járt sikerrel.

Annyi sok közhely volt a fejemben, hogy meg sem kísèrlem leírni mindet. Aztán jöhettek volna a demagóg elképzelèsek arról, hogy milyennek kène lenni a világnak, az embereknek, hogy hogyan kène a többieknek Pete szemèvel làtni a világot, hogy becsüljèk az itt töltött idôt... Ezeket a gondolatokat elhessegettem mert èrtelmetlenek.

 Hazaèrve viszont hosszan gondolkoztam ismèt, hogy mit keresek èn itt, hogyan kerültem ide, ès mièrt èpp velem törtènnek ilyesmi dolgok mostanság? 

2013. június 7., péntek

Net, TV, vonal mèg nincs. Vàrtuk a BT- t, de nem jöttek. Dèlutanra remèljük, legalàbb internet lesz, mert enyhe megvonàsi tüneteink màr vannak.

2013. május 29., szerda

2013. május 25., szombat

Goodbye SKY

A 3D - s csoda szünetel. Kèt hete ugyanis egyik napról a másikra teljesen eldugult a SKY mûhold kábelje. Elôszôr arra tippeltünk, hogy a költözèskor, újonnan felszereltetett vevôegysèg mozdult el, az elôtte èjjel fújt viharos szél miatt. Kicsit A Madárra is vetült némi gyanu ( szervezett madàrhadsereg stb.  stb.. ) de, ez csak annak tèveszmès, szemèlyisègzavaros, szàrnyasállatnak köszönhetô  paranoia. Ügyfélszolgàlaton fel lettünk vilàgosítva, hogy mivel a kèt èv hûségszerzôdès màr lejàrt, ès plusz biztosítàst meg nem kèrtünk, ha engineert küldenek ki kell fizetni. Hàt mindegy ez van, jöjjön.
Két nap mùltàn emberünk ki is jött, egyet-kettôt fordult, tanácstalanságában mèg a managert is felhívta, majd kijelentette, hogy a mellettünk levô hatalmas díszgesztenyefa levelei árnyèkolják le a mûholdvevôt. Tèlen azert volt jó a vètel, mert a fa kopasz volt.
Mèg a gyerekek is nèztek erre nagyot, de nem mertek vitatkozni a mèrnökúrral, aki ezzel emelte is kalapját. Mikor mi hazaertünk a munkából kb. röhögèsnapot tartottunk, lehet ugyan, hogy teljesen ok nèlkül. Lehet,  hogy ilyen tènyleg van, mert rövid ès hosszú valamint szèles ès keskeny, meg mittoménmégmilyen hullámokból, rezgèsekbôl, ès azok terjedèsèbôl nem vagyunk otthon annyira, de könyörgöm az egèsz világ tele van fával!!! Ràadàskènt a vàroskànk egyik- ha nem a legmagasabb - dombjàn lakunk. Namindegy.
Jövô hèten jönnek a BT - tôl feltesznek egy másik antennát, lassan olyan lesz a ház, mint egy kicseszett NASA központ, a SKY- tól meg tegnap meg is jött a levèl, hogy köszönjük eddigi customersègèt és sorry, de bye bye.

2013. május 24., péntek

Háziállat update 2

Találtunk egy sánta mòkust. Valòszínûleg egy autò kapta oldalba, mert volt a szemèn is egy kis sèrülès.  A kapunkon lògva nem volt esztètikus, ezèrt bekerítettük, ès pròbàltuk beebrudalni egy dobozba, de hiàba magyaràztuk, nem vette èszre, hogy segíteni akarunk. Mire beijesztgettük az udvarba, már sokkot kapott tôlûnk. A jò öreg trükköt vetettük be, tudván ha nem lát minket, azt hiszi ott sem vagyunk, így ràdobtuk a konyharuhàkat ( a biztonsàg kedvèèrt mindjàrt kettôt ), így megnyugodott. Aztàn tanàcskozàs következett, ki tegye be a dobozba, vègül a fèrfira maradt a feladat. Raktunk mellè pàr almàt, egy kupaknyi vizet, meg pàr rongyot melegítônek. A gyerekek bôszen kèrdezgettèk: Ugye túl fogja èlni? Èn a Vèszhelyzetes  generàciò magabiztossàgàval ràvàgtam: Az elsô 24 òra kritikus, ha holnapig kihùzza talàn megmarad. Azèrt pròbàltunk az interneten valami save the squirrels oldalt talàlni, nem hittem benne, de itt mèg ilyen mòkus rescue egyesület is van. Ugyan nem jönnek ki a mòkusèrt, de hasznos tanàcsok voltak sèrült mòkusra vonatkozôlag, tudniillik, hogy tegyük dobozba, tegyünk mellè rongyokat, hogy ne fàzzon, ès vizet, hogy ne szomjazzon. Mivel mi ezt az almàval màr túl is teljesítettük, rèszünkrôl lezàrtnak tekintettük a kutatàst.
Hàrom nap utàn amikor màr sàntàn ugyan, de szaladgàlt körbe a dobozban, kiengedtûk, ô viszont ùgy gondolta, nem mond le a potyakajàrôl, ès felköltözött az egyik tujànkra. Hallani,, hogy itt jàr-kel, ès az èjszakàra kitett kaja is szèpen fogy. A kutya tiszta stresszben van a mòkusszagtól, minden nap tisztàra porszívòzza az udvart.
A mòkust ugyan nem talàlta, de levadászott egy madarat, abbòl a harcos fajtábòl. A fiúk nagyon büszkèk voltak a kutyára, ezèrt dupla adag vacsorát kapott. Másnapra kiderült, hogy nem jò madarat fogott el ( a másik lehetôsèg, hogy a madár trèninget tertott egy másiknak tükörharcbòl, de ez kevèsbè valòszínû ). A visszapillantó ugyanis reggelre újra le volt tojva. Aztán egyszer csak az ablakbòl látom, hogy ez a madàrbôrbe bújt bestia csipegeti felfelè a frissen elvetett virágmagjaimat. Eddig nem volt szemèlyes ügy rèszemrôl ez a madàr dolog, de kiengedtem a kutyàt legalábbis, hogy elzavarja. Most màr nem csak kicsipegetve van a virágos kertem, hanem jòl le is van taposva...
...szòval a helyzet röviden: viràg nem biztos, hogy lesz nyàrra, viszont lesz egy sànta mòkusunk, meg egy kövèr madarunk.

2013. május 6., hétfő

Mai elmélkedés

( szerintem több ilyen elmelkedés lesz - sorozatgyanus)

A hülyeség elméleti fokmérőjének tetejére újabb rovátka került...azon embereket soroltam ide, akiket hülyeségük okán töröltem az ismerőseim közül a pofalapon, erre a felük visszajelölt...

Háziállat update 1

A kutya hetente kinyír két teniszlabdát az egyfontosból, bár egy Beckerrel ellenne egy-két hétig is.  A bot és az ajtó szélességi különbözeteit még nem tudja számolni, és egyszer belekeveredett a tujába úgy, hogy ketten szedtük ki belőle. A halas macskakaját eszi inkább mint bármelyik kutyásat. Folyton láb alatt van, fül - és fejbúbfestést kapott a ház mellé, mert folyton beleszagolt a festékesvödörbe. Imádom.

Van továbbá egy újonnan érkezett házimadarunk is. Történt ugyanis, hogy a férjnek feltűnt, hogy állandóan madárszaros a bal oldali visszapillantó a kocsin. Már hetek óta gondolkozott, mikor egyszer a nappaliból kinézve kiszúrta az okot. Kikurjantott a konyhába nekem " gyereide vazze ilyet még nem láttál... egy ilyen verébforma keménykedik saját magával az autó tükrében, mindeközben izgalmában telibe fosik mindent, hát esküszömnemhiszemel..." Pedig tényleg. A madár visszajáró vendég volt, naponta többször is megfigyeltük, (a megfigyelés erős szó, konkrétan az egész család az ablakban röhögött), ahogy ez a szegény mindenáron el akarja zavarni azt a másik madarat a környékről. Most behajtott tükrökkel áll az autó, meglátjuk mit lép a madár (a gyerekek sajnálják) reméljük elhiszi magáról, hogy ő volt a keményebb, és nem szúrja ki, hogy az ellenség csak átköltözött a tolatótükörbe, mert azt nem lehet behajtani.

...


Van jóhírünk! Legnagyobb nagylányunk vőlegénye három napja dolgozik. A próbanapja jól sikerült, egyből fel is vették a szálloda bárjába, ugyanabba a szállodába amelyiknek az étterem részen Nórilányunk is dolgozik. Örülünk ennek nagyon, mindenki büszke is rá, mert talpraesett módon viselkedett, még akkor is ha közben félt egy kicsit. A másik - nem kisebb - oka, hogy örülünk, hogy anyám ráncai (najó ráncocskái) is egyből kisimultak, és megszabadultunk a napi rutinkérdésektől - mikor? nézted? felhívtad? miért nem? stb.
Zsófinagylány is elküldött már pár önéletrajzot (állatorvos labor, élelmiszerlabor) de mivel nem nagyon akarnak messze kerülni tőlünk (titokban én is ebben reménykedtem) korlátozottak a lehetőségei, mondhatni errefelé nem minden sarkon van kutatólabor. Van most egy "nagyonállás", csak titokban súgom, mert félek, hogy már kezd kiürülni a bőségszarunk- a plymouth-i egyetemre keres egy valami japán nevű prof. kutatóasszisztenst. Jó kis bsc állás lenne, ahol molekuláris biológiát és bioinformatikát kérnek főként.
A szakdolgozata keretében végzett két év kutatómunkája éppen ezt a területet öleli fel. A pályázási határidő már lezárult, elvileg öt héten belül értesítenek. Küldtem annak a tamagocsinak egy kis coelhos univerzumsugallatot, mert hát sose lehet tudni.

Anyám lassan repül hazafelé. Szegénykém végigbicegte a három hetét itt nálunk, de lehet, hogy még otthon is kettőt hozzásántikál. Az volt, hogy belerúgott a talpával (!) abba az összesen 5 cm-es lépcsőbe, amire kétszer hívtuk fel a figyelmét, mert a csalad többi tagja is összesen netto ötször rúgott bele, vagy lépett félre rajta, (kivéve engem, de én a beköltözés után bevésési ceremóniát tartottam belőle, mert ha én lerokkanok a család életképtelenné válik, legalábbis ezzel babusgatom a nélkülözhetetlenségemet).
Az eset után a két egészségügyes megállapította - nem tört, a valóság szerint minimum repedt, anyám szerint meg kib...szott angol lépcső...(nem mintha a lépcső nemzetiségének bármi köze lenne a használhatóságához, bár ez kétségtelenül nem mindenre igaz angliában.)
Anyám más tekintetben nagyon jól érezte magát, kivéve, hogy folyton fázott, pedig a mínusz huszas télhez képest ez a tavaszi 17 fok abszolút üdítőnek kéne hasson - csak anyámról tudni kell, hogy a 38 fokos hőségben is kertészkedni képes, a strandon meg forogni a napon, mint a csirke a grlillben. Szóval ő 20 (fok) alatt fázik, kib..szott angol időjárás.
Kert rendben, képek majd..megvárom a virágzást. A kerítést, virágládákat, házat kívülről lefestettük. A projekt teljesítve, anyám úgy hajtotta a családot, hogy mindig az amerikajifilmes vijetnámos kiképzőtisztek jutnak eszembe ha elkiáltja magát.
Anyám keddre már jegyet is váltott hazafelé. Túl hamar elment ez a három hét, de minden nap többször is megölelgettem és megpuszilgattam, hogy kitartson a következő találkozásig.

2013. április 29., hétfő

Nosztalgia

Minthogy anyu itt van, néha magyar online rádiót hallgat. Elképesztő, hogy mennyi régi-régi sláger hoz fel bennem helyeket, illatokat, eseményeket. Ma délután épp a Hevesi-Ezt egy életen át kell játszani c. dala alatt egyből a kőrös-toroki kempingben voltam, az első alkalom volt, hogy a szüleim egyedül engedtek nyaralni. Azon a nyáron mindenhonnét ez a dal szólt.
Nagyon bejött a szobába az a régi, nyári hangulat, ahogy ültünk egy parti csárda kertjében, hideg sör műanyagpohárban, a Tisza felől csak az iszap szaga érződött. Záróra idején, a sétányon végig óriás fűzfák lombjai alatt alkalmi párok csókjai csattantak, a kempingbe vezető, még éjjel is langyos, homokos úton mezitláb lassan bandukoltunk, sokszor úgy beleragadtunk egy beszélgetésbe, hogy még hajnal is ébren ért minket. Délelőttre aztán fáradtan kászálódtunk ki a szaunameleg sátorból, és a pokrócot árnyékba húzva próbáltunk egy kicsit még aludni, nem sok sikerrel. Általában az újonnan érkezettek kopácsolása vetett véget a pihenésnek, ahogy a sátorkampókat ütötték a földbe kalapáccsal.
 A pénzünk sosem volt elég, azt is inkább koncertbelépőkre és italra vertük el, így a májkrémes kenyér paprikával volt a királyok vacsorája. Emlékszem, hogy dinnye eladásból kerestem meg az első önálló nyaralásravalót, meg arra is, hogy sem a barátom nem akart DINNYÉÉÉÉT kiabálni, sem én... aztán rájöttünk, ha el akarjuk adni a dinnyét, mégiscsak kénytelenek leszünk kiüvöltözni a kocsiból. Hogy mikre rá nem veszi az élet az embert.  Emlékszem a meztelenül fürdés felemelő szabadságérzésére, a zsenge ifjúkor gondtalanságára.

Gyerek- és fiatalkorom nyarai olyan élesen élnek bennem, hogy szinesben látom magam előtt a képeket. A balatoni táborok hangulata is tisztán beleégtek az agyamba, és örülök, hogy az én gyerekeimnek is megvoltak ezek a fenyvesi táborozások legalább.
 Megvan még az összes rockkoncert emléke, még az első esős, szabadtéri EDDA is amire anno még apu vitt el, pedig akkor még csak 13 éves voltam.  Szegény apu mit szólna ma ahhoz, hogy a Pataki így megbolondult, bár szerintem az nem kérdés, hogy elvitték az UFO-k, inkább az, hogy minek is hozták vissza? Emlékszem az első rockkocsmára Pécsen, ahol még fűtés sem volt, és télen borzalmas hidegben traktorgumikon ültünk, és mindenféle pancsolt piákat ittunk. Amikor már nagyon fáztunk, felszálltunk egy városi buszra, és mentünk egy kört, ha mázlink volt, a buszon volt fűtés. Csütörtökönként CODA-ra mentünk a Kazinczy művházba.
A nyári hétvégeken a kertvárosi garázssoron próbáltunk a zenekarunkkal (igen én is énekeltem), és azt képzeltük, hogy híresek leszünk, és sokezer ember jön majd el a koncertjeinkre, és akkor még komolyan hittünk is ebben. Aztán a fiúk levágatták a hajukat és bevonultak katonának. Tiszta szentimentális volt, mikor mindannyiszor kimentünk a pályaudvarra,hogy jó hosszú időre (akkor másfél év volt) katonának adjuk a barátot, aztán autóstoppal mentünk látogatni a piszok messzeségbe Nyíregyházára, vagy Jutára.
Később majd mindenki szétszéledt - egyetemre mentünk, házasodtunk, gyerekeket szültünk...
Valahogy,  néhány ilyen barátság állta az idő próbáját, még jó darabig összeültünk - a kemény mag - aztán az élet markai szétmorzsolták minket, és a darabkákat szél szertefújta, előbb az ország, majd a világ minden tájára.  Van aki Spanyolországba tetkós szalont nyitott, a másik Ausztráliában autószerelő, van Angliában ápolónő, vagy otthon maradt műtősfiú. .. abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az emlékek ugyanilyen élesen élnek bennük is.




2013. április 15., hétfő

Kert update I.

A világítós békákat ugye megvétóztam, helyette kövek lettek volna...ha rá nem akadok a világítós szemű baglyokra...


Erről itt még nem tudósítottam, de amikor bagolybemutatón voltunk tavaly, én tökre beleszerettem ezekbe a madarakba. Azóta teljesen kiműveltem magam bagolyügyben, melyik milyen fajta, mekkora, hol él stb.
A mánia elharapózott már teljesen, viszont a családnak nem okoz gondot a továbbiakban, hogy milyen dologgal lepjen meg bármikor :) . Ez főként a férjemnek nagy könnyebbség, tekintve, hogy a férfiak nagy része nincsen tisztában azzal, hogy a nők nem szeretnek háztartási gépeket és egyéb műszaki cikket kapni semmilyen alkalomra. (Ilyeneket csak úgy szeretnek kapni. Én pl. "csakúgy-" nagyon örülök egy TEFAL wok-nak, vagy hagymavágónak.) Nos, ezt én már az elején tisztáztam, az első karácsonyi gyümölcscentrifuga után. 

Na jó azért a baglyokat sem visszük túlzásba a kertben, csak úgy mint az üvegtignyóban a ketchupot...
Kert (udvar) before-after nemsokára. Mama holnap jön.

2013. április 14., vasárnap

Eléggé otthonosan mozgok a matrixban, de néha komolyan nem értem, hogyan történnek a dolgok? Túl azon,  hogy szerintem egy számítógépnek igenis van lelke, és ezzel együtt lehetnek akár hisztis napjai is, néhány dolgot egyszerűen még a józan eszem tornáztatásával sem tudok megmagyarázni.
Nem ma született emberként tudom, hogy ha a youtube reklámsávon szembejön éppen az az Iron Majdnem kardigán amit nézegettem az ebay-en, az inkább köszönhető a kémprogramoknak, mint a sors kezének. Az is oké, hogy abdullah akárki megosztása alatt futó, előképként gyanusan péniszre (puncira, fejbelövésre stb.-re) hasonlító video  valószínűleg spam, de ha nem az, akkor sem vagyok rá több okból sem kíváncsi...

Az is oké, hogy bizonyos IQ tesztként is fel lehet fogni a temérdek hoax, spam, elveszett gyerek és féllábú állat terjesztését, így már nagyban sikerült pl. a facebook ismerőseimet 550 - ról 250 - re csökkenteni ( a férj még ennél is brutálisabb volt, nála rövidebb a lista még egy százassal,  (ismerőseinek száma négyszámjegyű volt előtte)). (És akkor arra ki sem térek, hogy minek egyáltalán fenntartani a facebook profilt, már több ízben megfogalmazódott bennem a profiltörlés gondolata, de inkább megvárom, míg a gyerekeim elhagyják a 2X -et, addig meg sasszemekkel figyelek :)  )
Az is tiszta sor, hogy a barátlistából nem mindenki akar (gyk: szántszándékkal)  játékfelkéréseket szétfröccsenteni az összes ismerősének, ez sokszor csak egy véletlen, egy figyelmetlen pipa, vagy x ottfelejtésének következménye... meg ezeket simán lehet kezelni, hogy ne kapjunk ilyeneket  - már  annak, aki érti egyáltalán a facebook beállításait.

Tehát így helyén kezelve magamat, a facebookot, meg az embereket sem értem, hogy küldhetett nekem játékfelkérést Klaus Hohendorf akit nem ismerek, egy olyan játékban amit sosem játszottam. Mindenesetre felvirágozta a reggelemet :) .

... továbbgondolás...

Kicsit kezdenek átfogalmazódni a gyökereink. A család szólás-mondás gyűjteménye egészül ki, változik meg, egy ilyen messziköltözés hatására.

"...   ( <<<  így bendüljek meg, ha nem igaz!!"  

2013. április 7., vasárnap

Sűrítmény...

...avagy mi minden fér bele egyetlen szabadnapba?

Reggel korán a nagybevásárlás ürügyén tojásrántottát enni a supermarket kávézójában, ez például igen. A kajabeszerzés utált szertartásának fáradalmait szoktuk ezzel enyhíteni. Leülünk a férjjel, én tea, ő kávé, én rántotta, ő angol reggeli. Beszélgetünk, elolvassuk a helyi újságot, elmeséljük az elmaradtakat, kipletykáljuk az ismerősöket. Hát mit tegyek? Ő a "legjobb jóbarátom".

Uborkaszeletekkel a szemem alatt nagytakarítani is sikerült, összestemérdek ruhát kimosni, jó kis ebédet főzni, és nem gondolkoztam mindeközben túl sokat, tehát a tanácstalankodós hangulatom is alábbhagyott.
Néha ugyan észbe férkőzött, hogy dejólenne fotózni már, de mivel a szürrealizmus elég távol áll tőlem (alkotóilag, nem élvezőileg), meg nem is vagyok annyira kreatív, hogy például egy szennyeskupacról fotósorozatot készítsek, így ez egyenlőre majd egyszer...
A túlóráimnak köszönhetően viszont a bankszámlám egészen látható méretűre duzzadt, még az utalások után is, így hangulatom javítása érdekében szorgosan bid-eltem az ebay-en néhány kihagyhatatlannak vélt ruhaneműre - többek között egy Betty Boop pólóra, és egy régóta vágyott Ulla Popken farmerdzsekire, utóbbit meg is nyerte(nekem a férje)m kemény 6,50-ért - ez bár időlegesen, de nagyon felvillanyozott. Lehet, hogy az is baj, hogy már ez a nagyon hosszúra nyúlt idei tél is a fejemre tesz két lapát szürke felhőt. Nagyon remélem, hogy amikorra anci ideér bő egy hét múlva, lesz egy kicsi jóidő, mert neki akarunk esni a kertnek, mint azt már régebben is kifejtém. Ancival kapcsolatban is okozott némi fejtörést, hogy a mi szobánk előtt (nincs ajtó) a nappali kanapéján aludjon e amit túlzásnak érzek, vagy a két tinikezdeménynél, de azt se szeretném ha rászoktatnák anyámat a Vámpírnaplókra...
A szemem alatti karikákat renoválni szerettem volna, de reggel már csak sóhajtva egy vakolatréteggel retusáltam inkább, beletűnődve a megváltoztathatatlanba (mekkora jó szó, mosténeztjólírtam?) - már tudnillik, hogy már csak két évig szívathatom a férjemet a "óó hát csak negyvenen túl történhetik ilyen" dumámmal.
Gondoltam még arra is, hogy valami bajom lehet, minthogy eddig az antinő vonalat képviseltem és még rá is tettem egy lapáttal, (aki utál vásárolni, több tornacipője és bakancsa van mint tűsarkúja, a szex és NewYorkból csak a szexre kíváncsi, és a nőcis témák nem izgalomba hozzák, hanem felidegesítik ---najó a romantikus filmek többségét csont nélkül benyelem én is...) most erősen hajlok rá, hogy beszálljak a kolléganőim szerdánkénti zumbapartijába, nagyanyám mondásaiból egyre több igazolódik be (kicsit tartok is már attól, hogy a mami valami tibeti narancsruhás leszármazottja ( jah az nem lehetséges) akkor inkább reinkarnációja volt). A legutóbbi ami egyik reggel eszembe jutott "harminc felett reggel felkelsz és nem fáj semmid: meghaltál". Más kérdés, hogy én negyvennel hallottam, de a mami állította, hogy ez eredetileg harminccal van, bár szerinte a kor tetszőlegesen behelyettesíthető. Valószínűleg ezért helyettesítette be magát hatvannal, amikor már hetven volt, de pasit akart újítani. 
Lehet, hogy elmegyek zumbázni  tehát, (minden porcikám berzenkedik tőle, de kéne valami rendszeresség) mert a térdeim egy kicsikét zörögnek, és nyugtalanít, hogy emiatt ki kell ejtenem néhány pozíciót a kámaszutrás mobilalkalmazásomból.


2013. március 25., hétfő

Szössz...

...avagy beszéljünk hunglish-ül

- Látod a körmöm? Ilyen kis bendett...
- De Tami mi az, hogy bendett?
- Hát ami így...meg van bendülve...

(Később rájöttünk, hogy angolból alkotott szó a bendett-bendül
Bend=Görbül, Hajlik, Kanyar)

...kis szózavargás

Olívia - Mit is csinálnak a vajjal? Szöpulják?
Zsófi - ....köpülik...

2013. március 24., vasárnap

Megint egyet előre...meg egyet hátra

Megérett az elhatározás bennünk, hogy ismét lépünk egyet: most megint a férjem jön. Három évet lehúzott technician-ként itt a pc-world-ben.
Kibővítettük a profilját a linkedin-en és megpályázott pár állást. Ez most nem létkérdés, nem sürgős, ki fogjuk várni a megfelelőt. Az egyik ok természetesen a fizetése. Szépen megéldegélünk, szép kis bérleményben, nem szenvedünk hiányt semmiben sem, így hát nem égető a dolog, de ideje váltania. Ezzel a munkakörrel borzasztó elégedett volt három éve, szerencse is mellé állt, mert az első munkahely megszerzése a legnehezebb, pláne ha nem mondjuk mosogatni, vagy takarítani szeretne az ember.
Mostanra viszont kifutott a dolog, már nincsen benne kihívás, ez a másik ok, hogy változásra van szüksége. Az évek során az összes angol kidőlt mellőle, és még egyedül is nem egyszer vezeti a havi régióstatisztikát, ami nem kis dolog, tekintve, hogy nagyvárosokat (Plymouth) is maga mögé szorít, pláne meg, hogy ott ketten hárman végzik ugyanezt a munkát amit ő egyedül. Nem fényezem, ez az igazság.

Velem kapcsolatban annyi játszódik most bennem, hogy kétségbe vonom a kitartásomat és a türelmemet, de valószínűleg ez az elmúlt két hét túlóráinak is köszönhető. Kicsit madárnak is éreztem magam, mintha már csak én dolgoznék a munkahelyemen, mindenki más csak nyaralni járna oda. Természetesen ez nem igaz, de akkor is feltűnő, hogy nekem van a legtöbb túlórám, és még az előzőekben említett papírmunka tekintetében is több lett az, mint gondoltam. Ráadásul az egész az én nevem alatt fut, holott arról volt szó, hogy csak segítség kell. Szóval elment az első paksaméta rendelés, háttéranyag, anamnézis, és vizeletvizsgálati eredmény az én nevem alatt. Bátorkodtam szólni a főnökömnek, hogy ha valami nem stimmel, akkor ő fogja letelefonálni, mert azért annyira még nem jó az angolom, hogy az NHS központtal tárgyaljak, meg nem is vetne jó fényt az egy jó hírű magánotthonra a régióban, ha valami sehonnétjött makogna a vonal másik végén.
Kicsit fel is húztam magam, mert csomó olyan dolog volt, amit magamnak kellett kitalálnom, hogyan is csináljam, mert előttem se csinálta senki sem, és mindenki csak csóválta a fejét, akitől tanácsot próbáltam kérni. Meg is jegyeztem (megkockáztatva egy gúnyoros vonalat a szám szélén), hogy bazzeg erre kéne traininget szervezni az NHS-nek, nem a bullying-ra, a sexual abuse-re, meg a standaid használatára, ami már a valagunkon jön ki. Erre mit mondott a főnököm? Irjam meg a kérvényt, ő meg meglátja kit tud rá szerezni... Hábeszarock...
Szóval most egy kicsikét túlcsordult a bili nálam. Hullafáradt is voltam, és mikor zombiztam itthon a fotelomban (gyerekek így hívják, amikor bámulok magam elé, és nem hallok) azon siránkoztam magamban, hogy hiába a rohadtnagy mindentudásom (beleértve a furulyázást), itt fogok elkopni ebben az otthonban. Tudom, hogy hálásnak kéne lennem, meg azt is, hogy jajdeörültem neki, hogy egyáltalán túljutottam egy interjún, és rémálmaim vannak attól, hogy másik állást keressek egyenlőre... de kicsit most elkeseredtem és megtorpant az optimizmusom.
Mert folyton gondolkozom - egy latin kifejezésen, amit tudnom kellene, vagy, mert a főnővér öt álló percig nem talált bele egy egyértelmű vénába, vagy, mikor a kötéscserénél fordítva teszi fel a rétegeket egy sebre... és nem szólhatok bele, nem mondhatom, hogy segítenék... lehet, hogy a szakmát nem lehet elfelejteni, de azért kopik a tudás, arról nem is beszélve, hogy biciklin se ültem már 15 éve, hát nem is mernék felszállni rá.

A másik amitől megijedtem most, hogy olyan gondolatok mászkálnak fel-alá a fejemben egy ideje, hogy én valami egészen mást szeretnék csinálni. Távol az egészségügytől, távol a bajtól, a haláltól. Kicsit becsukni ezt az ajtót, és kinyitni egy egészen másikat. Egy virágosabbat, jókedvűbbet. Nem tudom. Hülye vagyok?

2013. március 11., hétfő

Apró örömök Anyák napjára (itt tegnap volt)



Mariontól, a 97 éves nénikémtől:

Marion: - Do you have a children?
én : -Yes. I have four daughters...
Marion: -Hmm...they are very lucky. They have a good, nice mom.


Eunice-től aki a héten 107 éves lett (teljesen siket már).
Ő csak mutogatott felfelé, és azt suttogta: "you will go to heaven".


:-) Meghatódtam.




Lemaradtam...

...legalábbis az eseményekkel mindenképpen. Nagyon sűrű két hét van mögöttünk.

Rám testáltak a munkahelyemen némi szakmai hozzáértést igénylő papírmunkát. Minden újonnan érkezőnél vizeletvizsgálat, vérnyomás, súly stb. általános állapot felmérése. Anamnézis a betegtől (amennyiben lehetséges) illetve az előző orvosi papírokból szemezgetve. Intake-output folyadéktáblázat készítése meghatározott ideig. Mindezen adatok alapján ki kell töltenem 6 előre meghatározott pathway közül azt a kettőt vagy hármat ami a betegre vonatkozik, és a gyógyszerelés fénymásolatával valamint a megrendelővel együtt a további eszközigénylést (pelenka, betétek, törlőkendők, alátétek, rendszeresen használandó krémek, stb.) elküldeni faxon az NHS központnak. Kicsit nagy falat ez nekem, ( jól be is ijedtem először), de a főnököm azt mondta nincsen más akit megbízhatna ezzel, mert a papírok telis-teli vannak latin kifejezésekkel szavakkal, és még ő sem mindent ért belőle. Azt is megtudtam, hogy ez egy új eljárás, ami most január 1.-el lépett életbe, eddig nem kellett ilyen bonyolult papírozás ezekhez, de mostantól csak akkor fizet az NHS, és akkor ingyenesek ezek az eszközök, ha minden előírás szerint ki van töltve. Arról is biztosított, hogy honorálni fogja a fáradozásaimat (bár előre láthatólag havi kb. 4 óra pluszmunkát fog jelenteni, legalábbis a leírások és útmutatók átrágása után így számoltam.)
Ezentúl ha papírmunkám van, azt munkaidő után elvégzem, majd a jelenléti ívemre beírom a plusz órát és hazamegyek. Kis szervezést igényel ugyan, mert Balikám az ebédidejében szokott hazahozni, azt mindig úgy számoljuk, hogy jó legyen, de megoldható. Nyárra nem úszom meg - jogsi kell - ismét kell valami amitől betojhatok.
A melóban amúgy is katasztrófahelyzet ismét, a főnővér ugyanis felmondott, az elmúlt két hétben hárman jelentettek beteget, ketten szabadságon vannak, és péntekre már zárlat alatt voltunk az influenza miatt.
Szombat reggel egy kolleganőmmel ketten néztük egymást műszakkezdéskor, hárman ismét nem jöttek dolgozni, az agency 10 órára küldött helyettest, addig meg mi szaladgáltunk turbó üzemmódban, amit ugye még kávé+redbullal se lehet bírni, már ha innék olyat. Minden napra kaka voltam mire hazaértem, úgyhogy a fotelból irányítottam az éppen főzéshez kedvet érző gyereket, de némi segítséggel jó kis vacsorákat varázsoltak azért. Egyetlen szabadnap jutott 11 nap alatt a múlt péntek, de legalább a plusz órák miatt ez a fizetésemen is meglátszott...

...a múlt héten ugyanis az is esedékes volt, és így abból csippentve kipótoltuk a tévére már amúgy is félretett adagot. Nevessetek ki, de ez nekünk óriási dolog, hogy lett lapostévénk, merazolyanjó. Amúgy is mindketten GEEK-ek vagyunk a férjjel, tudom, hogy fogyasztó társadalom meg kapitalizmus meg minden, meg a világ másik fele, és különben is civilizációs betegek vagyunk mind....de nem tudjuk leszarni ezeket a technikai cuccokat - és mi még ráadásul használjuk is őket rendesen, mentegetem magam állandóan. És igen, nem vettük meg két hónapja az eggyel kisebbet, sem a múlt hónapban az eggyel hülyébbet, inkább spóroltunk tovább, és azt vettük meg amelyik előtt ámulva - bámulva álltunk. Nahát megvan a 3D-s világunk,  húúú meg haaa, hát ennyi szépségért tudok lelkesedni na, pedig nem is vagyok tévéguru. Ültünk itt mind a heten szemüvegben egész este, az volt egy látvány, még kukoricát is vettünk.
Néha azért nehéz eldönteni tényleg egy légy van a szobában vagy az csak a 3D, és érdekesen hajolgatunk a fejünkkel ha jön egy repülő, de ez az ami lenyűgöző.

És akkor jött ilyen gondolat nálam - nálunk -, hogy megosztani az örömöt...igenám de kivel? Anyósom lefitymálja, meg úgyse ért hozzá, anyám infarktust kap, az öcsém rosszallóan fejet csóvál, az ismerősökről nem is beszélve...
El is határoztam, hogy nem fogom szégyellni, és igen is elkezdem levetkőzni ezt a hülye belénk nevelődött szarságot. Nem akarok attól tartani folyton mit szólnak mások.
Éppen kezdünk NORMÁLISAN ÉLNI, megdolgoztunk érte. Akinek nem tetszik.... - na jó ez kezd kicsit "tudodmitrókabazdmegatalicskádat" utóérzésű monológba átmenni, nem is folytatom tovább.

Ma, meg holnap a térdeimnek és a hátamnak is lett végre két szabadnapja, így a ronda angol fotelomból nem is nagyon keltem ki délelőtt, csak a még nálam is okosabb telefonomat bökdöstem. Kiolvastam a blogelmaradásaimat, befejeztem egy könyvet. Végre megélhettem néhány óra csendet - ez különösen fontos lett az életemben, már ha eddig nem jött volna le mennyire szeretem a hangok nélküli délelőttöket. A 23 gondozottunk szobájából ugyanis egész nap a tévét hallom, mindenki szobájából más csatornát, 8-as hangerő felett, ami tekintve hogy minden szobaajtó nyitva enyhén szólva kaotikus.


Most elmegyek 50 gombát meg sajtot panírozni, de 2060-ban remélhetőleg ezt is kiváltja nálunk egy jó kis "énarobot", én meg híres író leszek addigra, mert nyugdíjba megyek, és lesz időm írni - pff.


2013. március 1., péntek

Van az az ember...

...kedves férjem elrontott ugyanis egy bankszámlaszámot.
Spórolgattunk a kocsi MOT-jára (műszaki vizsga), plusz ilyenkor van a biztosítás újrakötése, és a tax is most járt le.  A műszaki miatt lengéscsillapítókat kellett cserélni, és új gumikat venni rá. Jóbarát szerelőnk (angol - bali ügyfele amúgy) mindent intézett. Az anyag és munkadíj átutalásakor viszont a Bali a Nigel folyószámlájának utolsó két számát felcserélte. A shortcode és a név ugyan stimmelt, a pénz elment, csak nem a Nigel számlájára.
Forró telefonálások a bankoknak, ígértek investigationt (nyomozást), aztán meg, hogy majd értesítenek. Kaptunk is egy hétre rá egy szép levelet, hogy sorry, de nem találják a pénzt, legalábbis a nullás számlán nincsen.
Hát nagyon nem örültünk, Balinak is rendesek lelkifurkája volt emiatt, de hát mit lehetett tenni, elutaltuk a pénzt újra, mostmár jó számlaszámra. A kocsinak lett műszakija, és végre nem döcögött a kopott lengéscsillapítók miatt.
Ma reggel egy angol hölgy nevével utalás érkezett a számlánkra. Visszajött az 500 font és a megjegyzésben csak ennyi:   ;-)

... ennyit az angolokról mára...

(...meg arról, hogy az a szerencse ami mostanság kísér minket, remélem örökéletre a társunk marad...)

2013. február 21., csütörtök

Intim pillanatok

(életem halálom megírom, hasam fájt a nevetéstől)

én: - nem kéne behúzni a függönyt?
Bali: - minek??
én: - nem tudom, az a fóbiám, hogy a szomszéd ház emeletéről belátnak...
Bali: -...hát...nem kell őket irigyelni!
Szabadságon vagyok (megint, mert ki kellett venni a maradékot az áprilisi váltás miatt - áprilistól nullázódik ugyanis a szabi), a nagylányék megérkeztek szerencsésen, a többi gyerekünknek is egy hét szünet van most a suliban, szóval így vagyunk megint nagy rakáson.
Csak szegény Balikám dolgozik, de ő is volt nem rég két hetet itthon, mert műtötték a lábujjait (végre), a körmei miatt, amiktől már nagyon régen szenvedett. Mostanra nagyon szépen helyrejött, egészen normális tappancsa lett.
Kértünk NI number  miatt időpontot, de sajnos csak március 6. - ra kaptunk, így a nagylány és a vőlegénye utána majd már nekiláthatnak állást keresni, aztán majd egyszer lakást is. Nem sürgős, elférünk.
Anyu valószínűleg április környékén jön, hogy mint a mérgezett egér nekilásson a kertnek. Néha már éreztem némi ingert, hogy kigazoljak, de erős akarattal nem vettem tudomást a késztetésről, mert anyukám úgy szeret kertészkedni, hogy meghagyom neki ezt az örömöt. Vannak itt kőből épített virágültetésre alkalmas izék is, meg egy szétesett sziklakert amit rendbe kell hozni. A hozzáértésem kimerül abban, hogy szeretem a szép kertet, meg hogy felismerem a hóvirágot kb. A férjnek ilyen lámpamániája van, amikor a B and Q-ban jártunk (kb. Praktiker) ilyen világító békákat akart venni a kertbe, de lebeszéltem róla, inkább az álkavicsok felé próbáltam terelni, a békákat megvétóztam - hamár mindenképpen... A békák ugyanis az életben sem világítanak, természetellenesnek tartanám, igaz, hogy a kövek sem, de az nem néz ki annyira szarul (meg az olyan sci-fis, hozzám közelebb áll). A kert fejlődéséről majd készítek előtte-utána képriportot, csak, hogy lássa mindenki, anyám nem szarral gurigázik.

E hónapban leműszakiztattuk az autónkat, befizettük a taxot, és új biztosítást is kellett kötni rá. Most, hogy már fél éve én is dolgozom, még inkább kijövünk a pénzünkből, szépen megélünk, és már félre is tudunk tenni. Most tévére gyűjtünk, mert akkora ez a nappali, hogy az annak idején ajándékba kapott kis tévé elvész benne. Nekem aztán mindegy lenne, tévét annyira nem nézek, de a család lelkesen számolgatja, mikorra lesz meg rá a keret.
Minthogy a házunk alapja végre beton, így a kinect játékok alatt sem esnek le a dolgok az asztalról, és a csillár is nyugton marad. Az élmény jelentős javulását várják a gyerekek a nagyobb tévétől, én meg azt, hogy a régi képdoboz bekerül a lányok szobájába, és így a Gangnam style is távolabb kerül tőlem.
Kutyával is bővült a család ismét, mert a nagylányék hozták magukkal JackRussel tipusú kutyájukat, aki egy tavalyi évjárat,  és kb. napi négy redbullnyi energia van benne. Mindenki imádja, és nagyon jó, hogy újra kutya van a családban.
Most, hogy viszonylag hosszú időre egy helyben maradunk, ismét kacérkodom az akvárium gondolatával, mert gyönyörű, és nagyon szerettem még annak idején amikor volt.

További hír, hogy 16 és háromnegyed éves másodszülöttünknek levődött egy őslakos barátja, a kapcsolat most egy hónapos. Ő most kevésbé lát a szerelemtől, és mi kevésbé látjuk őt, szintén a szerelemtől.  Nagyon várta már, hogy ez beköszöntsön az életébe, mi nem annyira vártuk, de hát el kell fogadni. Apának úgyse lesz elég jó soha senki sem, de nincsen gond a sráccal, legalábbis egyenlőre.
Amikor a Nóri megjegyezte családi körben, hogy a pasival csak egy a gond, hogy fél apától, akkor a nagylányunk vőlegénye rávágta - apádtól ki nem fél???
Hát igen. Ezen sosem gondolkoztam el, de valóban, ha Balikámra ránéznek egy nagy tagbaszakadt, magyar hadvezért látnak, lapát alakú tenyérrel - hát ha még a bőrdzsekijét is felveszi... :D (mondjuk szerintem a szemöldöke a legijesztőbb). Még jó, hogy a srácok nem látják rajta kívülről, mennyire vajszívű és bohóc belülről, és ez így van jól. Legalább úton tartja a srácokat, és még puska sem kell hozzá.

Na ennyi van most. Vasárnap lejár a szabadságom, ennek most nem örülök. Nincsen bajom a munkahelyemmel, sőt...de nagyon szeretek itthon lenni, tenni-venni, főzni, társasozni a gyerekekkel. Nem akarok elégedetlennek tűnni, meg lustának sem, de olyan jó lenne többet lenni itthon.
Puszi mindenkinek.



Üzenetszössz...

...mert elfelejtettem Balinak egyenruhát mosni...