2012. január 11., szerda

Kincset találtam

VILLON : HALÁLTÁNC-BALLADA fordította FALUDY GYÖRGY


Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!"... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfutta, mint egy porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Gót ablakokban sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nõ,
amely ír minden kínra s melytõl
meggyógyul minden szenvedõ?"
S az nyílt: keszeg magiszter
táncolt végig a szobán,
kezében mély ólomkehelybõl
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hûs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit hegged nem takar,
igyál, testvér; e mély pohárból,
csupán az elsõ korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rõt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta õt:
..."Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugráltunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregbõl már senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó válegény:
"Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Éjfél borult a háztetõkre,
s kuvikhan szólt a berken át,
midõn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincsed elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Aránypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de õ már átkarolta drága
csípõi karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
meg egy gyönggyel kivart ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de õ, rút foltot fetve mellén,
mely, mint rákseb, egyre nõtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte õt.
- Tunyán helyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végsõ, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted"
s vállára vette jéghideg
kezét , míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a töbiek.
- A Titkot ûztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Pestis-csengõkkel jött dögvész,
s a reimsi szentegyház elõtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! Csengõm csörög -
légy pápa vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Õ rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvetõ keze a búzát,
vagy pipacsot az õszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


2012. január 5., csütörtök

Igazi Thai vacsora...

...avagy, hogyan lettem tűzokádó sárkány?

Történt ugyanis, hogy helyi magyar fogorvosbarátunk szerzett magának az interneten egy thai feleséget. A történet röviden annyi, hogy rég leveleztek már, történt Thaiföldi látogatás, majd magyarországi találkozó, de a hosszabb együttlét lehetőségét az angol bevándorlási szabályok akadályozták. A házasság ennek megoldásaként volt szükséges, mely Magyarországon köttetett, s így mint EU-s állampolgár hitveseként jöhetett a lány - immáron asszonyként - Angliába.
Barátunknak facér, de társaságra vágyó időszakában , esténkénti borozgatásokkal, magyaros vacsorákkal próbáltuk enyhíteni magányát.
Most, hogy bekötötték a fejét, meghívtak minket egy feleségbemutatós igazi thai vacsorára.
Túl sok fogalmunk a keleti ételekről nem volt eddig, azt is az európai ízlésvilághoz igazított kínai éttermekből szereztük. Tudtuk a thai kajáról, hogy eléggé fűszeres, nekem a Derült égből Polly-ban Ben Stiller izzadtságtól csepergő homloka ugrott be, de lehet, hogy az indiai kifőzde volt. Előljáróban meg lettünk kérdezve, hogy mennyire bírjuk a csípőset, én mondtam, hogy kicsit szeretem, nagyon nem.

A vacsorához a fogdoki előljáróban annyit közölt, hogy amit az asztalon találunk válogatás nélkül kerülhet a tányérra, nincsen semmi szabály, minden-mindennel ehető - kivétel talán a leves, amit a thai-ok is előételként fogyasztanak.
Már a leves olyan erős volt, hogy én a könnyeimmel próbáltam higítani, nem sok sikerrel.
Az asztalon a leves mellett 10 fogás foglalt helyet, volt közötte sertésből készült curryféleség, tintahalat, rákot és kagylót tartalmazó zöldséges cucc, egy ágas-bogas zöld saláta, üvegtészta, halas szószos valami, a rizs természetesen az illatos fajtából, só nélkül főzve.
Az ágas-bogas salátából kivettem egy tofudarabot és megkóstoltam, arra már a fülem is könnyezett, izzadtam mint egy igásló és iszonyatosan melegem kezdett lenni. Eközben házigazdánk előadást tartott a thai chili jótékony hatásairól, (én erre már nem figyeltem, mert füstöt eregetett a fülem) és bíztatott minket, ha nem elég erős még a kistányéron odakínált egész chili paprikákból lehet hozzá harapni.
A vegyes tengeri kütyükkel teli zöldséges ételnél maradtam, az volt a leginkább lenyelhető, de az is kaszálta a torkomat rendesen. (Érdekes megemlíteni, hogy a csípőstől elkülöníthető más ízek viszont tényleg nagyon finomak voltak.)
A férj egész este rettegett, hogy leég a ház (nem a thai chilitől,  hanem a temérdek gyertyától, ami a hangulatvilágítást jelentette - férjnek ugyanis mindenféle tűz-, gáz-, áramfóbiája van, folyton azt figyelte a szeme sarkából, hogy a huzat nem visz-e le egy gyertyát a párkányról. Egyszer rá is akart kérdezni, de az asztal alatt bokánrúgtam.)
Az estét összegezve a vacsi nagyon finom volt, igaz jót tett, hogy egy  kis sajttal lefojtottuk, és egészen addig ittam a bort utána, amíg a szemem már nem könnyezett csak csillogott homályosan, de legalább olyankor jobban beszélek angolul. A hangulat tetőfokán majdnem rákérdeztem, hogy ap...ába lehet az, hogy a keleti csajok 33 évesen 17-nek néznek ki, de a férjem bokán rúgott a dohányzóasztal alatt.

Éjszaka nem kellett takaró, meg még másnap sem, a thai kaja fűtőértékét figyelembe véve jelentős rezsispórolást tenne lehetővé, ha bírnánk torokkal.

(Jah és majdnem elfelejtettem a bennetek motoszkáló kérdésre a válasz - nem! A thai kaja csak egyszer csíp!)



2012. január 4., szerda

Óévi elmaradás/avagy Karácsonyi jelentés időrendben visszafelé

Feltűnt, hogy a gyerekek amellett, hogy eléggé aktívan használják a karácsonyra kapott kinect táncprogramját (aktívan azt jelenti, hogy a kinectet a tévére kellett szíjjazni kétoldalú ragasztóval, de ez csak a lakás hiányosságait emeli ki, tekintve a fapadló szakszerűtlen lerakását), még a Rubint Réka dvd-t is leporolták (én ebben némi súlyvesztési fogadalmat látok bele, melyet hajlamos vagyok én is a magamévá tenni - no nem a Vinnyogó Ribivel, nem is a kinect-tel csak úgy magamtól).
A kinecttől karácsonykor egyébként annyira feldobódtak, hogy a régi idők jutottak eszembe, amikor még néha anyós vigyázott rájuk, és mikor értük mentem az akut cukormérgezés jeleit mutatták, vagyis pörögtek mint a kakas a tetőn, és este 11-kor még a kedves mama által csomagolt kiflivel dobálóztak, amikor én már ájultan zuhantam volna a zuhanyba. A másnap reggel sem köszöntött túl sok jóval, már ami a nyakig telefosott (bocsánat, elnézést) pelenkát illeti.

A karácsonyi bevásárlás felért egy jó kis combosító edzéssel annyit szaladgáltunk, a piac - lengyelbolt - Sainsbury bermudaháromszögben, pedig az ajándékok tetemesebb része netről rendelődött, de azért jelezném, hogy ebben a mi kis imádott városunkban egyetlen egyenes utca nincsen, tekintve, hogy bazi sziklákra épült az egész - nem is láttam sose túl sok bicajozó gyereket.

A lányoknak az iskolában Christmas Carol nevű rendezvényük is volt, az első előadásra a szülők is meg voltak hívva. A többi fellépős - éneklést és zenélést a városban szerteszéjjel tartották, meglátogatva a kórházat és néhány idősotthont is. A mi gyerekeink a kórusban mutogatták magukat. Férjjel kicsit később érkeztünk, de még kezdés előtt, és már nem volt egymás mellé helyünk így ő előttem egy sorral foglalt helyet.
Nagyon szépen és jól előadták magukat, jónéhány ismert karácsonyos nótát felvezettek, nem is volt ezzel semmi gond, szóval az énekkar jól szerepelt.
A gitárosok is egészen jól produkáltak. A műsor háromnegyedénél három hegedűs kislány jött fel a színpadra...és elkövetkezett maga a tömény borzalom. Angolék ugye minden gyereknek megadják az esélyt mer olyan iszonyú rendesek (nehogy már emiatt legyen lelkisérült az a gyerek) - azoknak is akik kicsit nem énekelnek annyira jól ( de azok legalább beolvadnak a kórusba), vagy éppen csak most kezdtek el ismerkedni egy hangszerrel. Ez nagyon szép dolog, de arra nem tudok semmiféle magyarázatot, hogy az a néhányszáz ember hogyan tudta faarcú áhitattal végighallgatni a Csendes Éj c. dalt négyszeres előadásban (négy versszak  - de ugyanaz ugye) hegedűtrión.
Én éreztem, hogy egy vulkán készül kitörni belőlem, de ideig óráig tudtam magam türtőztetni, viszont mikor észrevettem, hogy a férjem válla rázkódik előttem és vékonyka, elfojtott hangon zokog, akkor belőlem is kitört a nevetés amit nagyon nehezen tudtam leplezni. Bali hátát kezdtem böködni, hogy hagyja abba mert én éreztem, hogy amíg ő ezt csinálja, addig én sem vagyok képes uralkodni magamon. Ő segélykérőn rám nézett és láttam, hogy mindkét szeméből ömlik a könny. Ezután már csak azt vártuk, hogy mielőbb vége legyen az egésznek, és rohantunk a parkolóba a kocsihoz. Amikor beszálltunk, egymásra néztünk egyszerűen szólni se tudtunk 15 percig a nevetéstől, szegény gyerekeink a hátsó ülésen el nem tudták képzelni, hogy mi történt velünk.
(Azt hiszem akkor nevettünk utoljára ennyit, amikor anyunál voltunk egyik karácsonykor és a Bali belehamuzott a darált mákba, mert azt hitte, hogy hamutartó (még meg is kérdezte: Mama kidohányzikittennyit hogyígytelevan a hamus?))

Örömömre szolgált még, hogy a gyerekeink (főleg a kicsi ugye) még nem nőttek ki teljesen a szerepjátékokból, már ami a hétköznapi unatkozások (értsd: üresjárat két engedélyezett számítógéphasználat között) idejének kitöltését illeti. Amikor rákérdeztem erre, akkor rávilágítottak, hogy elég elképzelni a dolgokat, az olyan mintha úgy lenne.
Ezen a gondoltafoszlányon elindulva egész nap azt képzeltem, hogy gondtalan 18 éves vagyok, a férj meg rá is kérdezett, hogy nem akarom e véletlen lehalkítani a zenét mielőtt megbolondul.

Balikám cégének Christmas Partyján a Grand Hotelban egyéb említésre méltó nem történt, azon kívül, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mint az, hogy ott ültünk az asztalnál, ettük a lazacos előételt, és közben azt beszélgettük egymással: hogy mit is keresünk mi ott. Valahogyan fura volt nagyon a falusi sör és dohányszagú kocsmapultokhoz szokott emberként ilyen helyen ülni, ahol az öledbe terítik a fehér kendőt (ilyet csak filmekben láttam eddig  :P), és a pincéreknek saját fülbedugós beszélőkén osztják ki, hogy ez a Marion (ez én vagyok) a 7 es asztalnál vörösbort kér.
Hát nem is tudom - érdekes. Megvan a varázsa ennek is, meg megvolt annak is. Azt azért mindketten leszűrtük, hogy az ittenieknek isteni naivitásukban fogalmuk nincsen semmiről sem, hogy mennyire lehet nehéz az élet a világ másik felén, vagy éppen csak a szomszédban.*


* Ha valaki rászorul, segítenek persze -  számos charity-be fizetnek többen is a Bali munkatársai közül. Nekünk is a mai napig rengeteget! Akciók szervezéséből sincsen hiány, pl. a Sainsbury pénztárainál (ha nem az önfizetősbe megyünk mert sok a cucc) mindig állnak nénik - bácsik, vagy gyerekek akik segítenek pakolni és közben ki van rakva a persely és ráírva kinek gyűjtenek. (Természetesen megkérdezik segíthetnek-e, és a No Thanks - nél sem néznek csúnyán.) És ez csak egy példa volt, rengeteg sokat sorolhatnék fel.

Egyértelműen nem cseszte el a hangulatot a karácsonyfa idő előtti feldíszítése (az otthonihoz képest ugye itt december eleje) ahogyan az itt szokás, sőt még inkább meghozza a készülődésre a hajlandóságot.

Az adventi koszorú készítése és/vagy vásárlása teljesen elmaradt, megoldottam négy darab gyertya összekötözésével (őő gondoltam a gáztűzhely négy rózsájából mindig egyel többet meggyújtani, (nem saját ötlet) de ennyire még én sem vagyok elvetemült).



A karácsony továbbá röviden:

A (töröttalpú, idős nénitől kapott - nem a néni volt törött talpú, hanem a fa ...bár végül is kitudja...- >>>további jelzők köv. műanyag) karácsonyfa kétszer dőlt el, így összesen háromszor díszíthettük
A kacsasültet nem lehet elégszer kihangsúlyozni annyira brutálisan finom lett
Lehordtunk a pincébe néhány dolgot - és ez közvetetten azt is jelenti, hogy már van néhány dolog, ami csak helyet foglal és nem férünk el tőle (ezt, a tavalyi az üres lakáshoz képest nagy előrelépésként fogom fel, még ha bőröndre nem is volt szükségünk az elmúlt másfél évben - utoljára akkor reggeliztünk rajta, mikor még nem volt asztal.)
A férj által jutányosan a használtbútorosnál megvett óriás-bőrfotel-szerelem a harmadik helyére került a lakásban a karácsonyfa miatt, de ott sem jó - most ideiglenesen szintetizátor állványként használjuk.


----aki csak a jóra kíváncsi eddig olvasson-----



Egy kis karácsonyi lelkizés mindenkinek jár - engem sem került el.
Itt Torquay-ban a benzinkutasoktól, a kukáskocsin dolgozó munkásokig mindenkin mikulássapka volt a Karácsony előtti utolsó héten, és nem is lehet elégszer elmondani, milyen jó érzés felszabadult, vidám emberek között élni. Integettek, rámosolyogtak az utcán az emberre.

Ez méginkább szomorú kontrasztot ad a lelkem másik felével, azért ami most otthon folyik. Egyre csalódottabb vagyok a hazám ügyeivel kapcsolatban. Nem politizálok, és nem mondok véleményt, nincsen jogom hozzá - úgy gondolom innen nem pofázhatok bele, de nagyon fájdalmasan érint.
Emberi életek mennek sorban tönkre (ahogyan a mienk is tönkrement volna, ha hagytuk volna), senkinek sem kívánnám átélni, amit mi átéltünk napról-napra, estéről-estére, mégis százak, ezrek élik most át ugyanazt, hogy még ennivalóra sem telik, és gondolkozni is felesleges miből fizetik be a villanyszámlát,  vagy miből vesznek a gyereknek cipőt. Este nehéz szívvel fekszenek le az ágyukba, a házastársak már nem néznek egymásra, és a gyerekre mosolyogni is elfelejtenek reggelente.
Beleszakadnak úgy titkolják, hogy nagy a szar, és éppen kezdi ellepni őket, csak mennek, robotolnak, mégis mindig csak egyre rosszabb.
Nem tudom mi volna jó, nem tudom hogyan kéne másképpen  csinálni, csak azt tudom, hogy nyugtalan vagyok, ideges, és nem látom, merre viszi az országot ez az út.

Mindemellett Karácsonykor mégjobban hiányoztak az otthoniak, és a honvágy érzése is megtalált (eddig azt hittem baj van velem).
Remélem, hogy végre munkába állhatok valahol, mert nagyon szeretnénk spórolni a nyári hazaútra, és ez csak így sikerülhet, mostmár nagyon mennék kicsit haza.


2012. január 1., vasárnap

Idenéztem tegnap este, de nem írtam, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Életem virágját óvatosan bontogató ember lévén csak annyit kívánok magamnak és mindenki másnak, hogy legyen ez az év picikét jobb mint az előző volt, és picikét rosszabb mint a következő lesz (csak, hogy legyen hova fejlődni - azt nagy léptékkel  úgysem lehet).

A 2010-es esztendőhöz képest ezt a tendenciát folytatva jobb volt a tavalyi (de fura tavalynak írni), és remélem, hogy idei még egy kicsikét jobb lesz.

Apránkénti berendezkedésünk megkoronázásaképpen karácsonykor már a buy one - get one free jegyében megszerzett új mázas agyag tányérkészlet díszelgett az asztalon, és ettől az én elégedettségem nem lehetett volna már sokkal nagyobb.
Karácsonyi meglepetésből varrógépem is lett, és bár bejárta fél Angliát,  férj által elmesélt kalandos útját végül nálunk fejezte be sikeresen.
A gyerekarcúak is rém boldogok voltak, hiszen többféle ajándékot is sikerült a fa alá rendezgetni, sőt még ráadásajándékra is futotta Bali cégétől. Sosem vittük az ajándékozást túlzásba, de az elmúlt év hehézségeit és kisebb nélkülözéseit hősiesen viselő gyerekeinket kicsit kárpótolni szerettük volna, úgy érezzük ez sikerült is - mindenesetre a tavalyi három plüssmacskához képest mindenképpen előrelépés történt.

Az elmúlt két év sok-sok életemben első dolgot hozott, melyekre itt most nem térek ki, de melyeket a karácsonykor életemben először sütött kacsa koronázott meg - mely a kacsa szemszögéből szintén az első, bár reményeim szerint ha neki nem is lesz több, nekem nem az utolsó.
Az akadályt jelentem sikeresen vettük, a madár isteni volt - még az Angolok áfonya- és almaszósza sem tudta elrontani (csak vicceltem - imádom mindkettőt).



Fogadalmat nem teszek, ahogy sosem tettem, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Titokban éjfélkor azért elsoroltam néhány apró kívánságot.

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a lego...