2017. március 23., csütörtök

Mai elmélkedés

Csak én érzékelek Marion Cotillard-ból valami mélyről jövő, rejtett gonoszságot úgy, hogy még a mosolyán is átsejlik?
Biztos csak nem az én kalapom a nő, de iszonyat ellenszenves.

2017. március 19., vasárnap

Ma  a három rangidős nővér (sister in charge - otthon műszakvezető vagy valami hasonló lenne a titulus) (a délelőttös a délutános és véletlen még a beosztáskészítős főnökhelyettes is benn volt) együttes erővel sem tudtak bekötni egy infúziós pumpát (infusion pump vagy syringe driver).
(Lassú cseppszámú, fecskendős pumpában általában 24 óra alatt adagolt kábító fájdalomcsillapító és egyéb gyógyszerek fizsóval higítva, általában "end of life care" nem tom ez mi magyarul - életvégi ápolás vagy ilyesmi - betegeknek akik már nem tudnak szájon át gyógyszert bevenni.)

Megjegyzem a tegnapit kellett kicserélni, mert az is rosszul (túl mélyen) volt szúrva és feldagadt a néni lába.
Most elküldenek pumpatréningre, mert én bekötöttem, de nincsen hozzá meg a (z itteni) kompetenciám.

2017. március 17., péntek

Csak úgy beszélek

A háttérben zümmög a mosógép, a kutya a kezemet nyalogatja, a számban még a reggeli tea meleg íze...
Gondolom kéne írni valami vidámat, vagy legalább valami keserédest, hogy letudjam a heti ígéretet.

Meg kéne írnom, hogy micsoda idióta vagyok, hogy képes vagyok hajnali háromig olvasni, mikor tudom, hogy reggel kelnem kell és melózni menni, de hát mit tegyek, ha egy szaros nap nem harminchat óra és amúgy is felesleges időtöltésnek érzem az alvást. 
Olyan, mintha közben nem élnél. 

Ilyen lehet a halál is? Hogy az idő nagyobb részében nem tudsz magadról kis részében meg álmodsz? Van olyan ember közöttetek aki befolyásolni tudja az álmait?
Nagy álomszabályozó vagyok. Kifejlesztettem, nem tudom hogyan, de eléggé jól működik...
Tele lett a tököm az évek során azzal, hogy minden rosszat (és jót) az álmaimban dolgozok fel és ettől a nagy élethelyzetek és tragédiák sorozatán keresztül nem mindig sikerült jól kijönni és/vagy felébredni.
Ma úgy álmondom, hogy legtöbbször tisztában vagyok vele, hogy álmodom. Tisztán én vagyok a szereplő, saját szemszögből látok mindent és ha rosszra fordulnak a dolgok vagy elkezdem irányítani, vagy ha nem tudom, akkor fel tudom ébreszteni magamat.
Fura dolog ez, vagy más is van így ezzel?
Nekem egyszerűen nem volt mindegy, hogy apám úgy tér vissza, hogy kísértetként ijesztget a nyárikonyhában, vagy leülünk a nappaliban és egy jót dumálunk. Na jó persze ez azért nem ilyen egyszerű, de amióta ez a kontroll megvan, nagyságrendekkel kevesebb az álmaimmal a problémám. 

Persze előfordul, hogy akkora idiótaság az egész, hogy azt még alvás közben se tudom kibogozni, és az egész egy akkora katyvasz, hogy még a befolyásolási pont se látszik tisztán. Ilyenkor hagyom az egészet a francba és megadom magam Tim Burtonnek. Ilyenkor én vagyok Mildi, anyám egy hastáncosnő, a nappalim cikkcakkszőnyegén utazunk és félúton találkozunk egy kék telefonfülkével...
Ebbe még egy mentalistának is beletörne a varázspálcája.

Néha kapok útmutatást is... na nem égő csipkebokorra kell gondolni, hanem csak úgy jobban átlátom a dolgokat. Valahogy elmélyülnek és többet, más megvilágításban tudok gondolkozni rajta és dönteni.
Nem vagyok túl spirituális, de azt sem mondanám, hogy túl materiális vagyok. Kétségtelen, hogy egy ember életén át vannak furcsaságok, vannak elgondolkozások. 

Nekem ébren mindig a csillagok, az éjszakai égbolt nézegetése volt a legnagyobb spirituális élmény.
Nem múlt el. Ahogyan gyerekként, ma is ha csak a városból a teraszról nézek fel, vagy egy sötét helyről a pusztából annyira érzem, hogy mennyire semmi vagyok. Semmik vagyunk. 
Szervezet vagyunk. Sejtszintű munkamegyosztás kordinációi vagyunk. Anyagcserélünk. 

Tűhegyen élve, táncolva, teljesen mindegy, hogy Isten vagy az evolúció, vagy hitem szerint mindkettő adta hozzá a lelket és az álmokat. 

... és ez az egész elképzelhetetlenül hatalmas univerzum mintha ránkomlana most.





2017. március 2., csütörtök

Szössz

...avagy szállodai ágyvélemény a férjtől:

"Hát csillagok ide, vagy oda, én úgy ébredtem minha egy bűvészdobozból húztak volna elő..."


Unokák gyönyörűek és jók (ilyen mázlija hogy lehet valakinek kétszer, de tényleg). 
Hiányozni fognak mindannyian, hamar elszállt ez az egy hét, már csak másfél nap van belőle...
Nem jó ez így és mégis. Jól megvannak, csak nagyon hiányzunk egymásnak. A nagylánynak most lesz egy nehéz éve, kicsit egyedül van ott a nagy fővárosban mikor a Tomi dolgozik, de állja a sarat.
Majd sokat skypeolunk.
Repülni még mindig utálok, a szállodai szobák meg nem nekünk valók akárhány csillag van az ajtaján. Öregszünk.
Horgolásmegvonási tüneteim is vannak, pedig a nagylányt azért tanítottam kicsit mert kérte. Hoztam neki kis fonalat is meg két tűt, hogy tudjon majd gyakorolni.

Ma még két meglátogatás van hátra és még így sem fért bele mindenki (bocsi), bár a fejem még most is szaggat a tegnapi meglátogatásoktól. Sok bor, pálinka és mindenféle sütemény fogyott el, az én egészségesre trenírozott belem meg lassan már nem is bírja az ilyeneket. Amúgy is mindenhol úgy tömik az embert mintha muszáj volna...
El is határoztam, hogy ha hazamegyünk egy hétig nem eszem semmit, mert már kiettem magam előre.
Vettem sok ruhajándékot a másik lányoknak és magamnak meg a férjnek. Fonalboltba nem jutottam pedig szerettem volna, de pl éjjel az sincsen nyitva, meg aludni is kellene néha.

Van az a fura érzésem, hogy a szív hogyan tud egyszerre tud örülni és rohadtul fájni, és hogy kéne lottón nyerni vagy valami nagy üzletet kifundálni, hogy ne legyen ez így és mégis jó, hogy így van, mert boldogulunk, boldogulnak, szeretünk, büszkélkedünk és hiányzunk. Hogyan tud ennyire közel és ennyire messze lenni egyszerre az itt és ott? Már a három grácia is hiányzik akik a házra meg a kutyára vigyáznak (és gondolom haverekkel palacsintázós mozidélutánt rendeznek a háromdén).
Most még nevetek, de tudom, hogy fogok nagyon sírni is, és ez rossz is meg jó is. Itthonról hazamenni is jó lesz...meg rossz is. Magyarország nem változik, marad kedves és utálatos egyszerre, felszabadító és nyomasztó, ahol minden és semmi sem változik.
Néha nem is értem, hogy egy ilyen kis seggdugóba mint én, hogy tud ennyiféle érzés összeszorulni, ennyiféle gondolat belezsúfolódni.
Elfáradtam.
Maradnék. Mennék.









Inspired by

Bemutatom Maine-t es Maisie-t.         Szeretem a szép cuccokat. Mindig is szerettem, csak elnyomtam hátra az a...