Szössz

(....amit nem mindenki fog érteni.)

- ...és kell valami fájdalomcsillapító és Sudafed orrcsepp... tojás is mert hal lesz ma. Asszem ennyi.

- Jójó, akkor még meló előtt bemegyek Jicsinbe...

(...hát, muszáj neki, elvégre én vagyok a Mankája)

Az egészséges életmód jegyében

... telnek a napjaim, igyekszem betartani minden ilyen ficcencuccot ami ezzel jár.

Elmúlt húsz évem legalább fele a konyhában telt, a mai kajámmal azonban nem volt szerencsém, szóval még mindig el tudom hibázni a dolgokat.

Indításnak a reggeli gyümölcsturmixomat csesztem jól el, nem volt itthon banán (azzal szoktam sűríteni) áh, mondom sebaj, teszek bele avokádót... de mondjuk azt nem gondoltam át, hogy az avokádóból nem kell egy egész (meg amúgy mikorra, hogyan, áhh macerás félretenni). 

Jó kis zöld pépes kulimász lett belőle, ááh mondom sebaj, esszük kanállal, de a grapefruit és a dinnye nem volt jó ízhatású a krémes, zöld, zsíros izével... Najó mondom akkor pár kanállal lenyomunk azért, hogy ne menjen kárba és a kevés maradékot kiöntöttem.

Most meg munka előtt mondom feltankolom az energiáimat egy jó kis zabkásával. Vettem cukormenteset még a múltkor belőle amihez csak forró vizet kell tenni és öt percet várni. Steviamézzel beédesitettem kicsit. Hát bakker... 

... még ebben a napban semmi élvezet se volt és most megyek dolgozni úgyhogy nem is lesz. Az íze borzasztó volt, kb így tudnám elképzelni a napszárította fű ízét eső után - ha egyszer legelésre adnám a fejem. Magamban irigykedtem a családomra, mert nekik legalább konzervlevesük van ma piritóssal. Összefolyt a nyál a számban.

Szeletelek egy kis ananászt, abban még nem csalódtam és elviszem magammal. 

Ráadásul utálom a délutános műszakot.

A rosszgyerek

Az egyik fotónkon a férj a régi imádott autónkkal pózol... mondom is kijezajópasi, mikor felfedezzük, hogy legfiatalabb magzatunk Tamara az autó mögött éppen készül beleesni a halastóba. Elkeztünk nosztalgiázni, hogy ez mennyire ilyen volt folyton bakker, hogy ez a kép mennyire jellemzi azt a gyereket.

 Ő ugyanis mindig ilyen volt. Fél percre fordultál el, és már valami öngyilkos küldetésbe kezdett. Eszement érzékkel találta meg azokat a veszélyforrásokat ahol kárt okozhat magában vagy a környezetében. Más gyerekeket megszégyenítő képességei már nagyon korán megmutatkoztak. Két éves kora előtt még kevesebb volt a vészhelyzet, inkább a fura és kreatív ötleteivel lepett meg minket. Nem volt nagy élmény este tizenegykor felfedezni, hogy az ágyunkban egy liter kechup terül szét, persze a takaróval gondosan betakargatva. Vagy mikor a mosógépből kiszedett ruha ragacsos és kenőcsös és durván olyan mintha belehányt volna valaki a szennyesbe és csak három percre hagytam ott a frissen vett zsemléket a pulton.  Egy darabig azt se tudtam, hogy érte el, de egyszer véletlen kifigyeltem, hogy kirángatja a bontatlan csomag pelenkát a kiságy alól és arra felállva éri el pl. a feljebb levő polcokat.

Még két éves sem volt, amikor esténként már az őrület jelei mutatkoztak rajtunk. Igyekeztünk nem korlátozni túlságosan, mert nem akar az ember anyámasszony katonáját nevelni a gyerekből, és csak extrém esetekben szóltam le, de azt is nehezen viselte. Kétévesen megtanulta (sajnos) maga lökni a hintát és én csak néztem, hogy repül egyre magasabbra, nekem már csak az imádkozás maradt, hogy ki ne essen belőle. Háromévesen felmászott a legmagasabb cseresznyefára, és mivel a legvékonyabb ágak is elbírták a nagyok is előszeretettel hajtották fel, hogy ledobálja a cseresznyét. Bicikli húsvétra, mindegyik lány kapott, ő meg fel volt háborodva, hogy mi az a kis fehér kerék (pótkerék a tanuláshoz) ott és a többieknek miért nincsen és neki se kell, azonnal szedjük le. Kétszer felszállt és ment, aztán mivel fékezni még nem tudott egyenest nekiszáguldott a szomszédék garázsának. A garázson jobban látszott.

 2003

Otthon is kihívás volt folyton résen lenni, hogy a sütőt vagy a tűzhelyet nem kapcsolta e be már megint, vagy megnézni a mosógépet mielőtt bármit beleteszel, hogy nincs e benne döglött veréb vagy későbbre eldugott lekvárosfánk. Óvatosan menni ki a teraszra, hátha megint felkente babaolajjal, ugyanez vonatkozik a fürdőkádra - a legextrémebb volt mikor popsikrémmel főzött benne és utána két hétig nem tudtunk zuhanyozni csak fürdeni annyira csúzott... szóval házon belül se volt gyaloggalopp......

Gyakran mentünk valahova és MINDEN percben rajta kellett tartani a szemünket, mert egyedül ő volt hajlamos az elveszésre, elkódorgásra, beleesésre, leesésre, bármimásbajbakeveredésre. Ez a szemmel tartás volt igazából borzasztóan fárasztó, a folytonos koncentráció miatt. Soha egy percig nem lehetett nyugtunk. A baj az volt igazán, hogy nem voltunk otthon ülő család. Szerettünk kirándulgatni, erdőbe, tópartra menni, strandra, mittomén. Minden szabadidőnket felhasználtuk arra, hogy próbáljunk kimozdulni télen is. Viszont a Tami megérkezésével minden idegszálunkra szükség volt ahhoz, hogy ne hagyjuk el őt a Mecseken, vagy ne kapja be valami kétméteres csuka a horgásztónál. Volt - asszem egy állatkerti kirándulásnál, hogy a sálamból csináltam hámot rá, mer hárompercenként keresni kellett. Egyszer - mint kiderült nagyon rossz csillagzat alatt született az ötlet -elmentünk a pécsi vidámparkba. Már az első öt percben megbántuk, mert ott bakker még egy festés se volt a mi gyerekkorunk óta, nem hogy karbantartás. Az ÖSSZES körhinta meg bizé életveszélyes volt és mi bevittük oda a gyerekeinket, szóval huszonegyre húztunk lapot.

Olívia félénken bújt mögém, és még a hattyútestű csónakázásra is nehéz volt rábeszélni, de a Tamara.... na ő aztán vigyorogva kezelt le minden szakállmatyival, még néhány ingyen kör reményében. Mindenkit le tudott venni a lábáról kettő és fél perc alatt. 

Ő volt aki egyik barátunk szőlőjében beleugrott valami szálkásnövénybe és szemöldökcsipesszel kellett kihuzogatni az apró tüskéket a talpából. Ő volt aki esett bele patakba, halastóba. Folyton tele volt sebekkel, horzsolásokkal, kék foltokkal, de ez semmiben nem hátráltatta és nem intette óvatosságra. Folyton sarat dagasztott, vagy vizezett valamit a víz amúgy is valahogy nagyon közel van a lelkéhez.

   2004

Még csak pár éve laktunk a faluban és nem ismertünk sok embert csak a közelben lakókat és mondjuk akikkel az óvódában futottunk össze. Elmentünk falunapra, mindenki mosolygott és ránkköszönt viszont a gyereket mindenki névszerint ismerte. Ez a “Jónapot kívánok, Hello Tami” ilyen egymásutánban jött nekünk meg az ötéves gyereknek - érted....

SEMMILYEN állattól nem félt soha. Folyton békával, gyíkokkal, csigákkal és gilisztákkal jött haza. Csinált futtató versenyeket külömböző csúszómászókkal (amikor épp nem szeletelte fel őket), rendesen az apja alkoholos filcével ráírta a számokat a hátukra és a járdán tégladarabbal vagy krétával futópályát rajzolt. Hozott haza fészekből kiesett kismadarat, félvak rühes macskát, döglött galambot. Az óvónők túl sokat nem panaszkodtak (mert nem akartak bántani és próbálták inkább házban megoldani) de tudom, hogy ott is okozott nehéz napokat.

 

Folyton lopkodta a konyhából a kaját (MINDENT) csak bejönni és leülni ne kelljen fél percre se még ebédelni SE. Így tűntek el a húszdeka párizsik a hűtőből, vagy a fele palacsinta amit ebédre sütöttem, a fánk nagyrésze amíg teregettem. Idősebb testvérei hamar felismerték a képességeit, meg a helyzetből adódó lehetőségeket (ő viszi el a balhét) és előszeretettel használták ilyen fánk kicsempészéses esetekben. 

Kihúzta a szomszéd kertjéből a kerítésen keresztül a hagymát, lesöpörte róla a földet, megpucolta és megette. Az út széléről szedret evett, az erdőből szamócát, és rohadt mázli, hogy nem kajált meg semmilyen mérgesgombát forexample.

Fuhh, hát volt egy időszak. 

Viszont annyira betréneltem magam, (meg őt is) hogy még most is (18 lesz két hét múlva) folyton sms-ezünk hogy éppen merre jár és mit csinál és bármelyikünk lép be az ajtón uszkve 17 éve minden nap a férjnek és nekem is az első kérdés: “Tamiholvan?”

——————-

Kijön a fürdőből és úszik az illatfelhő utána. TUDOM, hogy megint felmászott a kád szélére és elérte a csak “alkalmanként használom”parfümömet. Csipőreteszem a kezem:

- Tami micsináltál? 

Csípőre teszi a kezét és rámkiabál:

- Páfundó. 

... és büszke kétévesként elklaffog a magassarkúmban. 

... és most is őrült.

Szössz

- Hé mama! Próbáld ki az új szemüvegtisztítót amit rendeltem...

- Honnan? 

- Pokióból jött egyenesen és a Fusimisi professzor mondta, hogy jó lesz ez.

(Aliexpress)

Tejes-képes-dalos poszt

Az angliai időjárás szenzációja volt a csütörtök-pénteki hóesés. Eszméletlen jó volt, engem teljesen lenyűgözött havat látni, érezni a talpam alatt megin. Nem is mentünk pénteken sehova, én szabadnapos voltam, a többieknél meg mind munkabeszüntetés. Itthon voltunk a jó melegben, moziztunk és főztem jót. Szó szerint megállt az élet, nem volt posta, kajaszállítás és a mentőkön meg a tűzoltókon kívül nem nagyon volt közlekedés. A férj átugrott Oliviáékhoz este, és azon röhögtünk, hogy az a néhány ember akit az utcán látott mindegyik takeaway-es szatyrokat cipelt haza a kajával. 

Tejet és kenyeret még most sem egyszerű beszerezni és az egyéb kajáspolcok is teljesen le vannak rabolva minden szupermarketben. Elképesztő. Ilyen katasztrófaállapotokra emlékeztetne ha lennének ilyen emlékeim.

Hétvégén megültük a férj negyvenhatját is. Azért nem is írtam erről múlt héten, mert nem vagyok még mindig biztos a férj nem olvassa e véletlen a blogomat néha, és a francia éttermet a gyerekek szervezték és ők is fizették nekünk, nem akartam előre lelőni a meglepit. 

Fini vacsi volt vasárnap este, a lányok tortát is csináltattak az apjuknak - cukormentes-gyümölcsöset. Ittunk finom borocskát is beszélgettünk jót.

A férj soha életében nem csinált még rólam ilyen jó fotót a telefonjával (mondjuk kamerával se) mindenhonnét kapom a dicshimnuszokat és most jó ideig ezzel a fotóval fogom magam kényeztetni ha túl fáradtnak, vagy túl öregnek képzelném magam. Asszem kb. húsz éves koromban készült rólam utoljára olyan, amivel elégedett voltam, szóval ez nagy szó... (leszámítva a két kannát, nézzétek el nekem.)

Ja... piros a kardi is... hát ez van.

A gyerekek megvétózták a képeiket, szóval róluk most nem tehetek ide.

 A vacsi után még beugrottak kicsit mindannyian hozzánk mert a férj előadta az isteni finom kávétörténetet és muszáj volt mindenkinek kipróbálni - persze estére csakis koffeinmentesen. Aztán kiderült, hogy nem lesz elég a tej már másnapra. Na itt kezdődött a tejkálvária. Aszonták a férjnek a TESCO-ban, hogy nincs és nem is lesz péntekig (!). A Sainsburyben hasonlóképpen. Tegnap meg mentem melóba, mondják a többiek, hogy a LIDL -ben még volt tegnap, de az ASDA-t meg se próbáljam ott már szombaton se volt. A férj elment azért megnézni, de nem járt szerencsével.

Aztán minden kérés és nyafogás nélkül mi történt a munkahelyemen?

Először is  Jo a séf nem engedett el tej nélkül haza tegnap este - kaptam másfél liter tejet a konyhából (tizenöt literes tejhűtőnk van a munkahelyen, ami ilyen adagolós), az egyik munkatársbarát Donna hazafelé beugrott a Farmfoodsba hátha ott van tej, de üzent hogy nem kapott nekem, másikuk Kerrie megnézte az egyfontost meg a Buyology-t hazafelé mert ott is mindig van, de ott se semmi. Tökre meghatódtam, hogy egyre jönnek az sms-ek, hogy megnéztem itt meg ott és nincsen sorry.

Én már tökre lemontam az eheti teaadagomról meg a férj is a heti kávéjáról, a zabkásáról nem is beszélve, de ma reggel hétkor kopogtak az ajtón és Kim barátosném (kolléga) aki ma reggel jött haza Plymouth-ból az ottani Tescoban kapott tejet és vett nekem három hatpintest és még ki se engedte fizetni, merthogy mennyit varrtam már neki hagyjam már a fenébe... Este még jött egy sms a Mary-től, hogy a newton abbot-i asdában van tej, ha még nem sikerült volna valahonnan. 

Tehát mégegyszer elmondom, ha még nem mondtam volna. Ezek egy ilyen fene kedves, törődő népség, teljesen elérzékenyültem. Nem a tej miatt, hanem, hogy egyszerűen gondolnak rám és törődve vagyok. 

Eszembe jutottak azok az idők, amikor barátok fát hoztak, mert nem volt mivel fűteni, vagy mikor jöttek szó nélkül tapétázni és padlót rakni. Valahogyan viszont az itteni emberekből árad ez, még ilyen apró dolgokban is mint pl. ez a tejes dolog.

Most itten üldögélek és várom az estét, mert grill camember sajt lesz vacsira fokhagymás baguette-el és még azt nem teszem be, csak mikor már jön a család  haza, most momentán már csak a férjet és a Tamarát értem ez alatt. 

Holnap és holnapután szabadnapos vagyok, és minthogy a takarítást és nagymosást vasárnap kivégeztem, csak főzök egy jó risotto supremo-t és enyém a világ. Jó zenéket fogok hallgatni például ezt:

Myles Kennedy - Slash: Nothing to Say

Egyszerűen ugrálni, hemperegni és káromkodni támad kedvem egy ilyentől, de legalábbis érzem, hogy élek és az élet szép. Egyszer még ott leszek egy ilyenen, és elcimpolom a férjet is, hogy érezze az erő velünk van még mindig akárhány éves volt tegnap. Felveszem megint a bakancsot a kis pöttyös ruhámmal, leteszem a szemüveget és szégyent hozok az összes gyerekemre :D ez a terv.

Még könyvezek meg fonalazok, mert az meg amúgy is megy a nyanya imidzshez.

 Ha a férj délutánra kifut a maszekkal lehet elmegyünk csavarogni is, mert az időjárás kezd visszatalálni az ilyenkor szokásoshoz. Szeretnék végre zöldet látni és madarakat hallani és eléneklem a tavaszváró indiánkántálást hátha...