2017. október 29., vasárnap

Szössz

...avagy (túl)modern idők...

Papa asztalt foglalna a telefonján. Vasárnapi csavargást tervezünk ebéddel.

- ...auhh, de kár, hogy a Tobyba nincsen asztal mára, úgy ettem volna egy jó carveryt... - sóhajtozom.

- Nem baj, nézünk mást. Beefeater, ja nem inkább Harvester.

- Jó a Beefeater is, régen voltunk ott.

- Nem, nem ... Harvester. A Beefeaterbe nem tudunk menni,  nincsen applikációja.

2017. október 26., csütörtök

Az esküvő

Egy magyar lagzihoz képest ez totálisan más. A jókedv és a dajdaj ugyanaz, teljesen eltér mégis az egész. Egyik így jó, másik úgy. A jó kis magyar falusi lakodalom már kiveszőben van sajnos, pedig az volt az igazi buli. 

Vettem pár hete egy szép virágos szaténszoknyát és ugye a cipőt ami a lelkiismeretembe fúródott, de vívódtam kicsit a szoknya miatt. Azt gondoltam, hogy ha úgy fogok benne kinézni mint egy virágos léggömb akkor inkább felveszek egy kisfeketét valami szines boleróval oszt annyi. Végül a férj rábeszélt a szoknyára. Neki könnyű volt, irtóra sármosan nézett ki a rózsaszín ingben és a mellényben hozzávaló nyakkendővel amiért a Marks and Spencerben egy kisebb vagyont hagytunk ott, de megérdemli és amúgy is kellett már valami alkalmi öltözék neki. Meg is borbélykodott aznap reggel, szóval na... ő volt a legjóképűbb legény a halpiacon. 

Ahogy telnek az éveim, nekem is egyre több időbe (és sminkbe) kerül, hogy formába hozzam magam, ezért aztán eleve késve indultunk (megint). Még fel kellett venni két munkatársamat, úgyhogy aggódtunk is kicsit. Végül negyedórával előbb értünk oda. A férj szokásos parkolási problémáját egy olyan tíz perc alatt sikerült áthidalni, (nem mert béna, hanem mert tanácstalan) aztán már csak a pénztárcáját felejtette a kocsiban, de az első két kört úgyis a főnővér fizette cserébe a fuvarért. A ceremónia fél órával később kezdődött el, tehát mindenhogyan odaértünk volna.

                                                                  


Kétféle meghívóval jönnek a vendégek. Vannak akik az egész délutánra és az ezzel együtt járó vacsorára hivatalosak és vannak akik csak az esti mulatozásra. Az első “körre” kb. 150 ember volt hivatalos. A menüt előre ki kell választani a menükártyáról, ezt mi is megtettük már jó pár hónappal előtte. Az érkezéskor természetesen van ingyen italozás, és a vacsorához is jár bor, habzóbor (prosecco) vagy rövidital, de minden további italért fizetni kell. A vacsora és a későesti büfé (svédasztal) ingyenes. A gyülekezés és beszélgetés ideje után helyet foglaltunk a ceremóniateremben. Az esküvő nem templomban kötetett, viszont így is bensőséges hangulata volt. Egy nagyon szép, régi hotel a nemzeti park csücskében, körben dombokra és erdőkre nézett, kicsi patak csordogált a kertben. A bárban hatalmas kőkandalló és öblös nagy kanapék és fotelek, szinte kedvem támadt a konyakra és a szivarra ott. Angliában ez az érzés, hogy úgy árad a történelem mindenhonnét nagyon erős, elképesztő, hogy mennyire vigyáznak őriznek mindent és ez hangulatot ad még egy hétköznapi reggelihez is. Szinte látod az “ősök szellemét” mindenütt és nem, nem őrültem meg. 

A ceremónia egyszerű volt, énvagyok-énvagyok-kisduma-akarod-akarom-nagyduma-ezennel-csók. A más ebben, hogy egymásnak is saját szöveget mond el a pár, valamint mindkét részről van egy választott ember aki beszédet mond. Wendy részéről a legjobb barátja volt, Kim (munkatársam) részéről pedig mindenkianyukája Jo, a séfünk. Nem nagyon tudta könnyek nélkül elmondani a beszédét, de ez még inkább csak hozzáadott a meghitt hangulathoz és az érzelmekhez.





A vacsora után még Wendy is mondott egy szép köszöntőt, valamint ajándékosztás is volt a házaspár részéről. Külön meg lettem említve (mert Wendy ingujját megrövidíttettem, megreparáltam a menyasszonyiruhát, valamint két másik nadrágot és koszorúslányruhát), erre abszolút nem számítottam és még egy hatalmas üveg proseccot is kaptam és köszönőkártyát és meg is lettem tapsolva nyilvánosan. Na ilyen se volt még.


Nagyon boldog, nevetős lagzi volt. Ami ez után következett arra nem tudom fel lehet e készülni, de hát evvan. Angolék sose nőnek fel. Itt szokásban van többféle “program” kitalálása a kedves vendégek részére. Bérelnek például billiárdasztalt vagy csocsóasztalt, ugrálóvárat a gyerekeknek, azt a forgós sebességes bikát vagy stílszerűen a (tengerparton vagyunk) mozgós szörfdeszkát - ottan akkor megy tovább a fotózás. Van külön fotósarok ahol mindeféle hülye kalapok és hozzávalók segítségével csinálhat magából mindenki hülyét. Ezt mi is megtettük a férjjel és a munkatársaimmal is. Eddigre már a nagy műgonddal feltüzigélt hajamat is szétkaptam, mert bakker jó az loboncnak a hülye hullámcsatok miatt már szétment a fejbőröm.

 Tessék. Ezek vagyunk mi beilleszkedés közben.

                             



Erre az időre már sorban érkeznek a mulatozásra hívott vendégek. A két fotós egész végig ott van mindenütt, rólam is készült egy csomó vállalhatatlan kép a kevés vállalhatóval egyetemben. 

Vannak olyan esküvők ahol élő zene van, van ahol DJ, de ez semmit nem von le az utóbbi értékéből. Ugyanúgy megvannak a szokásos dalok és örökzöldek itt is ott is. A hangulat óriási volt, itt mindenki benne van a hülyeségben, így igazából mi is.

Pupu és Mumu

 Kim és Wendy

Odáig fajultak a dolgok, hogy egy két pohár bor, néhány prosecco és valahány vodka-limonádé után egy teljes másfél perces sztorit adtam elő Donnának magyarul és nem is vettem észre. Ő nagyon okos fejjel nézett majd azt mondta “I fucking Love you” és akkor megkérdeztem minek mondta ezt? A válaszában finoman jelezte “because you talking fuckin’ hungarian you twat...” hogy egy szót se értett az egészből.

Itt ledobtam a láncot. Komolyan nem vettem észre. Összekeverte az agyam a dolgokat és akkor már meg is beszéltük, hogy kéne menni haza.

Eszméletlen nagyon sokat nevettünk, mulattunk. 

Fél háromkor jöttünk el.


...és a lényeg itt ezen a képen.




Boldogságos - teliholdképű - mosolygósvidám hétvégét kívánok mindenkinek. Pusz. 

Róza



(Törvénytelenül nagy fejem van.)








2017. október 12., csütörtök

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a legolcsóbbat, hasonló (szuggerálom magamba) mint az amelyik a szeretemlista élén áll,  de jóval kevesebbe kerül. Így legalább nem lesz lelkiismeretfurdalásom, viszont kevésbé fogok örülni és hercegnőnek érezni magam. 

Elégedetlenül felsóhajtok és hangosmérgesen mondom magamnak “Bazzeg, nem lehetek ennyire sóher...”

Kitörlöm a gagyit és beteszem a Zarát. 

Most majd rohadtul hercegnő leszek és jövő szombaton jól be kell vodkáznom, hogy a lelkiismeretemet elhallgattassam.



Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt.  Egyik beszélgetés alkalmával...