2008. december 30., kedd

Néha végigálmodom az életem.(Valószínű, hogy ebben az év végi időpont is közrejátszik.)
Ilyen lehet az, amikor a végén az a bizonyos film lepereg...
Újra gyerek vagyok, a két barackfa között babázok Tündivel. Eleinte macskáinkat is felöltöztettük babaruhába (egy idő után már nem tudtuk elkapni őket :) ) Az Anipresszó sörszagú hűvös pultjánál Leó jégkrémet majszolunk, az üres telkeken bunkert építünk, Erzsi nénémnél vajas-mézes kenyeret, fánkot, mézeskrémest tömünk magunkba. Télen sötétedésig szánkózunk, nyáron sötétedésig a kiserdőt járjuk. Apa dobál minket a vízbe, szalonnát süt velünk este, hajnalban pecázni visz minket. A barátokkal a mászókáról fejjel lefelé lógva beszéljük meg a világ nagy dolgait, találgatjuk amit nem értünk, számolgatjuk hány gyerekünk lesz.
A suliban szerelmes vagyok a Norbiba...a gimiben Attilába...a végén már Ádámba.

Nagyon szeretem anyukámat, de nem mindig tudtam elmondani neki amit szerettem volna: milyen jó volt a szánkózás,  csak a csatakos vizes ruhát látta, meg a mosnivalót. Nem tudtam elmondani neki, milyen finom fánkot sütött az Erzsinéni, a fáradtságtól nem nagyon érdekelte, hogy rendeztük be a bunkert. Egy idő után már nem is nagyon akartam semmit se elmesélni.
Majd megvesztem úgy titkoltam az első igazi szerelem világraszóló fájdalmát, mert tudtam anyám csak legyintene rá. Egy évbe telt, mire abbahagytam a mackóöleléses plafonbámulást, de anyám vagy nem vette észre, vagy nem vett tudomást róla.
Ezután magamban hordoztam a titkaim, vágyaim, szerelmeim nagy részét, sebeimet, mert soha senki meg nem kérdezte, ki nem faggatta.
Nemrég döbbentem rá, hogy egész életemben neki akartam megfelelni, és sosem sikerült. Mostanra már nem akarok. De akartam. Sokáig akartam, és a gyermekkoromból magammal hozott szeretetéhségem sokszor bajba sodort.
Gyermekként azt hittem, nem vagyok anyámnak elég okos, elég szép, elég sovány.

Emlékszem, hogy gyerekként (mondjuk 14-15 évesen) mélyen belém gyökerezett egy fogadalom, amiről igyekeztem sosem megfeledkezni - hogy akárhány gyerekem sok ölelést, sok biztató szót, sok dicséretet fog kapni, és  mesélni és énekelni fogok minden este, és mikor fél odaengedem az ágyamba, és meghallgatom a bánatát, az érveit.
Felnőttként már tudom, milyen nehéz lehetett neki, amikor munka után nehéz szatyrokkal hazaért, nekilátott főzni, késő estig tanult az érettségire, hét közben-hétvégén állatokat gondozott, kertben kapált, kukoricát szedett, csirkét vágott, befőzött. Tudom már, a fogadalmamat is milyen nagyon nehéz  betartani, amikor vég nélküli néptáncos alsószoknyákat vasalom este, mikor a matekleckét magyarázom, mikor tenger a dolgom. Ez nekem nagyon fáj, és most már tudom, anyunak is fájt.
A gyerekeim minden könnye jobban fáj nekem, mint nekik.
Anyám sokszor olyan volt, mintha sosem fájt volna neki semmi.
A fájdalom, a leküzdött nehézségek teszik az ember azzá ami. Akit egész életében a tenyerén hordozott a sors, szerintem kevésbé tudja értékelni a dolgokat, ugyanúgy mint az, aki megkeményítette a szívét, és nem vesz tudomást az érzésekről.

Anyu úgy gondolja, elkényeztetem gyerekeimet.
Szerintem pedig a felnőtt gyerekeknek is szükségük van ölelésre.

Tudom anyám is elvesztett egy gyermeket, ahogy én is.
Lehet, hogy ő jobban kezeli a fájdalmat, a veszteséget. Nem rakosgatja nehéz zsákba, nem cipeli folyton magával, mint én. Többet néz előre, mint hátra, és így jobban boldogul az élet nehézségeivel.
Lehet, hogy neki van igaza.
Mikor felnőttem, békét kötöttünk anyuval.
Apám elvesztése mindkettőnknek ugyanúgy fájt, és fáj azóta is.

2008. december 27., szombat

Mindig mondtam, nem tudomány főzni valamit, ha tele a kamra. A tudomány az, amikor alig van valami, és jó kis vacsorát építesz belőle. Természetesen 24.-én délelőtt tudtunk elmenni vásárolni, így hiába terveztem én el szépen előre, hogy mi lesz a kaja, borult az egész. A listám kiemelt helyén szereplő különböző madarak és halak nagy része már elfogyott, úgyhogy kénytelen voltam improvizálni.
Azért szentestén sikerült a töltöttkáposztás vacsit hozni, úgyhogy megvolt a férjem kívánsága, a hal viszont totálisan kimaradt ezen a karácsonyon. Háromfajta sütit is csináltam, de lévén a sütőm még mindig rossz, ezért egy nem sütős sütink lett, és kettő olyan, amihez készen vettem a lapot, tehát elméletben sütős, (mert hát valami pékember kisütötte), én csak a krémet csináltam bele.
Kihasználva a nyugis napokat, a nagylánnyal kitöltöttük a felsőoktatási jelentkezési lapot, a férjemmel a hitelkérelmet, anyámmal a gázártámogatás-igénylőt. :)
Játszottunk a gyerekekkel activity-t, országvárost, meg kitalálósat, a nagyobbakkal Munchkinoztunk. Elmaradhatatlan dvd nézések voltak, ilyenek mint Home Alone, Karácsonyi vakáció, Igazából szerelem, Polar Express stb. Esténként a nyolcbarátikör megmaradt két tagjával négybarátikörre szűkülve iszogattunk meg beszélgettünk.
Mindezen tevékenységeket még ezen a héten is szeretnénk folytatni, bár a karácsony varázsa hamar elmúlt - és nem is volt száz százalékos hó nélkül - azért a téli szünet miatt még rajtunk a nyugi-pihi.
Jön még a szilveszter is, amiben még nem döntöttünk, hogy a falu nagyjával tartunk e a tornateremben. Szeretnénk is meg nem is.
Jó velük lenni, jó a hangulat, a tánc, csak nem tudjuk lehet e olyan jó kedvünk amilyen szokott lenni, illetve jogunk van e jó kedvűnek lenni, akkor, amikor ilyen sötét viharfelhők vannak a fejünk felett.
Mellette szól viszont az, hogy olyan sokat dolgoztunk ebben az évben, és nyaralni sem voltunk - hogy igazán megérdemelnénk egy kis bulit...na tessék! Ki előtt mentegetőzöm? :)

2008. december 20., szombat

;)

Tegnap este 11-re értünk haza. A gyerekek nagyon rendesek voltak, nagylány főzött krumplistésztát ( :D ) rendet raktak, elmosogattak. Már aludtak, mire hazaértünk, de azért megpuszilgattam őket.
A férj hazafelé az autóban egy szót nem szólt, de nem is annyira a fáradtságtól, inkább mert még mindig járt az agya a fizetnivalókon, a számlákon, az árubeszerzésen meg ilyeneken. Egyszer csak monológba kezdett:
" Mami, esküszöm, ha holnap valaki azt mondaná nekem, hogy menjek - tök mindegy Anglia, Ausztrália, Írország, Amerika, Hollandia, Dánia - bárhová, és egy alagsorban dolgozzak neki, vagy egy bolt hátuljában szervizelgessek gépeket, én már holnap elhúznék innen! Gondolkodás nélkül. Tele van a tököm az egésszel. 40 évesen már egy impotens barom leszek, aki leszázalékolva ül a kockás takaró alatt, és folyik a nyála. Felnőnek a gyerekek, alig látom őket, az egész életünk a hajtásról meg a gürizésről szól, semmi másról, napról napra kell kisakkozni mindent, minden oldalról szorongatnak (ez nagyon költői volt,) esküszöm elmegyek a (ezt figyeld..) Kanári szigetekre palacsintát sütni!!!
Az egész hetemet a lyukak betömögetésével töltöttem, csak a tiedre nem jutott már idő!"

Na tehát hazaérve ezt a hiányosságot is bepótolta.
(..végül is még csak 35 éves...:) )

2008. december 12., péntek

Lent emlegetett Lalika apropóján jutott eszembe egy műszerész kolléga. Még a MEP- en dolgoztam köztisztviselőként, akkoriban huszonévesek voltunk. A fénymásolót meg egyéb irodagépeket szervizelte, állandóan el volt pirulva, remegett a keze, a hangja.
A tekintete a derekamnál időzött folyton, mert se a szemembe nem mert nézni, se a melleim közé, a derekamnál lejjebb meg istenments! :)
Időnként még a szemüvege is bepárásodott annyira zavarban volt.

Aztán férjhez mentem, eljöttem onnan, mostanáig otthon voltam ugye, legalább 10 - 12 éve nem láttam. Egyik nap összefutottam vele. Régi ismerősként üdvözölt, és jót beszélgettünk.
Sugárzó arccal újságolta, hogy pár éve nősült, van két gyermekük is.
Megkérdeztem tőle - mert én már csak ilyen vagyok: Dani te annyira félénk voltál, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy valaha kibújsz a csigaházadból. Mégis, hogy jött össze??? Még szólni sem mertél sosem egy lányhoz.

Erre ezt felelte: Tudod, pár éve.... volt egy bátor hetem! :)))
Az egész infos csoport ahová járok, nagyon tipikusan magyar! Képet kaphatunk kis magyar társadalmunkról. A Magyar nagyon összetartó, és segítőkész tud lenni ha akar. De abban a pillanatban ahogy valaki nem felel meg a többiek által felállított normáknak, - okosabb, butább, sárgább a cipője, vörösebb a haja, szemüvegesebb, hangosabb stb. - átmegy végletekig gonosz, háborgó perszónába, és isten irgalmazzon mindenkinek aki ELTÉR!
(NA jó azért nyitott ajtónál ne pisiljünk, és ne rugdossuk a wc-tartályt..)
Pl. van egy végtelenül jótétlélek Lalikánk, kicsit szemüveges, kicsit félszeg, de jó szive van és ért a számítástechnikához. Segítőkész mindenkivel, ápolja a nagypapáját - és nem kell hozzá férjhez menni, ha valakinek nem szimpi, de egyszer valakinek jó férje, jó apukája lesz.
Rühellem, hogy közröhej tárgyává teszik, ugratják sőt időnként még a nyelvüket is köszörülik rajta.
Persze van véleményem, mint mindenkinek - a fekete körmű pirszinges egészségtan-tanárról, meg a rozáceás bőrű orosztanárról - ők mitől nem defektesek? Azért mert a fekete köröm, és a "neszójjbe" póló miatt nem mernek belekötni, az orosztanárral kapcsolatban meg fenntartják a látszatot, hogy mindenki elhiszi, hogy az üvegben víz van.

Kicsit összetorlódtak a vizsgaidőpontok, úgyhogy két blokkból is vizsgáztam a héten. Az XP és az MS Word megvan, de nagyképűség nélkül megjegyzem, hogy a vizsgára kötelezően kiadott feladatkör messze alulmúlta azt amit tudok. Mindkettőre értendő.
A vizsga egészen fura, de jellemzően magyar okból csúszott. Az újonnan létrehozott és berendezett termekben levő tök új számítógépekben nem volt floppy-meghajtó. A vizsgaszabályzat viszont - és a feladatok szintúgy - kimondták a floppy használatának kizárólagosságát. Így több tanfolyam hallgatói kénytelenek voltak megvárni, mit döntenek az okosok.
Végül egy hónap után azt döntötték, hogy pendrive-ra fogunk vizsgázni, azt kell beadni (ez viszont megsúgom ellenkezik a vizsgaszabályzattal), további egy hét kellett a feladatsorok módosításához.
Remélem egyszer öt év múlva nem érvénytelenítik a majdan megszerzett ECDL bizonyítványomat, mondván, hogy megszegtük a vizsgaszabályzatot vissszamenőlegesen. Mert az is nagyon magyar izééé lenne.
Akkreditált vizsgaközpont...
...és még csodálkozunk, hogy itt tartunk.

A gyerekek meggyógyultak, és amúgy meg végre hétvége... elfáradtam na!!

2008. december 9., kedd

Tegnap korán elmentem lefeküdni

A férjem ma így udvarolt (rohadtkorán) a buszmegállóban:
"Milyen szép vagy ma! Egészen kipihent vagy, még a szemed is csillog! - ...de még mielőtt kihúztam volna magam, így folytatta - Már nem vagy olyan mint egy padlószőnyeg!"
:D:D:D
Ugyen milyen kedves? Imádom...

2008. december 8., hétfő

2008. december 7., vasárnap

Láthatatlan emberek

Nekem hihetetlen hogy vannak emberek akik úgy élnek, hogy naponként csak épphogy van min gondolkozniuk, de azt sem kell megerőltetően túlzásba vinni.

Annyira nem tudom átélni a Juca és az olasz üveg (először Murénát akartam írni, de rákerestem a neten: Muránói ) közötti problémavilágot, hogy az hihetetlen. Nem is tudott dönteni, mindjárt vett vagy ötöt a medálból.

Igen, csodálatosak. Igen gyönyörűek. Igen ez is jó, meg Igen az is szép. (Nekem a szecessziósak tetszettek....és igen, ha megtehetném azt hiszem tudnék lelkesedni ennyi szépség láttán).
DE ÉS??? Nem irigykedtem esküszöm, (na jó egy kicsit ;) ).
Simán lemondok róla (mondjuk ez tényleg így van!)!
Inkább az élet könnyűségét irigylem. Inkább a problémáit irigylem. Inkább azt irigylem, hogy táncórára, zeneórára viheti a gyerekeit. Nem irigylem, hogy télen szőlőt ehetnek, de azt igen, hogy akkor esznek gyümölcsöt amikor akarnak.
Apám mondogatta réges rég:
"Nem kell mindig kaviár, de a krumplistészta sem."

És olyan fura, hogy a Jucák nem is látnak minket!

2008. december 6., szombat

Hógömb volt a gyerekek csizmájában*

Ma reggel a város felé autózván, mellettünk egy MZ motoron a Télapó ült! A piros sapija a bukósisak alól kilógott, lobogott rajta a bojt, a piros kabát is kívülről rajta - vidító látványt nyújtott, mindamellett pedig jó érzéseket keltett bennem.
A spontán melegség hatására kiintegettem neki az ablakon mosolyogva, ő visszaintegetett és visszamosolygott rám.
Igazán nem vagyok nagyravágyó - olyan nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldogságot érezzek!
Este a gyerekekkel Télapu filmnézés (tradíció: - olyan mint karácsonykor a Reszkessetek betörők), csokizabálással és utána a szembekocsmában TélapósJégeresKarácsonyfényes nyolcbaráti kör.
Fontos: Narancsosforrócsoki készítésére érzek erős késztetést!!!


*..hát igen a szülők a gyerekekre vetítik ki a vágyaikat: Hógömblélek

2008. december 5., péntek

Benn ülök a férjemnél az üzletben

Bébi betipeg: Jónapotsziasztok. Fel tudnátok nekem váltani ezt a húszezrest???
ÉN: Persze! Mire?
Bébi: Hát gondoltam átmegyek ide a fodrászhoz....


2008. december 3., szerda

Az megvan amikor felmosáskor követ* egy apró hagymahéj darabka...??? :)


*...és bármilyen cselhez folyamodom, a végén mégiscsak le kell érte hajolni, és felkapirgálni...

2008. december 2., kedd

Épp az imént izent a kapitány: az autón vasárnap lejárt a műszaki.
A jóIsten piszok elfoglalt mostanság.
A gyerekekért való aggódástól még az autó ablakán sem láttam ki. Ilyen messze még sosem laktunk a várostól, ilyen soká még sosem volt zárva a fénysorompó, ráadásul egy szippppantóst is kifogtunk. Mikor hazaértem végre, kettő lázasan feküdt, az egyik közülük már telehányta a rózsaszínű lavórt. A harmadik sírt, mert sajnálta őket. (A Nagy és Felnőtt Komoly Lány ma kémiaversenyen van, remélem elkerülte ez a nyavajatörés.)

Azért Ápolónő Ágnes előéletének köszönhetően van némi tapasztalatom betegápolásban, de a gyerekeimtől akkor sem megszokott, hogy támogatni kell őket a járásban, mert minden pillanatban összerogynának, (...egy kicsit megijedtem...) Lusta Dickesre tojtam magam össze.
Este fél hét van, mostanra helyrepofoztam őket egy kis langyifürdővel, forró teával, meg mindenféle vajákos szerrel amit itthon találtam.
Mostmár csak abban reménykedem, hogy innen már csak kifelé jöhetnek....
meg abban, hogy ezt az évet már húzzuk ki további izéék nélkül.

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt i...