2018. augusztus 29., szerda

Szolgálati Közlegény FONTOS!

Na szal az van, hogy a google és a blogger önhatalmúlag belecsinált a blogomba és emiatt egy ideje nem kapok értesítést a kommentekről ezért ha nem tudok róla - pl egy régebbi posztnál akkor reagálni se tudok rá.

A másik meg, hogy egy ideje csak google accounttal és névvel lehetett kommentelni és ez se tetszett, mert nem mindenki akarja a nevét világgá kürtölni.

Szóval most lett időm megkeresgélni, hogy miaszar van, és kiszedtem a google beletaknyolását a blogból.  Sajnos ezzel egy csomó komment eltűnt, ami elég baj amúgy is, de azért írom ki ide is, hogy tudjátok nem azért lett letörölve mert én eltávolítottam vagy valami.

Most így megint bárki tud kommentelni akár név nélkül is, és újra kapom az értesítéseket is.

Azért írtam nekik egy szép levelet, hogy csesszék meg.

2018. augusztus 28., kedd

Mrs. MacGyver

Az volt, hogy skypeoltunk konferenciában. Anyám, Zsófiék meg én. Beköltöztek ugyi a házba, még sok a dolog, festeni is kell, de tök lelkesek és boldogok mert végre van nagy kert a gyerekeknek és kutya is és a többi meg alakul majd.

Mutogatják körbe a dolgokat, szép tágas nappalikonyha, a szobák is nagyobban és kettővel többek, a régihez képest a fürdőben táncolni is lehetne aztán a teraszra is megyünk, én örömmel konstatálom, hogy milyen szép a terasz és tök nagy az udvar, anyám felteszi az ilyenkor szokásos kérdéseit "holvanarattangarnitúra" "miérdobtadki" holafehérkisszekrény" "vanszunyogháló" "miérvittékelakukát" "kérjétekvissza" "felháborító" "aszunyoghálótiskérjétekvissza" "miérnincsenfeltöltveagyerekmedencemég" stb...
...és akkor aztán hallom ám egyszer csaak, hogy káromkodás van folyamatban a lányomék felől dolby surroundban, majd kétségbeesett jajnemármegin néhányszor...


"Anyám bakker kizárt a gyerek minket."


A gyerek ugyanis aggódik, hogy ha kimegy a kutya akkor elmegy a kutya és nem jön vissza és akkora a szerelem a kutyával, hogy inkább azt szeretné ha csak mindig elérhető közelségben lenne a kanapén és ő meg a kis fejét rajta pihentethetné. Anyáék kinn, de a LÉNYEG a kutya benn, ajtó záródik kilincs letol, kutya bennmarad.
Míg ezek kinn toporogtak a teraszon négy konferenciás emberből kettő elkezdett irgalmatlanul röhögni, kettőnek  meg elkezdett irgalmatlanul a feje nőni és vörösödni. Lehet tippelni kik röhögtek.  A lányom meg én. A Tomi agyvérzéshez közeli állapotán ez nem segített abszolút, hogy mi ilyen rohadtul viccesnek találtuk a helyzetet, de mi meg nem tudunk segíteni magunkon, és elsőre nem vettük tragikusnak, az ajtót végül is be lehet rúgni, végső esetben lehet tűzoltót, katasztrófavédelmet hívni - mondjuk sürgősségi lakatos eszünkbe se jutott momentán...
Az ablak az előzetes -  tapasztalati úton szerzett - szülői felkészültségnek köszönhetően nyitva volt, de sajnos az ennek folyamán bevett rutin miatt bukóra (az előző helyen beértek a kilicsig úgy is, hát itt nem...)

Miután a gyereknek tett szép és kevésbé szép igéretek nem segítettek a szituáció elmozdításán - a szituáció ezesetben a kilincset jelenti - mást kellett kitalálni.
Ősemberi leleményességgel keresgéltek az udvaron és a teraszon az ESZKÖZT, ami kiterjedésében nyilván valahol a fűszál és az esőgyűjtő hordó közötti foglalna helyet,  elég hosszú is és egyáltalán lehet vele valamit kezdeni. Már a kerítés szétszedésén gondolkoztak, mikor a Zsófi talált egy lécet a lebontott szúnyogháló egy darabkáját. Hosszúnak elég hosszú volt, de elég nehéz volt navigálni vele és kis erőkifejtéssel csak laza ütögetésre futotta... Akkor a Tomi lekurvázta a lécet és elkérte, hogy majd ő... Kicsit javult a helyzet és a kilincs féláállásig emelkedett, de még nagy út volt hátra.

Eközben a gyerek, kb. mint Kevin karácsonykor halál boldog volt, hogy eltüntette a családját, különösen a hugát aki vagy a kaját eszi el előle vagy a tévét nyomja máshová, esetleg éppen a kedvenc buszával püföli a kedvenc kutyáját.



Néma (röhögő) szemlélődésemből a Zsófi hangja ébresztett fel, "anyabazzeegmicsinájjunk". Mondom neki - sintérhurkot kéne valahogy csinálni, de amúgy én már levettem volna a bugyimat a helyedben...

Szerintem átfutott a Zsófi agyán is, hogy "tán anyám is kezd megbolondulni" és ki is csúszott a száján valami anyámhülyevagy féleség amit csak szaggatottan hallottam, mert az én anyám  meg éppen arról kérdezősködött, hogy miért lóg a szemét szekrényajtón a konyhában - mert azt ő még az ablakon keresztül messziről is kiszúrta érted...akkor viszont anyámhoz is elért valami ebből az egész előadásból és megjegyezte, hogy mi az a rózsaszín a szárítón - nem tudjuk ugyan, hogy ez csak egy újabb frusztráló kérdés volt, vagy esetleg tényleg realizálta, hogy az valami amit használni lehet.


Egy darab tiszta, rózsaszín, pöttyös anyabugyi mentette meg a lányomat attól, hogy meztelen seggel kelljen a teraszon állnia amig  a Tomi a bugyiból és lécből összeeszkábált pecabotszerűséggel próbál kilincset felhúzni.


Bejutottak.
Mindenki örült. Elmentek fürdetni.
Anyacsakegyvan.
Ittavégefusselvéle.






2018. augusztus 27., hétfő

Mai elmélkedés



Kedves Barátaim!

Rohadtul leegyszerűsítve, hogy bevegye a zúzátok:

A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar.
A liberalizmus azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar, ameddig ezzel nem árt ill. nem okoz kárt más embereknek.*  **

Az illiberalizmus nem azt jelenti, hogy bármit tehetsz míg nem ártasz vagy okozol kárt más embereknek.
Az illiberalizmus azt jelenti, hogy azt csinálsz amit akarsz amig azt akarod amit én mondok.

Az illiberalizmus tehát akárhogyan is próbáljuk szépíteni egyfajta diktatúra amit a liberalizmus fátylával próbálnak betakarni, de sajnos kilóg alóla egy orbitális nagy farok szóval vigyázzatok meddig álltok ott bambán tátott szájjal.



*...értsd: lehet rózsaszín haja akár nővér akár tanár, szerethet bárkit, elmondhatja a véleményét, szabadon tehet, élhet. Lehet egy lába és mégis metrózhat, lehet fél keze és mégis motorozhat, lehet fekete orvos, lehet Down szindrómás pénztáros és egyáltalán bárki lehet és tehet mondhat és olvashat és írhat és nézhet, és csak mert néz, olvas, ír, vagy tesz nem érheti hátrány és nem jelölődhet meg. Ha ritkán elő is fordul ilyen az emberek élnek a jogaikkal és felháborodnak és szólnak és felvilágosítanak és vitatkoznak és felszólalnak és tüntetnek - mert azt is lehet.
**....folytatva a gondolatmenetet a liberális nevelés nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinál amit akar... tovább lehet gondolni, már annak aki képes rá. Segítek: a liberális nevelés nem illiberális. Az egész egyszerűen csak annyi, hogy figyelembe veszi a gyerek személyiségét, gondolatait, akaratát és gondolkodásmódját  - ne adj isten tehetségét és képességeit majd ezek alapján azt és úgy teszi a felnőtt ami a legjobb a gyereknek (nem pedig azt ami a legjobb a felnőttnek, tanárnak, szülőnek, szomszédnak, nem azt ami a legjobban néz ki, vagy ami a legolcsóbb, legkényelmesebb, leggyorsabb stb...) Nem kényszeríti kalodába, nem uniformizálja és nem akarja mindenáron besorolni és beskatulyázni és mindenekelőtt nem kezeli hülyének csak mert gyerek. NA.


Tököm tele van, hogy félre- és belemagyaráznak mindent ebbe a liberális ijesztegetésbe és meg akarják nekem mondani, hogy a gyerekeim idióta, angol, liberális gennykupacok, akik lila hajjal és füvescigivel a szájukban káromkodva szidják a felnőtteket és amúgy meg egész nyugat az elfajzott tinik kénköves bugyra akik halomra szülik a gyerekeket akiket liberálisan szarnak le. NEM, nem így van. (A 19 éves lányom volt gimis 35 fős osztályából  egy lány szült az elmúlt évben (18 évesen) nagyjából a negyede elment dolgozni, másik negyedrész kb. emeltszintűzik és egyetemre megy, a maradék (tehát kb fele) vagy ösztöndíjjal vagy college-ban még mindig tanul.)
Hát bazdmegöcsém.
Lehet, hogy én nem vagyok egy túl okos politikásan gondolkozó ember.
Sem nem vagyok túl okos, sem nem vagyok szakértő. Nekem ezt jelenti a liberális. Ez az ÉN termékem a kis fejecskémből. Bocs ha nem túl szakmai.
 Ha ezzel elveszíteném blogolvasóim felét, hát így jártam. Mivel mocskos libsi vagyok úgyis azt írok amit akarok.

Róza


 

2018. augusztus 20., hétfő

MószerRóza

Volt egy bajos esetünk. Nem írthatom le ugyebár, de annyit mondhatok, hogy be lettünk riportolva, hogy potyára hívtunk mentőt és nálunk senki nem tudja mit csinál és egyébként is ők nem azért vannak, hogy nyanyákat és papákat istápoljanak (jó nem így volt előadva de a sürgősségi esetek prioritásában amit emlegettek ez is benne volt). Szóval most (megint) nyomozás van nálunk és ez kivételesen nem is a főni hibája volt. 

Borzasztóan felhúztam magam. Egyrészt mert milyen jogon esik ki egyáltalán valakinek a száján az olyanféle halvány utalás is, hogy egyik ember élete vagy betegsége vagy bármije is többet érne mint a másiké. Másrészt mert általában pipa leszek, ha  igazságtalanság miatt hurcolnak meg bárkit pláne meg magamat is benne találni egy ilyenben, asszem ez ilyen gyerekkori tulajdonság amit nem sikerült kinőnöm. Visszakapcsoltam ugyan az erősségmérőn, de a hetes fokozat felett kiveri a biztosítékot minden... még mindig...

Először is a tököm tele van, hogy a mentősök mindenhol egyformák (persze, a kivételek). Folyton úgy sétálnak be hozzánk, AZZAL az arckifejezéssel. Mintha az lenne ráírva, má megin idejöttünk valami pisaszagú öreglányért aki behipózott, ahelyett, hogy valami jókis szaftos sziklaugró szétesett feje mellett játszanánk az istent....

Kissé lájtosabb a helyzet erre nyugaton és annyit nem is engednek meg maguknak mint otthon, de errefele is valami érinthetetlen és földöntúli ködben élnek és úgy viselkednek mintha kézrátétellel rá tudnának bírni egy meglőtt aranyszarvast a szökkelésre....vagy szökellésre... mindegy.

Hárman lányok NO WAY hogy megoldottuk volna magunktól azt a szitut, pláne, hogy az akkori szolgálatvezetőnk kb harminc kiló vasággyal. Ezek meg kijöttek és ahelyett, hogy a pácienssel foglalkoztak volna és azzal amiért hívtuk őket, mindenbe belekötöttek amibe csak lehetett, és iszonyat pökhendiek és magabiztosak voltak. Szóval ezt tudták nyújtani, meg egy mószert.

Én meg tájékozottan és hűvösen tudok forráskeresni az interneten (munkaköri leírás, etikai kódex, betegjogok, emelési és mozgatási szabályok stb) és az érvelési képességekért se mentem szomszédba sose.

A főnök megkért mindenkit aki ott volt, írjunk le mi történt. Nekem külön mondta, (érted a magyar migráncsnak) hogy nem arra van szüksége, hogy mikor mentünk be a szobába és ki mit mondott, ennél több kell mert tényleg megüthetjük a bokánkat.

Megírtam a kiskevés hivatkozásocskával és szakmai fingásokkal alátámasztott levelemet amit természetesen virágillatú párfűmmel lefújtam, de azért a kurvaanyázás benne volt a sorok között.



Reggel odaadtam a főninek, kicsit tartottam tőle, hogy túltoltam, de vállalom ... gondoltam...

Egy óra múlva aszonta nagyon professzionális és kivételes munka én meg mondtam neki, hogy le van mentve ha elvesztené....azt is mondta very excellent, hogy nem elég hogy kihúztam a seggünket a szarból, hanem hogy az utána keletkezett gödörbe félig beültettem a mentősöket (mondjuk erre nem vagyok büszke, de felhúztak, hát anyátokkal szórakozzatok amúgy is két hónapja betonkesztyű van rajtam, jaj annak aki belémköt.)

 Azóta még háromszor megköszönte...


Apám azt mondta egyszer nekem, hogy lenyűgözi hogy úgy mondom az embereknek, hogy basszák meg, hogy utána hálásak érte és úgy küldöm el őket a picsába, hogy úgy érzik menni akarnak. 

Ő valamiért mindenáron jogászt akart csinálni belőlem.


Azé örülök, hogy nem jogász vagyok, de valaki már felfedezhetne apám helyett is mer kicsit elvesztem két angol seggének a törlése közben.


Puszi

2018. augusztus 11., szombat

...kávéházi szegleten...

Ülök a Coffee#1 kávézóban és gondolkozom, hogyan próbálok visszarázódni a melóba a szabi meg az életem félig felfordulása után. Néha jobban megy, héha meg nem. Amgúgy sem nagyon kedvelem a járkáló és beszélő (walking-talking) pácienseket, de most extrán nem tudok bájologni, szóval inkább csak a meglágyult mamókák és papókák közelében vagyok mert őket amúgy is imádom és nem kell megerőltetnem magam a jópofáskodással.

Kicsit jobban fáradok agyilag és átlagon felül idegesít a hülyeség meg az egymás zrikálása, de sajnos ezek a játékok minden munkahelyre jellemzőek és nehezen is lehet kikerülni. Eddig se szerettem részt venni ezekben, de most extrán kerülném a konfliktust és a véleménnyilvánítást mert elég bajom van magammal meg a gondolataimmal és nem érdekelnek momentán a piti puffogások és tartok tőle, hogy morcosan kicsit jobban odamondok valakinek, az meg megsértődik.

Kicsit most jobb csak úgy magammal beszélgetni nagyjából, héhány jótékony kivételtől eltekintve.

Szivesen vagyok a Krisztivel vagy a Donnával bármikor, de vannak, akiket próbálok kerülni, mert rohadtul idegesítenek. Ez nem én vagyok, és remélem csak átmeneti és nem maradok ilyen makrancos és morgós, mert nem szeretem magamat ilyennek. Kicsit fellelkesültem a tegnapi szemészettől, négy teljes sort (a betűs táblán) javult a látásom (a második sorról az ötödikre. első és egyetlent nagybetűt eddig is láttam haha), megkaptam a második szurit (kicsit szarabb volt mint az első, nem tudom miért, még most is fáj a szemem kicsit, és éjjel még kellett fájdalomcsillapító, de ma már kibírtam nélküle) minden rendben ment amúgy, hat hét múlva kontroll megint és akkor meglátjuk kell e még további injekció vagy nem. A messzilátás jobb amúgy, közel még mindig hullámos és elmosott.

A doktornő tök lelkes volt és le volt nyűgözve milyen jó hatásfokkal működött, ez rám is átragadt. Voltam kardiológiás elővizsgálaton is, vérvétel stb, de még a kórházi időpontra várok, az exeteri kórházból is megkaptam a behívómat a genetikára, szóval fénysebességgel történnek itt a dolgok. 

Amúgy kalandozásaim az NHS-szel teljesen lenyűgöznek, szóval ja, biztos van akinek van panaszkodnivalója az angol egészségügyről, nekem semmi okom rá, és majd írok erről egy posztot is csak még anyagot gyűjtök hozzá.

Ennyit erről.


Nem akarok magamba túl sok betegségtudatot se palántázni, mert még elburjánzik és majd én is olyan leszek, mint azok az öreglányok, akik semmi másról nem tudnak társalogni csak epekövekről, köszvényről meg lábfájásról, hogy a bélgázokat és az egyéb végtermékeket ne is említsem. Komolyan elképesztőek, még ebéd közben is képesek a reggeli kakálásról beszélgetni a kávéivásra meg eljutni az irrigálásig meg a hashajtásig. Elképesztő.


Amióta nem írtam, lett nekem elektronyos reszelőm megint, papa vett egyet, és még három képet is küldött aznap sms-ben, hogy mi legyen a következő Tefal grill, olajsütő vagy Alexa...

Mondtam neki, hogy most egyelőre semmise, mert a szobabiciklimről is azért tettem le mert egyszerűen semmi ötletem nincsen hova tudom tenni a házba, és se olajsütő se grill nem fér el a konyhában. A lépcső alatti pakolós is teli van, meg az emeleti is, szóval esélytelen, hogy ide ebbe a házba még a huzaton kívül valami befelé jöjjön. 

Pedig jó lett volna egy szobabicikli, mert az esti sétához télen már nem fog fűlni a fogam, pedig mozogni kell és a véremet áramlásban tartani mert abszolút nem vonz az ötlet, hogy megálljon az agyam vagy a szivem.  Mindkettő kell a blogíráshoz a horgoláshoz meg amúgy az éléshez általában.


Elkészültem a kendővel, az új ágyterítőm is egy fél már, nyolcvanhat másik dolog is a fejemben ami arra vár, hogy kihorgoljam, most elkezdtem egy téli sálat magamnak (kicsit önzősködöm most) mert annyira elképzeltem megint valamit ami nincsen is, hogy muszáj megcsinálnom, ha már senki se találta ki eddig. Kicsit legalább lefoglalja a fejemet a mindenmástól. 


Múlt héten kiültünk a Pier Bistroba a tengerpartra a férjjel meg a "gyerekekkel" és miközben ittam a pink gin-t és életem egyik legfinomabb gombás ételét ettem ami egy vadgombás linguini volt és még szarvasgomba olajjal is meg volt locsolva plusz grill csirkemellek a tetején - eközben az járt a fejembe ilyen rohadtul nyúlós-cukros közhelykörítéssel, hogy mennyire jó élni és milyen jó, hogy süt a nap és itt vagyunk és mi a tököm kell még nekem egyáltalán az élettől. Aztán elmúlt a pillanat és én azóta is azt a pillanatot kerestem, és rájöttem, hogy a pillanatokat tényleg csak el kell határozni és aztán hagyni, hogy órák legyenek aztán talán még egy egész délelőtt is. A mai szép és csendes nap a melóban, normális emberekkel, finom ebéddel és a mai csendes délután - miután megfőzöm a thai curryt - majd kicsit ipadozok és horgolok és este újranézzük a papával az Indyt lehet hogy két részt is, és holnap meg majd a másik kettőt. Ha elég kitartó vagyok a határozással, akkor kitart egy hétig is aztán egy hónapig és aztán meg már sokáig. Mostantól. Ezt fogadtam meg. Nem adom meg magamat a kesergésnek  és az önsajnálatnak. Nem fogok letérdelni és feladni se mert akarok még pinkgin-t inni és gombás lingvinit enni és Párizsba menni és ott felvenni a pöttyös ruhámat és igazi párizsi kalapot venni és könyvesboltba menni ott és utána meg ülni egy kávéház teraszán és csak nézni az embereket...




                                            





És megígérte a férj, hogy elvisz Párizsba áprilisban, és mostmár biztos, hogy megyünk, még ha csak egy hosszú hétvégére is... itt az ideje... 

Tudja a tököm külömben miért akarok én annyira odamenni. Csak annyit olvastam róla és annyiféle filmen láttam. Csudaszép lehet.





jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet. Meglengetem majd a szup...