2011. június 10., péntek

Túró Rudolf emlékére

Jó egy hónapja nem vonultattam fel betűhadsereget itt, de annyira lefoglalt a gondolataim és a gyerekeim abrakolása, a tanfolyam, ide-oda menés, minden fennmaradt időben pedig próbálom droggal táplálni az agyam és olvasni egy kicsit, hogy itt  elmaradtak a dolgok.
Az elmúlt egy hónapban elkezdtem a tanfolyamot tehát, erről majd később valamikor fogok írni, egyenlőre az input élmény- és/vagy információgyűjtés fázisában vagyok.
Óriásöröm is ért, hogy Zsófi és anyu jönnek július 29.-én (mágikus dátum? - véletlen? mi is akkor jöttünk a gyerekekkel), kisebb öröm, hogy anyósomék is - hát olyan szeptember elején. Ezek után véget ér a családi nyaraltatás egyenlőre.
Még egy nyugalmas nyár áll előttem is, aztán megpróbálom belevetni magam valamiféle munkába, és az angol adózó társadalom hasznos tagja leszek én is, remélem. 
Mostanra jutottam el odáig, hogy a város nagyrészét ismerem (na ebből a következtetés nem az kell legyen, hogy én jól tájékozódom, hanem, hogy ilyen kicsi a város),  a napi és heti dolgok rendszeressé váltak.  Kicsit otthonosabb így, hogy már ismerősek az utcák, néha még emberek is. A lányokkal a sétálunk lent a parton egyre gyakrabban futunk össze osztálytársakkal, iskolatársakkal, tanáraikkal.
Ismerem a bevásárlós helyeket, hol, mit, holmit mennyiér. Vannak már nagyon kedvenc helyeim, jó kis zugok, vagy eszméletlengyönyörű kilátással bíró szikladarabkák, ahová számomra érthetetlen módon nem jár senki, csak nagyon ritkán fedezek fel egy - két kutyás embert, néha szerelmes párokat. Öröklötten kerülöm a zsúfolt helyeket, nincsen akut tömegiszonyom, de jobban érzem magam ha körülöttem az emberek mennyisége megszámlálható (egy Sting koncert kedvéért azért félre tudnám tenni ezt, a csend barátommal együtt). 

Anyagi helyzetünk javulását a bőrünkön érezzük,  ígyhát az életmódváltásunk is időszerű lett, kevesebb óccsó tészta és krumplipüré, és sokkal több gyümölcs, saláta, és zöld legelnivaló. A húsról nem nagyon mondanánk le, annál is inkább mert most már legalább ehetünk is húst - míg otthon eléggé vasárnapi jellege volt, így eszünk is. Hetente többször is. Csak ezt minőségibb értelemben tehetjük.
Sok tengeri cuccot depózunk, vegyesen - rákot, kagylót, tintahalat, ezeket hűtve, vagy konzerben is meg szoktuk venni. Elég sok halat eszünk, szerencsére a gyerekek szeretik (és nem csak a halrudacskát - amitől én személy szerint a világból ki tudnék szaladni) hanem a tonhalsalátámat, vagy roston lazacot citrommal. A sertéshús itt ugye elég drága, és nem is olyan az íze mint az otthoninak, ha néhány falusinak megmutatnám, milyen itt az oldalas - hát meglepődnének az biztos. Ezek itt ilyen húsdisznót nevelnek, 0.37 cm zsírral az oldalán. Kb. télleg ennyi. Mondjuk nekem ez nem baj, de körömpörkűt cupákkal - esélytelen - szerintem gyomrilag be is fordulnánk tőle két napra.
Viszonylag sok csirkét, és pulykát vásárlunk inkább, néha kacsát is. A tészta szinte teljesen kimarad mostmár,  a krumpli is csak némi tejfölös krumplileves formájában tartózkodik az asztalon, mert időnként vágyunk azért a hazai ízekre - amit ellentétben a sok nyafogással amit fórumokon olvasok - itt is le lehet utánozni, nem is akárhogy, mert alapanyagban azért  a nagyon jó minőség is elérhetőbb mint otthon. Csináltam már székelykáposztát is, saját magam átlal lavórban érlelt káposztából. Erre tökéletesen megfelelt az angol savanyúsághoz való ecet (pickling vinegar) ami a legerősebb ecet amit kapni lehet és ez is csak 12% - os. Kis kenyérrel, almával, borssal, sóval megdobtam, három napig rohasztottam, lemertem a habját, kimostam lehűtöttem. (Igaz, kell hozzá egy terasz, vagy valami kert, meg itt nálunk még két féltégla, meg háló ami a sirályokat visszatartja a csemegézéstől.)
A felét megették a gyerekek, mire a székelykáposztának nekiláttam.

A túrórudi és a falusi kolbász köré szőtt misztériumot pedig nem értem, pedig ha valaki, hát mi szeretünk főzni is, meg enni is.

Nincsenek megjegyzések:

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...