2012. május 30., szerda

Hétköznapi ez+az

Baliéknál van ilyen ösztönzős szokás, hogy a hónap legeredményesebb melósa kap ilyen pár font értékű voucher-t (őő kupon a megfelelője gondolom). Na ez két okból nagyon jó (leszámitva az ösztönzős dolgot), és az egyik a másikból következik. Az első amiért jó, hogy ezt csak helyben - értsd Curry's áruház - lehet beváltani - ebből kifolyólag nekünk a lakásban már hosszabbitókból és fülhallgatókból nincsen hiány, valamint a konyha is kezd megtelni. Rájöttünk azonban, hogy ez is egy preciz terv része, ugyanis egy idő után óhatatlanul elfogynak azok a dolgok amiket a 10 - 15 fontos voucheren meg lehet venni, és a kupon elköltése elég költségessé válik, minekutána elég nagy árszakadék van a 10-15 fontba kerülő cuccok felett. Kb. el kell menni úgy 40-ig. DE Balikámat nem ejtették a fejére - megkérdezte a managert, hogy nemelehetnee két hónap összesitett befutóra tenni, és akkor meglenne a TEFAL amit az asszonynak akarna. A manager - vagy mert meglepődött ezen a magabiztosságon, vagy mert amúgy is kedveli a magyar medvét - belement.
Na igy lett nekem mostan TEFAL fresh express nagyondizájnos reszelőm - úgy, hogy azelőtt még palacsintasütőm se volt sose (nem igaz, mert egyszer kaptam Klárinénitől egy hotspotosat, de az volt az első és egyetlen). Ez a karomnak jóhir a káposzta- tökgyalulást tekintve, (a mai vásárlásnál mindent vettem amit reszelni, gyalulni, szeletelni kell) a konyhámnak viszont rossz, mert tegnap az egész délelőttöm ráment, hogy az öt négyzetméteres helyet újraelosztási műveletnek vessem alá.
Mert vannekemmmááá pl. ugyanebből a márkából egészséges fritőzöm is (mondjuk az akciósan félárúan vásárolt volt), de a múltkori ilyen kialegjobb-trófea pl. a hagymaszeletelőm volt (azzal futott ki a 15 fontos dolgok listája), előtte lett botmixer mert a krémlevesekre nagyon rákapott a család, előtte turmix és habverő kézi izé, mert a hétvégi sütikre is vissza kellett állnom, (bár a sütőmmel többet kiabálok mint nem, mert a húsneműekkel csodákat művel, de a sütikkel még bizonytalan.)

Ezek aprópóján jutottunk beszélgetésben oda (már, hogy mennyi mindenünk van), hogy a gyerekek szembesültek vele már két éves évfordulónkat üljük (Bali ugye már túl van rajta), és kezdtek számot vetni az elmúlt két évvel. Mi is történt, meg hogy min vannak túl, mi van még előttük.

Balikám leszokott a cigiről, és rászokott a pénteki focira (fiúkolesz - műfű - kollégákkal), ebből kifolyólag a tüdeje nem fáj, és nem köhög, viszont jajgat a bokája meg a térde miatt. Ennek folyományaként a cigi árán megsprórolt fontezreket elköltöttük Voltarenre, szoritó harisnyára vagy miaszaraz, és a jóöreg VIETNÁMI balzsamra, ami számomra érthetetlen módon itt is kapható. A focilázban is gyanús, hogy a lelkesedés inkább a foci utáni sörözésnek szól - ez ilyen férfidolog, szeretnek csakmagukférfiak igy lenni néha. Ez ilyen csordaszellem vagy mifene, olyasmi, hogy mi mindig kettesével megyünk pisilni, vagy, hogy több nő kell egy cipő-ruhavásárláshoz vagy mittudomén.

A lányok barátkozásai is szépen révbe értek, érdekes megfigyelni  ahogy a medve hiányzik , hogy mennyire különbözőképpen barátkoznak. A Tamara ugye teljesen tüke benyomást kelt, barátok is angolok többnyire, egészen jó osztálya van, leszámitva egy égetnivaló kölyköt még az elején, de ők már elköltöztek és ennek nagyon örültek a gyerekek is, meg a szülők is. A többiek többé-kevésbe felsőprolik és alsóközéphátvédek, eléggé egyneműek mind anyagilag, mind társadalmilag. Tami már volt ottalvóson, szülinapos limuzinos lézerpisztolyozáson, csajokkal összes főutcásboltban ruhapróbálásos délutánon, szóval kereszbe megette Angliát úgy ahogy van. Tamara is very cheeky, ahogy az osztályfőnöke mondta volt, kissé vissza kell időnként fogni még most is, de hát nem is ő lenne, ha mindent úgy csinálna ahogyan elvárjuk.

A nagyobbak inkább cserediákok és bevándorlók gyerekei között találtak barátokat. Nagyon jóban vannak szlovák, német, francia lányokkal. Nóri legjobb barátnője is szlovák, jövőre is egy suliba fognak járni, a szomszéd városba (10 perc busz) reggel együtt mennek - bár külön szakon tanulnak tovább. (Ma lesz a prom bálja, estélyi ruhában megminden - úgyhogy nagy lázban van.)
Először azt gondoltam, hogy azért van ez, mert könnyebben megértetik magukat egymással, hiszen egyiknek sem az anyanyelve az angol, meg hát ugye közelebb állnak a szokások.
 Olivia viszont más magyarázattal szolgált.  Azt mondta, az angol lányok idióták, az egyik csapat a lényegtelen dolgoktól riheg-röhög egész nap például KRUMPLI, a másik fele meg rá van csavarodva a PÉNISZ-re. 
Na erre néztünk nagyot mindketten a Balázzsal, nem a krumplin, mert Oliviától megszoktuk, hogy sajátságosan magyaráz meg dolgokat, hanem azon, hogy egyik téma sem szimpatikus neki, még a krumpli sem.

Legyen is ez a végszó, mert én sem tudtam jobb tanácsot adni az Oliviának, mint, hogy maradjon a KRUMPLI és a PÉNISZ közötti jó úton, abból baj nem lehet.

Na megyek tökfőzeléket csinálni.



4 megjegyzés:

AtonHotep írta...

LOL, hát ez nagyon jó!!! :D :D :D
nekem is van egy szlovák haverom, akitől most inkább nem idéznék, miket tud magyarul a volt magyar kollegáitól,,,,,, de tény, hogy a mi gyerekeink is ilyesmi képet alakítottak ki az angol ifjúságtól. Például amikor megkérdezem Viktort, mi lesz a csajozással, és válaszolja, hogy ha ilyenek a csajok, mint ezek, akkor ő bezony agglegényként fog jobblétre szenderedni majd sok-sok évtized múltán.... És még hozzáteszi sajátos Viktoros flegma fintorával "láttad már, milyenek az angol tini lányok?" :D :D :D

Névtelen írta...

a KRUMPLI és a PÉNISZ közötti jó úton

de jot nevettem :)

az enyémek itt szulettek, es mar nagyon várom, hogy hogy alakulnak majd a barátkozásaik. Ovis barátok még havonta változnak.

I. Pipi

Névtelen írta...

Huuuh, hat ez nekunk meg kicsit arebb van.
A legnagyobbam 8 eves fiu es meg a 'alanyokhulyek' korszakban van, bar vegyesen vannak baratai inkabb bevandorlok. A kozepsom 5 es fel es nagyon baratkozos. Roman kislany a best meg kinai es egy angol kisfiu ill. barkivel pillanatok alatt eljatszik. A kicsi meg itthon, a jatszoteren szed ossze baratokat es nem beszel meg angolul ;)))

RecsolGrin

Mami írta...

Alakulnak ezek majd, volt idő, mikor nem is gondoltam el idáig. A gyerekek elképesztően jól alkalmazkodnak.

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...