2013. október 22., kedd

Najóvanna, lusta malac vagyok

Az elmúlt két hét jó kis sopánkodással telt. A munkában mindkettőnknél hajtás van mert kevés az ember. A melóban már lassan futószalagot megszégyenítő gyorsasággal szappanozom az embereket, a Bali meg álmában is az entert nyomogatja és a retinájába beleégett a windows logo.
Nagyon - nagyon várom a Karácsonyt, részben a pihenés, részben a hangulat miatt is, amit itt úgy imádok. 
A kocsinkat még nem sikerült eladni, így hát küldtem titokban egy nyerő sms-t a daybreak-be lorraine-nek ( tv műsor ), mert kinéztem én a Balikámnak azt a kocsit. 
Itthon is állandó a hangzavar, ez megnehezíti a csendet, egyrészt mert sokan vagyunk, másrészt mert hármas- és négyesszámú magzatunk már gőzerővel gyakorol a karácsonyi fellépésre. Mondjuk nem énekelnek nagyságrendekkel kevesebbet enélkül sem.

Szombaton vendégségben volt nálunk az egyik kollégám Lisa, és a férje Adrian. Mi már voltunk náluk a nyáron egy jó kis angolos vacsorán, így most visszahívtuk őket. Főztem gulyást, de mellé egy kis szokványosabb helyi ételt is, hátha nem jön be nekik a magyaros. Abból ítélve, hogy kétszer szedtek és még Erős Pistát is tettek bele, bejött. Igaz, hogy olyan nagyon nem lehetnek válogatósak, hisz néhány évig Kenyában éltek, gondolom ott sem folyton steak-et ettek. 
Nagyon jó érzés újra szociális életet élni, de az ebben történt szünet sem viselt meg minket nagyon, egyáltalán nem ártott a "csend" körülöttünk.
Mostanában gondolkoztam épp azon, hogy mennyire jó újra érteni a tv-t, a vicceket, a buszon az embereket, a rádiót és a dalszöveget (már a könyv is döcög, remélem az is egyre jobb lesz). 
Újra megjöttek azok hétköznapi dolgok, melyek otthon az életünk részei voltak. Ismerős arcok a városban, vagy a bevásárlóközpontban, vagy amikor csak épp beugrik hozzánk az autószerelőnk egy programért, vagy a szomszéd egy teára. Ami változott, hogy nem kávéra jön. Na meg, hogy nem csengetnek be egy szatyor paprikával meg paradicsommal. Eddig is jó volt itt élni, főként azóta, hogy megtaláltuk ezt a kis házikót, otthonnak azonban ezen a nyáron kezdtem igazán érezni. Szeretem a város hangulatát, van kedvenc éttermünk, barátaink, ismerőseink. Vannak útvonalak, szeretett helyek, szokások, tévéműsorok.
A gyerekek teljesen meghonosodtak, mint a növény amelyiket átültettek. Egy ideig csak várakozik aztán új erőre kap. Szerencsére nem felejtik ugyan régi életüket, de azok már csak a múlt részei.
Sztorizgatunk néha, sok keserű történeten ma már csak nevetünk.
A munkatársaim úgy ragaszkodnak hozzám, hogy még mindig meghatódok rajta, fogalmam sincsen, hogyan fogok később lelépni erről a munkahelyről. Egyszer mérgemben azt találtam mondani, hogy "esküszöm elmegyek a Lidl-be pénztárosnak", le kellett volna fényképezni milyen megrökönyödött arcot vágtak, rámjött a röhögőgörcs. Nem tudom, milyen szerencse vezérelt engem ennyi jó ember közé, de hálás vagyok érte.

Én még az esőt is szeretem. 


Megjegyzés küldése

Mai elmélkedés

...az már az öregedés jele, hogy a szemöldökömet is el tudom aludni? Öt percembe is beletelt reggel mire visszasimogattam a helyére. Hang...