2014. október 11., szombat

A harmincórás munkahetem elkezdődött, úgy néz ki beválik nálam, bár kétségtelen, hogy sokkal több időm így sincsen. Az elmúlt héten elintéztük a biznisz-számlanyitást is.
Elmentünk  a megadott időpontra (!) a bankba, már ez is gyanus kellett volna legyen. Egy nagyon kedves Yvonne fogadott minket azzal, hogy kövessük. Kimentünk az ügyféltérből, nagy számzáras fémajtókon, majd kulcsos fémajtókon át, tisztára mint egy kémtörténetben. Addigra már gondoltam, hogy külön irodába megyünk, kezdtem is aggódni, hogy egy kicsit alulöltöztünk (farmer és ing, gatyó és szépkardi) - már két bizniszmenhez képest. Leültünk, megkínáltak minket teával, kávéval.
Nyahhh, szóval mire megittuk a teát, lett folyószámlája a vállalkozásnak. Minden el lett szépen magyarázva kétszer, jó hülye kérdésekekre is válaszoltunk, valamint a biztonsági kérdésekre adott válaszokat felírtuk hat helyre a Balival fejenként kétszer. Nem azért mert hülyék vagyunk ennyire, nem is azért mert nem tudjuk mondjuk a Bali anyjának a lánykori nevét. Minden rendszer másként kéri ezeket, tököm se tudja sokszor, hogy hány nagybetűt kértek, meg, hogy van e szám benne vagy nincs és azért ez nem egy skype account, amiből mindenkinek négy van.
Kaptunk szép nagy zöld bizniszes mappát, benne kisezer tájékoztatóval, visszaküldendőkkel meg a néni névkártyájával, amit azonnal mindketten lefényképeztünk a teloval, és még be is vittük a névjegyzékbe. Szerencsére befejeztük mielőtt elkezdhettem volna aggódni, hogy rövidesen a gyormrom korgása hallhatóvá válik abban a hatalmas csendes irodában.
Fogtuk a szép nagy bizniszcsomagot, beültünk a szemben levő KFC-be és benyomtunk egy BigDaddy-t kukoricával.

Bár a vállalkozósdi közös ügy, látom benne a saját jövőmet is, de még nem tudom mennyire lesz ez az én szerepem.
Időközben ugyanis újra bejött az angol nővérregisztárciós PIN téma a hétköznapjaimba. Nem tudom jó e ez nekem, de végül is a fél életemet végigtanultam, nem lenne baj, ha nem menne kárba. Kicsit változott a szabályozás, tehát a nagylányom beleásta magát az ismertetőkbe és elkezdtük intézni a papírokat. Otthon anyura vár a nagyja, erkölcsi bizonyítvány, EU-s házassági anyakönyvi, eü. hatósági igazolás (baszki 25 rongy az ára). Itt is kellenek ugyanezek, plusz bizonyítványok. A magyar nyelvű papírok hiteles fordítása, majd az összes dokumentum hiteles fénymásolata a kitöltött regisztrációs formanyomtatvánnyal együtt. Elleszünk vele egy darabig.
A lényeg, hogy ha a PIN-t megkapom, sok tekintetben kibővülnek a lehetőségeim, ezzel együtt a felelősségem is. El kell kezdenem összeszedni az itteni nővéri adminisztrációra és egyéb protokollokra vonatkozó ismereteket, információkat.

A meló kicsit nyugisabb most, hogy csak heti négyszer megyek. Várom a szabimat december elején, várom a Karácsonyt mert imádom, megint szép lesz a ház, partiszervezés folyamatban.

Az ősz gyönyörű és egy kicsit szomorú vagyok mert nem tudom megörökíteni. A fényképezőgépem eladódott (még idejében, egy éves volt, így nem buktunk sokat rajta), újat meg még nem vettünk arra spórolni kell még, mert mostanra megértem technikailag egy tükörreflexes masinára. Basszus apukám nem gondolta még anno, hogy ilyen drága hobbira predesztinál engem.
Nagyon nagyon várom, nagyon hobbim lett a fotózás, nem is gondoltam, hogy ennyire tud hiányozni.
Majd újranővérkoromban úgy szeretnék elkezdeni utazgatni végre, hogy a hátamon van a kanondéééé....

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fotokat nem teszel kozze? :)

Mami írta...

Itt
https://www.facebook.com/mumuphoto
És itt
https://www.flickr.com/photos/rozamami/
Az elején egy béna kis Fujifilm gépem volt, aztán egy Sony bridge amit most eladtam.
Még csak próbálkozások, csak úgy a magam örömére.
Lenne sok ötletem, de ahhoz komolyabb masina kéne.
Nademajdegyszer!

Timi írta...

Nagyon tetszenek a fotóid, van néhány ami különösen megérintett. Szeretem a fényeket és a ködöt, az a fotó a kedvencem ahol az a gyönyörű nagy fa a modell.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...