2015. június 8., hétfő

A negyvenedikemet jó lett volna anyu kertjében megülni júliusban.
Azzem ez most nem fog menni, fájt is emiatt a lelkem. 
Nem tudjuk most azt az összeget erre szánni, mert még nem kristályosak a dolgok körülöttünk. Lehet, hogy költözünk is év végén többfelé...

Van helyette egész család nem csonka.
Van helyette Marcibazsipömpi.
Van helyette két teljes hét szabadság a férjjel itt, ami jó sok idő éttermezni, fényképezni, diskurálni, filmezni... kabriózni beleanagydevonba.
Lesz helyette anyuékjönnekszeptemberben...

...de azért csak szontyologtam tovább.

...és ma reggel láttam a BBC híradóban, hogy annak a szegény vidámparkozó lánynak ott maradt az egyik lába.
És megint volt egy elsuttogott mondat "Istenem segíts neki..."

Most megint tudom milyen szerencsések vagyunk.
Majdnem elfelejtettem.

2 megjegyzés:

Gergő írta...

Mi "működünk" hasonlóképpen - amikor egyikünk morog valamin, v agy panaszkodik, vagy sóhajtozik, a másik megpróbálja eszébe juttatni, mennyivel több szerencsénk van fontos dolgokban, mint másoknak, és persze ez nem mindig vigasztal, és néha kicsit morbid is lehet :), de általában működik. És amúgy is, ha már otthonról elköltöztem, próbálom levetkőzni ezt a dolgot, és arra koncentrálni, ami szép és jó van, és nem arra, ami (olyan sok...) nincs. Nem könnyű. Meglátod, csodálatos szülinap lesz - kakkolj rá magasról, hogy hol, fontosabb, hogy kik lesznek körülötted. ;)

Mami írta...

Okék kakkolok...
Ezt az álláspontot próbálom erősen én is.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...