2017. március 2., csütörtök

Szössz

...avagy szállodai ágyvélemény a férjtől:

"Hát csillagok ide, vagy oda, én úgy ébredtem minha egy bűvészdobozból húztak volna elő..."


Unokák gyönyörűek és jók (ilyen mázlija hogy lehet valakinek kétszer, de tényleg). 
Hiányozni fognak mindannyian, hamar elszállt ez az egy hét, már csak másfél nap van belőle...
Nem jó ez így és mégis. Jól megvannak, csak nagyon hiányzunk egymásnak. A nagylánynak most lesz egy nehéz éve, kicsit egyedül van ott a nagy fővárosban mikor a Tomi dolgozik, de állja a sarat.
Majd sokat skypeolunk.
Repülni még mindig utálok, a szállodai szobák meg nem nekünk valók akárhány csillag van az ajtaján. Öregszünk.
Horgolásmegvonási tüneteim is vannak, pedig a nagylányt azért tanítottam kicsit mert kérte. Hoztam neki kis fonalat is meg két tűt, hogy tudjon majd gyakorolni.

Ma még két meglátogatás van hátra és még így sem fért bele mindenki (bocsi), bár a fejem még most is szaggat a tegnapi meglátogatásoktól. Sok bor, pálinka és mindenféle sütemény fogyott el, az én egészségesre trenírozott belem meg lassan már nem is bírja az ilyeneket. Amúgy is mindenhol úgy tömik az embert mintha muszáj volna...
El is határoztam, hogy ha hazamegyünk egy hétig nem eszem semmit, mert már kiettem magam előre.
Vettem sok ruhajándékot a másik lányoknak és magamnak meg a férjnek. Fonalboltba nem jutottam pedig szerettem volna, de pl éjjel az sincsen nyitva, meg aludni is kellene néha.

Van az a fura érzésem, hogy a szív hogyan tud egyszerre tud örülni és rohadtul fájni, és hogy kéne lottón nyerni vagy valami nagy üzletet kifundálni, hogy ne legyen ez így és mégis jó, hogy így van, mert boldogulunk, boldogulnak, szeretünk, büszkélkedünk és hiányzunk. Hogyan tud ennyire közel és ennyire messze lenni egyszerre az itt és ott? Már a három grácia is hiányzik akik a házra meg a kutyára vigyáznak (és gondolom haverekkel palacsintázós mozidélutánt rendeznek a háromdén).
Most még nevetek, de tudom, hogy fogok nagyon sírni is, és ez rossz is meg jó is. Itthonról hazamenni is jó lesz...meg rossz is. Magyarország nem változik, marad kedves és utálatos egyszerre, felszabadító és nyomasztó, ahol minden és semmi sem változik.
Néha nem is értem, hogy egy ilyen kis seggdugóba mint én, hogy tud ennyiféle érzés összeszorulni, ennyiféle gondolat belezsúfolódni.
Elfáradtam.
Maradnék. Mennék.









3 megjegyzés:

Bóbita írta...

Örülök, hogy eddig jól sikerült ez az utazás. Nagy érzelmi viharok, sírás és nevetés. Édesanyád is, rendben meg van?

Mami írta...

Mamák még hátravoltak amikor írtam. Voltunk ott is , Igen megvannak jól vannak.

Bóbita írta...

Akkor jó! :)

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a lego...