2017. június 22., csütörtök

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt ing, szürke nadrágján átsejlik a lábához szíjjazott katéterzsák. A fotelban ül, lába felpolcolva. 
Kedélyesen mosolyog és bemutatkozik. Beszélgetünk kicsit, majd betolom az emelőt, hogy beemeljem  az ágyába. Bár a nap még fent, már öreg este van. Még mindig fura, hogy csak egy kicsit vagyunk északabbra mégis hétágra süt a nap ilyen későn.
Találunk közös témát, neki is van egy Jack Russell kutyája. 
Vágyik haza, kitartóan csinálja a fizikoterapeuta által előirt esti gyakorlatot és hősiesen bár kicsit viccesen lebegteti a lábait az ágyban, amíg összekészítem az éjszakai vizeletgyűjtő zsákot. Bár fáradt, nehéz napon van túl, bizakodó, mert a stroke-ja után visszajött a bal lába.

Neki minden új, nekem minden a régi, mégis.... más.
A szobát barátságtalannak érzem. Hiába ugyanaz a virágos függyöny, ugyanaz a fotel, az ágy... valaki hiányzik innen. 
A sötéten tátongó kandallólyuk a lelkemet utánozza.
A tűztér polcáról eltűnt az összes ikerpár, a kisbabák, a fiúk, az esküvők, a pincérverseny ... minden. 
Az üres párkány is a lelkemet utánozza.
A sarok idegen, egy pillanatra el is felejtem mi is volt ott.. jah tényleg az a ronda váza. 
Mindig volt benne virág és komódon is mindig volt csokor... meg az a béna, törött tetejű kekszes köcsög... 
A hatalmas, piros falióra helyén egy fakó folt éktelenkedik. 
A lelkemet utánozza.
Túl világos van, túlságosan nagy a rend, steril minden.
Elment Teddy a fotelból, elmentek az ujjatlan kesztyűk és meleg zoknik a fiókból, elment a bolyhos takaró az ágy végéből, elment a nyolc hatalmas ágat hajtó, lila orchidea az ablak elől.

Itt az új beteg. Csak rehabilitációra jött. Nem marad öt évig.
Neki minden új, nekem minden a régi.

Hiányzik a szobából az a sárgás színű, langyos, hintőporszagú érzés amit szeretetnek hívnak.
A hely most szürke, hideg, üres és szagtalan.
A lelkemet utánozza.

Jóéjt kívánok és leoltom a villanyt.
Sűrű, párás, nehéz levegő ereszkedik a tenger felől.
A lelkemet utánozza.

Nincsenek megjegyzések:

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...