2017. november 28., kedd

Kiírtam magamból egy tök jó posztot, és a blogger új csilli villi applikációjában - amiért ráadásul fizeni kellett - nem lehet publikálni mentés előtt és én ezt nem tudtam, szóval ment a levesbe az egész. Amúgy is elég idegesítő, hogy eddig is minden publikáláskor összeomlott az alkalmazás, de legalább a poszt kikerült. Hát ez most elveszett. Enyhén szólva kiforratlan termékért kérték el a lóvét. 

Majd megírom mégegyszer azt a bejegyzést, de előbb egy beszámoló az elmúlt bő három hétről.

Itten volt az egész lányomcsalád a két unokánkkal. Óriási pofák, nagyon élveztük az együtt töltött időt és nagyon el is fáradtunk. Idősebbek is vagyunk (meglepő nem?) meg régen is volt már ilyen kismocsok a háznál, meg ugye dolgozunk is (szabit már nem tudtunk kikérni rövid volt az idő). Ja. Az első pár napban eléggé lezombisodtunk, de aztán megszoktuk, hogy néha fel kell kelni éjjel, vagy korán... A Martin egy különleges nyúltojás, ahogy én nevezem, de eszméletlen okos és nagyon szeretetéhes. A Helga egy tűzrőlpattant kis bajkeverő és reggel hattól este hétig egyfolytában mosolyog. 


>>>>> A férj éppen videókat néz ahogyan minden reggel, és - ahogyan minden reggel - ez nem jön össze azzal, hogy én meg olvasni szeretnék, ne adj isten írni. Most éppen egy háromszáz éves zongoráról tart nekem előadást, hogy még mindig milyen szépen szól én meg megértően bólogatok és közben meg igyekeznék hogy ne felejtsem el mit is akarok írni.<<<<<<

Késő.

Igen, szóval eléggé leamortizálódtunk, a férj amúgy is sokat melózik a bizniszben és a melóhelyén már csak négy napot visz. Elfáradtunk kicsit na. Horgolási elvonásom is volt, a főnököm miatt (lásd lejjebb) meg az unokákkal is el voltam foglalva. Na kicsit azért horgoltam - Helgának egy babát meg egy sapit és még a Martin sapija visszavan, de azért ez extrém mértékben kevesebb a mindennapi betevőhöz képest.

Ebben a két hétben ezer szösszt kellett volna lejegyeznem, de most elengedtem a nagyját, csak örültünk a perceknek úgy magunkban. Szombaton délután repültek haza, nem minden probléma nélkül, de hát két kicsi gyerekkel ez nem is elvárható. Mindegy, minden oké otthon vannak. Összeterelgettem a játékokat egy dobozba, kitakarítottam kicsit és visszacseréltem az ágyneműket. Szétszedtem az utazókiságyat és elraktam a seggringatót. Kicsit most üres lesz a ház egy darabig, de vigasztalom magam azzal, hogy mindjárt nekilátok a karácsonyi díszítésnek, és jön a totnesi karácsonyi éjjeli vásár, és a férjem nővére is jön két hét múlva. 

A munkában is éppen ebben a hónapban emelkedik a respektem, nem mintha már eddig nem lennék eléggé nélkülözhetetlen. Rövidre fogva - a főnök revalidation- jében (nővér státusz megújítása minden három évben kell) segítettem, mert a főnökön kívül még az összes többi kollégám se ért a számítógéphez, pláne meg nem online formanyomtatványok és online kérdőívek tekintetében. Mostanra meg már csak online lehet jelentkezést beadni és egyébként mindent elintézni. A nyomtatványokat le is kellett tölteni, begépelni a konferenciák és tréningek anyagait, némileg megszerkeszteni és végleges formát adni neki. Aztán az online procedúrán is át kellett vergődni a főnivel, szóval együtt is aludtunk az elmúlt hónapban. Megdöbbentem amúgy, hogy szakmailag még mindig mennyire képben van, de az új információk befogadása tekintetében már ugyen na... de hát nem meglepő. A korához képest még így is jól teljesít, de én azt mondanám, szerintem érzi most már hogy ez az lesz utolsó három éve a szakmában, de arról még nincsen reális képe, hogy mennyire megy mások agyára ebben a tekintetben. 

Mindezekhez még hozzájön az is, hogy áprilisig át kell állnunk digitális kórlapnyilvántartásra és egy az egyben az NHS digital rendszerére. Ami elég nagy kalap, de nagyon úgy látszik, hogy az egész a fejemre lesz telepítve.  A főnök tudja, hogy kicsit már elegem van, és lehet, hogy sejti, hogy már egy két állásjelentkezésen túl vagyok. Szóval most vonszol magával NHS digital előadásokra. Tulajdonképpen beígérte ezt az állást nekem, de konkrétat (fizetést, óraszámot stb.) még nem beszéltünk meg. Nagyon jó lenne ez, amúgy is valami számítógépezős egészségügyes jövőben gondolkoztam és iszonyat jó lenne megtanulni az NHS digital-t mert annak nagy jelentősége lenne a későbbi munkakeresésemben. 

Az első előadáson már voltunk is. Iszonyat fontos embernek éreztem magam, és nem lehetett a vigyort letörölni az arcomról. Az NHS oktatási központban voltunk, életemben sose voltam ilyen puccos tréningen. Adatmegőrzés, adatvédelem, email-szerver, kommunikáció. Tök érdekes volt, és volt saját laptopunk amin lejátszottuk a kottát és kaptunk kávét meg sütit. Én csináltam meg a munkahelyem NHS-emailjét és rendesen beállítottam mindent. Okos kérdéseket is feltettem és láttam a főnökömön is, hogy tök büszke. 


 

A szünetben csináltam egy lesifotót is.


Ezért a sok időért meg a segítségért kaptam pluszlóvét is. Olíviának akartam belőle új ágyat meg gardróbszekrényt venni, (mert az előző lakásban ugye elázott, és még nem pótolta) gondoltam meglepem vele, de a férjem azt mondta, majd ő megveszi szó se lehet róla, hogy ezt a pénzt ne magamra költsem. Nem kellett kétszer mondania, a fele ment fonalra a másik fele meg egy kabátra, amire pályáztam már rég és amit black friday leárazáson vettem online mielőtt belassult a Macy’s oldala. Negyedáron jutottam hozzá és igenis őrület van ezzel a black friday dologgal és igen marhahülyeség, de sose lenne ilyen kabátom ha nem lenne black friday. 

A férjem azt mondta, hogy nagyon reméli, hogy a hátralevő életemet már kihúzom ezzel az öt kabáttal amim van, de mondtam neki, hogy csak álmodozzon. 

A karácsonnyal kapcsolatosan is megint megy a titkolózás nagyon. Az volt hogy az elmúlt karin megegyeztünk a férjjel hogy egymásnak nem veszünk csak apróságot, csak a gyerekeknek lesz ajándékutalvány, mivel a gyerekektől úgyis lesz meglepi ezért nem lesz üres a fa alatt, szóval mi nem költünk ehhez tartottuk is magunkat, másra kellett akkor. Tavalyelőtt (ezt egybekellírni? namindegy most lusta vagyok rákeresni) jött hozzám a férj által a szép új iPadPro-m ami azóta is a második házasfelem és hasít szépen, és öt karácsonyra is elegendő ajándék amúgy. Mondjuk egy jó kis laptop már elkélne mellém mióta a jókis Dragon tönkremenődött, de míg lesz megoldom ezzel, nagyjából mindenre jó kivéve a fotóboltot és kissé egyszerűbbé tenné nekem a fájlok tárolását és rendszerezését egy notebook, mert a rendetlenséget még digitálisan se szeretem. Szóval kari na ott tartottam, hogy idén viszont a férj megint nagyon titkolózik és somolyog, a gyerekek meg felszegett állal járkálnak mert ők már tudják milyen lovat kapok és mekkorát. 

Ez a ló dolog egy ilyen szállóige a családban. Amikor a gyerekek kicsik voltak, mindig kérdezgették, mit kapnak szülinapra, húsvétra, karácsonyra.  A férjem mindig azt mondta, vettem egy olyan de olyan szépet, majd meglátjátok, csak az a baj, hogy nagy hely kell neki, és sokat eszik... -naaaa de mijaaaaz, mit kapuuuunk? - nyafogtak és mindig nagyra nyitott szemekkel, mosolyogva várták a választ.  Egy naagy, hataaaalmaas, szééép, LOVAT! És imádtuk, hogy vigyorogva, de csalódottan sóhajtoztak, hogy ez má megin nem az a válasz amit akartak hallani és mi erre rászoktunk, hogy a titkos ajándék tizenévek óta az LÓ. És tegnap mondta a Nóri is, hogy látta a lovamat és nagyon szép, csillámLÓ már majdnem unikornis. Szóval várom a lovamat, és gondolkozom milyen lovat adjak én, ugyanis a férjnek szánt legjobb ajándékötleteimet a gyerekeknek adtam mert tanácstalanok voltak. 

Ember továbbá befizetett egy karácsonyi vacsorára az egyik helyi puccos hotelbe. Az meg ilyen igazi lesz, hogy sokan egy asztalnál. Három lány, kettőnek jön a pasija is, Nóri Ryan, és Tamara Callum, aztán Olívia magában, neki nem kell pasi se és nő se és most egyáltalán senki, és persze jön a férj nővére és az ő fia Máté is leutazik Londonból két napra  plusz a Bali és én. Kicsikét hiányzik oda a család budapesti fele, persze anyám is - németben melózik már harmadik éve decemberre jön ki a turnusa, de mondjuk ő letojja a karácsonyt - de most kiunokáztuk magunkat, szóval nem lehet mindent egyszerre akarni. Jó lesz biztos mert amúgy nagy dolog ez, és még ilyen ünnepi igazi családos vacsorán sose voltunk - az itthoni az ugye nekem nem számít annak, mert azt én mindig hullafáradtan éltem meg és csak a mosogatnivaló lebegett a szemem előtt meg az hogy mikor ülhetek le végre a szép, nagy, fordítva felrakott kufferomra. Ettől függetlenül az is szép meg jó persze, de úgy élvezni valamit hogy nem kell tésztát dagasztani hozzá meg darált húst keverni teljesen más. Persze azért a töltött káposztát felrakjuk másnap, nehogy az ünnep hátralevő részére éhesek maradjunk. 

Mostanság egy nagyon ódivatú négyzeten dolgozom horgolásilag, szóval megyek is, mert éppen meglett a jó színkombináció az igazi karácsonyos hangulatú, csodálatosan maradi, horgolt takarómhoz.

Ez lett a titkárnősködésem jutalma:


Az elsőnek unalmas és sötét tónusú a közepe, a másodiknak meg túl világos. Ezzel a tanulópénzzel jött létre a harmadik. Nekilátok sorozatgyártani és kell vennem egy blokkolót (az ilyen fatábla amin ki lehet húzni a négyzeteket ugyanakkorára és szépen kifekszenek és egyenesek lesznek). Az ügyes szemlélők láthatnak kicsit a narancsbőrömből is :) valamint a virágos hálóingemből és a fekete mackónadrágomból.


   

Hát nem csodálatosak? Mint egy régi csempe egy százéves bérházban. Vagy egy régi kép, vagy tükör rámája. Imádom. Gyönyörűséges takaró lesz belőle.

Na nem untatok tovább senkit ezzel a mániámmal tovább, megyek is öltögetni meg beteszek valami jó kis sci-fit. 


Pá.



Jaj. Majdnem elfelejtettem - az anyaság egyik lényegét fogta meg Zsófilányom egy szösszben, mikor éppen vécére igyekezett és a gyerök meg elkezdett nyűgni, hogy elmegy az anyja és otthagyja a földön. A lányom így szólt hozzá.

“Nyugi fijam, nem megyek sehova, vagy ha mégis, oda jöhetsz te is...”

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hogy a lényeget fogjam meg: És a kabát??? Fotót, please! Szép Adventot!
egy régi olvasód (Gyöngyvirág)

Azt gondoltam, hogy a "mother ticket" lesz az egyenesfordítás fémpontya, de a férjem felülmúlta ezt.  Egyik beszélgetés alkalmával...