2018. november 2., péntek

Szarzsák

Jackrussell kutyánk a Málna előtt sose volt. Mindig tacskó volt a családban, egy akivel nevelkedtem egy akinek a szerelmi bánatomat panaszoltam. Aztán evidens lett, hogy mikor nekem gyerekeim lettek meg végre egy ház ahol kert is volt, szintén tacskó(jellegűfalusikeverék) kutyát vettünk oda.

A tacskó meleg, nyugodt,  barátságos és szomorúszemű kutya, teli ragaszkodással, hűséggel és bölcsességgel. A legjobb gyerekek mellé. Soha nem fog csalódást okozni, soha nem fogja bántani őket, fáradhatatlan járszótárs, sose unja meg a nyúzást. A háttérből okosan és csendesen figyel ha nincsen szükség rá, és türelmesen üldögél vagy alszik.

Olyan mint egy sokat tapasztalt nagypapa, aki csak akkor szól, ha van mondanivalója. Igazi cimbi.

Fánink távozása után egy évvel megörököltük ugye ezt a szarzsákot.

A jackrussell hát hogyismondjam... ha nem is homlokegyenest, de nagy százalékban ellentéte a tacskólétnek. Ő mindig előtérben kell legyen és mindig a központban. Minden őérte, az ő szórakoztatására, az ő jólétére vagyon teremtve.

Okosabb mint bármelyik kutya akivel életem során találkoztam, nagyon határozott személyiség és végtelenül magabiztos. Óriási karakter. Egy csupa szerethető rosszaság.

Ő meg van győződve róla, hogy ő a családfő és minden ami körülötte történik az őérte van. Kimeríthetetlen szeretetzsák, folyamatosan adja vissza cserébe a szőrével együtt, szóval igazából ez nem igazi önzés, csak olyan magától értetődő elvárás a részéről. 

Én meg vagyok győződve róla, hogy a levélbedobó nyíláson egyszer a levelekkel együtt a postást is berántja mérgében.


Tanítani is ezért nehezebb - szerintem - mert önfejű és makacs. Totál magától megtanul dolgokat és szavakat (amik neki fontosak, vagy csak mert praktikus) de amit tanítani akarsz neki, azt annyira nem szeretné. Minden sejtjével ellenáll, nehogy má cirkuszi majmot csináljunk belőle, neki az a jutalomfalat JÁR és majd körbefordul ha úgy tartja kedve. Bele kell tenni a munkát, megtérül. Az a tipus aki nem hozza oda a papucsodat mert te szeretnéd neki megtanítani, de ha sétálóidő van akkor a hámot kérés nélkül lerángatja a kampóról.


Ha azt szeretnéd, hogy háromezer duracellnyúl egyszerre ugorjon a nyakadba és egy oroszlánfóka lesmároljon csak mondd ki a szót: LABDA...padlószőnyeget is felszedi, Tutankhamont is kiássa neked.


Mindent megjegyez és borzasztó jó az időérzéke. Látja és érti az összefüggéseket a dolgok között. Pl. nem csak olyat, hogy zárom az ajtót lekapcsolom a villanyt = alvás - ami nyilván rutin, hanem pl. ha nem esik az eső akkor nem áll meg lábat törölni az ajtóban.

Este 11 felé odaáll a lépcsőhöz és néz rám "...namivvamivva nem megyünk?" Ért nem csak parancsszavakat, hanem rendes mondatokat is. Név szerint ismeri a családtagokat. Pl. ha azt mondom menj Tamarához akkor a Tami ölébe ül be, nem máséba akkor is ha mindenki itt van. Rettentően sok esze van, de ezt többnyire arra használja, hogy megmutassa mit szeretne, de rádbízza a végrehajtást :)

Ma reggel is. Lebotorkáltam félnyolckor a szabadnapomon. TUDJA, ha nem mentem reggel el, akkor valószínűleg itthon leszek ma és még neki is lesz alkalma velem a kanapén henyélni és még lustálkodni tovább. Reggeli rutin: kikéretőzik pisilni, bejön, én már megkaptam a kávémat apától és a kanapéban iPaddal henyélek. Felugrik és bebújik a plédem vagy köntösöm alá (attól függ épp melyikkel takarózom), ha pedig ezek egyike sincs rajtam - tanácstalanul félrefordított fejjel néz... szinte látom, hogy a kis fejében emberi mondatok cikáznak... "most mivan, nem követed a protokollt... hol a takaróm?" és néz az apró háromszög fejével meg a háromszög füleivel és az okos szemeivel szuggerál. 

Én rákérdezek: "Mit akarsz?" Erre kétlábra áll és az orrával a kanapé háttámlájára dobott köntösömet megpöcköli és egy ilyen érdekes félásítós félig felnyögös hangot ad ki:"nyigga". 

Mondom: "Szeretnél még betakarózni?" Erre megrázza a fejét és prüszköl egyet olyan lovasan (ez rendszerint igen-t jelent). 

 Lehúzom a köntöst a karfáról és betakarózom, ő bebújik alá, de még háromszor körbefordul hogy megtalálja a kényelmeset, minek eredményeképp az iPadom leborul a tartójával együtt és leöntöm magam kávéval...

Szeretem.




Update: Mire megírtam a posztot és megittam a kávém már megéhezett. Próbálja felhívni a figyelmemet azzal, hogy ugrabugrál és ha odanézek elszalad a konyha irányába. Nem figyelek rá. Most a férjem hónalját böködi az orrával és sértődötten néz.

 Megyek, adok neki enni.

Nincsenek megjegyzések:

Felemelkedés

Írnék is meg nem is. Van jó sok mondanivalóm, de mostanában nem éreztem szükségét, hogy beszéljek itt, amúgy az életemben sem. Kissé elcsend...