2022. december 26., hétfő

Emlék a mézeslapok között

 Töltöm a mézes-krémest, a zserbó is kijött már a sütőből…


Nagyon nem szerettem a Jancsiék előtt elmenni még anyám kezét fogva se nemhogy egyedül. Nagyon szorongtam, hogy biztos kint lóg a kisJancsika a fémkerítésen, pedig sose csinált semmit se, csak vigyorgott és próbálta mondani amit sose értettem.  Azt is már előre tudtam, hogy az öreg Jancsi meg majd összeszorítja a kérges markában az arcom és a büdös szájával belemondja a képembe, “az öcséd egy fatökű, neked meg olyan a szömed mint a mérges Balaton”… 

A következő házban laktak a Kintliék, akik mindig haragba voltak Jancsiékkal, mert a kisJancsi kárt tett az állatokban és terrorizálta a szőlőültetvényt.

 Kántorjóskabácsi háza a következő,  közvetlen a nagynénémék mellett. Erzsinéni gyakorta vitt, vagy velem küldött neki egy tál ételt, levest, kerti miegymást. Amióra elment a Kántorné a gyerekkel,  egyedül élt ott. A gaz a házat, a szőr meg a feje minden részét nőtte körbe viszonylag rövid idő alatt,  és néhány láda szalonsör lett minden társasága. Most, hogy odagondolok, nem láttam soha sör nélkül. A fodrásznál azt beszélték, hogy a Kántorné tanácselnökhelyettesné lett két faluval arrébb.

Néném házához érve kívülről tudtam a szagokat. Olykor frissen szedett és fellógatott gyümölcs csepegett az öreg varrógép alatt a lavórba és az émelyítő málna elnyomta a meggy aromáját és belengte az egész gangot. Máskor meg a száradó dohány legedezett lefelé a kötélről, vagy kukoricadarálás porszaga a csűrből. A forrázott tollból tudni lehetett, hogy csirkét vágtak, a émelyítő kesernyés égettcukor szagából hogy szilvalekvár fő.  

Mivel az életem logikus következtetések sorozata volt már akkor is, tudtam, ha a sarokban álló zöld bödönökben van frissen fejtett méz, az lépet jelent a konyhában, valamint: vajas-mézes kenyeret, esetleg - ha szerencsém van - mézes-krémes süteményt is. 

Erzsinéni minenhez is értett, de még úgy is sütött, ahogy senki a környező falvakban. 

Meggyőződésem, hogy azért nem szerettem soha a cukrászdai süteményeket, mert olyan magas volt a léc, hogy azt ott egy süti se ugrotta meg. Vannak még márkázott termékek a fejemben, mint anyám almáspitéje, nagyanyám hájasa, rétese, vagy a másik nagyanyám csörögefánkja, de Erzsinéni maga volt a brand. 

Különösen szerettem olyan hétvégéken lemenni hozzá ha lakodalom készült a kultúrházban. Ilyenkor mesehősökhöz illő bátorsággal mentem át a békáshídon, a főúton, és küzdöttem meg a Jancsibácsival akár egyedül is, mert tudtam, az erdei vasorrú bába mesekunyhójába érkezem. 

A hátsó  hűvös szobába, ahol a redőnyök kis lyukaitól pöttyös lett a fal és süteményből volt az asztal, a szék, a kredenc, a sezlony. Mindenütt tálcákon roskadozott a méteres kalács, a barackok, az almáskrémes, hókiflik, kókuszcsókok, piskótatekercsek, fatörzsek és néha tíz néha harminc torta is.

Privilégium volt bemenni oda, nem nyúlni semmihez, csak nézni és ámulni. Mai napig őrzöm a fejemben  minden részletét például annak az égetett cukorból készült, gyönyörűen díszített, majdnem életnagyságú bölcsőnek. Akkor is ámultam rajta, de visszagondolva tudom is, mennyi munka és ügyesség kellhetett hozzá.

Erzsinéni a régi idők oklevél nélküli mestere volt. A tortarózsák és díszítések ma biztos idejemúltak lennének, de a tehetsége a szorgalma és az affinitása biztos, hogy tovább vitte volna ebbe az új “fondantostorta”világba.

Már jópár éve nem nagyon sütött, kicsit rozoga is lett, meg kicsit szívbajos, ezen a nyáron fáradt el végleg... 



 - Mork hívja Orsont….  kihűlt má’ a sütemény széle?


5 megjegyzés:

Sárkány írta...

<3 szerintem melto utodja vagy Erzsineninek

Sólyom Klári írta...

Várom a történet folytatását....Boldog újévet kívánok, egészséget, sok örömet!

Névtelen írta...

Ezeket szeretem a legjobban! Simán könyvvé kellene szerkeszteni őket, imádnám!

Kriszta írta...

Névtelen írta...

Megint elröppent fél év....

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...