Miért alázza az ember a társát? Honnan veszi a bátorságot, hogy eltapossa a másikat? Honnan veszi a jogot hozzá, hogy így beszéljen vele? Miből gondolja, hogy az a jó, ahogyan ő gondolja? Milyen alapon tör pálcát bárki felett, aki nem azon normák szerint él, ahogyan ő? Miért hiszi, hogy ő sosem tévedett? Miért kell tévedhetetlennek lenni egyáltalán bárkinek? Miért ne lenne joga mindenkinek a saját hibáihoz? Miért hiszi, hogy a durvaság, a meggondolatlan goromba szó az, amivel elér valamit?
Az ilyen emberek nem is tudnak szeretni!

Miért bánt egy anya ilyen szavakkal egy gyereket.
Itt ment el az ajtó előtt, nekem fájt: "Pofádat befogod, vagy kiborítalak a babakocsiból mosmááá!!"
Megsemmisítő, érzéketlen, sivár.
Szétcincálja a gyereke lelkét. Gyilkol.

A szeretet az elfogadással kezdődik. Szeretni, ha a büdös zokni az asztal alatt van. Ha a büdös fing a takaró alatt van. Ha szar napja van. Szeretni, ha eltelik tíz, húsz, ötven év, ráncokkal, totyakos gatyával, morgással. Meg akkor ha beteg, ha elesett, ha szomorú, csalódott, elkeseredett.

Szeretni a gyereket, ha rosszalkodik, ha éjjel hatvanszor kel fel, ha sír az utcán a babakocsiban, ha összehányja a kesztyűtartót.

Mert lehet büdös a zoknim, a fingom, lehet szar napom, hisztim. Lehetek rákos, öreg, nagyseggű. Lehetek szomorú, csalódott. Szeressen a férjem.
Lehetek vén trotty, aki összeszarja magát, és még az orrát sem tudja kifújni, és szeressenek a gyerekeim.

Lehetek most csalódott és dühös, mert mindig az vagyok, ha egy férfi így bánik egy nővel, egy anya így bánik a gyerekével, és egyáltalán így bánunk egymással, mi emberek.

Csak remélhetem, hogy mindenki azt kapja majd, amit megérdemel!