Lent emlegetett Lalika apropóján jutott eszembe egy műszerész kolléga. Még a MEP- en dolgoztam köztisztviselőként, akkoriban huszonévesek voltunk. A fénymásolót meg egyéb irodagépeket szervizelte, állandóan el volt pirulva, remegett a keze, a hangja.
A tekintete a derekamnál időzött folyton, mert se a szemembe nem mert nézni, se a melleim közé, a derekamnál lejjebb meg istenments! :)
Időnként még a szemüvege is bepárásodott annyira zavarban volt.

Aztán férjhez mentem, eljöttem onnan, mostanáig otthon voltam ugye, legalább 10 - 12 éve nem láttam. Egyik nap összefutottam vele. Régi ismerősként üdvözölt, és jót beszélgettünk.
Sugárzó arccal újságolta, hogy pár éve nősült, van két gyermekük is.
Megkérdeztem tőle - mert én már csak ilyen vagyok: Dani te annyira félénk voltál, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy valaha kibújsz a csigaházadból. Mégis, hogy jött össze??? Még szólni sem mertél sosem egy lányhoz.

Erre ezt felelte: Tudod, pár éve.... volt egy bátor hetem! :)))