2011. július 25., hétfő

Ismét az angliai oktatásról, bizonyítványról és egyebekről

A gimis lányaink év végi bizonyítványára panasz nem lehet, egyedül angol nyelvből kaptak C-t, amire ugye szavunk sem lehet. Minden tantárgyból A, vagy B az osztályzat.
Nóri szeptembertől gitározni tanul, felvette az órarendjébe, Olivia hegedű és fuvola között vacillál, Tami úgy néz ki a zongora mellett döntött. Sok-sok praise point-juk lett év végére (dícséret pont), főként Oliviának, melyeket mindenféle plusz munkára, jó viselkedésre, kreativitásra, rátermettségre lehet kapni.

Tami befejezte a primary-t, szeptembertől a "nagyok" sulijába fog járni. Erről néhány szót írnék, azoknak akiket ez érdekel.
Az primary-ben kizárólag szöveges értékelést kaptunk, igaz, ezt teljesen testreszabottan és elég részletesen. Mindent összevetve Tami is nagyon nagyon szép teljesítményt nyújtott.
A lazább oktatásnak köszönhetően magatartási problémái is nagyon sokat javultak, (amiket én nem magatartási problémaként értékelnék, inkább azt mondanám, hogy a magyar oktatási rendszer nem igazán nyerte el a tetszését, illetve nem túl alkalmas az ilyen pörgős, energiától duzzadó gyereknek.)
Többször is meglepődtünk már az iskola ideje alatt, hogy egyszer csak milyen folyékonyan kezdett angolul beszélni, de ez év végére egészen elképesztően látványos lett, nem is győztünk csodálkozni.
Ő még aggódik néha, megjegyzem teljesen feleslegesen. A háziorvosnál jártunkkor is elhangzott : apa ugye fordítasz, ha nem értek valamit  - ehhez képest meg mi nem értettük a nagy részét annak, mit beszélget vagy  10 percig a dokival. Hát eléggé frusztráló érzés.
Az iskola végéből, és a hatodikosok búcsújából nem csinálnak olyan nagy faksznit mint otthon.
12 hatodikos "ballagott" el az iskolából (ugye kicsi mézeskalács iskola - összesen 69 gyerek tanul itt.)
Nagyon szép, egyszerű megemlékezés volt a Maria Magdaléna templomban*, ahol sokat énekeltek, majd minden diák kiment az igazgatóhoz, elmondta amit fontosnak tartott, vagy amire emlékezetes volt számára, a tanár pedig felolvasta, hogy a többiek mit tartottak róla fontosnak, vagy milyen vidám dologra emlékeznek vele kapcsolatban. Ez egy nagyon szép gesztus volt, és nagy vidámságot okozott.
Aztán ismét éneklés, kicsi Miatyánk a pappal, akit én nem néztem papnak abszolút, meg érdekes volt az ismert ima angolul. A legvégén az atya minden gyereknek kiosztotta az ajándék bibliáját, és néhány jó szóval elbúcsúztatta őket.
Nagyon aranyosak voltak, mert az utolsó két éneklés alatt már inkább sírtak mint énekeltek, még a fiúk is.
Összeszerkesztek egy kis videot a néhány képből, meg egy-két videoból amit csináltam, és nemsokára feltöltöm a galériánkba.



_______________________________________________________________________________

*A templommal kapcsolatban megemlítenék egy érdekességet, erről akartam is már korábban írni a karácsonyi műsor után, csak elmaradt. A bejárattól jobbra kis konyha, balra kanapék fotelek - kis nappaliszerű berendezés. Szóval ott lehet a pappal teázni, kávézni, beszélgetni. 
És még az angolokra mondják, hogy konzervatívok.

 

4 megjegyzés:

AtonHotep írta...

Kicsit off,,, templomban teszkót, illetve templomban diszkót láttatok már? Itt Borneóban és Póóléban van mindkettőből egy-egy darab. Abban a templomban ahol a mieinknek volt a Christmas Carol, ott csak foteles előtérre emlékszem hatalmas könyvespolcokkal, de nem kizárt, hoyg volt konyha is, a nagy jövés-menésben nem figyeltünk. Inkább volt könyvtár jellege az egész templomnak, mintsem szakrális kegyhely... :D Szerintünk is ez (is) tökjó.
Amúgy gratula! :)

Mami írta...

Gratulationt kocce. Nem lattam meg ilyen fent emlitett kocsmas es teszkos templomot, de pl. epp tegnap lattuk amikor kis hazikokat nezegettunk a neten, hogy a teignmouthi regi templom lakascelra, vagy uzleti celra elado. Hat igen, nekem is tetszik, hogy eredeti voltaban megorizve, de teljesen maskent hasznositjak, es nem lebontjak pl.

Jodie írta...

Gratulálok a lányoknak a sikeres bizonyítványokhoz, és ahhoz, hogy ilyen szépen beilleszkedtek egy másik ország, kultúra, iskolarendszer világába. Remélem, minden tekintetben Otthonra találtatok kint. Sok sikert az egész családnak!

(érdekes lehetett Tami búcsúztatója, tetszett, ahogy leírtad)

Mami írta...

Köszönjük szépen, remélem most már a sinen maradunk. A Tami búcsúztatós videoját megcsináltam, már meg tudod nézni a picasán.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...