2013. augusztus 13., kedd

Apró örömök

Eddig is tudtam, hogy a férjem feledékeny ( azon túl, hogy az egyik legokosabb ember akit ismerek ), és elkésik mindenhonnan, de felülmúlta önmagát azzal, hogy vasárnap ottfelejtett engem a munkahelyemen...



( mi sem mutatja jobban az én  türelmemet, mint az, hogy csak miután negyven percet vártam rá, hívtam fel aggódó hangon azzal, hogy: Baj van drágám? )

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na ezt, tanítanod kéne :)
Más asszony ilyenkor magából kikelve "tesemmirekellőhámáennyiccseérdemlekhogyelémgyereidőbemikomegigértedláccikhogydirektecsinálodeztvelemdeeztmégmegkeserülödazbizti...stb." szavakkal illette volna élete párját, de te nem... szinte hallom, ahogy hűvösen, elegánsan szinte bocsánatot kérve kérdezed a nagy Ő-t. Mert ahhoz kétség nem férhet, hogy megtaláltad életed nagy Ő-jét, s kincsként vigyázol rá. Követendő :)
Üdv: BB

Mami írta...

...és, hogy mennyire széles mosollyal olvastam ezt a hozzászólást...köszönöm, kicsit nagyon jó volt így ennek a napnak a vége.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...