2013. augusztus 13., kedd

Sugallat

Pete elment. Majdnem mind megsirattuk. Úgy ment el, hogy nem tudta, a felesége csak azért próbálta meg tartani magát, erôsnek mutatkozni, mert nem akarta, hogy a férje azt lássa mennyire szenved. Úgy ment el, hogy a felesége nem tudta, végig bûntudattal küzdött, mert hibásnak érezte magát, amiért az asszony újra elveszít egy férfit, amiért újra végig kell néznie, hogyan fogy el mellôle az ember akit szeret. Úgy ment el, hogy mikor a gyerekei látogatóban voltak, meghagyta ôket a hitben, hogy még bízik.
Mindezekrôl velem beszéltek, nem egymással... Próbáltam egymás felé terelni ôket, de becsukták a kapukat, a vége felé már a kulcsokat is eldobták. Arcukon tartották az álarcot, megették a maguk, és mások által kreált maszlagot, hogy erôsnek kell maradni, és a gyász, csak a halál után következhet...

Kellett volna együtt sírniuk, együtt megnyugodniuk...kellett volna egymást feloldozni, és elbúcsúzni...mert úgy hamarabb gyógyulnak a sebek.
Pete haldoklásán át azt sugallja az élet, hogy most azonnal el kell mondanom a gyerekeimnek, a férjemnek, hogy a végén ne hazudjunk - legalább egymásnak ne. 
Mert a hazugság nem jó, még akkor sem, ha mérhetetlen szeretetbôl tesszük...

1 megjegyzés:

Aggie írta...

Ez nagyon elgondolkodtató, és nagyon igaz. Sajnálom, hogy nem találtak egymásra a végén, és erőt ad, hogy keressem az utamat a fontosak felé, amíg van út.

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt i...