2014. március 1., szombat

Rózsaszín bejegyzés



Az új webkamera
2011
Az van, hogy jött néhány privát levél az utóbbi hónapokban, melyeknek először nem akartam túl sok figyelmet szentelni. Aztán eszembe jutott, hogy bár a véleményük stilisztikailag nem volt egészen finomra darálva, netán enyhébb formában más olvasóimban is felmerültek ugyanazok a dolgok...

...tudniillik, hogy mi felhőtlenül boldog házaspár vagyunk, rózsaszínű idillben, szappanbuborékban élve, ami majd úgyis meglátom, hogy egyszer szét fog pukkanni. Meg még érzelgős, picsogós picsa (jéé alliterál) is vagyok, a férjem meg papucs, na mondjuk ezzel nem foglalkoztam túl sokat.
Ami meg a rózsaszínű idillt illeti, egy kicsit elgondolkoztam, mert tény, hogy amikor elküldjük egymást a fenébe (a levélíróknak üzenem - ritkábban, mint ők szeretnék), az nekem nem számít annyit és nem is tart olyan sokáig, hogy különösebb figyelmet szenteljek neki. A gyerekeink sem csodagyerekek, sem nem zsenipalánták, megvan a magához való esze mindnek, még ha néha előfordul is, hogy nem arra használják amire kéne. Az egyikből kutató lesz a másikból meg kozmetikus, vagy mittudomén, ami akar... 
Mindezeket nem is azért írom, mert mentegetőzni akarok, hanem mert remélem, hogy az olvasóim értelmesebbik fele érti a történeteim, szösszeim, meg amúgy az egész sztori lényegét, hogy nincsen itten semmiféle humbug.

Ez a mi életünk az ÉN szemüvegemen átszűrve (ami lehet, hogy tényleg kicsit rózsaszín) az, amit ÉN tartok fontosnak megosztani belőle. 
Mindazonáltal kétségtelen, hogy vannak az életünknek olyan részletei, amelyeket bár nem írok meg, méginkább hozzájárulnának ehhez a rózsaszín legendához. 
Nálunk időnként van virág a vázában, valentinnap nélkül, szülinap nélkül, minden nélkül. Most a kötekedők azt mondják magukban: hhjaaah, megteheti, hogy a benzinkúton a tankolás mellé bevág egy csokor gazat a kocsiba. Réges-rég a nagy csóróságban hazafelé tartva ugyanúgy megállt a napraforgóföld mellett, és szedett a fiatal virágokból nekem. Mindezt úgy, hogy ő aztán abszolúte nem egy romantikus, érzelgős alkat (kifelé). Kb. ez a virág lekommunikálásakor jön ki:

-nesze hoztam neked virágot, hogy ne járjon a szád...
-kirakták a teszkóba a kuka mellé, gondoltam hazahozom...
-valaki a padon felejtette
-basszus kibontottad? Nem neked hoztam, szülinapja van a....
stb...

Én csak azt tudom, hogy ő az egyetlen, aki még fel tudja idézni bennem azt a húsz évvel ezelőtti fiatal lányt, akiről még magam is sokszor elfelejtkezem.  

Az ő szemüvegéről meg őt kéne megkérdezni.

Amúgy meg elárulom a nagy coelhoi titkát az életnek. Mindenki kicseszett élete egy szappanbuborék, ezt kéne rohadtul észben tartani, akkor talán nem lenne így eltoszva a házasság, a gyerek, a világmindenség, meg minden...

7 megjegyzés:

zsuzsi írta...

Ezeket az agyamentsegeket emilben szoktak neked kuldeni? Nekem nem szappanbuborek jott le, hanem sok szivas utan, megerdemelten elheto elet. Ami mindenkinek jarna de nem mindenkinek jut.

Mami írta...

Igen e-mailben jöttek. Az utóbbi két hónapban három is. Szépen pár sorban válaszoltam, kb. annyit, hogy nem muszáj olvasni. Gondolom azért nem megjegyzést írtak, mert talán attól tartottak nem raknám ki, pedig igen. Mindegy, több szót nem is érdemel, mint egy bejegyzést, már ezzel is túlteljesítettem azt a figyelmet, amit érdemelnek.

Timi írta...

Nekem sem tűnt se rózsaszínnek, se sziruposan idillinek. Azért olvasom a blogodat, mert ugyan teljesen más, mégis sok mindenben hasonló az életünk. Kibaszólista, sok fásult, bürokrata ember, helyzet....stb. Tudok azonosulni a munkahelyi tapasztalataiddal, igaz nekem csak egy 80 évesem van itthon, a négy gyerekkel végigküzdött hétköznapjaiddal,nekem is ennyi van, bár néha sokkal többnek tűnik, és a házasságotokban megélt csipkelődéseitekkel. Jó érzés, mikor kifacsart, elhasznált, plöttyedt zokninak érzem magam, és a párom mégis meglátja bennem a nőt. Ja és igen, én is Angliában látom a jövőnket, illetve inkább a gyerekeimért, én már csak emberibb közegben szeretnék élni. A gyerekeknek még sok minden sikerülhet, ami nekünk nem jött össze. Szóval azt akartam mondani, írjál csak úgy mint eddig! :) Nagyon helyesek vagytok, de buborékot egyet se látok :)))

Névtelen írta...

En imadom olvasni a blogodat, imadom mikor mosolyt csalsz az arcomra a kis nyanyos szoszokkel :))
Es komolyan nem ertem, hogy lehet annyira bunko valaki, hogy e-mailbe ocsarol teged, az eleted, a gondolataid, a csaladod stb. Gondolom a kis nyomorult eletukben nincs mas orom. Senkinek nincs joga megbantani ismeretlenul valakit, az ilyenek maris jelentkezhetnek a valovilag 'szennyes musoraba' es ott verhetik a nyalukat!
Bocsi az alparisagomert, de nagyon duhos lettem, es remelem tul tudsz lepni az ilyen jellemzoen magyar buta embereken.
Csak a legjobbakat kivanom neked.
Kata

Mami írta...

Köszönöm a visszajelzéseket. Annyira azért nem hatott meg a dolog, csak elgondolkoztatott. De már OK vagyok magammal megint.

kriszti... írta...

ááááhááá

azért ez vicces... vagy inkább mégsem. miért jut eszébe valakinek, hogy ilyen szinten beletrollkodni egy idegen ember életébe? mennyire kell megkeseredettnek lenni ehhez? :( tök szomorú

én imádom a blogodat. de tényleg. :)írj sokat sokat

Névtelen írta...

Csak irigyek, es tobb energiat fecolnak masok anyazasara, szemben a sajat eletuk boldogga tetelevel! Sajnos. :(

Ne foglalkozz veluk. Ugysem tudsz nekik kielegito valaszt adni sohasem. Az orokszerepuk: irigynek lenni masokra.

En is imaodm a szosszeneteidet es a jo humorerzekkel megaldott mondataidat!
Csak igy tovabb! Mosolyra fel! ;)

egy magyar csaj Hollandiabol ;)

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...