2015. november 3., kedd

Az a nap van

A múltunkból tanulva és emlékezve már reggel gondolnom kellett volna rá, hogy ez a nap más lesz megint.  
A szokásos...
...ébredés után álmosan ráléptem a párátlanító dugójára, majd a fájdalomtól a kanapéra csapódtam ízes körmondatokat szórva szerteszét, hogy ott megnyugodjon a lüktetés, de pillanatok múlva a fogorvosnál érezhettem magam. Ráültem a horgolóslámpám kapcsolójára ugyanis, ami nem csak a még éjszakai sötétségbe burkolózó agyamat sütötte ki, hanem az alsó fertályamon kis pontszerű fénycsóvának is látszania kellett, de ezt nem ellenőriztem le.
Ezek után jött a hidegzuhany. 
Nem értem, hogy ezt a fönt lehúzom a klotyót - lent elmegy a melegvíz problémát az emberiség miért nem tudta még megoldani, de innentől már teljesen ébren voltam felkészülve a nap kihívásaira. Gondoltam én.
Akkor még nem tudtam, hogy ugyanakkora a bölcs előrelátásal hajítottam az egyik egyenruhámat a szennyesbe tegnap és felejtettem a szárítóban a tisztát, mint amekkora bizalommal fordultam magam felé, hogy majd úgyis lesz kedvem utóbbit reggel kivasalni és időm teával leinni.
Már káromkodni sem tudtam, mikor harisnyahúzás közben behajolva a kutya a hideg orrát dugta oda, ahol nem a helye van és nem kaptam infarktust, viszont jól betosztam a fejem a nyitott szekrény gombjába. Ennek bakker mennyi esélye van?
Jah. Ekkor már kezdtem óvatossá válni, de magamban éreztem ez nem lesz elég. 
Ez megint Az a Nap.

Elbátorkodtam eljátszani a gondolattal, hogy beteget jelentek és leülök a kanapéra. Ez lesz a program mára.
Ölbe teszem a kezemet és megpróbálok szelíd, esendő szemekkel nézni a balszerencse szemébe és akkor talán - ha így maradok egész nap - megúszom egy monoklival, vagy mittudomén...

Sajnos a kötelességtudó értékrendem (kösz apu) ezt nem engedte tehát bevállaltam, hogy a két béna vezetőn - kukásautón - három piros lámpán - úttisztítóautón - fel és le ugráló gyalogoson át késve beérek a munkahelyemre. Az, hogy előtte ráhúzom a kertkaput a sarkamra, nem volt benne az előrelátó sóhajban ez lehet már csak segítségként jött az univerzumtól, addig se gondoljak a talpamra meg a púpra a fejemen.
Nem kedves Coelho nem, nem én vonzom be ezeket, csak felkészülök a legrosszabbra, hogy ne kapjak agyvérzést. 

A melóban sem úsztam meg. Eldobtam egy tálcát (pályafutásom során először) szerencsére csak kistányérok voltak rajta nem a főnök kedvenc teáscsészéje, akkor asszem elsírtam volna magam. Amire a kisujjamat becsíptem egy tolószékbe már éreztem Lizzy igazságát megint, mikor azt mondta nekem: "vannak olyan napok, mikor nagyon fárasztó embernek lenni." Elgondoltam, milyen állat lennék inkább a mai napra - a koaláig jutottam Kőhalmi nyomán. Ő úgy ott a fán alvás közben nem számít túl sok akcióra.
Innentől próbáltam nem túl látványosan nem csinálni semmit sem, a konyhának közelébe se mentem nehogy előidézzek egy nagyobb gázrobbanást,  legalábbis nem nyúlni tárgyakhoz, nem közlekedni túl sokat lépcsőn...

Amikor a mozgó gyógyszerkocsival felmenetben megállt a lift velem egy pillanatig azt éreztem, kész... Elég volt ilyen nincsen is. Már azt vízionáltam melyik sarkot jelölöm ki vécének, és melyik lesz amelyikben aludni fogok, de akkor megint elindult. Csak szemberöhögött a balsorsom majd tovább állt, hogy kicsit később a legvártabb váratlan pillanatban bukkanjon fel újra.
Tudod, mint amikor már felkészülten várod, hogy a másodszor nézett filmben jön az az ijesztő jelenet mégis összeszarod magad miatta...

És akkor jöttek ilyen titokzatos hülyeségek, hogy az egyik éjszakást felfüggesztették, senki se tudja mi van, és ki van írva a nővérszobában, hogy tilos vele kapcsolatba lépni...hmm komoly dolog lehet. 
Rám annyi hatása volt, hogy a legnagyobb meló és egy megszerzett, valamint egy leendő sérülés között kellett volna leírnom egy hivatalos levélben a feladatkörömet valamint a protokolt amit végzek (a papírmunka, rendelés, raktárkészlet ügyben). Még szerencse, hogy van facebook, mert rá tudtam htk-zni egy legjobb jóbarátra...gondoltam, nincs az az isten, hogy ebben a rumliban én egy féloldalas levelet fogalmazzak meg angolul, még magyarul is összevissza írtam le...
Egy ideig a rohanással voltam elfoglalva és tök elfelejtettem balesetet szenvedni, viszont eszméletlenre dolgoztam magam. Amikor kint vártam a férjre - a mázlis szabadnaposra - azon filóztam melyik lábamra álljak...
Ez a probléma is megoldódni látszott, mert délután a kaja házhozszállítós ember rátette a nagylábujjamra az első ládáját. Ahogy beestem az ajtón jött meg emberünk a szállítmánnyal, át se tudtam öltözni, persze máskor mindig késnek csak pont ma nem...
Tagliatelle tészta out of stock...mondja a papír. Ok. Pont olaszt akartam ma főzni mert gyors, talán 20 percig meg tudnám úszni, hogy felvágjam az ereimet a konyhában...
Telefon balinak, maszek után hozzon tésztát.

A mosogató tele. Még szerencse, hogy tegnap késő este voltam olyan előrelátó, amilyen az egyenruhámmal nem és elindítottam a mosogatógépet. Csak kipakolom meg be és kész. Szennyes halmaz elnyeletve.
Elhiszi valaki ha azt mondom, hogy a gép kijelzőjén E4 volt olvasható?

Semmit se nem csinál. Csak áll benne a büdös lé. Se ki se be, se előre, se hátra. 
Kicsi, száz éves, a házhoz tartozik, de a használatban levő gépekért mi felelünk.
Kódnyomozás, mittoménmilyen pumpa hiba. Szerelő plusz alkatrész 150 szóval a Bali elment venni egy másik gépet 130 ért, én meg kirámoltam és a meglévő edényhalmazzal együtt kb fél órát mosogattam (balesetmentesen).
Ezután leültem a kanapémra, kicsit megint megfürödni teában és bíztatni magam, mindjárt vége, csak még feldobom az olasz kaját ha megjön a Bali a tésztával és onnantól a kis kockázatfaktorral és nagy kockákkal rendelkező kanapéban még horgolótűt se veszek ma kézbe.




Update:

A férj hazaérve a maszekból méltatlankodva vágta a fejemhez, hogy fene a tagliatelle tésztámba a harmadik helyen tudta csak megvenni, mert sehol nem lehet kapni, bejárta konkrétan az egész várost utána...


Hmmm, ezt az egyet sikerült átpasszolni. 
Remélem mára vége.
A mázlis szabadnapos ember este még megkérdezte a fürdőben, miért vagyok teli kék foltokkal és mi az a tapasz a kisujjamon?

Ülök a kanapén, elégedetten nézek az elkövetkezendő egy év elé, minthogy évente egyszer találnak meg ezek a napok. Az ujjam csak nem törik kettőbe a gépeléstől...





5 megjegyzés:

Sólyom Klári írta...

Kedves Mami! Bocs, de könnyesre röhögtem magam,. Írnod kéne- könyvet. Klári

Sárkány írta...

Basszus miert nem tetted kozhirre a mosogatogepet? Epp nincs helye az enyemnek...sajna. odaadtam volna ingyer 😕

Bóbita írta...

Fantasztikus jó érzés lehet, hogy már következő nap van! Túlélted! A lakás, a melóhely megmaradt. Van egy egész éved lazán és szabadon!
Tud az ember lánya kis dolgoknak örülni!!

mrs gyrmur írta...

Mintha a párom azt mondta volna, hogy a jövő héten péntek lesz és 13. Nem hoztad kicsit előre?

Gergő írta...

Sokat nevettem, de biztos, hogy megbocsátod. :)

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...